SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTÕ



Hasonló dokumentumok
A Kormány 61/2006. (III. 23.) Korm. rendelete

TRIOTEL Távközlési Kft.

TRIOTEL Távközlési Kft.

Az irodalmi és a művészeti művek védelméről szóló Berni Egyezményben részes országok listája

DPD Express szolgáltatás

TRIOTEL Távközlési Kft.

XII. sz. melléklet Díjszabás

MEHIB ZRT OKTÓBER 9-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

EGYEDI SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS

Stratégiai partnerségek Felnőtt tanulás III. számú melléklet PÉNZÜGYI ÉS SZERZŐDÉSES RENDELKEZÉSEK

Közlemény március 1. Bejelentés jogszabály változás miatti ÁSZF módosításról

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

Az Invitel Távközlési Zrt.

Az Emberi Jogok Nemzetközi Egyezségokmányai és a Fakultatív Jegyzőkönyvek megerősítésének helyzete

Közlemény július 1. Bejelentés az előfizetői igények szélesebb körű kiszolgálása miatti ÁSZF módosításról

Invitel Távközlési Zrt. Általános Szerződési Feltételek üzleti előfizetők számára nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatásokra

2-19 sz. melléklet (Tiszavasvári fejállomás)

2-20 sz. melléklet (Lepsény fejállomás)

használati útmutató A Tartalomjegyzékben az országok listája található ABC sorrendben az oldalszámok feltüntetésével

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTÕ

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

MAGYARORSZÁG -ajánlat készült: 2014 március 10.- H Zóna 1-3

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: december március 6.

MELLÉKLETEK. Hatályba lépés ideje: 2009.április 03.

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTÕ

használati útmutató A Tartalomjegyzékben az országok listája található ABC sorrendben az oldalszámok feltüntetésével

TANET KFT. HELYHEZKÖTÖTT TELEFON- SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MELLÉKLETEK

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

II. sz. segédlet az országkódok kitöltéséhez

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTÕ

NeoPhone a NetTelefon

Megyei Egészségügyi Vagyonkezelı és Ingatlan Hasznosító Kft. Magyar Telekom Nyrt. Beszédcélú Távközlési Szolgáltatási Szerzıdés

Védjegybejelentés meghirdetése és a védjegy lajstromozása különleges gyorsított eljárásban

GDA légi export díjak 2018 /HUF/ * A GDA boríték használata esetén a fuvardíjat nem befolyásolja a csomag súlya. Érvényes 2018.

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

Hatályos: november 01-től

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 FELSŐOKTATÁSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

A Magyar Nemzeti Bank elnökének /2005.( ) MNB rendelete. a jegybanki információs rendszerhez kapcsolódó jogcímezési kötelezettségről

Szent István Egyetem Gödöllő. 3/2005.sz. Rektori Utasítás az egyetemi alkalmazottak és hallgatók külföldi utazásának ügyintézéséről és napidíjáról

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA2 KÖZNEVELÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

A Magyar Köztársaság hozzájárulása az EU haditechnikai eszközök tranzitjáról és kiszállításáról szóló 11. Éves Jelentéséhez

ALKALMAZANDÓ TÁMOGATÁSI RÁTÁK KA202 SZAKKÉPZÉSI STRATÉGIAI PARTNERSÉGEK

I. melléklet ORSZÁG ISO- KÓDJA. HARMADIK ORSZÁG VAGY ANNAK RÉGIÓI Ausztrália MEGJEGYZÉSEK. CH Svájc 2

Szolgáltatások, díjcsomagok, díjazási feltételek

1. Forgalmi díjak Havidíj bruttó Alap tarifacsomag (Forgalmi díj komponensei: Perc díj) 990 Másodperc alapú számlázás.

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

TANÚSÍTÁSI ELJÁRÁS SZABÁLYZATA

Szolgáltatások, díjcsomagok, díjazási feltételek

B) vagy 5. C) választása esetén: Az árujegyzék fordítása arra a nyelvre, amelyen az utólagos terület-kiterjesztés a WIPOhoz továbbítandó

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTŐ

TRIOTEL Távközlési Szolgáltató Kft.

Szolgáltatások, díjcsomagok, díjazási feltételek

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK

telefon alapcsomag forgalmi díjak (bruttó) Csúcsid ben Csúcsid n kívül

jacsa.net VOIP nemzetközi percdíjak

MEHIB ZRT JANUÁR 15-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁSA ÉS FEDEZETI POLITIKÁJA

LAKOSSÁGI FORINT SZÁMLACSOMAGOK

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként

DPD Szolgáltatás leírás

A Magyar Köztársaság hozzájárulása az EU haditechnikai eszközök évi tranzitjáról és kiszállításáról szóló 9.

VoIP hívásdíjak bruttó összegei országonként

A BIZOTTSÁG 147/2009/EK RENDELETE

Hatályos: /16

LAKOSSÁGI/IFJÚSÁGI/MIAMANÓ/VÁLLALKOZÓI FORINT BANKSZÁMLA HIRDETMÉNY. Általános Hirdetmény 1.9 pont: Betétbiztosítás figyelembevételével

TRIOTEL Távközlési Szolgáltató Kft.

UPS Zónatáblázat - EU és nemzetközi célállomások UPS Tariff Zone Chart - EU and International Destinations. Express Saver Standard

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2018) 139 final számú dokumentum I-IV. mellékletét.

új díjzóna ( től)

Az Erasmus+ program összes tevékenységtípusában a következő országok vehetnek részt: Norvégia Törökország Szerbia3

1. Applicants for international protection by citizenship and months in 2018

1. SZ. MELLÉKLET - DÍJSZABÁS

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF-ek ügyfélkapu útján kerül benyújtásra a Hatóság részére.

MEGNEVEZÉS IMF (International Monetary Fund) WTO (World Trade Organisation) IBRD (International Bank for Recon-struction and Development) IDA

TRIOTEL Távközlési Kft.

TRIOTEL Távközlési Kft.

3. sz. MELLÉKLET Összes alkoholfogyasztás per fő (15 év felettiek) tiszta alkoholt számítva literben

1. 1. Volt T-Kábel Magyarország Kft. előfizetők által igénybe vehető szolgáltatási díjcsomagok havi előfizetési díjai *** Szolgáltatási csomag

Konzultáció Európa jövőjéről

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) az a nyelv, amelyen a nemzetközi bejelentés a WIPO-hoz továbbítandó. d) Telefonszám: Fax:

Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM) bejelentés nyelve francia angol spanyol

GYŐR.NET INTERNETSZOLGÁLTATÓ KFT.

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 94.

Az Invitel Távközlési Zrt.

Az Invitel Távközlési Zrt.

Aljzatok, dugaszok. Aljzatok, dugaszok:

Új FedEx tarifák Érvényes január 5-től

Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: június szeptember 1.

Nemzetközi zónabesorolások

3. ÚTVONALI TERV JÓVÁHAGYÓ CSOMAG

Ki vehet részt az Erasmus+ programban?

NEMZETI VÉDJEGYKÖZLEMÉNYEK

Az Invitel Távközlési Zrt.

TRIOTEL Távközlési Kft.

TRIOTEL Távközlési Kft.

