262. Isten és a lélek kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat

Hasonló dokumentumok
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

264. Az isteni Szeretettel való együttlétre hivatott ember

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Arcodat keresem, Uram!

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

A tanévzáró istentisztelet felépítése

113. Krisztus titokzatos Teste vagyunk

164. Úgy imádkozni, mint Jézus: Atyám!

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

245. A csend-csók imája

2018. jún.3. Úrnapja 22.

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Bérmálási vizsgakérdések

95. Isten nemcsak megmutatja arcát, hanem meg is jelenik közöttünk

ADVENT ESTI DICSÉRET

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

473. Isteni dicsőség részesei

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A Krisztus-dicséret felépítése

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

263. Isten és a lélek kölcsönös önajándékozással mondják egymásnak: A Tied vagyok!

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Pozitív intézményi légkör

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

255. Isten lakást vesz a lélekben, nem csupán látogatóba jön

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

2. nap Isten terveinek felajánlása az életünkkel kapcsolatban (fogantatásom, születésem, hivatásom )

Legyenek eggyé kezedben

Gazdagrét Prédikáció

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A MISE RENDJE MAGYARUL

93. Jó vagy hozzánk, Istenünk!

A keresztelés szertartása

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

Szenci Esperességbe való zarándokoltatása alkalmából

Gazdagrét. Prédikáció

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

478. Isten hajléka a mennyország

2015. március 1. Varga László Ottó

Hanukka és Karácsony

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

Drága Gyülekezet! június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

ÜZENET. SZÓLJ URAM, MERT HALLJA A TE SZOLGÁD! 1Sám 3,10 A D V E N T

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

315. A szemlélődő ima Isten önközlése, I.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Amikor az Úr megnyitja szemünket

476. A Szentlélek a szent Szeretet a mennyországban is

Átírás:

262. Isten és a lélek kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat Imádkozzuk a 79. számú éneket: Áhítattal készülődjünk, testvérek, Emlékére ama titkos estének, Hol a piros borbul Krisztus vére csordul, S lesz a kenyér áldozata testének. Dicsőség a magasságban Istennek, Jézus és a tanítványok így zengtek. A húsvéti ének szállott fel az égnek, Zengje velük buzgó szava mindennek! Áhítattal készülődjünk az imára! Jézus is ezt mondta: Vágyva vágyom elkölteni