GYAKORLATI TEOLÓGIA 1. TÉTEL A.) IZRAELBEN MIT JELENT A PÁSZTOR? A pásztorkodás a zsidó életből, gondolkodásból származik, hiszen pásztornép volt - megtapasztaltak jó és rossz pásztorokat egyaránt. A zsidóknál a pásztor nem vallási vezetőt jelentett, hanem politikust. Sok hasonlatot lehet találni a pásztor hasonlatra az Ószövetségben. Jeremiásnál olvashatjuk, hogy a népet Isten úgy is büntetheti, hogy rossz vezetőket küld a nyakára. Meglehetősen sok panasz van a pásztorokra a Bibliában, és feltűnik az ígéret, hogy majd Isten ad egy jó pásztort, akit jelképesen Dávidnak nevez, és alatta természetesen az Úr Jézust kell érteni. (7. old.) B.) MI JÉZUS KRISZTUS LELKIPÁSZTORI TEVÉKENYSÉGÉNEK A MAGJA? Krisztus tanítása, magatartása az Ószövetségre épül, de túlmutat rajta. Az Isten első, legegyetemesebb kiválasztotta Jézus Krisztus. Az Isten egységbe akarja foglalni az egész emberiséget. Lukács táborhegyi jelenete: Ez az én választott Fiam nem egyszülött Fia, hanem választott Fia. Jézus pásztornak tekintette magát. De nem politikai értelemben, nem csak a zsidóság pásztorának, hanem papnak, jó pásztornak, akinek az egész emberiséghez küldetése van, és a küldetés az egész emberiséget (akik hallgatnak az Isten szavára) összefogja, és egyesíti egyetlen akolba. Az Úr Jézus a kiválasztott apostolokkal először is barátkozik, akik nem valami tudósok, egy képzettebb van összesen köztük: Máté, a vámos. Nincs Istennek szüksége a képzett emberekre, a mi nagyságunkra, az Isten valamit tud, és tanít bennünket, a kisemberből sokkal többet tud kihozni, mert azok nyitottabbak. Tehát Jézus kisemberekkel kezd el barátkozni, így kezdi. Nagyon lényeges az ő munkájában, hogy együtt él velük. Barátságot hoz létre közöttük, hogy majd amikor nagyobb dolgokat kezd nekik mondani, akkor elfogadják, még ha nem is értik. Két dolgot akar elérni velük, az egyik a barátság, a másik a hit. Erre a hitre építi ezt a közösséget. Ezt ne felejtsük el a hitoktatás közben: az Isten barátkozik. Hajlamosak vagyunk tekintélyt kialakítani. Kell, hogy legyen az is, de nem a tekintély a fontos, hanem a barátság. Jézusnak nem volt tekintélye, nem mondta, hogy ha ezt nem csináljátok, akkor ez meg az. Az Isten barátkozással akar megnyerni, és nem a tekintéllyel. Nagyon fontos, hogy minekünk is ez legyen a stílusunk. A másik, meg hogy az istenélményt át kell tudnunk adni. C.) MIÉRT APRÓLÉKOS FELADAT A HÍVEK KRISZTUSI ÁTALAKULÁSA? Isten élete csupa személyesség. A személy lényegéhez tartozik a közösség, mert a személy tevékenysége a közösségben bontakozik ki. Az Ószövetség világa közösségre épült, és fokozottan az újszövetség világa. Ma az emberek individualista beállítottságúak. A közösségek nyitottabbak egymás felé, míg az individualista ember zárkózottá válik. Nehezebben elérhető. 1.
A másik gond, hogy a hívők elsősorban a vérszerinti összetartozást érzik fontosnak, és jóval kevésbé az Egyház tagjainak. A vér szava, még ha tisztességes is, egészen más, mint a Léleké, és másfajta közösséget hoz össze, mint ami Krisztusnak megfelel. Nagy összetartó erő napjainkban a pénz is. Dogmatikailag nincs probléma az Egyház közösségével, hiszen aki megkeresztelkedett, a közösség tagja. A probléma akkor derül ki, amikor azt vizsgáljuk, hogy a Test tagjai mennyire élik meg a maguk szentségi voltát. A krisztusivá alakulás annyit jelent, mint megélése Krisztusnak. Ahhoz, hogy megélhessem, ismernek kell őt, azonosulnom álláspontjával, és törekednem életstílusát, életszentségét megélni. És ez nem kis feladat. Ehhez tartós kapcsolatban kell élnem vele, s kérnem, és elfogadnom a Szentlélek vezetését. A másik nagy gond már ebből is adódik: Krisztus nem azt mondta, hogy alakítsátok át egymás gondolkodását, hanem magatokban alakuljatok át. - És ez sokkal nehezebb. A hitelesen megélt krisztusi élet viszont annál inkább vonzani fog majd másokat. 2. TÉTEL A.) MIÉRT KEZDIK SOKAN ISTENBIZONYÍTÁSSAL A RÓLA SZÓLÓ BESZÉDET? Talán, mert a mai szekularizált világ úgy rendezkedett be, mintha Isten egyáltalán nem is lenne. Nem vesznek róla tudomást. Ez eleve arra ösztönzi az embert, hogy Isten létéről beszéljen, hiszen azt hihetnők, ha elhiszi, hogy Isten van, akkor már minden rendben, pedig Jakab apostol is írta, hogy az ördögök is hisznek Istenben, mégis félnek tőle (Jak 2.19). B.) KIKET VÁLASZTOTT JÉZUS MUNKATÁRSAINAK, ÉS MIÉRT ŐKET VÁLASZTOTTA? Az Úr Jézus Isten pedagógiáját alkalmazza életében. Kap egy ösztönző élményt, Atya-élményt, létrehoz egy közösséget, ott kezd el működni, beszélni, barátkozik, istenélményt, istentapasztalást ad. Az Úr Jézus alapította közösség rendkívül nehéz téma, nem is vagyunk vele tisztába, az teszi bonyolulttá, hogy nem egyesületet alapított. Ha azt alapított volna, azzal semmi probléma nem lenne. ő két közösségi értékben gondolkodott: az egyiket egyháznak nevezte, a másikat Isten országának. Az Úr Jézus az apostolokat választotta ki, akikkel először is barátkozik, és akik nem valami tudósok, egy képzettebb van összesen köztük: Máté, a vámos. Nincs Istennek szüksége a képzett emberekre, a mi nagyságunkra, az Isten valamit tud, és tanít bennünket, a kisemberből sokkal többet tud kihozni, mert azok nyitottabbak. Krisztus választása a halászokra esett. A halász független, kis ember, ráér. A halász munkájának eredménye a szerencsétől függ, nem alakul ki benne gőg a maga nagysága láttán, mert ez nem létezik, még a látszat szerint sem. A halászt érik meglepetések, könnyebben elviseli a Krisztus melletti meglepetéseket, mint sokan mások. 2.
