1. Gyökössy Endre: A lélek és a test kölcsönhatása (1. rész) Gyökössy Endre: Magunkról magunknak I. fejezet A testnek és a léleknek azt a kettősségét, dualizmusát, amit még ma is sok vallásos ember hisz és hirdet, a Biblia nem tanítja. Az, hogy a test a lélek börtöne, amelyből a lélek, mint pillangó röppen majd ki, nem bibliai, hanem platóni, később gnosztikus gondolat. Innen került a keresztény gondolkodásba az, hogy a test mindenestől rossz, a lélek pedig jó és tiszta. Ezzel szemben Pál apostol egyszer a Szentlélek templomának nevezi a testet, másszor pedig arra bíztatja a korinthusiakat, hogy testükben dicsőítsék az Istent. Sőt okos (logikus) istentiszteletnek azt nevezi, amikor odaszánjuk testünket élő, szent áldozatul Istennek. Vagy nem a lélek és a test szoros együttesére, kölcsönhatására céloz-e János Ill. levele második versében, amikor ezt írja Gájusznak: "Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek?" Akkor írja ezt a levél írója. amikor három dolgot biztosan tudhat Gájuszról: 1. Nehéz, üldözéses időkben él. 2. Nem egészen egészséges. 3. Lelkileg tökéletesen rendben van. Ez a későbbi sorokból kitűnik: A nagy teológusok közül Barth Károlyt idézzük, aki azt mondta: "A Biblia mindig az élő test lelkéről, vagy az élő lélek testéről beszél, tanít: megelevenített testről, vagy testtel rendelkező lélekről. Mindig a kettőről együtt." Ezt a bibliai igazságot a lélektan és a természettudomány ma már együtt igazolja. Mi a lélek? Adható-e erre a kérdésre pontos, és tudományosan is helytálló meghatározást tartalmazó válasz? Bár nem a pásztorálpszichológus feladata a lélek dogmatikai megfogalmazása, hanem a gyógyítása, hadd idézzük Helmut Barz neurológust, zürichi pszichiátert: "A lélekről nemcsak anyagtalansága miatt nem tudunk pontos meghatározást adni; hanem azért sem, mert nem a test lokalizálható helyhez köthető része, mégis a testben vagy azon át jelentkezik. Együtt van a testtel, de ezt az egységet rendkívül bonyolult polaritásként ellentétességnek kell felfognunk, amelynek feszültségében él, és válik személyiséggé az ember. Minden hasonlat sántít, az enyém is: állítom, hogy semmiféle zongoraszonáta sem csendülhet fel jól hangolt zongora nélkül, mégis, ugyan kinek jutna eszébe, hogy a szonátát a hangszer produktumának tekintse?" V. E. Frankl neves osztrák professzort felkereste egy fiatal orvos, aki meg volt győződve arról, hogy a lelki betegségek zöme gyógyítható, csak megfelelő módon kell adagolni a lítiumot, adrenalint, pszichofarmakonokat, tehát a megfelelő gyógyszerekkel. Ezek segítségével - vélte a látogató - helyreáll a psziché egyensúlya, hiszen a lélek nem egyéb, mint az agy, az idegrendszer és különböző hormonok együttese. Erről azonban saját szemével is meg akart győződni, ezért - közölve a professzorral, hogy a teljes igazságot keresi - kérte, mikroszkópon mutassa meg neki az agyban a lelket. Frankl megkérdezte, vajon testi vagy lelki természetű vágy ösztönzi erre a kutatásra? Nyilván lelki, válaszolt az orvos. És azt hiszi, hogy ezt a vágyat én megtudom találni, ki tudom mutatni az ön agyában? Ahogy az elektromosság több, mint a vezetékek, motorok, biztosítékok stb. együttese, ugyanúgy a lélek

is több, mint az idegrendszer, az agy, a lítium-szint, az adrenalin, vagy a mellékvesehormonok együttvéve. A lélek valami egészen más, - mondta Frankl. A lélektan egyébként egyre nyomatékosabban tanítja a pszichoszomatikus és a szomatopszichikus, a lelki-test és a testi-lelki kölcsönhatást, azt, hogy a test eseményei a pszichében is kifejezésre jutnak, és a psziché eseményei a testre is hatnak. Elég, ha csak Selyét, Bálintot és a genfi Tourniert említjük. Nem véletlen, hogy a hipertónia (magas vérnyomás) első szakaszát neurogén fázisnak nevezik, és az sem, hogy akinek megbetegszik a mája, depressziós lesz, s annak, aki urémia (húgyvérűség) felé halad vagy Addison kórban szenved, esetleg pajzsmirigye rendellenesen működik, betegsége következtében tökéletesen megváltozik a pszichés állapota. Akit becsületében megsértünk, elpirul. Mi köze a mondatnak az arcszínhez? Miért vezet az állandó bosszankodás betegséghez? Miért van az, hogy egy énekesnőnek, akit kifütyülnek váratlanul megfájdul a torka, hogy a zongorista, ha nincs sikerélménye, s a gépírónő, ha fél a főnökétől, ínhüvelygyulladást kap? Nos, ha hallgat is a száj, kiáltanak a szervek, mert a léleknek organikus, szervi beszéde, nyelvezete is van. Lelki feszültségek, súlyos stressz hatások alatt, vagy után, csomókban hull ki a haj, vagy súlyos migrénes fejfájások jelentkeznek. V. H. Peters mainzi pszichiáter és neurológus szerint a migrénes rohamok zöme pszichés gyökerű, szorongás, félelem váltja ki azokat. Ki gondolná, hogy az orr nyálkahártyái is megduzzadhatnak pszichés alapon? Az asztmatikus