Szaktárgyi versenyek eredményei 2012/2013



Hasonló dokumentumok
Alapműveleti matematikaverseny: megyei 3., országos 11. Bolyai matematika csapatverseny: megyei 1., országos 1. Kenguru matematikaverseny: megyei 1.

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Első nap m. fiú gyors. I. korcsoport

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba június 02.

DIÁKOLIMPIA TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, február 11.

Tantárgy Verseny neve helyezés

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét Ld Barta Zsuzsa Református, Kmét Ld.

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

Versenyeredmények as tanév

AMV megyei eredmények

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK

Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Versenyeredmények ös tanév. Területi versenyek

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat

VERSENYEREDMÉNYEK es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - II. korcsoport

HELYEZETTEK 4. évfolyam

Homoki Klára 17 éves Tavasz a Bükkben. Homoki Klára 17 éves Ősz a Bükkben Martin János Szakképző Iskola, Miskolc Felkészítő tanár: Kissné Gémes Anetta

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos helyezett Fővárosi helyezett Kerületi 1-6.

400 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 4:07.12 (Kollár Miklós évesek)

A 2013/2014-es tanév egyéb versenyei

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny (országos verseny) Bakos Balázs 5.c 30. hely Babák Sándorné

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.13 (Zubor Attila )

Diákolimpia A IV. korcsoport Budapest, Komjádi uszoda

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd

név osztály verseny neve szint helyezés felkészítő tanár

Nyugat-Dunántúli Régió Bajnokság Úszóverseny III. forduló 2011 Jegyzőkönyv

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET kiadványa a XX. kerületi általános iskolák tanulmányi és tehetséggondozó versenyeinek kerületi legjobbjairól

2010/2011. Versenyeredmények

Versenyeredmények 2013/2014 Városi eredmény. Amatőr röplabda 4. Péczeli Ádám. V. korcsoport lány kézilabda 4. Testnevelők

Mezei diákolimpia megyei döntő I-II-III-IV-V-VI. korcsoport

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Kategóriás csúcs: 1:05.74 (Németh Márk évesek)

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

Őszi Rövidpályás Úszóverseny SZARVAS

2004 és utána született fiúk 7 éves és fiatalabb

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Kaposvár, január


I. Korcsoport (2005-ben vagy később születettek) FIÚ (50 m úszás, 1 km kerékpár, 0,5 km futás)

VEDAC Évadnyitó Dobóverseny,

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, a magasabb lelkeké Hiszek a munkában Hiszek a nehézben. Hogy nem lehetetlen!

H. Diák neve Pont Diák iskolája Város Felkészítõ tanár

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

Gratulálunk a második fordulóba jutott tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! Várjuk a versenyzőket a tantárgyaknál megjelölt időpontokban.

NÉPMESÉK VILÁGA ORSZÁGOS RAJZVERSENY. Tiszántúli Református Egyházkerület

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Egyéni összetett Debrecen-Bocskaikert, április 23.

EREDMÉNYEK / RESULTS / 22:27

VERSENYEREDMÉNYEK 2007/2008. Verseny neve Helyezés Diák neve Felkészítő tanár Országos döntő. Országos döntő Tata 8. hely. Összetett verseny 1.

név osztály verseny neve verseny szintje helyezés felkészítő Dzadik Demeter 8.a VERSENY A SZAVAKKAL VÁROSI 1 Németh Annamária Földesi Andor 8.

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

Név Osztály Verseny neve Helyezés Felkészítő tanára, tanár Holczer András 11/b Matematika OKTV II. kat. Országos döntő 4. hely

Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 2010/2011. tanév. Név Verseny Helyezés Sós Rozália

1. oldal, összesen: 12

NYUGAT DUNÁNTÚLI RÉGIÓ BAJNOKSÁG III. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYV

Töprengő matematika verseny eredményei

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa forduló eredményei

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk.

Közgazdasági alapismeretek (Üzleti gazdaságtan) Helyezés Név Intézmény Város

2008 és utána született fiúk

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntő - Mezőnyverseny Debrecen-Bocskaikert, április 23.

Dobó kupa. Eger, november 29. Jegyzőkönyv

VERSENYJEGYZŐKÖNYV amely készült FUNRE 2014 úszóversenyen

AKIKRA BÜSZKÉK VAGYUNK tanév

Magyar Vízilabda Szövetség SULI PÓLÓ Szervező Bizottság. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Tatabánya, június 11., 12.