C.) MI VOLT AZ EGYHÁZ LELKIPÁSZTORI MÓDSZERE AZ ELSŐ SZÁZADBAN? A jeruzsálemi egyház a város megszűntével 70-ben megszűnt. A kereszténység központja áttevődött a kisázsiai és görög városokra, majd Rómára. 300 éven keresztül erős üldözésnek volt kitéve. Ebben a korban az Egyház legfontosabb lelkipásztori tevékenysége, életének rugója az az állhatatosság volt, amivel a Szentlélek hatására az üldözések között megedződött a nép. Az üldözés nagyon erős közösséget kovácsolt össze, ahova nem lehetett könnyen bejutni, és kifelé életmódjuk miatt az erkölcsileg teljesen lezüllött és kiábrándult pogányok felé sugárzott. A keresztényüldözés megszűnte után a császárok is keresztényekké lettek, a helyzet gyökeresen megváltozott. A keresztényekhez való tartozás immáron nem hátránynak, hanem előnynek számított. Egzisztenciális biztonságot adott kereszténynek lenni. Az Egyház lett a széteső Római Birodalom szellemi értékeinek továbbvivője. (Tk. 53-54. old.) 3. TÉTEL A.) MIÉRT HELYTELEN ISTENBIZONYÍTÁSSAL KEZDENI A BESZÉLGETÉST? Nem követi sem Isten, sem Jézus pedagógiáját. Nagyon fontos, hogy mielőtt Istenről beszélgetünk, megismerjenek emberileg, lássák, hogy nem akarom becsapni, érezzék, hogy van bennem valami többlet, ami életemet derűssé teszi, és kialakuljon benne ez után a belső derű utáni vágy. B.) MI VOLT JÉZUS KRISZTUS KEZDŐ MÓDSZERE LELKIPÁSZTORKODÁSÁBAN? Az Úr Jézus a kiválasztott apostolokkal először is barátkozik, akik nem valami tudósok, egy képzettebb van összesen köztük: Máté, a vámos. Nincs Istennek szüksége a képzett emberekre, a mi nagyságunkra, az Isten valamit tud, és tanít bennünket, a kisemberből sokkal többet tud kihozni, mert azok nyitottabbak. C.) MI A NÉPEGYHÁZ LELKIPÁSZTORI MÓDSZERÉNEK A LÉNYEGE? A népegyház a hatalom támogatásával jött létre. Ez a fajta Egyház a hatalom segítségével, ill. társadalmi tekintélye alapján tevékenykedik. Az egyéni hit, a karizmatikus megnyilatkozások gazdagítják, de nem ezek az alapjai életének, mert ott is működik, ahol ezek hiányoznak. Fontos szerep jut a nemzet gondolatának, az egyház nemzeti egyház. Az erkölcstan becsületes, hívő polgárokat igyekszik nevelni, akik engedelmesek, szorgalmasak, tisztelik a magántulajdont, stb. A népegyházi szerkezetben az evilági hatalom nem elméletileg, hanem gyakorlatilag fontosabb szerepet játszik a többség életében, mint a Szentlélek ereje. (Tk. 56-57. old.) 3.
4. TÉTEL A.) ISTEN MIBŐL INDUL KI, AMIKOR EGY EMBERT MEGSZÓLÍT? Az Isten első, és alapvető tevékenysége, hogy békét teremt az ember szívében. Létünk mélyén ragad meg bennünket. Sokan úgy gondoljuk, hogy megismerni mindig fogalmi ismeretet jelent, pedig a megismerés a gyökerében nem valami fogalmi megismerés, hanem tudatos átélése a létünknek. Istennél nem annyira az a fontos, hogy mi az ember, hanem hogy mivé kell válnia. A léte mélyén érzi az ember, hogy ha ösztönei kielégítésétől, vagy társadalmi érvényesülésből várja a teljes boldogságot, akkor ámítja magát. Az Istentől kapott élmény közösségformáló erő is, mert aki ilyen élménnyel rendelkezik, az keresi a hasonló felfogású emberek közösségét, és ezt a közösséget tekinti központi közösségnek. B.) BARÁTKOZÁS MELLETT MIVEL NYERT MEG JÉZUS KRISZTUS? Az Úr Jézus Isten pedagógiáját alkalmazza életében. Kap egy ösztönző élményt, Atya-élményt, létrehoz egy közösséget, ott kezd el működni, beszélni, barátkozni, és istenélményt, istentapasztalást ad közösségének. Az Ő istenélménye ugyanarra az istenfogalomra épül, mint az Ószövetségé, de Isten Jézusban sokkal közelebb jön, jobban megmutatja magát. Krisztusnak nem a teljesítmény volt a fontos, hanem hogy a személyiségüket formálja. Az Úr Jézus istenképe. Az életét végig lehet elemezni, az első szava, amit az Újszövetség lejegyez róla 12 éves korában: az Atya dolgaiban kell lennem. Később is állandóan az Atya-élményéről beszélt: az Atya ismer engem, szeret engem, de ti nem hisztek nekem. Nagyon szép Atyaképet lehet megrajzolni Jézus szavai nyomán. Ez az Atya-kép meglehetősen meglepő, mert az élet ezt nem igazolja. A világ tele van problémával, küzdelmekkel, nehézségekkel. Ennek az az oka, hogy az Atya a legnagyobb titka ennek a világnak, burok van a teremtés, az ember, a világ, a szellemi életünk körül. Miért van az egész társadalom? Egyedül a Fiú tudja, hogy ki az Atya, és ő olyan élményszerűen beszélt róla. Nagyon fontos, hogy Jézus merre akar vezetni bennünket. - Az Atya-élményhez. Az Atya végtelenül szeret minket. Az Úr Jézus pedagógiája ő kb. 90 %-ban Isten országáról beszélt, és 10 %-ban az egyházról. Mi ezt pont fordítva teszszük. Nem is nagyon tudjuk, hogy mi az az Isten országa. Ez nem két egymástól teljesen független társaság, de nem is fedi a kettő teljesen egymást. Az egyház az egy szervezet. Mint szervezet sokkal jobban körülhatárolható, az Isten országa nem az, de mondhatom lelkiségnek, az a lényeg benne, hogy egy életformaként, magatartás, stílus nem ez, de ez az ami a legjobban megragadható az Isten országából. 4.
