Sorszám Pályázó neve Székhely Célterület Fejlesztési cél Megítélt támogatás

Hasonló dokumentumok
A évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája

A évi Tanyafejlesztési Program nyertes pályázatainak névsora

A ÉVI TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM NYERTES PÁLYÁZÓINAK NÉVSORA

A évi Tanyafejlesztési Program 1., 2., 3. és 5. célterületének nyertes pályázói, kérelmezői

A évi Tanyafejlesztési Program keretében támogatást nyert pályázók listája

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

DAKK Zrt. közlekedési termékek árusítására kijelölt postahelyek CSONGRÁD MEGYE

A tanyafelmérés eredményei

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Hatósági szerződés Ft év

Tanyaprogram (őstermelőknek, egyéni vállalkozóknak és családi gazdálkodóknak!)

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Kedvezményezett székhelye. Pályázat célterülete. Mórahalom TP-1 tanyai termékek piacra jutásának elősegítése

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő

2012. augusztus Szakiskola

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

7Km összetett eredmény:

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Területi ellátási kötelezettség Tüdőgyógyászat fekvő Aktív Rehabilitáció Krónikus

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. megbízásából Jegyeket és bérleteket értékesítő postahelyek

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Egyéni maraton - eredménylista!

Név. Cseh László úszás I/A. Dombi Rudolf kajak - kenu I/A. Lőrincz Tamás birkózás I/A. Risztov Éva úszás I/A. Sors Tamás (para) úszás I/A

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

III. S.Pártai Félmaraton

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

- eredmények - 5. osztály

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

8. Győr-Lipót futóverseny

A választók névjegyzéke

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

9. Győr-Lipót Futóverseny

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei január

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Név Lakóhely Szül.év Telj.sz.

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

Eredménylista Sarmaság

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

HIRDETMÉNY. Árverés helyszíne és címe: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztálya 6000 Kecskemét, Halasi út 34.

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

F. 1. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. működési területe

1. oldal, összesen: 6

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Átírás:

1. 4512 Aquarius67 Alapítvány Szarvas 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2. 3408 Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat Ásotthalom 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 805 281 3. 3575 Bácsalmás Város Önkormányzata Bácsalmás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 798 494 4. 3423 Balástya Községi Önkormányzat Balástya 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 999 800 5. 3677 Ballószög Község Önkormányzata Ballószög 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 980 345 6. 3604 Balotaszállás Községi Önkormányzat Balotaszállás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 637 703 7. 3605 Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata Békésszentandrás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 8. 3861 Bordány Nagyközség Önkormányzata Bordány 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 999 999 9. 4500 Borota Községi Önkormányzat Borota 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 783 080 10. 3573 Cibakháza Nagyközségi Önkormányzat Cibakháza 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 999 999 11. 3648 Csengele Községi Önkormányzat Csengele 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 12. 3986 Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Cserkeszőlő 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 899 310 13. 3436 Csólyospálos Község Önkormányzata Csólyospálos 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 14. 4152 Dóc Községi Önkormányzat Dóc 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 604 216 15. 3746 Dunafalva Községi Önkormányzat Dunafalva 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 16. 3993 Ebes Községi Önkormányzat Ebes 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 830 837 17. 3592 Egyek Nagyközség Önkormányzata Egyek 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 139 738 18. 4723 Emberi Összefogással a Környezetért Egyesület Gyomaendrőd 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 799 900 19. 3678 Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete Kecskemét 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 20. 3613 Fehér Bot Alapítvány Hajdúdorog 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 800 000 21. 4828 Fülöpháza Község Önkormányzata Fülöpháza 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 180 048 22. 3479 Gátér Község Önkormányzata Gátér 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 018 048 23. 4190 Gemzse Község Önkormányzata Gemzse 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 945 221 24. 3419 Homokháti Kistérség Többcélú Társulása Mórahalom 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 799 575 25. 3658 Jakabszállás Község Önkormányzata Jakabszállás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 26. 3764 Jászberény Városi Önkormányzat Jászberény 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 979 142 27. 4302 Kerekegyháza Város Önkormányzata Kerekegyháza 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 385 514 28. 4371 Kisszállás Község Önkormányzata Kisszállás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 29. 3726 Kömpöc Község Önkormányzata Kömpöc 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 714 788 30. 3599 Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Szarvas 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 31. 4570 Közösség a Megújuló Vidékért Egyesület Mezőtúr 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 799 660 32. 4322 Mezőberény Város Önkormányzata Mezőberény 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 958 186 33. 4489 Mezőgyáni Református Missziói Egyházközség Mezőgyán 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 34. 3546 Mórahalom Városi Önkormányzat Mórahalom 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 843 586 35. 4270 Nagymágocs Nagyközségi Önkormányzat Nagymágocs 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 816 920 36. 4143 Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Nyírábrány 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 799 996 37. 4006 Öttömös Községi Önkormányzat Öttömös 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 998 878 38. 4003 Petőfiszállás Községi Önkormányzat Petőfiszállás 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 767 525 39. 3857 Pusztamérges községi Önkormányzat Pusztamérges 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 40. 4448 Röszke Község Önkormányzata Röszke 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 999 900 41. 3596 Sándorfalva Városi Önkormányzat Sándorfalva 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 2 000 000 42. 3649 Soltvadkert Város Önkormányzat Soltvadkert 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 796 589 43. 3578 Szarvasi Fit Life Team Sportegyesület Szarvas 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 44. 3773 Szatymaz Községi Önkormányzat Szatymaz 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 841 367 45. 