ZÁRÓOKMÁNY. AF/ACP/CE/2005/hu 1

2-02 sz. melléklet (Dévaványa, Létavértes) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

2-02 sz. melléklet (Dévaványa) Termékek, szolgáltatáscsomagok, ezek elérhetőségeinek jellemzői

Átírás:

SZABADALMI KÖZLÖNY ÉS VÉDJEGYÉRTESÍTÕ A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALÁNAK HIVATALOS LAPJA 117. ÉVFOLYAM 17. SZÁM 2012. SZEPTEMBER 14. TARTALOM A hatósági közlemények rovataiban alkalmazott kódok és rendezési elvek............. 67 Nemzeti védjegyközlemények............................ M1682 M1836 Nemzetközi védjegyközlemények............................ W335 W348

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítõ 117. évfolyam 17. szám, 2012.09.14. A hatósági közlemények rovataiban alkalmazott kódok és rendezési elvek A hatósági közlemények rovataiban alkalmazott kódok és rendezési elvek AD AE AF AG AI AL AM AN AO AP AR AT AU AW AZ BA BB BD BE BF BG BH BI BJ BM BN BO BR BS BT BV BW BX BY BZ CA CD CF CG CH CI CK CL CM CN CO CR CU CV CY CZ DE Az iparjogvédelmi dokumentumokat kibocsátó egyes országokat és egyes nemzetközi szervezeteket azonosító kódok (a WIPO 3. szabványa szerint) Andorra Egyesült Arab Emirátusok Afganisztán Antigua és Barbuda Anguilla Albánia Örményország Holland Antillák Angola Afrikai Országok Iparjogvédelmi Szervezete (ARIPO) Argentína Ausztria Ausztrália Aruba Azerbajdzsán Bosznia-Hercegovina Barbados Banglades Belgium Burkina Faso Bulgária Bahrein Burundi Benin Bermuda Brunei Bolívia Brazília Bahama-szigetek Bhután Bouvet-sziget Botswana Benelux Szellemi Tulajdonvédelmi Hivatal (BOIP) Belorusszia Belize Kanada Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-afrikai Köztársaság Kongó Svájc Elefántcsontpart Cook-szigetek Chile Kamerun Kína Kolumbia Costa Rica Kuba Zöld-foki Köztársaság Ciprus Cseh Köztársaság Németország DJ DK DM DO DZ EA EC EE EG EH EM EP ER ES ET FI FJ FK FO FR GA GB GC GD GE GG GH GI GL GM GN GQ GR GS GT GW GY HK HN HR HT HU IB ID IE IL IM IN IQ IR IS IT JE Dzsibuti Dánia Dominikai Közösség Dominikai Köztársaság Algéria Eurázsiai Szabadalmi Szervezet (EAPO) Ecuador Észtország Egyiptom Nyugat-Szahara Belsõ Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegy és ipari minta) (OHIM) Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) Eritrea Spanyolország Etiópia Finnország Fidzsi-szigetek Falkland-szigetek (Malvin-szigetek) Faröer-szigetek Franciaország Gabon Nagy-Britannia Az Öböl menti Arab Államok Együttmûködési Tanácsának Szabadalmi Hivatala (GCC) Grenada Grúzia Guernsey Ghána Gibraltár Grönland Gambia Guinea Egyenlítõi-Guinea Görögország Dél-Georgia és a Dél-Sandwich-szigetek Guatemala Bissau-Guinea Guyana Hongkongi Különleges Igazgatású Terület Honduras Horvátország Haiti Magyarország A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) Nemzetközi Irodája Indonézia Írország Izrael Man-sziget India Irak Iráni Iszlám Köztársaság Izland Olaszország Jersey JM Jamaica JO Jordánia JP Japán KE Kenya KG Kirgizisztán KH Kambodzsa KI Kiribati KM Comore-szigetek KN Saint Christopher és Nevis KP Koreai Népi Demokratikus Köztársaság KR Koreai Köztársaság KW Kuvait KY Kajmán-szigetek KZ Kazahsztán LA Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság LB Libanon LC Saint Lucia LI Liechtenstein LK Srí Lanka LR Libéria LS Lesotho LT Litvánia LU Luxemburg LV Lettország LY Líbia MA Marokkó MC Monaco MD Moldovai Köztársaság ME Montenegró MG Madagaszkár MK Macedón Köztársaság ML Mali MM Mianmar MN Mongólia MO Makao MP Észak-Marina-szigetek MR Mauritánia MS Montserrat MT Málta MU Mauritius MV Maldív-szigetek MW Malawi MX Mexikó MY Malajzia MZ Mozambik NA Namíbia NE Niger NG Nigéria NI Nicaragua NL Hollandia NO Norvégia NP Nepál NR Nauru NZ Új-Zéland OA Szellemi Tulajdon Afrikai Szervezete (OAPI) OM Omán PA Panama 67

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítõ 117. évfolyam 17. szám, 2012.09.14. A hatósági közlemények rovataiban alkalmazott kódok és rendezési elvek PE PG PH PK PL PT PW PY QA QZ RO RS RU RW SA SB SC SD SE SG SH SI SK SL SM SN SO SR ST SV SY SZ TC TD TG TH TJ TL TM TN TO TR TT TV TW TZ UA UG US UY UZ VA VC VE VG VN VU WO WS XN YE ZA ZM ZW Peru Pápua Új-Guinea Fülöp-szigetek Pakisztán Lengyelország Portugália Palau Paraguay Katar Közösségi Fajtaoltalmi Hivatal (CPVO) Románia Szerbia Oroszországi Föderáció Ruanda Szaúd-Arábia Salamon-szigetek Seychelle-szigetek Szudán Svédország Szingapúr Szent Ilona Szlovénia Szlovákia Sierra Leone San Marino Szenegál Szomália Suriname São Tomé és Principe Salvador Szíriai Arab Köztársaság Szváziföld Turks- és Caicos-szigetek Csád Togo Thaiföld Tádzsikisztán Kelet-Timor Türkmenisztán Tunézia Tonga Törökország Trinidad és Tobago Tuvalu Tajvan (Kínai Köztársaság) Tanzániai Egyesült Köztársaság Ukrajna Uganda Amerikai Egyesült Államok Uruguay Üzbegisztán Vatikán Saint Vincent és Grenadine Venezuela Brit Virgin-szigetek Vietnam Vanuatu Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) Nemzetközi Irodája Szamoa Északi Szabadalmi Intézet (NPI) Jemen Dél-afrikai Köztársaság Zambia Zimbabwe Szabadalom, kiegészítõ oltalmi tanúsítvány, növényfajta-oltalom, használati minta és formatervezési minta adatok azonosítói (INID-kódok a WIPO 9. szabványa szerint) (10) Lajstromozási és közzétételi adatok (11) a dokumentum száma: szabadalmi és növényfajta-oltalmi rovatokban közzétételi szám vagy lajstromszám; használati minta és formatervezési minta rovatokban lajstromszám; a megadott szabadalmak, a megadott növényfajtaoltalmak, a megadott használati minta oltalmak és a megadott formatervezési mintaoltalmak rovatokban a lajstromszámhoz kapcsolt dátum a megadó határozat kelte (13) a publikáció fajtája a WIPO 16. szabványa szerint (20) Bejelentési adatok (21) a bejelentés ügyszáma (22) a bejelentés napja (23) a kiállítási elsõbbség vagy kedvezmény, illetve a módosítási elsõbbség napja (24) a tanúsítvány oltalmi idejének kezdete (30) Uniós elsõbbség adatai, illetve UPOV Egyezmény szerinti elsõbbség adatai (40) A közzététel napja (50) Mûszaki adatok (51) Nemzetközi Szabadalmi Osztályozás (szabadalmi, illetve használati minta rovatokban); Locarnói Megállapodás szerinti osztályozás (formatervezési minta rovatokban) UPOV-kód (növényfajta-oltalmi rovatokban) (53) növényfajta fajtaneve (54) a találmány, illetve a szabadalom címe, a növényfajta fajneve, latin neve, a használati minta címe, a formatervezési minta megnevezése (55) a növényfajta fényképe, illetve a formatervezési minta fényképe vagy rajza (57) szabadalmi rovatokban a kivonat, használati minta rovatokban a fõigénypont (a jellemzõ ábrával) (60) Összefüggõ bejelentések, szabadalmak, kiegészítõ oltalmi tanúsítványok, növényfajta-oltalmak, használati minták adatai (62) megosztás esetén a korábbi szabadalmi, növényfajta-oltalmi, illetve használati minta bejelentés ügyszáma (65) közzétételi szám (megadott szabadalmakkal kapcsolatban) (66) belsõ elsõbbség napja (67) származtatást megalapozó irat adatai (68) az alapszabadalom lajstromszáma (70) A jogosult, a feltaláló és a képviselõ adatai (71) bejelentõ (72) feltaláló, szerzõ, nemesítõ (73) szabadalmas, jogosult (74) képviselõ (80) A Budapesti Szerzõdés és a Szabadalmi Együttmûködési Szerzõdés szerinti adatok (83) a mikroorganizmus törzs (biológiai anyag) letétbe helyezésének adatai (84) szekvencialista, illetve táblázat (86) a nemzetközi (PCT) bejelentés száma (87) a nemzetközi (PCT) bejelentés közzétételi száma (90) Az Európai Szabadalmi Egyezmény szerinti adatok, valamint a kiegészítõ oltalmi tanúsítványra vonatkozó adatok (92) a termék elsõ magyarországi forgalomba hozatali engedélyének száma és kelte, valamint az engedélyezett termék neve (93) a termék elsõ közösségi forgalomba hozatali engedélyének száma és kelte (94) a tanúsítvány oltalmi idejének lejárta (95) a kiegészítõ oltalmi tanúsítvány címe (a termék megnevezése) és a termék típusa (96) az európai (EP) bejelentés adatai (97) az európai (EP) bejelentés közzétételi adatai; az európai szabadalom megadásának az Európai Szabadalmi Közlönyben történt meghirdetési adatai A A1 A2 A3 B1 B2 B8 A publikáció fajtája (a WIPO 16. szabványa szerint) 1996. január 1-je elõtti bejelentési nappal rendelkezõ szabadalmi bejelentések közzététele, illetve közzététel nélkül megadott szabadalmak meghirdetése 1996. január 1-je utáni bejelentési nappal rendelkezõ szabadalmi bejelentések közzététele és tájékoztatás az elvégzett újdonságkutatásról 1996. január 1-je utáni bejelentési nappal rendelkezõ szabadalmi bejelentések, növényfajta-oltalmak közzététele Külön tájékoztatás az 1996. január 1-je utáni bejelentési nappal rendelkezõ szabadalmi bejelentésekben a közzétételt követõen elvégzett újdonságkutatásokról Megadott szabadalmak, növényfajtaoltalmak Korlátozott szabadalmak Helyreigazítás a szabadalmi leírások bibliográfiai adataiban 68

Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítõ 117. évfolyam 17. szám, 2012.09.14. A hatósági közlemények rovataiban alkalmazott kódok és rendezési elvek B9 T1 T2 T3 T4 T5 T6 T7 T8 T9 Helyreigazítás a szabadalmi leírásokban Európai szabadalmi bejelentések igénypont fordításának közzététele Tájékoztatás európai szabadalmak szövege fordításának benyújtásáról Európai szabadalmi bejelentések igénypontjai fordítás-kijavításának közzététele Európai szabadalmak szövege fordításkijavításának közzététele Tájékoztatás az Európai Szabadalmi Egyezmény szerinti felszólalási eljárásban módosítással fenntartott európai szabadalmak szövege fordításának benyújtásáról Tájékoztatás az Európai Szabadalmi Egyezmény szerinti korlátozási eljárásban módosítással fenntartott európai szabadalmak szövege fordításának benyújtásáról Korlátozott európai szabadalom Helyreigazítás európai szabadalmak szövege fordításának bibliográfiai adataiban Helyreigazítás európai szabadalmak szövege fordításában Védjegy és földrajzi árujelzõ adatok azonosítói (INID-kódok a WIPO 60. szabványa szerint) (100) Lajstromozási és megújítási adatok (111) lajstromszám (141) a lajstromozási eljárás és az oltalom megszûnésének napja (151) a lajstromozás napja (156) a megújítás napja (180) a lejárat napja (200) Bejelentési adatok (210) a bejelentés ügyszáma (220) a bejelentés napja (230) a kiállítási elsõbbség adatai (300) Uniós elsõbbség adatai (400) A Nemzetközi Iroda részérõl történõ közzététel adatai (450) a Nemzetközi Irodánál a közzétételt tartalmazó lap száma (500) Egyéb adatok (511) az árujegyzék vagy a termékjegyzék a Nizzai Megállapodás szerint, adatközlésnél csak az osztályok száma szerepel (540) a földrajzi árujelzõ megnevezése (541) a megjelölés közönséges írásmóddal (546) a megjelölés ábrával, illetve a közönségestõl eltérõ írásmóddal (551) együttes vagy tanúsító védjegy (554) térbeli megjelölés (555) hologrammegjelölés (556) hangmegjelölés (580) a Nemzetközi Iroda hivatalos lapjában történõ közzététel napja (591) szín- vagy színes megjelölés (600) Összefüggõ bejelentések, védjegyek adatai (641) megosztás esetén a korábbi bejelentés ügyszáma (646) megosztás esetén a korábbi védjegy lajstromszáma (660) a belsõ elsõbbség adatai (700) A jogosult, a képviselõ és az engedélyes adatai (731) bejelentõ (732) védjegyjogosult, a nemzetközi lajstrom szerinti jogosult vagy a lajstromozási eljárásban résztvevõ bejelentõ (740) képviselõ (791) engedélyes A rovatok rendezési elvei A szabadalmi és a használati mintaoltalmi bejelentések, illetve a megadott szabadalmak és használati mintaoltalmak adatai NSZO-szekciónként, a formatervezési mintaoltalmi bejelentések, illetve a megadott formatervezési mintaoltalmak adatai a Locarnói Megállapodás szerinti osztályonként csoportosítva, az elsõ helyen szereplõ bejelentõk nevének betûrendjében, a növényfajta-oltalmi bejelentések ügyszám szerinti sorrendben jelennek meg. Az egyes rovatcímek mellett feltüntetett négyjegyû kódok az adott rovatok tartalmára utalnak a WIPO 17. szabványa szerint. A szabadalmi bejelentések közzététele címû rovatban a T betûvel kezdõdõ dokumentumszám az 1996. január 1-je elõtti bejelentési nappal rendelkezõ teljes vizsgálatú, a H betûvel kezdõdõ dokumentumszám halasztott vizsgálatú szabadalmi bejelentésre utal. Kiegészítõ oltalmi tanúsítvány iránti bejelentések az ügyszám, a megadott kiegészítõ oltalmi tanúsítványok a lajstromszám szerinti sorrendben jelennek meg. A védjegy és földrajzi árujelzõ bejelentések a bejelentõk nevének betûrendjében, a lajstromozások lajstromszám szerinti sorrendben jelennek meg. 69

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése NEMZETI VÉDJEGYKÖZLEMÉNYEK Védjegybejelentések meghirdetése ( 210 ) M 11 03841 ( 220 ) 2011.12.01. ( 731 ) HBL PRODUKCIÓ Kft., Dorog (HU) ( 740 ) Dr. Sándor Bernadette Ügyvédi Iroda, Dorog ( 591 ) ( 511 ) 9 Kompakt lemezek (audio-video). 16 Nyomtatott publikációk. 41 Rádió- és televízióprogramok készítése. ( 210 ) M 11 03951 ( 220 ) 2011.12.13. ( 731 ) Bethlen Gábor Alapkezelő Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Rt., Budapest (HU) ( 541 ) Magyarság Háza ( 511 ) 35 Közönségszolgálat; közvéleménykutatás; piackutatás; reklámanyagok terjesztése. 41 Akadémiák [oktatás]; alkotóműhelyek szervezése és lebonyolítása; bálok szervezése; eszmecserék, kollokviumok szervezése és lebonyolítása; előadóművészek szolgáltatásai; filmszínházi előadások; fogadások tervezése [szórakoztatás]; jegyirodaiszolgáltatások [szórakoztatás]; gyakorlati képzés [szemléltetés]; hangversenyek szervezés és lebonyolítása; konferenciák szervezése és lebonyolítása; konferenciák szervezése és lebonyolítása; kongresszusok szervezése és lebonyolítása; kulturális vagynevelési célú kiállítások szervezése; múzeumi szolgáltatások [bemutatók, kiállítások]; klubszolgáltatások [szórakoztatás vagy oktatás]; filmszínházi előadások; színházi produkciók; szemináriumok rendezése és vezetése; szimpóziumok szervezése éslebonyolítása; szemináriumok rendezése és vezetése; szabadidős szolgáltatások nyújtása. 43 Rendezvényhez termek kölcsönzése; szállodai szolgáltatások. ( 210 ) M 11 03994 ( 220 ) 2011.12.15. ( 731 ) Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Budapest (HU) ( 740 ) Rónaszéki Tibor, Budapest ( 541 ) Játszva megelőzni ( 511 ) 41 Oktatás, eszmecserék, kollokviumok, szemináriumok rendezése és vezetése, szimpóziumok szervezése és lebonyolítása, vallásoktatás, gyakorlati képzés (szemléltetés), konferenciák szervezése és lebonyolítása, kongresszusok szervezése és lebonyolítása,oktatási vizsgáztatás, gyakorlati alkotóműhelyek szervezése és lebonyolítása, szórakoztatás, szórakoztató vagy oktató klubszolgáltatások, egészség(védő) klubok, kulturális vagy nevelési célú kiállítások szervezése, önfejlesztő és önismereti módszerekoktatása, egészséges életmódra oktatás és nevelés, képességfejlesztési szolgáltatások, játszóházi szolgáltatások, üdülőtáborok szolgáltatásai, sportlétesítmények üzemeltetése, sport edzőtábori szolgáltatások, testnevelés, tornatanítás, sportversenyekrendezése, sportjátékok lebonyolítása, szabadidős szolgáltatások nyújtása, versenyek szervezése (oktatás vagy szórakoztatás), elektronikus könyvek és folyóiratok online kiadása, on-line elérhető elektronikus publikációk (nem letölthetők), könyvkiadás,könyvtári kölcsönzés, mozgókönyvtári szolgáltatások, oktatási tárgyú információk, üdülési tárgyú információk, szórakoz(tat)ási tárgyú információk, pályaválasztási tanácsadás, rádióés televízió-programok készítése, videofilmgyártás, videoszalagok ésdvd-k kölcsönzése, játékszerek kölcsönzése, sportszerek kölcsönzése, nem reklámcélú szövegek kiadása, bálok szervezése, fogadások tervezése, színházi produkciók, zenekarok szolgáltatásai, élő előadások bemutatása, óvodák (nevelés), kollégiumok,internátusok. 43 Étkezdék, nyugdíjas otthonok, hajléktalanok elszállásolása, hajléktalanok élelmezése, panziók, táborhelyek M1682

