Otthonunk, Budafok-Tétény Csaladbarat kerulet 2014 2019
Otthonunk, Budafok-tétény 2014 2019 Tartalom Középpontban a legkisebbek 3 Ovis hétköznapok 4 Iskolai élet 5 Élni annyi, mint mozgásban lenni 6 Gondtalan időskor a kertvárosban 7 Korszerű betegellátás 8 Megbecsülésünk jeleként 9 Sportolás a szabadban 10 Vigyázzunk egymásra! 11 Támogatjuk a civil szervezeteket Aktív hitélet, aktív közösségek 12 Pezsgő borkalandok 13 Fiatalokkal a borászszakma népszerűsítéséért 14 Kerületi értékek, egyedülálló élmények egész évben 15 Polgármesteri köszöntő A jól működő önkormányzatiság egyik kulcsa a civil szféra, a köztisztviselők és a választott tisztségviselők együttműködése, melynek mindig a kölcsönös bizalmon és egymás tiszteletben tartásán kell alapulnia. Fontosak számunkra a polgári körök, a legkülönfélébb kulturális egyesületek, helytörténészek, sportklubok, zenészegyletek, hagyományőrzők, nemzetiségi önkormányzatok. Kerületünk rengeteg fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, melyben civil szervezeteink aktívan részt vettek. Közel 200 ilyen szervezet működik Budafok-Tétényben, melyek mindegyikével szívesen működünk együtt. Támogatjuk, ha az emberek számára fontos, közérzetüket, lelki és testi egészségüket szolgáló tevékenységet folytatnak, valamint betartanak néhány egyszerű, a gazdálkodásukra és az egymáshoz való viszonyukra vonatkozó szabályt. Meggyőződésem, hogy ezek a nem ritkán több mint százéves hagyománynyal rendelkező szervezetek az önkormányzatnál nem kevésbé hatékonyan használják fel a rendelkezésre álló gazdasági forrásokat, azon egyszerű okból, mert jól ismerik az igényeket, jelentős saját munkát végeznek önzetlenül, és nem utolsósorban a sajátjuknak érzik az önként vállalt feladatot, érzelmileg is kötődnek hozzá. Segítségükkel olyan népszerű rendezvények várják a kerületieket, mint a Nagytétényi Szüreti Mulatság, a Rózsavölgyi Patak Parti, Szent Mihály-napok Budatétényben, Péter-Pál-napok Budafokon, vagy májusfaállítás a Baross Gábor-telepen. Hiszem, hogy hagyományaink, értékeink generációról generációra tovább szállnak. Ezért továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megőrizzük, fejlesszük és továbbadjuk ezeket. Nekünk Budafok-Tétény az első! Középpontban a legkisebbek Célunk, hogy a bölcsődés gyermekek sze retet tel jes légkörben, biztonságos környezetben tölthessék mindennapjaikat. Ennek érdekében nagy figyelmet fordítunk a kisgyermeknevelők képzésére, szakmai felkészülésük támogatására, valamint az épületek és tárgyi eszközök bővítésére, korszerűsítésére: A kerületi bölcsődékben sószobát alakítottunk ki. 2017-től minden kerületi újszülöttet babacsomaggal köszöntünk Budafok-Tétényben. Minden évben egyre több babának juttathatjuk el ezt az ajándékot, ami nagyon nagy öröm. Tavaly útjára indítottuk az első kerületi vándorbölcsőt stratégiai partnerünk, a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom kezdemé- impresszum Kiadja: Budapest XXII. kerület, nyezésére. Budafok-Tétény Önkormányzata. 1221 Budapest, Városház tér 11. A Káldor Adolf Szakrendelő korszerűsítésén belül közel 100 millió forintból újítot- Honlap: www.budafokteteny.hu 2019. június tuk fel a Védőnői Szolgálat épületét, hogy Szerkesztők: Horváth Tamás és Tóth Eszter európai színvonalú baba- és gyermekbarát Képszerkesztő: Kocsis Zoltán hellyé váljon. Fotóriporterek: Horváth Tamás, Kocsis Zoltán Bővítettük a Leányka tagbölcsőde férőhelyeit, a következő lépésként pedig a Ró- Laptervező: Gremsperger Péter Korrektor: Vasvári Nóra zsakerti tagbölcsődét alakítjuk át és bővítjük. Jövő évben új bölcsődét szeretnénk Nyomda: Pantopress Nyomda Kft. Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Információ: sajto@bp22.hu. KARSAY FERENC POLGÁRMESTER létrehozni. 2 3