3732 Szelevény Községi Önkormányzat Szelevény 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 526 440 46. 4597 Szentkirály Község Önkormányzata Szentkirály 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 693 000 47. 3513 Szerep Községi Önkormányzat Szerep 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 821 600 48. 5027 Üllés Nagyközségi önkormányzat Üllés 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 798 640 49. 3703 Vasad Község Ökormányzata Vasad 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 800 000 50. 3427 Vásárosnamény Város Önkormányzata Vásárosnamény 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 986 431 51. 4145 Zsana Önkormányzata Zsana 1 Tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése 1 127 159 52. 4508 Aquarius67 Alapítvány Szarvas 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 53. 3493 Békéscsabai Nimród Lovasegyesület Békéscsaba 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 776 996 54. 5033 Békési Szabadidős Lovasklub Egyesület Békés 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 6 313 489 55. 3988 Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Cserkeszőlő 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 56. 4120 Fenntartható Térségért Alapítvány Tarhos 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 57. 4228 Forráskút Község Önkormányzata Forráskút 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 58. 3498 Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata Gávavencsellő 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 59. 3830 Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület Túrkeve 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 978 149 60. 4172 Kelebia Község Önkormányzata Kelebia 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 61. 3651 Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata Kiskunfélegyháza 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 62. 4342 Kiskunmajsa Város Önkormányzata Kiskunmajsa 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 63. 4551 Mezőgyáni Református Missziói Egyházközség Mezőgyán 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 64. 3570 Mórahalom Városi Önkormányzat Mórahalom 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 154 037 65. 4648 Nagyhalász Város Önkormányzata Nagyhalász 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 136 239 66. 3810 Nyírségi Segítő Kéz Alapítvány Kálmánháza 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 992 000 67. 3788 Orgovány Nagyközség Önkormányzata Orgovány 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 801 100 68. 5091 Öttömös Községi Önkormányzat Öttömös 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 834 122 69. 3979 Pont Mi Közhasznú Egyesület Kondoros 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 7 788 677 70. 4325 REMONDA Szabadidős, Lovas- és Sportegyesület Békéscsaba 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 6 399 640 71. 3953 Strázsa Tanya Közhasznú Szociális Szövetkezet Szabadszállás 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 8 000 000 72. 4893 Szentkirály Község Önkormányzata Szentkirály 1 Tanyasi Közösségi tér kialakítása 1 487 000 73. 4719 Ács Bertalanné Máriapócs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 608 375 74. 4341 Ádám Zoltánné Kocsér 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 75. 3403 Aladics Andor Dunafalva 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 963 031 76. 4369 Aladics Zita Baja 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 858 639 77. 3553 Andrejcsikné Kiss Gabriella Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 78. 3533 Androsovicsné Belanka Edit Gádoros 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 79. 4476 Anducska Tibor Érpatak 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 814 960 80. 3836 Antal Karolina Törökszentmiklós 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 81. 4518 Antal Mihály Gábor Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 944 279 82. 3461 Antal Zoltán Kétpó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 83. 3476 Apáti Zsófia Zsuzsanna Kistelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 84. 4243 Arany Ferenc Öcsöd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 85. 3684 Aszódi Zoltán Fülöpháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 86. 3650 Asztalos László Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 950 746 87. 4091 Augusztinyiné Laskai Katalin Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 482 605 88. 3694 Bácsi Istvánné Kunadacs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 810 89. 4498 Bagi Róbert Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 90. 3585 Bajuszné Fábián Ibolya Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 840 237 91. 4221 Bajzak József Kistelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 871 000 92. 4677 Bakró Beatrix Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000