és allergiás megbetegedések zöme is lehet lelki eredetű. Kezdeti stádiumban ugyanis a pszichoszomatikus betegségek bizonytalan, úgynevezett "funkcionális zavarok" formájában jelentkeznek, s ezek hosszú ideig eltarthatnak. Az is elgondolkoztató, hogy nyelvünk így fejez ki egy-egy testi-lelki nyomorúságot: főnöke természetét igen szívére vette. Vagy: nem tudta lenyelni, "megemészteni". (S egyszer csak szívinfarktusa, strumája, vagy gyomorfekélye lett.) "Gyomromban a sok bánatot már eleget gyűrtem" írja Ady. Ezért olyan fontos ma már, hogy a homo sapiens a maga testi-lelki egységében legyen homo pacienssé, s ne csak a szervei. Amit a mai orvostudomány már tud, azt a zsoltáros több ezer évvel ezelőtt érezte, sőt le is írta pl. a 32. Zsoltár 1-5. versében. Ezt a zsoltárt egy neves pszichológus éppen ezért "pszichoanalitikus", lélekelemző zsoltárnak nevezte el. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. Míg hallgatott hűtlenségéről, s úgy tett, mintha mi sem történt volna. ami megbontotta a Rendet, addig:... éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. De meddig? Addig, amíg:

Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te, megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. Amikor csontjai kiszáradásáról ír a zsoltáros, nem valamiféle csontbetegségről, ritkulás vagy kopás miatt érzett fájdalomról szól, hanem arról, hogy van a lélek felől a test felé ható fájdalom is. Míg a zsoltáros elnyomta hűtlenségét, vétkét, s úgy élt, mintha mi sem történt volna, testi fájdalmai jelentkeztek, s álmatlanság gyötörte, Amikor nem takargatja többé, hanem bevallja, bocsánatot kap az Úrtól, aki "körülveszi a menekülés örömével". (7. v.) Mai szóval: gyógyulni kezd. Elképzelhető, hogy a zsoltáros Dávid itt - éppúgy, mint az 51. zsoltárban - Uriás feleségének, Betsabénak az elcsábítására, majd Uriás (a volt hadvezér) fondorlatos megölettetésére gondol, de Nátán próféta "lelkigondozására" és megrendítő hatására is visszaemlékezhet. Arra, hogy testi gyógyulása is akkor kezdődött el, s azzal, hogy bűneit megvallotta. A bűnnek, a sorozatos hűtlenségnek van ilyen hatása. Lassan - olykor hirtelen - megváltozik valami az életünkben, mintha szürke fátyol ereszkednék le elénk, elválasztva minket a többi embertől, magától az élettől. Nincs öröm, s céltalanná, értelmetlenné válnak a dolgok, sőt olykor az élet is. Vagy ízetlenné válik szánkban a falat, sem étel, sem ital nem esik jól és nem vágyunk az Ige után. Lassan nyomasztóvá lesz minden. Orvosunktól gyógyszereket kérünk, szorongások és álmatlanság miatt, nappal pedig indokolatlanul ingerültek, mindenre felcsattanók vagyunk, betegnek érezzük magunkat. Hol itt, hol ott jelentkező fájdalmak gyötörnek, de ha orvoshoz megyünk, leleteink legtöbbször negatívak, mi magunk azonban "pozitívak", azaz mégiscsak betegek maradunk. Ilyenkor szoktak az orvosok pihenést, kikapcsolódást javasolni vagy beutalót adni. De bárhová megyünk, gyógyszereinkkel együtt önmagunkat is elvisszük, ezért aztán testi-lelki állapotunk csak átmenetileg, vagy semmit sem javul. Mivel kezdődik a zsoltáros gyógyulása? Ő maga írja le. Mondhatnánk így is: írja ki. "Megvallottam neked vétkemet:" Nem "takargatja" többé. Az, amit eddig elnyomott önmaga és Isten előtt, elintéződik, és ennek eredménye bocsánat és gyógyulás. Így is igaz: Bocsánat, következésképpen a gyógyulás, a "menekülés öröme". Mert egészségessé válik egy széthullásban volt ember, aki magát betegnek érezte. 2. Gyökössy Endre: A lélek és a test kölcsönhatása (2. rész) Pszichikus energiák Nemcsak a lélektan, hanem az anyagról szerzett újabb ismereteink is segítenek a test-lélek egységét jobban megérteni. Ma már tudvalevő, hogy testünk. végső egységében már nem is anyag, hanem energia, és mint ilyen, voltaképpen történés. Tulajdonképpen minden szilárdnak tűnő test mozgó, lüktető, keringő részecskékből áll, s csak a szemünk látja szilárdnak. A psziché is csak a pszichikus energiák jelentkezésekor érzékelhető, megfigyelhető. A mélylélektan kétféle pszichikus energiát ismer: a helyzetit és a mozgásit. Helyzeti energián azt az energiamennyiséget érti, amit születésünkkor magunkkal hozunk. Ki többet, ki kevesebbet. Selye János ezt adaptációs vagy életenergiának nevezi. Ezért beszélhetünk erőslelkű vagy gyönge idegzetű, hídmérleg- vagy patikamérleg-emberekről a hétköznapok

