NEMZETI ÉRTÉKEK TELEPÜLÉSI ÉS TÁJEGYSÉGI ÉRTÉKTÁRAK



Hasonló dokumentumok
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 28-i ülése 6. számú napirendi pontja

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

NEMZETI ÜNNEP Makón és a térségben

RENDEZVÉNYTERV LEVÉL KÖZSÉG 2011.

programajánló február

SZILÁGYI ADRIEN REBEKA ÉRMIHÁLYFALVA BABEȘ-BOLYAI TUDOMÁNYEGYETEM

Magyar Művészetek Háza Programok

Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező. Horgász Egyesület közgyűlése Művelődési Ház Horgász Egyesület

TE - Konyhai eszközök beszerzése a TÁMOP B-13/ azonosítószámú kiemelt projekthez kapcsolódóan II.

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által novemberben elfogadott névsor

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 27-i ülése 3. számú napirendi pontja

A békési értékgyűjtő munka Március 25.

É p ü l e t e k Kategória N/Sz/E/Ép Cím Név Védett elem Hrsz 1 Ép Alkotmány u. 4. Babó ház 3887/2 1 Ép Alsószállás Alsószállási pusztai iskola 1 Ép

Kecskeméti Igazságügyi Szakértői Kamara Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyék igazságügyi szakértőinek kamarája

VÁRPALOTAI ÉVFORDULÓK

Civil szervezetek támogatás 56/2010(IV.13.) KMB sz. határozat és 146/2010. (IV.28.) ÖKT sz. határozat alapján

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

2016. április 20-án (szerda) órakor

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

Nyilvántartásba Nyilvántartásba Nyilvántartásba Kereskedő neve Kereskedő címe/székhelye Sorszám vétel módja vétel ideje vétel száma

Történelmi és kulturális hagyományainkhoz hûen

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 18./2003.(VII.31.) Ktr. sz. r e n d e l e t e

TÁLLYA KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. Debrecen 20 Hatvan u. Püspöki Palota, Kálvin tér, Halköz, Csapó u. 30. Fórum, Vár u.-

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

AZ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNYEGYSÉGÉNEK TELEPÜLÉS SZINTŰ RENDEZVÉNYEI

A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája ( )

POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Telefon: 87/ , Telefax: 87/

Összes költség (Ft) Rendszeres táncház és kézműves programok szervezése. RO010 EMKE OE EMKE Közgyűlés

1. AGRÁR ÉS ÉLELMISZERGAZDASÁG 2. EGÉSZSÉG ÉS ÉLETMÓD

Keltető helység Keltető címe Telefon. Iszám.

TÁJRA FEL! - DUNÁN INNEN DUNÁN TÚL VERSENYSZABÁLYZAT

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

KIMUTATÁS a Békés Megyei Önkormányzat vagyonáról. Korlátozottan forgalomképes törzsvagyon

/ /

Diósjen község Rendezési terv

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora.

Észak-Alföld. Közel 4 milliárd a Sárrét fejlesztésére. Megérkeztek az első falubuszok a Jászságba. Falunap pályázatok

Összesítő kimutatás a keretek I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

SZAKTERÜLETENKÉNTI KATEGÓRIÁK

Minden nap reggel 6 órakor hajnali mise a Bazilikában utána agape (szeretetvendégség).

1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása

Somogy megye műemlékjegyzéke Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyilvántartási és Tudományos Igazgatóság (az adatok revízió alatt!)

Bíró György, a bizottság külső szakértő tagja Ambrus Tibor, a bizottság külső szakértő tagja

Herendi templom litofán ablaka

Január 8. Betlehemezés-Háromkirályjárás Szent Antal Népház Endrődi Tájház. Varga Lajos Sportcsarnok

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

FÜGGELÉKEK. a KÉSZ-hez

Székesfehérvári Járási Hivatal telefonkönyv és cím jegyzék

a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/ , Fax: 96/ polgarmester@kapuvar.

Rendőrségi fogadóóra (Duschák Tamás) 3.

Kimutatás a középiskolai tanulók közösségi szolgálata teljesítéséhez kapcsolódó szerződések

TÉRSÉGÜNK FEJLESZTÉSEI TELEPÜLÉSENKÉNT

Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

Kazár község Önkormányzatának 11/2003. (VI. 10.) Önk. sz. rendelete a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület

Szent János Utcai Óvoda felvételi körzete 2100 Gödöllı, Szent János u. 6-8.

48/2008.(IV.24.)HÖ. sz. határozat

10/2009. (III.6.) OKM rendelet 2. Nemzetiségi tankönyvek beszerzéséhez igényelhető támogatás

Muzsikál az erdő. Mátrai Művészeti Napok július 2-10.

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Ősök Háza Program Gyógynövény Szövetség és Terméktanács Interaktív-gyógy-teázó Szőke Szappan

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről napi állapot szerint

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2/2015. (II. 23.) önkormányzati rendelete

NAGYKŐRÖSI ARANY JÁNOS KULTURÁLIS KÖZPONT ÉVI RENDEZVÉNYTERVE

Tagozatok besorolása TEÁOR-2008, ÖVTJ-2012 és a Kézműipari Szakmák Jegyzéke alapján

Tájékoztató Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtott évi támogatásairól

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

Új esztendő újat hozzon, régi jótól meg ne fosszon. Ki barát volt az maradjon, ki elindult az haladjon. programajánló január


2014/2015. tanév Út az érettségihez alprogram Intézményi továbbfutói lista. Kifizetendő Pályázat. Intézmény Intézmény neve.

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat

Kalocsa és térsége útikalauz és programajánló

Decemberi programajánló

SALGÓTARJÁN MJ. VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

001/1-42/2009. Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 15-i rendkívüli üléséről.

A szerződés értéke(nettó) Szerződést kötő személyek neve : (megrendelő- szállító)

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5.

Évf. Iskola neve Felkészítő tanár neve. 7. Tóth Gábor Nándor Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Bris Ágnes

ÓRACSOPORT TEMATIKUS TERVE

Adásvételi keretszerződés a VOLÁN társaságok üzemanyaggal történő ellátására.

Önkormányzati Hírlevél

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 29-i rendes ülésére

Polgármesterjelöltek

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

A KÖRÖSÖK VÖLGYE AKCIÓCSOPORT JELENTŐSEBB MŰEMLÉKEINEK LISTÁJA, KIEGÉSZÍTVE A HELYI VÉDETTSÉGEKKEL. Békéscsaba

Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/ Fax: 47/

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÉVI FŐÖSSZESÍTŐJE

Nyírbátor Város évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Bolyai ösztöndíjban részesültek (kezdés: szeptember 1.)

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE EL TERJESZTÉSEK FED LAPJA

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

MEGÁLLAPODÁS fejlesztési támogatás nyújtására 1. sz. melléklet 1. / 5

NAGYVÁRAD (kezdési időpontok helyi idő szerint)

Átírás:

NEMZETI ÉRTÉKEK TELEPÜLÉSI ÉS TÁJEGYSÉGI ÉRTÉKTÁRAK Nemzeti érték: a magyarság és a magyarországi államalkotó nemzetiségek tevékenységéhez, termelési kultúrájához, tudásához, hagyományaihoz, a magyar tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, nemzetünk történelme, valamint a közelmúlt során felhalmozott és megőrzött minden szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék, illetve a tájhoz és élővilághoz kapcsolódó materiális vagy immateriális javakat magába foglaló tájérték, amely tanúskodik egy emberi közösség és az adott terület történelmi kapcsolatáról. Települési : a települési önkormányzat területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény. Tájegységi : több szomszédos település, illetve földrajzi, történelmi vagy néprajzi szempontok alapján egységet alkotó tájegység területén fellelhető nemzeti értékek közül az adott tájegységi bizottság által tájegységi értékké nyilvánított értékek adatait tartalmazó gyűjtemény. A települési Abasár Abasár A települési ban szereplő nemzeti érték Abasári Olaszrizling Vízimalmok Abasár Honvédség épített környezet Abasár Aba Sámuel és a róla elnevezett emlékpince kulturális örökség Abasár Egyházi népszokások Abasár településen kulturális örökség Abasár Kapásház kulturális örökség Abasár Sármonostor Abasár Sámuel Király sírja kulturális örökség Abasár Szent Anna kápolna kulturális örökség Abasár Szent János Kápolna kulturális örökség Abasár Szent Péter és Szent Pál Római Katolikus Templom kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Abasár Kőtenger természeti környezet Abasár Abasár Alcsútdoboz Abasári túrós rétes Töltött káposzta Általános iskola műemlék épületegyüttese (egykori jószágkormányzóság épülete) épített környezet Alcsútdoboz Arborétum (kastélyrommal,kápolnával) épített környezet Alcsútdoboz Óvoda (régi zárda épülete) épített környezet Alcsútdoboz Templomok épített környezet Alcsútdoboz Alcsúti Kápolnaestek az Arborétumban kulturális örökség Alcsútdoboz Helytörténeti gyűjtemény kulturális örökség Alcsútdoboz Kórustalálkozók az Alcsútdobozi Echo Kamarakórus szervezésében kulturális örökség Alcsútdoboz Művészeti személyek kulturális örökség Alcsútdoboz Néptánccsoportok kulturális örökség Alcsútdoboz Szobrok,emlékművek kulturális örökség Alcsútdoboz 200 éves platánfasor természeti környezet Alcsútdoboz Alcsútdobozi hóvirágmező természeti környezet Alcsútdoboz Égeresi forrásvölgy természeti környezet Aldebrő Debrői Hárslevelű bor Algyő Algyői Ezerjó Gyógynövénykert egészség és életmód Algyő Algyői olajmező Algyő Algyői Fehér Ignác Általános Iskola kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Algyő Algyői Hagyományőrző Citerazenekar kulturális örökség Algyő Gálné Nagy Ildikó szövő, népi iparművész munkássága kulturális örökség Algyő Móra Ferenc Népszínház kulturális örökség Algyő Süli András életműve kulturális örökség Algyő Algyői Halászcsárda Álmosd A "Névtelen hajdú" szobra kulturális örökség Álmosd Álmosdi alkotók versei kulturális örökség Álmosd Álmosdi Szent Mihály és Gábor Főangyalok Görög Katolikus Templom kulturális örökség Álmosd Barcsa László Dávid rajzai kulturális örökség Álmosd Bay kúria kulturális örökség Álmosd Bocskai csata/emlékmű kulturális örökség Álmosd Bús Ildikó alkotásai kulturális örökség Álmosd Chernel József Önkormányzati Óvoda kulturális örökség Álmosd Gobelinek kulturális örökség Álmosd I. világháborús emlékmű kulturális örökség Álmosd II. világháborús emlékmű kulturális örökség Álmosd Kovácsműhely kulturális örökség Álmosd Kölcsey Emlékház kulturális örökség Álmosd Lambing Margit gyöngyfűzései kulturális örökség Álmosd Lmbing ferdinánd gyökérplasztikái kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Álmosd Miskolczi kúria kulturális örökség Álmosd Miskolczi park kulturális örökség Álmosd Református templom kulturális örökség Álmosd Tormatermesztés kulturális örökség Álmosd Tóth László cérna képei kulturális örökség Álmosd Vadászat kulturális örökség Alsónána Evangélikus templom épített környezet Alsónána Római katolikus templom épített környezet Alsónyék Református templom épített környezet Alsóörs Alsóörsi permi vöröskő természeti környezet Andrásfa 1950-es évekbeli gyermek rajzok Andrásfa Harangláb Andrásfa Hársfasor Andrásfa Pásztorjáték Andrásfa Templom Andrásfa Tojásviasz minta-népi minta Apátfalva Apátfalvi gyúrott béles egészség és életmód Apátfalva Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok épített környezet Apátfalva Apátfalvi Nepomuki Szent János -szobor épített környezet Apátfalva Apátfalvi temetőkápolna épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Apátfalva Langó Hagyományőrző ház épített környezet Apátfalva Langó-kápolna épített környezet Apátfalva Szent Mihály Plébániatemplom épített környezet Apátfalva Szoborkert épített környezet Apátfalva Útmenti keresztek Apátfalván épített környezet Apátfalva Kosárfonás Apátfalván Apátfalva Apátfalva népi hangszere- a citera kulturális örökség Apátfalva Apátfalvi archaikus népi imák kulturális örökség Apátfalva Apátfalvi festett bútor kulturális örökség Apátfalva Apátfalvi női viselet kulturális örökség Apátfalva Bíbic könyvek- Apátfalva helytörténeti tankönyvei kulturális örökség Apátfalva Fehérhímzés Apátfalván kulturális örökség Apátfalva Vitéz Apátfalva név kulturális örökség Apátfalva Millenniumi tölgyfák természeti környezet Ártánd Tamota Néptácnegyüttes munkássága kulturális örökség Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalmi fűszerek Batáta Őshonos mangalicafajta megőrzése és gasztronómiája Selyemfű méz Tanya-suli oktatási program

Ásotthalom Ásotthalom Ásotthalom A települési ban szereplő nemzeti érték Tóth Pincészet - Vitifarm Kft Vadgazdálkodás és vadászat Az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium épületegyüttese épített környezet Ásotthalom Az ásotthalmi erdészeti oktatás kulturális örökség Ásotthalom Gátsori Tanyamúzeum kulturális örökség Ásotthalom Gátsori Tanyasi Ünnepség kulturális örökség Ásotthalom Ásotthalom kiemelkedő erdőértékei természeti környezet Ásotthalom Homok mint faluteremtő érték természeti környezet Bácsalmás Bácsalmás Bácsalmás Bácsalmás Bácsalmás Csicsóka liszt, csicsókás zsömle zöldfűszerekkel, csicsókás kenyér, csicsóka chips - dr. Bakó Lujza Kiss termelői sajtok- Füstölt parenyica, Bácskai parenyica, Füstölt fonott mozarella, Mozzarella Selyemkóró méz - Farkas méhészet Szente őrölt fűszerpaprika "Bácsalmási finomságok": sütőtök-alma-zsálya krém, csemege uborka, Bácskai bivaly erős paprika krém, meggyszörp egészség és életmód Bácsalmás Dulity Tibor Képtár épített környezet Bácsalmás Hősök tere épített környezet Bácsalmás Skorutyák kékfestő műhely, családtörténeti kiállítás épített környezet Bácsalmás Bácsalmási zsidó temető kulturális örökség Bácsalmás Dr. Sövény Mihály munkássága kulturális örökség Bácsalmás Erdős Csaba fafaragó alkotói munkássága kulturális örökség Bácsalmás Erdős Katalin intarziakészítő alkotói munkássága kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bácsalmás Horváth József fafaragó alkotói munkássága kulturális örökség Bácsalmás Horváth Zoltán Dr. PhD. Munkássága kulturális örökség Bácsalmás Németh Miklósné: Magyarországi németek népviselete Bácsalmáson kulturális örökség Bácsalmás Prókai Károly munkássága kulturális örökség Bácsalmás Rabitovszky Alice tojásdíszítő alkotói munkássága kulturális örökség Bácsalmás Szénásiné Harton Edit munkássága kulturális örökség Bácsalmás Gyapjas gyűszűvirág természeti környezet Bácsbokod Bácsbokodi Árpád-házi Szent-Erzsébet plébániatemplom kulturális örökség Bácsbokod Bácsbokodi búbos tyúkólak kulturális örökség Bácsbokod Bácsbokodi polgári és paraszt-polgári házbelsők freskói kulturális örökség Bácsbokod Helytörténeti Gyűjtemény kulturális örökség Bácsborsód I. világháborús emlékmű kulturális örökség Bácsborsód Községháza kulturális örökség Bácsborsód Latinovics Frigyes Kastély kulturális örökség Bácsborsód Latinovics sírkápolna kulturális örökség Bácsborsód Milleniumi emlékmű, Mezei István grafikusművész alkotása kulturális örökség Bácsborsód Moholy-Nagy László emléktábla - Fajó Kános Munkácsy díjas művész alkotása kulturális örökség Bácsborsód Óvoda kulturális örökség Bácsborsód Római katolikus templom kulturális örökség Bácsborsód Török alóli felszabadulás emlékmű kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bácsborsód Volt Latinovics Endre Kúria kulturális örökség Bácsborsód 3 db Kocsányos tölgy természeti környezet Bag Bagi Római Katalikus Templom épített környezet Bag Splény-Várady kastély kerítéssel épített környezet Bag Bagi Muharay Népművészeti Egyesület kulturális örökség Bag Bagi népviselet és gyűjtemények kulturális örökség Bag Nepumuki Szent János szobor kulturális örökség Bag Petőfi-forrás és Hajagvölgyi-forrás természeti környezet Bag Pincehegy pincékkel természeti környezet Baja Inotai Csabáné bajai Grillázskészítő Mester tevékenysége és munkássága Baja "Bajaiháza" épített környezet Baja Türr István kilátó országzászlóval épített környezet Baja Halászati Mini Skanzen kulturális örökség Baja Bajánsenye Bajai halászléfőző bogrács Farsangolás Bajánsenye Helytörténeti gyűjtemény Bajánsenye Kukoricafosztás Bajánsenye Népi színjátszás Bajánsenye Szüreti felvonulás Bajánsenye Tökmagköpesztés

