Meghívó. Társadalomtudományi tábor Szeltersz, 2012. augusztus 23 26.



Hasonló dokumentumok
Meghívó. Társadalomtudományi tábor Szeltersz, augusztus

Meghívó. Társadalomtudományi tábor Szeltersz, augusztus

Rosenberg Péter Dés 8 1 Sz. Általános Iskola 8 Sváb István Brassó 8 5

Meghívó. Szeltersz, augusztus

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás

férfi helyért Juhász Zoltán 3 Juhász Zoltán 3 Bartek Bálint helyért Juhász Zoltán Kék Tamás 3 Kék Tamás 0 Márton Szilárd 0

FIA GT BAJNOKSÁG 2009

MSc képzésben résztvevő geográfus diplomamunkáinak védése a 2012/13. tanév 2. félévében

TEXTUÁRIUM AZ IGAZSÁG ÉS ÉLET ES ÉVFOLYAMAIHOZ

Rókaűzők 2011 váltófutóverseny Csapat Eredmeny 1-es kategória (Egyetemi csapatverseny)

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő,

Tagozati Tanács. Sorsz. Név Tisztség Kar. Rektorhelyettes BBTE tagozatvezető Rektorhelyettes, Magyar Fizika Intézet vezetője

4. Mercedes Utcai Futóverseny (10 km-es táv) Kecskemét

XXXIX. Halászati Tudományos Tanácskozás

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen

XVII. Rezét Kupa Kisszállás

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS X. 22-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Tulajdoni viszonyok feldolgozása tulajdoni lapok alapján. Kecskemét Tiszaalpári mintaterület

DATUM HNEV ASZAM Alvári Pál N Bánhalmi Imre N Kiss Zsolt N Demeter Ferenc N577577

EGYÉNI HELYEZÉSEK. Helyezés Rajtsz. Név Idő Diff. Kategória MEDVE Dániel 01:32:15 23:40 28 Férfi

Bolyai ösztöndíjban részesültek (kezdés: szeptember 1.)

dr. Kántásné dr. Szabó Ivett Szociális és Egészségügyi Főosztály Ehrenberger Krisztina Gazdasági és Pénzügyi Főosztály

A megyei diáksport gála jutalmazottjai Jó tanuló Jó sportolók

XI. IPPON SHOBU KARATE DIÁKOLIMPIA ISKOLÁVAL BŐVÍTETT EREDMÉNYLISTÁJA

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

Békés Megyei Ügyvédi Kamara

Edelényi Borverseny április 24.

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

TDM szakmai regisztrációs lista. neve Dr. Lőrincz Katalin ügyvezető Szabó Renáta

198 EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)

Otthon vagy? Hol vagy otthon? Csak a nyelvben... Márai Sándor

photoweekend a Velencei-tavi Holdfénykertben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal

KERESZTÚRI KISOKOS. Közérdekű adatok, címek, telefonszámok

A25-29 triatlon ranglista Keszthely Sprint. Veresegyház Fonyód. Tiszaújváros. Keszthely

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet július havi orvosi beosztás

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Mercedes-Benz Futóverseny 10km

MH Honvédkórház Járóbeteg Szakrendelő Intézet december havi orvosi beosztás

A KLUB EDDIGI BEMUTATÓI ? Kiskunhalas ÁMK SZIGMA SE bemutató (nagyon hosszú)

MKE 2016 programtervezet

A SZENT ANNA-TÓ 2050-BEN RAJZVERSENY I-IV OSZTÁLY EREDMÉNYTÁBLA

296/2014. (X. 03.) számú Képviselő-testületi Határozat

50 m. ffi gyors kcs. egyesület idő helyezés

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

MÉH e-hírlevél. 52. SZÁM, április 20.

Futapest - Nógrád Crossfutás június 20.

M E G H Í V Ó. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezendő Rendészeti Ágazat Doktoranduszainak V. Országos Fórumára

JEGYZŐKÖNYV. Csiszár István elnök köszöntötte a megjelenteket, külön a vendégeket, ezzel a Vasi vizeken nyereményakció sorsolását megnyitotta.

