Nézzétek őt az Örök Király lányát Szent Margit üzenete korunkban

Hasonló dokumentumok
Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

A BETLEHEMI LÁNG FOGADÁSA A TEMPLOMBAN

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Habemus papam! Jorge Mario Bergoglio SJ az új pápa

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Forrás. Jézus mellénk állt

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

Január hónap kezdetével belépünk

Mit keresitek az élőt a holtak között

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

Mindenszentek ünnepe Halottak napja

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Lődd be magad Krisztussal

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

Karácsony A szeretet ünnepe?

Szent László Magyar Katolikus Misszió

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, márc. 4. Kedves Testvérek!

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

El camino A zarándokút. 1. állomás

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Jézus órája János evangéliumában

Jézus vére, ments meg minket!

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

TISZTELET NAGYBÁNYÁNAK

A család az élet szentélye

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/ Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

Rózsafüzér királynéja

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

A tudatosság és a fal

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Lelkészi jelentés a évről

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Wittinger László: Passiójáték

Elsőáldozásra készülők befogadási szentmiséje

Gazdagrét. Prédikáció

Bérmálási vizsgakérdések

Az Úr közel! január. Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Új év

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N É V F O L Y A M

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK. Józsa István Lajos 1. Az igaz ember hitből él!

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Jézus, a misszió Mestere

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás:

Szószék - Úrasztala - Szertartások

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Létezik-e Antikrisztus?

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény

Királyerdői Harangszó

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Átírás:

Újlaki Hangok www.ujlakitemplom.hu 2013. január Nézzétek őt az Örök Király lányát Szent Margit üzenete korunkban Budapest szentjének, Árpád-házi Szent Margitnak égi születésnapját január 18-án ünnepeljük. Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy a margitszigeti kolostor romjainál, ahol IV. Béla lánya szerzetesként élt, és ahol sírja ma is látható, a mindenkori esztergomi érsek hazánkért szentmise áldozatot mutat be. Az ünnepélyes szentmisét idén Dr. ERDŐ PÉTER bíboros úr január 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor celebrálja. A fontos egyházi és társadalmi eseményre mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Szent Margit ünnepe jó lehetőséget ad számunkra, hogy felidézzük életét, és korunk számára megfogalmazzunk erkölcsi üzenetét. Ennek az üzenetnek a kiindulópontja lehet kortársainak vallomása. A történeti leírások szerint, amikor Róbert esztergomi érsek felemelte a fátylat a halott Margit arcáról így szólt a körülötte álló gyászolókhoz: Ne sírjatok, hanem nézzétek őt az Örök Király lányát, mert a feltámadás jele van az arcán. Az írások nem szólnak arról, hogy a főpap pontosan milyennek látta IV. Béla király lányának az arcát, mi azonban történelmi ismereteink alapján megrajzolhatjuk azokat a vonásokat, amelyek Margitot szentté, és válsággal küszködő korunk számára példaértékűvé tették. Történetírók azt állítják, hogy Szent Margit mások terheit hordozó és engesztelő lelkülete valószínűleg egy gyermekkori eseményhez köthető. A tanúk emlékezete szerint, kislányként, még a veszprémi domonkos kolostorban, gyakran bement a templomba, és az oltár előtt imádkozott ahogy ezt a szerzetesnővérektől látta. Az egyik alkalommal felfigyelt az oltár felett levő feszületre, és megkérdezte a nővéreket, hogy az, aki a keresztfán van, miért tárja ki a karját. Amikor elmondták neki, hogy Jézus Krisztus látható a kereszten, aki vállalta a halát, hogy minket, embereket a bűneinktől megváltson, elsírta magát. Később ez indíthatta őt arra, hogy ő is áldozatot vállaljon a bűnösökért. A kor pedig, amiben a királylány élt, bőven kínált lehetőséget az engesztelő életre. Az országot a tatár had feldúlta és kifosztotta, és csak a gondviselésnek köszönhető, hogy a nagykán halála után Batu kán és serege elhagyta az országot. Az ország állapotát leíró dokumentumok szerint a tatár sereg nem csak a földeken és a településekben, hanem az emberi lelkekben is fájó nyomokat hagyott. A királyi udvarban megosztottság lett úrrá, mert IV. Béla és fia a későbbi V. István között háborúskodás tört ki, amely hatással volt az egész ország életére. A Nyulak szigetén apácaként élő Margit ekkor ismerete fel a küldetését: Jézust követve, életét Jézushoz kapcsolva neki is áldozatot kell vállalni nemzetéért. Ezért utasította vissza, édesapja és édesanyja akarata ellenére a lengyel, majd a cseh király házasságkötési szándékát. Számolva azzal is, hogy sokak szemében politikailag hátrányos helyzetbe hozza az országát. Ő azonban tudta, hogy hitével és erkölcsi példájával többet adhat nemzetének. Mit üzen Szent Margit élete az évszázadok távlatából? Korunkban a másokért vállalt áldozat különösen fontossá vált. A válság kitöréséig sokak számára úgy tűnhetett, hogy a fogyasztói társadalomban tapasztalható viszonylagos jólét még sokáig könnyen fenntartható. Mára azonban világossá vált, hogy az emberi méltóságnak megfelelő életet, csak a közösségért vállalt áldozatok árán lehet fenntartani. Ez az áldozat magában foglalja az egyéni önmegtagadást, a lemondást, és mások szolgálatát. Szent Margit élete, és égbe ívelő szép útja irányt mutat számunkra. Ferenc atya