A kiválasztott személynek van istenélménye, atyaélménye, és az atyaélménye alapján létrehoz egy közösséget. A szentháromságos szeretetből mindent le lehet vezetni: Az Atya odaadja magát a Fiúnak, tökéletesen, mindenét odaadja neki. A Fiú teljesen visszaadja magát az Atyának, odaadják egymásnak a Lélekben, a Lélek teljesen értük él. Van tehát a Szentháromságban egy gyönyörű közösség, boldogság, de bonyolulttá válik a valóság, hogy testi világban élek, mert testileg én nem tudom odaadni magamat senkinek. Bonyolítja az egészet, hogy bűnbeesett világban élünk, az ember odaadja magát, aztán keresztre feszítik. - Hát kellett ez neki? Bonyolítja még, hogy közösséget akar létrehozni, és egy közösségnek akarja teljesen odaadni magát. Ez az alapja a teremtésnek, ez az alapja, hogy az Isten megtestesült, emberré lesz, nekünk adja magát teljesen, és ez az alapja, hogy létrehozza a szentségeket, az Oltáriszentséget. Hogy mindenkivel találkozhasson tökéletesen. Az egyház tehát egy szervezet, anyagi valóság, kozmikus Krisztus, akinek odaadta magát az Isten. Az Újszövetségnek egészen más a társadalomhoz való viszonya, mint az Ószövetségé. Az Újszövetségben a hatalom már nem szakrális, a politikai hatalom elkülönül, és a pásztor kifejezetten lelki vezetőt jelöl már. Át is alakul a neve lelkipásztorrá. A pásztorok tehát a lelkekkel foglalkoznak. ISTEN PEDAGÓGIÁJA Ahogyan a jó Isten adja nekünk a példát, úgy kell nekünk is tennünk. Mi emberek általában úgy gondoljuk, ha Isten ügyéről van szó, akkor igyekszünk őt bebizonyítani, úgy gondoljuk, hogy mi vagyunk a kezdeményező, netán a magunk erejére támaszkodva próbálunk valamit elérni. A Szentírásból egyértelműen kitűnik, hogy az Istennek van terve, van gondolata, és nagyon lényeges tudni, hogy az Isten nem csak a nagyokkal akar valamit kezdeni, hanem az égvilágon mindenkivel. Nekünk úgy kellene dolgoznunk, hogy megnézzük, hogy az Isten hogyan is csinálja, és beállunk az Istennek a gondolatrendszerébe. A Bibliában csak abból lesz valami, amit az Isten kezdeményez. Az első pillanatban ez roppant leverőnek tűnhet, hogy én nem csinálhatok semmit, pedig rengeteg szabadságom van, kezdeményezhetek is, de az Isten akaratán belül, az Isten gondolatrendszerébe kell beállnom, és ott kell kezdeményeznem. Nem Ábrahám találta ki, hogy elmegy az ígéret földjére, hanem az Úr választotta ki Ábrahámot, és azért lett az Ábrahámból valaki, mert az Isten kiválasztására igent mondott. Nem Mózes találta ki, hogy ő majd a zsidókat fel fogja szabadítani, hanem az Úr hívta el őt erre a feladatra. A Szűzanya sem úgy lett Isten anyjává, hogy ő ezt kitalálta, hanem Isten szemelte ki őt erre a feladatra. Az apostolok esetében is ez a helyzet. Mondja is Jézus, hogy nem ti választottatok ki engem, én választottalak titeket. Máshol meg: akiket nekem adtál - mondja az Atyának. Végeredményben tehát itt is Isten kiválasztásáról van szó. És ez rendkívül fontos tudnunk a saját életünkben, hogy az Isten választ ki. Az, hogy itt vagytok, nem a ti elhatározásotok, hanem az Isten kiválasztása. Ez a saját életünkbe is így működik. A saját életünkben is arra kell figyelnünk, hogy akit kiválaszt az Isten nekünk, arra kell figyelnünk. Volt, hogy olyanok jöttek hozzám, akiket nem tartottam figyelemre érdemesnek, de ők kitartóan jöttek, és lassan alakult a kapcsolatunk. Ha arra figyelek, hogy az Isten kiket akar kiválasztani, azért sok minden másként működött volna az életemben. Azokkal foglalkozom, akiket az Isten küld hozzám. Tehát ez ma is így működik, az Isten kezdeményez, és nekem erre a kezdeményezésre 5.
