Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8 fűszerkeverék üres zacskóját bedobjuk a több helyen (bolt, óvoda, Faluház) meglévő dobozokba. Március 12-ig 3700 grammnyi tasak gyűlt össze. A játék folytatódik! Vegyenek részt benne Önök is! Hátha sikerül! Hadd legyen a mi gyerekeinknek, unokáinknak a kor követelményének megfelelő játszótere. Mert játszani jó! Március a báli szezon Papp Jenőné, nyugdíjas Nőnap Az idén március 15-én került megrendezésre a Nőnapi ünnepség. Ezen nem is lepődtünk meg, hiszen minden évben köszöntik a falu hölgyeit. De az idén a rendhagyótól eltérően, a falu civil férfiai fogtak össze, hogy egy színes, vidám műsorral lepjenek meg bennünket. Pósza Miklós kedves köszöntésével indult az este, majd az Urak nagyszerű előadásában hallhattunk egy nótát, melynek természetesen a szövege volt a lényeg, idézem: Minden férfi asszony nélkül félember csupán! Gondolom ez a napnak volt betudható, hogy egyszer végre elismerjék! Köszönjük! Ezután következett, amire nem számítottunk. Különböző versenyekben mérhettük össze a tudásunkat. A ketchup nyalásától, a gumikesztyűfejésen át a divatbemutatóig volt minden. És természetesen arra is kíváncsiak voltak, hogy a 4 falon kívül máshol is ki merjük e ereszteni a hangunkat, ezt a Karaoke versenyen mutathattuk be. Nagyon vicces, a versenyszámokhoz kapcsolódó, egyedi készítésű pólókkal díjazták a nyerteseket. A férfi képviselőktől pedig virágot kapott minden hölgy. Az érdekes és izgalmas versenyeket egy nagyon jó hangulatú bál követte, melyen megválasztották a Falu Kancáját. Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy egy nagyon jó hangulatú estén vettünk részt, amihez az is hozzájárult, hogy nem engedték, hogy étlen-szomjan üljük végig a műsort. Ezúton szeretném megköszönni, kedves nőtársaim nevében is: Pósza Miklósnak, Sántha Gézának, Horváth Lászlónak, Horváth Istvánnak, Toldi Jánosnak és persze támogatóiknak, hogy ez a nap rólunk szólt és jól érezhettük magunkat! Köszönjük! Nagy Eszter www.badacsonytördemic.hu 1
Tisztelettel köszönjük Mindazoknak, akik a március 22.-i Jótékonysági bál sikeréhez, részvételükkel vagy a támogatójegyek megvásárlásával hozzájárultak. Külön köszönjük az ajándékokat, amellyel a tombolanyereményeket gazdagították. A bál bevételének egy részét a strand szépítésére használjuk fel, a fennmaradó összeg pedig a Takarékszövetkezet strandfelújítási számlájára kerül befizetésre. Az újság következő számában összegszerű tájékoztatást is fogunk közölni. Nők a Balatonért Egyesület Badacsonylábdihegyi Csoportja Tóth Sándorné csoportvezető F E L H Í V Á S Május 3.-án, szombaton, reggel fél 9-től területrendezési, festési és virágosítási munkára hívunk és várunk minden, segítőkész helyi lakost és nyaralótulajdonost a lábdihegyi strandra! Kérjük, aki teheti, hozzon magával a célnak megfelelő munkaeszközt! Tegyünk érte közösen, hogy gondozott, szép strandunk legyen! Köszönettel: Badacsonytördemic Község Önkormányzata és a helyi civil szervezetek FIGYELEM! Az orvosi rendelőben felejtett szemüveget tokjával együtt átveheti feledékeny gazdája rendelési időben. A Faluház programjai: 2008. február 29-én Heffner Atilla táltos zenész műsorát láthatta a közönség 2008.március 29-én Kazal László emlékestre került sor, mindkét programot az Első Magyar Borház szponzorálta. www.badacsonytördemic.hu 2
