A fiatalokon keresztül formáljuk a jövőt, hiszen a világ természeti és környezeti kihívásaira ők adják majd meg a lehetséges válaszokat emelte ki a díjkiosztón Nagy István agrárminiszter, hozzátéve, hogy a tárca az elkövetkezendő időkben is nagy hangsúlyt fektet az egészséges környezetet és fenntartható fejlődést célzó törekvésekre, aminek során nagy szükség van az idén hatvanhét díjazottra, s a hozzájuk hasonló szakemberekre. 1. oldal (összes: 9)
A tárcavezető szerint hasonlóan fontos, hogy megszerettessük a következő nemzedékekkel az agrárium szépségeit, ezáltal biztosítva az egyre egészségesebb, jó minőségű élelmiszereket az országnak. Ahogy mondta: az Agrárminisztérium fenntartásában lévő negyvenhét agrárszakképző iskolát egy komplex hálózattá fejlesztették, amely egységes elvek alapján működik, s teremt lehetőséget az agrárium társadalmi és gazdasági szereplőkkel való sokszínű együttműködésre. A díjazottak Nagy István agrárminiszter és Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár Környezetünkért Díjat adományozott Bartha Péter Istvánnak, az Agrárminisztérium EU és FAO Ügyek Főosztály vezetőjének két évtizede az Európai Unió környezetvédelmi döntéshozatalának hazai koordinációjában és a magyar érdekképviselet területén végzett kiváló Béres Andrásnak, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai ügyvezető-helyettesének több évtizede a környezet- és természetvédelem érdekében végzett kiváló Nemes Klaudiának, a Sikerképző Műhely Kft. ügyvezető tulajdonosának a Szigetköz környezetvédelmében, a szigetközi értékek bemutatásában végzett kiemelkedő kommunikációs Rédey Ákos professor emeritusnak, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar, Környezetmérnöki Intézet nyugalmazott egyetemi tanárának a környezetmérnök képzés magyarországi létrehozásában, a Bologna-folyamat bevezetésében és a doktori képzésben végzett kiváló Szekeresné Majzik Ibolyának, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal 2. oldal (összes: 9)
Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály hulladékgazdálkodási szakügyintézőjének két és fél évtizede a hulladékgazdálkodás területén, a beruházások megvalósításában, jogalkotásban végzett kiváló tevékenységéért. Az újságírók elismerésére alapított Zöld Toll Díjat vehette át Körömi Köpöncei Csilla, a Magyar Idők Kiadó Kft. újságírója a mezőgazdaság, valamint a környezetvédelem helyzetét bemutató kiemelkedő újságírói munkájáért; Krassó László Miklós, a Magyar Rádió nyugdíjas főszerkesztője, a Hegyvidék Televízió műsorvezetőszerkesztője a hazai és a határon túli magyar rádióhallgatók és televíziónézők hiteles tájékoztatását szolgáló több évtizedes kiemelkedő munkájáért, a szakma folyamatos fejlesztését elősegítő Szűcs Antal, a Galambjaink című szaklap nyugalmazott szerkesztője, a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Szövetsége Dísz-szakosztály nyugalmazott vezetője a magyar kisállattenyésztés, különösen a galambtenyésztés népszerűsítése terén végzett kiemelkedő munkája, szerkesztői, szakírói tevékenységéért. Környezetünkért Emlékplakettet kapott Bezegh Barbara Petra, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. környezetvédelmi szakreferense, intézeti főtanácsadója több évtizede a hazai és nemzetközi környezetvédelmi projektek megvalósításában végzett kiváló Hasznos Gábor, az Agrárminisztérium Környezetmegőrzési Főosztály kármentesítési referense két évtizede a környezeti kármentesítés és a földtani közeg védelme területén végzett kiváló Hollanday Andrea Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály természetvédelmi szakügyintézője évtizedek óta a környezeti értékek védelmében, a védett területek felügyeletében végzett kiváló Koroknai-Kardos Beáta, a Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referense a hulladékgazdálkodás területén a lakosság szemléletformálásában, innovatív fejlesztésekben, programok szervezésében végzett kiváló