veletek ezt a húsvéti lakomát (Lk 22,15). Milyen imádság, milyen mélységes találkozás az, amikor Isten és a lélek kölcsönösen egymásnak tudják ajándékozni magukat! Készülődjünk! Az áhítattal való készülődésben benne foglaltatik az is, hogy áhítja a lelkünk ezt az Istennel egymásnak ajándékozást. Vágyódunk rá! Ha egy imádságban öt percig, tíz percig, egy óráig, egy életen át nem tudunk mást megtapasztalni, mint csak azt, hogy áhítattal vágyódik a lelkünk az Istennel való kölcsönös önajándékozásra, akkor tudhatjuk, hogy ez már jó imádság. Izajás akit az Ószövetség evangélistájának is szoktunk mondani ilyen vallomást tesz: Urunk, neved dicséretére vágyódott a lelkünk, Utánad vágyódik a lelkem éjjelente! Teljes szívemből kereslek Téged! (Iz 26, 8b-9a). Néha úgy felfakad az imádkozó ember lelkéből főleg amikor az Eucharisztia előtt hódol, de jó lenne egy szép éneket zengeni az Úrnak! Amikor a lélek énekben tör ki, akkor ezzel jelzést ad Isten felé, hogy mekkora vágy van benne: szeretne most is ugyanolyan mélyen, boldogan imádkozni, mint amikor valaha ezt vagy azt az éneket oly boldogan énekelte. Most, az ének elimádkozásával kiteszi magát a lehetőségnek, hogy újra felfakadjon a szívében az az istenélmény! Az ószövetségi Bölcsnek is hasonló élménye volt: Esdekeltem és leszállt rám a bölcsesség lelke (Bölcs 7, 7). Isten utáni vágyódásunkat szabad megtoldani esdekléssel, könyörgéssel, kéréssel és zörgetéssel! Ha úgy érezzük, hogy a vágyunkkal még nem értük el az Istennel való találkozást, akkor esdekeljünk. Az Egyház is így könyörög: Királyunk és Üdvözítőnk, tanítsd Egyházadat, hogy szüntelenül magasztalja Fölségedet! (Az imaórák liturgiája, Évközi III. hét, kedd, Reggeli dicséret fohászai). Tehát szabad nekünk is esdekelnünk: Uram, taníts meg minket imádkozni! (Lk 11, 1). I. Hogyan tudunk egyre mélyebbre behatolni Isten Szeretetének a titkába. amellyel önmagát akarja nekünk ajándékozni az imában? 1. A Zsoltáros idevonatkozóan azt tanítja: Zengjetek zsoltárt az Úrnak, Aki áthalad az egek egein, az ősi egeket! Íme, hallatja szavát, hatalmas szózatát (Zsolt 67, 33b-34). Tehát amikor az Isten után esdeklő szavunk énekre gyullad, akkor megalapozott a reményünk, hogy az Úr elindul az égből, áthalad az egeken, és eljön hozzánk! Ebben az imaállapotban az Urat kérjük, lelkünk vágyódik a Vele való találkozásra, az Úr pedig elindul. Íme, szava már hallatszik is. Amikor valakinek a szavát halljuk, az azt jelenti, hogy az illető már itt van a közelben. Mivel hozzánk szól, a szavából ki tudjuk olvasni az irántunk való szeretetét is. Amikor Isten, ez a hatalmas Úr eljön az ősi egekből, az örökkévalóságból, akkor Létében, Szavában és Szeretetében közli Önmagát velünk. Hallatja önmagát, Aki itt van. A Lét teljessége az Atya, a Szó teljessége a Fiú, a Szeretet

