Ficsor Károly. Elrejtett kincs V. 10. Gyızelem az Úr Jézusban



Hasonló dokumentumok
Szöveges változat: Hangformátum: > Alaptanítások

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

Péter és az ima hatalma

2015. március 1. Varga László Ottó

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét

A Biblia gyermekeknek. bemutatja

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

Mozgássérült Passió 2010

Passió Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/6. Történet.

bibliai felfedező Dorkász szerette az Úr Jézust, és ezért mindent megtett, amit csak tudott, hogy másokon segít sen.

Bibliaismereti alapok

Mit keresitek az élőt a holtak között

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

avagy a repedt nád és a pislogó gyertya

Hanukka és Karácsony

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Józsua vezér lesz lesz

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk

A gazdag ember és a szegény ember

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

Jézus lecsendesíti a tengert

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

ADVENT ESTI DICSÉRET

Józsua vezér lesz lesz

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jákób, a csaló

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

Keresztút Avilai Szent Terézzel

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai Csodálatos Tanácsadó Békesség Fejedelme 119

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Mátészalka Kossuth tér, Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Isten dicsőségének felfedezése a HIT segítségével

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Szent Márton ábrázolások Somogyi Győző rajzai a répcelaki plébánián

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek,

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Szeretet volt minden kincsünk

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Dániel, a fogoly

Csillag-csoport 10 parancsolata

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

I. Mi a megtévesztés?

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A gyülekezet másodlagos létszükségletei

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Gedeon kis hadserege

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

Megtanulni megbocsátani

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Átírás:

Ficsor Károly Elrejtett kincs V. 10. Gyızelem az Úr Jézusban Orgovány 2011

ISBN 978-963-87025-8-6 Borító és tördelés: Ficsor Donát A 4H / Magyar Misszió támogatásával kiadja az Örömhír Alapítvány 6077 Orgovány, Vörösmarty u. 14. ficsorka@gmail.com Belsı használatra! NEM ÁRUSÍTHATÓ! 2

TARTALOM Bevezetés... 6 Angyalok Mennyei lények...10 Nem mindenki hisz az angyalokban... 11 Isten képviseletében... 12 Ítélkezünk majd felettük... 14 Bőnbeesett angyalok... 14 Jézus feljebbvaló az angyaloknál... 14 Halhatatlanok... 15 Megjelenési formájuk... 15 Általában láthatatlanok, esetenként meglátjuk ıket... 16 Erısek, hatalommal rendelkezık... 20 Nevük van... 23 Sokan vannak... 23 Közlekednek repülnek az ég és a föld között... 25 Az Úr jelenlétébe visznek... 28 A mennybıl kiáltanak... 29 Szembeszállnak az ördöggel... 29 Emberek imája befolyásolja az angyalok cselekedetét... 29 Isten pecsétjét használják... 30 Készenlétben állnak... 30 Hatással vannak az emberekre... 30 Isten parancsát közlik... 32 Tanítanak, magyaráznak... 33 Tájékoztatnak a bekövetkezendıkrıl... 33 Közvetítenek a törvény adásánál... 36 Szolgálják az üdvözülıket... 36 Örömhírt hoznak... 44 Örülnek a bőnös megtérése felett... 48 Isten ítéletének végrehajtói... 48 A füstölıszereket a szentek imádságaihoz teszik... 49 Démonok Gonosz szellemek...50 Megnevezés... 52 A sátán birodalma... 53 Hatalom e világ felett... 56 3

A démonok jellemzıi...59 Gyötörnek...68 Vádolnak...73 Megtévesztenek...74 Van amikor igazat mondanak...79 Félelmet okoznak...79 Betegségeket okoznak...85 Nem minden betegség démoni eredető...104 Hogyan kerülnek a démonok az emberbe?...105 Hogyan hagyják el a démonok az embert?...108 Lehet-e egy hívıben démon?...111 Amikor Isten gonosz szellemet küld...113 Gyızelem az Úr Jézusban... 114 Jézus, a Szabadító...115 A szabaduláshoz vezetı út...115 Az Úr Jézusnak hatalma van a démonok felett...120 Ellene kell állnunk az ördögnek!...121 Démonoktól való szabadulás...123 Felhatalmazás nélkül ne tedd!...138 Az Úr olykor beszél, máskor nem beszél az ördöggel...138 A szabadság megtartása...143 A szabadulások következménye...145 Harc a gyızelemért... 150 Harc a két szellemi hatalmasság között...154 A gonosz erık tevékenysége...156 Az ellentétes erık összecsapása...159 Harc önmagunkért...159 Harc másokért...167 Jézus nevében cselekedni...180 Mennyei seregek segítenek a harcban...183 Isteni védelem...184 Gyıztes fegyverek a szellemi harcban...186 Az isteni erık fizikai megnyilvánulásai... 196 Megrendül a hely...196 Isten dicsısége a hegyen...197 Isten dicsısége korlátoz a mozgásban...197 Isten jelenléte korlátoz a mozgásban...199 Isten jelenlétében...200 Az Isten ereje elragad...203 Leesések...212 Az ördög is produkálhat fizikai megnyilvánulást...217 4

