AZ MVM PARTNER ZRT. LÉPJEN BE KÖRÜNKBE! ELNEVEZÉSŰ NYEREMÉNYJÁTÉKÁNAK HIVATALOS RÉSZVÉTELI- ÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA Előzmények MVM Partner Zrt. hűséges és pontosan fizető vállalati ügyfelei jutalmazása céljából 2013. október 1- jén elindította PartnerKártya Programját (a továbbiakban: Program). A Program határozatlan időre meghirdetett csoportos ügyfél-jutalmazási rendszer, amelyben a Programban kártyabirtokosként részt vevő ügyfelek, a Programhoz csatlakozó kereskedők és szolgáltatók (a továbbiakban: Elfogadóhelyek) által biztosított, nyilvánosan meghirdetett és minden Kártyabirtokos által azonos feltételek mellett igénybe vehető kedvezményekhez jutnak. A Kártyabirtokosok az MVM Partner Zrt. azon ügyfelei, akik a PartnerKártya birtokában - annak felmutatásával, illetve online használatával - jogosultak a Program keretében nyújtott kedvezmények igénybevételére. Az Elfogadóhelyek azok a Magyarországon, illetve Magyarországon kívül működő (gazdasági, szolgáltató tevékenységet végző) kereskedelmi és szolgáltató egységek, amelyek a PartnerKártyával megvalósított vásárlások, illetőleg visszterhes szolgáltatások igénybevétele esetén a Kártyabirtokosok részére kedvezményeket biztosítanak. A PartnerKártya elfogadóhelyek száma a Nyereményjáték meghirdetésének időpontjában megközelíti a 400 darabot. Az MVM Partner Zrt. 2014. szeptember 1-jétől további lehetséges Elfogadóhelyek elérése, megnyerése és szerződtetése céljából, Lépjen be körünkbe! elnevezéssel nyereményjátékot (a továbbiakban: Nyereményjáték) hirdet, amelynek részvételi feltételeit és szabályait (a továbbiakban: Játékszabályzat) az alábbiak szerint határozza meg. 1. A Nyereményjáték szervezője és lebonyolítója 1.1. A Nyereményjáték szervezője és lebonyolítója az MVM Partner Zrt. (a továbbiakban: Szervező). Székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209. Cégjegyzékszám: 01-10-044818 (Fővárosi Törvényszék Cégbírósága) Adószám: 12898019-2-44 1.2. Szervező a Nyereményjátékot a PartnerKártya Program hivatalos weboldalán (www.partnerkartya.mvmp.hu), valamint a Programban való részvételre megnyerni 1
kívánt, potenciális Elfogadóhelyeknek megküldésre kerülő elektronikus levélben hirdeti meg. 1.3. A Játékszabályzat a Nyereményjáték időtartama alatt a Szervező honlapján, a http://partnerkartya.mvmp.hu/lepjenkorunkbe aloldalon érhető el. 1.4. Szervező a Nyereményjátékkal kapcsolatos kérdések esetén a 06 40 300 200-as telefonszámon, a 3. számú menüpontban, illetve a partnerkartya@mvmp.hu e-mail címen ad felvilágosítást. 1.5. A Nyereményjátékban való részvétel a Játékszabályzat automatikus elfogadását jelenti. 1.6. Szervező bármely, jelen Nyereményjátékkal kapcsolatos döntése végleges és minden tekintetben kötelező érvényű, azokkal kapcsolatban jogi úton eljárás nem kezdeményezhető. 1.7. Szervező kizárja a Nyereményjátékban résztvevő bármely jogcímen történő, Szervezővel szembeni igény érvényesítésének lehetőségét. 1.8. Szervező fenntartja a jogot a Nyereményjáték törlésére vagy felfüggesztésére, a Résztvevők részére jelen Szabályzatban 4. pontjában részletezett Juttatások részben vagy egészben történő megtagadására, ha a Nyereményjáték kapcsán visszaélés, vagy a feltételek megszegésének gyanúja merül fel, továbbá előre nem látott körülmények felmerülése vagy vis maior esetén. Szervező fenntartja magának a jogot arra, hogy ezen feltételeket, vagy magát a Nyereményjátékot kiegészítse, illetve módosítsa. 1.9. Szervező jogosult a Nyereményjátékot bármikor egyoldalúan leállítani. 