A települési ban szereplő nemzeti érték Bakonszeg "Virág néni háza" Bakonszeg, Hunyadi u. 138. épített környezet Bakonszeg Bessenyei Ház épített környezet Bakonszeg Kádár Vitéz síremlék épített környezet Bakonszeg Nadányi (Miskolci) Kúria épített környezet Bakonszeg Református templom épített környezet Bakonszeg Bakonszeg története és néprajza (könyv) kulturális örökség Bakonszeg K 11 víztározó (ökológiai terület) természeti környezet Bakonszeg Bakonynána Bakonszegi Kemencés Nap Adventi énekes találkozó Bakonynána Bierbaum Gabriella üvegcsiszoló Bakonynána Czeglédi Tibor népi bútorkészítő Bakonynána Czeglédiné Budai Katalin bútorfestő, üvegfestő Bakonynána Edelweiß dalkör Bakonynána Farkas Róbert keramikus Bakonynána Gombócfesztivál Bakonynána Inen-tour Bakonynána Isten veled szülőföldem Bakonynána Lampionos felvonulás Bakonynána Nánai dlanokok Bakonynána Német nemzetiségi ifjúsági tánccsoport

Bakonynána A települési ban szereplő nemzeti érték Német nemzetiségi nap Bakonynána Ördöglik túravonal Bakonynána özv. Koczner Józsefné foltvarrás/petswork Bakonynána Régi sváb ételek Bakonynánáról Bakonynána Séta a Római fürdőhöz Bakonynána Tóth József szólista Bakonynána Turcsányi Zsófia brácsás Bakonynána Veres D. Csaba: Bakonynána története Bakonynána Wasserfall harmonika duó Bakonyszombathely Eszterházy magtár - barokk épület Bakonyszombathely Evangélikus templom Bakonyszombathely Fekete gólya Bakonyszombathely Feketevíz pusztai tavak Bakonyszombathely Harangláb Bakonyszombathely Iskolamúzeum Bakonyszombathely Kastélypark Bakonyszombathely Katolikus templom Bakonyszombathely Pajtaszínház Balatonalmádi Csalló Pálinka Balatonalmádi Balatonalmádi Szent Jobb kápolna épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Balatonalmádi Balatonalmádi templomok épített környezet Balatonalmádi Épített kisemlékek, szobrok épített környezet Balatonalmádi Épített szakrális kisemlékek épített környezet Balatonalmádi Kézfogás Európa szoborpark épített környezet Balatonalmádi Vöröshomokkőfejtés és vöröshomokkőfaragás emlékei Balatonalmádi A balatonalmádi Látványszövöde népművészeti tevékenysége kulturális örökség Balatonalmádi A balatonalmádi Varrótű Tanoda népművészeti tevékenysége kulturális örökség Balatonalmádi Almádi Cimbora Klub tevékenysége kulturális örökség Balatonalmádi Balatonalmádi Strandkönyvtár kulturális örökség Balatonalmádi Györgyi Dénes életműve, különös tekintettel Balatonalmádiban megvalósult terveire kulturális örökség Balatonalmádi Vajkai Aurél munkássága kulturális örökség Balatonalmádi VasútARTjáró kulturális örökség Balatonalmádi Váth János munkássága kulturális örökség Balatonalmádi Balatonalmádi Tenisz Klub 1925 KE tevékenysége sport Balatonalmádi Bucsy Balázs sportteljesítménye sport Balatonalmádi Gombfoci sport Balatonalmádi 10474. hrsz. Fokozottan védett leánykökörcsines erdő természeti környezet Balatonalmádi Köcsi-tó tanösvény természeti környezet Balatonalmádi Szent Erzsébet liget természeti környezet Balatonalmádi Szabó Pékség kenyere

Balatonalmádi Balatoncsicsó A települési ban szereplő nemzeti érték Vöröshomokkő tanösvény Ároktői/ Szentberecki templomrom Balatoncsicsó Balatoncsicsói plébáni épülete Balatoncsicsó Balázs-áldás Balatoncsicsó Füzeti-tó Balatoncsicsó Herendi templomrom Balatoncsicsó Schmidt Ferenc fazekas munkássága Balatoncsicsó Szent Ágoston római katolikus templom Balatoncsicsó Balatoncsicsó Balatoncsicsó Balatoncsicsó Szent Balázs templomrom Természeti értékeink- felszíni vizeink (Kőhegyi- forrás, Kútaszói- forrás, Forrás- Mosóház, Herendi- forrás) Természeti értékeink-domborzati(fenyves- hegy, Csukréti- árok, Löszfalak) Útszéli keresztek Balatoncsicsó Védelmező pajták Balatonfüred Balatonfüredi Állami Szívkórház egészség és életmód Balatonfüred A volt Balatonfüredi Hajógyár. Területe, kikötője, vasbetonvázas épületei épített környezet Balatonfüred 1956-os balatonfüredi zászló kulturális örökség Balatonfüred A magyar hímző kultúra továbbörökítése több tájegység vonzatában, kiemelve a balatonfüredi református gyülekezet úrasztal terítőit (1762) kulturális örökség Balatonfüred Füredi Anna-bál kulturális örökség Balatonfüred Füredi szénsavas források kulturális örökség Balatonfüred Kodály Emlékhangverseny kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Balatonfüred Római kori cserépégető kemence kulturális örökség Balatonfüred Balatonfüred Balatonfüred Balatonfüred Balatonfüred Természeti értékek-magyar boglárka; leánykökörcsiny; pukkanó dudafürt; bodorka; füredi ammonidetesz; ékes vasvirág; cserszömörsze Balatonfüredi kézműves mézeskalács Balatoni Hajózás Balatonfüred Baricska csárda, Balatonfüred A 18-20. századi balatonfüredi balneológia és balneoterápia természeti környezet Balatonfüred A balatonfüredi savanyúvízi fürdőtelep Balatonfüred Az első dunántúli kőszínhát hat dór kőoszlopa Balatonfüred Balatonfüred a szívbetegek Mekkája Balatonfüred Balatonfüredi panteon Balatonfüred Balatonites balatonicus Balatonfüred Nobel-díjasok fasora Balatonfüred Balatonmáriafürdő Quasimodo költőverseny Széchenyi Imre munkássága, szőlőtelepítés Balatonmáriafürdő Emlékkereszt(Széchenyi kereszt Ady E. utca) épített környezet Balatonmáriafürdő Öreg temető (Nefelejcs utca) épített környezet Balatonmáriafürdő Regens Wagner Otthon épített környezet Balatonmáriafürdő Bárdos Lajos zeneszerző emlékezete kulturális örökség Balatonmáriafürdő repített hal, vagy hasított hal Balatonmáriafürdő Emlékkereszt (Hegyközségi kereszt az Öreg temetőben )

