MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

Hasonló dokumentumok
MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

MCS menetrend hét ( ) érkezés 5:30-5:45

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Sebességmérők Összesített Vezénylési Terve év június hónap. RFK Közlekedésrendészeti Osztály

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

7634 Pécs, Kodó dűlő 1. II.terem

ÁRUSÍTÁSI HELYSZÍNEK ÉS IDŐPONTOK ( I-es tejes autó )

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul

Uránvárosból indul. Nyári munkanapokon: Szabad- és munkaszüneti napokon: Várkonyi Nándor utca. Kulturális Központ Mecsek Áruház. Kulturális Központ

7634 Pécs, Kodó dűlő 1.

A választók névjegyzéke

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Sebességmérők Összesített Vezénylési Terve év december hónap. RFK Közlekedésrendészeti Osztály

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u

Aidinger János út. Sztárai Mihály út Csontváry utca. Nagy Imre út Vásártér. Sarolta utca Lahti utca. Sarolta utca. Krisztina tér. Uránvárosból indul

RFK Autópálya Alosztály (Pécsudvard)

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

FELEKEZETI ANYAKÖNYVI MÁSODPÉLDÁNYOK MIKROFILMJEINEK DOBOZJEGYZÉKE

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

30. Orfűi Tó Show Futás 6.2 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

II. S.Pártai Félmarathon

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Sebességmérők Összesített Vezénylési Terve év január hónap. RFK Közlekedésrendészeti Osztály

PANNON VOLÁN ZRT. PV /2014. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy december 14-én üzemkezdettől

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

III. S.Pártai Félmaraton

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

02 Közgazdasági szak

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Ablakszerker Crossfutás június 6.

2016. június június 6.

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

július 3. szerda Pécs és környéke óráig Görcsöny, Petőfi Sándor utca 30. szám óráig Keresztespuszta, 8 kőszelvény

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

2012. augusztus Szakiskola

29. Orfűi Tó Show Futás

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

Atlétika Pécs PVSK

XXVIII. Brodarics Anyanyelvi Verseny 5. osztály egyéni végeredmény

24km: abszolút férfi

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

Az Egy Hajóban Közhasznú Alapítvány (jogi segítő) kihelyezett ügyfélfogadások helyszíne, időpontja Kistérség Településnév Hova tartozik?

- eredmények - 5. osztály

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

II. Tisza-tó Maraton - MTB Felnőtt Férfi

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

7Km összetett eredmény:

Név Lakóhely Szül.év Telj.sz.

es tanévre előzetesen felvett tanulók Általános adatok

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

9. Győr-Lipót Futóverseny

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

II. Tisza-tó Maraton - Abszolút Férfi

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

Baranya kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE kerékpáro s túra

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

OM Szám Tanszak Tanár

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

FIÚ EREDMÉNY. 100 m fiú III. kcs. 1 ief. 100 m fiú III. kcs. 2 ief. 100 m fiú III. kcs. 3 ief.

Baranya megye nappali ellátást nyújtó intézményei

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

Baranya megye nappali ellátást nyújtó szociális intézményei

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MÁJUS évfolyam. megoldás próbálkozás

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

Átírás:

MCS menetrend 2019. 31. hét (2019.07.29-08.02) érkezés 5:30-5:45 Megálló Idő Járat Név Megálló Idő Járat Név Alsószentmárton - Szabadság u. 4:28 MCS 5 Balogh Péter Mohács - kompkikötő Smit Andrea Bicskei László Mohács - Liszt Ferenc u. 5:16 MCS11 Móricz Virág Jovánovics Roland Kis Anett Balogh Krisztofer Mohács - Pegazus 5:16 MCS 4 Horváth József Jovánovics Zorán Ács László János Gligulics Olivér Márk Hoang Tamás Balogh Alex Károlyiné Farkas Gyöngyike Szilvási István Nagy Róbert Budai Gábriel Valentin Sári Jenő Vas Pál Vass Zoltán Áta - forduló 4:37 MCS 9 Török Gyula Dávid Sándor Babarc - elágazás 5:22 MCS 9 Kovács Krisztofer Mohács - Rendőrség 5:21 MCS11 Nagy Erzsébet Bogdán Gyula (hétf nem) Mohács - szőlőhegyi óvoda (Budape4:59 MCS 1 Pekker Szilveszter (Törökdomb) Bár - Posta 4:50 MCS 1 Mánfai Gergely Mohács - Újváros 5:25 MCS11 Barjakter Krisztofer Belvárdgyula - Kisgyula 5:02 MCS 9 Tóth János /áll.orv/ Batánovics Dávid Beremend - felső 4:20 MCS 4 Osztafin Gábor Petrovics Richárd László (hétf nem Beremend - Jókai u. 4:21 MCS 4 Pécsi Csaba Monyoród - elágazás 5:17 MCS 9 Orsós Ákos (hétf nem) Straub József Béla Nagyharsány - autóbusz vt. 4:56 MCS 12 Valer Nándor Szabolcs Mitrovics Pál Matolcsi Dávid Beremend - községháza 4:23 MCS 4 Kósa Károly Sze-Cs-P Bessenyei József Berkesd - Forduló 4:30 MCS 8 Kaposi József Márió Ignácz Józsefné Simon Sándor Kosztics Tibor /vágós/ Bogád - homokhát 4:15 MCS 8 Balog Józsefné Okorág - autóbusz vt. 3:49 MCS 12 Fényes Sándor Bóly - Tornyos pékség 5:15 MCS 12 Füleki László Old - forduló 4:36 MCS 5 Orsós István Füleki Levente Magyar József Füleki Lászlóné Oroszló - községháza 4:10 MCS 3 Endre Balázs (hétf nem) Bosta - forduló 4:39 MCS 7 Horváth Zoltán Ózdfalu - forduló 4:10 MCS 7 Kalányos Ferenc Bükkösd - Óvoda 3:57 MCS 6 Matosics János (pén szab) Pécs - Árkád - autóbuszállomás 4:22 MCS11 Geszti István Cún - forduló 4:26 MCS 12 Dávid József Gász János Csányoszró - templom 4:03 MCS 12 Strauszné Kocsis Ibolya Bogdán Valéria Dunaszekcső - autóbusz vt. 4:45 MCS 1 Varga Márta Pécs - Árpádváros (Szellemváros) 4:44 MCS11 Reith Tamás László (hétf nem) Darvas Albert Sándor Pécs - Bazsó (Gesztenyés felé) 4:05 MCS 8 Árvai Papp Antal Varga Tamás Orsós János Cs-P Buchammer József Pécs - Budai vám 5:00 MCS 6 Szávics Ferenc József Kovács János Erdős Lili

