2017. évi Elnökségi Határozatok. On line szavazás január óra. On line szavazás január óra.

Hasonló dokumentumok
5/2010. Az Elnökség a Gerevich ösztöndíjra tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.

Elektronikus szavazás január óra. Elektronikus szavazás január óra. Elnökségi ülés február 6.

Elektronikus szavazás január óra. Elektronikus szavazás január óra. Elnökségi ülés február 6.

Az MSSZ Elnöksége évi határozatai:

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Elnökségi Ülés január óra

01/2011. Az Elnökség egyhangú szavazással elfogadta- A Légfegyveres EB-re utazó pu-pi-fc csapat összetételét.

Elektronikus szavazás január óra. Elektronikus szavazás január óra. Elnökségi ülés február 6.

Az MSSZ Elnöksége évi határozatai:

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 23 i Elnökségi üléséről

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

2016/2017. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

2015. évi elnökségi ülések határozat-tára

Rendező:Budapesti Sportlövő Szövetség. EREDMÉNYJEGYZÉK UTÁNPÓTLÁS KUPA III forduló. Helyszín: X. ker. Fehér út Időpont:

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Győr-Moson-sopron Megye

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint

2018/2019.TANÉVI VERSENYKIÍRÁS. Bács-Kiskun Megye

Elnökségi határozatok:

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE június 3.

MAGYAR PARALIMPIAI BIZOTTSÁG - HATÁROZATOK TÁRA 2019.

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03

Magyar Labdarúgó Szövetség

MSSZ 50m ifjúsági és felnőtt Országos Bajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

CSEPELI BIRKÓZÓ CLUB

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.

5/ számú határozat: Az MPB közgyűlése 4.-es pontként elfogadta:

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

Születési id, hely: április 1., Tapolca

Jegyzőkönyv. Az elnökségi ülés helyszíne: Magyar Sport Háza (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.), IV. emeleti ovális tárgyaló

2016/2017. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Az előző elnökségi ülés emlékeztetőjét az elnökség egyhangúlag elfogadta. 01./ számú határozat

DocuCom PDF Trial. Zeon PDF Driver Trial. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség ÉVI PEKINGI OLIMPIA

EREDMÉNYJEGYZÉK ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Gyenesdiás,

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

EREDMÉNYJEGYZÉK ORSZÁGOS BAJNOKSÁG. Gyenesdiás,

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság február 3-i Elnökségi üléséről

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Megye: SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE. Helyszín: NYÍREGYHÁZA. Időpont: EREDMÉNYEK

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai év

A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai év

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Magyar Gószövetség közgyűlés jegyzőkönyve

Westbay - G4S - HM EI Kupa

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

Megye: Pest 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Helyszín: Százhalombatta. Időpont: október 21. EREDMÉNYEK

Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 28.

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság június 26-i Elnökségi üléséről

E R E D M É N Y J E G Y Z É K

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

MAGYAR SZINKRONÚSZÓ SZÖVETSÉG ÉVI HATÁROZATOK TÁRA

2015. évi szakmai terv

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: HEVES. Helyszín: GYÖNGYÖS. Időpont: EREDMÉNYEK

Alpokalja SE Sig Sauer kupa

MSSZ Országos Bajnokság

2014. évi HATÁROZATOK JEGYZÉKE I. KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK II. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK

Jegyzőkönyv. Elnökségi Ülés Helyszín: Magyar Íjász Szövetség székhelye

Az MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai

Országos döntő: Sárvár, május 11. (hétfő)

01/02-05/2012. számú határozat: Az elnökség egyhangúlag elfogadja jegyzőkönyv-vezetőnek Szűcs Helgát, jegyzőkönyv hitelesítőnek Balog Ferencet.

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2011/2012-es szezon. Egységes szerkezetben. 2011/2012/001. határozattól 2011/2012/022. határozatig

Emlékeztető. a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökségi üléséről

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Hajdú - Bihar megye. Debrecen, Domb utca november 09. EREDMÉNYEK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 12/2016 Elnökségi ülés Elnökségi ülés határozatai

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Veszprém. Helyszín: Zirc. Időpont: okróber 20. EREDMÉNYEK

I. Szakosztályi változások II. A küldöttközgyűlés előkészítése 1./ A év beszámolója - tervezet 2./ A év feladatai - tervezet

Somogyi Miklós (SM) KSI, Budapest Rozsenich Tamás (RT) Felügyelő Bizottság elnök Radasics Tibor (RTib) elnökségi tag, jegyzőkönyv hitelesítő

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

Küldöttgyűlési határozatok

A Magyar Triatlon Szövetség elnöksége támogatja dr. Varga Béla kandidálását az ITU technikai bizottságába.

