Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36.

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

Az intézmény alapfeladatai: -gimnáziumi nevelés-oktatás -szakközépiskolai nevelés-oktatás -alapfokú művészetoktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 6900 Makó, Szent István tér

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

EDIT ROMAI KA TOLIKUS SZAKKOZEPISKOLA ES KOLLEGIUM KESZTHELY ALAPITO OKIRAT

ELŐTERJESZTÉS A SZENÁTUS ÁPRILIS 26-AI ÜLÉSÉRE. 12. napirend

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

Derkovits Gyula Általános Iskola

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

Alapító Okirat évi módosítása egységes szerkezetben

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Alapító okirat. Az intézmény többször módosított Alapító okirata a módosításokkal egységes szerkezetben.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

Alapító Okirat. b) Székhelye: 2660 Balassagyarmat-Nyírjes, Nyírjespuszta 5. Pf. 102.

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

1. A Határozat 2. számú mellékletében jóváhagyott Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata az alábbiak szerint módosul:

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

ZALAMEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓ HATÁROZAT. A Zala Megyei Kormányhivatal által Z0/9/2011. számon nyilvántartásba vett Szociális Missziótársulat

Alapító okirat. 7. Az intézmény fenntartója és székhelye: Debreceni Baptista Gyülekezet

A Csengelei Alapfokú Művészeti Iskola Alapító okirata

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

1. Az intézmény neve: Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Rövid név: Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 17/2004. (I.28.) számú. h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

A Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Táncmővészeti és Zenemővészeti Szakképzı Iskola

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó OKIRAT

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

E L Ő T E R J E S Z T É S

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Átírás:

SZINAPSZIS SZAKKÉPZŐ ISKOLA (1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 4-6.) Alapítva: 2010. ALAPÍTÓ OKIRAT 2. MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA 2011. MÁRCIUS 30. HATÁLYOS: 2011. MÁRCIUS 30. NAPJÁTÓL F e n n t a r t ó a RIING KÉPZŐ KÖZPONT ALAPÍÍTVÁNY (1114 Budapest. Vásárhelyi Pál utca 2.) AZ ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSÁT ELFOGADÓ FENNTARTÓI HATÁROZAT SZÁMA 2/2011 AZ EREDETI ALAPÍTÓ OKIRAT KELTE: 2010. MÁJUS 21. AZ EREDETI ALAPÍTÓ OKIRATOT ELFOGADÓ FENNTARTÓI HATÁROZAT SZÁMA: 4/2010

A Ring Képző Központ Alapítvány (1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2. (Nyilvántartásba vételi száma: 10.316, Pk.: 60494/2007) mint Alapító a Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIII. és a Szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvények, valamint ezek végrehajtási rendeletei alapján az alábbi iskola megalapításáról és fenntartásáról rendelkezik: Az intézmény alapító okirata Eredeti okirat: 2010. május 21. 1. módosítás: 2010. október 18. 2. módosítás: 2011. március 30. 1. Az intézmény alapítója és annak székhelye Ring Képző Központ Alapítvány (Nyilvántartásba vételi száma: 10.316, Pk.: 60494/2007) 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2. 2. Az alapítói jogok gyakorlója Ring Képző Központ Alapítvány kuratóriumának elnöke (Nyilvántartásba vételi száma: 10.316, Pk.: 60494/2007) 3. Az intézmény fenntartója, és annak székhelye Ring Képző Központ Alapítvány (Nyilvántartásba vételi száma: 10.316, Pk.: 60494/2007) 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2. 4. Az intézmény alapításának éve 2010. 5. Az intézmény neve, OM azonosítója, székhelye Név: OM azonosító: 201460 Székhely: 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 4-6. 2/8