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése hasznosítása, bölcsődék, óvodák, üdülőtáborok szolgáltatásai, turistaházak. 44 Betegápolási szolgáltatások, otthonok lábadozók utókezelésére, egészségügyi szolgáltatások, orvosi szolgáltatások, kórházi szolgáltatások, pszichológus szolgáltatásai, menhelyek, szociális otthonok, szanatóriumok, gyógyszerészeti tanácsadás, faiskolaiszolgáltatások, gyepgondozás, gyomirtás, kertészet, kertművelés, tájkertész-szolgáltatások. ( 210 ) M 12 00158 ( 220 ) 2012.01.18. ( 731 ) BONGRAIN S.A. (A French Société Anonyme), Viroflay (FR) ( 740 ) dr. Vida Sándor, DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Kft., Budapest ( 541 ) TIHANY VÁLOGATÁS ( 511 ) 29 Tej, sajt és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok. ( 210 ) M 12 00606 ( 220 ) 2012.02.24. ( 731 ) Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége, Budapest (HU) ( 740 ) dr. Hódy Gábor Pál, Hódy és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) Éljen szövődmények nélkül ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 44 Orvosi szolgáltatások; állatgyógyászati szolgáltatások; higiéniai és szépségápolási szolgáltatások emberek és állatok részére. ( 210 ) M 12 00851 ( 220 ) 2012.03.13. ( 731 ) SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., Bicske (HU) ( 740 ) dr. Dósa Marianna, Budapest ( 541 ) SPLENDID ÖBLÍTŐ KONCENTRÁTUM-SOFT PINK ( 511 ) 3 Öblítő koncentrátum, fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok. 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 00917 ( 220 ) 2012.03.21. ( 731 ) FIBA PUB Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Gergi-Horgos Livia, G. Horgos Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 43 Vendéglátás (élelmezés); időleges szállásadás. ( 210 ) M 12 00920 ( 220 ) 2012.03.21. ( 731 ) CORVUS DESIGN Reklámügynökség, Budapest (HU) M1683

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 5 Kártékony állatok irtására szolgáló készítmények; gombaölő szerek (fungicidek), gyomirtó szerek (herbicidek). ( 210 ) M 12 00926 ( 220 ) 2012.03.21. ( 731 ) Állványtechnika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Pomáz (HU) ( 740 ) Lukácsi Richárd, Pomáz ( 511 ) 37 Állványozás; építmények lebontása. ( 210 ) M 12 00933 ( 220 ) 2012.03.22. ( 731 ) Wang Yemin, Budapest (HU) ( 740 ) Eczet Mária, Wanshida Kft., Budapest ( 541 ) VOPSE ( 511 ) 25 Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk. ( 210 ) M 12 01053 ( 220 ) 2012.03.30. ( 731 ) "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft., Nagyréde (HU) ( 740 ) Szöllősi László, Szöllősi Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 33 Borok. 35 Árubemutatás; áruk bemutatása kommunikációs médiában, kiskereskedelmi célokból; áruminták terjesztése; hirdetési hely kölcsönzése; hirdetési oldalak készítése; információk számítógépes adatbázisokba való rendezése; információknak számítógépesadatbázisokba való szerkesztése; kereskedelmi vagy reklámcélú kiállítások szervezése; kereskedelmi vagy reklámcélú vásárok szervezése; rádiós reklámozás; reklámanyagok [röplapok, prospektusok, nyomtatványok, áruminták] terjesztése; reklámanyagokterjesztése; reklámfilmek előállítása; reklámidő bérlete távközlési médiumban; reklámozás; szabadtéri hirdetés; televíziós reklámozás. ( 210 ) M 12 01080 ( 220 ) 2012.03.30. ( 731 ) Bridge Medical Kft., Budapest (HU) ( 740 ) Szalai Zsuzsa Erzsébet, Budapest ( 511 ) 10 Sebészeti, orvosi, fogorvosi és állatgyógyászati készülékek és műszerek, művégtagok, műszemek és M1684

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése műfogak; ortopédiai cikkek; sebészeti varratanyagok. 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák. 44 Orvosi szolgáltatások; állatgyógyászati szolgáltatások; higiéniai és szépségápolási szolgáltatások emberek és állatok részére. ( 210 ) M 12 01135 ( 220 ) 2012.04.04. ( 731 ) Martinyak Kft., Töltéstava (HU) ( 740 ) Török Antal, Győr ( 511 ) 32 Sörök. 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák. ( 210 ) M 12 01150 ( 220 ) 2012.04.05. ( 731 ) Holka Dávid, Budapest (HU) ( 740 ) dr. Ikanov Gábor, Budapest ( 511 ) 10 Szexuális segédeszközök, fogamzásgátlók, masszírozó kesztyűk, masszírozó készülékek, meleg levegővel működő vibrátorok orvosi használatra, merevítő készülékek gyógyászati célokra, óvszerek, szexbabák, vibrációs masszírozó készülékek. 28 Játékszerek. 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; on-line kereskedelem, internetes kereskedelem. ( 210 ) M 12 01194 ( 220 ) 2012.04.10. ( 731 ) Engi Xénia Petronella, Budapest (HU) ( 740 ) dr. Puja János Attila, Dr. Puja Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) EXP FASHION ( 511 ) 25 Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 26 Csipkék és hímzések, szalagok és zsinórok; gombok, ruhakapcsok és fűzőlyukak, gombostűk és tűk; művirágok (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01205 ( 220 ) 2012.04.11. ( 731 ) Schóbert Ferenc Norbert, Szentendre (HU) ( 740 ) dr. Horváth György, Dr. Horváth - Dr. Jakab Ügyvédi Iroda, Göd ( 511 ) 29 Hús, hal-, baromfi- és vadhús; húskivonatok; tartósított, szárított és főzött gyümölcsök és zöldségek; zselék, M1685

