A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XVIII. MÁSODNYERSANYAG-HASZNOSÍTÓ KONFERENCIÁRA Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Sopron, Hotel Szieszta 2009. november 11-12. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Veszprém Megyei Szervezete és a Műszakiak Országos Környezetvédelmi Egyesülete az Osztrák Hulladékhasznosítók Szövetsége (VÖEB) szakmai támogatásával ebben az évben tizennyolcadik alkalommal szervezi meg Sopronban az Országos Másodnyersanyaghasznosító Konferenciát. Konferenciáinkon eddig mintegy 300 értékes szakmai előadás hangzott el és 40 ausztriai hulladékhasznosító üzemet látogattunk meg. Konferenciánkon évente átlagosan 100-120 szakember vett részt. Rendezvényünkre ebben az évben is tisztelettel várjuk a vállalkozások, az önkormányzatok, a környezetvédelemmel foglalkozó hatóságok, oktatási intézmények, civilszervezetek, kistérségek szakembereit. Ez évi konferenciánk áttekintést ad az aktuális szabályozási folyamatokról az új hulladékgazdálkodási tervek készítésével kapcsolatos feladatokról, a termékdíjjal kapcsolatos változásokról és szabályozásról, a környezetvédelmi termékdíj módosításának a vállalkozásokra kifejtett hatásáról, valamint a REACH Rendelet aktualitásairól. Konferenciánk kiemelten foglalkozik a kereskedelem hulladékgazdálkodási kérdéseivel, valamint a fémhulladék-forgalom helyzetével. Konferenciánkon ismertetjük a hulladékgazdálkodást érintő, 2009-ben megjelenő GOP pályázatokat. Rendezvényünkön 2009. november 11-én 10 00 18 00 óra között előadások hangzanak el a felsorolt témakörökben, 2009. november 12-én pedig egy hulladékgazdálkodási rendszer megtekintésére kerül sor Ausztriában Wiener Neustadt-ban. Jelentkezési határidő: 2008. november 6.
A konferenciára jelentkezni lehet: MTESZ Veszprém Megyei Szervezete 8200.Veszprém, Pf. 185. honlap: www.mtesz-veszprem.hu Tel: 88/429 200, 88/425 120, fax: 88/328 056 e-mail cím: vecsi@mtesz-veszprem.hu Felvilágosítást ad: Vécsi Barnabás, Áldott Zoltánné A jelentkezéseket faxon is elfogadjuk fax: 88/328 056. A konferencia helye: HOTEL SZIESZTA, Sopron Lővér krt. 37. Telefon: 06 99 314 260 Egyedüli elhelyezés a Hotel Szieszta fürdőszobás, erkélyes szobáiban. A hotel Sopron legszebb részén erdős, hegyes környezetben fekszik. A szálloda megközelítése: Vasúti pályaudvartól az 1. sz. autóbusszal. Gépkocsival érkezők a Centrum irányt követve Vasúti átjáró Uszoda Hotel Szieszta útvonalon jutnak el a szállodához. Részvételi díj: 80.000 Ft + ÁFA, amely 10.000 Ft+ÁFA étkezési költséget tartalmaz. Az összeg magában foglalja a szállást (2 éjszaka egyedüli elhelyezéssel) teljes ellátást, az autóbusz költségét Ausztriába, valamint a szervezéssel kapcsolatos költségeket.
