Május az egészség hónapja Mindszenten

Hasonló dokumentumok
A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

E L Ő T E R J E S Z T É S

POLGÁRMESTERE. b) öt év feletti, illetve határozatlan időtartamú bérbeadás joga a Képviselő-testület hatáskörébe tartozik.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 04-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Új Szöveges dokumentum

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

E L Ő T E R J E S Z T É S

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

E L Ő T E R J E S Z T É S

95 íjdáh. Tárgy: Hozzájárulás a XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata által kötendő bérleti szerződéshez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

GARÁZS BÉRLETI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület augusztus 30-i ülésére

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal, 0 ellenszavazattal és 0 tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta:

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel.

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

Kaskantyú, Hunyadi János utca 16.

J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:

Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének Városfejlesztési, Városüzemelési, Lakásügyi, és Turisztikai Bizottsága 6900 Makó, Széchenyi tér 22.

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének február 16-ai ülésére. 11. napirend

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere. J A VA S L A T az önkormányzat tulajdonában lévő Csalános úti sporttelep használatba adására

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester Jánosi Attila képviselő Békefi Edina képviselő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS A Boldog Gizella Alapítvánnyal kötendő megállapodásokról

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 23-i ülésére

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

PÁPAKOVÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám:7-6/2011. JEGYZŐKÖNYV

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének évi M U N K A T E R V E

Jegyzőkönyve. Napirend:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

12/2013. sz. jegyzőkönyv

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Fertőd Város Képviselő-testülete

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉVI MUNKATERVE

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Sándor Edit bizottsági tagok

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án tartott rendkívüli üléséről.

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 10-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-án 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén.

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. a Békéscsaba, Petőfi u. 2. szám alatti ingatlan bérbeadásához

J e g y z ő k ö n y v

Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő Testületének 14/2013. ( V. 2.) sz. önkormányzati rendelete

BÉRLETI ÉS ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS

3. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

I. Szitás Róbert gr,

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége ( 8782 Zalacsány, Zrínyi u. 6. I. emelet házasságkötő terem)

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testülete július 29.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e.

A Képviselő-testület november 3-i ülésének határozatai

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Átírás:

FÜGGETLEN, KÖZÉLETI KÉTHETILAP Május az egészség hónapja Mindszenten Ára: 99 Ft A Kulturális Központ május 6-a és 11-e között az Ölelő Karok Mindszenti Nagycsaládosok Egyesületével összefogva szervez egy egészséghetet, amit május 16-18. között az önkormányzati Egészségnapok követnek. Lakossági megkeresés is ösztönözte az ötletet, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a településen az egészséges életmód, a megelőzés és a mozgás. (Írásunk a 11. oldalon) Sportnappal indult az iskolahét (8. old.) Tánc kicsiknek és nagyoknak (9. old.) Anyák napja a Hold folyón (5. old.) Hat kilós harcsa is horogra akadt (15. old.)