Liker András, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar, Környezettudományi Intézet egyetemi tanára ökológiai és környezettudományi területén elért nemzetközileg is elismert kutatási eredményeiért, a doktori képzésben végzett kiváló oktató-nevelői Pomázi István, a volt Nemzetgazdasági Minisztérium Európai Uniós és Nemzetközi Pénzügyi Főosztály nyugalmazott szakmai főtanácsadója a magyar környezetpolitika nemzetközi elismertetésében, főként az OECD Környezetpolitikai Bizottsága alelnökeként végzett kiváló Szabó Elemér, az Agrárminisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály környezettechnológiai referense két és fél évtizede a hazai és nemzetközi környezetügyi ágazatban végzett kiváló munkájáért, különös tekintettel a környezeti adatkezelésre, a környezeti mutatók fejlesztésére, valamint a környezeti információk közzétételére; Szabó Teréz Krisztina, az Agrárminisztérium Környezetfejlesztési és -stratégiai Főosztály főosztályvezető-helyettese a Magyarország OECD Környezeti Teljesítmény Vizsgálatában, továbbá szakmai koordinációs területen végzett kiváló Szentesi Szilvia, az Agrárminisztérium Hulladékgazdálkodási Főosztály jogi szakreferense az Európai Bizottság körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslat kidolgozásában, a tagállami szintű koordinációban végzett kiváló Veizer Jánosné, a Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója több évtizede a közösségi közlekedésben, a Zöld Kaposvár buszcsereprogram pályázatban végzett kiváló tevékenységéért. 3. oldal (összes: 9)
Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült Antal László, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Hidrobiológiai Tanszék egyetemi adjunktusa a környezeti nevelés eszközeinek mindennapos használatáért, a fehér gólya védelméért folytatott elhivatott, kiváló Borosné Lajkó Gabriella, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály hulladékgazdálkodási szakügyintézője másfél évtizede a hulladékgazdálkodásban, különösen az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer működtetésében végzett kiváló Bősze Balázs, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. sajtófőnöke a kommunikációs területen végzett magas színvonalú tevékenységéért, az objektív tájékoztatáson alapuló kiváló sajtómunkájáért; Csefóné Záborczki Helga, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály igazgatási ügyintézője a környezetvédelmi és természetvédelmi igazgatási területén végzett kiemelkedő Horváth Szabolcs, a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. Déli Régió mélyépítési üzletág-igazgatója a Dunántúl élővizeinek védelme, a környezet szennyezésének csökkentése érdekében megvalósult több mint húsz kivitelezési projekt lebonyolításában végzett Király Anna, az Agrárminisztérium Környezetmegőrzési Főosztály integrált szennyezés-megelőzési és környezeti hatásvizsgálati referense a környezetvédelmi hatóságokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásában, az espooi egyezmény nemzetközi környezeti hatásvizsgálati eljárásainak koordinálásában végzett kiváló Kovács Dániel István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Hulladékhasznosítás Támogatási Főosztály hulladékhasznosítási referense a környezetvédelmi termékdíj köteles termékekből keletkezett hulladékokkal kapcsolatos szabályozásban, az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervben 4. oldal (összes: 9)