Beszámoló a 65. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról

BÜKKI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSA. EGRI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCSA 3301 Eger, Kőlyuktető Pf. 83.

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Bgy Mikszáth Kálmán Mővelıdési Központ Megyeháza Szabó Lırinc Emlékest márc. 30. Megnyitja: Bacsúr Sándor

I. Korcsoport (2005-ben vagy később születettek) FIÚ (50 m úszás, 1 km kerékpár, 0,5 km futás)

Gyermely Község Önkormányzatának Képviselő-testületének szeptember 13-ai nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE

É p ü l e t e k Kategória N/Sz/E/Ép Cím Név Védett elem Hrsz 1 Ép Alkotmány u. 4. Babó ház 3887/2 1 Ép Alsószállás Alsószállási pusztai iskola 1 Ép

76391 Dr. Aba Júlia Anna Dunakanyar-Pilis Dr. Aberle Lajos Dunakanyar-Pilis 1132 Dr. Adorjáni Ferenc Dunakanyar-Pilis Dr.

NYILVÁNTARTÁS Dévaványa működési területén érvényes működési engedéllyel rendelkező kereskedők tevékenységi és cím listájáról

Magyar Honvédség Egészségügyi Központ - Járóbeteg Szakrendelő Intézet július havi orvosi beosztás

Nevezések - Tőkétől a Pohárig 2015


2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

Honvédkórház ÁEK Járóbeteg Szakrendelő Intézet március havi orvosi beosztás

VIII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

1 U13_K1_fiu.xls Eszkimó-Indián Játékok Tiszaújváros,

NN Family Run családi futónap és felnőtt futóest

Református PSZE-PÉM mesterpedagógusok listája A Zsinat Oktatási Bizottsága által novemberben elfogadott névsor

KISKUNHALAS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 18./2003.(VII.31.) Ktr. sz. r e n d e l e t e

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

Kimutatás a Földművelésügyi Minisztérium vezetőiről napi állapot szerint

DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA

név megye iskolanév helység tanárnév

Matematika verseny 2.osztály

Általános tantervű gimnáziumi osztály (A)

szakambulancia K2 026

SZEMIOTIKAI TÁJÉKOZTATÓ A szemiotika összeköti a természetet és a kultúrát" (Guadalajara, 1997.) Új folyam 17 (1991-) (22) * szeptember 3.

2011. július

SOR NB /8 hétfő-csütörtök

Megoldás Kupa Szombathely

Landliebe Elvisszük álmai kastélyába! ALDI promóció nyerteslista (Promóció időtartama: október 15. november 15.)

Őszi gyorspont. Kiskaliberű pisztoly

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Eredménylista. Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

IV. Országos Turisztikai Konferencia A kultúra turizmusa a turizmus kultúrája

Eredmények: Női egyéni 30 km: Senior (40 év felett)

Meghívó AZ (ÖN)SEGÍTÉS HATALMA április 27. a xvii. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciára

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT. Karcag, március 09.

IV. Tudomány- és Ipartörténeti Konferencia

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Tekehíradó. Kiadja: Körlevél gyanánt

Átírás:

Meghívó Társadalomtudományi tábor Szeltersz, 2012. augusztus 23 26. A kilencedik alkalommal megszervezésre kerülő tábor szociológus, néprajzos, történész, politológus, irodalomtörténész kutatók, hallgatók, tanárok találkozási pontja. A három napos tábor önellátással, közös étkezésekkel működik. Külső támogatásként, pályázati alapon csak a napi egy meleg ebéd biztosított a szokás szerint várható 40-50 fő részére. A program előadásokból, vitákból, könyvbemutatókból áll össze. augusztus 23. csütörtök 13.00-15.00 Érkezés, sátorverés, fagyűjtés Vita 15.00 Barna Gergő Kapitány Balázs Kiss Tamás Tánczos Vilmos: Az etnikai kategorizáció, a népszámlálási kampány és a népszámlálási eredmények. Beszámoló 16.30 Szabó Levente: Mit kezdjünk a világ első összehasonlító irodalomtudományi lapjával? [Kolozsvárt] (Aradi József, György Péter) 17.30 Könyv- és lap bemutató Tánczos Vilmos: Madárnyelven. A moldvai csángók nyelvéről. EME, 2011 19.30 Vacsora Etnoszkóp Szakál Anna Pro-Minoritate Kósa András Magyar Kisebbség Györgyjakab Izabella 20.15 Filmbemutató Galán Angéla: Szlovákmagyarok dokumentumfilm