nyelvén. A velünk született helyzeti, illetve potenciális pszichikus energiából valamennyi meg akar valósulni és megvalósulás, aktivizálódás közben válik mozgási energiává. Hogy az idézett 32. zsoltárnál maradjunk, mint példánál: amíg azt megírta, leírta, sőt saját nyomorúságát kiírta a zsoltáros, azalatt helyzeti energiája mozgási energiává vált, és zsoltárrá formálódott. Ez a pszichikus energiaátalakulás is felszabadítóan hatott vissza a zsoltárosra, sőt még ma is megmozgatja a nyitott szívvel olvasót. Minden alkotás - egy gondolat, eszme, formába öntése -, legyen az esztergályozott mintadarab, vagy dráma, helyzeti pszichikus energiák mozgási energiává alakulásának eredménye is. Befelé, a tudatalattiba is áramolhatnak ezek az energiák. Ha ez az áramlás huzamos és állandósul, de az energiák nem tudnak a tudatalattiból alkotó módon ki- és fölszabadulni, befelé robbanhatnak önpusztítóan, vagy kifelé: mást, a környezetet, a világot rombolva. Előfordul, hogy valami nagy szerelem, gyász, szenvedély, aggodalom. irigység, gyűlölet, félelem, rejtett bűn igen sok pszichikus energiát köt le. Ha valakinek 100 egységnyi pszichikus energiája van, s abból 50 egység szükséges ahhoz, hogy titkát rejtegesse, magába fojtsa, a felfedezéstől való félelmét is leplezze, a megmaradó 50 egység már nem elég arra, hogy úgy végezze munkáját, mint addig. Fáradékonnyá, szétszórttá válik, sőt védtelenebbé a testi fertőzésekkel szemben is. Valamiféle lappangó betegsége is fellobbanhat. Konkrét példát mondunk. Egy csinos, szép fiatal leánynál egymásután jelentkeznek a kérők. Mihelyt eljegyzi magát, minden tagja fájni kezd, alig tud járni, orvosilag megállapított súlyos sokízületi gyulladása van. Ezért elhalasztják az esküvőt. Ezután hamarosan meggyógyul. Később megszereti egy másik fiatalember, az is megkéri, és kezdődik az egész elölről. Amikor ez már harmadszor fordul elő, belgyógyásza és reumatológusa pszichiáterhez küldi a lányt, aki őszintén megnyilatkozik az új orvosnak, aki azért nemcsak ízületeit nézi, hanem az egész embert. Kiderül, hogy a fiatal leány olyan családban él, ahol kora gyermekkorától kezdve azt hallja: mi csak a gyerekek kedvéért, maradunk együtt, de ha felnőnek, elválunk. Lelke mélyén ez a lány attól félt, hogy ilyen lesz az ő házassága is. Ez a félelme produkálta a sokízületi gyulladást, hogy ne kelljen férjhez mennie. Amikor a lélekbúvár ezt a komplexust kiemelte a lelkéből - mert ki lehet -, és tudatosította a fiatal nőben, miről is van szó, mitől és miért félt, a negyedik kérőhöz férjhez ment, négy gyereket szült, s boldog a házasságában. Nem véletlen, hogy ma már betegének nemcsak a leleteit igyekszik összerakni a jó orvos, hanem az egész embert vizsgálja, figyeli. Sőt nemcsak az érdekli, hogy milyen betegség gyűrte le, hanem az is, hogy miért éppen akkor betegedett meg. A háttér földerítése közben kiderülhet pl. hogy a beteg vastagbélhurutja pszichés eredetű. A "lélek tükre" nemcsak a szem, hanem a vastagbél is lehet. A gyógyítást pedig család- vagy házasság-terápiával kell összekapcsolnia a mindenre figyelő, jó orvosnak. Esetleg munkahely változtatást kell tanácsolnia, s legtöbbször nem is páciense munkája, hanem annak munkatársaihoz való viszonya miatt. A gyógyszeres gyógykezelés önmagában nem elég; sok esetben fel kell szabadítani a lekötött pszichikus energiákat is, hogy a gyógyulás belülről, és minden vonalon megkezdődhessék. Ismét mai példát említünk. Az utóbbi két évtizedben sajátos kísérletek folynak Kanadában és Ausztráliában. Egészen más ott az orvosi hozzáállás a súlyos betegekhez, mint általában Délkelet-Európában. Ha ott valakinél tumor jelentkezik, de nem biztos még, hogy jóindulatú vagy rosszindulatú, ezt közlik az illetővel. Már csak azért is, hogy készüljön fel, rendezze a dolgait, ha valóban súlyos baja volna. Ott ez a felfogás. És megkérdezik a beteget, óhajtja-e, hogy olyan új módszerrel próbálják meggyógyítani, amelynek a sikeréről nincs még teljes bizonyosságuk. Két dolog elgondolkoztatja: az egyik, hogy a megkérdezettek több mint 60 %- a azt feleli: nem, nem óhajtják, hagyják őket békében. Így talán jobban érthető, miért kérdezi

meg Jézus a bethesdai beteget: akarsz-e meggyógyulni? Sokan azt mondják erre ma, hogy nem. És az is kiderült, miért nem. Mert úgy érzik: nincs nekem senkim. "Nincs emberem" így írja a Biblia a bethesdai válaszát is. A betegek 30-40%-a azt mondja Kanadában: igen, szeretnénk, nem bánjuk, csináljanak velünk, amit akarnak. Nos, mit csinálnak? Lefényképezik azt a bizonyos, gyanús, kis homályos részt a tüdőben, gyomorban és melléteszik az egészséges tüdőnek vagy gyomornak a fényképét. Majd felszólítják a beteget, hogy heteken, hónapokon keresztül nézze a tiszta képet: az egészséges, ép tüdőt, vagy gyomrot. Nagyon koncentrálja a figyelmét erre, s minden erejét összeszedve, csak az egészséges testrészre gondoljon. Ha hivő, akkor imádkozzék, kérje az Urat. - Nem hivő? Akkor higgyen a saját akarata és összpontosított figyelme szuggesztív erejében és próbálja megjavítani ő maga testében a betegséget, a homályos foltot. Az eddigi kísérletek szerint 85 %-a meggyógyul azoknak, akik ezt vállalták. A mélylélektan arra a következtetésre