Édesipar, cukrászat. Összeállította: F. Kripner Veronika



Hasonló dokumentumok
AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

MEGHÍVÓ. Tudományos Diákköri Konferencia november 10. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT MAGYAR FOLYÓIRATAI

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM ÉS KÖNYVTÁR MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR MAGYAR FOLYÓIRATAI

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

egyeztetés a titkárságon: Zách Beáta

Prof. Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor Moszkvai krt sz. előzetes egyeztetés a

Tudományos Diákköri Konferencia március 21. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar EREDMÉNYEK. számú pályázat

A választók névjegyzéke

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Általános élelmiszerismeret 9.g cukrász 2. Javítóvizsga tematika 2016./17. Nagyné Erős Irén

2016. június június 6.

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Baranya kerékpáros túra. Négy Évszak Futás (tavasz) Négy Évszak Futás (nyár) 2012 másodperces. DÖKE kerékpáro s túra

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

HAZAI LAPSZEMLE Összeállította: Boross Ferenc

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

IV. Knauf Tihanyi félmaraton

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Felkészítő pedagógus

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

VI.Szigetköz Minimaraton

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

Édesipari termékek a Magyar Élelmiszerkönyvben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Tudományos Diákköri Konferencia

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

VII. KRISTYÁN ZSUZSA EMLÉKVERSENY 2014

Tantárgy, verseny: Rajz - Weöres Sándor - nevezések 7/1. Pedagógiai Szolgáltató Intézet Hivatalos eredményjegyzék. Tantárgy vagy verseny megnevezése

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Iskolai dolgozók végzettsége, szakképzettsége

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Magyar Állatorvosok Lapja. Kertgazdaság. Állattenyésztés és Takarmányozás. Főszerkesztő: Dr. Visnyei László, PhD

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Budapest Páros~ és Egyéni Bajnokságok. 382 Postás Fogarasi Ildikó 421 Fehér Andrea. 419 FTC Danka Mónika 381 Sebestyén Andrea

RESTART - SCITEC Félmaraton és Váltó Futóverseny

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

EREDMÉNYEK. Tudományos Diákköri Konferencia április 8. Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Pont Hely

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Zöld. Narancs - Kék. Kék Vacsora - Karin

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015

HELYI TERMÉKEK, REGIONÁLIS GASZTRONÓMIAI ÉRTÉKEK NEMZETKÖZI ELISMERTSÉGÉNEK NÖVELÉSE A CÍVIS KONVÍVIUM (SLOW FOOD DEBRECEN) TEVÉKENYSÉGE ÁLTAL

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Pétfürdő-Öskü félmaraton eredmények futónaptár.hu 21 km Befutó sorrendek

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Nemzeti Eszközkezelő Zrt között létrejött jogi tevékenységre vonatkozó szerződések

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Ketskés K. Endre nemzetközi úszóverseny. 100ffivegyes

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

9. évfolyam. 10. évfolyam

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

TOUR DE VELENCEI-TÓ 2016 VELENCEI-TÓ MINI MARATON 55KM

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Átírás:

Édesipar, cukrászat Szakkönyvek és folyóiratcikkek ajánló bibliográfiája a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia alapján az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományából Összeállította: F. Kripner Veronika Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Budapest, 2013 1

Tartalom Édesipar általában 1 Édesipari termék 9 Édesipari termék általában 9 Csokoládé 17 Jégkrém, fagylalt 26 Édesítőszer 31 Édesipari termékek piaca, kereskedelme 35 Cukrászat 40 Szakácskönyv 46 Édesiparral, cukrászattal kapcsolatos folyóiratok könyvtárunkban 48 2

Figyelem! A könyveket és a folyóiratcikkeket a kiadás évének sorrendjében jelenítjük meg, a legfrissebb anyagok az egyes fejezetek elején vannak. A teljes dokumentumok az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományában a tételek elején feltüntetett raktári számokon találhatók. Ebben a több mint 500 tételt tartalmazó bibliográfiában az édesiparral, édesipari termékekkel, cukrászattal foglalkozó könyveket, folyóiratcikkeket és más szakkiadványokat gyűjtöttük egybe, a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia és az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ (OMgK) katalógusanyagának felhasználásával. Az édesiparról szóló általános művek mellett összegyűjtöttük és kínáljuk a csokoládéról, csokoládékészítésről, a jégkrémekről, fagylaltokról, valamint az édesítőszerekről szóló könyveket és folyóiratcikkeket, külön kiemelve ezek kereskedelmét, piaci helyzetét. A cukrászattal, cukrásztermékekkel kapcsolatos dokumentumok egy másik fejezetben találhatók. Könyvtárunk gyűjtőkörébe tartoznak a szakácskönyvek, amelyek közül az adott témával összefüggőeket ugyancsak külön fejezetben mutatjuk be. A bibliográfia végén a könyvtárunkban fellelhető édesipari, cukrászipari folyóiratokat ismertetjük. Az összeállításban szereplő publikációk és könyvek az OMgK állományában teljes terjedelmükben is megtalálhatók. A folyóiratcikkeket és rövidebb dokumentumokat a könyvektől elkülönítetten gyűjtöttük ki 'cikkek' címszóval, azoktól megkülönböztethetők a szerzői vezetéknevek teljes nagybetűs írásmódjából is. A témacsoportok elején - a címet követően - feltüntettük azokat a tárgyszavakat, amelyek alapján a gyűjtést végeztük. A tételek bibliográfiai leírása mellett megadjuk azok raktári számát is, a könnyebb fellelhetőség érdekében. Az azonos művek különböző kiadásai közül a legújabb változatot szerepeltettük. Az egyes dokumentumok végén a könnyebb eligazodás végett tárgyszavakat is feltüntettünk. A kiadvány elején található illusztráció a Pallas Nagy Lexikonban jelent meg 1893-ban csokoládéfa (Th. cacao) néven. A bibliográfiában szereplő anyag gyűjtése 2013. április 2-án zárult. F. Kripner Veronika szerkesztő ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVTÁR 1012 Budapest, Attila út 93 Tel.: 06/1/489-4900 Web: www.omgk.hu Email: omgkref@omgk.hu Nyitva tartás: hétfő, szerda, péntek 9 00-16 30 kedd, csütörtök 9 00-19 00 3

MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI BIBLIOGRÁFIA A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia [MABI] az Országos Mezőgazdasági Könyvtár könyv- és folyóirat-állományára épülő adatbázis, mely folyóiratcikkek, tudományos és gyakorlati hasznú publikációk, valamint szakkönyvek bibliográfiai leírását tartalmazza 1986-tól kezdődően. A naponta frissített anyag a könyvtár honlapjáról online hozzáférhető. A MABI áttekintést ad a hazai mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó határterületek magyarországi szakirodalmáról. Mintegy 200 folyóirat folyamatos feldolgozásával készül, kiegészítve a tárgyévben megjelent mezőgazdasági szakkönyvekkel. Az adatbázis egyes tételeit a témáiknak megfelelő tárgyszavakkal láttuk el, így megfelelő keresőszóval könnyen megtalálhatók. Ezen kívül az állomány agrárágazati szakterületek szerint rendezett és katalogizált. Évente 6000 tétel kerül feldolgozásra, jelenleg (2013-ban) az adatbázis több, mint 157.000 rekordból áll. A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia széles körű, és az interneten keresztül bárhol hozzáférhető tájékozódást tesz lehetővé. Elősegíti továbbá a publikációk teljes/részletes anyagának a könyvtári állományban való célirányos keresését; előzetes használatával előre tervezhető, hogy a könyvtártól mely szakanyagokat kérjük ki. A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia és az Országos Mezőgazdasági Könyvtár katalógusa alapján különböző tárgykörökről tematikus bibliográfiákat is készítünk, melyekben az adott szakterületre vonatkozó szakirodalmi információkat gyűjtjük egybe. 4

Édesipar általában (Tárgyszavak: édesipar, édesipari technológia, édesipari gép, édességkészítés, kiállítás, édesipari üzem, tulajdonviszony) - Könyvek Tk 13104/1 Tk 13104/2 Mohos Ferenc Édesipari technológia / [Mohos Ferenc]. - 2., változatlan utánny. - Bp. : NAKVI, 2012. - 2 db : ill. ; 24 cm. édességkészítési művelet, csokoládégyártás, kakaóporgyártás 1. [köt.],. - [187] p. ISBN 978-963-9317-80-2 2. [köt.],. - [246] p. ISBN 978-963-9317-81-9 Tk 13115/3 Osgyáni-Székely Veronika Szakmai élelmiszervizsgálatok / [Osgyáni-Székely Veronika et al.]. - Bp. : NAKVI, 2012. - 2 db : ill. ; 24 cm. 3. [köt.], Molnár szakmai vizsgálatok. Pék szakmai vizsgálatok. Édesipari szakmai vizsgálatok. Cukoripari szakmai vizsgálatok. - 7., változatlan utánny. - 238 p. ISBN 978-963-9107-91-5 Tk 13056/1 Herényi Éva Édesipari műveletek és technológia / [Herényi Éva]. - 3., változatlan utánny. - Bp. : VM VKSZI, 2011. - 1 db : ill. ; 24 cm. 1. [köt.] - 97 p. ISBN 978-963-9317-49-9 C 72412 Élelmiszer-technológia mérnököknek / Szerk.: Biacs Péter [et al.]. - Szeged : SZTE Mérnöki Kar, 2010. - 682 p. : ill. ; 24 cm ISBN 978-963-306-017-9 Tk 12754/1 Tk 12754/2 Sahin-Tóth Gyula Élelmiszer-áruismeret / Sahin-Tóth Gyula. - Bp. : KIT, 2009. - 2 db : ill. - (A vendéglátás kérdései ) ISBN 963-637-190-3 (Össz.) 1. [köt.],. - 179 p. Bibliogr.: 176. p. ISBN 963-637-188-1 2. [köt.],. - 176 p. Bibliogr.: 173-174. p. ISBN 963-637-189-X Tk 12531 Buzás Gizella Élelmiszer és vegyiáru áruismeret 1. : A kereskedelmi szakképzés számára / Buzás Gizella. - 9. kiad. - Bp. : Műszaki K., cop. 2002. - 294 p. : ill. ; 24 cm ISBN 963-16-1944-3 Tk 12092 Kanyó Teréz Élelmiszeripari technológia / [Kanyó Teréz]. - [Bp.] : Környezetgazdálkodási Int., 2002. - 293 p. ; 29 cm Tk 12065 Tk 12541 Élelmiszer- és vegyiáru áruismeret / [szerk. Kusz Lajosné]. - [Pécs] : Pécsi Reg. Képző Közp., 2001. - 201 p. : ill. ; 29 cm Nyitott képzési projekt Tk 12064 Simon László - Kerekes Benedek Termékfeldolgozás II. : Főiskolai jegyzet. - Nyíregyháza : Nyíregyházi Főisk. - 29 cm [2. köt.], / összeáll. Simon László, Kerekes Benedek. - 2000. - V,273 p.:ill. 5

--- Édesipar általában --- Tk 11278 Tk 11279 Mohos Ferenc Szakágazati technológia. Édesipar 1-2. / [szerző: Mohos Ferenc]. - 9.utánny. - Bp. : ASZI, 1998.- Élelmiszeripari szakmunkásképzés tankönyve 1. - 2 db; 21 cm. ISBN 963-9107-32-8 (I.) Tk 11364 Tk 11365 Walkó Géza Édesipari gépek / [Walkó Géza]. - Bp. : ASZI, 1998. - 2 db;24 cm 1. - 226 p.:ill. 2. - 303 p.:ill. Az édesipari technikus és az édesipari termékgyártó szakképesítés tankönyve ISBN 963-9107-61-1 (I.) C 64140 Szimeonov Todor Nemzeti útmutató és címtár : Cukrász és édesipari évkönyv / főszerk. Szimeonov Todor. - Bp. : Útmutató K., 1995. - 272 p.:ill.;22 cm. - (Édes évkönyv ; 1. évf. ) Bibl.: Bibliogr.:272. p. Tk 10 382 Balis Józsefné - Módosné Ányok Edit Keksz- és ostyagyártó / [összeáll. Balis Józsefné et al.] ; [szerk. Módosné Ányok Edit]. - Gödöllő : ASZI, 1994. - 64 p. ; 29 cm Tk 10874 Tk 10875 Hollósi Sándor - Walkó Géza Édesipari gépek az 1914-3 édesipari termékgyártó szakma számára / [Hollósi Sándor, Walkó Géza]. - 2.kiad. - Bp. : KIT Képzőműv.K., [1993]. - 2 db;23 cm 1., Az édesipari gépek felosztása, szerkezeti és csomagolóanyagok. - 159 p.:ill. 3., Aszaló- és pörkölőberendezések. - 211 p.:ill.+mell. ISBN 963-231-558-8 (I.) Tk 10.517 MOHOS Ferenc Szakágazati technológia. 1.köt. Édesipar. - Bp. : Mezőgazd.Szaktudás K., 1993. - 179 p. ISBN 963 356 038 1 (1.köt.) Tk 10.517 MOHOS Ferenc Szakágazati technológia. - 8.kiad. - Bp. : Mezőgazd.Szaktudás K., 1993. - 247 p. 2.köt. ISBN 963 356 048 9 Tk 10237 Werli József - Walkó Géza Sütő- és édesipari gépek és berendezések szerkezettana I. : 1915-3 sütő- és édesipari üzemfenntartó gépész szakma számára / Werli József, Walkó Géza ; Mezőgazd. Szaktudás Kiadó. - Bp. : Mezőg. Szaktud. K., 1992. - 164 p.; 24 cm ISBN 963-7862-66-8 Tk 11007 Werli József - Walkó Géza Sütő- és édesipari gépek és berendezések szerkezettana II. : Az 1513-3 sütő- és édesipari üzemfenntartó gépész szakma számára / [Összeáll. Werli József, Walkó Géza]. - Bp. : Mezőg. Szaktud. K., 1992. - 322 p.:ill.;24 cm ISBN 963-7862-85-4 Tk 8637 Markovics Erzsébet - Mohos Ferenc Édesipari technológia 2. Főiskolai jegyzet. - 1988. C 58501 Borsódy Mihály Emléktöredékek, tanulmányok az édesipar múltjából. - 1986 6