figyelnem kell. Az Isten sohasem elméleti kérdés, megállapítjuk, hogy van Isten, hanem Ő mindig kapcsolatra törekszik. Nem én döntöm el, hogy van-e, hanem Ő szólít meg engem. Ha emberekkel foglalkozunk, nagyon fontos kérdés, hogy nekem van-e személyes kapcsolatom vele, a másik, hogy akikkel foglalkozom azoknak van-e, és milyen személyes kapcsolata Istennel. Arra kell törekedni, hogy személyes kapcsolat legyen. Mi is az a személyes kapcsolat? Meg kell nézni, hogy kik azok a személyek, akik az életemben számítanak. Házastárs, gyerek, barát, stb. Kik azok akik fontosak, gondolok rájuk, örülök nekik. Kedvükért hozok áldozatot. Szegényebb lenne az életem, ha nem lenne. Ha az Isten ezek közé tartozik az életemben, akivel nekem személyes kapcsolatom van, vagy pedig rutinból, megszokásból foglalkozok az Istennel. S az Isten, amikor kiválaszt, akkor mindig arra választ ki az Isten, hogy a személyes kapcsolatunk ha nincs, akkor elkezdődjön, ha van, akkor mélyebb, és erősebb legyen. A könyv nem tudja, hogy ő könyv, és pedig tudom, hogy egy ember vagyok. Átélem a létemet. A kiskutya is átéli a létét, csak ő nem tudatosan. Mindannyiunknak van egy roppant összetett létélménye. Mindaz, ami sors, mindaz ami személyes döntés, végeredményben belejátszik a mi személyes létélményünkbe, és ennek a létélménynek vannak értékei, vannak örömei, és vannak problémái. Boldogok akarunk lenni valamennyien, és amikor nem sikerül, különböző módon igyekszünk megoldani a problémáinkat. Az egyik ámítja magát, a másik agresszív természetű, a családi környezetben agresszív lesz, veszekszik, kiabál. Még rosszabb ezeknél, ha az ember kétségbe esik, ma rengeteg ilyen fiatal van. Lehetséges az is, hogy az embernek van valami sikerélménye, és akkor elabszolutizál. Nem tudatosan, de az ember mindig nyugtalan, nem találja a helyét. Az Isten azzal kezdi az emberrel való foglalkozást, hogy a léte mélyén megérinti az embernek a lelkét, békét teremt benne. A Úr Jézus a békeség fiainak nevezi azokat, akik megtapasztalták az életükben ezt a békét. Lehet, hogy a tudat szintjén ateista az illető, mert a kommunizmusban élt, mert ott azt tanították, hogy nincs Isten, de ő ezt az egészet nem érti, érzi nyomorúságát, és Isten megérinti a szeretetével, van neki a lelke mélyén egy öntudatlan szinten lejátszódó istenélménye, megtapasztalása, miután az Isten békességet teremtett a szívében. Azoknak az embereknek lehet az Istenről beszélni, akiknek volt valamilyen tapasztalatuk a lelkük mélyén. Nem könnyű megállapítani, hogy kiknek volt tapasztalata az Istenről, és kiknek nem. Létrejöhet egy vallásos családból származó embernek az életébe, de ez egyáltalán nem szükségszerű. Lehet Istenélménye olyannak is aki addig távol volt a vallástól, és vallásosságtól. Ennek lehetünk ma tanúi, amikor olyan megtéréseket tapasztalhatunk, akik egészen távol voltak addig Istentől. Erre azonban alkalmasnak kell lenni. Ha az ember nagyon kemény, könnyen kétségbeesik, ha gőgös az ember nem mindig alkalmas arra, hogy az Isten indításait felfogja az Istennek mérhetetlenül finomak az indításai. Ha valakinek valami baja van az fogékonyabb az Istenre. Szellemi igénye kell, hogy legyen, - ha valaki csak az evés-ivás, részegeskedés, duhajkodás 6.
alanya, akkor az sem alkalmas, hiszen Isten mindig szellemi síkon akarja az embert kibontakoztatni. Istennek nem jó a túl okos ember sem, hiszen az az Istennél is okosabb. A nagyon vallásos sem jó az Istennek, mert neki megvannak a nagyon komoly vallásos gyakorlatai, ő ezekhez ragaszkodik, a jó Isten pedig mindig más útra akar vezetni minket, mint amin mi magunk járnánk. Az Istennek közösségi lény is kell, hogy legyen. Ha nagyon ragaszkodik a magányhoz, Isten nem tudja őt felhasználni. A másik oldal sem jó: nagyon könnyed, barát, jókedvű nincs benne szellemi mélység. És lehetne még sorolni tovább, annyi minden kéne, de senkiben sincs meg. És nagyon jó is, hogy vannak hibáink, mert abban is van valami pozitív, hogyha valaki Istennel éli meg az életét. Ezt a kapcsolatot ápolni nem könnyű. Az Isten választottjának lenni, az egy nehéz, kemény feladat. Amikor az Isten kiválaszt valakit, akkor célja van vele. Mindjárt az elején még nem beszél ezekről a célokról, tervről, hanem el kezd vele foglalkozni. Az Isten mindig közösséget akar létrehozni. Az embert Isten mindig egy közösség tagjaként is nézi, nemcsak önmagában. Az ember közösségi lény, közösségben éli meg igazán az életét. Az Isten ki akarja dolgozni az emberben a bizalmat önmaga iránt, az engedelmességet, nem az a fontos az Istennek, hogy kiválasztottja eleve tökéletes legyen, nem azzal kezdi Isten a nevelését, hanem barátkozik vele. Az Isten nem törekszik gyors és látványos eredményekre, hanem hogy igaz, alapos és mély legyen. A személyét ragadja meg mindig, a személyét akarja formálni, ami nagyon lassú munka. Parancsolni sokkal könnyebb. Amikor az Isten kiválaszt valakit, akkor mindig a többit akarja megajándékozni vele. Csak az az igazán szép közösség, amelyet az Isten köt össze. Ezek a dolgok a modern kívánalmaknak is megfelelnek, hogy az Isten először is Isten-élményt ad, tapasztalást önmagáról. Akinek van igazi tapasztalása, annak lehet mondani, hogy nincs Isten. Aztán Isten azt mondja, hogy az igazi közösség, az elmélkedik Isten-élményén, tapasztalásán, - beszél róla. Az embernek, ha van igazi istenélménye, akkor beszél róla! Erről is le lehet mérni, hogy milyen az ő istenkapcsolata, hogy szokott-e róla beszélni. Ha ez nekem csak feladat, lecke, akkor az azt jelenti, hogy nincsen neki hiteles istenélménye. Utána az Isten közösséget hoz létre, amelyben az akarata megvalósul, és ez nagyon szilárd