3. szint Július-augusztus A Queen az első rockzenekar, amely átjutott az iráni cenzúrán A Queen együttesnek sikerült először áttörnie az iszlám cenzúrának a nyugati rockzenével szemben emelt(1) falait: a brit banda válogatott slágereinek lemeze immár hivatalosan is terjeszthető(2) a középkeleti országban. mint egy dollár, és ha nagy sikert arat(10), akkor CD-n is kiadják. Az első információk szerint jól fogy a lemez a teheráni boltokban. 2004. augusztus 25. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Iránt most már eláraszthatják(3) a zenekar számai, elvégre(4) énekesük, Freddie Mercury bevallottan(5) homoszexuális volt, és AIDS-ben halt meg 1991-ben. Mindkét dolgot a mai napig bűnnek tekintik az iszlám köztársaságban. Igaz, a zanzibári születésű Freddie-ről, akit eredetileg Bulsarának hívtak, azt tartják, hogy iráni ősei(6) voltak. Egyelőre a "társadalmi töltetű" dalokat(7) engedélyezték, a szerelmi témákat nem. Ugyan nem lehet tudni, hogy milyen "társadalmi töltetet" találtak az ellenőrző szervek(8) a Bohemian Rhapsody-ban, a Miracle-ban, vagy az I Want To Break Freeben, mindenesetre ezekkel a slágerekkel semmi bajuk nem volt. Külön meglepetés a rajongóknak, hogy a lemezeken a dalok szövege is megtalálható. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra, köztük Elton John, Julio Iglesias és a Gypsy Kings. Forgalomba kerültek(9) Leonard Cohen, Céline Dion és Eminem szövegei is, ám a rockbandák közül a Queen az első, amely átjutott a pop- és a rockzenét nyugati dekadenciának tartó, szigorú iszlám cenzúrán. A 11 számot tartalmazó Queen-válogatás ára kevesebb, Fotó: A Queen Szómagyarázat (1)emelt: épített (2)terjeszthető: eladható, forgalmazható (3)eláraszthatják: nagy mennyiségben megjelennek a piacon (4)elvégre: hiszen, mivel (5)bevallottan: nyíltan, nem titokban (6)ősök: nagyszülők, dédszülők stb. (7)társadalmi töltetű dalok: társadalmi kérdésekkel foglalkozó dalok (8)ellenőrző szervek: cenzúra (9)forgalomba kerül: meg lehet venni a boltokban, a piacra kerül (10)sikert arat: sikeres (lesz) Forrás: www.delmagyar.hu 1
3. szint Július-augusztus Feladatok Szövegértés 1. Válaszoljon a kérdésekre! 1. Miért olyan fontos dolog a Queen megjelenése Iránban? 2. Mit tudunk meg Freddie Mercury-ról a szövegből? 3. Mely Queen-dalok megjelenését engedélyezte, melyeket tiltotta a cenzúra? 4. Mennyibe kerül a Queen-lemez? 5. Milyen meglepetést tartogat a lemez a rajongóknak? 6. Sikeres-e a lemez Iránban? Szókincs 2. Keressen a szövegben a zenével, a lemezterjesztéssel kapcsolatos szavakat! együttes rockbanda 2
3. Mit jelentenek a következő - többnyire idiomatikus - kifejezések? Írjon egész mondatokat! 1. A Queen-nek sikerült áttörni az iszlám cenzúrának a nyugati rockzenével szemben emelt falait: A Queen volt az első rockbanda, amely... az iszlám cenzúrán. 2. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt: Freddie Mercury-ról mindenki..., hogy homoszexuális volt. 3. Az első információk szerint a lemez jól fogy a teheráni boltokban: Az első információk szerint a lemeznek nagy sikere... 4. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra: Néhány nyugati énekes lemezeit már lehet... Iránban. 5. Forgalomba kerültek Leonard Cohen, Céline Dion és Eminem szövegei is: Leonard Cohen, Céline Dion és Eminem szövegeihez Iránban hozzá lehet... 4. Egészítse ki a táblázatot! Fogalom Személy Ige énekelni forgalmazni áttörés ------ ------ tartalmazni terjeszteni meglepetés ------ 5. Melyik ige illik a főnévhez? 1. sikert a. kerülni 2. forgalomba b. kiadni 3. a cenzúrán c. engedélyezni 4. a homoszexualitást bűnnek d. aratni 3