--- Édesipar általában --- Rc 50800 A szakmai nevelés és oktatás terve az élelmiszeripari szakmunkásképző intézetek számára : Élelmiszeripari termékgyártó : Édesipari termékgyártó : Élelmiszervizsgálat / [Kiad. a] MÉM Kutatás és Oktatás Ellátási Központ. - Bp. : MÉM, 1981. - 23 p. ; 21 cm D 9997 Mohos Ferenc Édesipari termékek gyártása. - Bp. : Mezőgazd. K., 1975. - 247 p. ; 20 cm ISBN 963-230-208-7 /Élelmiszeripari szakmunkáskönyvtár/ Rb 18836 Élelmezésipari technológiai irányelvek / [Sz.n.]. - Bp : [s.n.], 1974. - 2, [12] lev., 12 t. ; 28 cm Soksz. 08.[köt.], Édesipar B 10918 Mosoni cikóriagyökér termesztési rendszer / Témafelelős: Varga János ; [Kiad. a] Magyar Édesipar. - Bp. : Magyar Édesipar, 1974. - [4], 80 lev. ; 30 cm C 13737 Écsy László - Szerecz László Cukoripari szakgéptan a cukor- és édesipari technikum 4. osztálya számára. - 1955. Rc 11243 Timkó Iván Élelmezésegészségügyi ismeretek : Cukor- és édesipari dolgozók részére / Timkó Iván. - Bp., 1955. - 44 p. ; 20 cm - Cikkek Y 4887 SALGÓ Péter Tele vagyunk kérdésekkel. = Progresszív Magazin. - 2011. 19. 9. 28-29.p. adó, áremelés Y 1046 GALICZ István A kompetencia alapú szakmai vizsgáztatás tapasztalatai a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Gimnáziumban. = Édesipar. - 2010. 56. 1. 22-28.p. Y 2873 VITÉZ F. Ibolya Csokifigurák. = Heti Világgazdaság. - 2005. 27. 1. 83-85.p. globalizáció, termeléskoncentráció Y 1046 SILMANOVA, Elena Az oroszországi édesipar jelenlegi helyzete. = Édesipar. - 2004. 50. 2. 70-72.p. Y 1046 KANYÓ Gyuláné Hírek az iparból, az Édességgyártók Szövetségének tagjai. = Édesipar. - 2003. 49. 1. 29-33.p. Y 1046 MOHOS Ferenc Az Európai Unió néhány tagállama szabályozásának áttekintése az édesipari termékekre vonatkozóan - kivéve a kakaó és csokoládé termékeket. = Édesipar. - 2003. 49. 3. 15-22.p. ö:eng,ger,rus. Y 231 GULYÁS Imre Az élelmiszer-ipari privatizáció hatása a vállalati jövedelmezőség alakulásában, különös tekintettel az édesipari termékgyártásra. = Élelmezési Ipar. - 53. 1999. 7. 197-202.p. ö:eng,ger,rus. b:202.p. 7

8 --- Édesipar általában --- Y 2873 FALNIVALÓK. Orosz édesipar. = Heti Világgazdaság. - 19. 1997. 26. 33-34.p. Y 255 KORSZERŰ minőségbiztosítás a Stollwercknél. Édesség pontos receptúra szerint. = ÁFÉSZ Magazin. - 50. 1997. 7. 12.p. élelmiszer-ellenőrzés X 1527 MOLNÁR Pál Az élelmiszerek minőségalakulása 1996-ban a hatósági minőségellenőrzés megállapításai alapján. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 43. 1997. 1. 10-34.p. X 1527 DUCSAY Tamás - NÉMETH Lajos Az élelmiszerek minőségalakulása 1995-ben a hatósági minőségellenőrzés megállapításai alapján. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 42. 1996. 1. 7-36.p. HALBRITTER Mátyás ÉDESIPAR - világszínvonalon. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 4. 1996. 2. 19.p. Y 231 TÓTH-ZSIGA István - HALBRITTER Mátyás Beszélgetés Halbritter Mátyással, a Győri Keksz Kft. ügyvezető igazgatójával. = Élelmezési Ipar. - 50. 1996. 4. 97-101.p. Y 231 TÓTH-ZSIGA István - ZENTAI László Stollwerck újra Magyarországon. Beszélgetés dr. Zentai Lászlóval, a Stollwerck Budapest Kft. ügyvezető igazgatójával. = Élelmezési Ipar. - 49. 1995. 5. 129-132.p. Y 4783 BÁN Zsuzsa A Stollwerck egy éve Magyarországon. = Privinfo. - 2. 1993. 17. 27.p. Y 609 BOTS László Az EUROBA'93 Sütő-Cukrász-Fagylalt és Édesipari Vásárnak február 14-21. között Brüsszel adott otthont. Brüsszel, 1993. február 14-21. = Sütőipar. - 40. 1993. 2. 71.p. Y 609 DOMA István Korszerű német berendezések bemutatója Tiszafüreden. = Sütőipar. - 39. 1992. 3. 96-98.p. Y 1046 KANYÓ Gyuláné Szakvásárok, kiállítások jelentősége a marketing tevékenységében, a Kölni Nemzetközi Édesipari Kiállítás példáján. = Édesipar. - 44. 1992. 1/2. 13-20.p. ö:ném,ang,oro. Y 609 NEMZETKÖZI Sütő- és Édesipari Kiállítás - másodszor Budapesten, március 29-31-én. = Sütőipar. - 39. 1992. 1. 1-2.p. Y 2815 BRAUN Ágoston riporter - SZÜCS Bálint Egy szelet vállalkozás - csokiban tálalva. = Számadás. - 3. 1991. 48. 12-13.p. Y 609 CSABA József Nemzetközi sütő, cukrász + fagylalt kiállítás, Budapesten. = Sütőipar. - 38. 1991. 2. 3-4.p. Y 2815 CSEPI Lajos - CHEREAU, Thierry ÉDES üzlet. = Számadás. - 3. 1991. 28. 3.p. privatizáció, külföldi tőke