Újlaki Hangok 2 2013. január Újév 2013. Az újév kezdetén, éppen csak lezárva az elmúlt előző évet, már előre tekintünk, várva, hogy mit hoz számunkra ez az újesztendő, mit és hogyan fogunk tudni megvalósítani elképzeléseinkből, terveinkből. Mi katolikus keresztények abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ez az évkezdés valójában már folytatás: az adventtel elkezdődött új egyházi évben ugyanis már javában benne vagyunk így aztán az adventi felkészülés után, a Karácsony kegyelmeivel is megerősítve, mintegy repülőrajttal indulhatunk az újévi napoknak. Folytatódik tehát az elmúlt év októberében elkezdődött hit éve, amelytől oly sokat várunk és amit még inkább fel kell ismernünk: amely oly sokat vár tőlünk! Éppen ez az, amit a most kezdődő újévben szeretnénk megújult erővel megvalósítani, és ha valamiben szükségünk van az év elején szokásos újrakezdési elhatározások terén, az pontosan az, hogy engedjük a hitünket kiteljesedni és ezért tegyünk is meg minden tőlünk telhetőt! Amire nem számíthatunk, az az, hogy a körülöttünk lévő világ, amelyben élünk, az újesztendőben hirtelen csodásan megváltozik, és minden tekintetben azokat az értékeket kezdi el valóban értéknek tekinteni, amelyek a mi hitünk szerint is az igazi értékek. Fontosabb kérdés, hogy mennyire számíthatunk magunkra e tekintetben, mennyire vagyunk, leszünk képesek mi magunk felismerni a mindennapok szorításában, hogy mi az, amihez feltétlenül ragaszkodnunk kell, amiért mindent meg kell tennünk, és melyek azok a dolgok, amelyek nem igazán szükségesek számunkra, csak azért látjuk annak, mert az a közeg, amelyben mindennapjainkat éjük, fontosnak és elengedhetetlennek állítja be azokat. Futunk utánuk, csak nehogy aztán úgy járjunk, hogy amikor a most kezdődő újév is a végéhez közeledik sajnos mindig gyorsabban, mint gondoljuk kelljen rájönnünk, hogy az igazán lényeges dolgokra, pontosabban arra az egyre, ami valóban lényeges, már megint csak a maradék idők időmaradékok jutattak. Ha csak saját magunkra számíthatnánk, bizony könnyen előfordulhat, hogy a korábbi évekhez hasonlóan valóban így járunk de hát nem vagyunk egyedül! Különösen fontos, hogy a hit évében a közösségben, együtt is, meg tudjuk élni a közös hitünket, kölcsönösen megvigasztalódva és megerősödve egymás hitében. Az előttünk álló esztendőben szeretnénk tehát jobban kihasználni a közös imák, elmélkedések adta lehetőségeket és együtt megtapasztalni, hogy a közösségeinkben aztán végképp nem vagyunk egyedül, ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük (Mt 18,20), tehát az Úr Jézus is velünk van. Gyakorta úgy érezzük, hogy ebben a válságoktól sújtott és kétségekkel terhelt világban már komoly teljesítmény, ha az előző egyéni és közösségi elhatározásainkat szépen teljesítjük: az újesztendőben mégsem elég csak magunkra és a közösségeinkre gondolni, hanem azt is szem előtt kell tartanunk, hogy küldetésünk van a hit továbbadására, mások számára vonzóvá és hozzáférhetővé tételére is. Azok számára is, akiket eddig még nem érintett meg a hit ereje és mélysége, vagy akik esetleg eleve elutasítják azt. Hogy ennek a küldetésnek a teljesítése egyáltalán lehetséges legyen, ahhoz szüntelenül kérnünk kell Mennyei Atyánk kegyelmét, követnünk a Szentlélek sugallatát, hogy az újesztendőben valóban Krisztus nevében cselekedve mi is részt tudjunk venni parancsának teljesítésében: Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! (Mt. 28,19). Fogadjuk örömmel és hálával ezt az újesztendőt, amelyet ajándékul kapunk hiszen az idő a legnagyobb ajándék, amit mi kaphatunk és másnak is adhatunk! Fogadjuk el ezt az újévet, mint Isten kegyelmének hordozóját minden benne rejlő lehetőségével, előre látható és előre nem látható szépségével és nehézségével, bízva Jézusnak a minden újesztendőre érvényes ígéretében "Íme, én veletek maradok mindörökké, a világ végezetéig." Fejérdy Tamás