XXXIX.Viharsarok Kupa úszóverseny Békéscsaba, május 24.

Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely, december 5-6. Rajtlista

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

ÚSZÁS GYŐR MOSON SOPRON MEGYEI DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ GYŐR

2014. május 15-én a balatonszentgyörgyi Dobó István Általános Iskola rendezésében körzeti angol kommunikációs versenyen vettek részt iskolánk tanulói.

Ideiglenes felvételi jegyzék március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Évf. Iskola neve Felkészítő tanár neve. 7. Tóth Gábor Nándor Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Bris Ágnes

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY III. KORCSOPORT

EREDMÉNYEK / RESULTS / 12:45

LXIV. Országos Vidék Bajnokság

PALOTA KUPA 2013-október 3. UTE

Tel./Fax: Mobil: Vágtató kupa 2012 NYERGESÚJFALU. Végeredmény

RAJTLISTA; elő- és időfutamok / STARTLIST; timing and qualifying heats 19:19 /

Versenyeredmények a tanévben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

Átírás:

Szaktárgyi versenyek eredményei 2012/2013 név osztály eredmény Agg Laura 7.a Albrecht Eszter 4.c Bolyai matematika csapatverseny megyei 1., országos 10. Alapműveleti matematikaverseny megyei 2. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 7. Bem matematikaverseny városi 1. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 3 megyei 7. Kálti Márk történelemverseny országos 8. Bolyai matematika csapatverseny megyei 14. Kerek a világ mesevetélkedő városi 5. Balázs Mátyás 7.a Kenguru matematikaverseny megyei 8. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 13. Litteratum angol nyelvi tesztmegoldó verseny országos 24. Idegen nyelvi kiejtési verseny angolból megyei 7. Balázs Nóra 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 8. Balogh Benjámin 5.a Bem matematikaverseny városi 1. Kalmár László matematikaverseny megyei 1., országos 7. Kenguru matematikaverseny megyei 4. Alapműveleti matematikaverseny megyei 4. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 15. Városi logikaverseny 2. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 8. Arany János anyanyelvi verseny országos 5. Bendegúz nyelvészverseny megyei 4., országos 2. Balogh Sára 5.a Sudoku verseny regionális 11. Balogh Zsolt 7.c Arany János anyanyelvi verseny országos 6. Bendegúz nyelvészverseny megyei 1., országos 18. megyei 4. Városi Simonyi helyesírási verseny 4. LOGO számítástechnikai verseny regionális 3. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 8. Bangó Panna 5.b Bartha Dávid 4.c Sudoku verseny megyei 8. Beke Gellért 4.a Kenguru matematikaverseny megyei 1., országos 13. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 11. Bem matematikaverseny városi 1. Sakk diákolimpia csapat megyei 3. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 6. Beleznay Jana 2.d Bendegúz nyelvészverseny megyei 5. Berek Barbara 7.a

Borbély Bálint 7.a Borsos Zsófia 7.a Bolyai matematika csapatverseny megyei 1., országos 10. Alapműveleti matematikaverseny megyei 3. Kenguru matematikaverseny megyei 4. Bendegúz nyelvészverseny megyei 6. Simonyi Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei 2. Arany János anyanyelvi verseny országos 3. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 3. Városi Simonyi helyesírási verseny 2. LOGO számítástechnikai verseny regionális 1., országos 8. Bolyai matematika csapatverseny megyei 1., országos 10. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 13. Arany János anyanyelvi verseny országos 6. megyei 9. Bendegúz nyelvészverseny megyei 5. Közlekedésbiztonság gyerekszemmel rendőrségi Bovánovics Nóra 3.a rajzpályázat megyei 3. Braun Diána 4.a Sakk diákolimpia városi csapat 3. Czvetkó Richárd 7.a Malmok a Séden vetélkedő városi 1. Czvetkó Vivien 3.c Sudoku verseny megyei 7. Csere Dorina 7.c Csizmadia Botond 7.b Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei egyéni 6., csapat megyei 1. Kenguru matematikaverseny megyei 9. Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. LOGO számítástechnikai verseny regionális 4., országos 35. Csonka Edina 7.c Csoltó Krisztián 4.a Csóti Zétény 3.a Bem matematikaverseny városi 6. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 14. Bendegúz nyelvészverseny megyei 3. Városi logikaverseny 1. Kenguru matematikaverseny megyei 3. Csóti Zotmund 5.a Csősz Gerda 3.b Városi rajzpályázat különdíj Sudoku verseny megyei 6. Demeter Mór 4.a Sakk diákolimpia csapat megyei 3. Dobos Eszter 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 8. Edelényi-Szabó Alexa 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 3. Epinger Dávid 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 2. Eszlári Dávid 8.b Varga Tamás matematikaverseny megyei 7. Zrínyi Ilona matematikaverseny csapat megyei 2. Bolyai matematika csapatverseny megyei 16. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 3. Arany János anyanyelvi verseny országos 10. Városi Simonyi helyesírási verseny 10.