--- Édesipar általában --- Y 1046 KANYÓ Gyuláné - SZÉKELY Péter A kölni édesipari kiállítás és vásár jelentősége a marketing tevékenységben. = Édesipar. - 43. 1991. 2. 33-35.p. ö:ném,ang,oro. Z 55 KOVÁCS György KI maradhat az édes "madárfészekben"? = Szabad Föld. - 47. 1991. 36. 5.p. vegyesvállalat Y 1046 LENGYEL Sándorné - HAIM Attila - SZALMA Erzsébet A szitaanalízis és a DIGITTA szemcseméret analizátor összehasonlítása. = Édesipar. - 43. 1991. 4. 100-105.p. ö:ném,ang,oro. b:105.p. édesipari gép Y 1046 MEDVENICS László Bemutatkozik a Magyar Gazdasági Kamara és integrált szakmai szervezete az édességgyártók érdekképviseleti közössége. = Édesipar. - 43. 1991. 3. 65-66.p. Y 1046 MOHOS Ferenc A HACCP-rendszer alkalmazásának kérdései az édesiparban. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 1-8.p. ö:oro,ném,ang. b:7-8.p. Y 1046 SZÉKELY Péter szerk. Az édesipari gépek és berendezések fejlesztésének időszerű irányzatai. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 16-17.p. Y 1046 SZÉKELY Péter szerk. Édesipari termékek csomagolásának korszerűsítése. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 18.p. Y 1046 SZÉKELY Péter szerk. Helyes gyártási gyakorlat az édesiparban. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 15-16.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. A Nestlé új, nagy-britanniai kutató-fejlesztő központjának tevékenysége. = Édesipar. - 45. 1991. 2. 48-49.p. Y 1046 SZÉKELY Péter szerk. Svájc édesiparának helyzete. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 17-18.p. Y 609 SZENFTNER József Új, korszerű összetételű sütőipari adalékanyagok kialakítása a Győri Keksz- és Ostyagyárban. = Sütőipar. - 38. 1991. 1. 6-8.p. Y 1046 TELBISZ Mária összeáll. Bepex-Hutt formázó berendezések. = Édesipar. - 45. 1991. 2. 49-51.p. édesipari gép Y 1046 TELBISZ Mária összeáll. A Sollich cég Conbar típusú formázó- és vágóberendezései. = Édesipar. - 43. 1991. 4. 115-119.p. édesipari gép Y 4295 ZENTAI László - HERZOG, Hans - KRAUST, Jost S. - SUCHARD, Jacobs ÉDES vegyes vállalat. = Propaganda, reklám. - 34. 1991. 1. 15.p. 9

--- Édesipar általában --- Y 609 ZÖLDI Györgyné - SIPOS Mihály Gyártmányfejlesztés a Heves megyei Sütő- és Édesipari Vállalatnál. = Sütőipar. - 38. 1991. 4. 12-14.p. Y 230 BÖRÖCZ Lászlóné A tömegtermékek kora lejárt. = Kertészet és Szőlészet. - 39. 1990. 37. 4.p. kiállítás, NSZK Y 1046 DERZSY Gáborné Fázisvizsgálati ellenőrzési pontok az édesipari technológiákban. = Édesipar. - 41. 1990. 4. 108-109.p. ö:ném,ang,oro. Y 1046 HORVÁTH Éva Az öntéssel formázott édesipari termékek mikrobiológiai romlásokai. = Édesipar. - 12. 1990. 1. 9-15.p. ö:ném,ang,oro. Y 1046 KANYÓ Gyuláné Stratégiai vezetés, stratégiai tervezés kérdései a Budapesti Édesipari Vállalatnál. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 33-40.p. ö:ném,ang,oro. b:40.p. Y 1046 KOCSISNÉ HORVÁTH Ilona Minőségellenőrzés-minőségszabályozás. = Édesipar. - 12. 1990. 1. 23-24.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Édesipari beruházások az USA-ban. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 61.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Az édesipari termékek termelésének és fogyasztásának alakulása az NSZK-ban. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 59-60.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Franciaország édesiparának jellemző vonásai. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 59.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Az NSZK édesiparának helyzete az EGK egységes belpiacának kialakulása szempontjából. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 60-61.p. Y 1046 SZEKERES Ottó Heidelberg, 1989. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 62-63.p. konferencia Y 1046 TELBISZ Mária Technológiai hibák édesipari termékek gyártásánál. = Édesipar. - 41. 1990. 3. 84-91.p. Y 231 BORSÓDY Mihály Ipartörténeti munka a MÉTE édesipari szakosztályában. = Élelmezési Ipar. - 42. 1989. 6. 228-229.p. Y 1046 BORSÓDY Mihály Tanulmányok, emléktöredékek az édesipar múltjából. 12.r. = Édesipar. - 40. 1989. 1. 10-15.p. Y 1046 BORSÓDY Mihály Tanulmányok, emléktöredékek az édesipar múltjából. 13.r. = Édesipar. - 40. 1989. 2. 49-51.p. 10

