MEGHÍVÓ ÉS VERSENYKIÍRÁS
Tisztelt Lovas Barátaink! 2019. május 25.-26.-én szombaton és vasárnap tizennegyedszer rendezzük meg Pomázon, a Magyar Vár Táborban a Pilis-Dunakanyar egyik legnagyobb lovas rendezvényét a Lovasmajálist. Az idei Pomázi Lovasmajális is két napos rendezvény, amely során mindkét napon lovasversenyekkel, lovas-bemutatókkal, előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, zenés-táncos programokkal várjuk látogatóinkat. Az eddigi alkalmakkal több ezren jöttek el a fővárosból és a környékről. Igaz, hogy ebben nagy segítség volt a verőfényes napsütés és a csodálatos táj is. A rendezvény egyre inkább a Pilis-Dunakanyar térség lovasainak egyik ünnepévé, versenyévé, seregszemléjévé válik, de idén is érkeznek Karcagról, a Jászságból és a Balaton-felvidékről és Szatmárból is. Tisztelettel és szeretettel hívjuk, hogy az egyéni és csapatversenyeken vegyen részt! Mérjük össze magunk és lovaink tudását az alábbi versenyszámokban! SZOMBAT 10:00 10:15 Versenyzők bevonulása. Ünnepélyes megnyitó. Program és versenyismertető. 10:30 11:00 Ló szépségverseny Zsűri + közönségdíj 11:00 11:45 77 m-es lovas gyorsulási verseny 12:00 12:30 Jász Huszár Bandérium huszárbemutatója 13:00 14:00 POMÁZI DERBY 7777 méteres lovas váltóverseny - Előfutamok 14:00 15:00 Kinizsi próba, lovas harci ügyességi verseny - Előfutamok 15:00 15:30 A "Pusztai Róka" lovascsapat honfoglalás kori könnyű lovas bemutatója 15:45 16:45 Birkarablás (köböre) lovas csapatjáték az elrabolt birkáért 17:00 18:00 Nézők íjászversenye 18:00 19:00 Szent László viadal - lovas-íjász csapatverseny 19:00 19:30 Gyermek táncház 20:00 23:59 Ló bál VASÁRNAP 10:00 10:45 777 méteres vágtaverseny 11:00 11:30 A Némethy Lovasíjász Akadémia bemutatója 11:30 12:00 Kinizsi próba, lovas harci ügyességi verseny - Döntő 12:00 12:30 Nomád harci viadal (fegyveres nomád lovas harci vetélkedő) 12:30 13:00 POMÁZI DERBY 7777 méteres lovas váltóverseny - Döntő 13:15 13:45 Lovas birkózás 13:45 14:45 Hagyaték Lovas egyesület törökkori bemutatója 14:15 14:45 Lovas csatabemutató a törökökkel 15:00 15:45 Nézők íjászversenye 15:45 16:00 Eredményhirdetés
A Pomázi Lovasmajálison a versenyeken való részvételen túl ingyenes bemutatkozási lehetőséget kívánunk adni a Pilis-Dunakanyari lovas csapatok részére, hogy saját programjaikat, szolgáltatásaikat hirdessék, termékeiket értékesíthessék. A fenti versenyekre a www.mv.hu honlapon a Lovasmajális menüjéből a Lovas versenyek és díjak oldalon található NEVEZÉS szövegre kattintva, vagy a felhíváshoz mellékelt nevezési lapokon jelentkezhetnek, amelyet az izenet.magyarvar@gmail.com email címre kérünk elküldeni. Kérem, látogassanak el a Magyar Vár Alapítvány internetes oldalára, a www.mv.hu - ra, ahol a Lovasmajálisról és a további rendezvényeinkről is olvashatnak. Számítunk részvételükre! Tisztelettel: szervező
Általános szabályok 1. A versenyeken csak nevezés alapján szabad részt venni. 2. A nevezési díj személyenként 1000 Ft, amelyet a verseny napján 9 óráig a helyszínen kell megfizetni. A nevezési díj megfizetése az összes versenyen való részvételre nevezési sorrendben jogosítja fel a versenyzőket. 3. Az előzetes nevezéseket május 24-ig kérjük eljuttatni az izenet.magyarvar@gmail.com email címre, vagy személyesen a Magyar Vár Táborba, illetve internetes nevezéssel. 4. Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedett legnagyobb indulók számát, abban az esetben a verseny napján 9 00 -ig is van lehetőség nevezésre. 5. A versenykiírásban meghatározott versenyzőszámnál több nevezés elfogadására nincs lehetőség. 6. A versenyekre csak bemutatott érvényes lóútlevéllel rendelkező, egészséges lovakkal szabad nevezni. 7. A versenyeken nem vehet részt az a személy, aki alkoholos, gyógyszeres, illetve egyéb kábító hatású szer befolyása alatt áll, illetve nem rendelkezik a biztonságos lovagláshoz szükséges ismeretekkel és tapasztalattal. 8. A versenyeken mindenki csak saját felelősségére vehet részt. A versenyek kialakításánál a rendező törekszik a veszélyek minél teljesebb csökkentésére, de ezen felül az esetlegesen bekövetkező balesetekért a szervezők felelősséget nem vállalnak. 9. A versenyekre csak 18. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek. Amennyiben 18 év alatti versenyző szeretne nevezni, az csak abban az esetben fogadható el, amennyiben írásos szülői hozzájárulással rendelkezik. 10. A versenyeken való részvétel során minden részvevő köteles minden előtt előnyben részesíteni a saját, a versenyzőtársai és a nézők (szervezők), valamint a lovak testi épségének megóvását. 11. A versenyzők kötelesek a versenyvezető utasításait betartani. 12. Aki a verseny általános, illetve egyedi szabályait megszegi azt a versenyből a nevezési díj visszaszolgáltatása nélkül a versenyvezető köteles kizárni. 13. Egy versenyszámból történő esetleges kizárás nem befolyásolja a többi versenyen való részvétel lehetőségét. 14. Az a versenyző vehet részt az adott versenyen, aki a kezdési időpontkor jelentkezik a versenyvezetőnél. 15. A versenyen az egyes versenyszámok eredményein túl 2 további cím kerül kiosztásra: A Pilis-Dunakanyar bajnok csapata címet nyeri el az a csapat, amelynek versenyzői a legtöbb pontszámot érték el a versenyeken A Pilis-Dunakanyar lovas bajnoka címet nyeri el az a versenyző, aki a legtöbb pontot érte el a versenyeken. 16. A helyezéseket az alábbi pontozás segítségével összegezzük: 1. helyezett : 10 pont 2. helyezett : 8 pont 3. helyezett : 6 pont 4. helyezett : 4 pont 5. helyezett : 2 pont 17. Amennyiben a pontszámok alapján két vagy több egyezőség áll fenn, abban az esetben lovas gyorsulási versennyel döntjük el a helyezést. 18. Aki a reggeli lovas felvonuláson is részt vesz, az a bajnokságban + 10 pontot kap.
Ló szépségverseny 2019. május 25.-én! Kezdés időpontja: 10:30 Befejezés időpontja: 11:00 Eredményhirdetés: 11:00 Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. Bárki nevezhet a saját lovával A legszebb Csikó, legszebb kanca és a legszebb mén cím elnyeréséért. Értékelés: Az értékelést köztiszteletben álló (Pomázon) közismert, pártatlan személyekből álló zsűri végzi. A zsűri elnöke: Száraz György a Nemzeti Lovaregylet elnöke, tagjai: Ternovszky Béla rajzfilm rendező, Pomáz Város Kulturális Bizottságának elnöke, és Nyitrai Berdin Bianca állatorvos, lovasíjász. Az értékelésnek része, hogy a lovas szakszerűen bemutassa a lovát, és megcsillogtassa lova erényeit, A ló szépségversenyen a lovon csak vezetőszár lehet, azonban a lovas öltözetét is értékeli a zsűri. Szempontok: mar magassága, arányosság, fejforma, nyak íveltsége, sörény selymessége, farka illesztése, hossza, izomzata, inak feszessége, szőrzete, mintázata, jegyei, kecsessége, mozgása, viselkedése, stb.