Újlaki Hangok 3 2013. január Imahét A Krisztus-hívők egységéért 2013. január 20-27. Kedves Testvérek! Az idei évben a hagyományos Ökumenikus Imahét január 20-27 között kerül megrendezésre. A nyitó istentisztelet a Budapest-Fasori Evangélikus Templomban (VII. kerület, Városligeti fasor 17-21.) 2013. január 20. vasárnap 18 órakor kezdődik. Az igehirdetést Dr. Erdő Péter bíboros, prímás és a MEÖT elnöke Steinbach József református püspök végzi. Az imahét témája - Mikeás próféta 6, 6-8 írásai alapján - arra keresi a választ, hogy mit kíván tőlünk az Isten? Mivel állhatok az Úr elé, mivel borulhatok a magasságos Isten elé? Álljak oda égő- áldozatokkal, egyesztendős borjakkal? Kosok ezreiben telik-e az Úrnak kedve, vagy áradó olajpatakokban? Feláldozzam-e elsőszülöttemet vétkemért, méhem gyümölcsét saját bűnömért? Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr. Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel. Az egyetemes imahét programjának köszöntője figyelmeztet bennünket arra, hogy a Mindenható szeretetére az embernek egyénileg és közösségileg is választ kell adnia. Teljes szívünkből, teljes lelkünkből és minden erőnkből viszont kell szeretnünk. Hódolatunkat nemcsak imában, istentisztelet végzésében, hanem embertársaink iránti elkötelezett szeretetünkben, szolgálatunkban valósíthatjuk meg, ahogy ezt Krisztus tanította nekünk: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. A 2013-as év Ökumenikus Imahét anyagának összeállítása az Indiai Keresztyén Diákmozgalom, az Indiai Katolikus Egyetemi Szövetség és az Indiai Egyházak Ökumenikus Tanácsa közre-működésével készült, ami azért jelentős, mert az indiai keresztények közel 80 %-át az indiai társadalom legszegényebbjei, a kaszton kívüliek,a társadalmilag kivetettek, a dalitok alkotják. Ők minden vonatkozásban elnyomottak, kulturálisan alárendeltek, és sajnos, egyházaik is tanításaikban nagyon megosztottak. Ebben az összefüggésben merült fel annak gondolata, hogy az Egyetemes Imahéten vizsgáljuk azt, mit kíván tőled az Úr? Mikeás írása remény és gyógyír az ő fájdalmaikra is. Hiszen ő ítélet mond az embernyúzókról, a megvesztegetett bírákról, akikből hiányzik az igazságosság lelkülete. Megmutatja az utat is, merre kell keresni a megoldást, Gyertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének templomába, hogy tanítson meg minket útjaira, és a szabadulást jövendöl, mert aki Betlehemben születik, kiterjeszti hatalmát a föld határáig, Ő maga lesz a béke. Mikeás tudatosítja azt is népében, hogy Isten szabadította ki őket Egyiptomból, és arra hívta őket, hogy igazságban, békében éljenek, de az Istennel való szövetség az elköteleződést jelent- Nem arra, hogy üres rítusokban mutassanak be áldozatot, hanem arra, hogy igazságosságban, szeretetben és alázattal járjanak együtt az Istennel. Az Imahét témája napokra lebontva a Következő: Első nap: Beszélgetés az úton Párbeszéd az elválasztó falak lebontásának fontos eszköze. Második nap: Úton Krisztus megtöretett testével A keresztre feszített Krisztus és a világ megtöretett népei - köztük a dalitok szolidaritás elismerése. Harmadik nap: Úton a szabadság felé Ma arra nyerünk meghívást, hogy azoknak a közösségeknek a küzdelmét ünnepeljük, akik világunkban elnyomottak. Ilyenek a dalitok. Negyedik nap: Úton, mint a föld gyermekei Függő viszonyban vagyunk egymással és a teremtett világgal. Eltűnődve a javak igazságos elosztásán, a környezetvédelem sürgős felhívásán a keresztények. Bizonyságtevő életre kapnak meghívást. Ötödik nap: Úton Jézus barátaiként A barátság és szeretet bibliai képére figyelünk, amelynek modellje az Isten, emberek iránti szeretete. Az egyházban mindenki egyenlően Krisztus barátja. Hatodik nap: Úton, akadályokon át Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.