teljessége pedig a Szentlélek. Amikor Isten közli magát, akkor mindig szentháromságos módon közli ugyanis magát. 2. Mit tud mondani erre az ember? Válaszunkat a Zsoltáros így fogalmazta meg: Rendelkezéseid csodálatosak, ezért figyel azokra a lelkem (Zsolt 118, 129). Ha végre megdobban a szívünk, mint ahogyan megrezdült a bokor, mert madárka szállott rá (Petőfi), ha végre rádobbant a szívünk Isten érkezésére, akkor már ne másra figyeljünk, csak Őrá, a Létére, a Szavára, a Szeretetére. Ezzel az Istenre figyeléssel tárjuk ki a lelkünket Isten érkezése előtt! Hiszen azért jön, hogy lelkünk mélyére hatolva nekünk adja magát, illetve elfogadja a Neki szóló önajándékozásunkat. Ha ebben az imádságban vágyó képességünk az Isten utáni vágyódással, és megismerő képességünk az Istenre való figyeléssel ki tud tárulkozni az Úr érkezése előtt, ha az imádkozó ember megkapja azt a gyönyörű élményt, hogy Isten itt van, lát engem, vagyis ismer a Fiúban, és szeret a Szentlélekben, akkor ez csodálatos kegyelmi ajándék! De éppen azért, mert ez kegyelem, emberi erővel mi magunk ezt nem tudjuk létrehozni, csak készítgethetjük a lelkünket a tűz befogadására, amelyet Isten csihol ki belőlünk, amikor hozzáérinti az Ő Lelkét a mi lelkünkhöz, mint ahogyan a kovakő és az acél egybecsengése szikrát vet. II. De mi van akkor, amikor az ember nem érzi élményszerűen Isten érkezését? 1. Embertestvéreinktől mindig azt kérdezzük: Hogy vagy? Hogy érzed magad? Az érzések még a testi világ szférájába tartoznak. A lelki ember számára azonban nem az érzések a legfontosabbak, neki az érzések világából felül kell emelkednie az emberi szellem szférájába, oda, ahol a gondolatok és a jót önzetlenül akaró szeretet uralkodik el az életünkben. Ahol már nem az érzések dominálnak, az a szellem világa. A lelki embernek ebbe a világába merül bele felülről az Istentől érkező Fény és jóság, az Istentől származó tudás és Szeretet, vagyis maga a szentháromságos Lét, Tudás és Szeretet, Isten Élete, Aki bennünk is élni akar, Aki minket is az Ő Élete részesévé akar tenni, Aki közölni akarja magát velünk. 2. Egy egyszerű rádiókészüléken hiába akarjuk fogni az ultrarövid hullámú adásokat, ha azon csak középhullám van. Az embernek is hullámsávot kell váltania: Az érzések világát maga mögött hagyva átkapcsolni a szellem hullámsávjába! Az isteni Valóságot, az Ő szellemi Lényét, közelségét, önajándékozását ugyanis ebben a hullámsávban kapjuk, nem az érzések világában. Isten pedig közölni akarja magát velünk, hiszen ezért teremtett meg minket. A teológus azt mondja: az emberi lét: esse participatum, vagyis az Ő isteni Létéből részesedett lét, kapott lét. Mi tehát Isten Létéből részesedett létezők vagyunk, az Ő Lényéből részt kapott lények, az Ő Szívéből sarjadzott gyermekek vagyunk. Az Atya életéből Isten-gyermek fiak vagyunk a Fiúval a Szentlélekben. Amikor Isten megalkotott bennünket (vö. Ter 1, 27), akkor olyan remekművet alkotott, amely képes az ultrahang-tartomány feletti sugárzás vételére, a természetfeletti istenérkezés befogadására. Amikor Isten az Ő létéből adott nekünk, akkor alkalmassá tett arra, hogy az Ő sugárzását, önközlését be tudjuk fogadni. 3. Isten azért merül bele az ember világába, hogy újjáteremtse, új lénnyé, istenszerű emberré teremtse, akit betölt az Isten Szeretete, illetve aki oda tudja adni önmagát Istennek a Szeretetben. Nem volna teljes az Istentől elgondolt ember, ha Isten csak befogadni volna képes, de ő maga nem volna arra képesítve, hogy odaadja magát Istennek. Tehát amikor Isten embert teremtett, akkor olyan lényt alkotott, aki lábával a földön áll, de fejével már a mennyben jár, és szívével Istennél van, Istenben él, Isten pedig őbenne. 4. Az is kegyelem, vagyis Isten műve bennünk, tehát ajándék, hogy az ember Istennek ajándékozhatja önmagát. Nem magától értetődő, nem természetes dolog az, hogy az ember az