--- Édesipar általában --- Z 47 KÖRÖS Tibor Új pályán a sütőipar. = Magyar Mezőgazdaság. - 44. 1989. 5. 11.p. Kalocsa Y 609 MELNYIK, N.J. A Sebekinói gépgyár. Információ a gyár történetéről és a gyártott sütő- és édesipari kemencékről. = Sütőipar. - 36. 1989. 1. 17-20.p. Y 1046 SOMOGYI Sándorné Nagy teljesítményű cukorkacsomagoló vonal. = Édesipar. - 40. 1989. 1. 19-21.p. Y 1046 SZEMKEÖ István Gyűjtőzött termékek ellenőrzése görgős mérleggel. = Édesipar. - 40. 1989. 1. 9-10.p. ö:ném,ang,oro. Y 1046 TELBISZ Mária A Hebenstreit GmbH, Mörfelden cég nagyteljesítményű ostyagyártó berendezései. = Édesipar. - 40. 1989. 3. 91-95.p. Y 508 BORSÓDY Mihály Tanulmányok, emléktöredékek az édesipar múltjából. 8.r. = Édesipar. - 1988. 39. évf.1. 19-22.p. Y 1046 BORSÓDY Mihály Tanulmányok, emléktöredékek az édesipar múltjából. 10.rész. = Édesipar - 39.évf. 1988. 3.sz. 84-87.p. Y 1046 FARKAS István - GYENIS János - HOLLÓSI Sándor - NÉMETH Jenö Statikus perditőelemekkel intenzifikált édesipari technológiák. = Édesipar. - 39. 1988. 4. 97-102.p. ö: ném,ang,oro. b: 102.p. Y 1046 KANYÓ Gyula - DUKÁTI Ferenc - SZABÓ Ernőné Új utakon a minőségfejlesztésben. = Édesipar. - 39. 1988. 4. 103-110.p. ö: ném,ang,oro. Y 609 KELEMEN József A Somogy megyei Sütő- és Édesipari Vállalat minőségellenőrzési rendszere. = Sütőipar. - 35. 1988. 1. 44-45.p. Y 508 KOCSISNÉ Horváth Ilona Az édesipar aktuális kérdései. Tudományos tanácskozás, Szeged, 1987. október 15-16. = Édesipar. - 1988. 39. évf.1.sz. 1-6.p. Y 609 LÉNÁRT Zoltánné Gyártmányfejlesztés a Heves Megyei Sütő- és Édesipari Vállalatnál. = Sütőipar. - 35. 1988. 4. 214.p. Z 47 A MÉM Ifjúsági Bizottságának napirendjén. Fiatalok az édesiparban. = Magyar Mezőgazdaság. - 43.évf. 1988. 8.sz. 10.p. Y 508 MOHOS Ferenc - KOVÁCS Sándor - TABAJDINÉ Pintér Veronika Az édesipari mikrobiológia rövid áttekintése. = Édesipar - 1988. 39. évf.1.sz. 7-12.p. 11

--- Édesipar általában --- Y 1046 MOHOS Ferenc - KOVÁCS Sándor - TABAJDINÉ Pintér Veronika Az édesipari mikrobiológia rövid áttekintése. 3.r. = Édesipar. - 39. 1988. 3. 65-70.p. Y 609 NAGY István - HUNYADI László Bemutatkozik a Kiskunhalasi Sütő- és Édesipari Vállalat. = Sütőipar. - 35. 1988. 4. 177-179.p. Y 508 SOMOGYI Sándorné Pellet felépítése Kugelcoaterrel. Műszaki újdonság. = Édesipar. - 1988. 39. évf.1.sz. 26-30.p. X 297 ZENTAI László - ZSOMBOR András - SKODACSEK János A tulajdonformák sokszínűsége a nemrégen még monopolizált magyar édesiparban. = Gazdálkodás - 1988. 32. évf.1.sz. 52-54.p. 12

Édesipari termék --- Édesipari termék általában (Tárgyszavak: édesipari termék, édesség, cukorka, praliné, lisztalapú termékek, rágógumi, puding, szaloncukor, marcipán) - Könyv C 74674 Szabadfalvi József Mézeskalácsosság Debrecenben / Szabadfalvi József. - Debrecen: [S. n.], 2012. - 144 p.: ill.; 24 cm. - (A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok közleményei, ISSN 0438-4121 ; 63. ) ISBN 978-963-7218-80-4 B 23576 Vágó Edit Mézesbábok, sütemények / Vágó Edit. - Bp. : Cser K., 2008. - 76 p. : ill., színes ; 29 cm ISBN 978-963-9759-57-2 B 19579 Szuperné Bohus Judit A mézeskalács készítés rejtelmei : A Kézműves és Szolgáltató Szakiskola jegyzete / [Szerk. Szuperné Bohus Judit]. - Bp. : KSZK, 1998. - 119 p.:ill.;30 cm C 58280 Rudnay, János - Beliczay, László A book of honey : Its history and use / János Rudnay, László Beliczay ; [transl. by Inez Kemenes]. - [Bp.] : Corvina, 1987. - 113 p.:ill.;23 cm ISBN 963-13-2256-4 C 68247 Rudnay, János - Beliczay, László Das Honigbuch : Geschichte der Imkerei und des Lebzelterhandwerks / [János Rudnay, László Beliczay]. - [Bp.] : Corvina, 1987. - 119 p.:ill.;23 cm ISBN 963-13-2319-8 C 58324 Rudnay János - Beliczay László Mézkönyv : A méz és a mézeskalácsosság története. - 1987 C 72165/B Bericht der Schimmel & Co. Aktiengesellschaft Miltitz bz. Leipzig : Über neues auf dem gebiete der Likör-, Limonaden-, Zuckerwaren- und verwandten Industrie (B). - [S.l.] : [s.n.], 1937. - [120] p. ; 22 cm. édesség, cukoripari termék, csokoládé, fagylalt - Cikkek X 4060 FILIPCEV, B. [et al.] Use of sugar beet molasses in processing of gingerbread type biscuits: effect on quality characteristics, nutritional profile, and bioavailability of calcium and iron. = Acta Alimentaria. - 2012. 41. 4. 494-505.p. b:505.p. mézeskalács, keksz Y 231 GYIMES Ernő - CSANÁDI József - SZABÓ P. Balázs - KRISCH Judit - GÁBOR Miklósné - KOVÁCS Erzsébet - HORVÁTHNÉ ALMÁSSY Katalin - BARÁNÉ HERCZEGH Ottilia - FENYVESSY József - KÁRNYÁCZKI Zsuzsanna - SZŰCS Tibor - TÓTH Zsuzsanna - VÉHA Antal Funkcionális élelmiszerek fejlesztése: háttér és eredmények. = Élelmiszer Tudomány Technológia. - 2012. 66. 2. 6-14.p. ö:eng. b:14.p. --- Édesipari termék általában --- 13