2 AKTUÁLIS A beiratkozások megtörténtek a 2013/14-es tanévre Áprilisi rendes testületi ülését tartotta 24-én 14 órától a mindszenti képviselő-testület. A grémium tizenegy napirendi pontot tárgyalt. 14:05: Zsótér Károly polgármester megnyitotta az áprilisi rendes testületi ülést. A grémiumból Szunyi Pál képviselő hiányzik. 14:07: Napirend előtt Tóthné Kecskeméti Katalin, igazgató a január elseje óta működő Hódmezővásárhelyi Tankerület működésének tapasztalatairól számolt be. Nagyon jó együttműködés alakult ki a város és a tankerület között jelentette ki Tóthné Kecskeméti Katalin, aki hozzátette, semmilyen vitás kérdés nem volt, mindenben meg tudtak egyezni. Az átállás sikeresen megtörtént, a gyerekek semmit nem éreztek belőle. A beiratkozások már megtörténtek a 2013/14-es tanévre. A központi iskolába 37, míg a Dózsa-telepibe 17 elsős kezdi meg az ősszel a tanulmányokat zárta Tóthné Kecskeméti Katalin. Zsótér Károly elmondta, hogy az átmeneti időszak valóban nagyon szépen lezajlott. 14:23: Az első napirendi pontban Zsótér Károly polgármester számolt be a két testületi ülés közötti tevékenységéről. Április 4-én egy fő németországi magyar tett állampolgársági esküt Mindszenten. Ez azért is érdekes, mert eddig csak a Délvidékről érkeztek honosításra. Április 17-én Mindszenten a város szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási beruházásának megvalósítása című projektben a FIDIC mérnöki és műszaki ellenőri tevékenységek ellátására az OVIBER - KÖVITE-PLUSZ Mérnök Konzorcium megbízási szerződését írták alá számolt be a polgármester. 14:38: A 2012. évi költségvetési zárszámadást fogadták el. Varga Jánosné, könyvvizsgáló hiteles záradékkal látta el az elmúlt évi zárszámadást. 14:47: Az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepcióját tárgyalják, melyet az új törvénymódosítások miatt már április végéig szükséges elfogadnia a képviselő-testületnek. 14:56: Módosítottak a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás megállapodásán. A HTKT üléseire Zsótér Károly polgármestert delegálják Mindszentről, míg a helyettese Tóth Csaba képviselő. 15:03: A környezethasználó cégek, vállalkozások a környezetet terhelő tevékenységük után környezetterhelési díjat, míg más környezethasználók a környezet valamely elemének egyes igénybevételi módjai után igénybevételi járulékot kötelesek fizetni. A törvény értelmében ezen díjaknak, járulékoknak meghatározott része a települési önkormányzatok bevétele lehet, de ehhez környezetvédelmi alapot kell létrehozniuk, melyet az áprilisi testületén létre is hozták Mindszenten. 15:14: Módosítottak a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ alapító okiratán, ugyanis a Hét Halász Vendégház üzemeltetése a kulturális központ működtetése alá került mondta Zsótér Károly. 15:16: Május 2-ával veszi kezdetét a hosszabb idejű közfoglalkoztatás, melynek keretében öt hónapon át 25 főt 6 órás munkaidőben tudnak foglalkoztatni. A 25 fő közül 19 fő Mindszent Város Önkormányzatánál, 4 fő a Keller Lajos Város Könyvtár Kulturális Központnál, és 2 fő pedig a Károly Óvoda által lenne foglalkoztatva, amennyiben nyer a pályázat. A képviselők a pályázat benyújtásáról döntöttek derült ki a testületi ülésen. 15:23: Az A.S.A. Köztisztasági Kft. 2013. január 1. napi hatállyal felmondta a közszolgáltatási szerződést az önkormányzattal, de a hulladékszállítást még 2013. június 30-ig ellátja. Ennek értelmében a szolgáltatás elvégzésére új pályázatot írnak ki. 15:31: Pályázatot írnak ki a helyi Tisza Strand üzemeltetésére derült ki a testületi ülésen. A pályázat benyújtási határideje 2013. május 7. 14 óra 30 perc. 15:38: Önkormányzati egészségnapok létrehozásáról döntöttek, melyet május 16-18. között rendeznek meg a településen. Az első napon előadásokra, a másodikon szűrésekre, véradásra, míg a záró napon kisebb sportágválasztóra kerülne sor számolt be Juhász Éva egészségügyi részlegvezető. 15:53: Két utcafórumot tartanak idén a szennyvízberuházással kapcsolatban. Az Észak utcán május 8-án, míg a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ előtt október 2-án 18 órakor kerül sor. 15:56: Vége a nyílt ülésnek.

HÍREK 3 Elsötétült Mindszent néhány percre Elsötétült Mindszent főutcája április 30-án este 9 órakor, de nem estek kétségbe a helyiek, hiszen tudták miért nincs bekapcsolva a közvilágítás. Nem történt semmi probléma, egyszerűen csak a városi hagyományos lampionos felvonulást rendezték meg kedd este Mindszenten, melyre szinte az egész település kilátogatott. A tömeg a Csokonai utca elejéről indult, végig vonultak a Köztársaság téren, majd a megálló a kulturális központ előtti tér volt. káig, majd ugyancsak az iskolás osztályok léptek színpadra. A szegvári Vígh Márk is színpadra lépett, de Forrai Dominika, Cseh Adrienn és a Bolero Táncklub is megmutatkozott. A menetet a vásárhelyi Hódkristály Mazsorett Csoport tagjai vezették, majd zárták egy bemutató produkcióval a felvonulást. Kicsik-nagyok egyaránt vonultak, ahol sok színű lampionok kerültek elő, de voltak akik fáklyával a kezükben tették meg a rövid szakaszt. Sokan családjukkal érkeztek, a legnagyobb örömöt a gyerekeknek okozta a felvonulás. Májusi programeső aranyat ér Kedden este a már hagyományosnak mondható lampionos felvonulással és utcabállal hangoltak a Majálisra Mindszenten, ahol május 1-jén már délelőtt megkezdődtek a programok és egészen estig tartott a rendezvény. Délelőtt 10 órakor a Fonalvarázs Klub éves összefoglaló kiállítása nyílt meg a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban, majd ezt követően a színpadi programok következtek, melyeket már az intézmény előtti parkban tartottak meg. Elsőként az általános iskolás csoportok mutatkoztak be, az iskola héten megtartott gálán és Ki mit tudon előadott műsort mutatták be a nagyközönségnek. Örülünk neki, hogy a pedagógusok is partnerek voltak a programok szervezésében, melyet ezúton is köszönünk, de nem feledkezhetünk meg a szülőkről sem mondta Mezeiné Bodnár Henriette művelődésszervező, aki hozzátette, az ebéd előtt fellépett még a Zafír Hastánccsoport, Kisné Cseh Gyöngyi (aerobic), Szabó Balázs (furulya), Kallai Lotti és Kis Dominika énekelt, majd a szegvári Szöcske Néptánccsoport zárta a délelőttöt. A délutánt a dobosok nyitották, akik felverték a hangulatot, csak, hogy az ebéd utáni pihenő se tartson so- A délutáni programok érdekessége volt a Divat magyar címmel című divatbemutató mondta Mezeiné Bodnár Henriette, aki hozzátette: a divatbemutató sajátossága, hogy derekegyházi hölgyek hétköznapi és alkalmi viseletre kalocsai mintát hímeztek, melyet bemutattak a mindszentieknek. A színpadi programokat, illetve a Majálist a Retro Rock Band és a Four Faces zenekar zárta. Címvédés a főzőversenyen Hagyományokhoz hűen idén is megrendezte május 1-jén a mindszenti Civil Tanács a főzőversenyt, amelyet a városi majálissal egy időben és egy helyen tartottak meg, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ melletti parkban rotyogtak a finomabbnál finomabb ételek. Idén hét csapat nevezett számolt be lapunknak Lupityka Gáborné Pelyva Sára, a Civil Tanács elnöke, aki hozzátette: két kategóriában lehetett nevezni, hiszen a civil szervezetek, illetve a baráti társaságok mérték össze főzőtudományukat. Különlegesség volt, hogy a két kategória győzteseinek felajánljuk, hogy a június végi Péren rendezendő Mindszenti Napokon képviselheti városunkat mondta a főszervező. Civil kategória: 1.hely: Mindszenti pingpongosok 2.hely: DHKT és a Törptanya Családi Napközi Baráti kategória: 1.hely: Karácsony család 2.hely: Aranyossy Ágoston Oktatási Intézmény 3.hely: GM Különdíjban részesült: Kulcsár Gábor