isteni dicsőség részese (vö. 2 Pét 1, 4) legyen, vagy másképpen mondva: az Istenség részese lehessen. A dicsőség mindig Isten Lényét jelenti, a Fölségest, a Kimondhatatlant, a csodálatos Lényt. Ezt Szent Péter apostol, az első pápa tanításából tudjuk: Nem veszendő magból születtetek ugyanis újjá, hanem Isten élő és megmaradó igéje által (1 Pét 1, 23). Szent Pál apostol is mondja: Az isteni dicsőség részesei lettetek (Róm 5, 2). Szent Péter tovább buzdít: Legyetek lélekben készségesek, legyetek józanok! Mindenestől reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok! (1 Pét 1, 13). Tehát az apostolok arról beszélnek, hogy ez a dicsőséges Isten eljön hozzánk, megjelenik. Isten és az ember találkozik, Isten az embernek ajándékozza önmagát, az ember pedig Istennek. A teológia meghatározása szerint: A megszentelő kegyelem nem más, mint a megdicsőült Krisztus szentháromságos életének lelkünkbe való kiáradása, vagyis az isteni életben való részesedés a keresztség által. A segítő kegyelem pedig nem más, mint természetfeletti megvilágosítás és megerősítés a megszentelő kegyelem előkészítésére, illetve megtartására. Mindkettő célja tehát a megszentelő kegyelem és a segítő kegyelem célja az ember megszentelése, azaz Isten életébe való bekapcsolása. A kegyelem tehát Isten ingyenes ajándéka, jóindulatú lehajlása teremtményéhez, Isten Szeretetének természetfeletti jele, amely személyes választ, közreműködést igényel (Előd István: Dogmatika, 360-361. oldal). 5. Mi mit válaszolunk? Urunk, ha Te nekünk ajándékoztad magadat, akkor mi is Neked adjuk magunkat! Ez az önátadás nem lehetetlen vállalkozás, mert nem a magunk erejéről, hanem Isten mindenhatóságáról van szó. Pál apostol így mondja: Urunk, Jézus Krisztus által, a hit segítségével utunk nyílt a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk Isten fiai dicsőségének reménységével (Róm 5, 2). Amikor a felnőtt ember segít a kisgyermeknek, az meg tudja tenni azt, amit gyermeki erejével magától nem tudott volna megtenni. Mi is megélhetjük a saját kicsinységünket, tehetetlenségünket: Mi sem tudjuk önmagunkat egészen odaadni Istennek. Akkor Ő, a nagy, az Atya segít nekünk, kicsi gyermekeinek: Idősebb Testvérünk, az Egyszülött Fiú által segít nekünk, kicsiny gyermekeinek. Reményt ad, hogy részünk lehet Isten fiainak dicsőségében, vagyis az isteni dicsőséges természetében részesülhetünk. Boldogan, örvendezve engedjünk ennek az isteni akaratnak! Istennek ugyanis az volt a terve, hogy a felfoghatatlan Fényesség, az örök Ige, az Atya dicsőséges képmása megtestesüljön, emberré legyen, emberileg felfoghatóvá legyen, értelemmel elgondolható, akaratunkkal követhető, és szívünkbe befogadható legyen! 6. Az egész üdvtörténet erről az isteni akaratról ad tanítást. Ez az imádság tehát nem más, mint olyan létállapot, amelyben az ember kiteszi magát a lehetőségnek, hogy Isten nekünk ajándékozza magát, illetve Ő képesít, hogy viszonozzuk ezt az önátadást, és Neki adjuk magunkat egészen! Isten úgy látszik, azt akarja, hogy ez a nem ragyogó fényességű ember átlelkesüljön, istenstílusúvá legyen, gondolataival bekapcsolódhasson Isten gondolataiba, akaratával belesimuljon Isten akaratába, szeretetével pedig horgonyt vethessen Isten szívében! Ez az a szellemi mód, amellyel Isten és a lélek kölcsönösen egymásnak ajándékozzák magukat. A szellemi szférában, vagyis Isten világában ez a nemcsak testből, hanem lélekből is álló ember tud találkozni Istennel, képes Isten önajándékozását befogadni, illetve önmagát Istennek ajándékozni. Az ember számára ez az a világ, amely egyrészt körülöleli az Ő földi létét, másrészt pedig segíti is, hogy a földön álló kicsiny önmaga világából felemelkedhessék a lelki szférába, Isten világába. Ez még nem a levitáció, a lebegés, a föld fölötti állapot imája, vagyis nem az a rendkívüli esemény, amely egyes misztikus szenteknél jelentkezik, de nagyon is jó út Istenhez. Ha a mi Isten-

