Kérelem uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzési hirdetmény feladására MvM. rendelet 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemnek tartalmaznia kell: a) az ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító számot, feltéve, hogy ajánlatkérő ilyen azonosító számmal rendelkezik: AK16341 b) azt, hogy az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 5. (4) bekezdés szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség, illetve jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Kbt. 5. (1) bekezdés c) pont c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Kbt. Második Rész szerinti nyílt eljárás d) az adott közbeszerzés forintban kifejezett becsült értékét, szükség szerint utalva a Kbt. 19. ára: nettó 34.801.544, Ft/ év e) annak megjelölését, hogy a kérelem a TEDen történő közzétételt kezdeményezi f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri a TEDen, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is: Kötelező g) ha a kérelmező a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési dokumentumok Hatóság általi ellenőrzését kéri, az erre való utalást és az ellenőrizni kért közbeszerzési dokumentumok megnevezését: h) a kérelem és a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok megküldésének napját: 2016.09.09 i) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor annak közlését, hogy a kérelmező kéri, vagy nem kéri a hirdetmény ellenőrzését: j) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlését: Egyéb közlemény: Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: Korrigendum Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény Figyelmeztetés: amennyiben az eredeti hirdetmény javítása vagy módosítása a versenyfeltételek alapvető megváltozását eredményezi, meg kell hosszabbítani az eredeti határidőket, vagy új eljárást kell indítani. 2014/23/EU irányelv 2014/24/EU irányelv 2014/25/EU irányelv I. szakasz: Ajánlatkérő (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) I.1) Név és címek 1 Hivatalos név: Pécsi Tudományegyetem Nemzeti azonosítószám: AK16341 Postai cím: Vasvári Pál utca 4 Város: Pécs NUTSkód: HU231 Postai irányítószám: 7622 Ország: Magyarország Kapcsolattartó személy: Közbeszerzési Főosztály Telefon: +36 72501500 Email: kozbeszerzes@pte.hu Fax: +36 72536345 Internetcím(ek) Az ajánlatkérő általános címe: (URL) www.pte.hu A felhasználói oldal címe: (URL) www.pte.hu II. szakasz: Tárgy (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően) II.1) A beszerzés mennyisége
II.1.1) Elnevezés: Keretszerződés urológiai fogyóanyagok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 24 hónapra Hivatkozási szám: 2 II.1.2) Fő CPVkód: Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben) Fő tárgy 331412002 II.1.3) A szerződés típusa ( ) Építési beruházás (x) Árubeszerzés ( ) Szolgáltatásmegrendelés II.1.4) Rövid meghatározás: Keretszerződés urológiai fogyóanyagok beszerzésére a Pécsi Tudományegyetem részére 24 hónapra Egyenértékűség: A közbeszerzési eljárás műszaki leírásában és egyéb dokumentumaiban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra történő utalás esetén az ilyen jellegű megnevezés mellé a vagy azzal egyenértékű kifejezést is oda kell érteni. Egyenértékű típus megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel kell bizonyítsa, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. [321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. (3)(6) bekezdés]. VI. szakasz: Kiegészítő információk VI.5) E hirdetmény feladásának dátuma: (nn/hh/éééé) VI.6) Az eredeti hirdetmény hivatkozásai Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja 7 ( ) enotices (x) TED esender ( ) Egyéb mód: TED esender bejelentkezés: TED88 7 TED esender ügyfél bejelentkezés: TED88 7 Hirdetmény hivatkozási száma: 2016 9497 7 (év és a dokumentum száma) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 2016 /S 156 282355 Az eredeti hirdetmény feladásának dátuma: 7 2016/08/12 (nn/hh/éééé) VII. szakasz: Változások VII.1) A módosítandó vagy megadandó információ
VII.1.1) A módosítás oka 7 (x) Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása ( ) A TEDen közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak VII.1.2) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész 1 (kérjük, adja meg az eredeti hirdetmény kapcsolódó szakaszát és a bekezdés számát) II. 2. 1 31 Suprapubic drainage Set 12 CH Suprapubic drainage Set 1016 CH II. 2. 4 31 Suprapubic drainage Set 12 CH 50 db. Suprapubic drainage Set 1016 CH 50 db. IV. 2. 2 Dátum: 2016/09/16 (nn/hh/éééé) Dátum: 2016/09/26 (nn/hh/éééé) IV. 2. 7 Dátum: 2016/09/16 (nn/hh/éééé) Dátum: 2016/09/26 (nn/hh/éééé)
VII.2) További információk: 2 Az európai uniós és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége. 1 szükség szerinti számban ismételje meg 2 adott esetben 7 közzétételre nem kerülő kötelező információ