4 HÍREK Mindszenti siker is született az állattenyésztési napokon Szinte megbénult Vásárhely forgalma az XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szombati napján, hiszen több ezren voltak kíváncsiak a kiállított állatokra, eszközökre és gépekre. A mezőgazdaság és az állattenyésztés elitje volt jelen immár huszadik alkalommal. Szinte nyári forróságban vette kezdetét a szombati nap. A hőmérséklet délben, majd délután sem csökkent, de az izzasztó hőség ellenére is teljesen megtelt a kiállítási centrum. A szakma teljes elitje jelen volt a vásárhelyi rendezvényen, ahol gasztronómia kuriózumokkal is lehetett találkozni. Például a halas sátorban halburgert készítettek a szarvasiak. A szervezők idén is kedveskedtek a gyerekeknek, hiszen az Állati jó parkban több játékot is díjmentesen használhattak. Nem is kell mondani, egésznap aktívak voltak a gyerkőcök, nem hagyták pihenni a játékokat. Sőt, még falra is lehetett mászni, egy budapesti cég jóvoltából. A falmászást tudósítónk is kipróbálta, majd miután nagy erőfeszítésekkel felért a fal tetejére néhány fotót is készített a magaslesről. Mindeközben folyamatosan zajlottak a különböző programok a szektorokban. A felállított lelátók teljesen megteltek díjugrató verseny körül, de a sertés árverés közvetlen közelébe is nehezen tudtunk odaférkőzni. Hevesi István, mindszenti sertéstenyésztő a Magyar Sertés Tenyésztők Szövetsége különdíját kapta a legjobb termelésű koca süldő összevetésben. István évek óta jelen van a három napos kiállításon, ahol már többször volt díjazott. Nagyon hasznos ez a kiállítás, idén is sokan vannak, aminek külön örülök, hogy rengeteg etikett kártyát tudtam kiosztani. Négyezer hektár földhöz juthatnak a gazdák Elsősorban a helyi őstermelőket, családi gazdaságokat szeretnék azzal a programmal támogatni, amelyet a Vidékfejlesztési Minisztérium a közelmúltban hirdetett meg. Ennek keretében Vásárhely kistérségében több mint 4000 hektárnyi földre pályázhatnak a gazdák hangzott el a Rádió7 Napraforgó műsorában. Több mint 200 ezer hektár állami tulajdonban lévő földet szeretne megpályáztatni a Vidékfejlesztési Minisztérium az országban, ebből közel 5 ezer hektár Vásárhely kistérségében van adott tájékoztatást Benkő Zsolt, majd azt is elmondta: a jelenlegi bérleti jogok leghamarabb idén ősszel járnak le, így az év közepén kiírnak egy pályázatot az állami földekre. Benkő Zsolt hangsúlyozta, elsősorban a helyi őstermelőket és családi gazdálkodókat szeretnék támogatni, így a pályázat feltétele többek között az lesz, hogy az adott térségben, városban kell élni, gazdálkodni. Emellett fontos kitétel lesz az állattenyésztés is. Eddig állami földet nagyon nehezen lehetett bérelni. Több fórumon is megjelent, hogy voltak olyan földterületek, amelyeket bizonyos érdekcsoportok