közösség, amely életképes, élő. Mi úgy képzeljük el az Isten és a világ kapcsolatát, mint a mese és a mi kapcsolatunkat. A mesében mi azt csinálunk, amit akarunk. Az Isten azonban nem mesét mond, amikor világot teremt, hanem abban a pillanatban, amikor azt mondja, hogy legyen, akkor létrejön ez a világ, és megvan a maga természete. És a világnak a természete egészen más, mint az Istené. Az Isten nem nyúl bele folyton, és nem rángatja folyton dróton a világot. Isten rendkívül nagy mértékben tiszteletben tartja a természetet, azért alkotta. És pláne, hogy a világ bűnbeesett ez egy nagyon más világ, és egy óriási feladat a Jó Isten számára, nagyon nagy feladat a mi számunkra. Értékel bennünket az Isten, ezért ad számunkra ekkora szabadságot. Az a különbség Isten és a mi mesénk között, Isten amikor mesél teremt, létrehoz természetet, mi pedig csak üres fantázia, amit alkotunk. És a természet attól kezdve, hogy az Isten létrehozta, attól kezdve létezik. És attól kezdve Isten alkalmazkodik a világhoz, ami nekünk néha kellemes, mindent csinálunk, ahogy akarunk, néha kellemetlen jön ugye az, hogy az Isten miért engedi meg az Isten attól kezdve ügyeskedik. A gondviselés az egy művészet. József történetén pl. nagyon jól lehet látni: Megvan Isten terve Józseffel, mindenki csinálhat vele amit akar, de a Rubennek ad egy ötletet: még is testvérünk, (a legnyitottabb, megsajnálja testvérét) és akkor neki ad az Isten egy gondolatot:gyerekek, ne öljük meg a többiek meg hallgatnak rá, és leteszik egy verembe. Ott a verembe bőg a gyerek, jönnek az izmaeliták, ne öljük meg, adjuk el a kereskedőknek, - olyannak sugallja az Isten, aki anyagias. Eladják a Józsefet. Egyetlen egy valaki tudta volna Isten tervét megakadályozni Józseffel kapcsolatban: maga József. Ha ő kétségbeesik, öngyilkos lesz, vagy Putifár kísértésének eleget tesz, 7.
nem kerül a börtönbe, stb. Az Isten mindig a véletlenekkel játszik. A neki megfelelőt választja ki. Most olvastam a kommunizmus fekete könyvét, ott mindig példát statuáltak, amit akartak azt keresztül vitték, az Isten nem így dolgozik, a gondviselés egy finom játék, amelyben bennünket teljesen partnernek tekint, szabadságot ad, amely érték. A kapcsolatot az Isten kezdeményezi, lelke mélyén megragadja az embert, élményt ad, olyan embert választ, akinek valami baja van, az Isten nagyon finom indításait az tudja komolyan venni, létrehoz egy közösséget, és a közösség központi élményét a kiválasztott személyben éli meg, és az Isten lassan, lassan, lépésről-lépésre először egy embert, aztán egy közösséget, aztán rajta keresztül a világot fokozatosan bontakoztatja egyre magasabb szinten. Nyilván, az Istennél okosabbak nem vagyunk, tehát úgy jó, ha ehhez az eszményhez közelítünk, így próbálunk mi is, ennek a példája alapján működni. Jézus Krisztus lelkipásztori magatartása A személy fogalma és tulajdonságai Ki is voltaképpen a Krisztus? Nem tudjuk pontosan, hogy mi az, hogy személy. Van jogi személy fogalmunk, van pszichológiai személy fogalmunk, van teológiai személy fogalmunk, de mi az a személy, - az egész egyetemes emberi filozófiatörténet nem tudja a keletiek támadják is nem tudjuk megfogalmazni a személy fogalmát. Voltaképpen Arisztotelész az oka, hogy nekünk nincsen személy fogalmunk. A teológiának a személy fogalma önmagában álló viszony. A szubsztancia prima az egy konkrét, létező szubsztancia. A magasabb rendű szubsztancia prímára kellett volna rámondani, hogy az a személy. De nem lehetett rámondani a szubsztancia teológia miatt, mert a szubsztancia primához tartozik egy konkrét természet is. A szubsztancia primára nem lehetett rámondani, hogy személy, mert abból egy van az Istenben, személyből pedig három. Tehát azért nem lehetett rámondani, hogy személy, mert az természetet is jelent. A szubsztancia primához tartozik egy természet is, de mivel a szubsztanciában benne van a természet is, Istenben természet egy van, azért Istenben szubsztancia prima csak egy lehet. Ha viszont nem szubsztanciát veszünk személynek, akkor nem tudom elmondani, hogy az micsoda. A létező kilenc kategória, akcidens közül az Istenben egy sincsen, tehát nem tudom megfogalmazni ez alapján a személyt. Erre rámondták, hogy a személy, az egy viszony. Egy önmagában álló viszony. Ez pedig fából vaskarika. Most nem ebben a rendszerben magyarázom el nektek röviden, hogy mi az, hogy személy. A lét az olyan, hogy kifejti a maga tevékenységét, a kiskutya ugat, eszik, nyomja a földet, - van neki természete. Mivel nem csak egyetlen kiskutyából áll a lét, hanem rengeteg tagja van, a kiskutya, ház, fák, kövek, stb., a lét olyan, hogy egységekből áll. És ezeket az egységeket lehet nézni úgy, hogy kiskutya, mint természet, vagyis kifelé, és lehet önmagában nézni, hogy miféle egység. A kőrakás egy halmaz. Van egy fa, az nem halmaz. Amikor a létet, mint természetet vizsgálom, hogy viselkedik kifelé, ekkor nevezem természetnek a létet, amikor arra figyelek, hogy az egy egység, akkor azt mondom, hogy darab, egyed, akkor ez az egyik fajta szubsztancia, ami nem túl szerencsés fogalom. Amikor tehát egyed, darab, - ebből a szempontból nézem a létet, ugyanaz a valóság, egy kutya, mint alany, egy kutya, mint természet, ugyanaz a valóság, csak más szempontból. Ez a szellemi szint alatt így van. Az emberi, szellemi szinten az alanyiság valamiképpen különbözik a természettől. Ha egy embert veszek, az embernek a természete, az embernek az alanyisága valamiképpen különbözik. Borzasztó nehéz megfogalmazni, de az ember az intelligenciájával felfogja a különbséget. Én kezem, én lábam, én testem, én múltam, én jövőm, az én az alany. Az alanyt valamiképpen 8.