Iskolai élet 2017 óta az iskolák állami fenntartásba kerültek, ennek ellenére továbbra is magunkénak érezzük, hiszen a mi gyermekeink oktatása, nevelése folyik az intézményekben. 2014 óta több mint 900 millió forintot fordítottunk a kerületi általános és középiskolák fejlesztésére. Rendszeresen sport- és művészeti ösztöndíjakat hirdetünk a diákok számára, hogy ezzel is támogassuk a kerületi tehetségeket. Változatos táborokat szervezünk, valamint 2018-ban a korunk elvárásainak figyelembevételével újítottuk fel közel 13 millió forintból a Balatonakaliban található tábor összes faházának elektromos hálózatát. A középiskolától búcsúzó diákokat hagyományosan olyan csomaggal ajándékozzuk meg, mely a kerületre, az itt eltöltött iskolás évekre emlékezteti őket. Nem csak a gyerekekre, az őket oktató pedagógusokra is figyelünk. Évente kétszer, jutalom formájában köszönjük meg munkájukat, valamint külön juttatást adunk annak, aki pluszfeladatot vállalva határon túli kirándulásra viszi a gyermekeket. Ovis hétköznapok Az óvodás éveknek különösen fontos szerepük van a kisgyermekek testi és lelki fejlődésében, valamint itt készítik fel őket az iskolás életre. A megfelelő környezet kialakítása mellett elengedhetetlennek tartjuk az óvodai fejlesztőfoglalkozásokat, eszközöket is. A Csicsergő óvodában sószobát alakítottunk ki a gyermekek egészsége érdekében A Csemetekert, a Rózsakert és a Csicsergő óvodákban fejlesztő kutyaterápiás foglalkozáson vehetnek részt az ovisok. Örömhír, hogy évről évre sok gyerek születik Budafok-Tétényben, amely az eddigi 1509 gyereknek ellátást nyújtó Egyesített Óvoda férőhelyeinek további bővítését kívánja meg. Ezért döntöttünk úgy, hogy 2019. szeptember 1-től 38 fővel nőhet a gyerekek létszáma a kerületi óvodákban. Fontosnak tartjuk, hogy minden integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermek nevelése és ellátása biztosított a kerületi óvodákban. Az ehhez szükséges tárgyi feltételek mellett a személyi feltételek is maximálisan biztosítottak. Az intézmények: Saját gyógypedagógussal Gyógypedagógiai asszisztenssel Pedagógiai asszintenssel rendelkeznek. 4 5
Élni annyi, mint mozgásban lenni Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek számára a lehető legtöbb sportolási lehetőség adott legyen, hiszen a mozgás alapvető feltétele mind a lelki, mind a fizikai egészségnek. A legkisebbeknek telente ingyenes korcsolyázási lehetőséget biztosítunk, valamint minden óvodásnak módja van a Hajós Alfréd Tanuszodában biztosított ingyenes, vízhez szoktató programban részt venni. Kerületünkben egyedülálló, hogy a tanulók már kisiskolás korukban, órarend szerint járhatnak úszni: tanévenként 1770 órában biztosítjuk ingyenesen az úszásoktatást és a gyógytestnevelésre utaltak gyógyúszását, továbbá úszóverseny szervezését a kerületi iskolák számára. A 2014-es energetikai korszerűsítésnek köszönhetően a gyerekek modern, környezetbarát épületben tanulhatnak meg úszni a Hajós Alfréd Tanuszodában. Láthatóan évről évre népszerűbb a tanuszoda, ezért egyre nehezebben férnek meg egymás mellett a sportoló fiatalok és a mozgásra vágyó kerületiek, ezért azon dolgozunk, hogy a közeljövőben bővíthessük az intézményt. A sportudvar-fejlesztési program keretein belül hét kerületi iskola tornaterme vagy sportudvara újult meg. Az eszközfejlesztés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra. 2018-ban indítottuk útjára Budafok-Tétény Sportkiválóságainak fórumát, ahol az ifjú tehetségek maguk közül választják ki az év sportolóját. Támogatjuk kerületünk sport- egyesületeit és az utánpótlás-neveléssel foglalkozó szervezeteket, valamint részt veszünk a kerületi szabadidős és diáksportesemények szervezésében, lebonyolításában. Idén 34. alkalommal rendezzük meg a Futafokot, melyen kicsik és nagyok közösen mérettethetik meg magukat. Minden évben az összefogás, a jókedv és a sport szeretete áll a középpontban. Gondtalan időskor a kertvárosban Büszkék vagyunk arra, hogy a kerületi szépkorúaknak rengeteg lehetőség biztosított az aktív időskorhoz. Támogatásunkkal rendszeres programokat, egészségnapokat és kirándulásokat szerveznek nemcsak a Klauzál Gábor Művelődési Központ munkatársai, hanem a kerületi civil szervezetek is. A Szociális Szolgálat dolgozói fáradhatatlan munkájukkal igyekeznek megkönnyíteni az idősebbek mindennapjait, valamint három idősek klubja is működik a kerületben. A klubokban lehetőség van programokon, társasági foglalkozásokon részt venni, míg a Házi Segítségnyújtás az idősek ápolásában, gondozásában segít. 