2009. november 11. (szerda) PROGRAM A konferencia levezető elnöke: Sándor Gáborné szakmai tanácsadó NFGM 10 00 A II. Országos Hulladékgazdálkodási Terv (2009-2014.) Markó Csaba főosztályvezető helyettes KvVM 10 30 A Termékdíjtörvény változása 2010-től Borsányi- Bognár Levente főosztályvezető helyettes KvVM 11 00 Tájékoztatás a hulladékgazdálkodást érintő 2009-ben megjelenő GOP pályázatokról Kocsis Magdolna főosztályvezető NFÜ 11 30 A melléktermék fogalmának megjelenése a hulladékgazdálkodás szabályozásában Sándor Gáborné szakmai tanácsadó NFGM 12 00 Konzultáció 12 10 Ebéd 13 10 Környezettudatosság, hulladékgazdálkodás a kereskedelemben Vadász Sándor OKSZ Környezetvédelmi Bizottság, CORA élelmiszerbiztonsági és minőségi vezető 13 40 A fémhulladék-forgalom helyzete a törvényi szabályozás változásakor Vincze Gábor elnök Fémszövetség 14 10 Vállalati együttműködési lehetőségek a Kárpát-medencében Gérnyi Gábor ny. főosztályvezető NFGM 14 40 A hulladéklerakók bezárását követő hatósági intézkedések Horváth Szabolcs KvVM 15 10 Szünet 15 20 A szelektív hulladékgyűjtés eredményei és nehézségei, értékesítési lehetőségek, árproblémák Hartay Mihály ügyvezető igazgató ÖKOPACK Kht 15 40 A műanyag újrahasznosítás új kihívásai Balázs Ildikó ügyvezető igazgató REMOPLAST Kft
16 00 A REACH alkalmazásával kapcsolatok tapasztalatok, aktualitások Dr. Csengődy Krisztina OKBKI 16 20 Szünet 16 30 Az új EU hulladék keretirányelv módosítása és lehetséges kihatása a hulladékhasznosító iparágra Both Ildikó környezetvédelmi K+F vállalkozás Ettlingen 16 50 Hulladékok és melléktermékek energetikai hasznosítása Bohoczky Ferenc MTA Megújuló Energiák Albizottság tagja 17 10 Hulladékgazdálkodás informatikai támogatása Dr. Romhányi Gábor ügyvezető igazgató INNOTRANSZ Mérnöki Iroda Kft 17 30 Hasznosítható hulladékok visszagyűjtésének és kezelésének anomáliái Makó Balázs ügyvezető igazgató P.M.R. Kft Debrecen 17 50 Új hazai lehetőség a hulladéklerakók csurgalékvízének kezelésére- első tapasztalatok Piskolczi Miklós A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft Debrecen 18 10 Konzultáció, konferencia zárása 18 30 Vacsora, szakember találkozó 2009. november 12. (csütörtök) 7 00 Reggeli 8 00 Indulás Ausztriába az üzemlátogatásra. Wiener Neustadt-ban egy hulladékgazdálkodási rendszert tekintünk meg. 13 00 Uticsomag ebéd Szabadidő Bécsben 17 30 Visszaindulás Sopronba a Hotel Sziesztába 19 00 Vacsora a szállodában 2009. november 13. (péntek) 7 00 Reggeli 9 00 A konferencia előadásait tartalmazó CD átadása 10 00 Elutazás
Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Veszprém Megyei Szervezete 8200. Veszprém, Bajcsy Zs.u. 3. Bank:10200713-48010681 Adóig.azonosító: 19382821-2-19 Telefon: 88/ 429 200, 425 120 Fax: 88/328 056 e-mail:vecsi@mtesz-veszprem.hu Üi.: Vécsi Barnabás, Áldott Zoltánné Beküldési határidő: 2009. november 6. Lemondási határidő: 2009. november 9. Lemondást 2009. november 9-ig írásban fogadunk el. A 2009. november 9. utáni lemondás esetén a felmerült költség 50 %-a a megrendelőt terheli. JELENTKEZÉSI LAP a XVIII. MÁSODNYERSANYAG-HASZNOSÍTÓ KONFERENCIÁRA Sopron, Hotel Szieszta, 2009. november 11-12. A cég levelezési címe:..... *Számlázási cím:... Az ügyintézéssel megbízott neve és telefonszáma: Résztvevő neve Tel. sz. e-mail cím Lakcím** Szül.év** 1 2 3 Ellátással kapcsolatos igény Résztvevő neve 2009. november 11 2009. november 12. ebéd vacsora szállás üzemlátogatás vacsora szállás 1 2 3 A részvételi díjat a számla beérkezését követően 8 napon belül átutaljuk a MTESZ Veszprém Megyei Szervezete részére..2009... *Csak akkor kérjük kitölteni, ha nem egyezik meg a levelezési címmel. ** a külföldi út utasbiztosításához szükséges PH.. cégszerű aláírás