6. Felügyeleti szervek A fenntartói tevékenység törvényességi felügyelete: Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatalának Főjegyzője Az intézmény szakmai és törvényességi felügyelete: Ring Képző Központ Alapítvány, 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 2. 7. Az intézmény típusa, az évfolyamok megjelölésével Többcélú intézmény, összetett iskola (szakközépiskola és szakiskola) - csak szakképzési évfolyammal működő közoktatási intézmény. A szakközépiskolai képzések nappali és esti munkarend szerint folynak I/13 és. évfolyamon a tanév rendje szerinti ütemezésben valamint keresztféléves képzési rendben. A szakiskolai képzés esti munkarend szerint folyik I/11 és II/12 évfolyamon a tanév rendje szerinti ütemezésben valamint keresztféléves képzési rendben. 8. Az intézmény tagozatai - nappali rendszerű iskolai oktatás - felnőttoktatási tagozat 9. Az intézmény tevékenysége 9.1. Az intézmény alaptevékenysége - Szakközépiskolai feladatok: TEÁOR 85.41 Felső szintű, nem felsőfokú oktatás nappali és esti - Szakiskolai feladatok: TEÁOR: 85.32 Szakmai középfokú oktatás esti Ellátandó alaptevékenysége az iskolarendszerű képzés keretében a székhelyen (1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 4-6.) - Szakmai középfokú oktatás (nappali és esti ), kizárólag szakképzési évfolyamokkal (Szakmai középfokú oktatás a fenntartó által meghatározott szakképesítések körében. A képzések a szakmák szintjétől függően: - szakiskolában a 11., - szakközépiskolában a 13. évfolyamtól kezdődnek.) 3/8

Az alábbi OKJ szakmák körében: Szakközépiskolai képzés: OKJ SZÁM 54 213 03 0000 00 00 SZAKKÉPESÍTÉS Mozgóképi animáció készítő Évfolyam száma 54 211 01 0000 00 00 Alkalmazott fotográfus 2 54 211 09 0010 54 02 Képgrafikus 2 54 211 09 0010 54 01 Alkalmazott grafikus 2 54 211 08 0010 54 01 Általános festő 2 Szakközépiskolába felvehető ető maximális tanulólétszám: 485 fő Szakiskolai képzés: 2 Évfolyamok jelölése Munkarend OKJ SZÁM 33 523 01 1000 00 00 SZAKKÉPESÍTÉS Számítógép-szerelő, - karbantartó Évfolyam száma 2 Évfolyamok jelölése I/11, II/12 Munkarend Esti Szakiskolába felvehető maximális tanulólétszám: 35 fő 9.2. Alaptevékenységhez kapcsolódó kisegítő, kiegészítő tevékenység - Máshova nem sorolt felnőtt és egyéb oktatás (nem iskolai rendszerű felnőttképzés) - Könyvtári és levéltári tevékenység - Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - Számítógép, - periféria javítása - Oktatást kiegészítő tevékenység - Bérelt ingatlan bérbeadása Az intézmény vállalkozási tevékenységet végezhet az alaptevékenységhez kapcsolódó kisegítő, kiegészítő tevékenységek körében. 4/8

9.3. Egyéb feladatai - Kulturális, egyéb szabadidős és egészségfejlesztési feladatok - A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása - Diáksporttal kapcsolatos feladatok - Hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához - Bejáró tanulók támogatása - Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok - Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása - Szakképző iskolai pedagógusok felkészítése az új OKJ-s vizsgáztatásra 10. Az intézménybe felvehető tanulók maximális létszáma: 520 fő Az intézménybe felvehető maximális tanulólétszám megoszlása feladatonként Szakképzés nappali Szakképzés esti Összesen szakközépiskola 210 275 485 szakiskola 0 35 35 Összesen 210 310 520 11. Az intézménybe felvehető tanulók maximális létszámának megoszlása normatíva jogcímenként a) szakmai elmélet Szakképzés nappali szakközépiskola 210 Szakképzés esti 275 Összesen 210 275 485 szakiskola 0 35 35 Összesen 210 310 520 b) szakmai gyakorlat Szakképzés nappali szakközépiskola 210 Szakképzés esti 275 Összesen 210 275 485 szakiskola 0 35 35 Összesen 210 310 520 5/8