Minősítési szabályzat

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

HONVÉDELMI SPORTSZÖVETSÉG

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, november 28.

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

Válogatott keret, válogatási elvek, tájékozódási búvárúszás szakág 2017

Átírás:

2017. évi Elnökségi Határozatok 2017. január 06. 12.00 óra. MSSZ/01/2017. sz. E. H. Az elnökség 17 fő igen szavazattal és 1 fő nem szavazattal az elnökség elfogadta, hogy a KEP Programba javaslatként az alábbi edzők szerepeljenek az alábbi összegekkel: Győrik Csaba: 600.000,- Ft, Pintér László: 500.000,- Ft, Kissné Oroszi Edit: 400.000,- Ft, Tesánszki Mihály: 400.000,- Ft, *Pál-Plichta Györgyi: 400.000,- Ft *Kérelemmel. MSSZ/02/2017. sz. E. H. 2017. január 09. 09.00 óra. Az elnökség 19 fő igen szavazattal elfogadta, hogy a Honvédelmi Sportszövetség 2017. január 11-i alakuló ülésén szövetségünket Nagy György elnök és Boros György elnök képviseljék és bejelentsék alapító tagi szándékunkat. 2017. január 19. 17.00 óra. MSSZ/03/2017. sz. E. H. Az elnökség 18 fő igen szavazattal a Vasas Sport Klub tagfelvételét elfogadta a Magyar Sportlövők Szövetségébe. 1

Elnökségi Ülés 2017. február 15. 13.00 óra. MSSZ/04/2017.sz. E.H.: Az elnökség a 2017. évi I. félévi elnökségi üléstervet a március havi ülés napi rendi pontjainak kiegészítésével (10M es EB beszámoló) 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/05/2017.sz. E.H.: Az elnökség a szövetségi kapitány EB-re utazó sportolói javaslatát Forrásiné Máthé Edit részvétele nélkül 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/06/2017.sz. E.H.: Az elnökség a szövetségi kapitány EB-re utazó sportolói javaslatát Forrásiné Máthé Edit részvételével együtt 1 tartózkodással és 1 ellenvetéssel elfogadta. MSSZ/07/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy az EB válogatón az adott versenyszámban legjobb eredményt elért sportolók alkotnak egy párt a MIX versenyszámban. MSSZ/08/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy az EB válogatón legjobb eredményt elért sportolók MIX párosításánál Győrik Csaba kap felhatalmazást, hogy az esetlegesen a párosítást nem vállaló sportolókkal egyeztet és dönt. MSSZ/09/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a Magyar Sportlövők Szövetségének 2017. évi közgyűlésének időpontja. 2017. május 15. 13 óra legyen. MSSZ/10/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a Swiming Penthatlon Klub (Borsod-Abaúj-Zemplén megyében), az Erzsébeti TTK (Budapest) és a Soproni Rendészeti Sportegyesület (Győr-Sopron-Moson megye) klubokat kizárjuk az MSSZ tagságából. 2

MSSZ/11/2017.sz. E.H.: Az elnökség 18 igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a ösztöndíj felosztási javaslatot. 2017. évi Gerevich MSSZ/12/2017.sz. E.H.: Az elnökség 6 fő igen, 12 fő nem, 1 fő tartózkodással nem fogadta el a két szövetségi kapitány megválasztását. MSSZ/13/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az alábbi két OB időpontját: 2017. 03. 12 Fém Párbaj OB, 2017. 06. 25. 3Fegyver OB MSSZ/14/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 39 M Lövész Egyesület, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sportegyesület és a Kisalföldi Lövészklub tagfelvételét. MSSZ/15/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a sportegészségügyi szabályzatot. MSSZ/16/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a gyermekvédelmi szabályzatot. MSSZ/17/2017.sz. E.H.: Az elnökség 19 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2017. évi Héraklész keret névsort Mihalkó Nikolett, Csuri Tamás és Kalmár Tamás nevének kiegészítésével (62+3 fő). Elnökségi Ülés 2017. március 28. 13.00 óra. MSSZ/18/2017.sz. E.H.: Az elnökség a 2020. évi XXXII. Nyári Olimpiai Játékokra történő felkészülési terv et a kért javításokkal (UP pótlás szakáganként kifejtve, illetve a KEP edzők vonatkozásában ) 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/19/2017.sz. E.H.: Az elnökség Az MSSZ 2017. évi pénzügyi költségvetési tervezetét 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. 3