A Halál mint ellenség...219 A halál a bőn következménye... 220 Isten az emberek földi életének határt szabott... 221 Emberek különféle viszonyulása a halálhoz... 221 A halál vége... 232 Az Úr Jézus váltsághalála... 233 Hatalom a halálon... 235 Jézus parancsot adott halottak feltámasztására... 237 Az Úr Jézus követıi gyakorolják hatalmukat... 238 Az Elrejtett kincs I. kötetében megjelent fejezetek: 1. Imádkozás 2. Isten szól hozzánk Az Elrejtett kincs II. kötetében megjelent fejezetek: 3. Megbocsátás 4. Örök élet 5. Szenvedés Az Elrejtett kincs III. kötetében megjelent fejezet: 6. Gyermekeink nevelése Az Elrejtett kincs IV. kötetében megjelent fejezetek: 7. Munka 8. Szegénység, gazdagság 9. Adakozás 5

BEVEZETÉS Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ı megjelenését. Végigküzdöttem a szép harcot, végigfutottam a versenypályán, a hitet mindvégig megıriztem. Vár a koronám, a gyıztesnek járó jutalom. Ezt azok kapják, akik Isten tetszésére éltek a földön. Maga az Úr, az Igazságos Bíró fogja átnyújtani nekem azon a Napon. De nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik szeretettel és vágyakozással várják ıt vissza. (Egysz. ford.) 2Tim 4:7-8. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erık és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természető uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak. (Egysz. ford.) Ef 6:12. 6

Minket, a Földön élı embereket, körülvesz egy látható világ. Senki sem vitatkozik azzal az állítással, hogy a körülöttünk lévı dolgok és jelenségek, a többi embertársunk, az események, stb. hatással vannak ránk, befolyásolják életünket. Nem ilyen egységesen gondolkozunk azonban a minket körülvevı láthatatlan világról. Van, aki nem hiszi, hogy a természetes, látható világ felett létezik egy láthatatlan szellemi világ is. Én hiszem. A Biblia világosan fogalmaz, és jól bemutatja ezt a láthatalan világot. Mi, emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy amit látunk, azt jobban elhiggyük, mint amit nem látunk. Ez nem helyes, és nem Isten szerinti gondolkodásmód. Isten tudtunkra adta, hogy a láthatók a nem láthatókból álltak elı (Zsid 11:3.). Hiszem tehát, hogy a nem láthatók még valóságosabbak, mint a láthatók. Azt is tudjuk, hogy ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad (2Kor 4:18.). A láthatatlan világban nem a test a meghatározó, hanem a szellem, ezért szellemi világnak is nevezzük. Ebben a világban két, egymással ellentétes birodalom van. Az egyik Istené, a másik pedig az ördögé. Istent az angyalok, az ördögöt pedig a démonok szolgálják. Úgy tőnhet, hogy Isten és az ördög vetélytársak, de ez egyáltalán nem így van. Az igaz, hogy harcolnak egymás ellen, de óriási köztük a különbség. Isten mindig volt, mindig is lesz, ezenkívül mindentudó, mindenható, szeretı és igazságos, akarata ellenére soha senki nem kényszerítheti semmire, és nem is korlátozhatja semmiben. Azt tesz, amit akar. Ezzel szemben az ördög Isten alárendelt teremtménye, ezért hatalomban és rangban is alávetett. Gonosz a célja és a motivációja is. Csak arra képes, és csak addig, amíg Isten engedi. Isten most sok mindent megenged neki, de ez nem lesz mindig így. Az utolsó ítéletkor Isten az ördögöt a tőz tavába fogja vetni, aki ott fog gyötrıdni örökkön-örökké (Jel 20:10.), Isten pedig az új Jeruzsálemben az üdvösségre jutott emberekkel fog lakni, dicsıségben és örömben, örökkön-örökké (Jel 21:3.), és örökké kezében lesz a világmindenség feletti korlátlan hatalom. 7