jutott, hogy pszichikus energiáinknak csak 20-40%-át használjuk fel egy hosszú életen át, a többit még (vagy már?) nem tudjuk bevetni, ezért kárba vész. Ha ez így van, Jézus némely csodás tettét talán meg is érthetjük. Hogy azt mondta a bénának: "Megbocsáttattak a bűneid", "Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat és menj haza!" - és az hazament, vagy a sorvadt kezűnek: "Nyújtsd ki a kezedet! Erre az kinyújtotta, és meggyógyult a keze". Jézus felszabadította - mintegy felrobbantotta ezeknek az embereknek a tartalék pszichikus energiáit, amelyek szétáradva tüstént gyógyítottak. Ami az emberben végbemehetett, az legalább valamelyest így érthető. De hogyan tette ezt Jézus? Ez a csoda maga Jézus. Ő a CSODA, aki hozzá tudott férni a psziché általunk hozzáférhetetlen tartalékaihoz. Ma is Ő a csoda, mert ma is megteheti és meg is teszi hogy valakit így gyógyít meg, felszabadítva annak pszichikus energiáit. Ezt sok Jézusban hivő ember megtapasztalta már anélkül, hogy felszabadulása, gyógyulása menetét, hogyanjait értette volna. Itt kellene elgondolkoznunk: ha pszichénknek szinte alig felmérhető tartalékaihoz hozzáférhetnénk s felhasználhatnánk, mi mindenre lehetnénk képesek! Egyik sajátos bizonyítéka ennek az a kísérlet is, amit a Harvard-egyetemen végeztek az ún. placebo (a latin: tetszik igéből) tablettákkal, különböző színű, de semmiféle gyógyszert nem tartalmazó orvosság-utánzatokkal. Ezek a tabletták igen gyakran azt a gyógyító hatást váltották ki, amit az orvos betegének előre megígért arra az esetre, ha a "gyógyszert" rendszeresen szedi. De csak akkor következett be a gyógyulás, ha a betegnek teljes bizalma volt orvosához, hitt benne, és az orvos is hitt a gyógykezelésében. Tehát olyan esetben még a placebo is gyógyíthat, amikor az orvos hivatástudata, őszinte emberszeretete, a beléje vetett bizalom és a beteg gyógyulási vágya találkozik, mert ott "pszichoterápiás erőtér" keletkezhet. Nem erre céloz-e Jézus, amikor azt mondja: "Legyen a ti hitetek szerint!". Ez egyben azt is jelenti, hogy annak mértéke, nagysága, vagy éppen hiánya szerint. Milyen különös, ha Selye János mondja könyvében: Harcolj mindig, ha a cél nemes, De ne állj ellen, ha nem érdemes. elhisszük neki, hogy jót ajánl, s megértjük, hogy stresszsorozatoktól, súlyos testi-lelki betegségektől óv minket. Ha azonban Jézus mondja: "Ne szálljatok szembe a gonosszal", akkor csak afféle érthetetlen erkölcsi követelménynek véljük Jézus szavát. A Hegyi beszédben adott további tanácsait és a bajokat, amelyektől védeni akar minket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk : Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.

Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok. Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis. Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség. Imák üldözőinkért - vagy üldözési mánia. Megbocsátás "hetvenszer hétszer is"- vagy hetvenhét nap kórházi ágyon. Az ellentétek fölcserélhetők, enyhíthetők, vagy súlyosbíthatók, de túl sok variáció nincs. Hogy is mondja Jézus? "Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok?" Nos, mi a jutalmunk? (Mi az, ami már előleg a jutalomból?) Békesség Istennel, embertársaimmal s önmagammal - és egészség. Vagy: Békétlenség, minden vonalon, és lelkibetegségek, panaszok sorozata. 3. Gyökössy Endre: A félelem (1. rész) Amikor a félelemről szólunk, az emberről is beszélünk. Az állat is fél, de az ember tudja, hogy fél. Születésünk pillanatától halálunkig kísér és kísért az élet ellensége, a félelem. Borzongató szellemességgel állapítja meg Erich Kastner: Lesz-e még jobb, vagy egyre rosszabb? Kérdem, Ám kérdezz! A véleményem: az élet - életveszélyes. Már a születésünk folyamata szűkség a szó biológiai és pszichikai értelmében is, hiszen szorongások, félelmek szorítanak-taszítanak bennünket a világra, a halálos életre, ahogy megrendítően ír erről Weöres Sándor: Gyermekgyilkos mindannyi szülő, nem-lévőt létbe rántott, és meghal, aki e világra kijő Te rended ez így: legyen áldott. Csoda-e ha első hangunk a sírás? Majd egy időszűkében leélt élet végén, az öregség, az "életelvonókúra" idején egyre inkább beszűkülünk. A tudatunk, érdeklődési körünk, életterünk, életünk legtöbbször egy kórházi ágyra szűkül s lassan már az sem érdekel bennünket, kik állnak körülöttünk. Akinek hite van, lecsukott szemmel is csak egy irányba néz már, új dimenziókba készülően. Majd amikor ismét kinyílik csukott szemünk (másnak - kell lezárnia), egy újabb szoros kapun és szűk úton indulunk tovább. E két szűkség között pereg le életünk. A német Angst = félelem, az eng = szűk, szoros szóból ered, erre utal a magyar szorongás szó is, a félelem rokon értelmű kifejezése. Nevezzük akár félelemnek, akár szorongásnak, Janus-arca van. Vagyis