MSSZ/20/2017.sz. E.H.: Az elnökség Győrik Csaba szövetségi kapitány beszámolóját a 10M-es Európa Bajnokságról16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/21/2017.sz. E.H.: Az elnökség a TARGET SPINT OB felvételét és a versenykiírás 2017. júniusig való elkészülését 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/22/2017.sz. E.H.:Az elnökség a 2020. évi EB pályázat beadását 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/23/2017.sz. E.H.:Az elnökség Győrik Csaba 2017-es Szakmai Programjának a válogatás elvei pont módosítását 16 igen szavazattal egyhanglag elfogadta. A MSSZ/24/2017.sz. E.H.:Az elnökség az Általános és Középiskolai OB időpontját és helyszínét (2017. 04. 21. Komárom Városi Sportcsarnok) 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta. MSSZ/25/2017.sz. E.H.:Az elnökség az alábbi egyesületek kizárását 16 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta: Bence János Lövészklub (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Miskolci Városi Közlekedési SE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Tomor-Lak Községek SE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Cél Lövész SE (Budapest) Maglódi Lövészklub (Pest megye) ZEN Rendészeti Sportegyesület (Pest megye) Zselic Sport Club (Somogy megye) Célpont 10 SE (Veszprém megye) Lenti Ruhagyár Lövész Klub (Zala megye) MSSZ/26/2017.sz. E.H.:Az elnökség 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a Közgyűlési küldöttek listáját Petró Sára az OB pontok alapján készítse el. MSSZ/27/2017.sz. E.H.:Az elnökség 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Viharsarki Sportlövész Egyesület tagfelvételét Békés megyéből. MSSZ/28/2017.sz. E.H.:Az elnökség 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy Tesánszki Mihály visszalépése miatt Keczeli Zoltánt javasoljuk KEP edzőnek. MSSZ/29/2017.sz. E.H.: Az elnökség 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az alábbi állami jutalmazási javaslatot: Péni István- Kissné Oroszi Edit, Major Veronika- Keczeli Zoltán, Győrik Csaba 4

MSSZ/30/2017.sz. E.H.: Az elnökség 16 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy Petró Sára sportigazgató az elnökség júniusi ülésén terjessze be javaslatát a sportolói tagfelvétel növelésére. 2017. Április 25. 12.00 óra. MSSZ/31/2017. sz. E. H. Az elnökség 19 fő igen szavazattal a Magyar Sportlövők Szövetsége 2017. évi küldöttgyűlésének előkészítését, az elnöki beszámolót, a közhasznúsági jelentést és a 2017. évi költségvetést egyhangúlag elfogadta. MSSZ/32/2017. sz. E. H. Az elnökség 18 fő igen, 1 fő tartózkodik szavazattal a 2018. évi hazai 10 méteres Európa Bajnokság Szervező bizottságának összetételére vonatkozó javaslatot elfogadta. MSSZ/33/2017. sz. E. H. Az elnökség 18 fő igen, 1 fő tartózkodik szavazattal az MSSZ 2017. évi kitüntetéseire vonatkozó javaslatot elfogadta. 2017. május 8. 12.00 óra. MSSZ/34/2017. sz. E. H. Az elnökség 17 fő igen, 1 fő nem, 1 fő tartózkodom szavazattal Nagy Béla úr által előterjesztett javaslatot a kétkezes lövészet szabályainak változtatására, egységessé tételére vonatkozóan elfogadta. 5