Tisztelt Lakosság! Értesítem Önöket, hogy Badacsonylábdihegyen a lomtalanítás időpontját Badacsonytördemic község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. május 22-23. napjában (csütörtök, péntek) határozta meg. A konténerek az alábbi utcákban kerülnek kihelyezésre: Római u. 5., Római u. 125., ( postaládák környéke), Római út püspöki pince bejáratat, MÁV állomás, Orgona utcai bolt környéke) Lomtalanítás keretében nem helyezhető ki elvitelre ömlesztett anyag, építési-bontási törmelék, rothadó anyag (élelmiszer, növényi maradék), állati eredetű hulladék ( állat tetem, trágya, alom) veszélyes hulladék ( akkumulátor, elemek, gyógyszermaradék, növényvédő szer maradék, gép, járműbontási alkatrészek stb ). Kérem a lakosságot, hogy a lomhulladékot a kijelölt konténerekben szíveskedjenek elhelyezni környezetünk tisztán tartása érdekében. Együttműködésüket köszönöm! Értesítem Önöket, hogy a hulladékszállítás időpontja megváltozik. 2008. május 15. napjától- 2007. szeptember15. napjáig Badacsonylábdihegyen hétfői napokon lesz hulladékszállítás. Az első szemétszállítás ideje a megváltozott rend szerint: 2008. május 19. napja. Csak a REMONDIS feliratú zsákot viszi el a szolgáltató, ezért kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy más fajtájú zsákot ne helyezzenek ki. Figyeljünk a környezetünk tisztaságára! A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról szóló módosított 17/2004. ( VII. 1.) rendelet 16.. (3) bekezdés alapján A település egész területén- avar-kerti hulladék stb. égetése június 1-től augusztus 31-ig tilos. Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy az égetéssel járó munkákat a fenti időpontig szíveskedjenek elvégezni. Dr. Harkai Barbara jegyző www.badacsonytördemic.hu 3
Sport Elért eredmények a lány focicsapattal: December 27; Ajka Teremtorna: Megmutatkozott az ellenfelek rutinja: Ajka, Tapolca, Nyirád mögött utolsó helyen végeztünk. Február 24; Nyirád Teremtorna: 8 csapat nevezett. A mi (4-es) csoportunk: Nyirád, Csabrendek, Somlóvásárhely, Badacsonytördemic. Eredmények: Csabrendek Badacsonytördemic: 2-0 Nyirád Badacsonytördemic: 2-0 Badacsonytördemic Somlóvásárhely: 1-0 Összesítésben 6. helyen végeztünk. Szoros eredmények is megerősíthetik, hogy a lányoknak egyre jobban megy a játék. Mind a két tornán a mi csapatunk nyerte a Legsportszerűbb csapat díjat. A csapat működését nagyban segíti az önkormányzat. A lányok nevében is köszönöm! A csapat további mérkőzései a badacsonytördemici focipályán: Április 26. (szombat) Badacsonytördemic Nyirád Május 03. (szombat) Badacsonytördemic Káptalanfa Május 17. (szombat) Badacsonytördemic Ajka Május 24. (szombat) Badacsonytördemic Somlóvásárhely Helyszín: Badacsonytördemic, Sportpálya Mindenkit szeretettel várunk! Horváth Gábor www.badacsonytördemic.hu 4
Veszprémi Napló Nap Badacsonytördemicen 2008. május 10. Helyszín : Badacsonytördemic labdarúgó pálya 10.00 Köszöntők Vollmuth Péter polgármester Barták Péter Napló főszerkesztője 10.15 Kispályás labdarúgó mérkőzések Ifjúsági, Felnőtt Napló válogatott-polgármester válogatott 12.30-12.30 Ebédszünet Helyszín: Badacsonytördemic Faluház udvara 13.00-tol Kb. 15.30 Neon Moon Line Dance Club country bemutatója Óvodások műsora Nyugdíjas Klub műsora Borfelismerő verseny Bíró József Hegyközségi Elnök vezetésével Napló nyereménysorsolás A veszprémi Napló ajándéka: A veszprémi Petőfi Színház művészeinek előadása A délután folyamán a tapolcai Szkíta-Hun-Magyar Hagyományőrző Egyesület kedvcsináló íjászatán vehetnek részt az érdeklődők A település bor kóstolóval és kemencébe sült finomságokkal várja a rendezvényre látogatókat 21.00 A Tanúhegyek Teljesítménytúra szervezésében : Nagy Feró és a Beatrice együttes koncertje /Ez a rendezvény belépődíjas, elővételben 1.200Ft./fő helyszínen 1.500Ft./fő./ A rendezőség a változtatás jogát fenntartja! Badacsonytördemic szeretettel várja vendégeit! www.badacsonytördemic.hu 5