A szellemi világban élı lények tehát léteznek, és ez nem lehet közömbös számunkra, mert hatással vannak életünkre. Azért tanulmányozzuk ebben a könyvben a szellemi világot, hogy jobb megismerése által minél több áldást vehessünk el Isten kezébıl az életünkre. A sátán személy, méghozzá nem is akármilyen. A nyelvtani szabály szerint nagybetővel kellene írni, azonban azzal, hogy kisbetővel írom, éppen a legyızöttségét kívánom kifejezni. Nem vagyok hajlandó elismerni hatalmát, mert Jézus Krisztus megfosztotta minden hatalmától. Csalárdságában van az ereje. Sokakat becsap. A Jézus Krisztustól kapott hatalommal Isten minden gyermeke uralmat vehet felette. A siker titka: soha ne add fel! Maria Fontaine Aki gyız, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. (Károly ford.) Jel 21:7. 8

Lk 10:19. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek. Róm 16:20. A békesség Istene pedig összezúzza a Sátánt lábatok alatt hamarosan. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! 2Kor 10:3-4. Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erısek az Isten kezében erıdítmények lerombolására. Kol 2:14-15. Eltörölte a követelésével minket terhelı adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára. Lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan megszégyenítette ıket, és Krisztusban diadalmaskodott rajtuk. Zsid 1:13. Ülj az én jobbomra, amíg ellenségeidet lábad zsámolyává teszem. Jk 4:7. Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tıletek. 1Pt 5:8. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el 1Jn 3:8. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. 1Jn 4:4. Ti Istentıl valók vagytok, gyermekeim, és legyıztétek ıket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van. 1Jn 5:4. Mert minden, ami Istentıl született, legyızi a világot, és az a gyızelem, amely legyızte a világot, a mi hitünk. 9

ANGYALOK MENNYEI LÉNYEK Az Úr angyala ırt áll az istenfélık mellett, és megmenti ıket. Zsolt 34:8. A Az angyalok szellemi lények. Gyakori megjelenésük ellenére viszonylag keveset tudunk róluk. Létük nem kérdıjelezhetı meg, ennek ellenére sokan nem hisznek bennük. A Biblia tekintélyét rombolják azok, akik kétségeket támasztanak velük kapcsolatban. Isten Igéje valósággal létezı szellemi lényekként beszél róluk. Nincs tehát semmi elfogadható alapja annak, hogy népi képzeletnek tekintsük ıket. Meghatározó a szerepük üzenet közlésében éppúgy, mint szolgálatban a próféták, apostolok és Jézus életében. Szolgálatuk fontos. A ma emberének épp oly nagy szüksége van segítségükre, mint az évezredekkel ezelıtti generációknak. Számíthatunk mi is rájuk, amikor szükséges, igényelhetjük segítségüket. z angyalok azok a lények, akik segítenek az embernek a gonosz erık elleni harcban, és bizonyos feladatokat teljesítenek, amelyek nélkül nem mindig lennénk képesek elérni valamilyen célt vagy állomást az életben. A Bibliában az angyalok számos esetben megjelennek az embereknek. Jóllehet ezek az esetek fıként az Ószövetségben fordulnak elı, mégis talán a leghíresebb megjelenés az Újszövetségben van, amikor Máriát meglátogatta egy angyal, és megmondta neki, hogy világra hozza Isten fiát, Jézus Krisztust. Többnyire azonban az angyalok láthatatlanok. Természetesen ez nem teszi ıket kevésbé valóságosakká, mint te lennél, ha valaki történetesen bekötné a szemem. Hogy láthatjuk-e az angyalokat vagy sem, ez semmit sem változtat létezésük tényén és azon a szerepükön, hogy védenek minket bizonyos veszélyektıl. 10