Ballószög Ballószög Ballószög A települési ban szereplő nemzeti érték Hajnal János juhtenyésztő Hetényi Pincészet Wéber Aladár munkássága Ballószögön Ballószög Ballószögi Református Templom épített környezet Ballószög Hetényi Pincészet épített környezet Ballószög Katolikus Templom épített környezet Ballószög Ambrus Lajos festőművész munkássága és oktatói tevékenysége kulturális örökség Ballószög Ballószög Református Templom kulturális örökség Ballószög Boros Attila vőfély kulturális örökség Ballószög Demeter József írói munkássága kulturális örökség Ballószög Égi Csodaszarvas Hagyományőrző Egyesület kulturális örökség Ballószög Gróf Zoltán festőművész munkássága kulturális örökség Ballószög Hagyományőrző Népdalkör tevékenysége kulturális örökség Ballószög Trencsényi-Csiha Tímea néptánc oktató kulturális örökség Ballószög Zrínyi mézeskalács kulturális örökség Ballószög Ballószögi Lovas Klub sport Ballószög Demeter József írói munkássága sport Ballószög Gáspár Zoltán egyes fogathajtó sport Ballószög Nyúl Katalin egyes fogathajtó sport Ballószög Nyúl Zoltán fogathajtó sport

A települési ban szereplő nemzeti érték Balmazújváros Balmazújvárosi németfalusi népszokások és hagyományok kulturális örökség Balmazújváros Bekton ifjúsági fúvószenekar kulturális örökség Balmazújváros Kamilla gyógy- termál- és strandfürdő kulturális örökség Balmazújváros Mihalkó-féle hortobágyi pásztorkalap kulturális örökség Balmazújváros Semsey kastély kulturális örökség Bánk a bánki evangélikus templom épített környezet Bánk a II. világháború emléktáblája épített környezet Bánk az I. világháború emléktáblája épített környezet Bánk bánki menyecske szobra a tájház udvarán épített környezet Bánk élő kovács múzeum épített környezet Bánk feszület a római katolikus temetőben épített környezet Bánk háborúk emlékműve épített környezet Bánk Joe Murányi szobra a Víziszínpad lelátójánál épített környezet Bánk Leveleki Eszter emléktáblája épített környezet Bánk Louis Amstrong szobra épített környezet Bánk Pinceház, faragott kőtáblával a Hősök terén épített környezet Bánk régi sírok a temetőben épített környezet Bánk szlovák nemzetiségi tájház épített környezet Bánk Bánki ételek kulturális örökség Bánk bánki népviselet kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bánk Bánki Nyár és a Nemzetiségi Találkozó kulturális örökség Bánk Benczúr Miklós emlékezete kulturális örökség Bánk Laluja András szellemi hagyatéka kulturális örökség Bánk Ökoland tábor kulturális örökség Bánk A bánki víznyelő természeti környezet Bánk Bánki-tó, azaz bánki "tengerszem" természeti környezet Bánk bánki pogácsa, azaz vakarcs Báránd Bárándi pásztorcsengő gyűjtemény kulturális örökség Báta Ady Endre Művelődési Ház épített környezet Báta Bátai református templom épített környezet Báta Bátai Szent Mihály plébániatemplom épített környezet Báta Bátai Szent Vér Kegytemplom épített környezet Báta Bátai tájház és halászház épített környezet Báta Nepomuki Szent János szobor épített környezet Báta Fagázas szivattyútelep Báta Bakó László munkássága kulturális örökség Báta Báta középkori plébániatemploma kulturális örökség Báta Bátai középkori temető kulturális örökség Báta Dér Józsefné munkássága, népművészet mestere kulturális örökség Báta Fekete Gólya Ház, Báta kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Báta Középkori bencés apátság kulturális örökség Bátaszék Bátaszék Bátaszék Bátaszéki pecsenye Bátaszéki rizs Werner Pincészet Bátaszék Bátaszék sportja egészség és életmód Bátaszék EuroMóka egészség és életmód Bátaszék Fenyő Kupa egészség és életmód Bátaszék Széki Kupa egészség és életmód Bátaszék 1848-as emlékmű épített környezet Bátaszék Bátaszékháza épülete épített környezet Bátaszék Bátaszéki Általános Iskola épülete épített környezet Bátaszék Bátaszéki Erdészeti Iroda épülete épített környezet Bátaszék Bátaszéki Fazekas Ház épített környezet Bátaszék Bátaszéki Nemzetiségek parkja épített környezet Bátaszék Bátaszéki Számvevőség épülete épített környezet Bátaszék Bátaszéki Tájház épülete és gyűjteménye épített környezet Bátaszék Cikádori Apátság Romkert épített környezet Bátaszék Emléktáblák Bátaszéken épített környezet Bátaszék Geresdi pihenő/ alagutak épített környezet Bátaszék I. világháborús emlékmű épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Bátaszék II. Géza Gimnázium épülete épített környezet Bátaszék II. világháborús emlékmű épített környezet Bátaszék Kálvária kápolna épített környezet Bátaszék Katolikus plébánia épített környezet Bátaszék Keresztély Gyulai Könyvtár épülete, Bátaszék épített környezet Bátaszék Mező-féle Kúria épített környezet Bátaszék Nagyboldogasszony plébániatemplom és egyházi kincstár, Bátaszék épített környezet Bátaszék Nepomuki Szent János kápolna, Bátaszék épített környezet Bátaszék Református imaház épített környezet Bátaszék Segítő Szűz Máriáról elnevezett római katolikus kápolna épített környezet Bátaszék Szent Flórián szobor, Bátaszék épített környezet Bátaszék Szent Orbán kápolna és őstölgyes épített környezet Bátaszék Szentháromság szobor, Bátaszék épített környezet Bátaszék Szentlőrinczy ház épített környezet Bátaszék Szivárvány Idősek Otthona épülete épített környezet Bátaszék Türr István híd épített környezet Bátaszék Városháza épített környezet Bátaszék Vasútállomás épülete épített környezet Bátaszék Zsidó temető épített környezet Bátaszék Bátaszék téglaipara

Bátaszék Bátaszék A települési ban szereplő nemzeti érték Schroth és Fia Kádár és Asztalosipari Műhely Stelcz és Fia Kft. Bátaszék Az én Bátaszékem-füzetsorozat kulturális örökség Bátaszék Bárdos Lajos Kórustalálkozó kulturális örökség Bátaszék Bátaszék Helytörténeti Dokumentumgyűjteménye kulturális örökség Bátaszék Bátaszék Kiváló Pedagógusa kitüntető cím kulturális örökség Bátaszék Bátaszék Pro Urbe díj kulturális örökség Bátaszék Bátaszék: kisváros tájak és kultúrák találkozásában kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki bukovinai székely népcsoport kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki felvidéki népcsoport kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Ipartestület tevékenysége és hagyományai kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki lány vagyok (zenemű) kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Önkormányzati Tűzoltóság kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Pedagógus Kórus kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Pünkösdi Rétesfesztivál kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki sváb népcsoport kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Szüreti Napok kulturális örökség Bátaszék Bátaszéki Tájház- Kőtár kulturális örökség Bátaszék Bátaszékiek Baráti Köre kulturális örökség Bátaszék Bodony János amatőr festő kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bátaszék Cikádor újság kulturális örökség Bátaszék Csanády gyűjtemény, Bátaszék kulturális örökség Bátaszék Csiki János amatőr festő kulturális örökség Bátaszék Dorottya-nap kulturális örökség Bátaszék Dr. Hermann Egyed István munkássága kulturális örökség Bátaszék Egyháztörténeti gyűjtemény kulturális örökség Bátaszék Elter Istvánné (Mama) amatőr festő kulturális örökség Bátaszék Faültetés kulturális örökség Bátaszék Felvidéki néprajzi gyűjtemény kulturális örökség Bátaszék Galli János munkássága kulturális örökség Bátaszék Gasztronómiai est kulturális örökség Bátaszék Glöckner János munkássága kulturális örökség Bátaszék Hohmann Erzsébet babái kulturális örökség Bátaszék II. Géza Gimnázium, Géza-nap kulturális örökség Bátaszék Jakab Rita amatőr festő kulturális örökség Bátaszék Karácsonyi koncert kulturális örökség Bátaszék Károlyi Károly munkássága kulturális örökség Bátaszék Keresztély Gyula munkássága kulturális örökség Bátaszék Könyvbarát Klub kulturális örökség Bátaszék Márton-napi fényünnep kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bátaszék Mini Galéria kulturális örökség Bátaszék Nagy László honvédfelszerelés gyújteménye kulturális örökség Bátaszék Rudolf László- hexasakk Európa- és világbajnok, családfa kutató munkássága kulturális örökség Bátaszék Sipos Gábor amatőr fafaragó kulturális örökség Bátaszék Sümegi József munkássága kulturális örökség Bátaszék Sváb néprajzi gyűjtemény kulturális örökség Bátaszék Szániel Imre: A világ közepe kulturális örökség Bátaszék Székely Albert faórája és a székely kálvária fatáblái, Bátaszék kulturális örökség Bátaszék Székely disznóvágás kulturális örökség Bátaszék Székely Lázár amatőr fafaragó kulturális örökség Bátaszék Székely néprajzi gyűjtemény kulturális örökség Bátaszék Varrókör kulturális örökség Bátaszék Virágvasárnapi passiójáték, Bátaszék kulturális örökség Bátaszék Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész munkássága kulturális örökség Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehelyi Bor Becsehelyi Méz Becsehelyi Pálinka Becsehelyi Rétes Grillázstorta (diótorta) Krumpliprósza

Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely Becsehely A települési ban szereplő nemzeti érték Kukoricaprósza Langali Lucskos káposzta Pirított gánica Puliszka Tímár Gazda sajtjai Vadpörkölt dödöllével Zuzorka leves Becsehely Becsehelyi templom épített környezet Becsehely Hősök emlékműve épített környezet Becsehely Kilátó épített környezet Becsehely Nagypénteki Határjáró Keresztút épített környezet Becsehely Polai templom épített környezet Becsehely Becsehelyi Dalárda tevékenysége kulturális örökség Becsehely Bongyorkendő kulturális örökség Becsehely Disznóvágás és farsangi vigadalom kulturális örökség Becsehely Pliszírozott szoknya kulturális örökség Becsehely Ferinc Vince életműve sport Becsehely Rudolf Tamás életműve sport Becsehely Tizedes Renáta életműve sport

A települési ban szereplő nemzeti érték Becsehely Kakasmandikó természeti környezet Becsehely Becsehely Becsehely Becsehelyi Borverseny Becsehelyi Pálinkaverseny Szüreti Fesztivál Becske Becskei Megvilágosodás Sztúpa épített környezet Békés Békés Békés Békés Békési kolbász Békési szilvapálinka Békési vásár Gyógypemete cukorka Békés Békési ártézi kutak egészség és életmód Békés Békési gyógyfürdő egészség és életmód Békés Körgát épített környezet Békés Körös-gát épített környezet Békés Mesterséges csatornák épített környezet Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békési kosárfonás Egykori polgári leányiskola épülete Kenderáztató Optigép gabona adapter Szivattyútelep egész berendezése Tárház épülete

A települési ban szereplő nemzeti érték Békés Békési hímzés kulturális örökség Békés Békési Püski Sándor Könyvtár kulturális örökség Békés Békési rongybaba kulturális örökség Békés Békési viselet kulturális örökség Békés Békés-tarhosi énekiskola kulturális örökség Békés Csuta Nemzetközi Művésztelep kulturális örökség Békés Gyulyás György munkássága kulturális örökség Békés Jantyik Mátyás festő munkássága kulturális örökség Békés Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kulturális örökség Békés Püski Sándor könyvkiadó munkássága kulturális örökség Békés Szikaszay Sándor mézeskalácsmester munkássága kulturális örökség Békés Békés Torna Egylet sport Békés Dr. Hepp Ferenc munkásssága és életútja sport Békés Sportkönyvön szereplő sportvezetők sport Békés Kunhalmok természeti környezet Békés Békés Békés Békés Békés Békés- tarhosi Zenei Napok Békési szilvalekváros papucs Birsalma kacsa leves Cigányka Kásás béles

Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békés Békésszentandrás Békésszentandrás Békésszentandrás A települési ban szereplő nemzeti érték Kötött galuska leves Kürtös fánk Lakós cipó Lapos borsó és lapos borsó leves Madzagfalvi Napok Nefelejcs Vigalaom és Tökmulatság Öregtarhonya Salátaleves Tepertőkrém Békésszentandrási házi főzésű sör Békésszentandrási öregtarhonya Békésszentandrási rostélyos kalács Békésszentandrás Gödény-halom épített környezet Békésszentandrás Vitéz Horthy István Duzzasztómű Békésszentandrás Békésszentandrási kubikosok kulturális örökség Békésszentandrás Békésszentandrási szőnyeg kulturális örökség Békésszentandrás Lóránt János Demeter munkássága kulturális örökség Berettyóújfalu Bihari Mézlovagrend termékei Berettyóújfalu Bihari Termálliget egészség és életmód Berettyóújfalu Herpályi apátsági templomrom ( Csonkatorony ) épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Berettyóújfalu Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar kulturális örökség Berettyóújfalu Bihari Múzeum gyűjteménye kulturális örökség Berettyóújfalu Bihari Népművészeti Egyesület kulturális örökség Berettyóújfalu Csonka Bihar megye székháza kulturális örökség Berettyóújfalu Erdélyi Gábor életműve kulturális örökség Berettyóújfalu Leventeház kulturális örökség Berettyóújfalu Makk Kálmán mozi kulturális örökség Berettyóújfalu Református templom a Liszt orgonával kulturális örökség Berettyóújfalu Régi Községháza épülete kulturális örökség Biatorbágy Biatorbágy Andrész család péksége és cukrászata A Biatorbágy 5071/2 helyrajzi számú telken található présház és pince (Hild-pince) épített környezet Biatorbágy Biai Római Katolikus Szent Anna Plébániatemplom épített környezet Biatorbágy Biai Római Katolikus Temető Kápolnája épített környezet Biatorbágy Lakóépületek, melyek a települési Értékkataszterben szerepelnek épített környezet Biatorbágy Sándor-Metetrnich-kastély épített környezet Biatorbágy Szily (Szent Vendel)-kápolna épített környezet Biatorbágy Biatorbágyi völgyhidak Biatorbágy A Biatorbágyi Református Temető XIX. századi sírkövei kulturális örökség Biatorbágy A torbágyi r.k. Szűz Mária Neve Templom kulturális örökség Biatorbágy Biai Római katolikus Szent Anna Plébániatemplom főoltára kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Biatorbágy Karikó János népi költő /parasztköltő életműve kulturális örökség Biatorbágy Környei István: Katonasors 1-3. kötetsorozata kulturális örökség Biatorbágy Viharforgatag 1924-ben Bián kulturális örökség Biatorbágy Bia nevét viselő fosszíliák természeti környezet Biatorbágy Biatorbágyi Családfasor természeti környezet Biatorbágy Madárszirt természeti környezet Bicsérd Bicsérdi Nemzetközi Művésztelep kulturális örökség Biharnagybajom A Dózsa Agrár Zrt. Központi irodájának épülete épített környezet Biharnagybajom A községháza épülete épített környezet Biharnagybajom A bajomi gyékényfeldolgozás kulturális örökség Biharnagybajom A bajomi vár kulturális örökség Biharnagybajom Jeney Lajos Ybl-díjas építész életműve kulturális örökség Biharnagybajom Karafitty Népzenei Találkozó kulturális örökség Biharnagybajom Miskolci Nagy András hajdúgenerális, várkapitány tevékenysége kulturális örökség Biharnagybajom Református templom kulturális örökség Biharnagybajom Szűcs Sándor "a puszta utolsó krónikásának" életmáve kulturális örökség Biharnagybajom Szűcs Sándor emlékház kulturális örökség Biharugra Bikal Biharugrai tükrös ponty Bikali Élménybirtok Bócsa Huley Alfréd Helytörténeti Gyűjtemény kulturális örökség