olyan, mint a szűk városkapukat őrző, s éppen ezért egyszerre előre és hátra is tekintő kétarcú római istené, Janusé. A félelem egyik arca az a helyzet, amikor a pszichénk felöl ránk törő, oktalan és megfogalmazhatatlan, számunkra mégis valóságos fenyegetettségben élünk, a másik, amikor a fenyegető valóságtól rettegünk. Ez akár pánikig is fokozódhat, s talán vadfutásban keresünk menedéket valami vagy valaki elől. Az előbbi belülről, az utóbbi kívülről tör ránk, de "mindenképpen korunk legtöbb betegségének gyökere". (V. E. Frankl) Életünk első felét inkább az életfélelem szorongatja. Csecsemőkorunkban minden arctól félünk, amely nem az édesanyánké. Majd akkor, ha nem látjuk, félünk, nem jön vissza, pedig

csak átment a másik szobába. Majd amiatt riadozunk, hogy nem siet elénk az óvodába, és félünk, hogy onnan egyedül kell hazajönnünk, pedig az utcán kutyákkal találkozhatunk. Este a sötéttől félünk, a váratlan, ismeretlen zajoktól, zörejektől. Később attól, hogy rossz jegyet kapunk az iskolában. Néhány év múlva amiatt szorongunk, hogy rátalálunk-e önmagunkra, majd az aggaszt, hogy maradhatunk-e annak, akire önmagunkban rátaláltunk? Azután félünk : azzá lehetünk-e, akivé lenni szeretnénk, s azé-e, akit szeretünk? Közben nem válunk a mindentudó csodagépek modern mitikus világának kis csavarává, amely bármikor feleslegessé válhat, lecsavarható, védtelen és nincs biztonságban. Elnyelheti csavarkaéletünket a mindenható Adminisztráció, az új világ "disznófejű Nagyura". Elmarad talán a siker "glóriája", ami előtt ma meghajlik a világ. Közben részletekben fogyunk el. Testünk darabonként pusztul, betegségek és protézisek között, olyan világban, ahol a legtöbb futurológus, modern jövendőmondója apokaliptikus képet fest a jövőről, s felködlik bennünk a kérdés: ha így van és így lesz, van-e értelme az egésznek? Ezért életünk második felét még gyakrabban beárnyékolja egyre zsugorodó világunk helyzete és saját kikerülhetetlen halálunk gondolata. Aki azonban elfogadja a halál gondolatát, s megbarátkozik vele, le is tudja győzni a halálfélelmet éppen azáltal, hogy "bele-megy", tudván, hogy ha az életben benne van születése pillanatától a halál, - a halálban is benne kell lennie az életnek, a mindenség Rendje és logikája, de Jézus tanítása szerint is. Az ember túlélheti a halált, de ehhez meg kell ismernie a kettős titkot. Krisztus előtt ennyit tudott az ember: erős a szeretet, mint a halál, Krisztus után pedig már ezt is tudja: a Szeretet, az agapé erősebb a halálnál, és "megmarad", mert - a "legnagyobb" Az agapé túléli a halált A meghalás hogyanja senkinek se mindegy. (Az sem, hogy kinek meddig leszünk terhére.) Ezért terápikusan, gyógyító módon is sokat jelenthet annak, aki odafigyel: hogyan készült fél Jézus a halálra. Megrendítő őszinteséggel írják le az evangéliumok, hogy az Embernek Fia (Jézus) is félt kereszt-halála előtt. Egyedül akar lenni, de nem egészen egyedül. Szeretné, ha közelében - de csak a közelében - virrasztanának legkedvesebb tanítványai, akinek megmondotta: Szomorú az én lelkem mindhalálig... Aztán rettegni és gyötrődni kezd, imádkozik és vért verejtékezik. De kapcsolata megmarad az Atyával és környezetévei is. Se pánikba nem esik, se letargiába, hanem keresztjével és halálával szembefordulva, azt mondja: Menjünk! Így halni jó halál Mi az bennünk, ami fél? A testünk vagy a lelkünk? Aki fél, az testestől-lelkestől fél. Mialatt pszichénk rögzíti, testünk már válaszol is a félelemre: pl. pupillánk kitágul, pulzusunk lüktetése szaporábbá válik, lélegzetünk, akadozóvá, vagy kapkodóvá lesz, gyomrunk, torkunk görcsbe rándul, s egyéb ingerek is felléphetnek. Esetleg reszketni, vacogni kezdünk és belső kényszerre futunk, menekülünk, akár ordítva is. Ennek egyébként félelemoldó hatása is lehet. Vannak, akik álmukból riadnak

föl, kiáltozva, verítékezve, szapora pulzussal, fuldokolva, mert rosszat álmodtak. Lényünk mélyéről tört fel valami, a psziché felől indult el a félelem és az hatott a testre. Túl szigorú volt egy tanár, sok diákot megbuktatott az érettségin. Néhány álarcos tanítványa a bankett utáni éjszakán megleste és megverte: a tanár teljesen összeomlott ettől. Aránylag fiatalon le kellett százalékoltatnia magát. Testét érte ütés és a lelke roppant bele. Tehát testestől-lelkestől félünk Úgyszólván minden, testünket bénító félelem mögött gyakran felfedezhető valami másféle rugó is. Gondoljunk csak a tériszonyra (agorafóbia), amikor valaki nem mer kilépni nagyobb térre, vagy képtelen szélesebb úton átmenni. Több nő esetében kiderült már, hogy alapfélelme éppen az volt, hogy az utcán történhet vele valami, "utcanővé" válhat, ha megszólítja valaki. Szexuális éhen-maradottsága tehát kifelé tuszkolta, felettes énje, erkölcsi normái pedig erőteljesen fékezték, s a konfliktus, az összeütközés eredménye tériszony lett. Lebénult. De ugyanaz férfivel is megtörténhetik, ilyenkor az ő számára is az utca a lehetőség és a fenyegetettség helye egyszerre. Férfi és nő számára egyaránt agorafóbiát okozhat ha elvesztenek valakit, vagy elhagyja valaki őket, aki biztos támaszt jelentett addig a számukra. (Még ha fizikailag velük is maradt). A bezártságtól való félelem (a klausztrofóbia) se kellemesebb. Pl. liftben, kicsi, szűk szobában való kényszerű tartózkodás. Ez olykor pánikká is fokozódhat. Ezt a kollektív pszichéből feltörő ősfélelem is színezheti. Miért félünk? Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy ne féljen, - mondta valaki. Nem biztos, hogy értelmetlen az, amit mi még nem értünk, mert a félelem, testünk-lelkünk jelzőcsengője is. Olykor félelmetes fájdalommal jelzi a test rendetlen működését és súlyos veszedelemről ad prognózist. Így az orvos jobb diagnózist állapíthat meg, mint a jelzés nélkül. A legalattomosabb és legveszedelmesebb betegségek éppen azok, amelyeknél túl későn, vagy nem is jelentkezik fájdalom, s vele az óvó félelem. Van élvezetet nyújtó félelem is. Gondoljunk csak gyerek lendületes hintázására, sikongó, hullámvasúton való zuhanásaira és emelkedéseire. A felnőtteknél az alpinizmusra, a sárkányrepülésre, minden veszélyes sportra vagy foglalkozásra. De nemcsak élvezetet adó félelem van, hanem van félelemmel párosuló élvezet is, mint a krimik olvasása, a horror, a rémfilmek szenvedélyes nézése, a hátborzongató cirkuszi mutatványok alatt visszatartott lélegzet, a gyorsuló pulzus mámoros izgalma, az újságok rémhíreinek élvezetes olvasása és továbbmondása, megcsócsálása. Ez nemegyszer beteges pótkielégülés. Mindez arra mutat, hogy bizonyos félelemmennyiségre szükségünk van, mert az valamiképpen mobilizál, megnógat bennünket. Egyébként lélektani kísérletek igazolták, hogy a teljes félelemmentesség, feszültség- és ingerületnélküliség sorvasztó, bénító hatással van ránk: Ha ez az állapot huzamosabb ideig tart, még meg is betegedhetünk: Tulajdonképpen minden a félelem-adagon múlik. Ahogy már Paracelsus megmondta: a méreg cseppekben orvosság lehet. Tehát biztonságos előrehaladásunkat bizonytalanság és kockázat kíséri első, totyogó-tántorgó lépésünktől kezdve az utolsóig. A félelem egy bizonyos fokon túl nemcsak súlyos testi-lelki vagy lelki-testi zavarokat okozhat, hanem szociális károkat is. A világszerte elszaporodó terrorizmus egyik (lélektani) rugója: félelem a félelemtől. Mert azt, aki fél manapság félelmetesen lenézik, megvetik, félrelökik, sőt eltiporják azok, akik magukat erősebbnek hiszik, vagy szeretnék látni. Sokan, egyre többen ezért és így kísérlik meg a bennük kongó félelmetes és fenyegető ürességet, a nihilt, a kisebbrendűségi érzést és a félelmet a félelemtől leküzdeni. A projekció, a kivetítés lélektani törvénye szerint inkább

fenyegetnek és mások ellen küzdenek: féljenek azok! Több elfogott és pszichológusok által kikérdezett terrorista vallomása is ezt bizonyítja. Tettüket csak álokokkal tudták megmagyarázni, vagy még úgy sem. A félelem erőt is ad Félelemmentes emberi életért küzdenek a világ igazán felelősségteljes vezetői, sok nagy tudós és számtalan tudományág is. A totális háborútól és pusztulástól való félelem pl. korunk legjobb erőit mozgósítja. Saját pszichénk is véd, olykor úgy, hogy riaszt és gyors cselekvésre késztet. Magas parton állunk, s a föld lassan omlani kezd a lábunk alatt, vagy vihar dönt ki mögöttünk egy fát, s mi akkorát ugrunk, vagy olyan gyorsat futunk, hogy ezen később magunk is csodálkozunk. Tartalék pszichikus energiákat, nagy erőket mozgósít a félelem. Egy öreg szabolcsi tehenész meg is mutatta nekem azt a valóban magas palánkot, melyen egyetlen nekirugaszkodással átdobta magát ijedtében, amikor megkergette a bika. Visszamászni már nem tudott rajta. A félelem önmagával is szembefordíthat Legtöbbször az a hatásos védekezés, ha szembe fordulunk félelmünk tárgyával. Így győzhetünk is félelmünk felett. Kisgyermekkoromban megkergetett egy kutya, s én pánik félelemmel futottam előre, míg bírtam. Mikor már-már utolért reflexszerűen, mintegy belső parancsra, hírtelen szembefordultam vele, leguggoltam - és ráugattam. Úgy ugattam, hogy a kutya megtorpant, néhányat vakkantott, majd eloldalgott. Akik látták, nevettek, azt hitték, játszom, pedig verejtékezve féltem. Azóta már tudom, hogy félelmeim zömével szembe kell fordulnom, csak így lehet esélyem a győzelemre. A legfélelmetesebb félelemmel szemben is csak így. Mi ez? AZ ISMERETLEN. A kívül-való és a belülről jelentkező, bennünk levő ismeretlen jelenségek, erők. Nemcsak kíváncsisága, tudásvágya, hanem félelme sarkallta az embert, hogy szembeforduljon minden ismeretlennel és úgy győzze le. Amikor Sir Hillaryt, a