végzett kiváló Nőt Bálint, az Agrárminisztérium Környezetmegőrzési Főosztály környezetvédelmi hatósági és igazgatási referense a minisztérium szakmai felügyeletének gyakorlása körében a kormányhivatalok környezet-és természetvédelmi főosztályai átfogó ellenőrzésének előkészítésében és lebonyolításában nyújtott magas színvonalú precíz munkájáért; Nyári Eszter, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. környezetfelmérője, osztályvezetője a környezetvédelemben végzett kiemelkedő munkájáért, különösen a környezetvédelmi szabályozás, a hatásvizsgálatok és a szemléletformálás területén kifejtett Rugásiné Major Enikő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Hulladékhasznosítás Támogatási Főosztály hulladékhasznosítási referense a környezetvédelmi termékdíj köteles termékekből keletkezett hulladékok gyűjtésének és kezelésének közvetítésében, pályázatok kidolgozásában végzett kiváló Schmidtka Gábor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Hulladékhasznosítás Támogatási Főosztály főosztályvezető-helyettese a környezetvédelmi termékdíjköteles termékekből keletkezett hulladékok gyűjtésének és kezelésének közvetítésében, az állami hulladékgazdálkodásban végzett kiváló Szatmáriné Gál Márta Anna, a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola biológiakémia szakos tanára, munkaközösség vezetője három évtizedes kiváló pedagógiai munkájáért, a környezetvédelmi és az élelmiszeripari ágazatban végzett oktatási tevékenységéért, a környezettudatos szemléletformálásért; Ungi Szilvia, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. intézménykoordinációs szakreferense kitüntetésben részesül, a hazai agrárszaktanácsadásban, a középfokú agrárszakképzésben és az agrár-szakképző iskolai hálózat működtetésében végzett kiváló tevékenységéért. A Pedagógusnap alkalmából díjazottak A Pedagógusnap alkalmából Nagyváthy János Díjat adományozott Nagy István agrárminiszter és Tomasitz István közigazgatási államtitkár Csákiné Michéli Erika egyetemi tanárnak, a Szent István Egyetem, Környezettudományi Intézet Talajtani és Agrokémiai Tanszék intézetigazgatójának a talajtan és a talajvédelem területén végzett több évtizedes magas színvonalú hazai és nemzetközi kutatási és oktatási Nagy Sándor Alex egyetemi docensnek, a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Hidrobiológiai Tanszék tanszékvezetőjének a hidrobiológia, a hidroökológia, hal- és halászatbiológia, a környezettan területén végzett oktatói, kutatói munkájáért, a hidrobiológus mesterképzés elindítása érdekében kifejtett munkájáért, szakírói Németh Attilának, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar egyetemi tanárának a modern állattenyésztési technikák oktatása, kutatása terén végzett munkájáért, kutatásfejlesztési projektek megvalósításáért, a kar múzeumának és levéltárának gondozásáért, az Óvári Gazdászok Szövetsége titkáraként végzett Szilágyi János Edének, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézete Agrár- és Munkajogi Tanszék egyetemi docensének több évtizedes oktatói, kutatói és témavezetői tevékenységéért, a magyar agrár-jogalkotást segítő tudományos munkásságáért; Tóth Zoltánnak, a Pannon Egyetem Georgikon Kar dékán-helyettese, tanszékvezetője, egyetemi docensének a földműveléstan, a fenntartható mezőgazdasági termelés, a dombvidéki gazdálkodás és a zöld hulladék kezelése területén innovatív és gyakorlati haszonnal bíró oktatói, kutatói munkájáért. 5. oldal (összes: 9)
Tessedik Sámuel Díjat kapott Galicz István Ede, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese, gyakorlati oktatásvezetője a pék-cukrász szakképesítés újraindításában, két évtizede a sütőipari szakképzésben végzett kiváló pedagógiai munkájáért, vezetői tevékenységéért, a pék táborok szervezéséért; Mikita Antónia, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium angol-orosz-történelem szakos középiskolai tanára, munkaközösség vezetője faipari, környezetvédelmi képzésben folytatott magas színvonalú munkájáért, történelem és angol tantárgyakban elért tanulmányi versenyeredményeiért; Molnár Zoltán, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola intézményvezetője, mérnök tanára a pék-cukrász szakképesítés újraindításában, az iskola minőségirányítási programjaiban végzett tevékenységéért, kiváló pedagógusi munkájáért; Néposzné Gombás Katalin, a Bárczay János Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója három évtizedes áldozatos pedagógiai és nevelő munkájáért, kiváló vezetői tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából; Szeifert István, a Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója közel négy évtizedes szakmai oktatói, vezetői munkájáért, az iskola komplex fejlesztését szolgáló Torma Sándor Ede, az Agrárminisztérium Dunántúli Agrár-szakképző Központ Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója az iskola vezetőjeként végzett munkájáért, magas színvonalú oktatói, pályázati tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából. Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Badics Tiborné közoktatási szakértő, a Tolna Megyei Általános Művelődési Központ nyugalmazott óvodapedagógusa a magyarországi óvodák számára a 6. oldal (összes: 9)
Zöld Óvoda program kritériumrendszerének kidolgozásában, a pályázati felhívás megismertetésében, továbbfejlesztésében, a pályázatok eljárásokban végzett kiváló munkájáért; Bere József, a gyomaendrődi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközép Iskola és Kollégium matematika-fizika tanára középiskolai oktatatói, osztályfőnöki munkaközösség vezetői tevékenységéért, eredményes vizsgafelkészítő munkájáért; Bolla Zoltánné, az Ajka Városi Óvoda óvodapedagógusa, környezeti nevelője a családok környezettudatos szemléletre neveléséért, a Zöld Óvoda Hálózat fejlesztéséért, a Közép-Dunántúli Régió Zöld Óvoda Bázisintézményének mentoraként végzett kiemelkedő Botos Andrea, a szombathelyi Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium elméleti és gyakorlati tantárgyat oktató szaktanára, virágkötő mester kiváló oktatói tevékenységéért. Tanítványai a nemzetközi EuroSkills versenyen 3., a Worldskills versenyen 4. helyezést, valamint kiválósági érmet szereztek; Csabáné Neográdi Irén, a szegedi Fodor József Élelmiszeripari Szakképző Iskola szakmai elméleti tanára a középfokú agrárszakképzésben három évtizeden keresztül végzett kiemelkedő szakmai elméleti oktató és pedagógiai munkájáért; Duhonyi Tibor Béla, az Agrárminisztérium Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma kollégiumi vezetője, nevelőtanára, munkaközösség vezetője több évtizeden keresztül a váci mezőgazdasági középiskola kollégiumának vezetőjeként, a diákélet, a beiskolázás és több nagy jelentőségű szakmai kiállítás és program szervezéséért; Dupákné Gecse Adél, az Oktatási Hivatal Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ pedagógiai referense a magyarországi Zöld Óvoda program hálózatának megvalósulásában, a minősítő cím feltétel- és pályázati rendszerének kialakításában, fejlesztésében végzett kiemelkedő munkájáért; Ezer László József, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium középiskolai tanára, munkaközösség vezetője a középfokú erdészeti, faipari, környezetvédelmi képzésben végzett munkájáért, a középiskolai kosárlabdasportban országosan kiemelkedő eredményt elért tanulói felkészítéséért; Fehérné Csala Rozália, a Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium gazdasági csoportvezetője az iskola pénzügyi, gazdálkodási feladataiban végzett megbízható, lelkiismeretes munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából; Halasi Ágnes nyugalmazott óvodavezető, a HÍRÖS AGÓRA NONPROFIT Kft. munkatársa több mint három évtizedes óvodapedagógusi munkájáért, két évtizeden át a környezettudatos szemléletre nevelés területén elért eredményeiért, a Kecskeméti Ifjúság úti óvoda, mint Zöld Óvoda Bázisintézmény vezetőjeként végzett kiemelkedő Horváth Tivadar, a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola nyugalmazott középiskolai tanára közel három évtized alatt kifejtett példaértékű oktatói-nevelői munkájáért; Kocsis István, a csongrádi Bársony István Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szakoktatója kimagasló, több évtizede a mezőgazdasági gépészeti és a közlekedési ismeretek oktatása terén végzett munkájáért; Kramarics Ernő, a budapesti Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese négy évtizedes kiváló pedagógiai tevékenységéért, az új szőlészeti-borászati vizsgarendszer megvalósításában végzett elévülhetetlen érdemeiért, vezetői munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából; Markóné Papp Magdolna, a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa, szakmai elméleti tantárgyat oktató 7. oldal (összes: 9)