HÍREK 5 hektáronként 1 forintért béreltek. Ez nevetségesen alacsony ár, arról nem is beszélve, hogy így több támogatást is felvettek mind az államtól, mind az Európai Uniótól. Ennek szeretne most véget vetni a kormány közölte Benkő Zsolt. Eddig átlagosan 20 hektár földet tudott egy gazda kibérelni, ezután, a Földet a gazdáknak program keretében ez akár 50-100 hektár is lehet majd. Jelenleg aranykoronánként 1250 forintot kell fizetni, ami átlagosan 37500 forintot jelent hektáronként. Benkő Zsolt valószínűsíti, hogy az összeg nem fog változni ezután sem. A Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület elnöke minden gazdálkodó figyelmét szeretné felhívni erre a programra, mert az állam számára fontos, hogy gondos gazdákhoz kerüljenek ezek a földek, ezért gondolkodnak húsz éves távlatban. A műsor másik vendége, Ozgyin Balázs, a MAGOSZ Ifjúgazda Tagozatának Csongrád megyei elnöke elmondta, jó lehetőségnek tartja ezt a programot arra, hogy a jelenlegi gazdaságok növekedjenek. A 20 éves bérlet egy hosszú távú és kiszámítható jövőt biztosít a gazdáknak. Én magam is pályázni fogok, az elsődleges célom az lesz amennyiben sikeres lesz a pályázatom, hogy növeljem a már meglévő állatállományomat, hiszen ha több földön gazdálkodhatok, több takarmányt tudok számukra termelni. Az esetleges felesleget pedig szintén lehet értékesíteni magyarázta Ozgyin Balázs. Az ifjúgazdák csongrád megyei elnöke arra is kitért, jelen pillanatban a haszonállatok külföldi felvevő piaca stagnál, több kapu is bezárult az elmúlt időszakban előttük. Éppen ezért fel szeretné hívni a lakosok figyelmét a magyar termék Magyarországon történő fogyasztására. Ozgyin Balázs azt ajánlja, keressék meg a helyi gazdálkodókat és tőlük is vásároljanak. évben együtt ünneplik az anyák napját, melyre idén április 24-én délután került sor a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központban. Klímó Lászlóné, a Nyugdíjas Klub vezetője, valamint Zsoldosné Sebők Katalin, a Törptanya Családi Napközi vezetője köszöntötte a megjelent szülőket, nagyszülőket, majd Horváth István, a Nyugdíjas Klub tagja idén is verssel kedveskedett az anyukáknak, nagymamáknak. Közben a háttérben már felsorakoztak a gyerekek, akik szintúgy készültek. Idén 17 gyerkőc lépett színpadra, hogy köszöntse anyák napján anyukáját, nagymamáját. A már fent is említett Henry Mancini szerzemény, a Moon River című adta az alapot. A gyerekek egymást húzták be egy kocsin - szimbolizálva a csónakot - a színpad közepére felállított mikrofonhoz, ahol egy rövidke verssel köszöntötték az anyukákat. Molnár Gitta Anyák napja a Hold folyón Az Álom luxuskivitelben című film főcímdalára, azaz Henry Mancini Moon River című dalára előadott műsorral készültek az idei anyák napi ünnepségre a Törptanya Családi Napközi gyermekei, akik április 24-én délután a mindszenti kulturális központban az anyukáknak, nagymamáknak, illetve a Nyugdíjas Klub tagjainak kedveskedtek. A Törptanya Családi Napközi és a Nyugdíjas Klub kapcsolata már öt évre nyúlik vissza. Azóta minden Természetesen az ajándékozás sem maradt el, a törpök virágot adtak át az ünnepelteknek, de a nyugdíjasok sem feledkeztek el a Törptanyásokról, játékokkal köszönték meg a műsort és a virágot.