megkülönböztetem, és nem csak egy fogalmi megkülönböztetés, hanem az én személyem, - a legmagasabb rendű alany. A szellemi létnek az alanya, a természetnek az alanya, - ez a személy. Ezt valamiképpen megkülönböztetem tőlem, ez más, mint az én természetem. Az értelmes természet úgy fejti ki a létét, hogy létrehoz magában egy alanyiságot, ami valamiképpen különbözik tőle. Akkor válik ez gyakorlativá, fontossá, és használhatóvá számunkra, amikor a személynek és természetnek a viszonyát vizsgáljuk. A személy mindig az ő természetének cselekszik, azt mondom, hogy én megyek, pedig dehogy én megyek, a lábam megy. Én gondolkodom, - dehogy, az eszem gondolkodik. Az énem különbözik attól. Egy valóság, amelyet a legkevésbé tudok tárgyiasítani. Egy pontnak, egy szellemi pontnak élem meg magamat, a személyemet. A személynek négyfajta tevékenysége van, ami nem a természetemen keresztül érek el: 1, Mindentől elkülöníti saját magát. Ez minden személy föloldhatatlanságának, zártságának az alapja. Lehet ez gyerek, szülő kapcsolat, elvtársi, vagy bárki, nem tudja feloldani senki sem saját személyének a zártságát, és ezt a zártságot a személy ok egyik funkciója hozza létre. 2. A másik funkciója a személynek az összekötés. Senki se tud annyira kapcsolatot teremteni, mint a személy, mert a személy az barátkozik, mindenféle kapcsolatot létrehoz, és ezek a kapcsolatok engem, a személyt összekötnek. Mindenekelőtt az én természetemet fogja egységbe. Az én személyem fogja egységbe az én természetemet. Ha levágják a kezemet abban a pillanatban nem tartozik az én személyemhez - nem fogja rá kiterjeszteni az egységesítő tevékenységét. Már nem tartozik hozzám. 3. A harmadik tevékenység, hogy a személyem tudatos birtokos: az én kezem, az én lábam, az én lelkem, tudatosan birtokol. 4. És a negyedik tevékenysége a legfontosabb, az egész eddigiek csúcsa, hogy értékel. A személy állandóan értékel. És ez az embernek az erkölcsi léte. Helytelen, amikor a racionalizmus is azt hiszi, hogy az ésszel meg lehet magyarázni, azután az akarat egyik sem igaz, az erkölcsi érzés sajátos emberi tevékenység mértéke. Kinek mi a fontos, reggel milyen ruhát vesz föl, mit eszik a reggelijéből, hová megy el, mi érdekli őt, ez az emberi tetteknek a végső rugója. Ez a fontos a megtestesülésben, hogy az emberi személyiség a végső rugója az összes tetteknek, amit a személy értékel, azt csinálja, oda megy. Az Úr Jézus szívnek nevezi a személyt. Amikor az Úr Jézus a szívről beszél, akkor a személyt érti rajta, ez a filozófiai fogalom akkor még nem volt, így nem személyt mondott. Az emberi természet az olyan, hogy van egy kis pont, ennek semmi ereje nincsen, s ehhez hozzátartozik a természete, ő be van zárva az ő természetébe, összefogja ezt, birtokolja ezt a természetet, és irányítja ezt a természetet. Annyi tudásom, erőm van, amennyi a természetemben van. A személyemnek semmi ereje nincs, az egyszerűen értékel, azután a személyem befolyásolja az én természetemet. Az asszony hívja haza a férjet, a haverok hívják a kocsmába, - hat az asszony is, hatnak a haverok is, hat a bor is, és végeredményben egy roppant gyönge személyiségek vagyunk valamennyien, én is és ti is azok vagytok, és nem tudunk igazán szépen, jól értékelni. Rengeteg érték van az én életemben, rossz dolgokat értékelünk, a nagy értékek nem vonzanak bennünket, és sorolhatnám tovább. Az emberi személy sok gyengeséggel küszködik, kevés az igazán kibontakozó szép emberi személy, de az is véges. Az isteni személy különbözik az emberi személytől, tökéletesen tud értékelni mindent, magában birtokol mindent, vele egységben van. Az isteni személy képtelenség, hogy csak egy pont legyen, és egy sokkal kevésbé értékes személy hozzá tartozzék a nagyon értékes kis személyhez. Az Istenben a személyiség és a természet átjárja egymást, ugyanaz. Az isteni személynek van természet-képessége, és a természetnek van személyi minősége. Az Isten nem csak egy kis pont, ez az oka, hogy az Isten csak akar és teremt, mert a személyének megvan az akarati minősége. 9.