Flóderer Dániel (hétf nem) Bartucz Ricco /vágós/ Kleinhans Mónika H-K-P Pécs - Csipke u. (Rózsadomb) 4:35 MCS11 Kelemen Gyula Egerág - autóbusz vt. 4:43 MCS 9 Babos László Bába János Major József Kelemen Béla Egyházasharaszti - községháza 4:32 MCS 5 Jovánovics Péter Pécs - Engel János u. 4:55 MCS 6 Tisza István Jovánovics Roland Pécs - Gyárvárosi templom 4:58 MCS 6 Vargáné Gróf Anett Feked - bejárati út 4:59 MCS 8 Tóth Miklós Szilveszter (hétf nem) Pécs - háromhíd 4:07 MCS 8 Mammel Krisztián Richárd Geresdlak - Dózsa Gy. u. 5:12 MCS 2 Orsós Teréz Pécs - Hősök tere 4:50 MCS 3 Varga József Tóth László /anyagos/ Horváth György Gordisa - alsó 4:20 MCS 5 Balogh Roland Pécs - Krisztina tér 4:27 MCS11 Futó Attila Harkány - autóbuszáll. 4:42 MCS 12 Katona Emil Orsós Ilona Harkány - üdülőtelep 4:43 MCS 12 Szegedi Csaba Kramenstetter Istvánné Hetvehely - autóbusz vt. 4:04 MCS 6 Bogdán Attila Staub Bianka Hímesháza - Hősök tere 5:17 MCS 2 Müller Krisztián Sinai László Labudek Sándorné Molnár Ferencné Bogdán Renátó Orsós György Hosszúhetény - kúltúrház 4:40 MCS 2 Orsós István Pécs - Mecsek Áruház 4:17 MCS11 Werner Bálint Nagy Sándorné Hornyák László (24 órás műszak) Gyöngyös József Pécs - Mecsekszabolcs 4:10 MCS 2 Csonka József Ivándárda - templom 4:45 MCS 4 Krucsó Rajmund B. /vágós/ Goldschmidt Mihályné Kásád - aut. vt. 4:15 MCS 4 Kocsi József Szabó Tibor Királyegyháza - felső 3:35 MCS 12 Orsós Tibor Attila H-K-Sze Pécs - Megyeri tér 4:20 MCS11 Megyimórecz Vanda Kisherend - harangláb 4:23 MCS 9 Gijon Dávid /vágós/ Tavaszi Tibor Kistapolca - forduló 4:45 MCS 5 Miskár Mónika Pécs - Meszes 4:13 MCS 2 Orsós Erzsébet Komló - Eszperantó tér 4:25 MCS 3 Tordai Jeránt Mária Kovács József (hétf nem) Orsós László Pécs - Meszesi iskola 4:54 MCS 3 Orsós János Szabó Roland Keszler Tivadar Kalányos József Pécs - Nagydeindol 4:39 MCS 6 Kis Gyula Sztojka Adrián Pécs - Nendtvich A. út, Ybl M. u. 4:18 MCS11 Faludiné Gulyás Gyöngyi Rózsafalvi Szilvia Pécs - Olympia üzletház 4:16 MCS11 Tóth József Zoltán Komló - Jószerencsét u. 4:38 MCS 3 Sztojka Kálmán Pécs - Szabadság u. 4:21 MCS11 Poczek Éva Komló - Körtvélyes 4:32 MCS 3 Rupa Sándor Pécs - Sztáray M. 4:40 MCS11 Stanics József Böröcz Dániel Bozsányi Richárd Dusán Komló - Petőfi tér 4:37 MCS 3 Kusz József Csille Géza Kozármisleny - Templom tér 4:49 MCS 9 Orsós Ferenc Nyiri Anita Orsós János Sallay Anna Győri Tamás Mariczki Renáta Kölked - Forduló 5:09 MCS 4 Balog Zoltán Guvat Sándor Újvári-Kovács Míra Haraszti Tibor Miklós