5. egy lemezt e. tekinteni 6. egy lemez megjelenését f. átjutni 1. 2. 3. 4. 5. 6. Nyelvtan 6. Egészítse ki a mondatokat a zárójelben megadott ige megfelelő alakjával! 1. A Queen együttesnek... először... az iszlám cenzúra falait. (sikerülni, áttörni) 2. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális..., és AIDS-ben... 1991-ben. (lenni, meghalni) 3. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Iránt most már... a zenekar számai. (elárasztani) 4. Egyes nyugati énekesek már... az iráni piacra. (bejutni) 5. Az első információk szerint jól... a lemez a teheráni boltokban. (fogyni) 7. Egészítse ki a mondatokat a névszóragokkal! Ügyeljen az ékezetekre! -ban, -ban, -ben, -ben, -n, -nak, -nek, - nek, -ra, -t, -vel 1. A Queen együttes... sikerült először áttörnie az iszlám cenzúra... a nyugati rockzene... szemben emelt falait. 2. A homoszexualitást a mai napig bűn... tekintik az iszlám köztársaság... 3. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt, és AIDS-... halt meg 1991-... 4. Ha a válogatás nagy siker... arat, akkor CD-... is kiadják. 5. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piac... 6. Az első információk szerint jól fogy a lemez a teheráni boltok... 8. Tegye ki a hiányzó vesszőket! 1. Ez természetesen nem jelenti azt hogy Iránt most már eláraszthatják a zenekar számai elvégre énekesük Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt és AIDS-ben halt meg 1991-ben. (4) 4
2. Egyelőre a "társadalmi töltetű" dalokat engedélyezték a szerelmi témákat nem. (1) 3. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra köztük Elton John Julio Iglesias és a Gypsy Kings. (2) 4. Igaz a zanzibári születésű Freddie-ről akit eredetileg Bulsarának hívtak azt tartják hogy iráni ősei voltak. (4) 9. Képezzen az igékből értelemszerűen igeneveket vagy mellékneveket! 1. A zanzibári... Freddie-ről azt tartják, hogy iráni ősei voltak. (születni) 2. A Queen együttesnek sikerült először áttörnie a nyugati rockzenével szemben... falakat. (emelni) 3. A brit banda válogatott slágereinek lemeze immár hivatalosan is... a közép-keleti országban. (terjeszteni) 4. Egyelőre a "társadalmi... " dalokat engedélyezték, a szerelmi témákat nem. (tölteni) 5. A rockbandák közül a Queen az első, amely átjutott a pop- és a rockzenét nyugati dekadenciának..., szigorú iszlám cenzúrán. (tartani) 6. A 11 számot... Queen-válogatás ára kevesebb, mint egy dollár. (tartalmazni) 7. Nem lehet tudni, hogy milyen "társadalmi töltetet" találtak az... szervek a Bohemian Rhapsody-ban. (ellenőrizni) 8. A lemezeken a dalok szövege is... (megtalálni) Hallásértés 10. Hallgassa meg az első két bekezdését, és írja be a hiányzó magánhangzókat! A Queen együttesnek siker...lt el...ször áttörnie az iszlám cenz...rának a nyugati rockzenével szemben emelt falait: a br...t banda válogatott slág...r...nek lemeze immár hiv...talosan is terjeszthető a köz...p-keleti...rszágban. Ez t...rmész...tesen nem jelenti azt, hogy Ir...nt most már eláraszthatj...k a zenekar számai, elvégre énekes...k, Freddie Mercury bevallottan hom...szexuális volt, és AIDS-ben h...lt meg 1991-ben. Mindkét dolgot a mai nap...g bűnnek tekintik az iszl...m köztársas...gb...n. Igaz, a zanzibári sz...letés... Freddie-r...l, akit eredetileg Bulsarának h...vt...k, azt tartják, hogy iráni...sei voltak. 5