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése lekvárok (dzsemek), kompótok; tojások; tej és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplővalamennyi áru/szolgáltatás). 30 Kávé, tea, kakaó és kávépótló szerek; rizs; tápióka és szágó; lisztek és más gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok; cukor, méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só; mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég (azosztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 32 Sörök; ásványvizek és szénsavas vizek és egyéb alkoholmentes italok; gyümölcsitalok és gyümölcslevek; szörpök és más készítmények italokhoz (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 43 Vendéglátás (élelmezés); időleges szállásadás (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01206 ( 220 ) 2012.04.11. ( 731 ) Schóbert Ferenc Norbert, Szentendre (HU) ( 740 ) dr. Horváth György, Dr. Horváth - Dr. Jakab Ügyvédi Iroda, Göd ( 511 ) 29 Hús, hal-, baromfi- és vadhús; húskivonatok; tartósított, szárított és főzött gyümölcsök és zöldségek; zselék, lekvárok (dzsemek), kompótok; tojások; tej és tejtermékek; étkezési olajok és zsírok (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplővalamennyi áru/szolgáltatás). 30 Kávé, tea, kakaó és kávépótló szerek; rizs; tápióka és szágó; lisztek és más gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok; cukor, méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só; mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég (azosztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 32 Sörök; ásványvizek és szénsavas vizek és egyéb alkoholmentes italok; gyümölcsitalok és gyümölcslevek; szörpök és más készítmények italokhoz (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). 43 Vendéglátás (élelmezés); időleges szállásadás (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01208 ( 220 ) 2012.04.11. ( 731 ) CTS Informatika Kft., Debrecen (HU) ( 511 ) 42 Számítógépprogramok kidolgozása; számítógépes rendszerek tervezése; számítógéphardver tervezésével és fejlesztésével kapcsolatos tanácsadás. ( 210 ) M 12 01211 ( 220 ) 2012.04.12. ( 731 ) Lu Tao, Budapest (HU) ( 740 ) dr. Sztrókay Zsolt, Budapest M1686

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 541 ) LS. Luvans ( 511 ) 25 Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk, (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01212 ( 220 ) 2012.04.12. ( 731 ) FORUM HUNGARY Filmforgalmazó Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Abonyi Rita, dr. Abonyi Rita Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek, (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru/szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01251 ( 220 ) 2012.04.13. ( 731 ) IRON & SMITH KFT., Szada (HU) ( 740 ) dr. Kovács Nikolett, Dr. Krajnyák & Társa Ügyvédi Iroda, budapest ( 511 ) 3 Fehérítőkészítmények és egyéb, mosásra szolgáló anyagok; tisztító-, fényesítő-, súroló-, és csiszolószerek; szappanok; illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek, hajmosó szerek; fogkrémek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyiáru). 5 Gyógyszerészeti és állatgyógyászati készítmények; egészségügyi készítmények gyógyászati használatra; gyógyászati vagy állatgyógyászati használathoz adaptált diétás élemiszerek és anyagok; bébiételek; étrend-kiegészítők emberek és állatok számára;;tapaszok, kötszeranyagok; fogtömő anyagok és fogászati mintázóanyagok; fertőtlenítőszerek; kártékony állatok irtására szolgáló készítmények; gombaölő szerek (fungicidek), gyomirtó szerek (herbicidek) (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplővalamennyi áru). ( 210 ) M 12 01337 ( 220 ) 2012.04.19. ( 731 ) CHINOIN Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára Zrt., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Szigeti Éva, DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Kft., Budapest ( 541 ) BILA-GIT ( 511 ) 5 Gyógyszerészeti készítmények. ( 210 ) M 12 01499 ( 220 ) 2012.05.03. ( 731 ) ELCO-PowerKft., Dunaújváros (HU) ( 740 ) dr. Pletenyik Zoltán, Budapest ( 591 ) ( 511 ) 9 Tudományos célra szolgáló, tengerészeti, földmérő, fényképészeti, mozgóképi, optikai, súlymérő, egyéb mérő-, jelző-, ellenőrző (felügyeleti), életmentő és oktató berendezések és felszerelések; elektromos energia vezetésére, kapcsolására, átalakítására,tárolására, szabályozására vagy ellenőrzésére szolgáló készülékek és berendezések; hangok vagy képek rögzítésére, továbbítására, másolására szolgáló készülékek; mágneses adathordozók; hanglemezek; CD-k (kompakt lemezek), DVD-k és egyéb, digitálisrögzítésű média; szerkezetek érmebedobással működő készülékekhez; regiszteres pénztárgépek; számológépek, adatfeldolgozó berendezések, számítógépek; számítógépes szoftverek; tűzoltó készülékek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő M1687

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése valamennyiáru). 11 Világító-, fűtő-, gőzfejlesztő, főző-, hűtő-, szárító-, szellőztető-, vízszolgáltató és egészségügyi berendezések (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru). 37 Építkezés; javítás; szerelési szolgáltatások (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01501 ( 220 ) 2012.05.03. ( 731 ) SMART DENTAL SOLUTION Kft., Szeged (HU) ( 740 ) dr. Kardos Péter, Kardos, Pető és Törőcsik Társas Ügyvédi Iroda, Szeged ( 511 ) 9 Gyógyászati, fogorvosi, fogtechnikai, fogsebészeti számítógépes szoftverek; szoftverek,rögzített. 10 Sebészeti, orvosi, fogorvosi készülékek és műszerek,fogászati készülékek és eszközök; fogfúrók. 40 Anyagmegmunkálás; fogtechnikusi szolgáltatások. ( 210 ) M 12 01512 ( 220 ) 2012.05.04. ( 731 ) Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, Budapest (HU) ( 740 ) Király György, JUREX Iparjogvédelmi Iroda, Budapest ( 541 ) Magyarország Tortája ( 511 ) 30 Gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok. 43 Vendéglátás (élelmezés) ( 210 ) M 12 01557 ( 220 ) 2012.05.09. ( 731 ) Mona Hungary Kft., Budapest (HU) ( 511 ) 29 Tej és tejtermékek. 30 Kakaós tejesital. 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01559 ( 220 ) 2012.05.09. ( 731 ) Czimre és Társa Kft., Nagykálló (HU) ( 511 ) 37 Építkezés; javítás; szerelési szolgáltatások (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01562 ( 220 ) 2012.05.09. ( 731 ) Felföldi Édességgyártó Kft., Debrecen (HU) M1688

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 740 ) dr. Szederjessy Nikoletta, Szederjessy Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 5 Vitamin tartalmú italok; vitaminitalok; multivitamin italok; elsősorban vitaminokat tartalmazó italok, vitaminokkal dúsított italok; vitaminokat, ásványi anyagokat, aminosavakat és nyomelemeket tartalmazó egészséges ételkiegészítők és italok; hozzáadottvitaminokat tartalmazó italok; energia-italok, C-vitaminos italpor, multivitaminok; multivitamin készítmények. 20 Szívószálak, szívószálak italok fogyasztására. 29 Tej és tejtermékek; tej italok; tejből készült vagy tejtartalmú italok; ízesített tejitalok; gyümölcsökkel ízesített tej alapú italok; gyümölcsöt tartalmazó tejitalok; tejalapú italok (elsősorban tejből); milk shake-ek [tejalapú frappé italok];tejturmixok; tejalapú desszertek. 30 Ízesítőszerek/aromák italokhoz; kakaó, kávé és csokoládéalapú italok, kakaó, kávé és csokoládés tej (italok); hozzáadott tejet és tejtermékeket tartalmazó kakaó és csokoládéalapú italok; kávé, tea, kakaó és csokoládé alapú tejes italok; tejet tartalmazócsokoládé italok; csokoládés italok; csokoládés tej (ital); kakaó tejesital; kávéitalok (tejes-); tea alapú italok; teaalapú italok gyümölcs ízesítéssel. ( 210 ) M 12 01564 ( 220 ) 2012.05.09. ( 731 ) VENTAS COFFEE HUNGARY Kft., Hódmezővásárhely (HU) ( 740 ) dr. Budai Zoltán, Szeged ( 541 ) DUNA KORZÓ ( 511 ) 30 Kávé, tea, kakaó és kávépótló szerek; rizs; tápióka és szágó; lisztek és más gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok; cukor, méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só; mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég. ( 210 ) M 12 01663 ( 220 ) 2012.05.16. ( 731 ) JT International SA, Geneva 26 (CH) ( 740 ) dr. Sóvári Miklós, DANUBIA Szabadalmi és Jogi Iroda Kft., Budapest M1689

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 34 Dohány, mind feldolgozott, mind feldolgozatlan formában; dohány dohányzás céljára, pipadohány, kézzel sodorható cigarettadohány, bagó, nedves por-alakú dohány; cigaretták, szivarok, szivarkák; szubsztanciák dohányzáshoz, külön vagy dohánnyal kevertformában, nem orvosi vagy gyógyászati célú használatra; tubák; dohányzási cikkek, amennyiben a 34. áruosztályba tartoznak; cigarettapapírok, cigarettacsövek/szipkák és gyufák. ( 210 ) M 12 01671 ( 220 ) 2012.05.17. ( 731 ) Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Korlátolt Felelősségű Társaság, Székesfehérvár (HU) ( 511 ) 29 Tej és tejtermékek, vaj, vajkrém. ( 210 ) M 12 01674 ( 220 ) 2012.05.17. ( 731 ) Norta Kft., Debrecen (HU) ( 511 ) 37 Építkezés; javítás; szerelési szolgáltatások (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01699 ( 220 ) 2012.05.18. ( 731 ) Tymbark-MWS Sp. z.o.o. S.K.A., Tymbark (PL) M1690