6 AKTUÁLIS A csökkenő taglétszám volt az egyik fő téma Április 27-én a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének küldöttközgyűlését tartották Ópusztaszeren a Faluházban. Az 55 fő küldöttből 50 jelen volt az összejövetelen. A megjelenteket az Ópusztaszeren működő csoport látta vendégül az önkormányzat segítségével. Elsőként Fülöpné Tari Katalin köszöntötte a megjelenteket, majd a község polgármestere, Makra József meleg szavakkal üdvözölte azokat, akik a küldöttközgyűlésen részt vettek. Kiemelte, nagyon fontosnak tartja a civil szféra támogatását. Az egyesület elnöke a jelenléti ív alapján megállapította, hogy a küldöttközgyűlés határozatképes, majd javaslatot tett a jegyzőkönyvvezető és hitelesítők személyére. A szavazást követően ismertette a napirendet, amelyet a küldöttek egyhangúlag elfogadtak. Szóban néhány mondattal kiegészítette az írásos beszámolót. Az elmondottakból kiderült, hogy rendkívül nehéz évet tud maga mögött az egyesület. Feszített tempóban dolgozott valamennyi vezetőségi tag, és az irodai alkalmazottak is. A nehézségek ellenére az egyesület a munkatervében foglaltakat maradéktalanul teljesítette. Kudarcként éli meg mondta, hogy az egyesület taglétszáma az elmúlt évben közel 600 fővel csökkent. Ismertette, hogy 2012-ben a fogyatékossággal élők közül 25 fő kapott új gépkocsi megvásárlásához támogatást, régi, de öt évnél nem idősebb autó vásárlására 28 főt választott ki a bizottság, átalakítás támogatást 10 főnek ítéltek oda. Ennek összesen 40.200.000 Ft az értéke. A kiegészítést követően kérte, hogy a küldöttek mondják el véleményüket. Elsőként Bodnár Zoltán, az egyesület ifjúsági tagozatának vezetője kapott szót, aki kiemelte, az egyesületben nagy hangsúlyt kap a fiatalok bevonása. Köszönetet mondott a 2012. évi programok támogatásáért. Hozzátette, hogy mindent meg kell tenni a fiatalok bevonására. Őt követte Fülöpné Tari Katalin, aki a taglétszám csökkenést azzal indokolta, nagyon sok hatáskört elvettek az egyesülettől, csalódottak a mozgáskorlátozottak, hogy már nem fogadják el az I. fokú Orvosszakértői véleményt. Magyar Istvánné hozzászólásában szintén a taglétszám csökkenésről szólt. Ő elsősorban a gazdasági helyzet nagyfokú romlásával indokolta ezt, kiegészítve azzal, vannak olyan csoportok, ahol nőtt a taglétszám (Algyő, Dóc, Szegvár). Jónak tartja az egyesület kapcsolatrendszerét. Fontosnak ítélte meg az Esélyórák tartását. Kérte a jelenlévőket, hogy népszerűsítsék ezt a programot. Varga Ottóné szintén kitért a csökkenő taglétszámra. Szerinte meghatározó a titkár személye, a személyes kapcsolat. Hiszen vannak olyan csoportok, ahol a taglétszám növekedett, meg kell kérdezni azokat a titkárokat, ők hogyan csinálják. Örömének adott hangot, hogy Rehabilitációs Tanúsítvánnyal rendelkező szervezet vagyunk. Sajnos hiányzik az állandóság az irodából, nagy a fluktuáció tette hozzá. Kása Gabriella a taglétszám csökkenését aggasztónak tartja, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy fiatalítsunk mondta. Hangsúlyozta, vannak olyan önkormányzatok, amelyek nem pénzzel, hanem más jellegű segítséggel járulnak hozzá a csoportok működéséhez, így tesz Ásotthalom Önkormányzata is. Dicsérte az Ifjúsági Tagozat munkáját. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a 2012. évi beszámolót. Ezután a mérleg elfogadására került a sor. A bevételek összege: 34.928.767 Ft, a kiadások összege: 34.755.371 Ft, a maradvány 256.450 Ft. Ezzel kapcsolatban nem merült fel kérdés. Ez a napirendi pont is egyhangúlag elfogadásra került. Ezt követte a közhasznúsági jelentés megtárgyalása, majd elfogadása. A közhasznúsági jelentés az új civil törvénynek megfelelően készült el. 50 igen szavazattal elfogadták a jelenlévők. A 2013. évi költségvetés megtárgyalásra következett. A tervezett bevétel: 122.819.000 Ft, a kiadás összege: 120.830.000 Ft. Ezzel kapcsolatban sem merült fel kérdés és vélemény. Itt az elnök asszony megjegyezte, talán azért nincs ezekhez kérdés és kiegészítés, mert a csoporttitkárokkal kibővített ülésen már megtárgyalásra kerültek ezek a napirendek. Szavazásra bocsátotta a 2013. évi költségvetést. Ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a küldöttek. A következő napirendi pont a megüresedett titkári tisztség betöltése volt. Az egyesület vezetője elmondta, a korábbi titkár november 1-jétől munkahelyet változtatott, így nem állt módjában tovább ellátni a titkári teendőket. A csoporttitkárokkal történt előzetes egyeztetést követően Bodnár Zoltánt ajánlotta. Kérte a jelöltet, hogy mutatkozzon be. Bodnár Zoltán elmondta, két éve aktívan bekapcsolódott az Ifjúsági Tagozat munkájába, kapcsolatokat épített. Bízik benne, hogyha megválasztják, ezt fel tudja használni az egyesület érdekében. Az elnök asszony megkérdezte, van-e a küldötteknek más javaslata. Nem volt. Ezt követően arról döntött a küldöttközgyűlés, hogy nyíltan kívánja megválasztani a titkár személyét. 49 igen szavazattal, 1 tartózkodással a küldöttgyűlés megválasztotta az egyesület titkárának Bodnár Zoltánt. A titkárválasztást követően az Alapszabály módosításáról döntöttek. Tóth Margit kiemelte, 2012-ben már az új civil törvény alapján módosításra került a az Alapszabály. Most csak néhány adat átírására van szükség. Ki kell venni az Alapszabályból a megszűnt csoportokat, bele kell tenni az új közösséget. Bodnár Zoltán titkárt kell beírni a lemondott titkár helyére. A jelenlévők ezt egyhangúlag elfogadták. Forrás: Tóth Margit