93. 3557 Balázs József Nagykálló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 970 000 94. 3506 Balla Zsuzsanna Borbála Nagykáta 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 973 129 95. 4517 Balog Szilvia Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 96. 4432 Balogh Erika Mária Helvécia 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 865 97. 4644 Balogh Gábor Kiskunhalas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 98. 5109 Balogh Gábor Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 771 600 99. 4202 Balogh Krisztián Ópusztaszer 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 100. 4701 Banai Dániel Újszilvás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 101. 4065 Bánfi Zoltán Kistelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 102. 4746 Baracskai János Mihály Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 103. 3691 Bárány Angéla Szegvár 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 151 500 104. 4749 Baranyi László Csabáné Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 105. 4563 Baráth Csaba Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 969 845 106. 4420 Barna Ádám Üllés 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 107. 4481 Barna Csaba Forráskút 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 108. 5081 Barna Györgyné Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 109. 3568 Barta András Abony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 110. 3507 Barta János Jakabszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 111. 4869 Bartha István Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 551 237 112. 4162 Bende Balázsné Kerekegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 113. 4832 Bende László Bence Fülöpháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 114. 4937 Bernáth Lilla Nagycserkesz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 115. 4765 Bihariné Schleisz Tünde Nagykálló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 116. 4146 Bíró Attila Ura 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 117. 4859 Bíró Attila Adrián Orgovány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 118. 4712 Biró Gábor Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 885 826 119. 4730 Bodnár Gergely Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 120. 3964 Bodor István Róbert Helvécia 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 121. 3913 Borbásné Márki Márta Röszke 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 900 000 122. 4443 Borka Sándorné Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 123. 3689 Bozsák Zoltánné Ruzsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 124. 3543 Börcsök Róbert Mórahalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 475 000 125. 3835 Böröcz Lászlóné Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 126. 4778 Brezdány Zoltán Istvánné Balotaszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 127. 3860 Budainé Polyák Erika Fülöpjakab 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 694 522 128. 4752 Bujdosó Tibor Imre Mártély 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 203 970 129. 3510 Burikné Mezei Csilla Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 548 972 130. 3640 Czigány Csaba Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 859 888 131. 4561 Csáki Anita Forráskút 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 132. 4355 Csáki Tamás Kőröstetétlen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 269 350 133. 4785 Csányi Tamás Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 432 743 134. 4711 Csapóné Gyetván Andrea Encsencs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 135. 4428 Császár Ervin Zákányszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 369 160 136. 5021 Csendes István Péterné Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 705 000 137. 4033 Csicsó László Mikebuda 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 138. 4293 Csiszár Zoltán Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 139. 4689 Csongrádi Imréné Orosháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 719 992 140. 4878 Csontos Norbert Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 141. 4439 Deák Mónika Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 142. 4585 Demeter László Encsencs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 143. 4116 Dóczi Attila Ruzsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 144. 4092 dr. Fülöp Gyula Tiszaderzs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 145. 4279 Dr. Jagos-Nagy Melinda Kunszentmárton 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 146. 3424 dr. Kiss László Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 147. 4226 Dr. Lustyikné Gyulai Edit Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 148. 4738 Dr. Majoros-Dobó Zsuzsanna Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 332 093 149. 3841 Dr. Mocsainé Dr. Temesváry Zita Nagykőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 917 311 150. 4562 dr.nemes-nagy Tibor Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 974 433 151. 4064 Dunai Ida Jakabszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 198 124 152. 3597 Dunszt Zsolt Gábor Sándorfalva 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 153. 4629 Fábián Sándor Tabdi 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 154. 4053 Faddi Ferenc Jánoshalma 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 720 499 155. 5060 Farkas Lajos Szentkirály 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 156. 3516 Fássy Evelin Liza Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 864 310 157. 3471 Fazekas Anett Szegvár 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 158. 4531 Fazekas Irén Abigél Sarkadkeresztúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 159. 4165 Fehér István Lakitelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 879 250 160. 4465 Fejér Emese Nyíradony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 161. 3622 Fekete Anita Izsák 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 162. 4156 Feketéné Gulyás Anita Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 163. 4106 Felföldi-Szűcs Nóra Ágota Lakitelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 164. 3606 Ferenczi Péter László Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 165. 4687 FERENCZY ENDRE CSABA Hajdúnánás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 605 660 166. 4184 Fodor Kálmán Kisújszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 167. 4734 Fodor Szilvia Üllés 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 168. 4085 Fodorné Kató Eszter Pusztaszer 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 390 322 169. 3891 Frank Tamás Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 976 233 170. 3772 Frankó János Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 171. 4340 Furó János Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 172. 3715 Gaál Ferenc Ócsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 819 800 173. 4507 Gárdián Nikolett Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 997 174. 4401 Gebura Istvánné Fülöpháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 175. 3489 Gerbár Sándor István Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 994 832 176. 3406 Gerhard Péter Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 678 110 177. 5110 Gnann-Tormási Mónika Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 178. 4853 Godó Erika Rita Kiskunhalas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 179. 3956 Gombár Istvánné Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 180. 4683 Gosztonyi Fanni Györgyi Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 361 700 181. 4087 Görög Lajosné Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 915 934 182. 4539 Grezsa Gáborné Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 183. 4744 Gubányi Viktor Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 941 200 184. 4502 Gulyás Anita Móricgát 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 185. 3924 Gyermánné Szabó Katalin Újfehértó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 419 503 186. 4104 Gyöngyösi Kinga Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000