Orsós Richárd Schleier István Hullám Dávid Fülöp Dániel Balog Sándor Kovács Tibor Balog István Pécs - Uránváros aut.-áll. 4:15 MCS11 Herceg Zsolt Miklós Balog Melinda Pécs - Várkonyi Nándor 4:30 MCS11 Gonda Zita Károlyi Tibor Károlyi Zsolt H-K-P Kővágószőlős - újtelep 4:25 MCS 6 Orsós Ferencné Pécs - Vasas - temető 4:29 MCS 2 Orsós György Bogdán László Deák Kitti Kővágótöttös - bejárati út 4:23 MCS 6 Dr. Weisdorn Attila /áll.orv/ Pécs - Vasas - Vashíd 4:28 MCS 2 Németh Sándorné Lánycsók - bejárati út 5:25 MCS 7 Bogdán Attila Balázs Dávid Somogyi Péter Pécs Hird - Hirdi út 4:33 MCS 2 Dolonai Andrásné Bógó Józsefné Pécs Somogy - templom 4:24 MCS 2 Horváth Szilvia Zrinyi Vivien Pécsdevecser - autóbusz vt. 4:16 MCS 9 Schvemlein József Bogdán Zsolt Pécsvárad - Dombay-tó 4:42 MCS 8 Csanádi István Lippó - autóbusz vt. 4:50 MCS 4 Reisz Zoltán Pécsvárad - kollégium 4:47 MCS 8 Virág Ferenc József Bújdosó Gergely /vágós/ Markovics Horváth Balázs Magics Gábor /vágós/ Orlai Roland (hétf nem) Magyarbóly - autóbusz vt. 4:33 MCS 4 Temesi Gábor Pécsvárad - Templom (Várnál) 4:44 MCS 8 Katona Lajos Mánfa - Árpád u. 4:42 MCS 3 Sásdi Zsófia Peterd - forduló 4:13 MCS 9 Prokop Pál Máriakéménd - községháza 5:10 MCS 9 Kovács István Pócsa - autóbusz vt. 5:04 MCS 12 Heidinger Béla Martonfa - forduló 4:50 MCS 2 Papp Zoltán Gábor Sásd - Kaposvári útelág. 3:57 MCS 3 Bachmayer Gergő Mindszentgodisa - Béke u. 4:06 MCS 3 Kalányos Zoltán Márkus Ernő László Sándor Sátorhely - Jókai tér 5:20 MCS 5 Markovics István Mohács - autóbuszállomás 5:20 MCS11 Erős Mónika Niedermayer Zoltán Szkróbó Dávid Gágó Csaba /vágós/ Márton Emese Siklós - Városháza 4:49 MCS 12 Jakab Ferenc Bednárik Dezső Siklósnagyfalu - Kossuth u. 4:42 MCS 5 Kubicza József Vanya Beatrix Sumony - forduló 3:42 MCS 12 Ifj. Orsós Sándor (szer szab) Rózsa József Sumony - vasútállomás 3:43 MCS 12 Orsós Sándor Budai Péter Szalánta - eszterág puszta 4:45 MCS 7 Orsós Rozália Száraz Csaba Székelyszabar - felső 5:23 MCS 8 Halász Zoltánné Mohács - Bári út - szőlőhegyi óvoda4:58 MCS 1 Kovács Mária Bősz Józsefné Mohács - Brodarics tér 5:14 MCS11 Szajkó Dávid Hammang Csabáné Horváth Istvánné Kelner Alexandra Benesics Lászlóné Megyimóreczné Müller Judit Heller Zoltán Kovács Richárd Szekér Ildikó Szentlőrinc - Munkácsy u. 3:49 MCS 6 Sztojka Anita Szöllős Nóra Nagyné Borovácz Gabriella Kiss Martin Zoltán Szentlőrinc - vasúti átjáró 3:48 MCS 6 Sztojka Ferenc

Balogh János (ked szab) Szigetvár - Posta 3:30 MCS 6 Zsigmond Dezső Mohács - kompkikötő 5:38 MCS 3 Gőgh Tibor Téseny - Rákóczi u. 4:20 MCS 7 Kakas Tibor Lengyel Miklós János Tormás - autóbusz vt. 3:45 MCS 3 Bachmayer Emil Stummer Andrásné Újpetre - vokányi elág. 4:05 MCS 9 Vadál József Szabó Jánosné Véménd - Községháza 5:05 MCS 8 Pesti József Gábor (hétf nem) Varga Ferenc Hivatalos menetrendi információk: www.mcs.hu/munkatarsainknak Járatprobléma esetén Eszik Attilát értesíteni a 06-70-686-4549-es telefonszámon!