HÍREK 7 90 nap múlva indulnak a munkálatok Április 30-án került kifüggesztésre a mindszenti szennyvízberuházás kivitelezői pályázata számolt be lapunknak Zsótér Károly polgármester, aki hozzátette: a különböző szervek közel kilenc hónap után hagyták jóvá a közbeszerzési anyagot, így most már indulhat a pályáztatás. Kedden kifüggesztésre került a pályázat, ami azt jelenti, hogy április 30-tól számított 90 nap múlva kezdődhetnek a beruházás munkálatai tette hozzá a polgármester, aki elmondta, ehhez az is szükséges, hogy közben ne legyen jogorvoslat, azaz ne támadják meg a pályázatot. A csatornázás jelenlegi állásáról május 8-án 17 órakor tartanak lakossági fórumot az Észak utcán, ahol Kecskeméti János alpolgármester ad tájékoztatást, de Zsótér Károly polgármester és a képviselő-testület is jelen lesz. A következő fórumot a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ előtt tartják majd az őszszel, amikor már remélhetőleg a munkálatokról is tájékoztatni tudják a lakosságot. Tisztelt Lakosság! Zsótér Károly polgármester 2013. évben fogadóóráit a páros hetek hétfői napján 16.00 órai kezdettel tartja: Májusban: - 2013. május 13-án (hétfő) 16 óra Polgármesteri Hivatal Tanácstermében - 2013. május 27-én (hétfő) 16 óra Polgármesteri Hivatal Tanácstermében (X) A Móricz ZS. utcai Óvodabál támogatóinak köszönjük a támogatást! Támogatóink: Nagy Mihályné Síkfa és Fém Kft, Csernák Béla - Juhász Ida, Horváth Jánosné, Lebenguth Gergelyné, Pritamin KFT, Bányai Ildikó, Magidor KFT, Gémes Tünde, Mesina János és családja, Steel Riders Motoros Egyesület, Nagy-Benkő Mária, Belovai László, Pataki Sándor és családja, Annus Gábor, Szegvár és Vidéke, Takszöv.,Mindszenti kirendeltsége, NIKÉ- Czirok Rózsa(Hevesi Zoltánné), Dr. Katona Éva, Bányai László, Szőke István és neje, Iparcikk Bolt, Szabóné dr. Szokol Gabriella, Nagy Sándorné Virágüzlet, Nagy Margit Balog Róbert és családja, Geonet 2000 KFT, Posta, Kovács Ildikó, OTP Bank, Vass Sándorné, Dombi Tibor és családja, Gál Jánosné, Balogh Sándorné,Pálinkó Vincéné, Ostorhegyes, Joker Horgászcikk és Kisállateledel Szaküzlet, Korzó Söröző, Használt Bútorüzlet, Oláhné Cseh Boglárka, Francia Pékség, Szabó Rezsőné, Lukács Jánosné, Dékány Sándorné, Sánta Kata, Bozó Tibor, Kisné Berkecz Edit, Kamilla Patika, Szeriné D. Pap Helga, Szabó Gábor és családja, Big Burger Ételbár, Kisrigó Fészek Alapítvány, Papp Ágnes, Kiss Vegyes, Bakó Csilla, Szépítők Boltja, Orsi Fodrászat, Nagyillés Sándor és családja, Borostyán Gyöngy- Virág KFT 2010, Mihály Ferencné, Cseh Gyöngyi, Urbaniczki Gyuláné, Bitóné Szabó Katalin, Csernák Zoltán és családja, Szécsényi Ágnes, Zana Béla, Vitamin Kuckó- Horváthné Túróczki Szilvia, Zékányné Bubori Zsuzsanna, Hevesi Zoltán, Matex KFT, Mihály Józsefné, Csúcsi Csemege, Bába Mónika, Lépcsős Húsbolt- Mucsi Norbert, Kispál János (Furcsa), Korom Éva Andrea, Nemes Lászlóné, Mihály János és családja, Veresné Hajdú Katalin, Lantos Istvánné, Lőrincz Balázs Sándorné, Lantos István, Sinkáné Sebők Renáta, Hevesi CBA, Németné Kis Erika, Sinka- Korsós Mónika,Dombi Judit, Németh János- Magony Mihályné,Zékányné Bubori Zsuzsanna, Pálinkó Imre és családja, Szécsi Istvánné, Gadzikné Mihály Zsuzsanna, Szekeresné Sánta Anita, Törpe Presszó, Jónásné Bencsik Piroska, Szunyi Pál és családja, Borsi Józsefné, Szunyi Tamás- Szunyi Anikó, Mónus Erzsébet, Tartóczki Gáspár, Nagy Ildikó, Vastüzép KFT, Gila Zsolt és családja, Sinka Róbert és családja, Csernák Béci, id. Hevesi István, Zsótér Károly és családja, Mindszenti Ált. Iskola, Perspektíva Alkotókör,Gál János, Kis Éva (X)

8 HÍREK Jó lenne, ha több ilyen hét lenne Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezték a Mindszenti Általános Iskolában az iskola hetet, melyet április 22-26. között tartottak a településen. A hagyományokhoz hűen a nyílt hét előzte meg az iskola hetet mondta Bagitáné Szécsényi Mária igazgató, aki hozzátette, összesen 70 óra közül válogathattak a szülők. Alsó és a felső tagozatosok gazdag programkínálatból választhattak. Voltak sportversenyek, családi torna, kézműves délután, de az Állati Jó Napot is megrendezték. A hetet a székhelyen gálával, míg a tagintézményben Ki mit tuddal zárták. A két rendezvényen közel 300 gyermek lépett színpadra, összesen 24 csoport készült valamilyen produkcióval. Tartalmas hetet tudhatunk magunk mögött, mindenki elfáradt, de a gyerekek élvezték a hetet és mindig azt mondják, jó lenne, ha sokkal több ilyen lenne egy évben tette hozzá Bagitáné Szécsényi Mária. Megvadult lovak közé zuhant Az 57 éves mindszenti férfi április 24-én délután az Észak utcán haladt lovaskocsijával és az elébe fogott két lóval. Az állatok egy idő után vágtázni kezdtek. A hajtó próbálta megfékezni őket, de nem járt sikerrel. A nyílt hetet követte az iskola hét. A tavalyi téma a településtörténet volt, míg most a természetvédelemről, a természetjárásról szólt ez az öt nap. Az elszabadult lovak a férfit lerántották a bakról, aki a lovaskocsi alá esett. A mentők életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A baleset körülményeit a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja. Forrás: Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság (X) Eb befogó elérhetősége: Ferenczi György Tel: 06/70-216-8475