Bócsa A települési ban szereplő nemzeti érték Szüreti felvonulás Bogács Bogácsi Termálfürdő egészség és életmód Bogács Bogácsi Pincék épített környezet Bogács Szent Márton templom a Madonna kegyszoborral.. kulturális örökség Bogyiszló Bogyiszló A bogyiszlói paprikatermesztés hagyományai Kender feldolgozásának hagyománya Bogyiszló Református templom épített környezet Bogyiszló Bogyiszló Sió-torkolati árvízkapu Szent László - híd Bogyiszló Bogyiszlói népviselet kulturális örökség Bogyiszló Bogyiszlói népzenei hagyományok és zenekar kulturális örökség Bogyiszló Helyi lakodalmas hagyományok kulturális örökség Bogyiszló Józsa Bálintné munkássága, népművészet mestere kulturális örökség Bogyiszló Orsós Kis János munkásság, népművészet mestere a kulturális örökség Bogyiszló Streer Tamás munkássága, népművészet mestere kulturális örökség Bogyiszló Streer Tamásné munkássága, népművészet mestere kulturális örökség Bogyiszló Bogyiszlói orchideás erdő természeti környezet Bojt Bojti porták jellegzetes építményei, a kőlábas galambdúc, a bojti "népi megalit" épített környezet Bojt Bakó Sándor munkássága kulturális örökség Bojt Baranyó Sándor munkássága kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bojt Bihari Nagy Lajos református iskolai tanító munkássága kulturális örökség Bojt Bojt roma nemzetiségi hagyománykincs kulturális örökség Bojt Bojti Tájház kulturális örökség Bojt Csizmadia Pálné és lányai hagyományőrző tevékenysége kulturális örökség Bojt Fekete Sándorné gyékényfonó, játékkészítő munkássága kulturális örökség Bojt Népi építészeti emlékekről készült felmérés, foto dokumentáció és kiállítási anyag kulturális örökség Bojt Bojti Nagy-rét természeti környezet Bóly Bonyhád Montenuovo Sajt pirostarka bonyhádi tájfajta magyartarka szarvasmarha Bonyhád Evangélikus lelkészlak épített környezet Bonyhád Műemlék lakóházak (Perczel Mór u. 2., 4. és 18.) épített környezet Bonyhád Római katolikus plébánia épített környezet Bonyhád Alsóbörzsönyi Perczel-kúria épített környezet Bonyhád Arany oroszlán étterem épített környezet Bonyhád Ermel-Vojnits-Mauzóleum épített környezet Bonyhád Evangélikus iskola és tanító lakás épített környezet Bonyhád Evangélikus templom (Bonyhád) épített környezet Bonyhád Evangélikus templom (Bonyhád-Majos) épített környezet Bonyhád Izraelita szeretetház és maceszsütöde épített környezet Bonyhád Kálvária-kápolna épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Bonyhád Ladományi római katolikus templom épített környezet Bonyhád Lakóház (Bonyhád, Szent Imre u. 6.) Ispotály épített környezet Bonyhád Németek Háza épített környezet Bonyhád Nepomuki Szent János híd és szobor épített környezet Bonyhád Nunkovits Honig ház (Völgységi Múzeum) épített környezet Bonyhád Ózsinagóga épített környezet Bonyhád Perczel Béla III. kastély (Solymár Imrei Könyvtár) épített környezet Bonyhád Perczel-kúria (Bonyhád) épített környezet Bonyhád Perczel-kúria (Bonyhád, Perczel Mór szülőháza) épített környezet Bonyhád Perczel-kúria (Bouquet-ház, Bonyhád) épített környezet Bonyhád Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium főépülete épített környezet Bonyhád Református templom épített környezet Bonyhád Református templom (Váralja) épített környezet Bonyhád Rinaldi-ház (régi községháza) épített környezet Bonyhád Római katolikus plébánia (Bonyhád) épített környezet Bonyhád Római katolikus templom épített környezet Bonyhád Szentháromság-oszlop (Bonyhád) épített környezet Bonyhád Wéber kastély épített környezet Bonyhád Bayer Béla munkássága kulturális örökség Bonyhád Bokor Vilmos festőművész munkássága kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Bonyhád Bukovinai székely betlehemes, a csobányolás kulturális örökség Bonyhád Bukovinai székelyek élő hagyományai kulturális örökség Bonyhád Egyed Antal munkássága kulturális örökség Bonyhád Élő felvidéki hagyományok Bonyhádon kulturális örökség Bonyhád Élő német hagyományok Bonyhádon kulturális örökség Bonyhád Fábián Mártonné Kásler Balbina szövő népművészet mestere kulturális örökség Bonyhád Fazekas József munkássága kulturális örökség Bonyhád Forberger László munkássága kulturális örökség Bonyhád Gyalog István munkássága kulturális örökség Bonyhád Horváth Olivér munkássága kulturális örökség Bonyhád Lőrincz Aladárné Molnár Vilma népművészet mestere kulturális örökség Bonyhád Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium oktatási, nevelési munkája kulturális örökség Bonyhád Pór József apát munkássága kulturális örökség Bonyhád Stekly Zsuzsa munkássága kulturális örökség Bonyhád Völgységi Könyvfesztivál kulturális örökség Bonyhád Perczel Mór szülőházának parkja természeti környezet Bonyhád Bordány Bordány Tarka Marhafesztivál A bordányi őszibarack A bordányi szőlő Bordány Wagner Viktória munkássága egészség és életmód

Bordány A települési ban szereplő nemzeti érték Kisapáti család veterán autói Bordány Ádám Jenő munkássága kulturális örökség Bordány András Albert Szilárd régiség gyűjteménye kulturális örökség Bordány Benke Gedeon munkássága kulturális örökség Bordány Honfoglaló magyar asszony lószerszám-garnitúrája kulturális örökség Bordány II. világháborús emlékmű kulturális örökség Bordány Mihálffy Lajos munkássága kulturális örökség Bordány Nagy Kálmánné-féle tanya és helytörténeti gyűjtemény kulturális örökség Bordány Római Katolikus Templom kulturális örökség Bordány Szabadban álló keresztek Bordány területén kulturális örökség Bordány Szent György szobor és díszkút kulturális örökség Bordány Szent István szobor kulturális örökség Bordány Vass Nándor régiség gyűjteménye kulturális örökség Bordány Kisfészkű aszat (növény) természeti környezet Bordány Szibériai nőszirom (növény) természeti környezet Bucsu Szent Mihály-templom épített környezet Bucsu Vasúti Őrház épített környezet Bucsu Bucsui Gáncanap kulturális örökség Bucsu Bucsui Rezedák kulturális örökség Bucsu Bulcsu nap kulturális örökség