187. 3779 György Nikolett Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 905 058 188. 4382 Györk Ernőné Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 189. 3497 Gyuris Zsolt Zsombó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 190. 5052 H. Fekete László Hajdúszoboszló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 915 962 191. 3469 Halász Gábor Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 192. 4623 Hamzáné Lakó Judit Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 193. 4707 Harkai Nikolett Mórahalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 194. 3540 Heffler Zsolt Madaras 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 958 881 195. 4433 Hegedűs József Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 196. 4754 Hegedűs László Dániel Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 197. 4510 Hegedűs Lilla Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 198. 4215 Hegedűsné Jójárt Gyöngyi Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 199. 3820 Héjja Imre Orosháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 697 417 200. 4437 Heller István Nyírvasvári 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 201. 4326 Herskovitsné Vincze Gabriella Szentes 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 860 943 202. 3975 Heszné Pál Ildikó Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 203. 4599 Hideg Csaba Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 812 500 204. 4061 Hidegné Baráth Ildikó Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 205. 5092 Hlavács Mihályné Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 206. 4039 Horváth Imre Mihály Szentes 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 207. 4772 Horváth Marianna Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 714 823 208. 4344 Horváthné Király Andrea Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 657 209. 4429 Hosszu Gábor Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 210. 4576 Hrncsjar János Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 946 505 211. 3902 Hunyadi Péterné Gulyás Ilona Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 650 000 212. 4482 Hunyadi Tamás Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 996 990 213. 4609 Huszár Tamás Szabadszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 700 214. 4175 Illés-Vizsnyiczai Borbála Forráskút 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 800 000 215. 3850 Jákó Edina Szabina Monor 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 937 763 216. 3762 Jancsa Tímea Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 995 217. 3432 Jancsovics Pál Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 218. 3751 Jarábikné Lánczos Judit Lajosmizse 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 951 389 219. 3858 Jónás Ferenc Mátyás Tompa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 932 269 220. 4051 JÓNÁS TAMÁSNÉ Nagycserkesz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 080 221. 4027 Joó Kálmánné Bordány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 222. 4927 Joó Mihály Makó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 223. 5039 Juhász Ágnes Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 916 957 224. 4337 Juhász Ferenc Fülöpjakab 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 225. 4141 Kádár-Németh Gyula Bordány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 226. 4790 Kajó Gábor Róbert Gyomaendrőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 893 227. 4438 Kákonyi Evelyn Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 905 228. 5122 Kállai Géza Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 367 802 229. 4808 Karászi Tamás Pál Bátorliget 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 230. 4536 Kasza Tibor Szentkirály 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 231. 4155 Katona Anna Ildikó Jászszentandrás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 232. 4469 Katona Ottó Terem 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 233. 4227 Kecskés Richárd Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 699 469 234. 4153 Kecskés Róbert Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 683 329 235. 4844 Kemény Norbert Nyírcsászári 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 236. 3511 Képesi Tamás Jászszentandrás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 237. 3809 Kertész Györgyi Jászszentlászló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 238. 4951 Keserű Márta Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 211 317 239. 3495 Kiczkó Mónika Farmos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 240. 3673 Kiri Szilveszterné Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 600 000 241. 4504 Kiss Anikó Nagycserkesz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 994 665 242. 4715 Kiss István Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 777 737 243. 4360 Kiss István Tázlár 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 857 618 244. 4519 Kiss Istvánné Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 700 000 245. 3541 Kollárik Péter Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 385 887 246. 3433 Konczi András Felsőpakony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 247. 3797 Kónya László Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 988 750 248. 4751 Kormányos Zoltán Csengele 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 990 000 249. 3536 Koromné Patyi Zsuzsanna Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 250. 4362 Kosdi Krisztina Hajdúdorog 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 383 251. 4567 Kovács Antal Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 252. 4229 Kovács Beáta Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 253. 4742 Kovács János Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 254. 4370 Kovács Józsefné Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 727 288 255. 4692 Kovács Máte Hajdúszoboszló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 973 465 256. 3587 Kovács Mihály Újfehértó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 257. 3444 Kovács Róbert Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 776 723 258. 4442 Kovácsné Sallai Ágnes Jakabszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 509 941 259. 3799 Kővágó Attila Ópusztaszer 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 260. 3949 Kúkelné Sümegi Mónika Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 261. 3776 Kuklis Vince Istvánné Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 853 262. 3692 Lajkó Roland Zákányszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 263. 4354 Lajkóné Lovai Éva Bordány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 998 767 264. 4384 László Róbert Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 265. 3734 László-Ficsór Zsuzsanna Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 986 824 266. 3617 Lendvai József Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 660 000 267. 4625 Lisai Éva Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 268. 4407 Lovas Tibor Gyula 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 185 987 269. 4142 Lucza György Domaszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 270. 4345 Magyar Gábor Kálmán Kunadacs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 271. 3695 Magyar Tibor Tömörkény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 606 788 272. 4130 Makai Imre Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 998 972 273. 3414 Makra Edit Zákányszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 274. 4797 Makszim György Nagyhalász 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 275. 4862 Mándiné Gere Ildikó Hodász 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 276. 4583 Markó Erzsébet Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 277. 3675 Márkus-Plattner Anita Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 704 000 278. 4759 Márta Zoltán Zsolt Bugac 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 279. 3916 Mártél Dóra Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 313 441 280. 3826 Mayer Tamásné Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000