Farkas Melitta 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 8. Fazekas Petra 4.b Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 9. Fekete Dániel 8.a Alapműveleti matematikaverseny megyei 3. Fleck Rebeka 6.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 13. Foki Petra 7.a Malmok a Séden vetélkedő városi 1. Fülöp Angéla 7.b LOGO számítástechnikai verseny regionális 2. Gallai Mirjam 5.a Országos rajzpályázat különdíj Gárdonyi Máté 5.d Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 10. Gombás Petra 6.a Kálti Márk történelemverseny országos 12. Gombkötő Zoltán 7.b Gurin Tünde 5.c Gurin Tamás 3.c Gyimóthy Bettina 6.c Halmos Ábel 4.a Kenguru matematikaverseny megyei 5. Bem matematikaverseny városi 5. Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. Bendegúz nyelvészverseny megyei 3., országos 9. Arany János anyanyelvi verseny országos 5. Simonyi városi helyesírási verseny 3. Bolyai matematika csapatverseny megyei 6. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 13., csapat megyei 2. Alapműveleti matematikaverseny megyei 5. Kenguru matematikaverseny megyei 5. Bem matematikaverseny városi 2. Városi logikaverseny 2. Alapműveleti matematikaverseny megyei 3. Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 2. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 6. Hári Veronika 6.a Idegen nyelvi kiejtési verseny németből megyei 8. Hegyi Lili 3.a Bendegúz levelezőverseny természetismeretből országos döntő 15. Hoffer Ede 2.a Bendegúz nyelvészverseny megyei 2., országos 25. Hoffer Szabina 3.c Bem matematikaverseny városi 6. Horváth Eszter 7.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 8. Horváth Lili 2.c Sudoku verseny megyei 2. Ihász Bertalan 2.a Bendegúz nyelvészverseny megyei 3., országos 21. Sudoku verseny megyei 4. Ihász Dorottya 4.b Jászvári Aliz 6.a Jeges Gábor 7.a Bendegúz nyelvészverseny megyei 4. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 2. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 1., országos 24., csapat megyei 1. Bolyai matematika csapatverseny megyei 1., országos 10. Kenguru matematikaverseny megyei 1., országos 6. Alapműveleti matematikaverseny megyei 1., országos 1. Bem matematikaverseny városi 2. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 3. Kálti Márk történelemverseny országos 5.

Jónás Péter 4.a Bem matematikaverseny városi 5. Sakk diákolimpia egyéni városi 2., csapat megyei 3. Kámán Nelli 5.c Bolyai matematika csapatverseny megyei 6. Katona Dorina 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 5. Katona Kristóf 5.a Alapműveleti matematikaverseny megyei 2. LOGO számítástechnikai verseny regionális 2. Katona Ramóna 6.a Kelemen Katica 6.b Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 4. Kerbel Cintia 4.a Kocsis Mihály 8.a Koller Ádám 6.a Közlekedésbiztonság gyerekszemmel rendőrségi rajzpályázat megyei 4. Kenguru matematikaverseny megyei 8. Energiatakarékossági verseny megyei 7. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 9. Bendegúz nyelvészverseny megyei 3. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 12. Koller Péter 2.a Kis fürkész természetismereti verseny országos 9. Kovács Ádám 7.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. Kovács Botond 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 1. Bolyai matematika csapatverseny megyei 14. Alapműveleti matematikaverseny megyei 6. Kovács Dániel 8.a Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 18. Báthory István és Jagelló Anna kora történelemverseny városi 2. Kovács Kata 8.a Életvitel verseny megyei 3. Kovács Martin 5.b LOGO számítástechnikai verseny regionális 4. Kovács Petra 7.c Szép magyar beszéd verseny területi 4. Bendegúz nyelvészverseny megyei 1., országos 22. Kovacsóczy Kamilla 5.b Kőhegyi Kitti 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 3. Kőmíves Norbert 4.a Körmendi Dorka 3.b Városi rajzpályázat különdíj Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei egyéni 5., csapat 3. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 6. Közlekedésbiztonság gyerekszemmel rendőrségi rajzpályázat megyei 4. Kurek A. Gábor 5.b LOGO számítástechnikai verseny regionális 1. Laczkovits Kitti 8.a Életvitel verseny megyei 3. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 12. Angol nyelvi kiejtési verseny megyei 12. Báthory István és Jagelló Anna kora történelemverseny városi 2.