2008 óta működik jelzőrendszeres házi segítségnyújtás a kerületben. A jelzőeszközök számát 2018-ban 60-ról 100-ra növeltük, hogy minél több idős számára nyújtsanak támogatást. Fontos, hogy minél tovább otthon, a megszokott környezetben, a lehető legnagyobb önállósággal élhessék életüket, ebben segítjük őket és a családjaikat egyaránt. Rendszeresen tortával, ajándékcsomaggal és virágcsokorral köszöntjük a kerületi szépkorúakat kilencvenedik, kilencvenötödik és századik születésnapjuk alkalmából. 6 7
Korszerű betegellátás Célunk, hogy a kerületi járóbeteg-ellátás helyszínén korszerű, európai színvonalú körülmények fogadják az odalátogatókat. Ennek érdekében teljes külső és belső felújítást, valamint eszközfejlesztést végeztünk a Káldor Adolf Szakrendelőben: energetikai korszerűsítés, külső nyílászárók cseréje, homlokzati hőszigetelés, az épület akadálymentesítése új digitális mammográfiás eszköz beszerzése közel 200 millió forint értékű eszközberuházás az Egészséges Budapest Program keretein belül felújított vizesblokkok, mozgássérültmosdók kialakítása belső felújítás: minden szinten megújult fal- és padlóburkolatok, belső nyílászárók, gépészeti felújítás A BENU Magyarország Zrt.-vel kötött megállapodásunknak köszönhetően vadonatúj háziorvosi rendelőket hozhattunk létre. A BENU gyógyszertár épületének emeleti részén immár nyolc háziorvos, földszintjén pedig öt gyerekorvos fogadhatja pácienseit korszerű, modern, tökéletesen felszerelt helyiségekben. Megbecsülésünk jeleként Megbecsülésünk jeleként bevezettük a pályakezdő óvónők, gyermeknevelők és a szociális ágazatban dolgozók bérkiegészítését, amely keretén belül illetménykiegészítést biztosítunk számukra. A kerületi egészségügyi alapellátás biztosításának elősegítésére a háziorvosok kerületi elhelyezkedését is támogatjuk akár 4 millió forint praxisvásárlási hozzájárulás formájában. Az elmúlt három évben hat pályázót segítettünk, melyre több mint 19 millió forintot fordítottunk. 2016 óta közel 5 millió forintos eszköz- és műszerfejlesztési támogatást kaptak a kerületi gyermekés háziorvosok. 8 9
Sportolás a szabadban Az egészségmegőrzésben kiemelt szerepe van a mozgásnak, a jókedvnek és a friss levegőnek. Közösségi tereink kialakításánál figyelünk arra, hogy a pihenés mellett a szabadtéri mozgásnak is teret biztosítsunk. A Hajó utcai szabadidőpark részeként megújul a budafoki Duna-part kerékpárútja, multifunkcionális sportpálya épül, a közeljövőben pedig egy street workout park kap majd itt helyet. A kerület négy helyszínén telepítettünk szabadtéri edzésre alkalmas eszközöket. Vigyázzunk egymásra! Rendszámfelismerő térfigyelő kamerarendszert építettünk ki a kerületben a bűnmegelőzés és a bűnelkövetők gyors megtalálása érdekében. A kerületiek biztonsága érdekében megállapodást kötöttünk a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, így növekedett a rendőrjárőrök közterületi szolgálatának óraszáma. Évi 3 millió forinttal támogatjuk a kerületi polgárőrség munkáját, akik járőrszolgálataikkal segítik Budafok-Tétény nyugalmának megőrzését. A kerületi rendőrkapitánysággal együttműködve közbiztonsági fórumokat, bűnmegelőzési előadásokat szervezünk a kerületi iskolák vezetőinek, diákjainak. Külön figyelmet fordítunk az időseknek szóló tájékoztatásra, felhívva figyelmüket a kifejezetten a szépkorúak ellen irányuló bűncselekményekre. 2019-ben csatlakoztunk a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozathoz, amelynek célja, hogy társaknak tekintsük egymást az utakon. A 2017-ben megújult KRESZ-park egész évben nyitva tart, hogy a legkisebbek játékos formában, élményszerűen sajátíthassák el a legfontosabb közlekedési szabályokat. 10 11