Mount Everest első meghódítóját megkérdezték, mi késztette arra, hogy ezt az életveszélyes utat megtegye a Himalája legmagasabb csúcsára, azt válaszolta: az, hogy ott van. Az ember mindig afelé indult, ami félelmetes volt előtte. Félt a sötétségtől. Ha villám csapott egy fába és az lobogva égett, leborulva imádta az ember a tüzet. Egyszer azonban, bár félve, de odakúszott és ellopta - ha nem is pontosan úgy, mint Prométheusz, de ezzel a félelemmel vegyes bátorsággal. Majd szolgájává tette a tüzet, világított és melegített vele. Félt a magasságtót, félt az égtől: tehát felrepült. Félt a mélységtől; s a tengerek és a Föld mélyére szállt. Félt a betegségektől és a bacilusvadászok ezrei magukba oltották - és oltják - a kórokozókat, kutatnak, kísérleteznek, sokan az életüket áldozzák, de már sok ezer betegséget legyőztek. S félt az ember: a félelemtől. Lélek búvárok kutatnak tehát, "lemerültek" a psziché mélyére. Ma már úgy hozzák fel onnan a félelmeket, mint aknaszedők a víziaknákat. A félelem rugó is. Agresszivitásra, támadásra késztetheti az embert. Ezt a lélektan előremenekülésnek nevezi. A hívő emberre azonban másképpen hat a félelem rugója. Félünk egy embertől? Ellenünkre, kenyerünkre tőr? Lehet evangéliumi módon is szembefordulni vele. Kérdezzük meg tőle, megbántottuk-e mi a kifogása ellenünk. Így lett jó barátommá egy ellenségem. Igaz, a kérésemre elmondott kritikáját, érvelését el kellett fogadnom. Sok igazság volt benne.

Ha félek is, benned bízom Így közeledik, már az Ószövetség embere is a számára félelmetes (mert nagy kívülállónak átélt) Istenéhez, és úgy szűnik meg félelme, hogy lélekben eggyé válik azzal, akitől fél. Van olyan ember, aki még kifelé és előre törni is fél, s így önmaga ellen fordítja agresszióját, öngyilkos lesz. Paradox, igazság: aki tökéletes biztonságban akar "élni", annak le kell mondani az életről, mert élni azt is jelenti: félni. Sok mindenbe lehet még menekülni a félem elől; pontosabban belemenekülni: az alkoholba, a szexbe, az evésbe, a munkába, a sikerhajhászásba, valláspótlékokba. Se szeri se száma a különböző "menedékhelyeknek". Az egészséges psziché rendkívül változatos módon tudja elhárítani a félelmet, a szorongást. Most csak egyről tegyünk említést. Egy kislányra gondolunk, aki már-már neurotikusan félt, szorongott szinte éjjel-nappal. Hogyan racionalizálta pszichéje irracionális félelmét? Egyszer egy kerítés mögül ráugatott egy hatalmas, fekete, németjuhász kutya. Ettől annyira megijedt, hogy ezentúl minden fekete, állattól félt, a macskától is, ha az fekete volt, de csak akkor. Így szűkítette le félelme széles körét a fekete állatokra és tárgyiasította a tárgytalan félelmét, míg az már elviselhető volt. Neurózisa meg is szűnt. Talán ezzel magyarázható egy-egy gyermek, és esetleg felnőtt félelme is pl. a póktól a parányi leveli békától, olykor még ártatlan vízisiklótól is. Az ésszerűtlen félelem ésszerűsítése következésképpen a lélek védekezése is. Akár ésszerűtlen, akár ésszerű a félelmünk, így jut hozzánk az Ige: Ne féljetek! Ez, vagy ehhez hasonló: biztatás 365 helyen található a Bibliában (megszámolta valaki). Aki naponként olvassa, megkaphatja naponként az ige gyógyító válaszát: Az, Akit mi sokszor nagy kívülállónak érzünk, Atyánk és szeret. Az ISMERETLEN, a félelmetes KÍVÜLVALÓ belülvaló és ismerőssé akar lenni az életünkben. Amikor ez a SZERETET - Jézus Krisztus születésével - megjelent a Földön, elsőként egyszerű pásztorok találkoztak vele, így ők hallhatták az első bátorítást: Ne féljetek! De ez a biztatás az egész emberiségnek szóló üzenet: a pásztoroknak, kortársaiknak és azóta is minden embernek szól: Ne féljetek! Belülről is jelentkezhetnek félelmek és szorongások Kiválthatják ezeket az aggodalmak, családi, házassági problémák, egzisztenciális feszültségek, lelkiismereti válságok, és még sok minden. Mit tegyen ilyenkor a bajba jutott ember? Megértésre, együtt gondolkodó megbeszélésekre, segítségre van szüksége. Vannak, akik felkészültek a lelkigondozói szolgálatra. Félelmeinket, szorongásainkat mondjuk el nekik. Tőlük is megtudhatjuk a gyógyító sorrendet: 1: Tudomásul kell vennünk, hogy Isten akaratából a félelem hozzátartozik az élethez. Félelmetessé válhat az az ember (és válik is), aki azt hiszi, neki semmitől sem kell félnie. 2. Mondjuk el félelmeinket. Megtudjuk tőlük, hogy a félelem nem azonos a gyávasággal, hanem - amint már említettük - éppen az életet védi. Sőt új életszakaszra készíthet fel bennünket egy-egy konkrét, valós félelem legyőzése. A győztes több erővel, sikerélménnyel és mozgásban lévő, még áramló pszichikus energiákkal küzdhet valami többért, nagyobbért, szebbért. 3. Megtaníthatnak bennünket arra is, hogy a félelem átalakítható, szublimálható, átlényegíthető, pl. művészetté. Gondoljunk az ismert cseh író, Franz Kafka (1883-1934) műveire (a Per, a Kastély stb.), amelyeket saját szavai szerint a magány és a félelem elrendezett poklában írt. Félelmének okozója fölibe tornyosuló apja volt és életidegensége. Vagy Sören Kierkegaardra (1813-1855), a dán vallásfilozófusra, akinek élet-alapérzése a szorongás volt, s akinek gondolatai új filozófiai áramlat, az egzisztencializmus kiindulópontjává váltak, sőt a dialektikus teológiára is nagy hatással voltak. Vagy a