Jóllehet nem imádkozunk az angyalokhoz, sem az emberekhez, akik pillanatnyilag csak egy kevéssel kisebbek az angyaloknál, mégis az angyalok léte eggyel több példa arra, hogy Isten miként gondoskodik rólunk, és ıriz meg a sátáni hatalmakkal szemben, amelyek állandóan le akarnak gyızni. Valóban az angyalok Isten titkos ügynökei. Billy Graham N éhány éve történt, hogy a szomszédasszony áthozott egy tál süteményt, miközben észrevettem, hogy valaki áll a teraszajtóm elıtt. Fényes arca volt, és kedvesen mosolygott. Kék színő öltönyben volt felöltözve, mint egy úriember. Odamentem az ablakhoz, közelebbrıl akartam megnézni, de ı addigra eltőnt. Estefelé újra a nagyszobán keresztül mentem volna be a hálószobámba, amikor megint ott láttam a kedves úriembert az ajtóban. Az üveget függöny takarja, de én tisztán láttam az arcát. Odamentem az ajtóhoz, hogy kinyissam, de amikor a függönyhöz értem, olyan volt, mintha áram futott volna végig a testemen és eltőnt a férfi. Akkor annyira megijedtem, hogy nem bírtam elaludni. Hogy végére járjak a dolognak, elıvettem a Bibliát, hátha a Mennyei Atya akart valamit üzenni. Belenéztem a Bibliába, de nem bírtam olvasni, mert akárhova néztem csak annak az úriembernek az arcát láttam lelki szemeim elıtt. Akkor egyszer csak azon az igén akadt meg a szemem, hogy "Az Úr angyala ırt áll az istenfélık mellett". Akkor megértettem, hogy Isten elküldte az İ angyalát, hogy folytonosan megırizzen engem, aki egyedül éltem, és ez idıben egyik szomszédasszony okot adott a félelemre. Megnyugodtam és elaludtam. Özv. Makkai Istvánné Nem mindenki hisz az angyalokban Csel 23:8. A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek A Ma sem mindenki hisz az angyalok létezésében. világ minden táján erısödik a démoni tevékenység és sátánimádat. Az ördög létezik, és még erısebben munkálkodik, mint bármilyen más korszakban. A Biblia szerint a 11

sátán tudja, hogy kevés ideje van, ezért erısíti tevékenységét. Démoni befolyásával sikerül neki sokakat eltéríteni az igazi hittıl. De továbbra is kijelenthetjük, hogy Isten az ı népe érdekében szolgáló lelkekkel, az angyalok szent rendjével ellensúlyozza a gonosz ténykedését. Az angyalok serények abban, hogy kiragadják az üdvösség örököseit a gonoszok cselszövései közül. Nem vallhatnak kudarcot. Isten gyermekei, emeljétek föl tekinteteteket, legyetek bátrak! Az angyalok közelebb vannak, mint gondolnátok. Végül is Isten megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kıben. (Zsolt 91:11-12.) Billy Graham Isten képviseletében 1Móz 18:1-2-15. Izsák születésének bejelentése Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll elıtte. Amint meglátta ıket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult... 2Móz 3:2-6. Mózes elhívása Ott megjelent neki az Úr angyala tőz lángjában egy csipkebokor közepébıl. Bír 6:11-14-16-24. Gedeon elhívása Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erıddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged!... Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. Az angyalok kivétel nélkül mindig, az ıket küldı, szolgálatba állító Istent képviselik. Üzenetét közvetítik, parancsát teljesítik, mindenkor azt teszik, amit feladatként kapnak Istentıl. Az ember számára nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy egy angyallal találkozott, vagy magával az élı Istennel. Ezt tapasztaljuk a fentebb idézett Igékben is. Az 1Mózes 18-ban felváltva találjuk az egyes számot és a többes számot. Az elsı versben azt olvassuk, hogy megjelent Ábrahámnak az Úr. A következı versben, már három férfit lát Ábrahám maga elıtt. Elébük fut és megszólítja Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek ne kerüld el szolgádat! A lábmosást már ismét többes számban végzi. 12