2017. május 22. 12.00 óra. MSSZ/35/2017. sz. E. H. Az elnökség 15 fő igen szavazattal Győrik Csaba javaslatát a Junior VB (2017. június 22 június 29., SUHL, GERMANY) csapatlistájára vonatkozóan elfogadta, amely az alábbi: Pisztoly lányok: Major Veronika Egri Viktória Nagy Vivien Forrási Boglárka Pisztoly fiúk: Nagy Máté Tamási Péter Szemán Dávid légpisztoly, sportpisztoly légpisztoly, sportpisztoly légpisztoly sportpisztoly légpisztoly légpisztoly légpisztoly Puska lányok: Gáspár Lalita légpuska, 60 fekvő, 3 testhelyzet Horváth Lea légpuska Toma Dorina 60 fekvő, 3 testhelyzet Kozma Nikolett 60 fekvő, 3 testhelyzet Hurai Viktória légpuska Puska fiúk: Péni István légpuska, 60 fekvő, 3 testhelyzet Vas Péter légpuska, 3 testhelyzet Pekler Zalán légpuska, 60 fekvő, 3 testhelyzet Kovács Csaba 60 fekvő MSSZ/36/2017. sz. E. H. Az elnökség 15 fő igen szavazattal Győrik Csaba javaslatát a a koronglövő EB és VB válogatás elveire vonatkozóan elfogadta, amely az alábbi : A szakbizottság által meghatározott hazai szintlövő versenyekkel egy időben rendezett külföldi versenyeken is lehet érvényes kiküldetési szintet lőni. Ennek feltétele a meghívó levél, verseny kiírás és eredményjegyzék szövetségi kapitányhoz történő benyújtása. 2017. május 23. 22.00 óra. MSSZ/37/2017. sz. E. H. Az elnökség 16 fő igen szavazattal Győrik Csaba javaslatát a Target Sprint Világbajnokságra (2017. június 22-26., Németország) kiutazó csapatlistára vonatkozóan elfogadta, amely az alábbi: Junior nő: Veres Mirella 1998 Vasas SC biatlon/sí szövetség/ 6

Junior férfi csapat: Rescsik Márk 2000 Sportlövő CT-SE Ozsvárt Donát TIG 2000 sportlövő/atléta Gyallai Soma biatlon/sí szövetség/sportlövő VASAS SC Korsós Márton 2000 sportlövő CT-SE Felnőtt nő: Csipak Brigitta 1991 sportlövő CT-SE Felnőtt férfi csapat: Büki Ádám 1995 Miskolci Honvéd SE biatlon/sportlövő Balog Dénes Levente 1993 Vasas SC biatlon/sí szövetség/sportlövő Korsós Zoltán 1969 sportlövő CT-SE Mix csapat: 2 csapat. Két fő kísérővel összesen 11 fő. Minden versenyző kiváltja az ISSF ID és az MSSZ versenyengedélyeket! Elnökségi ülés 2017. 06. 20. 13 óra MSSZ/38/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a levezető elnök Boros György alelnök úr legyen. MSSZ/39/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a jegyzőkönyv-vezető: Horváth Ágnes, a jegyzőköny hitelesítők pedig: Nagy Béla és Pongrátzné Vasvári Erzsébet MSSZ/40/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, az elnökségi ülés napirendi pontjait. MSSZ/42/2017.sz. E.H.: Az elnökség 8 fő igen és 5 fő tartózkodott szavazattal elfogadta, hogy Takács Tibor sportpisztoly 20+20+20 nem olimpia versenyszámban nevezzük az MSSZ költségén, illetve a GYTP 2*30 versenyszámban pedig saját költségén nevez. be a bakui EB-re. MSSZ/43/2017.sz. E.H.: Az elnökség 11 fő igen és 2 fő tartózkodott szavazattal elfogadta, egyszeri döntésként, a 2017.évi bakui EB vonatkozásában, hogy az ún. felfizetett versenyző az egyéni első 6. helyezés esetén visszatérítést kap (a sportoló, vagy annak egyesülete). 7