tudathasadását, félelmeit vásznakra kivetítő Csontváry festő-zsenire. Vagy számtalan zeneszerzőre, s sok mitikus ősére, Orfeuszra, aki a vadállatokat (a saját félelmét) zenével szelídítette meg. Hiszen a félelmetes zörejeket az értelem és a gondolat formálja zenévé. 4. Olykor - paradox módon - a humor oldja fel a félelmet, sőt a pánikot. A koncentrációs táborok idejéből maradt ránk egy híressé vált párbeszéd. Így szól az SS vezető a fogolyhoz: Ha megmondod melyik szemem van üvegből, nem lövetlek agyon. Fogoly: A bal. SS vezető: Honnan jöttél rá ilyen gyorsan? Fogoly: Az emberségesen nézett rám. Mindenképpen jó, ha tudjuk, amit a lelkigondozónknak EL-mondunk, EL-nevezünk, az mind el is tűnhet, ha azzal a Jézus Krisztussal is tudatosan együtt vagyunk, aki félő és reszkető tanítványaihoz szól így: Bízzatok, én VAGYOK, ne féljetek. Ezt valójában csak úgy lehet félelmek között is, átélni, megtapasztalni, ha Rá tekintünk. Amint egykor a vízre kilépő Simon Péter. Míg Jézusra nézett, ő is lépkedett a hullámokon, amikor levette a tekintetét Mesteréről, süllyedni kezdett, mert csak a hullámokat látta. Bármilyen kegyesen hangzik, ez a valóság. Gondoljunk a szakadék fölött kifeszített drótkötélen egyensúlyozó artistára aki lehetőleg nem a kötélre néz, hanem előre, a célra: ahova meg akar érkezni. Vagy arra az emberre, aki sötétedés után bozótos csaliton halad át, s akaratlanul is fölfelé, az égre tekintget, megkeres egy csillagot, hogy tájékozódjék. Ennek már a fénye is bátorítja, erősíti, nemcsak vezeti. Ha félelmeink tárgyára tekintünk "lebukunk", pánikba esünk, vagy kétségbe. Vagy éppen elveszünk, mert a félelem vonzza a félelem tárgyát. Örök lélektani törvény ez. Ennek az ellentörvénye az a mozdulat, amellyel Jézus szembefordul azokkal a názáretiekkel, akik előbb kiűzik őt a városból, majd felhurcolják egy hegy szakadékáig, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban átment köztük, és eltávozott. Íme az ellentörvény: szembefordulni, átmenni köztük és eltávozni a bennünket fenyegető félelmek szorításából, vagy félelmetes emberektől Jézussal. Ha azonban állandósul, rögződik a félelem, ha már betegséggé pszichózissá, neurózissá - válik, szakorvosra is szükség van, (Könyvünk második részében részletesen tárgyaljuk majd a lelkigondozó és az orvos együttműködését.) Még két gyógyító, meditációra alkalmas Igét ajánlanék: 1. Ne félj, mert én veled VAGYOK, ne csüggedj, mert én VAGYOK Istened! Megerősítlek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak A veled VAGYOK az első pünkösd óta már azt jelenti: benned VAGYOK - Ez magyarázza az ősgyülekezet tagjainak és mártírjainak a magatartását, erejét. És azóta is mindenkiét, akiben benne van. 2. "Ugye, két verebet egy fillérért adnak, és egy sem esik közülük a földre Atyátok tudtán kívül"? Nem állítja Jézus, hogy a verebecskék közül egy sem eshetik a földre, de azt mondja, hogy az Atya tudtán kívül - nem. Egyik tenyeréből így eshetünk át a másik tenyerébe. Mennyire más a gondviselő Isten, mint ahogy olykor elképzeljük! Következésképpen egészen más a gondviselés is, mint ahogy ez a vallásos köztudatban él. Nem afféle mennyei baleset- és életbiztosítás, hanem az, aminek Pál apostol vallja: "Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, szorongattatás vagy üldözés, éhezés vagy mezítelenség, veszedelem vagy fegyver? Hiszen meg van írva: Teérted gyilkolnak minket egész nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat. De mindezekkel szemben

diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál; sem élet; sem angyalok, sem fejedelmek. sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." Az Istentől elválaszthatatlan, az "elszakíthatatlan" ember mitől is félhetne még? Milyen mélységesen szépek Pilinszky János sorai: "kishitű az, aki nem mer félni, míg hivő az aki minden félelem ellenére hiszi és tudja, hogy még a rettegéssel tele világban is az a szelídség a legfőbb pásztora, amelynek egy beterelő mozdulata elől semmi és senki nem tud kitérni." "Mondd, távozzon tőlem a félelem" - kéri József Attila egyik versében. "Segíts, hogy minden erőmmel Téged szolgáljalak és szabadíts meg minden félelmemtől", - írta jegyzetei szélére az egyik ENSZ közgyűlésen Dag Hammarskjöld, a repülőszerencsétlenség áldozatává lett egykori főtitkár.