Amikor a férfiak elindultak Sodomába Ábrahám is velük tartott és az Úr ezt mondta: Eltitkoljam-e Ábrahám elıl, amit tenni akarok? Ábrahám el kezd beszélgetni az Úrral. Sodoma jövıjérıl érdeklıdik. A 18. rész 33. versében olvassuk: Amint az ÚR bevégezte beszélgetését Ábrahámmal, eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére. Közvetlen utána a 19. rész 1. versében már csak két angyal érkezett Sodomába. Joggal feltételezzük, hogy a három férfibıl egy maga az Úr volt, kettı pedig az angyala. A 2Móz 3:2-ben olvassuk: Ott megjelent neki az ÚR angyala tőz lángjában egy csipkebokor közepébıl. Mózes csodálkozott a rendkívüli jelenségen: a csipkebokor tőzben ég, de mégsem ég el a csipkebokor. Mózes közelebb ment, próbálta megérteni mi történik. Amikor az ÚR látta, hogy odamegy megnézni, kiáltott neki Isten a csipkebokor közepébıl, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Nem idézem tovább a történetet. Az Úr és Mózes beszélget. Noha Isten angyala jelent meg a tőzben, mégis az Úrral találkozott Mózes. Igen, mert egy angyal közvetlenül az Urat képviselte e történésben is. Bírák könyvének 6. részét olvasva ugyanezzel a kérdéssel szembesülünk. Azután eljött az ÚR angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt Az angyal bátorította Gedeont: Az ÚR veled van, erıs vitéz! Gedeon méltatlankodására és kérdéseinek felvetésére, már nem angyal, hanem az Úr válaszol: Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erıddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Nem kívánok messze menı következtetéseket levonni, de e három példa elégséges arra, hogy lássuk mennyire fontos az emberek életében Isten jelenléte. Akár személyesen Isten látogat meg, akár angyalát küldi el, mindenképpen áldás az a számunkra. Ezért érdemes igénybe vennünk Isten közvetlen vagy közvetett segítségét. 13

Ítélkezünk majd felettük 1Kor 6:3. Vagy nem tudjátok, hogy angyalok fölött is ítélkezünk majd? Bőnbeesett angyalok A bőnbeesett angyalokat Isten nem hagyta maga mellett, kitaszította ıket a jelenlétébıl. 2Pt 2:4. Mert az Isten nem kímélte meg a bőnbeesett angyalokat sem, hanem az alvilág sötét mélységébe taszította ıket, hogy ırizetben maradjanak az ítéletig. Júd 6. Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére. Jézus feljebbvaló az angyaloknál Zsid 1:4. Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk. 1Pt 3:22. aki miután felment a mennybe, az Isten jobbján van, és alávettettek neki angyalok, hatalmasságok és erık. Zsid 2:9. (2:7.) az a Jézus, aki rövid idıre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsıséggel és tisztességgel koronáztatott meg Szolgálják Jézust Mk 1:13. (Mt 4:11.) Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Imádják Jézust, Istent Zsid 1:6. Amikor pedig bevezeti az elsıszülöttet a világba, ismét így szól: Imádja ıt az Isten minden angyala! 14

Jel 7:11. Az angyalok mind ott álltak a trónus, a vének és a négy élılény körül, arcra borultak a trónus elıtt, és imádták Istent Kísérik az Úr Jézust, amikor eljön dicsıségben Mt 16:27. Mert eljön az Emberfia Atyja dicsıségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. 2Thessz 1:7....amikor az Úr Jézus megjelenik a mennybıl hatalmának angyalaival... Halhatatlanok Lk 20:36. Sıt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók Megjelenési formájuk 1Móz 18:16-33. Ábrahám emberi formában megjelent angyalokkal találkozott, ezért elıbb embereknek gondolta ıket. Dán 10:18 Emberhez hasonló Akkor ismét megérintett az az emberhez hasonló lény, erısítgetett engem Mt 28:3. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Lk 24:4. Amikor emiatt tanácstalanul álltak két férfi lépett melléjük fénylı ruhában. A z egyik késı esti órában így szólt hozzám az Úr: Ígéretem szerint elküldtem szent angyalomat. İ beszélhet is veled. Legyen békességed ebben. Pár nappal késıbb ugyanabban a kertben a késı éjszakai imádkozásomban megjelent az Úrnak angyala. Ennyit mondott: Üdvözöllek téged, Isten embere, Szent Lélekkel teljes férfiú. Boldog vagy, gazdag áldásokban. Isteni hőséggel ırizlek téged az Úrnak rendelése szerint. Megle- 15