MSSZ/44/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az MSSZ Elnökségének 2017. Év II. féléves üléstervét. MSSZ/45/2017.sz. E.H.: Az elnökség 10 fő igen és 3 fő tartózkodott szavazattal elfogadta Petró Sára által előterjesztett OB versenykiírásokat azzal a kikötéssel, hogy a nevezési díjak továbbra is egységesen: ifi és junior 2000 Ft, felnőtt: 3000 Ft, csapat: 2000Ft, továbbá a Történelmi Pontlövész elöltöltős Országos Bajnokságon csak a nemzetközi versenyszámok kerülnek országos bajnoki díjazásra (13 serleg, 13-13-13 arany, ezüst és bronzérem), ugyanezen versenyszámok után jár OB pont. MSSZ/46/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Nagy Béla által előterjesztett országos rekordok nyilvántartási szabályzatának módosítását, amely a szabályzatok könyvébe és az MSSZ honlapjára is felkerül. MSSZ/47/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy az 50m-es versenyszámok közé továbbra sem kerül be a Brenneke-vel való lövés balesetveszélyessége miatt. MSSZ/48/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2017. Évi 3 fegyver Országos Bajnokságának versenykiírását, de a nevezési díj: 3000 Ft. MSSZ/49/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a 2017. Évi Sport XXI. egyesületi támogatásának felosztási táblázatát. MSSZ/50/2017.sz. E.H.: Az elnökség 10 fő igen 3 fő tartózkodott szavazattal elfogadta a a 2017. évi Műhelytámogatás felosztási táblázatát, Kissné Oroszi Edit javítási kérelmével elfogadva. MSSZ/51/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Gerevich Ösztöndíj 2017. évi II. féléves felosztási táblázatát. MSSZ/52/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta az Apc-Somlyó-hegyi Lövészklub tagfelvételét. (Heves Megye) 8

MSSZ/53/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Terem Lövész és Szabadidő Sportegyesület tagfelvételét (Budapest) MSSZ/54/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Miskolci Honvéd SE tagfelvételét (Borsod-Abaúj-Zemplén Megye) MSSZ/55/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Technikai Sportok Klubja tagfelvételét (Budapest) MSSZ/56/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Bálint és Társai Lövész Egyesület tagfelvételét. (Nógrád Megye). MSSZ/57/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a 150 korongos skeet és a 150 korongos trap versenyszámot is vezessük be a nemzeti versenyszámok közé. MSSZ/58/2017 sz. EH.: Az elnökség 13 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta Győrik Csaba szövetségi kapitány a 2017.08.30.-09.11. között Moszkvában rendezendő koronglövő VB-re utazó csapat tagjaira tett javaslatát. Elnökségi ülés 2017. 09. 14. 13 óra MSSZ/59/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy Sinka László és Petró Sára legyen megbízva az új kártyák bevezetésének kidolgozásával. MSSZ/60 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy kerüljön bevezetésre egy úgynevezett Diák Licence kártya, a Diákolimpián részvevőknek, amelynek jelképes ára lesz. MSSZ/61 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 14 fő igen, 1 fő tartózkodással elfogadta, hogy kerüljön bevezetésre egy úgynevezett társkártya, a Target Sprint versenyek miatt, amelyet a más szövetségek sportolói válthatnak ki, kedvezményesebb áron. 9

MSSZ/62 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a 2018. Évi Target Sprint OB tervezett időpontja: 2018. 09. 8-9 legyen. MSSZ/63 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyöntetűen elfogadta a 2018. évi versenynaptár tervezetet. MSSZ/64 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a februárban elmaradt 2017. évi 10m nemzeti OB tartalék helyszíneként Komáromot. MSSZ/65 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Honvédelmi Sportszövetség Közgyűlésére az alábbi küldöttek delegálását: Szabó Béla, Veres Andrea, Záhonyi Attila, Kéri Attila. MSSZ/66 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a dinamikus szakágunk Multi Gun versenyszámmal bővüljön. MSSZ/67 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen és 2 fő tartózkodott szavazattal elfogadta 2018. 01. 01-jé-től a Serdülők Országos Bajnokságának lebonyolításánál az alábbi változások bevezetését: 20 lövés zártirányzékú légpuska, 20 lövés légpisztoly a 10-12 éves (2005-2007.) korosztály részére, 40 lövés zártirányzékú légpuska, 40 lövés légpisztoly a 13-14 éves (2003-2004.) korosztály részére. MSSZ/68 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Target Sprint versenykiírását. MSSZ/69 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Koronglövő OB új minősítési szintjeit: 16 trap 150 korong, 18 Skeet 150 korong, 16 Trap döntős 100 korong, 18 Skeet döntős 120 korong. MSSZ/70 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a MÁV Baráth János Sportlövő Klub Egyesület tagfelvételét (Zala megye). MSSZ/71 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Nógrádi Sportlövő Klub egyesület tagfelvételét (Nógrád megye). 10