A másik lényeges különbség, hogy minden csupa személyes benne, és ez a szentháromságos létnek az alapja. Nem van a lét, és vannak a személyek, hanem az egész lét csupa személyesség ez az Atya személye, az egész lét intelligencia, csupa személyesség az intelligencia ez a Fiú személyisége, a szeretet csupa személyesség, és ez a Szentlélek. Mit jelent a megtestesülés? Eddig csak az általános dolgokat mondtam, most beszélek a megtestesülésről. Az egész istenfogalommal ott a probléma, a Bibliában teljesen ellenkező az istenfogalom, mint a filozófiai istenfogalom. Tanultuk hittanórán, és itt a teológián, elsősorban a természetet tanuljuk. Akinek van személye, a mi személyünk gyönge, az Isten személyesen ragyog előttünk, ezért az Istenről, mint legfőbb természetről tanulunk a filozófiában. Ott a baj, hogy mindig a kés keni a vajat, és nem a vaj a kést. Az Isten a legerősebb, legokosabb, mindig az valósul meg amit ő akar, és ez az oka annak, hogy az Isten Fiát keresztre lehet feszíteni, és ezt a filozófiából nem lehet tudni. Ezt csak onnan lehet tudni, hogy az Isten tökéletes személy, és aki tökéletes személy, az tökéletesen tudja értékelni a legkisebbet is, és az Isten az, aki engedi, hogy belegázoljunk a hasába. Az Isten meg tudná tenni, hogy agyonüt mindenkit, és mi föl is tételezzük róla, ő a mindenható, de mivel az Isten csupa lélek, csupa személy, és az isteni személy értékel is, enged érvényesülni mást, engedi, hogy belegázoljanak a gyomrába. Egészen más a Biblia Istene, mint a filozófiáé. Nem azt mondom, hogy a filozófiáé nem igaz, hanem egy leegyszerűsített elképzelés, és helytelen következtetések. Igaz, hogy az Isten tényleg szellem, mindenható, nincs ebben semmi probléma. Hanem az Isten és a világ életét abszolút nem tudja elképzelni a filozófia, legfeljebb gondolkodik róla. Mint Arisztotelész. Most mondom az Isten megtestesülését. Amiről most beszélek azt ember magától sose tudná. A megtestesülés tényéből ismerjük. Az ember kibújhat a bőréből (pl. Szt. Bertalant megnyúzták), a személy a természetéből nem bújhat ki. Egyszerűen mérhetetlen korlátoltságot jelent, mert voltaképpen amit tapasztalok, azt tudom csak, amit megtapasztaltam azt élem meg, tehát én a magam létélményébe be vagyok zárva. A magam ismeretébe nem vagyok bezárva, ahogy azt Kant elképzelte. Az Isten meg tudja csinálni (tökéletlen dolgokat mondok, pontatlanul), hogy valamiképpen szét tudja választani az Istennek a személyét és természetét, - ezt történik meg a megtestesülésben. Az Isten, az isteni személy a megtestesüléskor lemond az ő isteni természetének hatalmáról, erejéről, mindenhatóságáról. - Pál apostol így mondja: kiüresítette önmagát és a megtestesülésben a magzati életre támaszkodik, így kiiktatódik az ő isteni természete. A megtestesülésben nem az a lényeg, hogy a Szentlélek erejében fogantatott az a magzat, történhetett volna akár másként is (pl. a Szűzanya Szt. József házasságából, vagy akárkinek a házasságából, - megtehetné azt az Isten, hogy ők fogannak, azután az ő magzatukkal azonosul a Fiúisten, és erre támaszkodva a saját természetében éli meg az emberi sorsot.) A megtestesülés azért jön létre a Szűzanya méhében, mert ez a csodával létrehozott magzat ami lehetne egy természetes magzat is, ezzel a személlyel egyesül, azonosul. Tölti be a személy funkcióit. És akkor a Fiúisten, az ő személye, nem az ő isteni mindenhatóságára támaszkodik, hanem betölti a szerepét ennek a magzatnak az életében. Négy funkciót végez el tehát benne, saját teste van, mely nem másé, a mások teste nem az övé, az ő testével viszont személyileg azonosul, birtokolja. Ő irányítja, ő gondolkodik, ő szól, az ő személye a végső irányító ebben az emberi természetben. Az teszi drámaivá a megtestesülést, hogy megvan neki az isteni természete, hiszen az isteni személy és természet azonosak, - csak nem funkcionál. Az ő személye nem élvezi az ő dicsőségét, mindenhatóságát, mindentudását, hanem egy emberi természetre támaszkodva ez az ő teste, ez az ő lelke, ő szól, ő cselekszik közöttünk, ez egyfajta odaadás. Azt mondtam nektek, hogy a szentháromságos szeretet lényegében odaadás. A Fiú odaadja az ő személyét teljesen az emberiségnek, az emberi természetnek, az emberi természettel azonosul, és azt éli meg. Az emberi természet és személy összekutyulásából jön ki azt a tévedés is, hogy Krisztus nem igazi ember. Az Isten tehát 10.