petésszerő megjelenése és beszéde nagy félelmet és remegést váltott ki belılem. Az Igébıl tudtam, hogy ember angyalt nem imádhat, csak egyedül Istent, így mélyen meghajoltam, és önkéntelenül ez fakadt fel belılem: Dicsıség neked, Uram! E megrázó pillanatok után egy ideig még tartott a remegésem. Nagy öröm, Isten uralkodó békessége és az İ jelenlétének bizonyossága töltött be. Addig is Isten félelmében és szeretetében jártam, hőséggel szolgáltam, de e megtapasztalás után még inkább megtanultam teljes tisztelettel félni az Urat és hinni Benne, mind aszerint, ahogy meg van írva az Igében. Ami a jelenséget illeti, az csak addig tartott, míg az üzenet szólt. Ijedtemben, meglepetésemben és meghajolt testhelyzetemben még csak eszembe sem jutott, hogy rá nézzek, de azt érzékeltem, hogy az angyal fehéren fénylı ruhában volt, elıttem mintegy két méterrel, és a föld fölött kb. három méter magasan. Pánczél János Feltámadásunk után hasonlítunk hozzájuk Mt 22:30....olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. Bölcsek 2Sám 14:17, 20. Az én uram, királyom beszéde megnyugtató lesz számomra, mert olyan az én uram, királyom, mint az Isten angyala, meghallja mind a jót, mind a rosszat... De az én uram bölcs, olyan a bölcsessége, mint az Isten angyaláé, mindent tud, ami az országban történik. Általában láthatatlanok, esetenként meglátjuk ıket Zsid 13:2. A vendégszeretetrıl meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek tudtukon kívül angyalokat vendégeltek meg. 1Móz 19:1. A két angyal estére Sodomába érkezett... Amint meglátta ıket Lót, fölkelt, eléjük ment, és arccal a földre borult. 1Móz 32:2. Jákób is útnak indult, és találkoztak vele Isten angyalai. Dán 3:24-25. Nem három férfit dobtunk megkötözve a tőzbe? Azok így válaszoltak a királynak: Valóban úgy van, ó király! İ azonban így szólt: Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tőzben, és nincs 16

rajtuk semmi sérülés. A negyedik pedig olyannak látszik, mint valami isten. Jn 1:51. (1Móz 28:12.) "...meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára." 1 942-ben történt, amikor a japánok Kína bizonyos területeit meghódították. Egy reggel 9 óra körül teherkocsi állt meg egy könyvesbolt elıtt. Öt tengerész volt benne, s a teherkocsi félig meg volt rakva könyvekkel. A Keresztyén Kína elnevezéső üzlet segédje, aki egyedül volt akkor ott, rémülten fogta fel, hogy a raktáron levı könyvek elkobzásáért jöttek. Félénk természetével megérezte, hogy ez több, mint amit el tud viselni. A tengerészek leugráltak a kocsiról, és az ajtó felé indultak. De mielıtt beléphettek volna, egy nagyon elegánsan öltözött kínai úr lépett be elıttük az üzletbe. Bár az üzleti alkalmazott minden kínai vásárlót ismert, ez az ember teljesen ismeretlen volt neki. Valami különös ok miatt úgy tőnt, hogy a katonák képtelenek voltak nyomon követni ıt, és kint lézengtek, nézegetve a négy nagy ablakot, de be nem léptek. Két órán át álltak ott, már 11 óra is elmúlt, de nem tették be lábukat az üzletbe. Az idegen megkérdezte, hogy mit akarnak ezek az emberek, s az alkalmazott elmondta neki, hogy a japánok több könyvesboltból elrabolták a készletet, és most erre az üzletre került sor. Imádkoztak együtt! Az idegen bátorította. Így telt el két óra. Végül is a katonák felmásztak a teherkocsira és elhajtottak. Az idegen is elment anélkül, hogy vásárolt volna valamit, vagy egyáltalán valamit is kérdezett volna az üzletben levı árukkal kapcsolatban. Késıbb, amikor a tulajdonos visszatért, az alkalmazott ezt kérdezte tıle: Lee úr, hisz ön az angyalokban? Igen mondta ı. Én is, Lee úr mondta az alkalmazott. Vajon nem Isten védelmezı angyalainak egyike volt ez az idegen? Billy Graham H úsz évvel ezelıtt, amikor még Nyugat- és Kelet- Németországról beszéltünk, útlevelet kaptam egyhónapi ott tartózkodásra. A Nyugat-Németország bombázásoktól, háborús eseményektıl megkímélt szép Lüdenscheid városában tartózkodtam éppen. Drága barátom ajtaján csöngettem. Szép ıszi idı volt. Amint felnéztem várakozás közben, a szomszédban lévı 17