Újlaki Hangok 4 2013. január Hetedik nap: Úton szolidaritásban Az egyház arra nyert meghívást és arra nyert felhatalmazást, hogy osztozzon mindenek szenvedésében, a szegények, a szükségben levők és a kirekesztettek és ügyének képviselésével és az irántuk való gondoskodással. Nyolcadik nap: Ünnepelve az úton Az ünneplés az Istenben és az Isten igazságosságában való reménység jele. Annak a reménységnek is jele, hogy a mi egységünk egyszer valósággá lesz, akkor és úgy, ahogy az Istennek tetszik. Mi is úton járunk, mint elődeink tették. Ez azt jelenti, hogy az igazságosság, az irgalmasság, az alázat útján járunk. A Hit Évében különösen keressük ennek az útnak a mélységeit, összekapcsolódásunk lehetőségeit. Az előttünk álló nyolc napban szeretnénk más felekezeti testvéreinkkel imában összekapcsolódva a Szentháromság elé térdelni, s kérni, hogy az év minden napján úgy tudjunk egymás felé fordulni igazságban, alázatban, kölcsönös szeretetben, hogy az mindenkor Isten tetszésére legyen. Kedves Testvérek! Ez úton szeretném megköszönni Nektek, hogy az előző évben oly nagy számban vettetek részt a kerületi templomokban az imaesteken, és végig kitartottatok az imádkozó, szívet melengető együttléteken. Újra hívlak Benneteket a közös imákra. Legyünk sokan, szeretettel testvéreinkhez a szívünkben élő hit örömeit. Részletes kerületi programjainkat később fogjuk hirdetni. Kerek Imréné Nehemiás könyve 9. fejezet 1-6. versek 1 Majd egybegyűltek Izrael fiai. Böjtöt tartottak, zsákba öltöztek és port hintettek a fejükre. 2 Izrael fiai odaálltak, és megvallották saját bűneiket meg atyáik vétkeit. 3 (A leviták) odaálltak a helyükre és a nap negyedrészében felolvastak az Úrnak, Istenüknek törvénykönyvéből, aztán a nap egy másik negyedében bűnvallomást tettek és leborultak az Úr, az ő Istenük előtt. 4 A leviták ugyanis felléptek az emelvényre és hangos szóval kiáltottak az Úrhoz, az ő Istenükhöz. 5 Majd így szóltak:»rajta! Áldjátok az Urat, a ti Isteneteket örökkönörökké! Áldott legyen dicsőséges és magasztos neved minden áldással és dicsérettel! 6 Te vagy az Úr! Egyedül csak te! Te alkottad a mennyet, a legmagasabb mennyet is minden seregével együtt; a földet és mindent, ami rajta van; a tengereket és mindent, ami bennük van. Te adsz éltet mindezeknek, s a mennyei sereg leborulva imád téged. Dicsőítés és bűnbánat Lehet arra hivatkozni, hogy valaki azért cselekedett vagy mulasztott Isten akaratához képest, mert nem tudta, hogy Ő mit kíván meg tőlem. Lehet, hogy ez igaz. De két dolgot nem szabad elfelejteni. Egyrészt megtettem-e minden, hogy az Ő akaratát megismerjem? Mert ez bizony minden embernek kötelessége: keresni az igazságot és ennek megfelelően élni. Másrészt minden emberben működik a lelkiismeret, amely felment vagy elítél cselekedeteink és mulasztásaink alapján. Van ugyan téves lelkiismeret: némelyeknél ez túl szigorú, másoknál ez a többség túl laza. De mindenkiben, mindenkor működik, nem lehet tehát azt állítani, hogy nem tudtam, nem tanultam a tízparancsolatot, nem tudtam, hogy lopni, csalni, parázna módon élni nem szabad. Az Isten irgalmas, de ehhez bűnbánat kell. Látnom kell, hogy kivel szálltam szembe, értenem kell, hogy az engem végtelenül szerető Alkotómmal szálltam szembe. Aztán, ha megbántam a bűnömet, el kell mennem gyónni. Mert feloldozást csak ott kaphatok. Még ma, még most, amikor éppen itt az alkalmas idő a megtérésre. Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. (Iz 55,6-7) Balthazár Zsolt