3. szint Július-augusztus Megoldások 1. (Az itt feltüntetett válaszok irányadók, természetesen más megoldás is lehetséges.) 1. Miért olyan fontos dolog a Queen megjelenése Iránban? Mert ez az első nyugati rockegyüttes, aki átjutott a cenzúrán. 2. Mit tudunk meg Freddie Mercury-ról a szövegből? Mercury homoszexuális volt, 1991-ben halt meg AIDS-ben, állítólag iráni ősei voltak. 3. Mely Queen-dalok megjelenését engedélyezte, melyeket tiltotta a cenzúra? A társadalmi töltetű/tartalmú dalokat engedélyezte, a szerelmi témákat/témájúakat nem. 4. Mennyibe kerül a Queen-lemez? Kevesebb, mint egy dollárba. 5. Milyen meglepetést tartogat a lemez a rajongóknak? A lemezen/rajta vannak a szövegek is. 6. Sikeres-e a lemez Iránban? (Az első információk szerint) igen. 2. együttes, rockbanda, zene, CD, lemez, rajongó(k), popzene, rockzene, énekes, válogatás, dal, zenekar, sláger, szöveg, (terjeszthető, boltok) 3. 1. A Queen-nek sikerült áttörni az iszlám cenzúrának a nyugati rockzenével szemben emelt falait: A Queen volt az első rockbanda, amely átjutott az iszlám cenzúrán. 2. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt: Freddie Mercury-ról mindenki tudja/tudta, hogy homoszexuális volt. 3. Az első információk szerint a lemez jól fogy a teheráni boltokban: Az első információk szerint a lemeznek nagy sikere van. 4. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra: Néhány nyugati énekes lemezeit már lehet kapni Iránban. 5. Forgalomba kerültek Leonard Cohen, Céline Dion és Eminem szövegei is: Leonard Cohen, Céline Dion és Eminem szövegeihez Iránban hozzá lehet jutni. 4. Fogalom Személy Ige ének, éneklés énekes énekelni forgalmazás, forgalom forgalmazó forgalmazni áttörés ------ áttörni tartalom ------ tartalmazni 6
terjesztés terjesztő terjeszteni meglepetés ------ meglepni 5. 1. sikert aratni / 2. forgalomba kerülni / 3. a cenzúrán átjutni / 4. a homoszexualitást bűnnek tekinteni / 5. egy lemezt kiadni / 6. egy lemez megjelenését engedélyezni 1. 2. 3. 4. 5. 6. d a f e b c 6. 1. A Queen együttesnek sikerült először áttörni(e) az iszlám cenzúra falait. 2. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt, és AIDS-ben halt meg 1991-ben. 3. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Iránt most már eláraszthatják/el fogják árasztani a zenekar számai. 4. Egyes nyugati énekesek már bejutottak az iráni piacra. (bejutni) 5. Az első információk szerint jól fogy a lemez a teheráni boltokban. 7. 1. A Queen együttesnek sikerült először áttörnie az iszlám cenzúrának a nyugati rockzenével szemben emelt falait. 2. A homoszexualitást a mai napig bűnnek tekintik az iszlám köztársaságban. 3. Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt, és AIDS-ben halt meg 1991-ben. 4. Ha a válogatás nagy sikert arat, akkor CD-n is kiadják. 5. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra. 6. Az első információk szerint jól fogy a lemez a teheráni boltokban. 8. 1. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Iránt most már eláraszthatják a zenekar számai, elvégre énekesük, Freddie Mercury bevallottan homoszexuális volt, és AIDS-ben halt meg 1991-ben. 2. Egyelőre a "társadalmi töltetű" dalokat engedélyezték, a szerelmi témákat nem. 3. Egyes nyugati énekesek bejutottak már az iráni piacra, köztük Elton John, Julio Iglesias és a Gypsy Kings. 4. Igaz, a zanzibári születésű Freddie-ről, akit eredetileg Bulsarának hívtak, azt tartják, hogy iráni ősei voltak. 7
9. 1. A zanzibári születésű Freddie-ről azt tartják, hogy iráni ősei voltak. 2. A Queen együttesnek sikerült először áttörnie a nyugati rockzenével szemben emelt falakat. 3. A brit banda válogatott slágereinek lemeze immár hivatalosan is terjeszthető a közép-keleti országban. 4. Egyelőre a "társadalmi töltetű" dalokat engedélyezték, a szerelmi témákat nem. 5. A rockbandák közül a Queen az első, amely átjutott a pop- és a rockzenét nyugati dekadenciának tartó, szigorú iszlám cenzúrán. 6. A 11 számot tartalmazó Queen-válogatás ára kevesebb, mint egy dollár. 7. Nem lehet tudni, hogy milyen "társadalmi töltetet" találtak az ellenőrző szervek a Bohemian Rhapsody-ban. 8. A lemezeken a dalok szövege is megtalálható. 8