Ládonyi Dzsenifer 7.a Liszi Kamilla 5.a Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 3. megyei 8. LOGO számítástechnikai verseny regionális 5. Bendegúz nyelvészverseny megyei 6. Magyar Alexandra 6.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 13. Bolyai matematika csapatverseny megyei 6. Magyar Sára Napsugár 5.c Kenguru matematikaverseny megyei 2. Majerhoffer Norbert 3.a Kenguru matematikaverseny megyei 9. Markotán Anna 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 3. Mészáros Dominik 4.c Mezőffy Emília Anna 6.a Mezőffy Máté 8.a Kerek a világ mesevetélkedő városi 2. Bolyai matematika csapatverseny megyei 14. Litteratum angol nyelvi tesztmegoldó verseny országos 28. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 6. Zrínyi Ilona matematikaverseny csapat megyei 2. Alapműveleti matematikaverseny megyei 5. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 12. Mód Péter Tamás 2.a Bendegúz nyelvészverseny megyei 1., országos 14. Bendegúz levelezőverseny magyar nyelvből országos döntő 2. Molnár Csenge 4.a Sakk diákolimpia csapat városi 3. Müller Martin 5.a Nagy Beatrix 6.a Nagy Zalán 4.a Nagy Zselyke 4.a Németh Ádám 6.a Alapműveleti matematikaverseny megyei 1., országos 7. Városi logikaverseny 1. Sakk diákolimpia csapat megyei 3. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 6. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 9., csapat megyei 3. Sakk diákolimpia csapat városi 3. Kálti Márk történelemverseny országos 7. Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 5. Németh Kornél 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 11. Németh Noémi 4.a Bem matematikaverseny városi 6. Németh Petra 8.b Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 16. Németh Sándor 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 11. Németh Virág 8.a Arany János anyanyelvi verseny országos 5.

Oláh Gergő 5.a Kenguru matematikaverseny megyei 2. Alapműveleti matematikaverseny megyei 3., országos 8. Arany János anyanyelvi verseny országos 8. Ozsváth Dániel 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 2. Pajzer Alma 8.b Pajzer Péter Ákos 4.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 3. Bolyai matematika csapatverseny megyei 16. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 7., csapat megyei 3. Kenguru matematikaverseny megyei 5. Pál László 8.a Luca-napi fonalfűrészelő verseny megyei 10. Papakozmász Dominik 5.b LOGO számítástechnikai verseny regionális 3. Pap Adrienn 7.a Papp Adrián 5.a megyei 15. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1. Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. Papp Bence 2.b Bendegúz nyelvészverseny megyei 7. Paszler Olivér 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 11. Péter Bence 7.a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 9. Péter Fanni 5.b Petőcz Rebeka 5.b Piller Trisztán 8.b Közlekedésbiztonság gyerekszemmel rendőrségi rajzpályázat megyei 3. Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 1. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei egyéni 6., csapat 2. Kenguru matematikaverseny megyei 4. Varga Tamás matematikaverseny megyei 13. Bem matematikaverseny városi 6. Bolyai matematika csapatverseny megyei 16. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 3. Bendegúz nyelvészverseny megyei 2., országos 3. Arany János anyanyelvi verseny országos 1. megyei 7. Városi Simonyi helyesírási verseny 10. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 1., országos 8. LOGO számítástechnikai verseny regionális 2. Pintér Ágnes 6.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 13. Prins Alexander 5.a Kalmár László matematikaverseny megyei 5. Bolyai matematika csapatverseny megyei 12.