augusztus 24. péntek Kutatási beszámoló 9. 30 Változó magyarság diskurzusok Ilyés Zoltán: Nemzetiesítés a Gyímesekben és Zoboralján Borbély Sándor: Lokális idegentapasztalat és kategorizációs változások egy szatmári faluban (Fosztó László, Kovács Éva, Oláh Sándor) 10.45. A népszolgálat fogalomtörténete Lőrincz D. József Bárdi Nándor: Népszolgálat, változó és integráló kulturális kód? 11.15. Egry Gábor: Mindennapi etnicitás és kisebbségpolitika Romániában, 1918-1940. Egy projekt tapasztalatai 12.00 Intézményépítés Mire képes mit tervezhet egy magyar kulturális intézet? Zahorán Csaba 13. 00 Ebéd Mit kutat a Nemzetpolitikai Kutatóintézet? Kántor Zoltán A nemzetközi roma kutatói hálózat működése, eredményei Fosztó László Katonai hagyományőrző csoportok a Székelyföldön Nagy József Kutatási beszámolók 15. 00 Papp Z. Attila Márton János: Iskolaválasztás a Kárpát-medencében, egy kvalitatív kutatás tanulságai Papp Z. Attila: A nemzetközi kompetenciamérések (PISA) magyar kisebbségre vonatkozó idősoros adatai. Erdélyi, szlovákiai és vajdasági magyarokra vonatkozó adatok Szabó Levente Zabán Márta: A kolozsvári bölcsészettudományi kar története (Aradi József, Papp Z. Attila) Kutatási, intézményi helyzetkép 16.30 Történelem Szakkollégium Vas Réka Max Weber Szakkollégium Pápay Boróka 2

Kutatási beszámoló 17.15 Kiss Dénes - A LEADER Romániai alkalmazása - egy esetelemzés tanulságai Csák László - Vidékpolitika mimetikus államban 19. 00 Vacsora 20. 00 Film Cornel Mihalache és Berecki Edit Va doare capul? Fáj a feje című Dokumentumfilm (részlet) Augusztus 25. szombat 9. 30 1990 Fekete március, László Márton Novák Zoltán (Papp Z. Attila, Kiss Tamás, Hadas Miklós) Kutatási beszámoló 10.30 Sólyom Andrea: Gazdálkodási gyakorlat, támogatási rendszer és jövőtervek a Pogány-havas kistérségben Oláh Sándor: Az uniós támogatások hatása a székely falu társadalmigazdasági életére Gagyi József: Internethasználat vizsgálat Csíkfalván 11.30 Kiss Tamás Barna Gergő: Kulturális fogyasztás és társadalmi rétegződés (Kovács Éva, Hadas Miklós, Lőrincz D. József, Kiss Dénes is, Bárdi Nándort és Papp Z. Attilát) 13.00 Ebéd 15.00 Első következtetések Sárándi Tamás Tóth Bartos András: Az észak-erdélyi társadalomstatisztikai vizsgálatok funkciója 1940-1944 Stefano Bottoni: Népszolgálat vagy túlélési stratégia? Mikó Imre pályaképe 1949 után Fodor János: Román magyar kapcsolatok az államszocializmusban Both Noémi: Imreh István történetszemléletéről 3