X 4060 RUTKOWSKA, J. [et al.] Composition of fatty acids in selected sorts of biscuits, offered for children. = Acta Alimentaria. - 2012. 41. 4. 433-442.p. b:441-442.p. keksz Y 1046 BÍRÓ Géza - GYIMES Ernő Édesipari nyersanyagok, alapanyagok. = Édesipar. - 2011. 57. 1. 11-12.p. X 4060 CHAKRABORTY, S.K. [et al.] Process parameter optimization in relation to some sensory attributes of millet flour enriched biscuits using response surface methodology (RSM). = Acta Alimentaria. - 2011. 40. 4. 466-479.p. b:478-479.p. keksz, omlósság Y 1046 DÖMÖLKI Ferencné Emelt szintű Magyar Élelmiszerkönyv irányelv édesipari termékekre. = Édesipar. - 2011. 57. 1. 26-28.p. X 4060 PAJIN, B. [et al.] Influence of fatty acid composition of sunflower kernel on quality and shelf-life of cookies. = Acta Alimentaria. - 2011. 40. 1. 71-79.p. b:79.p. keksz, sütemény, termékminőség, eltarthatóság X 4060 VITALI, D. [et al.] Caco-2 cell uptake of Ca, Mg and Fe from biscuits as affected by enrichment with pseudocereal/inulin mixtures. = Acta Alimentaria. - 2011. 40. 4. 480-489.p. b:489.p. keksz Y 5114 KEREKES Borbála Lehullik a ke(k)szkenő. Kekszeket teszteltünk. = Kosár. - 2010. 7. 5. 8-11.p. Y 1046 SZABÓ P. Balázs - GYIMES Ernő Különböző mézből készülő tartós mézes sütemények gyártmányfejlesztése. = Édesipar. - 2010. 56. 1. 12-17.p. b:17.p. Y 1046 SZÖLLŐSI Attila - BADAKNÉ KERTI Katalin Prebiotikus töltelékkrém kifejlesztése. = Édesipar. - 2010. 56. 2. 15-18.p. Y 4781 VIRÁG Diána - KISS Attila - FORGÓ Péter - BIACS Péter Ákos Development of functional bakery products with enhanced antioxidant activity and analytical examination of their boiactive components. = Hungarian Agricultural Research. - 2010. 19. 3. 18-22.p. b:22.p. keksz Y 5131 GRUBER Enikő A puding próbája tényleg az evés? = Termékmix. - 2009. 17. 9. 44.p. tejdesszert, puding Y 5114 KEREKES Borbála Rengeteg van belőle, de kevés az igazán jó. = Kosár. - 2009. 6. 12. 8-11.p. szaloncukor C 71854 KOVÁCS Zsófia - KISS József Keksz triticale lisztből. - Budapest : MTA Agrártudományok Osztályának Növénynemesítési Bizottsága, 2009. Hagyomány és haladás a növénynemesítésben. XV. Növénynemesítési Tudományos Napok. Budapest, 2009. március 17. 272-276.p. ö:eng. b:276.p. ISBN 978 963 508 575 0 14 --- Édesipari termék általában ---

PRALINÉ: dacolva a válsággal. = Élelmiszer. - 2009. 17. 4. 56,58.p. Y 5093 CSAJÁGI Éva Édesipari termékek - fogyasztóvédelmi szemmel. = Élelmiszer-biztonság. - 2008. 6. 1. 15-17.p. Y 5091 NADRAI Lajos Jégkása pékeknek és cukrászoknak. = Landra. - 2008. 13. 5. 25.p. Y 5114 PAVLOVICS Ágota A dobozos puding próbája... = Kosár. - 2008. 5. 8. 12-15.p. tejdesszert, termékteszt Y 1046 SZABÓ P. Balázs - GYIMES Ernő Lisztalapú édesipari termékek gyártmányfejlesztése. = Édesipar. - 2008. 54. 1/2. 16-20.p. ö:eng. b:20.p. keksz X 1527 ÁCSNÉ KOVACSICS Loréna - BÚZA László Mikotoxin vizsgálati eredmények a hazai élelmiszerekben. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 2007. 53. ksz. 83-86.p. X 4060 CERVENKA, L. - REZKOVÁ, S. - HEIDRYCHOVÁ, J. - KRÁLOVSKY, J. - BROZKOVÁ, I. - PEJCHALOVÁ, M. - VYTRASOVÁ, J. Study of moisture adsorption characteristics of gingerbreads and biscuits using a hygrometric method. = Acta Alimentaria. - 2007. 36. 3. 311-320.p. b:319-320.p. mézeskalács, nedvességtartalom Y 5114 PAVLOVICS Ágota Szaloncukkedlikről az ünnep küszöbén. = Kosár. - 2007. 4. 12. 7-9.p. szaloncukor Y 1046 SZABÓ P. Balázs - GYIMES Ernő Természetes omega-3 zsírsav tartalmú kekszek, mint funkcionális élelmiszerek. = Édesipar. - 2007. 53. 2. 5-8.p. b:8.p. Y 2873 TÁLAS Andrea Édes étel. = Heti Világgazdaság. - 2007. 29. 51/52. 160-161.p. kürtőskalács Y 1046 MOLNÁR Krisztina Növényi eredetű habkészítmények aroma alkalmazástechnológiai vizsgálata. = Édesipar. - 2006. 52. 1. 2-9.p. b:9.p. tejszínhab Y 5114 PAVLOVICS Ágota Édesnek és aprónak árulják. = Kosár. - 2006. 3. 12. 7-10.p. aprósütemény, termékteszt, linzer, isler X 1527 EELES, M. Cukoranalízis édesipari termékekben. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 2005. 51. 3. 161-166.p. b:166.p. ERŐSÖDŐ márkák, bővülő ízkombinációk. = Élelmiszer. Foodapest Magazin. - 2004. 12. 12. 72,74,76.p. ö:eng. keksz, ostya, snack Y 4977 FARKAS Cs. Magda Kürtőskalács minden időben. = Erdélyi Gazda. - 2004. 12. 12. / 2005. 13. 1. 30-31.p. --- Édesipari termék általában --- 15