12. Az intézménybe felvehető tanulók maximális létszámának megoszlása normatíva jogcímenként bontva iskolai szakképzés (szakképzés elméleti képzés) nappali munkarend 210 fő iskolai szakképzés (szakmai gyakorlati képzés) nappali munkarend 210 fő iskolai szakképzés (szakképzés elméleti képzés) esti munkarend 310 fő iskolai szakképzés (szakmai gyakorlati képzés) esti munkarend 310 fő 13. Igényelt normatíva jogcímek - Iskolai szakképzés, ezen belül: szakképzés elméleti képzés és szakmai gyakorlati képzés a szakképzési évfolyamokon - Hozzájárulások egyéb közoktatási nevelési, oktatási feladatokhoz, ezen belül: hozzájárulás pedagógiai szakmai szolgáltatások igénybevételéhez - Az ECDL számítógép-kezelői vizsga díjának visszatérítése - A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása - Szakmai és informatikai fejlesztési feladatok - Pedagógus szakvizsga, továbbképzés, az új OKJ-s szakmai vizsgáztatásra való felkészülés támogatása - Bejáró tanulók ellátásának támogatása - Osztályfőnöki pótlék kiegészítése - Hozzájárulás a tanulók tankönyvellátásához 6/8

14. Az intézmény feladatellátását szolgáló vagyon 14.1. Ingatlan A közoktatási intézménynek saját ingatlan tulajdona nincs. A székhelynek helyet adó ingatlanokat a bérli fenntartói kezességvállalás mellett, a mindenkori hatályos bérleti szerződések ek szerint. A székhelynek helyet adó ingatlan természetben a 1114 Budapest, Vásárhelyi Pál utca 4-6. szám alatt található, tulajdonosa a Fehérvári úti Irodaház Ingatlanforgalmazó Kft. (székhely: 6724 Szeged, Pacsirta u. 1., Cg: 06-09-013133, adószám: 14501511-2-06, statisztikai száma: 14501511-6810-113-06), az ingatlan helyrajzi száma 4428. 14.2. Ingó vagyon A közoktatási intézmény által használt ingóságokat a fenntartó ingyenesen biztosítja az iskola számára. A feladatellátáshoz szükséges eszközök beszerzése a felmenő rendszerű képzéshez igazodva folyamatos. 15. A vagyon feletti rendelkezési jog A vagyon feletti rendelkezési jogot a fenntartó gyakorolja. Az iskola a rendelkezésére, használatába átadott vagyont csak a fenntartó egyetértésével idegenítheti el. 16. A gazdálkodással összefüggő jogosítványok A közoktatási intézmény a fenntartó által jóváhagyott költségvetés keretein belül, önállóan gazdálkodó intézmény. Az intézmény szervezetén belül, rendelkezik saját gazdasági szervezeti egységgel, melynek élén a jogszabályokban meghatározott végzettségű gazdasági vezető áll. Az iskola gazdálkodását a gazdálkodásra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján a fenntartó által jóváhagyott belső szakmai szabályzatok szerint köteles folytatni. Az intézmény a fenntartó engedélye nélkül bankszámlát nem nyithat, pénzkölcsönt (hitelt) nem vehet fel, kezességet nem vállalhat, értékpapírt nem vásárolhat, váltót nem bocsáthat ki, és nem fogadhat el. 7/8

17. Az intézmény vállalkozási tevékenysége Az intézmény szabad kapacitásainak hasznosítása érdekében a fenntartó előzetes engedélyével vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A vállalkozásokból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenységek kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni és elszámolni. 18. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje, munkajogi szabályok Az intézmény igazgatóját a Ring Képző Központ Alapítvány Kuratóriumának elnöke bízza meg, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. 19. Az intézmény képviseletére jogosult Az intézmény teljes körű képviseletére jogosult az igazgató, aki a képviseleti jogot, az ügyek meghatározott körére, eseti, vagy állandó jelleggel, írásban, intézményi dolgozóra átruházhatja. Az alapító okirat megalkotásáról a Ring Képző Központ Alapítvány Kuratóriuma, 2011. március 23. napján megtartott ülésén döntött, a fenntartói határozat száma: 2/2011, hatályba lép 2011. március 30. napjával. Jelen okirat nem selejtezhető. Budapest, 2011. március 30. Papolczi András kuratóriumi elnök Ring Képző Központ Alapítvány 8/8