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 32 Ásványvizek és szénsavas vizek és egyéb alkoholmentes italok; gyümölcsitalok és gyümölcslevek; gyümölcsnektárok (alkoholmentes); szörpök és más készítmények italokhoz; zöldséglevek (italok). ( 210 ) M 12 01701 ( 220 ) 2012.05.18. ( 731 ) Sylva Reklámügynökség Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Karsay Ferenc, Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01708 ( 220 ) 2012.05.21. ( 731 ) Deák Zoltán, Felsőtold (HU) ( 740 ) dr. Giró Szász János, Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 41 Nevelés; szakmai képzés. 44 Higiéniai és szépségápolási szolgáltatások emberek részére. ( 210 ) M 12 01711 ( 220 ) 2012.05.21. ( 731 ) VIASAT Hungária Műsorszolgáltató Zrt., Budapest (HU) ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 38 Távközlés (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01714 ( 220 ) 2012.05.21. ( 731 ) Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület, Budapest (HU) ( 740 ) dr. Koczkás János, Dr. Koczkás János Ügyvédi Iroda, Budapest M1691

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 16 Promóciós anyagok. 35 Reklámozás, magyarországi dunai vízi közlekedés promóciója, projekttervezés, tanácsadás, promóciós anyagok készítése. 39 Hajózási szolgáltatások, közlekedési információk, kapcsolattartás hazai és nemzetközi szervezetekkel. ( 210 ) M 12 01717 ( 220 ) 2012.05.21. ( 731 ) Hátsági-Horváth Fogorvosi Bt., Székesfehérvár (HU) ( 740 ) dr. Koczkás János, Dr. Koczkás János Ügyvédi iroda, Budapest ( 511 ) 44 Fogorvosi járó beteg ellátás, teljes körű fogorvosi szolgáltatás, fogorvosi centrum. ( 210 ) M 12 01719 ( 220 ) 2006.06.28. ( 731 ) NYCOMED GmbH, Konstanz (DE) ( 740 ) Dr. Szamosi Katalin S.B.G. & K. Budapesti Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) RIOSAN ( 511 ) 30 Szénhidrát és ballasztanyag alapú, nem gyógyászati felhasználású vitaminnal dúsított táplálékkiegészítők; szénhidrát és ballasztanyag alapú, nem gyógyászati felhasználású ásvánnyal dúsított táplálékkiegészítők. ( 210 ) M 12 01824 ( 220 ) 2012.05.24. ( 731 ) TRANS-VIDIA KFT, NYÍREGYHÁZA-OROS (HU) ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 01829 ( 220 ) 2012.05.29. ( 731 ) Panzi-Pet Kft., Budapest (HU) ( 591 ) ( 511 ) 3 Kozmetikai szerek állatok számára; samponok kedvtelésből tartott állatoknak. 5 Parazitaölő készítmények; parazitaölő szerek; nyakörvek állatoknak paraziták ellen; rovarriasztó szerek kutyáknak; állatgyógyászati gyógyszerek; állatgyógyászati készítmények; állatok lemosására szolgáló szerek;biocidok; biológiai készítményekállatgyógyászati használatra; kutya lemosószerek [öblítő]; kutya mosdatószerek. M1692

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése 31 Italok kedvtelésből tartott állatok részére; istállótakarmány állatoknak; gabonafélék feldolgozásakor keletkezett melléktermékek, állati fogyasztásra; ehető rágcsálnivalók; állatoknak; erősítő takarmány; állatoknak; dara baromfiaknak; darakeverék;haszonállatok hizlalására; halliszt állati fogyasztásra; kutyaeledelek [kekszfélék]; liszt állatoknak; madáreledelek; magvak állati fogyasztásra; széna; szépiacsont madaraknak; takarmány; takarmányadalékok nem gyógyászati célra; takarmánypogácsa(szarvas)marháknak; táplálék kedvtelésből tartott állatoknak; táplálékok állatoknak; termékek állati alomhoz; tőzeg alomnak. ( 210 ) M 12 01830 ( 220 ) 2012.05.29. ( 731 ) Panzi-Pet Kft., Budapest (HU) ( 591 ) ( 511 ) 3 Kozmetikai szerek állatok számára; samponok kedvtelésből tartott állatoknak. 5 Parazitaölő készítmények; parazitaölő szerek; nyakörvek állatoknak paraziták ellen; rovarriasztó szerek kutyáknak; állatgyógyászati gyógyszerek; állatgyógyászati készítmények; állatok lemosására szolgáló szerek; biocidok; biológiai készítményekállatgyógyászati használatra; kutya lemosószerek [öblítő]; kutya mosdatószerek. 31 Italok kedvtelésből tartott állatok részére; istállótakarmány állatoknak; gabonafélék feldolgozásakor keletkezett melléktermékek, állati fogyasztásra; ehető rágcsálnivalók; állatoknak; erősítő takarmány; állatoknak; dara baromfiaknak; darakeverék;haszonállatok hizlalására; halliszt állati fogyasztásra; kutyaeledelek [kekszfélék]; liszt állatoknak; madáreledelek; magvak állati fogyasztásra; széna; szépiacsont madaraknak; takarmány; takarmányadalékok nem gyógyászati célra; takarmánypogácsa(szarvas)marháknak; táplálék kedvtelésből tartott állatoknak; táplálékok állatoknak; termékek állati alomhoz; tőzeg alomnak. ( 210 ) M 12 01837 ( 220 ) 2012.05.25. ( 731 ) Philip Morris Brands S?rl, Neuchâtel (CH) ( 740 ) Dr. Gödölle Tamás,Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) BOND STREET SUPERSLIMS FRESH MENTHOL ( 511 ) 34 Nyers vagy feldolgozott dohány; dohánytermékek, ideértve szivarok, cigaretták, szivarkák, dohány saját maga által saját részre sodort cigarettához, pipadohány, bagó, tubák/burnót, kretek; snus (snüsz), dohánypótlók és -helyettesítők (nem orvosi célra); dohányzási cikkek, ideértve cigarettapapírok és -csövek, cigaretta-filterek, dohánydobozok, cigarettatárcák és hamutartók, pipák, zsebkészlet cigarettasodráshoz, öngyújtók; gyufák. ( 210 ) M 12 01838 ( 220 ) 2012.05.25. ( 731 ) Philip Morris Brands Sárl, Neuchâtel (CH) ( 740 ) Dr. Gödölle Tamás,Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) BOND STREET SUPERSLIMS AQUA BLUE ( 511 ) 34 Nyers vagy feldolgozott dohány; dohánytermékek, ideértve szivarok, cigaretták, szivarkák, dohány saját maga által saját részre sodort cigarettához, pipadohány, bagó, tubák/burnót, kretek; snus (snüsz), dohánypótlók és -helyettesítők (nem orvosi célra); dohányzási cikkek, ideértve cigarettapapírok és -csövek, cigaretta-filterek, dohánydobozok, cigarettatárcák és hamutartók, pipák, zsebkészlet cigarettasodráshoz, öngyújtók; gyufák. ( 210 ) M 12 01839 ( 220 ) 2012.05.25. ( 731 ) Philip Morris Brands Sárl, Neuchâtel (CH) M1693