Pap Szilárd-István: Nemzetépítő osztálykirándulás - Országhatárokon átívelő nemzetépítés mikro-szociális szemszögből 16.30 Mi történt 1989 december 1990 május 15. között erdélyi városban? Esettanulmányok, kronológiák, interjúk Gidó Attila, Novák Zoltán és a szerzők: Gidó Csaba, Sárándi Tamás, Fodor János (Lőrincz D. József, Székely István, Bárdi Nándor) 17.45 Bokor Zsuzsa: Prostitúciós intézmények változása a két világháború közötti Kolozsváron (Egry Gábor, Hadas Miklós, Bárdi Nándor) 19.00 Vacsora 20.00 Bicsok Zoltán Orbán Zsolt: Isten segedelmével udvaromat megépítettem - Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Guttemberg, 2012, könyvbemutató Zágoni Bálint Peti Lehel: Kastélyok, kúriák Erdélyben, dokumentumfilm. augusztus 26. vasárnap Vita 9.30 Kiss Tamás Barna Gergő: Székelyföldi turizmus (Kritika: Gagyi József, Fejős Zoltán, Hadas Miklós, Horváth Alpár) 10.30 Székely István Gergő ifj. Toró Tibor: Kisebbségi pártok közpolitikai szerepe Kelet- és Közép-Európában 11.15 Etnicitás a mindennapokban és a közösségépítésben. Nem magyar kisebbségek Romániában ( krassovánok, ukránok, szatmári svábok, örmények, dobrudzsai görögök és török). Kiss Dénes, Kiss Tamás, Veress Ilka. 13.30 Ebéd, kiértékelés A helyszín és a megközelítés: A tábor helye a Szent Gellért Alapítvány menedékháza melletti rét, a Vargyas patak völgyében, Szeltersz üdülőhelyen. Elérhető a Székelyudvarhely Csíkszereda főútvonalon, félúton. Szentegyházától keletre kb. 2 km, Csíkszereda irányában a főútról jobbra kell letérni és a Vargyas patak mentén kb. 3 km-re van a menedékház és a tábor. A letérőt onnan lehet 4

beazonosítani, hogy az út mellett tábla hirdeti a termálvizes strandfürdőt (Székelyudvarhely felől) balra. De Szeltersz felé épp ezzel ellentétes irányba kell elindulni (Székelyudvarhely felől nézve) jobbra. Az utat némileg megjavították az utóbbi évben, de az alacsonyabb padozatú kocsikból érdemes kiszállni az utasoknak és begyalogolni a helyszínig. A menedékháznál természetesen lehet biztonságosan parkolni. A busszal vagy stoppal érkezőknek a termálfürdő táblája jelent eligazodási pontot. A menedékháznál 5 faház található. Ezekben van folyóvíz, wc, fürdő. A 4 személyes (de bővíthető!) faházakban. Ebben az évben a menedékház is üres lesz, ott is lehet aludni. A menedékházban a szállás 20 RON/nap/fő; a faházakban 25 RON/nap/fő, a sátorhely 4 RON/nap. Mindezt György Attilánál, a menedékház vezetőjénél lehet lefoglalni: 0745251341 illetve Ilyés Kingánál 266-246020 avagy gellerta@gmail.com. A közelben találhatók még szálláshelyek hasonló áron. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a menedékház wc-jét és fürdőjét is használtuk a sátortáborból is. Napi egy meleg ebédet tudunk a Jakabffy Alapítvány, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet, Kvantum Research, Quaestum Analysis, Hargita Megyei Kulturális Központ támogatása révén biztosítani. Naponta lesz friss kenyér. Kávét és teát reggel és délben szolgálunk fel. A közös étkezéshez mindenki a maga igénye szerint járulhat hozzá. A tábor létszám kb. felmérése érdekében, kérünk a következő címek valamelyikére egy bejelentkezést. Bárdi Nándor: bardinandor@gmail.com Gagyi József: gagyijozsef@yahoo.com Kiss Dénes: kissdenes2000@yahoo.com Kiss Tamás: t.kiss77@rmdsz.ro Lőrincz D. József: lorenzogiuseppe@gmail.com Novák Zoltán: novakzozo@hotmail.com 5