Y 5076 GÁSPÁR Péter Debreceni mézeskalácsosság története. = Sütőiparosok, Pékek. - 2004. 51. 3. 35-38.p. Y 4619 HÁFRA János A mézeskalácsról. = Biokultúra. - 2004. 15. 5. 31.p. Y 1046 KELEMEN Anita Édes savóporok táplálkozásélettani és összetételi vizsgálata. = Édesipar. - 2004. 50. 4. 130-135.p. b:135.p. tejsavó, savóital Y 442 KOSÁRY Judit - BALOGH Teréz - KISS Nikoletta - KORBÁSZ Margit A lipoxigenázok izoenzim összetételének változásai a növényekben. 3. A mandula (Prunus amygdalus) vizsgálata biokémiai módszerekkel. = Olaj, Szappan, Kozmetika. - 2003. 52. 6. 217-220.p. ö:eng,ger. b:220.p. marcipán Y 1046 SÁSKA Andrea Marcipán figurák avasodásának vizsgálata a felhasznált adalékanyagok és a csomagolás függvényében. = Édesipar. - 2003. 49. 3. 9-14.p. ö:eng,ger,rus. Y 5076 TAKÁCS Ferenc Szív küldi szívnek... A mézeskalács kultúrtörténetéből. = Sütőiparosok, Pékek. - 2003. 50. 4. 40.p. X 1527 ÖRSI Ferenc - DOBSZAI Árpád - KOVÁCSNÉ Szabó Irma Gumicukorka érzékszervi tulajdonságainak vizsgálata a tárolási körülmények függvényében. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 46. 2000. 3. 155-165.p. b:165.p. Y 609 POLLHAMER Ernőné A sütőipari termékek, tésztafélék, sütemények, ostyafélék gazdagítása "természetes" szelén felhasználásával. = Sütőipar. - 47. 2000. 5. 35-36.p. A sütéshez minden megvan, ami szem-szájnak ingere. = Élelmiszer. - 8. 2000. 4. 46-47.p. ö:eng. sütőélesztő, adalékanyag, süteménypor, desszert, puding TEJDESSZERT, krémtúró és kakaópor - ajándékokkal és játékokkal. = Élelmiszer. Élelmiszer Extra. 2. - 8. 2000. 6./k.sz. 13-14.p. Y 4999 ÉDES és sós kekszek fogyasztási statisztikái. = Élelmiszer. - 1. 1999. 3. 11-13.p. EGYRE jobban hódítanak a tészta- és süteményporok. = Élelmiszer. - 7. 1999. 4. 32-33.p. puding EKKER Péter Egyedi marketingstratégiával a csúcson. = Élelmiszer. - 7. 1999. 11. 48.p. díjazott termék Y 1046 HÁGER-VERESS Ádám Merre tart az aromaipar az ezredfordulón? = Édesipar. - 14. 1999. 1. 25-29.p. ö:eng,ger,rus. b:29.p. LACHOWSZKY Bea Savanyú a keménycukorka, a gumié és a zseléé a jövő. = Élelmiszer. - 7. 1999. 1. 24-26.p. --- Édesipari termék általában --- 16

Y 230 NIGICSER Tamás Fajtaválasztás a felhasználási célnak megfelelően. = Kertészet és Szőlészet. - 48. 1999. 7. 16-17.p. csemegekukorica, nugát, desszert Y 4809 SERES Tibor MEGINT jönnek, kopogtatnak. = Figyelő. - 21. 1999. 39. 55.p. keksz Y 4887 BAKÓ Péter AZ OSTYÁK és a tartós pékáruk. = Progresszív Magazin. - 6. 1998. 11. 44,46.p. HALBRITTER Mátyás AZ ÉDESIPAR sikerének titka a magas minőség. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 6. 1998. 11. 116,118,120,122.p. ABWECHSLUNGREICHE süsse Aromas. = A wide variety of sweet flavours. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. 1997. Ksz. 32.p. Y 4929 BUKTA Zsuzsa Újjáéledt a Bonbonetti Rt. = Mai Piac. - 4. 1997. 3. 48,50.p. Y 4887 A PUDING- és desszertkrémporok. Az édes élet lehetősége tasakokba zárva. = Progresszív Élelmiszer-Kereskedő. - 5. 1997. 3. 22,24.p. AUER a minőség világában. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 4. 1996. 1. 18.p. GERASCH, Klaus A Dr. OETKER sikertörténet folytatódik. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 4. 1996. 11. 82-83.p. X 4090 HORVÁTHNÉ ALMÁSSY Katalin - BARA Tamásné - GYIMES Ernő - KIS Ildikó Rostdús gabona hidrolizátumok felhasználásának tanulmányozása. = Tudományos Közlemények. - 19. 1996. 49-55.p. b:55.p. ö:eng. keksz, adalékanyag Y 2873 VAHLAND, Kia Édes stratégiák. A gumicukorgyártás rejtelmei. = Heti Világgazdaság. - 18. 1996. 34. 74.p. FUTÓ Péter - FUTÓNÉ SZÁNTÓ Zsuzsanna Papírfoma. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 3. 1995. 3. 21-22.p. csomagolás SLÁGERNEK szánják a FUNDY-GUMMYT. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 3. 1995. 12. 17.p. SZALONCUKORRÓL. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 3. 1995. 12. 19.p. Y 255 TAKARÉKOS zamatok. = ÁFÉSZ Magazin. - 48. 1995. 26. 17.p. keksz, minőség, Győr --- Édesipari termék általában --- 17

ÚJ és érdekes termékek. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 3. 1995. 12. 21.p. ZENTAI László ÉDES húsvét. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 3. 1995. 3. 12,14.p. Stollwerck BAJAI Ernő István riporter - FUTÓ Péter Édes élet. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 1. 1994. 1. 34-35.p. gazdaságosság, fejlesztés Y 231 ÖRSI Ferenc - HOMOKI Péter - VU NAM PHONG Metilglioxál képződése és meghatározása a karamell mintákban. = Élelmezési Ipar. - 48. 1994. 2. 37-42.p. ö:ang,ném,oro. SZABÓ István ÉDES piaci szeletek. = Élelmiszer Ipari és Kereskedelmi Szaklap. - 2. 1994. Ksz. 71.p. Nestlé X 1527 ÉDESIPARI termékek. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 1993 Ksz. 11-19.p. fogyaszthatóság X 1527 ADJAHOUINOU, Cyrille - FARKAS Józsefné Diabetikus édesipari termékek szénhidrát összetételének és összes szénhidráttartalmának vizsgálata. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 38. 1992. 4. 277-281.p. ö:ang,ném. b:280.p. Y 1046 BORSÓDI Mihály A marcipánról egy kiállítás ürügyén. = Édesipar. - 44. 1992. 1/2. 21-24.p. b:24.p. Y 231 HOLAS, Jiri - NAGY Edit Mazsola alkalmazása különféle élelmiszeripari termékekben, és ennek technológiai vonatkozásai. = Élelmezési Ipar. - 46. 1992. 10. 310-313.p. ö:ang,ném,oro. b:312.p. Y 1046 KANYÓ Gyula A minőség gyakorlati kezelésmódjai. = Édesipar. - 43. 1991. 3. 67-72.p. ö:ném,ang,oro. Y 1046 KOCSISNÉ HORVÁTH Ilona Az édesipari termékek 1990. évi minőségalakulása. = Édesipar. - 45. 1991. 2. 54-57.p. Y 609 NAGY Edit Kaliforniai mazsola a magyar sütőipari és cukrászati termékekben. = Sütőipar. - 38. 1991. 4. 23.p. Y 1046 OLÁHNÉ NAGY Csilla Gyors mikrobiológiai tesztek alkalmazása az édesiparban. = Édesipar. - 43. 1991. 1. 8-15.p. ö:oro,ném,ang. b:12.p. Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Biológiailag aktív anyagok felhasználása a csehszlovák édesiparban. = Édesipar. - 45. 1991. 2. 47-48.p. vitamin Y 1046 SZÉKELY Péter összeáll. Élénkülés a brit cukorkatabletta piacon. = Édesipar. - 45. 1991. 2. 45-46.p. cukorkagyártás Y 1046 TELBISZ Mária Édességek mazsolával. = Édesipar. A szakma gyakorlatából. - 43. 1991. 4. 123-125.p. --- Édesipari termék általában --- 18