Bucsu A települési ban szereplő nemzeti érték Bucsui Busójárás Bugac A bugaci Kálmán Lajos Népdalkör és Citerazenekar kulturális örökség Bugac Balassi Istvánné lószőrből készült ékszerei kulturális örökség Bugac Bugaci Tanyaszínház kulturális örökség Bugac Bugacpuszta és a bugaci pásztorélet kulturális örökség Bugac Herbály Jánosné népdalkörvezető és országosan elismert versmondó Bugacért kifejtett közművelődési tevékenysége kulturális örökség Bugac Nagy Kurultaj- Bugac kulturális örökség Bugac Ősök Napja-Bugac kulturális örökség Bugac Pétermonostora kulturális örökség Bugac Rigó József néptanító munkássága kulturális örökség Bugac Szappanos Jolán bugaci pásztoréletet bemutató munkássága kulturális örökség Bugac Szent Péter ereklyetartója kulturális örökség Bugac Abonyi Imre négyesfogathajtó világbajnok életműve sport Bugac Bugaci Ősborókás természeti környezet Bugac Farkasordító természeti környezet Bugacpusztaháza Helyi utcanevek épített környezet Bugacpusztaháza Kisbugaci tanyasi iskola épített környezet Bugacpusztaháza Pusztaház épített környezet Bugacpusztaháza Gubacsi tó természeti környezet Bugacpusztaháza Japánakác facsoport park természeti környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Bugacpusztaháza Kis-Székis tó természeti környezet Bugacpusztaháza Pusztaházi parkerdő kilátóval természeti környezet Buják Gasztronómia, helyi különlegességek Buják A bujáki várrom kulturális örökség Buják Glatz Oszkár és hagyatéka Nógrádikum díj (2014) kulturális örökség Buják Műemlék jellegű épületeink a település régen kulturális örökség Buják Sporttevékenységek, sportélet a településen sikerek kulturális örökség Buják Szövés-hímzés motívumok kulturális örökség Buják Tinódi Lantos Sebetyén éneke Nógrádikum díj (2016) kulturális örökség Buják. Civil szervezetek, csoportok kulturális örökség Buják A hősi emlékmű kulturális örökség Buják A község ma kulturális örökség Buják Buják díszpolgárai, olasz testvérvárosi kapcsolat kulturális örökség Buják Buják kulturális öröksége: könyvek, filmek, média, fellépések, bemutatkozások kulturális örökség Buják Erdészet, az erdő kincsei, Sasbérc kulturális örökség Buják Kálvária Nógrádikum díj (2014), Szent Anna kápolna remetelak kulturális örökség Buják Káponka kulturális örökség Buják Kézművesség, helyi alkotók, fafaragás kulturális örökség Buják Mezőgazdaság borászat kulturális örökség Buják Néphagyomány őrző és továbbörökítő nagyrendezvények-fesztiválok: Húsvét Bujákon, Bujáki vasárnap, Szüreti nap Bujákon kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Buják Néphagyomány őrző tevékenységek Bujáki óvoda kulturális örökség Buják Népviselet Nógrádikum díj (2014) kulturális örökség Buják Önkormányzat és szociális ellátás kulturális örökség Buják Palóc parasztház és berendezése kulturális örökség Buják Rétek, mezők, legelők, gyógynövények kulturális örökség Buják Szent Márton római katolikus templom kulturális örökség Buják Szent-Györgyi Albert Általános Iskola Szent Györgyi Albert hagyatéka kulturális örökség Buzsák Fehér Kápolna épített környezet Buzsák Buzsáki Bűcsú kulturális örökség Buzsák Buzsáki Népművészeti Tájház kulturális örökség Buzsák Csisztafürdő Bük Evangélikus templom épített környezet Bük Felsőbüki Nagy kuria épített környezet Bük Helyi védetségűépületek, emlékművek. szobrok. épített környezet Bük Koczán-ház épített környezet Bük Ökömenikus kápolna épített környezet Bük Szapáry-kastély épített környezet Bük Szent Kelemen templom épített környezet Bük Büki rendezvények, KultúrWellnes, Gyógy-Bornapok, Büki Gasztrofesztivál kulturális örökség Bük Bükfürdő-kincsestár az Répcementén természeti környezet

Bük Bük A települési ban szereplő nemzeti érték Parkok, közterek Turizmus, mint érték-kristály torony, Napsugárpark, Gyógyfürdő-. Bükkábrány bükkábrányi Bányász Emlékház kulturális örökség Bükkábrány Bükkábrányi Ősfák kulturális örökség Cák Cáki Pincesor Celldömölk Celli Vulkán Gyógyvíz egészség és életmód Celldömölk Kemenesalja Néptánccsoport kulturális örökség Celldömölk Kresznerics Ferenc szellemi öröksége kulturális örökség Celldömölk Mária-zarábndokhely - a Mária-kút legendájával kulturális örökség Celldömölk Móritz Sándor fesztészete kulturális örökség Celldömölk Soltis Lajos Színház kulturális örökség Celldömölk Ság hegy a kráterével és a Trianoni emlékkereszttel természeti környezet Cered Cered Cered Cered Helyi állattartás Kecskesajt Méhészet Gyógynövények (kamilla, hárs, csalán, citromfű, bodza, diólevél, kakukkfű, kömény, málna levél, menta, páfrányfenyő, útifű, ökörfark, kömény) egészség és életmód Cered Körömvirág krém egészség és életmód Cered Népi gyógyászati módok egészség és életmód Cered Ceredi Gesztenyéskert Óvoda és épülete épített környezet Cered Fa viadukt épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Cered Faluház (Radvánszky-Humayer kúria) épített környezet Cered Faluház (Radvánszky-Humayer kúria) épített környezet Cered Fazsindelytetős népi harangláb épített környezet Cered Id. Szabó István Általános Iskola épülete épített környezet Cered Római Katolikus Templom épített környezet Cered Római Katolikus Templom épített környezet Cered Ars Longa Művészeti Egyesület kulturális örökség Cered Cene gál István festőművész munkássága kulturális örökség Cered Cered és Mikrotérsége Polgárőr Egyesület kulturális örökség Cered Cered Krónikája kiadvány kulturális örökség Cered Ceredi Gyermeklánc Alapítvány kulturális örökség Cered Ceredi Lovassport Egyesület kulturális örökség Cered Ceredi Művésztábor kulturális örökség Cered Ceredi Művésztelep könyv kulturális örökség Cered Ceredi Nemzetközi Művésztelep kulturális örökség Cered Ceredi Népdalkör kulturális örökség Cered Ceredi Népdalkör kulturális örökség Cered Ceredi Segítő Kezek Alapítvány kulturális örökség Cered Ceredvölgye Horgászegyesület kulturális örökség Cered Ceredvölgye Sportegyesület kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Cered Farkas Lajosné festő munkássága kulturális örökség Cered Főtéri I. II. Világháborús szobor kulturális örökség Cered Helyi cigány hagyományok kulturális örökség Cered Helyi gyűjtött énekek, mesék kulturális örökség Cered Helyi vallási szokások gyűjteménye kulturális örökség Cered Horgászat kulturális örökség Cered Id. Szabó István szobrászművész munkássága kulturális örökség Cered Id. Szabó Isván szobrászművész kulturális örökség Cered Medvesalja Fejlesztéséért Alapítvány kulturális örökség Cered Misztarka Isvánné népi kézműves munkássága kulturális örökség Cered Pál József író, költő munkássága kulturális örökség Cered Pál Tiborné népi hímző munkássága kulturális örökség Cered Radics Noémi festő kulturális örökség Cered Radics Szilveszter festőművész munkássága kulturális örökség Cered Radics Tibor kosárfonó kulturális örökség Cered Simon Csaba pálinkafőző kulturális örökség Cered Simon Lenke kézműves kulturális örökség Cered Szomszéd András Cered Krónikája 1920-ig könyv kulturális örökség Cered Tarnamenti Hagyományőrző és Kulturális Egyesület kulturális örökség Cered Település meghatározó részei kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Cered Településrészek jellegzetes nevei kulturális örökség Cered Testvértelepülések (Alsórákos, Óbást) kulturális örökség Cered Faluház körüli park gesztenye és platánfái természeti környezet Cered Gesztenye és platánfák természeti környezet Cered Cered Cigánd Cigánd Cigánd Falusi esték programsorozat Ceredi ízőrzők kiadvány cigándi apróbéles káposztás "köt" béles oltott kása Cigánd "cigándi szőttes" kulturális örökség Cigánd "Zöldág járás" Cigánd kulturális örökség Cigánd Cigándi keménycsárdás kulturális örökség Cigánd Csanádapáca Csanádapáca cigándi kásáskáposzta Csanádapáca vadállománya Tóth és Társa Szeszfőzde Bt. díjnyertes pálinkái Csanádapáca Emléktábla és kopjafa az Aradi Vértanúk tiszteletére épített környezet Csanádapáca Evangélikus templom épített környezet Csanádapáca Gál Terézia háza épített környezet Csanádapáca I. világhárborús síremlékek az Evangélkius temetőben épített környezet Csanádapáca Kopjafa a község újratelepítésének emlékére épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Csanádapáca Kovács Gáspár és Pacsika Julianna családi sírkápolnája épített környezet Csanádapáca Millecentenáriumi emlékmű épített környezet Csanádapáca Tejcsarnok falába épített "0" km kő és az 1. km kő épített környezet Csanádapáca Urbán Sándor és neje Kovács Terézia sírboltja épített környezet Csanádapáca Vilma majori iskola épített környezet Csanádapáca Volt szegényház épített környezet Csanádapáca Csanádapáca Csanádapáca Annus Antal Guiness rekordot elérő óriás cipője Gázharang Lóvontatású tűzoltókocsi Csanádapáca Apolló és X együttes kulturális örökség Csanádapáca Arany János mellszoba kulturális örökség Csanádapáca Borza Árpádné kerámiafestő munkássága kulturális örökség Csanádapáca Csanádapáca címere kulturális örökség Csanádapáca Csanádapácai Katolikus Plénánia archívuma kulturális örökség Csanádapáca Csányi Erzsébet vajköpülője kulturális örökség Csanádapáca Dohánytermelő paraszt szobra kulturális örökség Csanádapáca Egykori Kápolna, Káolna-dűlő kulturális örökség Csanádapáca Erdélyi Ilona festőművész munkássága kulturális örökség Csanádapáca Feszület Batki-féle háznál kulturális örökség Csanádapáca Kakasfesztivál kulturális örökség