Újlaki Hangok 5 2013. január Zsinati morzsák Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. (Lumen Gentium 14.) Kedves Testvérek! Minket mindnyájunkat a Szentlélek éltet, akit megkaptunk keresztségünkkor és akiben megerősödtünk bérmálásunkkor. Isten egyházához tartozunk tehát - de ténylegesen?! Gondolkodtunk már azon, elfogadjuk-e berendezkedését, élünk-e az üdvösségre segítő eszközeivel? Úgy gondoljuk esetleg, hogy ezek idejétmúlt dolgok, és elegendő, ha a magunk módján hiszünk? Netán úgy véljük, sok minden van az Egyház tanításában, amivel nem értünk egyet és ezért el sem fogadjuk? A Hitvallás számunkra csak egy megszokott imádság a misében, vagy valóban hisszük-e minden mondatát? Élünk-e rendszeresen a szentségek kegyelmi ajándékaival? Elfogadjuk-e az egyházi irányítás döntéseit, állásfoglalásait és azok szellemében éljük-e kereszténységünket? Valóban az egyház közösségébe tartozunk, vagy csak eljárunk templomba, és ezzel megelégszünk? Testvérek, aki nem fogadja el az Egyházat úgy, ahogy van (hibáival, tökéletlenségeivel együtt), az a Jézus által szándékolt hívő közösséget nem fogadja el, s vele Őt magát sem. Aki válogat a tanításban és csak azt tartja meg, ami számára kedvező, az nem a szűk ösvényen jár. Aki nem éli meg mindennapjaiban a Hitvallást, az nem hiteles keresztény. Aki nem él (rendszeresen) a szentségek kínálta lehetőséggel, az Isten sok kegyelméről mond le. Aki nem a (kisebb-nagyobb) közösség részeként éli kereszténységét, az megfosztja magát annak megerősítő, támogató, segítő szeretetétől. Törekedjünk tehát arra, hogy mindennap szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat Jézussal, megtalálva helyünket Egyházának közösségében, és szentségei által megerősödve, hitelesen képviseljük Őt a világban. Budapest, 2012. december 20. Jüling Erika Babits Mihály Halvány téli rajz Milyen fehér csöndesség ez! Messze házunk télben ül. Gyere az ablakhoz, édes! Csókolj meg és nézz körül! Süt a nap, elállt a hó már, mégis pelyhek hullanak: puhán, halkan, pehelymód száll pillanat és pillanat. Gyere, édes, az ablakhoz, tekints szét az udvaron! Nézd, a friss, a lágy, a vaskos szőnyegen még semmi nyom! Csak a kis szolgáló lába rajzolódik halavány, s elvész, mint a Szaharába egy zarándok karaván. Szalma közt fagyottan áll a kert füzes mélyén a kut intve dermedt jégszakálla hogy az év, mint óra, fut. Jertek apró, jertek sűrű pillanatok pelyhei jobban mint e szalmagyűrű szívünk kútját védeni. Milyen furcsa füstünk árnya a túlsó tető haván: mintha távol emlék szállna rokon szívbe tétován. Ki gondolhat ránk e csöndben, míg körülvattáz a hó? Titkos lánc nyúl át a földön összekötve aki jó.