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 740 ) Dr. Gödölle Tamás,Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) BOND STREET SUPERSLIMS BRIGHT ROSE ( 511 ) 34 Nyers vagy feldolgozott dohány; dohánytermékek, ideértve szivarok, cigaretták, szivarkák, dohány saját maga által saját részre sodort cigarettához, pipadohány, bagó, tubák/burnót, kretek; snus (snüsz), dohánypótlók és -helyettesítők (nem orvosi célra); dohányzási cikkek, ideértve cigarettapapírok és -csövek, cigaretta-filterek, dohánydobozok, cigarettatárcák és hamutartók, pipák, zsebkészlet cigarettasodráshoz, öngyújtók; gyufák. ( 210 ) M 12 01863 ( 220 ) 2012.05.30. ( 731 ) Philip Morris Brands Sárl, Neuchâtel (CH) ( 740 ) dr. Gödölle Tamás, Bogsch & Partners Ügyvédi Iroda, Budapest ( 541 ) BOND STREET SUPERSLIMS HARMONIC YELLOW ( 511 ) 34 Nyers vagy feldolgozott dohány; dohánytermékek, ideértve szivarok, cigaretták, szivarkák, dohány saját maga által saját részre sodort cigarettához, pipadohány, bagó, tubák/burnót, kretek; snus (snüsz), dohánypótlók és -helyettesítők (nem orvosi célra);dohányzási cikkek, ideértve cigarettapapírok és -csövek, cigaretta-filterek, dohánydobozok, cigarettatárcák és hamutartók, pipák, zsebkészlet cigaretta sodráshoz, öngyújtók; gyufák. ( 210 ) M 12 01864 ( 220 ) 2012.05.30. ( 731 ) Móri Szilárd, Szentendre (HU) ( 740 ) dr. Rétháti Viktória, Dr. Rétháti Viktoria Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 30 Aprósütemény, teasütemény; aprósütemények; bonbonok (cukorkák); cukorkaáruk; cukrászkészítmények karácsonyfa díszítésére; cukrászsütemények; csokoládé; csokoládéalapú italok; csokoládé mousse-ok (habok); csokoládés tej (ital); fagylalt, jégkrém; kakaóalapú italok; kakaó tejesital; kakaós termékek; kekszek; marcipánok; müzli; palacsinták; pralinék; pudingok. ( 210 ) M 12 01873 ( 220 ) 2012.05.30. ( 731 ) TEVA Magyarország zrt., Gödöllő (HU) ( 740 ) Ágni Zsolt, Debrecen ( 541 ) Huma-Talia ( 511 ) 5 Gyógyszerek humángyógyászati használatra; gyógyszerészeti készítmények; gyógyszervegyészeti készítmények; orális gyógyszerek; humángyógyászati használatra; parenterális gyógyszerek humángyógyászati használatra; lokális gyógyszerek humángyógyászatihasználatra; kúpok. ( 210 ) M 12 01875 ( 220 ) 2012.05.30. ( 731 ) MTM-SBS Televízió Zártkörűen Működő Rt., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Péntek Zoltán, Budapest ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek (az osztály betűrend szerinti M1694

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 42 Tudományos és műszaki szolgáltatások, valamint az idetartozó tervezői és kutatói tevékenység; ipari elemző és kutató szolgáltatások; számítástechnikai hardver és szoftver tervezés és fejlesztés (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplővalamennyi szolgálatás). ( 210 ) M 12 01887 ( 220 ) 2012.05.31. ( 731 ) Dang Thi Hanh, Budapest (HU) ( 541 ) VIONA ( 511 ) 23 Fonalak és cérnák textilipari felhasználásra. 24 Textíliák és textiláruk, amelyek nem tartoznak más osztályokba; ágy- és asztalneműk. 25 Ruházati cikkek, cipők, kalapáruk. ( 210 ) M 12 01890 ( 220 ) 2012.05.31. ( 731 ) Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft., Budapest (HU) ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák. 38 Távközlés. 42 Tudományos és műszaki szolgáltatások, valamint az idetartozó tervezői és kutatói tevékenység; ipari elemző és kutató szolgáltatások; számítástechnikai hardver és szoftver tervezés és fejlesztés. ( 210 ) M 12 01891 ( 220 ) 2012.05.31. ( 731 ) Terra Center Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Debrecen (HU) ( 511 ) 37 Építkezés; javítás; szerelési szolgáltatások. 40 Anyagmegmunkálás. ( 210 ) M 12 02033 ( 220 ) 2012.06.12. ( 731 ) CH-DENT Fogászati Szolgáltató Kft., Eger (HU) ( 740 ) dr. Koczkás János, Dr. Koczkás János Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 44 Orvosi, egészségügyi szolgáltatások, különösen fogászat és fogtechnika, teljes körű fogászati ellátás, fogászati centrum. ( 210 ) M 12 02041 ( 220 ) 2012.06.13. ( 731 ) Pepex'70 Bt., Gyöngyös (HU) ( 541 ) Pepex ( 511 ) 1 Ipari, tudományos, fényképészeti, mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti vegyi termékek; feldolgozatlan M1695

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése műgyanták, műanyagok; trágyák; vegyi tűzoltó szerek; fémek edzésére és hegesztésére szolgáló készítmények; élelmiszerek tartósítására szolgáló vegyianyagok; cserzőanyagok; ipari rendeltetésű ragasztóanyagok (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru). 4 Ipari olajok és zsírok; kenőanyagok; porfelszívó, portalanító és porlekötő termékek; tüzelőanyagok (beleértve a motorbenzineket) és világítóanyagok; viaszgyertyák, gyertyabelek világításra. 30 Kávé, tea, kakaó és kávépótló szerek; rizs; tápióka és szágó; lisztek és más gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok; cukor, méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só; mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég (azosztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru). ( 210 ) M 12 02042 ( 220 ) 2012.06.13. ( 731 ) NIAS Ipari és Kereskedelmi BT., Békéscsaba (HU) ( 511 ) 30 Kávé, tea, kakaó és kávépótló szerek; rizs; tápióka és szágó; lisztek és más gabonakészítmények; kenyér, péksütemények és cukrászsütemények; fagylaltok; cukor, méz, melaszszirup; élesztő, sütőporok; só; mustár; ecet, fűszeres mártások; fűszerek; jég (azosztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru). ( 210 ) M 12 02046 ( 220 ) 2012.06.13. ( 731 ) TGR Biztosítási Többesügynöki Zártkörűen Működő Rt., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Fésű Gizella jogtanácsos, Budapest ( 541 ) SmartChild ( 511 ) 35 Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 36 Biztosítás; pénzügyi ügyletek; valutaügyletek; ingatlanügyletek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 41 Szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek. ( 210 ) M 12 02047 ( 220 ) 2012.06.13. ( 731 ) Kerék Dávid, Szada (HU) ( 740 ) dr. Gulyás Balázs, dr. Gulyás Balázs Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). 44 Orvosi szolgáltatások; állatgyógyászati szolgáltatások; higiéniai és szépségápolási szolgáltatások emberek és állatok részére. 45 Mások által egyéni igényeknek megfelelően nyújtott személyes és társadalmi jellegű szolgáltatások; biztonsági szolgáltatások személyek és vagyontárgyak védelmére. ( 210 ) M 12 02050 ( 220 ) 2012.06.13. M1696

( 731 ) ROAD2U Kft, Lórév (HU) ( 740 ) Magyarfalvi Botond, Tiber Ügyvédi Iroda, Budapest Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 37 Építkezés; javítás; szerelési szolgáltatások ( az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi szolgáltatás). ( 210 ) M 12 02164 ( 220 ) 2012.06.22. ( 731 ) Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, Budapest (HU) ( 511 ) 29 Magyarországról származó tej alapanyagból készülő tej- és tejtermékek. 35 Marketing és kommunikációs tevékenységek. 41 Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális, marketing és kommunikációs tevékenységek. ( 210 ) M 12 02170 ( 220 ) 2012.06.22. ( 731 ) Vígh László, Budapest (HU) Tóth Zsuzsanna, Budapest (HU) ( 740 ) Benkőné Csillag Lucia, Budapest ( 511 ) 5 Diétás termékek emberi fogyasztásra, gluténmentes termékek. 30 Gabonakészítmények, lisztek, kukorica-alapú készítmények, rizs-alapú készítmények, krumpli-alapú készítmények, pékáru, péktermékek, kenyerek, cukrásztermékek, édességek, csokoládé, kekszek, tészták, sütőporok, süteményporok, morzsák, panírporok,ételízesítők, félkész sütőipari termékek, mélyhűtött élelmiszerek. 42 Élelmiszeripari kutatás-fejlesztés. ( 210 ) M 12 02172 ( 220 ) 2012.06.22. ( 731 ) Vigh László, Budapest (HU) Tóth Zsuzsanna, Budapest (HU) Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest (HU) ( 740 ) Benkőné Csillag Lucia, Budapest ( 511 ) 5 Diétás termékek emberi fogyasztásra, gluténmentes termékek. 29 Hús, hal, baromfi termékek; tejtermékek. 30 Gabonakészítmények, lisztek, kukorica-alapú készítmények, rizs-alapú készítmények, krumpli-alapú M1697