A települési ban szereplő nemzeti érték Csanádapáca Kaszaper felé vezető úton lévő kereszt kulturális örökség Csanádapáca Nagyboldogasszony templombúcsú kulturális örökség Csanádapáca Parkban lévő kopjafák kulturális örökség Csanádapáca Szeverényi György juhászbotja kulturális örökség Csanádapáca Útszéli kereszt ( Gerendás felé vezető út szélén) kulturális örökség Csanádapáca Útszéli kereszt az Orosházi út felől kulturális örökség Csanádapáca Útszéli kereszt Békéscsaba felől kulturális örökség Csanádapáca Bunzel Lívia BSI Futónagykövet sport Csanádapáca Faragó János diszkoszvető olimpikon sport Csanádapáca Országos Bajnokságot nyert atlétikai csapat sport Csanádapáca Császár Vadászház "turisztikai szolgáltatásai" Császári Csemege Császár Községháza épített környezet Császár Református templom épített környezet Császár Szent Péter és Pál római katolikus templom épített környezet Császár Egresi rét természeti környezet Csátalja Bukovinai székely Istensegítsi Betlehemes kulturális örökség Csátalja Bukovinai székely szálánvarrott hímzések kulturális örökség Csenger A régi református iskola(mai Méliusz Idősek Otthona)homlokzatán lévő stukkó-domborművek épített környezet Csenger Aközpontban lévő,utcafrontos,xx.század elejei házak és az egész Piac-rész épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Csenger Hősök-tere az 1935-ös korabeli hősi emlékművei épített környezet Csenger Jékey-ház épített környezet Csenger Makovecz Imre és csoportja által tervezett épületek épített környezet Csenger Református templom épített környezet Csenger Római katolikus templom épített környezet Csenger Szuhányi Kúria-Hotel Schuster épített környezet Csenger Szuhányi-kripta épített környezet Csenger,,Csengeri Betlehemes''/1872/ kulturális örökség Csenger A Marica Grófnő betétdala /,,ringó vállú csengeri violám''/kálmán Imrétől kulturális örökség Csenger Az 1570-es cengeri zsinat és az ún.,,csengeri Hitvallás'' kulturális örökség Csenger Csengeri hímzés kulturális örökség Csenger Molnár József szellemi hagyatéka kulturális örökség Csenger Régi református temető kulturális örökség Csenger Riskó Ignácz szellemi hagyatéka kulturális örökség Csenger Zsidó-temető kulturális örökség Csenger Csengeri Közös Önkormányzati Hivatal udvarán álló kettő darab évszázados platánfa természeti környezet Csenger Szamos parti galériaerdők,palaj,füzes, és a Farkas tanya természeti környezet Csenger Cserépfalu Cserépfalu Városközpontban megtartott Zsigmondi vásár Cserépfalu pincéi, borkultúrája, borturizmus Cserépfalu szőlő és gyümölcskultúrája

A települési ban szereplő nemzeti érték Cserépfalu Cserépfalu nép építészete, parasztházak épített környezet Cserépfalu Kilátó, Ördögtorony tanösvény épített környezet Cserépfalu Kisamerika barlanglakások épített környezet Cserépfalu Oszlai Tájház épített környezet Cserépfalu Mészégetés Cserépfalu Art-Galéria és Fazekasház kulturális örökség Cserépfalu Cserépfalu iskola kultúrája, nevelési értékei kulturális örökség Cserépfalu Cserépfalu népvislete kulturális örökség Cserépfalu Cserépfalu Református Templom kulturális örökség Cserépfalu Cserépfalui Református Egyházközség kulturális örökség Cserépfalu Malvinka néni hagyatéka kulturális örökség Cserépfalu Napköziotthonos Óvoda kulturális örökség Cserépfalu Hór-völgy természeti környezet Cserépfalu Kőkultúra, Ördögtöröny, Ördögcsuszda természeti környezet Cserépfalu Ódor-vár és Hajnóczy barlang természeti környezet Cserépfalu Suba-lyuk barlang természeti környezet Cserépfalu Cserépfalu Cserépfalu Csitár Boldizsár Lovastanya Cserépfalu folklorja, hagyományápolás Népi ételek, táplálkozási szokásk Cserépfaluban, Ínyenc Klub Lótartás, kecske és juhtenyésztés

Csitár A települési ban szereplő nemzeti érték Mézkülönlegességek, malomkalács, kerekdombi kecskesajt Csitár az óvoda falában lévő Keresztelő Szent János szobra épített környezet Csitár Csitár néhány még eredeti állapotában található lakóház épített környezet Csitár Nógrádgárdonyban a Mailáth kastély épített környezet Csitár Római katolikus templom épített környezet Csitár A faluban fellelhető és már összegyűjtött népművészeti és használati tárgyak összesség kulturális örökség Csitár Dr. Zólyomi József Csitár története című könyv kulturális örökség Csitár Népviselet kulturális örökség Csitár Régi fotográfiák gyűjteménye kulturális örökség Csitár Gyurgyalag költőhely a falu határában lévő löszfalban természeti környezet Csitár Tavaszi hérics természeti környezet Csitár Csitár Csitár Csongrád Csongrád az önkormányzat által működtetett vendégház Gesztenyelak vendégház Nógrádgárdony Nógrádgárdonyban a Mailáth kastély Csíramálé Csongrádi kadarka Csongrád Csongrádi Ellés-parti monostor épített környezet Csongrád Csongrádi fahíd épített környezet Csongrád Csongrádi halászházak épített környezet Csongrád Csongrádi Szent Rókus templom épített környezet

A települési ban szereplő nemzeti érték Csongrád Kubikos tevékenység kulturális örökség Csongrád Körös-torok természeti környezet Csongrád Serházzugi Holt-Tisza természeti környezet Csongrád Tiszavirágzás természeti környezet Csopak - Plul-malom Csopak Steinhausz György életműve Csopak A csopaki hegyközség jegyzőkönyvei 1754-1880 Csopak A csopaki olaszrizling Csopak Csorna Csopaki Kódex Rábaközi perec Csorna Termálkút egészség és életmód Csorna Csornai Premontrei Apátság épített környezet Csorna Erzsébet királyné útja 102. - kúriaszerű, műemlék jellegű lakóház épített környezet Csorna Erzsébet királyné útja 45. - polgári lakóház épített környezet Csorna Jézus Szíve Plébániatemplom Nagy Sándor freskói épített környezet Csorna Laky D. u. 16. - jellegzetes rábaközi gádoros lakóház épített környezet Csorna Palotasor épített környezet Csorna Soproni út 50. - módos polgári lakóház - ágyúgolyós ház épített környezet Csorna Wyss császári tábornok sírja kovácsoltvas kereszt épített környezet Csorna A stencilgép feltalálója - Gestetner Dávid