Újlaki Hangok 6 2013. január A keresztség szentségében részesültek: December 30: Baranyai Lilla Anna Örök hűséget esküdtek egymással: December 15: Orosz Attila és Makai Erzsébet Családi események decemberben: Halottaink: Kovács Ferencné (82), Juhász Gyuláné (82), Patakiné Varga Katalin (74), Veress Bulcsú (71), Platthy Bertalanné (95), Plébániánk rendszeres programjai Miserend: Újlaki plébániatemplom: hétköznapokon: 6 30 és 18 00 vasárnap: 9 00, 10 30, 18 00 Szent Mihály kápolna: minden hó első vasárnap 16 00 minden hó 18-án 16 00 (kiv. január) Szent István kápolna: hétköznapokon: 17 30 vasárnap 9 00 és 11 00 Gyóntatás: hétfő, kedd, szerda: esti szentmise előtt csütörtök: esti szentmise után péntek: 17 30 18 30 vasárnap: 10 00 11 30 Szentségimádás: minden csütörtökön és minden hónap első szombatján az esti szentmisék után ½ 8 ig. Zsolozsma: kedd, péntek 7 00, vasárnap 17 30 Gyermekeinkért ajánljuk fel minden hónap 21-én az este 6 00 (vasárnap a reggel 9 00 ) órai szentmisét. Gyermeket váró házaspárokért ajánljuk fel minden hónap első szombatján az esti 6 órás szentmisét. Minden hónap első keddjén papokért imádkozunk az esti szentmise után a Szent Erzsébet hittanteremben. Plébániánk rendszeres programjai: Iroda (Bécsi út 32. Tel: 335 3573): Hétfő, péntek 10 00 12 00, kedd, szerda, csütörtök 16 00 18 00. Karitász: (Bécsi út 18.): hétfő 17 00 19 00 Könyvtár: vasárnap 9 00 10 30 között. Nyugdíjas klub: minden kedden délelőtt 10 00 órakor a Szent Erzsébet teremben. Teadélelőtt: a hónap második vasárnapján a 9 00 órai szentmise után, a Szent Erzsébet teremben. Kóruspróbák: hétfőn és csütörtökön 19 00 21 00 a Szent István teremben (Felhévízi u. 2.) Minden érdeklődőt szeretettel várunk személyesen a próbákon, vagy telefonon: Török Andrea karnagy, 20/483-0149 Aki az egyházi hozzájárulást (adót) banki átutalással szeretné rendezni, megteheti ezt a plébánia OTP Banknál vezetett 11702036-20546803 számú számlájára történő befizetéssel. A jótékony célú adományokat köszönettel vesszük az Újlaki Sarlós Boldogasszony Alapítvány OTP Banknál vezetett 11702036-20644877 számú számlájára történő befizetéssel, illetve banki átutalással. Újlaki Hangok az Újlaki Katolikus Plébánia lapja, megjelenik havonta. Kiadja: Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia, 1023 Budapest, Bécsi út 32. Felelős szerkesztő: Dr. Beran Ferenc plébános. Cikkeket, híreket az plebanos@ujlakitemplom.hu címre, vagy a Felhévízi úti postaládába várjuk. Lapzárta: minden hónap 20-a.