281. 4285 Medgyesi Gergely Bendegúz Helvécia 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 282. 3760 Medvegy Milyály Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 283. 4721 Mészáros György Bócsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 996 500 284. 4210 Móczár Tamás Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 972 537 285. 3925 Móga György Gáborné Dr. Gál Gabriella Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 986 260 286. 4739 Móga Péter Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 713 287. 4376 Molnár Anikó Judit Fülöpháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 288. 4980 Molnár Antal Martfű 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 289. 3766 Molnár Józsefné Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 854 290. 4852 Molnár Nóra Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 291. 4029 Molnár-Németh Zsuzsanna Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 292. 4631 Mucsi Nikolett Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 293. 4696 Murányi Dóra Túrkeve 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 971 000 294. 4487 Murányi Éva Magdolna Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 295. 4725 Nagy Edina Soltszentimre 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 048 905 296. 4801 Nagy György Terem 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 297. 3688 Nagy Hajnalka Hajdúsámson 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 298. 4528 Nagy István Lajos Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 994 196 299. 4127 Nagy István Pál Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 300. 5064 Nagy János Nagyhalász 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 301. 4499 Nagy Károly Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 429 378 302. 4207 Nagy László Kondoros 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 972 814 303. 4278 Nagy Lászlóné Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 304. 4695 Nagy Péter Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 672 638 305. 4292 Nagy Renáta Szamossályi 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 306. 3877 Nagy Tamás Ópusztaszer 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 307. 4179 Nagy Tamás Orgovány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 965 820 308. 3601 Nagy Zsolt Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 309. 4856 Nagyistók Marcell Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 986 092 310. 4024 Nagy-Juhák István Kiskunhalas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 629 918 311. 4332 Nemes Gábor László Kunszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 944 896 312. 4798 Németh Andrea Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 733 334 313. 3685 Németh Anita Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 314. 4089 Németh Attila János Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 315. 4281 Némethné Jakabos Eszter Hadassa Ladánybene 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 316. 4389 Németi Sándor Fülöp 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 317. 4132 Novák Blanka Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 318. 4694 Novák János Kétsoprony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 992 166 319. 4770 Nyemcsok Erika Orosháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 502 498 320. 5075 Nyerges-Revák Anett Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 321. 4521 Oláh Attila Imre Békés 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 322. 3591 Olajos Péter Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 998 512 323. 4691 Orcsik Norbert Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 324. 4900 Ornyik Lajos Csongrád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 839 500 325. 4665 Orosz Sándor Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 565 885 326. 3833 Ördöghné Szekeres Tímea Üllés 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 327. 3718 Palcsók János Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 328. 4501 Pálinkás István Jászszentlászló 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 329. 4303 Palotai Lászlóné Nyírkarász 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 330. 4637 Pályi-Závogyán Erzsébet Kétsoprony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 330 775 331. 4444 Pankotai Rita Hodász 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 332. 4830 Pap Ivett Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 855 995 333. 3943 Papp Antal Komádi 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 334. 3900 Papp Imre Dávid Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 335. 4222 Papp László Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 701 057 336. 3958 Papp Tiborné Nyíracsád 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 962 116 337. 4450 Papp Zoltán Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 338. 3733 Pásztor-Markella Eszter Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 965 410 339. 3628 Patkós Lajos Zsolt Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 340. 4678 Péli Attila Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 341. 4327 Pencz Rózsa Dunafalva 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 500 000 342. 3808 Pengő József Szentes 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 948 013 343. 4480 Perjesi Tibor Péter Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 344. 3657 Péter Szabó Istvánné Ágasegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 345. 4735 Pintér Szabolcs Kunszentmiklós 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 346. 3447 Rabi Tímea Forráskút 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 347. 4697 Rabiné Fekete Erzsébet Móricgát 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 571 375 348. 3554 Rádi Sándor Árpádné Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 349. 3415 Rádóczi Lajos István Ruzsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 204 100 350. 4078 Raffai Endre Mihály Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 998 541 351. 4068 Rálik Zoltán Pál Medgyesegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 856 857 352. 3769 Rávai Béla Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 819 802 353. 4250 Rávai Mihályné Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 645 000 354. 4413 Rebecsák Zoltán Halásztelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 355. 4682 Réti Norbert Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 904 356. 3974 Reusz Gábor Hercegszántó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 998 357. 4626 Revák Rebeka Ásotthalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 358. 4919 Rimóczi Sándorné Cegléd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 260 000 359. 3485 Rózsa Viktorné Biharugra 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 360. 3631 Rozsiné Juhász Katalin Pusztamérges 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 361. 4283 Sáfár András Csemő 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 000 362. 3995 Sajti Terézia Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 944 209 363. 3484 Sánta Ibolya Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 730 539 364. 3641 Sánta János Felsőlajos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 779 775 365. 3794 Sárközi Bettina Üllés 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 366. 3555 Sárközi Zsolt Csemő 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 367. 4483 Sebestyén Mária Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 368. 4404 Sejben Máté Kistelek 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 369. 4168 Senduláné Erdélyi Márta Kecel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 370. 4339 Simon Norbert Ruzsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 371. 4151 Sindel Csilla Erika Szarvas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 372. 4628 Sinka Norbert Érpatak 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 625 653 373. 4581 Skorkáné Gulyás Ágnes Kondoros 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 743 075 374. 4323 Solymosi Bertold Petőfiszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 500 000