www.badacsonytördemic.hu 6
Új fecskék a Faluházban Az előző vezető Rédl Katalin szerződésének lejárta után, sikeres pályázat után kaptam lehetőséget a ház vezetésére. Engedjék meg, hogy bemutatkozzam. Pál Lászlóné Sulyok Veronika vagyok s a szombathelyi Tanárképző Főiskola népműveléstörténelem szakát elvégezve immár 28 éve dolgozom művelődés szervezőként, Jákon, a zánkai Gyermeküdülő Centrumba és legutóbb közel 14 évig Révfülöpön. Családommal már két és fél éve lakunk ezen a csodálatos településen Badacsonytördemicen. Április elsejétől a Teleház - nak is új vezetője lett a sokuk által már biztosan ismert és szeretett Sellyei Gábor személyében. Gábor szintén Szombathelyen végzett ének-zene tanár és egyházzene szakon. Nagy lelkesedéssel vette át a gépek feletti irányítást. Szeretettel várja a régi és új internet használókat is. Továbbra is élnek a Teleház egyéb szolgáltatásai (másolás,fax stb.)gáborral együtt szeretnék a kezdeti ismerkedés után sok jó, tartalmas programmal megtölteni a házat. Kicsit tervezzük megújítani megszépíteni, hogy minden korosztály gyerektől a szépkorúig szívesen jöjjön és az intézmény valóban a falu háza legyen. Segítjük az eddigi kisközösségek tevékenységét és tervezzük újak létrehozását. A másik nagy célunk az eddigi kiváló programok mellett a civil szervezetekkel összefogva olyan rendezvények megvalósítása,amelyek elviszik településünk jó hírét és sok vendéget idecsábítanak,de a helyiek is jól érzik majd benne magukat. Mindezek megvalósításához az Önök türelmét, segítségét és aktív részvételét kérjük. Hitvallásom, hogy a település közművelődése egy nagy társasjáték, amelyet csak a benne lakókkal,üdülővendégekkel,civil szervezetekkel és önkormányzattal közösen lehet sikeresen játszani. Szeretettel várjuk Önöket minél gyakrabban a Faluházban és rendezvényeinken. Pálné Vera és Sellyei Gábor K Ö Z É R D E K Ű Polgármesteri hivatal 8263 Badacsonytördemic Hősök útja 12. Tel./Fax: 87/433-036 E-mail: turdemic@hu.inter.net Ügyfélfogadás ideje: Hétfő - csütörtök: 8-16h-ig, Péntek: 8-12h-ig Faluház, Teleház 8263 Badacsonytördemic Hősök útja 12. Tel./Fax: 87/533-030 E-mail: btordemicfaluhaz@freemail.hu Nyitva: Kedd Szombat: 12 20 ig Könyvtár 8263 Badacsonytördemic Hősök útja 12. Tel./Fax: 87/533-030 E-mail: btordemicfaluhaz@freemail.hu Nyitva: Kedd 15:00 18:00 Szerda 14:00 16:00 Péntek 15:00 18:00 Szentmise: Minden vasárnap 11:30 tól Pénzváltási lehetőség: Posta,Takarékszövetkezet K Ö Z É R D E K Ű Háziorvosi szolgálat: 8263 Badacsonytördemic Szent István út 3/2. Tel.: 87/433-321 Rendelési idő: Hétfő: 8-11h-ig Kedd: 8-11h-ig Szerda: 8-11h-ig Csütörtök: 13-16h-ig Péntek: 8-11h-ig A rendelési idő alatt kézi gyógyszertár működik. Munkaidőn kívüli sürgősségi ellátás: Tapolca Kórház, Tel.: 87/411-655 Hétköznap 16.30 órától másnap reggel 7.30 óráig Hétvégén, ünnepnapokon: utolsó munkanap 16.30 órától a következő munkanap 7.30 óráig Kórház: Tapolca, Ady E. u. Tel.: 87/411-655 Hétvégi orvosi ügyelet: Tapolca korház Segélyhívó: 112 Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: 107 Polgárőrség: 06-30/407-98-05 (Berkes Imre) AZ ÖN EBÉDJÉT IS HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK MINDEN NAP! Érdeklődni: 06-30/410-4880 06-30/626-3554 Kiadja: A Badacsonytördemici Községért Alapítvány, Badacsonytördemic, Hősök u.12. Felelős kiadó: Vollmuth Péter Polgármester, Címlap rajz : Stockinger László www.badacsonytördemic.hu 7