77 méteres lovas gyorsulási verseny 2019. május 25.-én! VERSENYKIÍRÁS Kezdés időpontja: 11:00 Befejezés időpontja: 11:45 Eredményhirdetés: 11:45 Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A lovas gyorsulási verseny lényege, hogy álló helyzetből indulva, ki teszi meg a 77 méteres távot legrövidebb idő alatt. A verseny kieséses. Párosával indítjuk a versenyzőket. Aki hamarabb halad át a célvonalon az jut tovább. A befutókat kamerával rögzítjük. Értékelés: Az első 5 helyezett kap pontot. Az első 10 pont, a második 8 pont, a harmadik 6 pont, a negyedik 4 pont, az ötödik 2 pont. E pontok beszámítanak a lovas csapatok versenyébe, az egyéni bajnoki cím elnyeréséhez. A gyorsulási versenypálya a majdani Előudvar karámban található. Kiegyenesítettük a kifutó szakaszt, a felgyorsult lovak biztonságos lefékezése érdekében.
Pomázi Terep Derby Pomázi 7777 m-es váltó-terepvágta előfutamok VERSENYKIÍRÁS Előfutamok: 2019. május 25.-én; Döntő: 2019. május 26.-án! Kezdés időpontja: 13:00 Befejezés időpontja: 14:00 Eredményhirdetés: 05.26. Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 9 csapat 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A versenyre legalább 2 és legfeljebb 7 fős csapatok nevezhetnek. A verseny a Magyar Vár Táborban kialakított 1111 méteres terepvágta-pályán zajlik. Minden csapatnak 7 kört kell megtennie, oly módon, hogy az indulás helyén (a lovasíjász karámban) kialakított váltószakaszon vágta közben kell átadnia csapattársának a csapat kendőt. A pályán különböző nehezítések találhatók, amelynek célja a lovas ügyességének próbára tétele és a sebesség lassítása a veszélyesebb szakaszok előtt. A csapatok indítása 3 csapat nevezéséig egyszerre történik, 3 fölött, pedig (a biztonságosabb verseny érdekében) megbontva, selejtezőre és döntőre. E pontok beszámítanak a lovas csapatok versenyébe, és az egyéni versenybe is. A fentiek szerinti az útvonalat a terepen szalagokkal jelöljük. Az útvonal nem tartalmaz olyan szakaszokat, amely az átlagos tereplovaglásnál veszélyesebb lenne, azonban kérünk mindenkit, aki nevezni szeretne, hogy járja végig az útvonalat, ismerkedjen meg vele, annak érdekében, hogy a verseny alatti balesetek lehetőségeit csökkentsük.
777 m-es lovas gyorsasági verseny VERSENYKIÍRÁS 2019. május 26.-án! Kezdés időpontja: 10:00 Befejezés időpontja: 10:45 Eredményhirdetés: 10:45 Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A versenyzőket egyenként, egymás után indítjuk a Magyar Vár Táboron belül kijelölt 777 méteres nézőktől elkerített pályán. Az indítás és a cél a lovas gödörben van. Értékelés: Az időt tized másodperc pontossággal mérjük. Az időeredmények alapján állítjuk fel a sorrendet. Az első 5 helyezett kap pontot. Az első 10 pont, a második 8 pont, a harmadik 6 pont, a negyedik 4 pont, az ötödik 2 pont. E pontok beszámítanak a lovas csapatok versenyébe, az egyéni bajnoki cím elnyeréséhez, és a lovak versenyébe egyaránt.
Birkarablás 2019. május 25.-én! Kezdés időpontja: 15:45 Befejezés időpontja: 16:45 Eredményhirdetés: 16:45 Fődíj: Bárány Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A játék helyszíne a lovasgödör. Egyszerre két, 3-3 fős csapat küzd egymás ellen. A csapatokat a játékosok derekára kötött különböző színű szalagok alapján különböztethetik meg.a csapatok egymás mellé felállnak a pálya egyik rövid falán. A pálya túlsó végén elhelyezik a kitömött birkabőrt (bábu). A bíró indítására a csapatok rávágtáznak a bőrre és megpróbálják a ló hátáról felvenni, illetve egymástól elvenni. Cél, hogy a bábut egy meghatározott körbe bejuttassák. Amelyik csapatnak ez többször sikerül, az lesz a győztes. A bábuért való küzdelemben a bábut fogó lovas nem támadható (nem lehet lefogni, megfogni, ütni, stb.), csak a bábu. A lovak egymással ütköztethetők, lóval lovat eltolni, félrelökni szabad, de ágaskodás, rúgás, harapás nem megengedhető. Az ilyen lovak a versenyből kizárásra kerülnek. A bábuért lehajoló ember támadása lóval szigorúan tilos. A földről való felvételt követően, a körbe való bedobást megelőzően a csapaton beül legalább egy átadás kötelező. Amennyiben a bábu kikerül a pályáról, vagy a játékot meg kell állítani (pl. ha lovas leesik a földre). A kezdeti helyzetből indulnak újra a csapatok. Amennyiben a rendes játékidőn belül döntetlen alakul ki. Mindkét csapatból egy-egy játékos küzdd meg a döntő pontért. A bábura ekkor nem kell rávágtázni. A két lovas egy 5 m-es átmérőjű körön belül helyezkedik el. A kör közepére kerül elhelyezésre a bábu. A játékosok a bíró indítására kezdhetik el a küzdelmet. Ajánlott védőfelszerelés: térd és lábszárvédő, sisak Játékidő: 7 perc Az első 5 helyezett kap pontot. Az első 10 pont, a második 8 pont, a harmadik 6 pont, a negyedik 4 pont, az ötödik 2 pont. E pontok beszámítanak a lovas csapatok versenyébe.