Prins Rebecca 7.a Punk József 7.a Pusztai Kornél 7.a Alapműveleti matematikaverseny megyei 6. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei egyéni 4., csapat megyei 1. Kenguru matematikaverseny megyei 2. Bem matematikaverseny városi 6. megyei 3. Idegen nyelvi kiejtési verseny németből megyei 10. Padányi rajzverseny megyei 2. Malmok a Séden vetélkedő városi 1. Padányi rajzverseny megyei 2. Regenye Máté 6.a Bem matematikaverseny városi 5. Sass Bítia 7.a Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei 8. Schmidt Kiara 3.a A természet és az ünnep rajzpályázat 1. Seff Marcell 3.b Bem matematikaverseny városi 5. Siddi Patrik 8.b Simon Noel 7.a Bolyai matematika csapatverseny megyei 16. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 16. Kincskereső informatikaverseny városi 1. Malmok a Séden vetélkedő városi 1. Sipőcz Fanni 3.c Bem matematikaverseny városi 2. Srágli Tímea 7.a Sütő Eszter 4.b Kedvenc állatom meseíró pályázat városi 3. Sydarovszky Vanessza 4.c Sudoku verseny megyei 12. Szabó Fanni 7.a megyei 14. Malmok a Séden vetélkedő városi 1. Szabó Kristóf 7.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. Szabó Máté 6.a Alapműveleti matematikaverseny megyei 1., országos 10. Kenguru matematikaverseny megyei 8. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 12. Arany János anyanyelvi verseny országos 5. Bendegúz nyelvészverseny megyei 6. megyei 8. Városi Simonyi helyesírási verseny 10. Kenguru angol nyelvi és országismereti verseny megyei 1., országos 37.

Szentes Roland 7.a Szilágyi Benedek 5.a Kenguru matematikaverseny megyei 6. Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 3. Szőcs Laura 7.a Takács Kata 6.b megyei 13. Városi Simonyi helyesírási verseny 8. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 13. LOGO számítástechnikai verseny regionális 6. Takács Imre 8.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 3. Tárnoki Ágnes 5.a Kalmár László matematikaverseny megyei 4. Zrínyi Ilona matematikaverseny egyéni megyei 14., csapat megyei 2. Bem matematikaverseny városi 5. Arany János anyanyelvi verseny országos 4. Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 8. Bendegúz nyelvészverseny megyei 7. Városi Simonyi helyesírási verseny 1. Tatai Viktória 5.a Toma Dominika 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 5. Tóth Anna Boglárka 5.a Tóth Bertalan 4.c Tóth Réka Erzsébet 4.b Török Csongor 5.c Ujhelyi Hetti 5.b Unger Nóra 3.b Városi rajzpályázat különdíj Zsámbok Nóra 4.b Bolyai anyanyelvi csapatverseny megyei 1., országos 8. Bendegúz levelezőverseny természetismeretből országos döntő 15. Bem matematikaverseny városi 6. Kerek a világ mesevetélkedő városi 1. Bolyai matematika csapatverseny megyei 14. Zrínyi Ilona matematikaverseny megyei egyéni 3., csapat 2. Alapműveleti matematikaverseny megyei 6. Bolyai matematika csapatverseny megyei 6. Bem matematikaverseny városi 2. Finn-magyar barátság rajzpályázat városi 1. Bolyai matematika csapatverseny megyei 11. Varga Julianna 2.a Kis fürkész természetismereti verseny országos 9. Varga Sára 5.a Kis fürkész természetismereti verseny országos 9. Varga Soma 5.a Varga Zsombor 3.a Kis fürkész természetismereti verseny országos 9.

Vattai Ágnes 8.a Báthory István és Jagelló Anna kora történelemverseny városi 2. Életvitel verseny megyei 3. Végh Bálint 4.a Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 9. Veisz Richárd 4.c Kerek a világ mesevetélkedő városi 1. Viszt Norbert 5.a Bolyai matematika csapatverseny megyei 12. Wagenhoffer Vivien 4.b Bolyai matematika csapatverseny megyei 3. Rajtunk is múlik környezetvédelmi verseny városi 5. Gratulálunk a szép eredményekhez, büszkék vagyunk rátok!