üzem üvegborítású falára kihajolni láttam egy kedves arcú, fiatal férfit: Nemsokára én is ott leszek, Onkel László. Nyílt is már az ajtó, Ernst Krisch fogadott nagy barátsággal. İ nyugállományú baptista lelkészként szolgált, és gyakran felkért engem igehirdetésre. Leánya és veje nálunk Magyarországon lelki áldásban részesült, s ezért reám és feleségemre mint lelki szüleikre tekintettek. Felesége nagyszerő ételekkel vendégelt meg. Uzsonnázás közben említettem, hogy egy fiatal ember jelezte, hogy ı is jön. Értetlenül fogadták szavaimat, mondván, hogy a szomszédból nem ismernek senkit s különben sincs nyitható ablak az üvegfalon. Csengett a telefon, engem kerestek. A fiam megnyugtató szavak kíséretében közölte, hogy feleségemet, Máriámat vakbéllel mőtötték. Noha elhatároztam nyomban, hogy hazautazom, semmi izgalmat nem éreztem, folytattam az étkezést, s mikor igeolvasás után feloszlott a társaság, én is szálláshelyemre mentem, majd másnap hazautaztam. Hónapok teltek el itthon, mikor egy reggel Isten noha nem is foglalkoztam a dologgal megvilágosított. Az üvegablakon kihajoló ifjú személy Isten angyala volt, aki tudta, hogy telefont kapok, s ı Isten ígérete szerint láthatatlanul mellettem állott, mikor feleségem mőtétérıl a hírt vettem. Az ı jelenléte sugározta belém azt az érthetetlenül nagy nyugalmat, amit meg is csodált a kedves asztaltársaság. 18 A * * * következı eset szintén Németországban történt. A vasútállomás mellett egy körforgalmi úton akartam átmenni vigyázatlanul. Egy kéz azonban megfogott, visszatartott. E pillanatban autó húzott el mellettem, aminek a kerekei alá kerültem volna... A fiatal férfi szót sem szólt, s amíg én elképedve álltam, már el is tőnt. Isten angyala volt ı, aki megmentette az életemet. Kolozsváry Kiss László A nyám kislány volt, amikor egy vidéki gyülekezet ébredési összejövetelén megtért. Amint elıre jött és letérdelt a gyülekezet elıtt, angyalokat látott maga mellett. Élete derekán nagyon beteg lett, több mint négy évig szenvedett szörnyő kínok között Egy nap anyánk indíttatást érzett: hívja össze otthonába testvére családját és más keresztyén családokat, hogy imád-

kozzanak érte. Hirtelen hangot hallott: Nézd, a menny ablakai megnyíltak neked! Kinyitotta a szemét, és angyalokat látott maga körül. Azonnal talpra ugrott, teljesen meggyógyultan. Ezután még több, mint negyven évig élt. Wesley L. Duewel C arlos Arteaga 1999. október 12-én repülın ült, szülıvárosából, a venezuelai Ayacuchoból Manapiare városba utazott. A gép motorhiba következtében 5 perccel a 45 perces út vége elıtt lezuhant az amazoni ıserdı sőrőjébe, és a rajta levı nyolc ember közül öt a becsapódás pillanatában meghalt. Csodás módon a két fiatalabb nagyobb sérülések nélkül megúszta, de Arteaga már nem volt olyan szerencsés. A fején egy nyílt repedés, a karján és kezén pedig több vágás keletkezett. Súlyos sebet kapott a jobb lábán is, ezért csak kúszni volt képes az aljnövényzeten. Három nappal késıbb döntöttek: a két egészségesebb túlélı elindult segítséget keresni, míg Arteaga ottmaradt egy darab kenyérrel és egy faággal, amivel védekezhetett az állatok ellen. A férfi nıs és öt gyermek édesapja. Ebben a helyzetben fogalma sem volt róla, életben marad-e. Ám igyekezett állandóan a 91. Zsoltárban leírt ígéretre emlékeztetni magát, amely Isten védelmérıl szól. Röviddel azután, hogy a két fiatal elment, Isten egy szivárványt helyezett a szerencsétlenség közelébe. Szerinte ettıl nem volt érezhetı a halott utasok átható szaga. Ennek a helynek közelében folydogált egy patak is, amelybıl ihatott. Alkonyatkor egy meleg levegıtakaró ereszkedett le rá, ez alatt ı teljes békében aludta át az éjszakákat, nem zavarták sem a rovarok, sem a máskor oly ijesztı állathangok a dzsungelbıl. Látomása is volt, amelyben Isten egy kardot helyezett le a mennybıl az ıt kínzó rossz szellemek előzésére. Két angyalt is küldött, akik húsból, kenyérbıl, salátából és gyümölcslébıl álló élelemadagokat vittek neki. A szerencsétlenség után tíz nappal egy kilenc tagból álló mentısereg rátalált. Az érkezık látták a szivárványt, az egyik angyalt és a rengeteg keselyőt is a környezı fákon emlékszik vissza. Azt hitték, már mindenki halott. Magam is fekete voltam a rám száradt vértıl és piszoktól. Miután egy hordágyon fekve elhagytam a helyet, a keselyők rárontottak a holttestekre. A csoport mindegyik tagja felismer- 19