MCS menetrend 2019. 31. hét (2019.07.29-08.02) (13:30-22:00) Megálló Idő Járat Név Megálló Idő Járat Név Alsószentmárton - Szabadság u. 11:26 MCS 4 Szombati Dániel Mohács - Brodarics tér 14:24 MCS 6 Nyári Vanessza Szombati József Petrovics Richárd Szilvási Gábor Mohács - kompkikötő 12:44 MCS 4 Csötönyi Lászlóné Mitrovics Péter Mohács - Pegazus 12:54 MCS 4 Pantyata József Jovánovics Olivér Nagyharsány - autóbusz vt. 13:46 MCS 10 Kalányos Sándor 13:29 MCS 9 Petrovics Péter Kosztics Roland Jovánovics Péter Old - forduló 11:18 MCS 4 Petrovics Péter Jovánovics Olivérné Pécs - Árkád - autóbuszállomás 13:20 MCS 12 Orsós Zsolt Mitrovics Dániel Usman Haider K-Sz-Cs-P Mitrovics Tibor Charity Baraya Tikama H-Sz Ignácz Dániel Pécs - Bártfa u. 13:26 MCS 12 Vincze János Bokor Zoltán Pécs - Benczúr Gyula u. 11:35 MCS 3 Bogdán János István Balogh Miklós József Pécs - Lahti u. 11:49 MCS 3 Bácsván Balázs Áta - forduló 13:09 MCS 6 Török Gyula Lászlóné Pécs - Littke utca 12:35 MCS 6 Gerencsér Márk (keddtől) Babarcszőlős - forduló 11:24 MCS 7 Csirke Gyula Pécs - Mecsek Áruház 13:11 MCS 12 Dékány Orsolya Baksa - Rádfai út 13:10 MCS 10 Orsós László (csak hétf) Polhammer Lajos Beremend - községháza 13:43 MCS 9 Nikolics József Pécs - Mecsekszabolcs 13:38 MCS 12 Nagy Andrea Besence - forduló 11:00 MCS 7 Csonka János Pécs - Megyeri tér 13:18 MCS 12 Ans Raza H-K-Sz-Cs Vass József Kunihira Arthur McMarvin H-K-Sz-P Birján - Kossuth u 56. 12:35 MCS 7 Kiss János Byambagarav Amarsanaa K-Cs Bogád - Nagykozári elágazás 12:06 MCS 3 Balázs Péter Pal Sanjeev H-K-Cs-P Drávaszabolcs - községháza 13:18 MCS 9 Sebestyén János Nándor Pécs - Mohácsi út 13:31 MCS 12 Perpetual Chukwuma Ilfeoma H-Sz-Cs-P Dunaszekcső - autóbusz vt. 14:15 MCS 8 Bayer Zoltán Pécs - Nendtvich A. út, Ybl M. u. 13:13 MCS 12 Maryanne Otieno H-K-Sz-Cs Bayer Zoltán Ifj. Cetinkaya Ugur H-Sz-Cs-P Kovács Gáborné Dickson Samuel Aboagye H-Sz-Cs-P Bauer Mária Idorenyin Godwin Akpan H-K-Sz-P Petrovics Dalma Kakar Fatima Qayyum H-K-Cs-P Sipos Tamás Linda Mantetsoo Afotey K-Sz-Cs-P Egyházasharaszti - községháza 11:22 MCS 4 Szilvási Péter Ádám Shakespeare Ofosuhene H-K-Cs-P 13:33 MCS 9 Petrovics Péter Stephen Sekyere K-Sz-P Bicskei Félix Pécs - Olympia üzletház 11:41 MCS 3 Kun Attila Geresdlak - Dózsa Gy. u. 13:47 MCS 8 Orsós Ferenc 13:10 MCS 12 Kovács Edina Görcsöny - Községháza 13:13 MCS 10 Molnár László Pécs - Somogy - forduló 13:50 MCS 12 Pécsi Jánosné Harkány - autóbuszáll. 13:10 MCS 9 Patai Árpádné Pécs - Sztáray M. 11:51 MCS 3 Sebők Zoltán Ihárosi Zoltán 12:38 MCS 6 Keller József Gáborné Hímesháza - Hősök tere 13:52 MCS 8 Erdélyi Endre Marcsingó Imre Jánosné Hirics - forduló 12:50 MCS 10 Sárközi Márió Pécsdevecser - autóbusz vt. 12:11 MCS 7 Dózsa János Kiskassa - községháza 12:13 MCS 7 Kovács Zoltán Stefánovics Attila Kovács Tamás Pécsdevecser - kültelek 13:35 MCS 6 Szendi Tünde Kistapolca - forduló 13:38 MCS 9 Manyaszek Ákos Dörömböző Zsolt