2. A Nyereményjátékban résztvevők köre (a továbbiakban: Résztvevő) 2.1. A Nyereményjátékban részt vehet minden olyan jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társaság, egyéni vállalkozó, amely, illetve aki - a Nyereményjáték időtartama alatt a www.partnerkartya.mvmp.hu weboldal Elfogadóhelyeknek menüpont alatt található online elfogadóhelyi regisztrációs lap (továbbiakban Űrlap) kitöltésével és megküldésével jelzi a Programhoz való csatlakozás szándékát és - Szervezővel legkésőbb 2014. október 15-éig Együttműködési Megállapodást köt és - a Résztvevővel szemben támasztott követelményeknek megfelel és - a Nyereményjáték kezdő napján nem rendelkezik a Szervezővel kötött érvényes Együttműködési Megállapodással, és nem is kezdeményezett semmilyen formában és csatornán keresztül a Szervezővel tárgyalást elfogadóhelyi csatlakozás céljából. 2
2.2. A Résztvevővel szemben támasztott követelmények: - Rendelkezzen valamennyi, a kereskedelmi tevékenység folytatásához, illetve a szolgáltatás nyújtásához szükséges engedéllyel, illetve tegyen eleget a szükséges hatósági bejelentéseknek. - Rendelkezzen kereskedelmi, szolgáltató egységgel, vagy webáruházzal ahol, illetve amelyen keresztül a PartnerKártya Program Kártyabirtokosai a termékeket megvásárolhatják, a szolgáltatásokat igénybe vehetik. - A Program keretében biztosítson minimum 10% kedvezményt az általa forgalmazott termékek, illetve nyújtott szolgáltatások árából. - Kössön minimum 1 évre szóló együttműködési megállapodást a Szervezővel, mint PartnerKártya Elfogadóhely. Szervező fenntartja a jogot, hogy az Együttműködési Megállapodás Résztvevővel történő megkötéséről saját mérlegelési körében döntsön. 2.3. A www.partnerkartya.mvmp.hu weboldalon elérhető Űrlaptól eltérő csatornán beérkező jelentkezéseket Szervező a Nyereményjátékban nem veszi figyelembe. 2.4. Résztvevők az általuk tévesen szolgáltatott adatokból adódó valamennyi következményt maguk viselik. Az adatok helytállóságát a Nyereményjátékra történő jelentkezés során (vagy azt követően) a Szervezőnek nem áll módjában ellenőrizni, ezért azzal kapcsolatban a felelősség és minden azzal járó jogi és anyagi következmény minden esetben a Résztvevőt terheli. 3. Nyereményjáték időtartama 3.1. A Nyereményjáték keretében az Űrlap kitöltésére és beküldésére 2014. szeptember 1- jén 00:00 órától 2014. szeptember 30-án 24:00 óráig van lehetőség. 4. Promóció 4.1. A 2.1 pont alapján megvalósított elfogadóhelyi jelentkezések beérkezésének időpontját figyelembe véve, Szervező az alábbi megjelenési lehetőségeket biztosítja: - Az első 10 (tíz) elfogadóhelynek jelentkező Résztvevő számára egy hónap időtartamra, önálló, a jogosult Résztvevő igényeinek figyelembevételével kialakításra kerülő slidert (1062*295 pixel nagyságú) biztosít a www.partnerkartya.mvmp.hu nyitóoldalán, a 2014. november 1-2014. november 30. közötti időszakban. A megjelenési lehetőség biztosításának feltétele, hogy az érintett Résztvevő az ahhoz szükséges marketing anyagokat a megfelelő formátumban átadja Szervező részére, legkésőbb 2014. október 20-áig. A marketing anyagok kívánatos paramétereit Szervező legkésőbb 2014. október 16- áig közli az érintett Résztvevőkkel. 3
- Az első 5 (öt), elfogadóhelynek jelentkező Résztvevővel a Szervező maximum 2, 500 karakteres szöveges interjút készít, amelyet megjelenít EnergiaPartner elnevezésű elektronikus hírlevelének valamely, az érintett Résztvevővel egyeztetésre kerülő, számában. A megjelenési lehetőség biztosításának feltétele, hogy az érintett Résztvevő kijelölt képviselője az anyagleadás időbeli ütemezésének megfelelően a Szervező rendelkezésére álljon az interjú elkészítése céljából. 