te, hogy Isten természetfölötti módon védelmezett engem mondja. Megmondtam nekik, hogy végig Jahve angyala volt velem Másnap kórházba röpítették, ahol kilenc operáción esett át. Felépülése kilenc hónapig tartott. Amputált jobb lába helyébe protézist kapott, és a doktorok fémlemezzel és csavarokkal hozták helyre fej- és karsérüléseit. Arteaga feladta karrierjét, mint tévé- és rádiótorony installáló, és teljes idejő evangélista lett. Egy évvel a szerencsétlensége után, 2000. október 12-én, tizennégyezer emberrel osztotta meg bizonyságát a caracasi bikaviadal-arénában. Háromezernyolcszázan fogadták el Krisztust. Carlos Arteagáról E gy alkalommal, amikor hosszan voltunk imaközösségben Aczél Eszter nénivel a szobájában, a végén beszámolt, hogy egy angyalt látott mellettünk. Nem hallotta, hogy bármit is mondott volna, de végig ott állt. Ez olyan csodálatos! F. Donát Erısek, hatalommal rendelkezık Zsolt 103:20. Áldjátok az URat, angyalai, ti hatalmas erejőek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára! 2Pt 2:1-11....holott még az angyalok sem mondanak ezekre az Úr elıtt kárhoztató ítéletet, jóllehet erıben és hatalomban felülmúlják ıket." Jel 5:2....és láttam egy erıs angyalt, aki hatalmas hangon hirdette: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje pecsétjeit? Jel 7:1. Ezután láttam négy angyalt állni a föld négy sarkán, amint féken tartották a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se a fákra. Jel 10:1-11. És láttam, hogy egy másik erıs angyal leszáll az égbıl. Jel 14:18. Az oltártól pedig ismét egy angyal jött ki, akinek hatalma volt a tőzön 20

Jel 18:1, 21. Ezek után láttam, hogy egy másik angyal leszállt a mennybıl: nagy hatalma volt, és dicsısége beragyogta a földet... Egy erıs angyal felemelt egy akkora követ, mint egy nagy malomkı, bedobta a tengerbe, és így szólt: Így vettetik le Babilon, a nagy város, egyetlen lendülettel, és többé sehol sem lesz található. A z angyalok Isten hírnökei, akik mint szolgáló lelkek segítik az embert (Zsidók 1:14). Eddigi ismeretem szerint a Szentírás sehol nem említi, hogy a Szent Szellem bármikor is emberi formában megjelent volna az embereknek. Csak Jézus jelent meg, amikor testet öltött magára. A dicsıséges Szentlélek mindenütt jelen lehet egy idıben, de az angyalok csak egy helyen lehetnek egy adott pillanatban. A Szent Szellemet szellemnek ismerjük, nem testnek, de az angyalokat nemcsak szellemként, hanem olykor látható formában megjelenı lényekként is ismerjük. Ugyanabban az idıben az angyalok is tevékenykednek, a Szent Szellem is munkálkodik világunkban, hogy teljesítsék Isten tökéletes akaratát. İszintén szólva, nem mindig tudjuk, hogy ki az Isten megbízottja vagy eszköze a Szent Szellem vagy az angyalok, amikor figyeljük Isten kezének munkáját. Azonban biztosak lehetünk abban, hogy nincs ellentmondás vagy versengés a Szent Szellem és az Isten parancsát teljesítı angyali seregek között. Maga Isten ellenırzi akaratának végrehajtását és ennek mi örülhetünk! Isten angyalokat használ, hogy emberek és népek sorsát irányítsa. Az angyalok beavatkozása által már sokszor megváltoztatta társadalmunk zsúfolt politikai és szociális arénáinak küzdıtereit és irányította az emberi sorsokat. Tudatában kell lennünk annak, hogy az angyalok szoros és eleven kapcsolatban vannak mindazzal, ami a földön történik. A földi dolgokkal kapcsolatos ismeretük fölülmúlja az emberekét. El kell ismernünk láthatatlan jelenlétüket és meg nem szőnı munkájukat. Higgyük el, itt vannak köztünk. Lehet, hogy nevetnek vagy sírnak velünk együtt, de biztosan tudjuk, hogy örvendeznek velünk életünk minden gyızelme felett. Billy Graham 21