Támogatjuk a civil szervezeteket A civil szervezetek célja, hogy a helyi közösségeket, az itt élők jólétét, művelődését, hagyományainak megőrzését segítsék elő, ezért jelentős szerepet vállalunk támogatásukban. Minden évben hét nagy civil szervezettel kötünk megállapodást, amely a kölcsönös és sokszínű együttműködést biztosítja. Segítségükkel olyan népszerű rendezvények várják a kerületieket, mint a Nagytétényi Szüreti Mulatság, a Rózsavölgyi Patak Parti vagy a Szent Mihály-napok. Kisebb létszámú civil szervezetek is formálják Budafok-Tétény közösségi életét. Évente több mint 50 ilyen szervezetnek nyújtunk anyagi támogatást, amelyet a szervezet működésére, programjaira, testvérvárosi vagy nemzetközi kapcsolataik ápolására fordíthatnak. Aktív hitélet, aktív közösségek Hozzájárulunk a kerületi egyházak közösségi tereinek megújításához, hogy jó körülmények fogadhassák a híveket. Pályázati úton támogatjuk az egyházak közművelődési tevékenységét, így ők is bekapcsolódhatnak Budafok-Tétény közösségi, kulturális életébe, programokat szervezhetnek önkormányzatunk támogatásával. Megújítottuk a Stáció kertet a helyi mészkőből készült budafoki kálvária a felújítás után ismét népszerű közösségi térré vált. Pezsgő borkalandok A budafoki pincevilág közös kincsünk. Célunk, hogy másokkal is megismertessük csodás örökségünket! Ezért 2017-ben elindítottuk a Budafoki Pincejáratot, amely bemutatja Budapest Bornegyedének színe-javát, legyen szó akár gasztronómiáról, akár kultúráról. A Pincejárat növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több turista látogat el hozzánk. Idén 30. alkalommal rendezzük meg a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált, ahová a színvonalas, sokszínű zenei felhozatalnak és az egész napos családbarát programoknak köszönhetően minden évben több tízezer ember érkezik. 12 13
Fiatalokkal a borászszakma népszerűsítéséért A YouInHerit projektben európai fiatalok közösen gondolkodnak arról, hogyan lehet a kiveszőfélben lévő tradicionális mesterségeket ismertté tenni az új generáció tagjai számára. Kerületünk a borászszakma népszerűsítését tűzte ki célul. Borturisztikai menedzserasszisztens-képzés indítása. Borászati városmarketing ötletpályázat indítása. Részvétel a Pincejárat és a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál programjain. Együttműködés öt európai országgal a tudás megosztása érdekében. Kerületi értékek, egyedülálló élmények egész évben A kerületi művelődési házak, a Klauzál Ház és a Cziffra Központ küldetése, hogy színes, színvonalas programokkal szórakoztassa vendégeit, akik nem a klasszikus értelemben vett nézők, hiszen a látogatók pezsgő közösségi élet részeseivé is válhatnak. A Klauzál Ház fontos célja, hogy segítsen az élethosszig tartó tanulásban, önmagunk fejlesztésében, így sokféle szakkör és tanfolyam közül választhatunk a babatornától a nyelvi órákon át a nyugdíjasoknak szóló informatikai tanfolyamokig. 2019-ben már 45. alkalommal szerveztük meg a Budafok-tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivált. A Klauzál Ház immár 15 éve várja programokkal a kerületieket: képzőművészeti kiállítások, színdarabok, meseelőadások, komoly- és könnyűzenei koncertek, helyi és országos hírű művészek. 14 15
Kedves Olvasónk, következő kiadványunk Budafok-Tétény önkormányzatának 2014 óta elért eredményeit, az ebben az időszakban megvalósult fejlesztéseket foglalja össze. Várható megjelenés: 2019 augusztusa. www.budafokteteny.hu