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése készítmények, pékáru, péktermékek, kenyerek, cukrásztermékek, édességek, csokoládé, kekszek, tészták, sütőporok, süteményporok, morzsák, panírporok,ételízesítők, félkész sütőipari termékek, mélyhűtött élelmiszerek. ( 210 ) M 12 02214 ( 220 ) 2012.06.26. ( 731 ) Juhász Zoltán, Szalmatercs (HU) ( 511 ) 4 Tűzifa. 19 Faanyag építéshez. 40 Fakitermelés, fafeldolgozás. ( 210 ) M 12 02215 ( 220 ) 2012.06.26. ( 731 ) DuplaW Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Szamosi Katalin, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 21 Kristálypoharak, eszközök és edények háztartási és konyhai célokra. 35 Kristálypoharakkal, háztartási és konyhai célokra szolgáló eszközökkel és edényekkel vagy vendéglátási szolgáltatásokkal kapcsolatos kereskedelmi ügyletek; reklámozás. 43 Vendéglátási szolgáltatások. ( 210 ) M 12 02216 ( 220 ) 2012.06.26. ( 731 ) duplaw Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Szamosi Katalin, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 30 Kávé, tea, kenyér, péksütemények és cukrászsütemények. 35 Kereskedelmi ügyletek; reklámozás. 43 Vendéglátási szolgáltatások. ( 210 ) M 12 02217 ( 220 ) 2012.06.26. ( 731 ) duplaw Kft., Budapest (HU) ( 740 ) dr. Szamosi Katalin, SBGK Ügyvédi Iroda, Budapest M1698

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése ( 511 ) 30 Kávé, tea, kenyér, péksütemények és cukrászsütemények. 35 Kereskedelmi ügyletek; reklámozás. 43 Vendéglátási szolgáltatások. ( 210 ) M 12 02226 ( 220 ) 2012.06.27. ( 731 ) B&A Trade Kft., Budapest (HU) ( 740 ) PINTZ ÉS TÁRSAI Szabadalmi, Védjegy és Jogi Iroda Kft., Budapest ( 511 ) 20 Bútorok, tükrök, keretek; kárpitozott bútorok; ülő és fekvőbútorok; ágyak, nyugágyak, bölcsők, székek, karosszékek, fotelek, kanapék, díványok, padok. 35 Kiskereskedelmi szolgáltatások bútorokkal kapcsolatosan. ( 210 ) M 12 02235 ( 220 ) 2012.06.27. ( 731 ) Hédervári "Rózsa Ferenc" Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet, Hédervár (HU) ( 740 ) Vajda Sándor, Incentro Kft., Solymár ( 541 ) RÓZSA FERENC TKSZSZ ( 511 ) 1 Ipari, tudományos, fényképészeti, mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti vegyi termékek; feldolgozatlan műgyanták, műanyagok; trágyák; vegyi tűzoltó szerek; fémek edzésére és hegesztésére szolgáló készítmények; élelmiszerek tartósítására szolgáló vegyianyagok; cserzőanyagok; ipari rendeltetésű ragasztóanyagok (az osztály betűrend szerinti jegyzékében szereplő valamennyi áru). 31 Mezőgazdasági, kertészeti, erdészeti termékek és magok, amelyek nem tartoznak más osztályokba; élő állatok; friss gyümölcsök és zöldségek; vetőmagok, élő növények és virágok; tápanyagok állatok számára; maláta (az osztály betűrend szerinti jegyzékébenszereplő valamennyi áru). 42 Tudományos és ipari kutatás; számítógépek programozása. 44 Orvosi; higiéniai és szépségápolási ellátás; állatgyógyászati és mezőgazdasági szolgáltatások. ( 210 ) M 12 02355 ( 220 ) 2012.07.06. ( 731 ) Brandmonitor Kft., Budapest (HU) ( 541 ) Replise ( 511 ) 9 Letölthető számítógép szoftver, számítógép alkalmazási programok és alkalmazási programok kezelő felületének fejlesztésére és testreszabására; számítógép szoftver adatok tárolására, kezelésére, követésére, elemzésére, és jelentéskészítésre a marketing, areklámozás, az eladás, az ügyfélkapcsolat menedzselés, az eladás-támogatás és a dolgozói hatékonyság területén; számítógép program a reklámozás, a marketing és az üzleti szolgáltatások területén dolgozó egyenrangú szakemberek kommunikációjánakelősegítésére és számítógép alkalmazások kezelői felületének testreszabásához. 35 Üzletvezetési szolgáltatások, nevezetesen adatszolgáltatás, adatvagyon és identitáskezelési szolgáltatások; számítógépes adatbázisok összeállítása és kezelése és a vele kapcsolatos tanácsadási szolgáltatások; üzletvezetési szolgáltatások, nevezetesenügyfélkapcsolat menedzselési és eladás-támogatás vezetési szolgáltatások; M1699

Nemzeti védjegybejelentések meghirdetése üzletvezetési tanácsadási szolgáltatások az ügyfélkapcsolat menedzsmenttel, az eladás-támogatás vezetéssel és a marketing automatizálással kapcsolatban; webhely nyújtása hirdetés,marketing és üzletvezetési tanácsadás és konzultáció körébe tartozó információkkal; online piactér működtetése ingyenes számítógép szoftver és igény szerint lekérhető alkalmazások vételére, eladására, megosztására és ajánlására. 41 Oktatási szolgáltatások, nevezetesen szemináriumok, konferenciák, műhelymegbeszélések és számítógép alkalmazási tanfolyamok vezetése a marketing, a reklámozás, az eladás, az ügyfél információk, az ügyfélkapcsolat menedzselés, az eladás-támogatás és adolgozói hatékonyság területén és az ezekkel kapcsolatos tanfolyami anyagok terjesztése. 42 Online nem letölthető számítógép programok ideiglenes használatának nyújtása adatok tárolására, kezelésére, követésére, elemzésére, és jelentéskészítésre a marketing, a reklámozás, az eladás, az ügyfélkapcsolat menedzselés, az eladás-támogatás és adolgozói hatékonyság területén; online nem letölthető számítógép program ideiglenes használatának nyújtása a reklámozás, a marketing és az üzleti szolgáltatások területén dolgozó egyenrangú szakemberek kommunikációjának elősegítésére és számítógépalkalmazások kezelői felületének testreszabásához; számítógépes szolgáltatás, nevezetesen számítógépes alkalmazói programok tervezése, fejlesztése és karbantartása mások számára és ezekkel kapcsolatos tanácsadás; online nem letölthető számítógépalkalmazói programfejlesztő eszközök és programozási nyelv ideiglenes használatának nyújtása más számítógép programok fejlesztésére, elemzésére, kódolására, átvizsgálására és ellenőrzésére; online nem letölthető számítógép program ideigleneshasználatának biztosítása, amely procedurális és objekt-orientált programnyelvet hajt végre; online számítóközponti (hosted) szolgáltatások, nevezetesen számítógépes szoftver alkalmazások tervezése,fejlesztése, testreszabása, és karbantartása másokszámára és az ezekkel kapcsolatos tanácsadás. ( 210 ) M 12 02376 ( 220 ) 2012.07.09. ( 731 ) Philip Morris Brands SÁRL, Neuchâtel (CH) ( 740 ) dr. Gödölle Tamás, Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest ( 511 ) 34 Nyers vagy feldolgozott dohány; dohánytermékek, ideértve szivarok, cigaretták, szivarkák, dohány saját maga által saját részre sodort cigarettához, pipadohány, bagó, tubák/burnót, kretek; snus (snüsz), dohánypótlók és -helyettesítők (nem orvosi célra);dohányzási cikkek, ideértve cigarettapapírok és -csövek, cigaretta-filterek, dohánydobozok, cigarettatárcák és hamutartók, pipák, zsebkészlet cigarettasodráshoz, öngyújtók; gyufák. ( 210 ) M 12 02377 ( 220 ) 2012.07.09. ( 731 ) Philip Morris Brands SÁRL, Neuchâtel (CH) ( 740 ) dr. Gödölle Tamás, Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda, Budapest M1700