4.2. A Nyereményre való jogosultság feltétele az Elfogadóhelyi Megállapodás Elfogadó Partner és Szervező részéről történő aláírása, legkésőbb 2014. október 15-éig. 4.3. Amennyiben a Résztvevő a partnerkartya@mvmp.hu e-mail címre küldött elektronikus levélben további lehetséges Elfogadóhelye(ke)t ajánl a Szervező figyelmébe, részére a Szervező garantált ajándékként egy billegő led és asztaldísz elnevezésű ajándéktárgyat biztosít. A garantált ajándék átadásának feltétele, hogy az Együttműködési Megállapodás mind az ajánlott Elfogadóhely, mind a Szervező részéről aláírásra kerüljön. A Szervező a garantált ajándékot az Együttműködési Megállapodás megkötését követő legkésőbb 30 napon belül, postai úton küldi meg a Résztvevő székhelyének címére. 4.3.1 A 4.3 pont szerint a Szervező címére küldött elektronikus levélnek az alábbi adatokat kell tartalmaznia: Elfogadóhelyet ajánló cég adatai: - Cégnév: - Székhely cím: - Elfogadóhely neve: - Kapcsolattartó neve és beosztása: - Kapcsolattartó mobil és/vagy vezetékes telefonszáma: - Kapcsolattartó e-mail címe: Elfogadóhelynek ajánlott cég adatai: - Cégnév: - Székhely cím: - Elfogadóhely neve: - Kapcsolattartó neve és beosztása: - Kapcsolattartó mobil és/vagy vezetékes telefonszáma: - Kapcsolattartó e-mail címe: 4.4. A Szervező által biztosított megjelenési lehetőségek más juttatásra nem cserélhetők, másra át nem ruházhatók és készpénzre át nem válthatók. 4.5. Amennyiben a nyertes Résztvevő a 4.1. pontban megnevezett megjelenési lehetőségekkel nem kíván élni, vagy a kivitelezéshez kapcsolódó egyeztetések során nem mutat együttműködési hajlandóságot, a Szervező a megjelenési lehetőségek nyújtásának kötelezettsége alól mentesül. 4
4.6. A Szervező fenntartja a jogot a jogosult Résztvevő által a 4.1 pont alapján rendelkezésre bocsátott anyagok felülvizsgálatára és esetleges módosítására, mely módosított anyagokat megküldi a Résztvevő számára. 5. Résztvevők értesítése A Szervező a 2.1 pont szerint megvalósított elfogadóhelyi jelentkezések beérkezésének sorrendjében, de legkésőbb 2014. október 16-án értesítést küld a nyertes Résztvevő számára, a jelentkezése során megadott elektronikus elérhetőségére, közölve a Résztvevő által leadni szükséges marketing anyagok kívánatos paramétereit is. 5.1. A 4. pontban megnevezett megjelenési lehetőségek kivitelezésével kapcsolatos körülményeket Szervező és az érintett Résztvevő közvetlenül egyeztetik egymással. 6. Adatvédelem 6.1. Szervező a Nyereményjáték keretében kizárólag a Résztvevők által az Űrlap kitöltésével megadott adatokat használja fel. 6.2. Résztvevők tudomásul veszik és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy Szervező a megadott adataikat a Nyereményjáték lebonyolítása céljából, a Nyereményjáték időtartama alatt a nyertes Résztvevők adatait pedig a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. (2) bekezdése alapján a Nyeremény átadásától számított nyolc (8) évig nyilvántartásában rögzítse, kezelje. 6.3. Résztvevők kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy az Űrlap kitöltésével megadott adatokat a Szervező a PartnerKártya Program megvalósítása érdekében, az ehhez szükséges mértékben harmadik személynek adatkezelés céljából megadja, illetve megossza. 6.4. Szervező szavatolja, hogy az adatkezelés a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik. Szervező gondoskodik az adatok biztonságáról, védi azokat a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés bekövetkezésétől. 6.5. A Szervező nem tartozik felelősséggel azon károkért, amelyek: - a weboldala használatával kapcsolatosak, - a weboldala használatából, használatra képtelen állapotából származnak, - a weboldala nem megfelelő működéséből, hiányosságából, hibájából, üzemzavarból, az információ továbbításának késedelméből, vírusból vagy más, rosszindulatú kódból, vagy az adatátviteli út hibájából keletkeznek. Budapest, 2014. augusztus 29. MVM Partner Zrt. 5