375. 3740 Somogyi József Szalkszentmárton 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 376. 4392 Steiner László Fülöpszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 660 721 377. 3561 Suchamel Katalin Monor 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 700 000 378. 4255 Suhari-Nagy Tibor Ágasegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 379. 5036 Surman Pál Újlengyel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 380. 3839 Szabó Csaba Attila Mórahalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 280 675 381. 4926 Szabó Gyuláné Bátorliget 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 382. 3976 Szabó István Forráskút 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 383. 4099 Szabó István Mezőberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 384. 4117 Szabó Krisztián Mindszent 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 779 741 385. 4850 Szabó László Lajosmizse 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 000 386. 4239 Szabó Szabolcs Gergő Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 387. 4234 Szabó tamás Békéscsaba 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 388. 4294 Szabó Zita Ágasegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 389. 4713 Szabó Zoltán Kisújszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 390. 3786 Szabó Zsolt János Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 391. 4454 Szabóné Nagy Anita Újfehértó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 392. 4052 Szakácsné Bajnai Borbála Mária Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 991 324 393. 3547 Szalai Sándor Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 887 200 394. 3727 Szalai Zoltán Zákányszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 395. 4940 Szalainé Móra Eszter Ruzsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 990 831 396. 4578 Szekeres Attiláné Mórahalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 898 427 397. 4975 Szélpál Zoltán Zákányszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 359 292 398. 4259 Szénási Sándor Békéscsaba 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 572 315 399. 4486 Szentkúti Szilveszter Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 400. 3581 Szerencsés-Fekete Ildikó Kiskunhalas 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 998 401. 4818 Szerencsi Martina Ágnes Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 838 241 402. 4421 Szigeti Gyöngyi Röszke 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 403. 4902 Szilágyi János Bordány 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 483 262 404. 4667 Szita Márk Kiskőrös 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 400 933 405. 3496 Szívós István Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 997 617 406. 4174 Szládik Angéla Kunbaracs 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 914 021 407. 5042 Szőke Alíz Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 971 755 408. 3816 Szőke Károly Márk Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 409. 4260 Szuhai Balázs Bácsalmás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 410. 3612 Szundi Krisztián Balástya 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 700 763 411. 4364 Szűcs János Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 298 890 412. 3932 Szűcsné Rózsa Anita Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 499 020 413. 4793 Szvet Attila Jászberény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 414. 5059 Tabajdi Ferenc Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 415. 3584 Tajti Alexandra Bócsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 416. 4038 Tajti Gáspár Zsolt Jászszentandrás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 417. 3832 Tálas Roland Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 325 248 418. 4277 Támba Mihály Béláné Napkor 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 419. 3954 Tarcsi László Ágasegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 420. 4119 Tárkány Pál Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 765 925 421. 3566 Tarnóczki Sándor Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 422. 4854 Tavaszi Camelia Csengőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 423. 4019 Timár Attila Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 424. 4722 Tímár Attila Gyomaendrőd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 221 143 425. 3538 Tokaji Ferenc Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 426. 4804 Tóth Adrienn Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 356 790 427. 4297 Tóth Betti Balmazújváros 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 515 905 428. 4595 Tóth Edit Hortobágy 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 909 373 429. 3508 Tóth István Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 042 748 430. 3502 Tóth Istvánné Csólyospálos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 431. 4312 Tóth Sándor Lajos Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 432. 4045 Tóth Szabolcsné Domaszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 969 411 433. 5085 Tóth Zoltán István Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 434. 4588 Tóth Zsolt Béla Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 980 466 435. 4840 Tóthné Halász Teréz Izsák 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 599 436. 4436 Tőzsér Zsolt Hajdúböszörmény 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 437. 3556 Turcsányi Zoltán Zsolt Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 438. 4406 Túriné Vincze Krisztina Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 439. 3959 Udvardi Béla Fülöpjakab 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 440. 4066 Ujházi Ágnes Cegléd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 994 500 441. 4538 Ungi István Gergő Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 992 950 442. 3560 Ungvári András Cegléd 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 700 000 443. 4554 Urbán Attila Törtel 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 444. 3709 Urbán Richárd Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 941 907 445. 3895 Urbaniczki Gergely Gáspár Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 331 192 446. 4063 Vad Zsuzsanna Nyíregyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 447. 3627 Vágó Csaba Helvécia 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 448. 4083 Vajtu Józsefné Nyíradony 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 449. 4054 VÁRADI-SZABÓ ANNAMÁRIA Hódmezővásárhely 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 947 912 450. 4822 Varga Ferencné Fülöpszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 511 250 451. 3977 Varga Ildikó Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 452. 3749 VARGA JÓZSEF Bócsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 453. 4729 Varga Renáta Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 994 259 454. 4568 Varga Zsolt Sándor Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 455. 4509 Vargáné Madar Henrietta Hajdúbagos 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 456. 4761 Vékony István Kétpó 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 859 450 457. 3454 Vén Rafael Lajosmizse 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 029 458. 3633 Veres Zoltán Felgyő 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 203 529 459. 4871 Vérné Vass Márta Mórahalom 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 933 302 460. 4461 Vinczéné Koma Edit Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 998 352 461. 3623 Vinczéné Nagy Adrienn Fülöpszállás 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 385 100 462. 3971 Virág Aladár Tibor Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 1 602 722 463. 4767 Virág László Zsana 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 993 000 464. 4208 Virág Zoltán Kiskunfélegyháza 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 465. 3901 Vízhányóné Goda Ágnes Katalin Szatymaz 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 466. 4241 Volford Péter Domaszék 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 467. 3512 Wilhelm Tünde Kecskemét 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 468. 4331 Zahariné Pásti Judit Debrecen 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 999 852