Kinizsi próba lovas ügyességi verseny Előfutamok: 2019. május 25.-én; Döntő: 2019. május 26.-án! Előfutam időpontja: 14:00 Befejezés időpontja: 15:00 Eredmény-hirdetés: 15:00 Döntő kezdés 11:30 Befejezés időpontja: 12:00 Eredmény-hirdetés: 12:00 Fődíj: oklevél Egyéni versenyzők 21/7 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A verseny lényege, hogy ló és lovasa különböző, a lovas harcból és a lovas vadászatból vett feladatokat hajt végre egy ügyességi akadálypályán. A feladatok végrehajtása során szükség van ló és lovas közötti minél magasabb fokú együttműködésre, valamint a ló minél magasabb szintű idomítottságára. Cél, hogy a pályát minél gyorsabban teljesítsék a lovasok, minél kevesebb hibával. A versenyzőknek a délelőtt folyamán a döntőbe jutásért válogató pályát kell teljesíteni, amelynek helyszíne a külön erre a célra létesített pálya. Az itt legjobban teljesítő lovasok kerülnek be a délutáni döntőben, amelynek helyszíne a Lovas gödör. A selejtezők során a versenyhez szükséges eszközöket (szablya, vagy fokos) feladjuk a versenyzőnek, illetve elvesszük tőle. A döntőben a versenyzőnek magával kell vinnie a fegyvert. Részvétel eszköz, és/vagy fegyverhasználathoz szokott lóval lehetséges. Várunk minden olyan lovast, aki kedvet érez a feladatok kipróbálására! A pálya lehetséges elemei: A pálya leírása (a zárójelbe tett, aláhúzott feladatok csak a döntőben lesznek): 1. kör: ugrás földre leszúrt kelevéz felvétele, kelevéz hajítás céltáblára zsák felvétele tuskóról bóják kerülgetése zsákkal 2. kör: (ugrás zsákkal) zsák letétele a tuskóra szablya felvétele (a döntőben szablyát vagy fokost magával kell vinnie a versenyzőnek) karikafűzés 3. kör: (ugrás szablyával/fokossal) fél kör után ráfordulás a vágóállványokra, majd a fejek levágása menet közben (egy kisbálákból kialakított fal bedöntése lóval) 4. kör: (ugrás szablyával/fokossal) befordulás a zsákutcába szablya leadása (döntőben a szablya/fokos elrakása) (lóról leszállás, a ló megkerülése, vissza a lóra) kitolatás zászló felvétele 5. kör: (ugrás a zászlóval) egy kör megtétele a zászlóval Hibák: - verőhiba ugrás(ok)nál 5mp/hiba - (ha a kelevéz nem talál, kiesik a céltáblából 5 mp) - bóják felborítása a kerülgetésnél 5mp/bója - ha a zsák leesik a tuskóról 10 mp - sikertelen karikafűzés 5 mp/karika - sikertelen fejlevágások 5 mp/fej - a ló nem dönti be a falat 10 mp - a ló kilép a zsákutcából 10 mp - zászló elejtése 10 mp Érvénytelen futam: - ha nem a kelevézt nem veszi fel a versenyző - ha a versenyző nem veszi fel a zsákot, vagy menet közben elveszíti és nem tudja újra felvenni - ha a versenyző a lóra visszaszállást nem a zsákutcán belül végzi - ha lovas nem veszi fel a zászlót - ha a ló és/vagy lovas idő előtt elhagyja a pályát - bukás esetén, ha a lovas nem tudja a befejezni a futamot Érvénytelen futam esetén a selejtezőben újrapróbálkozni EGYSZER van lehetőség!