tanára a több mint két évtizedes középfokú agrárszakember képzés területén nyújtott kiemelkedő pedagógiai teljesítményéért; Mezei Zoltán, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium műszaki szakoktatója a mezőgazdasági gépészképzés, különösen a vontatóvezető képzésben kifejtett eredményes és lelkiismeretes munkájáért, nyugállományba vonulása alkalmából; Nagy Melinda, a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium élelmiszeripari mérnök tanára, az élelmiszeripari munkaközösség vezetője három évtizede a pék, pék-cukrász, húsipari termékgyártó és élelmiszeripari technikus képzésekben végzett kiváló szakoktatói, munkaközösség vezetői Pilár György, a törökszentmiklósi Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium szakmai igazgatóhelyettese a szakképzés korszerűsítésében és a nemzetközi gyakorlatok megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából; Szásziné Fekete Mária, a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa négy évtizede végzett kiváló oktatói-nevelői munkájáért, a tehetséggondozásban, a tanulmányi versenyfelkészítésben végzett eredményes Szijj Vilmos György, az Agrárminisztérium Dunántúli Agrár-szakképző Központ Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma pedagógusa, nyugalmazott kollégiumvezetője négy évtizede az iskola, a tanulók érdekében kifejtett kiváló oktatói-nevelői tevékenységéért, vezetői munkájáért; Tarsolyné Kurucz Ágnes, az Agrárminisztérium Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma szakmai elméleti tantárgyat oktató mérnöktanára a szakképzésben végzett lelkiismeretes és magas színvonalú osztályfőnöki, pedagógiai és versenyfelkészítői munkájáért; Tihanyi Klára Margit, a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium matematika-fizika-informatika szakos iskolai tanára, pedagógiai igazgatóhelyettese négy évtizedes kiemelkedő pedagógusi-oktatónevelő munkásságáért, vezetői tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából; Tolnainé Szabó Beáta, az Agrárminisztérium Dunántúli Agrár-szakképző Központ Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium munkaközösség vezetője, szakmai tanár az élelmiszeripari képzés területén hosszú időn át végzett munkájáért, új képzési formák bevezetéséért, tehetséggondozási és hagyományőrző pék versenyekre felkészítő Ungváriné Dóka Mária, a hajdúböszörményi Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium közismereti tantárgyat oktató középiskolai tanára, fejlesztőpedagógus a középfokú oktatás területén kifejtett több évtizedes pedagógusi munkájáért, a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatásában elért eredményeiért; Varga Péter, az Agrárminisztérium Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakgimnáziuma és Kollégiuma volt igazgatója, nyugalmazott könyvtárostanára kertészmérnök-tanárként hosszú időn át végzett munkájáért, vezetői tevékenységért, különösen a szövettenyésztő szakképesítés illetve a mikroszaporító laboratórium létrehozása érdekében kifejtett Villányi Györgyné, a "Kisgyermek" c. szakmai lap szerkesztősége felelős szerkesztője a Zöld Óvoda cím előkészítése során, valamint 2006-ban történt megalapítása óta végzett munkájáért, a továbbfejlesztést megalapozó tevékenységéért, színvonalas pedagógiai munkásságáért. Szerző: Szőcs Attila Közzététel ideje: 2018. 06. 08., péntek, 09:39 8. oldal (összes: 9)
A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2018/06/08/peldakepek-lehetnek-kovetkezonemzedekek-szamara 9. oldal (összes: 9)