KULTÚRA 9 Venezuelai sztárvendég Mindszenten Néptáncot, klasszikus versenytáncot, akrobatikus táncjátékokat, jazz balettet és hastáncot is láthattak az érdeklődők Mindszenten a Tánc Világnapja alkalmából rendezett előadáson. A szervezők egy meglepetés produkcióval is készültek, így egy Venezuelai sztárvendég csapat is színpadra lépett a délután folyamán. Mezeiné Bodnár Henriette művelődésszervező elmondta, a tánc világnapját világszerte ünneplik, és ebből az alkalomból hívták életre ezt a rendezvényt, amelyre már második alkalommal került sor a Tiszaparti városban. Nagyon örvendetes, hogy Mindszenten ilyen sokan foglalkoznak valamilyen formában mozgáskultúrával, illetve táncokkal. A gyermekek hétről hétre próbálnak valamilyen értéket létrehozni a tudásuk ötvözéseképp és ezt érdemes méltóképpen megünnepelni és bemutatni emelte ki Mezeiné Bodnár Henriette. Horváth Petra A tánc világnapja alkalmából táncház előadást rendeztek Mindszenten a Keller Lajos Kulturális Központban immár második alkalommal. Az előadás repertoárja teljesen vegyes volt, így láthattunk néptáncot, klasszikus versenytáncot, akrobatikus táncjátékokat, jazz balettot és hastáncot is. A délután során 210 gyermek lépett színpadra, és mutatta meg tánctudását. Egy meglepetés produkcióval is készültek a szervezők, így az előadás végén színpadra lépett egy Venezuelai sztárvendég csapat, akik a salsa és a zumba világába repítettek el minket.

10 HIRDETÉS Apróhirdetés Thököly utca 12. szám alatti ház vízzel, villannyal, gázzal, pincével és sok melléképülettel eladó. Irányár: 2,5 millió forint. Érd: Kinizsi u. 17. Teljesen új, elektromos 500 W-os, damilos fűszegélynyíró féláron (5000 forint) eladó. Megtekinthető az alkatrészboltban. Csokonai u. 15. Zrínyi u. 21. szám alatti ház eladó. Érd: Zrínyi 19. alatt. Központi ügyelet Egészségház 6630 Mindszent, Csokonai u. 2. Rendelési idő (felnőttek és gyermekek részére): Családi események 50 éve kötött házasságot: 1963. május 11. Korom Ferenc és Mihály Irén 1963. május 18.Lele András és Kispál Mária 45 éve kötött házasságot: 1968. május 18. Tóth János és Szabó Anna Franciska Szécsényi József és Tóth Margit 40 éve kötött házasságot: 1973. május 5. /Békésszentandrás/ Lucza János és Farkas Mária 1973. május 12. Faragó Bálint és Dobos Mária 35 éve kötött házasságot: 1978. május 6. Kovács István és Nagy Anna Éva 30 éve kötött házasságot: 1983. május 14. Gál István és Lovászi Erzsébet 25 éve kötött házasságot: 1988. május 14. Rédecsi László és Huszka Csilla Hürkecz István Mihály és Apró Mária Elhalálozott: Sipka Józsefné (szül: Balogh Erzsébet) meghalt április 13. 89. éves volt. Lakott: M. Árpád utca 66. Zsótér Ferenc Imréné (szül: Mihály Erzsébet) meghalt április 14. 87. éves volt. Lakott. M. Kodály Zoltán utca 1. Kis Imre Mihályné (szül: Bodrogi Emília) meghalt április 22. 71. éves volt Lakott: M. Köztársaság tér 9. Tatár Antalné (szül. Burján Rozália) meghalt április 23. 84. éves volt. mindszenti lakos volt. Sánta Lajosné (szül. Kiss Anna) meghalt április 24. 68. éves volt. Lakott: M. Kinizsi Pál utca 8. Született: - Gál Zoltánnak és Laczkó Erikának 2013. április 13-án Adél Nikolett utónevű gyermeke született, - Bereczki Jánosnak és Kósik Hajnalkának 2013. április 16-án János utónevű gyermeke született, - Koczka Gábornak és Rostás Melindának 2013. április 18-án Lili utónevű gyermeke született - Deák Sándornak és Ormándi Tündének 2013. április 19-én Laura Mia utónevű gyermeke született.- Jaksa Tibornak és lakos Tímeának 2013. április 22-én Tímea utónevű gyermeke született. hétfőtől péntekig 16:00 07:00 szombat, vasárnap, ünnepnap: 07:00 07:00 Telefon: 06-30/550-5050 62/433-104, 104 Az ügyeleti ellátás csak sürgős esetben vehető igénybe. (X)