Komló - Eszperantó tér 13:03 MCS 8 Ujlaky Béla Pogány - autóbusz vt. 11:52 MCS 7 Nagy Dávid Komló - Jószerencsét u. 13:07 MCS 8 Váradi Anikó 12:48 MCS 6 Gogolák Alexandra Komló - Körtvélyes 12:55 MCS 8 Dobai Jenőné Sátorhely - Jókai tér 14:20 MCS 10 Armknecht Klaudia Komló - Mecsekjánosi-felső 11:00 MCS 3 Novák Ferenc Nyári Attila Kölked - Forduló 12:35 MCS 4 Balog János Armknecht Mónika Schultz Attila Kovács Zsolt 14:20 MCS 9 Ózdi Brigitta Siklósnagyfalu - Kossuth u. 11:15 MCS 4 Jovánovics Tibor Magyarbóly - Petőfi u. 11:53 MCS 4 Nikolics Antal Újföldi Kálmánné Majs - gyógyszertár 12:24 MCS 4 Gilikter Józsefné 13:36 MCS 9 Orsós Attila Majs - Ifjúság tér 14:15 MCS 10 Varga Gyuláné Kosztics Miklós Györffy Lászlóné Petrovics Miklósné Mánfa - Árpád u. 11:10 MCS 3 Labudek Sándor Szava - autóbusz váróterem 11:32 MCS 7 Kis Tibor Mohács - autóbuszállomás 12:49 MCS 4 Kovács Barbara 13:23 MCS 10 Horváth Mónika Baranyai Zsolt Székelyszabar - felső 13:57 MCS 8 Sörényi János 14:20 MCS 6 Csanádi László Péter Zoltán Alföldiné Simon Kinga Villány (Virágos) - József Attila u. 13:53 MCS 10 Daniné Takács Zsuzsanna Sallai Mónika Hivatalos menetrendi információk: www.mcs.hu/munkatarsainknak Járatprobléma esetén Eszik Attilát értesíteni a 06-70-686-4549-es telefonszámon!