Atyánk tekintetre méltat (vö. Lk 1, 48) minket is, és hívogat: Gyere, kicsim, gyere!, akkor merjük önfeledt lélekkel magunkat Isten karjaiba vetni, Istennek ajándékozni! Ez a kölcsönös átöleltség az együttlétnek olyan imája, az Istennel való közösségnek olyan megvalósulása, amelyet az ember újra meg újra szívesen igényel, sőt szeretné, ha sokáig, sőt mindörökké tartson! Itt, ebben a bensőséges szeretetölelésben az ember hallja azt, amit Jézus mond: Én Atyám! Ő maga emlékeztetett bennünket arra a mennybemenetele előtt: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz (Jn 20, 17). Az imádkozó lélek itt gyönyörűséges örömmel tudhatja, hogy az az Isten, Akit Jézus így szólít: én igaz Atyám (Jn 17, 25), az ugyanakkor a mi Atyánk (Mt 6, 10) is. Az Atya pedig kimondja az örök Igét: Fiam! És amikor az imádkozó ember megélheti az Istennel való kölcsönös önajándékozás gyönyörűségét, akkor hallhatja Isten rávonatkozó szavát: Gyermekem! Gyermekem, én vagyok! (Kiv 3, 14), tudniillik veled. A Szentháromságban ez a vonatkozás, hogy az Atya a Fiúval van: a Fiú öröktől fogva örökké való születésének az elve is. De a Mennyei Atya nemcsak azt mondja: Én vagyok, tudniillik veled, örök Egyszülött Fiam!, hanem azt is: Én vagyok Veled és Benned a Szentlélekkel, a Szentlélek által! Istennek ez a kinyilatkoztató szava számunkra is érvényes, mert megkaptuk a gyerekké fogadás Lelkét, Akiben és Akivel ezt kiáltjuk: Abba, vagyis Atyánk! (Róm 8, 15). Az imádkozó ember Isten és a lélek egymásnak ajándékozása imájában ilyenkor Istent mondja ki önmagában. III. Merjük mi is kimondani ezt az Istenbe kapcsoló szót: Atya! 1. Emiatt a személyes jelleg miatt imájában a teremtmény nemcsak Istent mondhatja ki, vagyis azt, Aki önmagában létezik: Atya!, hanem azt is, Akinek vonatkozása van hozzánk: Atyám! Mennyi mélység van ebben a Szóban, ebben a Névben, ebben a Valóságban! Ahogyan a gyermek a földi életét édesapjától és édesanyjától kapja, úgy Isten gyermeke, az istengyermeki létet a Mennyei Atyától kapja. Az Atyám! imaszóban benne van annak elismerése, hogy Tőle kaptunk mindent! 2. Mivel nemcsak egy szál egyedül én élek itt a földön, hanem Isten többi gyermekével együtt, ezért van jogalapja annak a megszólításnak, amelyet Jézustól tanultunk: Atyánk! Mi Atyánk! Ebben a gyönyörűséges, végtelen nagy isteni névben benne van a teljes Szentháromság és az általa alkotott teremtett világ is. Amikor Isten odaadja magát az embernek, illetve az ember odaajándékozza magát Istennek, ez olyan, mint amikor Jézus a mennybe ment, hogy emberi természetével is részesedjék az isteni dicsőségben. Amikor látták, hogy belemerült a felhőbe, akkor embersége belemerült az Istenségbe, a mennyei dicsőségbe, az örök nyugalomba. Ezért érthető, hogy az Istennel való egyesülés előfoka az Isten nyugalmában való részesedés imája. Amikor a lélek-isten és az ember-lélek kölcsönösen egymásnak ajándékozták magukat, akkor már nincs más, amire vágyódnának, s ezért megszületik az imádkozó emberben az áldott béke, Isten békéje, amelyet csak Jézus adhat nekünk. Erről mondja Izajás próféta: Urunk, Te adod nekünk a békét, mert a Te műved mindaz, ami velünk történt (Iz 26, 12). Álljunk meg áhítattal a nagy esemény előtt, készülődjünk Isten önajándékozásának a befogadására, és vágyódjunk azt viszonozni! S ha a magunk erejéből nem is tudjuk magunkat egészen Istennek adni, de az Ő irgalmából mégis megtapasztalhatjuk, hogy Isten műve mindaz, ami velünk történt a kölcsönös önajándékozás imájában. Énekeljük Isten üzenetét: Gyermekem, te most már tudod, hogy szeretlek én! Így válaszoljunk: Istenem, szeress még jobban engem szüntelen! Szüntelen, szüntelen!