Y 1046 TELBISZ Mária Szerkezetmeghatározó adalékanyagok az édességekben. = Édesipar. A szakma gyakorlatából. - 43. 1991. 3. 92-95.p. Y 1046 TELBISZ Mária összeáll. Új, keményítőtermékekből előállított nyersmasszák az édesipar számára. = Édesipar. A szakma gyakorlatából. - 45. 1991. 2. 58-59.p. X 4060 TURHAN, Mahir - ÖZILGEN, Mustafa Effect of oven temperature variations up on the drying behaviour of thin biscuits. = Acta Alimentaria. - 20. 1991. 3/4. 197-203.p. b:203.p. szárítás, ostya Y 1046 BORSÓDY Mihály - RÉTHY Béla Néhány gondolat Réthy Béláról, a "Pemetefű" gyógycukorka ürügyén. = Édesipar. - 41. 1990. 4. 112-114.p. b:114.p. X 691 FÖLDHÁZI Pálné - SOMOGYI Csilla - SZEPESNÉ SÁMSON Ildikó Rostos ivólevek, pudingok és keményítő alapú tésztafélék alkalmazhatósága fenilketonuriás diétában. = A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Közleményei. - 52. 1990. 215-222.p. ö:ang,oro. b:218.p. Y 1046 KOCSISNÉ HORVÁTH Ilona Az édesipari termékek 1989. évi minőségalakulása. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 53-56.p. Y 1046 SOMOGYI Sándorné összeáll. Töltött ostyahüvelyek gyártása. = Édesipar. - 12. 1990. 1. 29-30.p. Y 1046 STALCZÁMER Csilla Édesipari tartós lisztesáruk színelváltozásának vizsgálata. = Édesipar. - 41. 1990. 3. 68-72.p. ö:ném,ang,oro. b:72.p. Y 1046 TELBISZ Mária Drazsékorpuszok bevonása és fényezése. = Édesipar. - 41. 1990. 2. 57-58.p. X 3005 VARGA László Édesipari színezékek mennyiségi meghatározása számítógéppel. - Bp. : KÉE, 1990. "Lippay János" Tudományos ülésszak előadásainak és posztereinek rövid összefoglalói (1990 november 7-8.). Élelmiszeripari szekció. 82.p. ISBN 963 7711 99 6 Y 231 WILIMANN Erika Új lehetőségek az édesipari gyártás- és gyártmányfejlesztésben. Habosított termékek. = Élelmezési Ipar. - 44. 1990. 1. 26-30.p. ö:oro,ang,ném. b:30.p. Y 1046 MOLNÁR Pál - NAGY Lajosné Édesipari termékek pontozásos érzékszervi bírálatának korszerűsítése. = Édesipar. - 40. 1989. 3. 73-77.p. ö:ném,ang,oro. b:77.p. Y 1046 SZALMA Erzsébet Az édesipari zsírok hűlési görbéinek vizsgálata. = Édesipar. - 40. 1989. 2. 45-49.p. ö:ném,ang,oro. --- Édesipari termék általában --- 19

Y 1046 SZALMA Erzsébet Az édesipari zsírok kristályosodásáról. = Édesipar. - 40. 1989. 1. 3-8.p. ö:ném,ang,oro. Y 1046 TELBISZ Mária A dió, mint az édesipari termékek nyersanyaga. = Édesipar. - 40. 1989. 2. 39-42.p. ö:ném,ang,oro. b:42.p. Y 1046 TELBISZ Mária Habosított édesipari termékek ízesítése. = Édesipar. - 40. 1989. 3. 90-91.p. Y 1046 TELBISZ Mária Zselatin és gumiarábikum. A nyersanyag és felhasználása édesipari termékekben. = Édesipar. - 40. 1989. 1. 24-28.p. Y 1046 BODNÁR József Radioaktiv szennyeződések az édesipari nyersanyagokban. = Édesipar. - 39. 1988. 3. 74-78.p. Y 1046 ELBERT Gábor Pehelycukorka gyártás tervezése. = Édesipar. - 39. 1988. 3. 70-73.p. Y 508 KOVÁCS Istvánné Többkomponensű élelmiszerszínezékek vizsgálata rágógumiban. III. rész. = Édesipar. - 1988. 39- évf.1.sz. 13-16.p. Z 47 PETHES József Miért nincs xilitünk? Szalmából, nádból - édesség. = Magyar Mezőgazdaság. - 1988. 43. évf.10.sz. 18.p. Y 508 SOMOGYI Sándorné Pellet felépítése Kugelcoaterrel. Műszaki újdonság. = Édesipar. - 1988. 39. évf.1.sz. 26-30.p. Y 1046 SZARVAS Tibor - SZENFTNER József Kekszek tömegmérési adatainak értékelése a Győri Keksz- és Ostyagyár termékeiből. = Édesipar. - 39. 1988. 4. 116-121.p. ö: ném,ang,oro. b: 121.p. Y 1046 SZENFTNER József Keményítő modifikátumok felhasználási lehetőségei az édesipari porárugyártásban. = Édesipar. - 39. 1988. 4. 114-116.p. ö: ném,ang,oro. b: 116.p. Y 1046 TAPODÓ József Az édesipari termékek szerepe a kiegyensúlyozott táplálkozásban. = Édesipar. - 39.évf. 1988. 3.sz. 78-84.p. Z 47 Töltött ostya, habkarika, beigli. = Magyar Mezőgazdaság. - 1987. 42. évf.48.sz. 10.p. 20