469. 4059 Zámbó Brigitta Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 700 000 470. 5040 Zemlényi Bence Mezőtúr 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 995 365 471. 4506 Zerinváry Dóra Kiskunmajsa 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 2 351 950 472. 3494 Zsoldosné Nyári Anita Gádoros 2 Tanyai gazdaságok indításának és fejlesztésének támogatása 3 000 000 473. 3994 Acsai-Varga Józsefné Ruzsa 3 474. 4044 Agócs Péter Borota 3 475. 4515 Almási Attila Kiskőrös 3 476. 3549 Ambrus Ilona Éva Székkutas 3 477. 4848 Ancsin János Kiskunhalas 3 478. 4451 Andó Tamás Soltszentimre 3 479. 4372 Bakosné Dimák Margit Székkutas 3 480. 3690 Balogh Gábor Mezősas 3 481. 4863 Balogh Tamás Kiskunmajsa 3 482. 3875 Bánfi Róbert Kétsoprony 3 483. 4602 Bankovics András Kunszentmiklós 3 484. 3600 Barna Gizella Szeged 3 485. 4659 Bartáné Szurovcsák Ilona Nyíregyháza 3 486. 3821 Bartucz Tibor Kistelek 3 487. 3417 Bartus Lóránt Szászberek 3 488. 4492 Bencsik János Szelevény 3 489. 4002 Bere Attila Nagycserkesz 3 490. 3701 Bíró Orsolya Nyírvasvári 3 491. 3989 Bokor István Szászberek 3 492. 3401 BOKROS ANNAMÁRIA Nyársapát 3 493. 4532 Borgula Róbert Békéscsaba 3 494. 4867 Borka Anikó Ásotthalom 3 495. 4784 Boros Gábor Debrecen 3 496. 4318 Börcsök István Zoltán Ásotthalom 3 497. 4418 Börcsök Nikolett Mónika Ásotthalom 3 498. 4464 Bujdosó Ágnes Lajosmizse 3 499. 4423 Bük Bernadett Bordány 3 500. 4638 Czakó Szabolcs János Kiskunfélegyháza 3 501. 3843 Czeigersmidt Zoltán László Kistelek 3 502. 4794 Czirják Szabolcs Nyíregyháza 3 503. 4471 Csányi István Soltvadkert 3 504. 4747 Csányi Istvánné Soltvadkert 3 505. 3759 Csányi János István Földeák 3 506. 4452 Csermák Jánosné Kiskőrös 3 507. 4608 Csernák Zoltán Dabas 3 508. 4886 Csikós Béla Tázlár 3 509. 3765 Csiszár Józsefné Ásotthalom 3 510. 3725 Csővári Istvánné Kiskőrös 3 511. 4485 Csővári Krisztián Kecel 3 512. 4550 Dembrovszki Sándor Nádudvar 3 513. 3721 Dóra Jánosné Tabdi 3 514. 3459 dr. Csiszár Imre Hajdúnánás 3 515. 4177 Dr. Kelemen Emese Éva Nyíregyháza 3 516. 3445 Dr. Sasi Ádám Kiskunmajsa 3 517. 4559 Dulai György Kiskőrös 3 3 429 600 3 751 605 2 015 046 3 998 171 1 663 890 3 339 082 1 940 408 2 584 312 3 909 060 3 540 450 1 885 979 3 980 543 3 622 092 3 697 506 1 969 412 2 760 974 2 400 000 2 342 400 3 929 062 3 857 625 3 899 330 3 102 765 3 390 123 2 987 564 2 165 209 1 994 132 3 855 234 1 390 650 3 075 322 3 643 536 3 370 049 3 999 999 2 439 775 3 430 905