HÍREK 11 Május az egészség hónapja Mindszenten A Kulturális Központ május 6-a és 11-e között az Ölelő Karok Mindszenti Nagycsaládosok Egyesületével összefogva szervez egy egészséghetet, amit május 16-18. között az önkormányzati Egészségnapok követnek. Lakossági megkeresés is ösztönözte az ötletet, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a településen az egészséges életmód, a megelőzés és a mozgás. Mindszent Város Önkormányzata, a Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ, illetve a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezetének Mindszenti Alapszervezete szervezésében három nap alatt háromféle program segíti majd a mindszenti lakosok egészségtudatosabb szemléletének kialakítását. Az első nap, azaz csütörtök délután 16 órai kezdettel a Kulturális Központban előadások várják az érdeklődőket: A tudás fél egészség Előadások egészségről, betegségről címmel. Az időskori betegségekről, egészségmegőrzésről dr. Ávéd János mindszenti háziorvos, a véradás fontosságáról dr. Furák Ilona főorvos, a megkésett beszédfejlődésről Oláhné Cseh Boglárka logopédus, a mammográfiai szűrés fontosságáról dr. Gyovai Gabriella szülész-nőgyógyász, a prosztataszűrés fontosságáról dr. Lakatos Ákos urológus szakorvos tart előadást, illetve Ép testben ép lélek prevenció a lelki egészségért címmel Hevesiné Kratochwill Katalin mentálhigiénés szakember várja az érdeklődőket. A pénteki nap délutánja 14 órától a szűrések jegyében telik Jobb később, mint soha. De még jobb előbb, mint későn címmel. A Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezete véradásra várja a mindszentieket. Az általánosabb szűréseket (vérnyomásmérés, vércukormérés) olyan vizsgálatok is kísérik, mint például a prosztataszűrés vércseppből. De sor kerül orvosi állapotfelmérésre és a gyermekek (óvodások, iskolások) évközi szűrésére is lehetőség nyílik. Természetesen ez a nap is kínál programot a kisbabás anyukáknak: a babamasszázzsal ismerkedhetnek picijeikkel. Az utolsó napon, szombaton még mindig az egészséges életmódon lesz a hangsúly, amihez a mozgás fontossága is hozzátartozik. Mottója: Aki úgy véli, nem tud időt szakítani testmozgásra, annak előbb-utóbb időt kell szakítania a betegségre. A szemlélődés mellett ki is lehet próbálni a szimpatikus mozgásformákat, így nem árt melegítőben érkezni. Még akkor is, ha eredetileg úgy tervezzük, csak nézelődni fogunk, hiszen lehet, hogy épp ezen a napon kötünk életre szóló barátságot valamelyik sporttal. A lakosság részéről merült fel az igény egy a környék nagyvárosaihoz hasonló módon a településen elérhető sportágak, mozgásformák bemutatkozására, kipróbálására lehetőséget adó sportágválasztó napra. A minél teljesebb palettát szeretné felvonultatni ez a nap. Többek között például foci, kosárlabda, jóga, horgászat, íjászat, asztalitenisz, gyógytorna, karate, nippon zengo, hastánc, cardio-aerobic, capueiraaerobic mutatkozik majd be a mindszentieknek. De folyamatosan csatlakoznak újabb és újabb bemutatkozni vágyók a programhoz. Ez a bemutatkozás mindenféleképp kettős célt szolgál. Egyrészt a kívülálló, laikusoknak betekintést ad a versenyszerűen vagy hobbiszinten űzött sportág, mozgásforma mikéntjébe, látni engedi, hogy egy-egy eredmény mögött legyen az versenyen elért, vagy testén, erőnlétében tapasztalt eredmény mennyi munka, erőfeszítés vagy éppen mennyi jókedvű, felszabadító foglalkozás van. Másrészt kedvcsinálóként szolgálhat az érdeklődők számára, és akár új tagokkal is bővíthetik csoportjukat, vagy társat találhatnak a magányos sportokhoz a résztvevők. A mozgás mellett az Egészségnapok zárása az újraélesztés mikéntjét is közelebb hozná a lakossághoz folyamatos bemutatókkal, ahol a szakemberek segítségével el is sajátíthatják az érdeklődők a legfontosabb tudnivalókat, technikákat. A szervezők sok szeretettel várnak kicsiket, nagyokat, hiszen az egészségmegőrzés kortól függetlenül fontos. Törődjünk vele! (X) Mindszenti hírek független, közéleti kéthetilap Kiadja: Kisbíró Hirdetõ, Szervezõ és Mûsorszóró Kft. 6800 Hódmezõvásárhely, Szabadság tér 71. Fõszerkesztõ: Kokovai Péter (+3662/533-777 ) Hirdetés: (+36-30/5800-352) Nyomás: Szoliter Kft. Hódmezõvásárhely Terjeszti: a Kiadó. Megvásárolható a mindszenti üzletekben. ISSN 1589-3642 Meg nem rendelt kéziratot nem közlünk, nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A hirdetések tartalmáért nem vállalunk felelõsséget! Minden jog fenntartva!