VERSENYKIÍRÁS 2019. május 26.-án! Lovas birkózás Kezdés időpontja: 13:15 Befejezés időpontja: 13:45 Eredményhirdetés: 13:45 Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. A versenyzők félmeztelenül, szőrén ülik meg a lovakat. Aki a másikat le tudja szedni a ló hátáról ő lesz a nyerő. Ütni, rúgni, harapni tilos. Nem megengedett továbbá az ellenfél lovának a szárába belenyúlni. A jelentkezők számától függően körmérkőzéses, vagy kieséses rendszerben. Értékelés: Az első helyezett 10 pont, második 8 pont, harmadik 6 pont, negyedik 4 pont, ötödik 2 pont kap. 2019. május 25.-én! Szent László viadal lovasíjász verseny Kezdés időpontja: 18:00 Befejezés időpontja: 19:00 Eredményhirdetés: 19:00 Fődíj: oklevél Versenyzők száma legfeljebb: 16 fő 2019. május 24. (Amennyiben az előzetes nevezés alapján a versenyzők száma nem éri el a megengedettet, akkor a verseny napján 9 00 -ig) Szabályok: A versenyre az általános szabályok az egyedi szabályokkal együtt érvényesek. Évszázadokon át népi mondák, hősi énekek, himnuszok, templomi falfestmények és imádságos könyvek zengik László király párviadalát a kun vitézzel a Kerlés hegyi csatában, amelynek során a kunok vezére látván, hogy vesztésre áll a csata, hadizsákmányként elrabolt egy szép lányt, és kisebb lovascsapat kíséretében menekült a csatatérről. László király ezt meglátta és pár vitézével utánuk eredt. Mindkét csoport jól bánt a lóval és az íjakkal. A viadal során a magyar vitézek el-el kaptak egy-egy kun vitézt, így a végére csak László király és a kun vezér maradt. László hősies küzdelemben kiszabadította a leányt. A verseny során a két vezér csapatot toboroz, amelyben a létszámok azonosak. (3-5 fő) A csapatok egymást váltva vágtáznak keresztül az arénán s közben a nyugati (hosszú) falon felállított vesszőfogó háló elé fellógatott léggömbök közül az ellenfél színét kell lelőnie. A versenyt az nyeri, aki hamarabb megsemmisíti az ellenfelet szimbolizáló léggömböket. Az első helyezett csapat tagok 10 pontot, második helyezett csapat tagjai 5 pont kapnak.
Egyéni Nevezési Lap Rajtszám: Résztvevő neve: Melyik lovas tanyáról, lovas csapattól érkezett: Életkor: Lakcím: E-mail cím: Telefonszám: A ló neve: A ló neme: 2019. május 25 és 26-án részt kívánok venni az alábbi versenyeken: (jelölje X -el!) 77 méteres lovas gyorsulási verseny: 777 méteres lóverseny: 7777 méteres terep váltóversenyen Kinizsi próba - lovas ügyességi verseny: Lovas birkózás: Szent László viadal Nomád harci viadal Ló szépségverseny Csikó: Kanca: Mén/Herélt: Tudomásul veszem, hogy a versenyeken és programokon a saját kockázatomra és felelősségemre veszek részt. A versenykiírást megismertem, a szabályokat betartom. Pomáz, 2019. május.. Résztvevő aláírása
Csapat Nevezési Lap Rajtszám: Csapat neve: Név: Lakcím: Életkor: 1 2 3 4 5 6 7 E-mail cím: Telefonszám: 2019. május 25 és 26-án részt kívánunk venni az alábbi versenyeken: (jelölje X -el!) Birkarablás: 7777 méteres terep váltóverseny: Szent László viadal: Tudomásul vesszük, hogy a versenyeken és programokon a saját kockázatunkra és felelősségünkre veszünk részt. A versenykiírást megismertem, a szabályokat betartom. Pomáz, 2019. május.. Résztvevők aláírása