MCS menetrend 2019. 31. hét (2019.07.29-08.02) hétköznap (21:30-06:00) 19:15 Komló - Eszperantó tér MCS 3 Müller Attila (hétf szab) 19:35 Old - forduló MCS 4 Balog Zoltán 19:33 Pécs - Mecsekszabolcs Kovács István Jovánovics Ferenc 19:36 Pécs - Fehérhegy Bolics Zsolt 19:41 Siklósnagyfalu - Kossuth u. Ifj. Ignácz Zorán 19:43 Pécs Somogy - Őrmezei út Flibert Attila Ignácz Zorán 19:44 Pécs Somogy - templom Kismihók István Tomics Krisztián 20:28 Székelyszabar - felső Tabi János 19:47 Nagyharsány - autóbusz vt. Mittiner Tamás 20:52 Bár-Mohács - üdülőtelep Tóth Csaba 19:59 Püspökbóly - forduló Németh Miklós 20:07 Magyarbóly - Vasút u. Kuti Lajos MCS 6 20:12 Kislippó - Károlymajor Juhász János 19:50 Kővágószőlős - községháza Buzás Ferenc 20:35 Udvar - községháza Boda László 20:07 Pécs - Árkád - autóbuszállomás Vámos Lajos 20:47 Mohács - kompkikötő Gerencsér Bálint Vokó Krisztián Balázs Tiborné 20:15 Pécs - Sztáray M. Somogyi Csaba 20:50 Mohács - autóbuszállomás Kovács Mihályné 20:17 Pécs - Littke utca Gerencsér Márk (csak hétf) Mészáros Pálné 20:27 Kozármisleny - Templom tér Orsós Péter Bogdán Péter MCS 7 19:20 Vajszló - autóbusz vt. Schmidt János Tivadar Grofsits László 20:54 Mohács - Brodarics tér Takács-Nagy Róbert Oláh Mihályné MCS 9 19:30 Besence - forduló Bóka Istvánné 19:35 Szava - autóbusz váróterem Baráth Sándor 19:38 Magyarmecske - községháza Ignácz Ádám 19:47 Csarnóta - forduló Panta László 19:54 Görcsöny - Községháza Szabó Zoltán 19:59 Siklós - Városháza Bicskei Márton 20:01 Szőke - temető Gyarmati Klára 20:14 Pécsdevecser - autóbusz vt. Géci Mónika 20:17 Kökény - Forduló Várszegi Józsefné 20:16 Pécsdevecser - kültelek Szendi Ferenc 20:55 Lánycsók - bejárati út Huszják János MCS menetrend 2019. 31. hét (2019.07.28) vasárnap (21:30-06:00) 18:40 Vajszló - autóbusz vt. MCS 6 Schmidt János Tivadar 19:10 MCS 7 Szava - autóbusz váróterem Baráth Sándor 19:10 Kővágószőlős - községháza Buzás Ferenc 19:44 Old - forduló Balog Zoltán 19:28 Kökény - Forduló Várszegi Józsefné Jovánovics Ferenc 19:40 Pécs - Árkád - autóbuszállomás Vámos Lajos 20:11 Kislippó - Károlymajor Juhász János 20:04 Komló - Eszperantó tér Müller Attila (hétf szab) 20:47 Mohács - kompkikötő Gerencsér Bálint 20:25 Pécs Somogy - templom Kismihók István 20:50 Mohács - autóbuszállomás Mészáros Pálné Bogdán Péter 20:54 Mohács - Brodarics tér Takács-Nagy Róbert Oláh Mihályné

MCS menetrend 2019. 31. hét (2019.07.29-08.02) irodajárat (07:00-16:00) 5:45 Pécs - Cserkúti csárda Schmidt János Tóth Tibor Attila Dr. Weisdorn Attila /áll.orv/ 5:50 Pécs - Szőnyi Ottó utca, rendelő Gálovics Tamás 5:58 Pécs - Bogár u. Bácsván Lolita 5:59 Pécs - Berzsenyi utca (Keszüi út) Laczikó Tamás 6:10 Üszögpuszta - felső Bognár-Borok Antónia 6:30 Bóly - autóbusz vt. Bóra István 6:38 Lánycsók - bejárati út Király Kinga Kálmán Péter Baranyai Miklósné 6:45 Mohács - Bári út - szőlőhegyi óvoda. Balázsné Kontor Viktória Bogdán László Mihály MCS menetrend irodajárat 16:05 hazafelé Mohács - hímesházi elág. Mohács - Bári út - szőlőhegyi óvoda. Lánycsók - bejárati út Bóly - autóbusz vt. Belvárdgyula - Kisgyula Üszögpuszta - felső Pécs - Enyezd u. Pécs - Berzsenyi utca (Keszüi út) Pécs - Bogár u. Pécs - Vásártér Pécs - Árkád - autóbuszállomás Pécs - Szőnyi Ottó utca, rendelő Pécs - Mecsek Áruház Pécs - Cserkúti csárda Szabó Mariann Balázsné Kontor Viktória Bogdán László Mihály Király Kinga Kálmán Péter Baranyai Miklósné Bóra István Tóth János /áll.orv/ Bognár-Borok Antónia Orsós József Bartucz Ricco /vágós/ Laczikó Tamás Bácsván Lolita Szalmáné Nagy Éva Kovács József (hétf nem) Orlai Roland (hétf nem) Gálovics Tamás Werner Bálint Schmidt János Tóth Tibor Attila Dr. Weisdorn Attila /áll.orv/