MSSZ/72 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Vasvári Koronglövő Akadémia tagfelvételét (Budapest). MSSZ/73 /2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta a Timberland Sportegyesület tagfelvételét hiánypótlásnak benyújtása után (Zala megye). MSSZ/74/2017. sz. E. H. Az elnökség 15 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy Honvédelmi Sportszövetség Közép-magyarországi Regionális Közgyűlésén a Magyar Sportlövők Szövetségétől az alábbi küldöttek és pótküldöttek kerültek jelölésre: Máthé Edit, Szucsák Mátyás, 2 póttag: Gajzágó Imre és Fodor László. Elnökségi ülés 2017. 11. 14. 13 óra MSSZ/75/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal az elnökségi ülés levezető elnökének Nagy György elnök urat egyhangúlag elfogadta MSSZ/76/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal az elnökségi ülés jegyzőkönyv-vezetőjének Horváth Ágnest egyhangúlag elfogadta MSSZ/77/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal az elnökségi ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének Pongátzné- Vasvári Erzsébetet és Nagy Bélát egyhangúlag elfogadta MSSZ/78/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal a 2018. évi versenynaptár tervezetet egyhangúlag elfogadta MSSZ/79/2017.sz. E.H.: Az elnökség 10 fő igen, 1 fő nem és 4 fő tartózkodott szavazattal Takács Tibor bekerült a 2018. Évi válogatott keretbe. MSSZ/80/2017.sz. E.H.: Az elnökség 14 fő igen és 1 fő tartózkodással a módosított 2018. évi válogatott keretet (53 fő) elfogadta. 11

MSSZ/81/2017.sz. E.H.: Az elnökség 14 fő igen és 1 fő tartózkodással a Győrik Csaba szövetségi kapitány 2018. évi szakmai felkészülési programját elfogadta. MSSZ/82/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a 2017 év női sportlövője Major Veronika (BEFAG Keszthely) MSSZ/83/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a 2017 év férfi sportlövője Péni István (UTE). MSSZ/84/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy a Magyar Sportlövők Szövetsége által delegált 3 MOB tag: Nagy György, Boros György és Sinka László legyen. MSSZ/85/2017.sz. E.H.: Az elnökség 14 fő igen és 1 tartózkodással elfogadta, hogy 2018. január 1-jétől a Győrik Attila veszi át a versenybirói bizottság vezetésének a posztját. MSSZ/86/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal egyhangúlag elfogadta, hogy Nagy György elnök úr és Sinka László főtitkár úr további tárgyalásokat folytassanak a Vadászkorong szakág vezetőivel az esetleges csatlakozási szándék témájában. MSSZ/87/2017.sz. E.H.: Az elnökség 8 fő igen 5 fő nem 2 fő tartózkodott szavazattal elfogadta, hogy 2017. December 10-én megrendezésre kerüljön a 10m-es Ifjúsági és Junior 20 lövéses OB-t. MSSZ/88/2017.sz. E.H.: Az elnökség 11 fő igen és 4 fő tartózkodott szavazattal elfogadta a 10m-es Ifjúsági és Junior 20 lövéses OB versenykiírását. MSSZ/89/2017.sz. E.H.: Az elnökség 13 fő igen és 2 fő tartózkodott szavazattal elfogadta, hogy a 10m-es Ifjúsági OB versenykiírásában javításra kerüljön, hogy a nevezést mind papír alapon, mind a SVIR-en keresztül is le lehet adni. MSSZ/90/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal elfogadta a Debreceni Szituációs LE tagfelvételét. MSSZ/91/2017.sz. E.H.: Az elnökség 15 fő igen szavazattal elfogadta az Underground Egyesület tagfelvételét. 12

2017. november 27. 12.00 óra. MSSZ/92/2017. sz. E. H. Az elnökség 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadta dr. Nébald György jelölését a Honvédelmi Sportszövetség elnöki posztjára. 2017. december 1. 12.00 óra. MSSZ/93/2017. sz. E. H. Az elnökség 16 fő igen szavazattal elfogadta Győrik Csaba Szövetségi kapitány úr javaslatát, hogy a hazai versenyeken 2017. december 15-től hivatalos legyen a női és lány 60 lövéses 10m-es légpisztoly és légpuska versenyszám. MSSZ/94/2017. sz. E. H. Az elnökség 17 fő igen szavazattal elfogadta, hogy a mindenkori egyszeri leigazolási díj 2018. január 1-jétől 1.500,- Ft legyen. 2017. december 12. 12.00 óra. MSSZ/95/2017. sz. E. H.: Az elnökség 17 fő igen szavazattal elfogadta a hatályos feltételrendszernek megfelelő edzői névsor javaslatot a 2018. évi Kiemelt Edzői Programba 13