hitelesen éli meg az emberi sorsot. Az Egyház Gyakorlati teológia - tételek Az Egyház olyan társaság, melyet a mi urunk, Jézus Krisztus, amikor meghalt, és föltámadt, akkor az isteni természetét az ő emberi természetében megkapja, és ezért jelen tud lenni közöttünk. A keresztséggel hozza létre az Egyházat, Krisztus tehát beletestesül a Szentlelken keresztül az emberi társadalomba, és így a világ végéig jelen van azok közt, akik őt befogadják. Krisztusnak nem jó a zsidó vallás, kezdettől fogva azzal a gondolattal lépett föl, hogy új vallást fog alapítani. A zsidó vallás az várja a messiást. Nem beszél arról, hogy mit kell csinálni, amikor eljön. A zsidó vallásnak az a lényege, hogy minden erővel tiszteljük, szeressük az Istent. A főparancs zsidó parancs, nem Krisztusi parancs. Neki más a szeretetparancsa. A zsidó főparancs arról szól, hogy nagyon szeressük az Istent, utána élvezzük a világot, mert azt az Isten adja. Bőséges földi áldás már Ábrahámnál, Izsáknál erről van szó végig, és a mi Urunk, Jézus Krisztusban ha egyszer eljött az Isten, akkor nem lehet az anyagi a központi lényeg. Az Egyház tehát egy szervezet, melyben a Szentlélek mindenkiben benne van, mindenki hivatott a Lélek-tapasztalásra. Az Egyház Krisztus titokzatos teste, mely valóságos társadalomba testesült bele. Az Egyház élete, hogy a Jézus Krisztus életét folytassa. Hogy az Atyát dicsőítse. Ennek az Egyháznak a központi élménye az atyaélmény. Jézus Krisztus vezet el bennünket az Atyához, az Atya az ott van mindennek a mélyén ilyen szempontból az Atya van legtávolabb tőlem, mert csak a Fiú ismeri az Atyát, senki más, és roppant nehéz megérteni, hogy ki is az az Atya. Olyan közösség vagyunk, hogy Jézus Krisztus állandóan bennünk van. Tudatában vagyunk annak, hogy szeret bennünket az Atya, elküldte a Fiút, és mi így az Atyával élünk. Ez kell, hogy a központi élménye legyen az Egyháznak, a Krisztus élménye. Ennek nehézsége van, majd beszélünk erről is. Jézus a tudásnak a forrása, ő beszél nekünk az Istenről. Nagy a kísértés mindig, hogy ne a Krisztus legyen a központ nekünk, hanem a kor szelleme, ami éppen népszerű a társadalomban. A világnak a szelleme egészen más, mint a Krisztusnak a szelleme, és az Egyházban is kevesen vannak, akik tisztán követik Krisztust. Az Egyháznak úgy központja Krisztus, hogy imádja, hódol neki, tanulja, követi őt. És ezt nagyon szépen kell csinálni. Beteg dolog, ha az Egyháznak csak liturgiája van, melyet unott öregasszonyok számára bemutat és csak ez az Egyház liturgikus élete. Nagyon fontos, hogy szép legyen. Az Egyháznak fontos, hogy mindig az Istenről gondolkozzunk, kibontakozzunk szellemileg Krisztusnak ez nagyon fontos. Aztán nagyon fontos a Krisztusnak a szociális tevékenysége. A szegényekkel való törődés, ha az Egyház nem teszi, nem Krisztus Egyháza lenne. Nagyon fontos továbbá a betegekkel való törődés. A gyógyítás karizmáját nagyon is akarja adni a Szentlélek, erre azonban készülni kell, majd beszélünk róla. Az Egyházban hihetetlenül fontos szerepe van a papságnak. Mert Krisztus az apostolokra bízta szentségrendszerét. Ha nem rájuk bízza, és mindenki misézhet, ennek egy óriási hátránya volna, ha mindenki azt csinálna amit akar, abból egy teljes összeomlás volna. Az Egyházban nem a csodák a lényegek, hanem hogy a Lélekből éljünk a tanításban, a betegek, szegények szolgálatában, a liturgiában, - mindenhol ott legyen a Szentlélek, az élő Tűz. Ilyen Egyházat akart ez a Krisztus. A karizma és intézmény között nagy feszültségek vannak, talán Péternél kivétel volt, hiszen ott meg volt mind a kettő. Végtelenül szent az Egyház, a Krisztus titokzatos teste. De amikor lustaságunkat, pökhendiségünket, tunyaságunkat, nagyképűségünket papok, hívek Isten tekintélyébe öltözünk, és az Istent el akarjuk adni a magunk gazemberségébe az Isten tekintélyébe öltöztetve, az nagyon csúnya dolog. Az Isten országa Jézus Krisztus 90 %-ban nem az Egyházról, hanem az Isten országáról beszélt. Hogy az Isten 11.
országát elhanyagoltuk ez bizonyos szempontból szükségszerű is, mert roppant nehéz témáról van szó, ezt sokkal nehezebb megvalósítani, mint keresztelni, templomot építeni, és a különböző egyházi dolgokat ellenőrizni. Jézus is bajban volt, amikor róla beszélt: Mihez is hasonlítsam az Isten országát... Ő is küszködik a szavakkal, hogy a gondolatot megvilágítsa nekünk. Ő élte az Isten országát, nem mondott el egyetlen összefüggő beszédet róla. Hogyan is gondolta el Krisztus a társadalmat, ez ennek a lényege. Mi is itt az igazság? A zsidók egy messiási ország volt, melynek lényege, hogy utolsó korban vagyunk, ez a fogság után lesz igazán klasszikus létélmény, van zsinagóga, az írja a törvényt, a törvénynek van egy reménye, hogy ők megtartják a törvényt, és ebből lesz egy csodálatosan szép ország, melyet az Úr fog elhozni a választott népnek. Az Úr Jézus ebből a képletből indul ki, de újszövetségi nyelvre módosítva, transzponálva. Nála is van egy közösség. Nála a közösség nem a zsinagóga, hanem a kahal, az Egyház. Ennek az egyháznak, ennek az ünnepi közösségnek is van új törvénye, melyet ő hoz, nem mondja ki világosan, nem fogalmazza meg, ő nem törvényekben beszél, hanem boldogságokban, ez lesz a nyolc boldogság, de a nyolc boldogság nem nyolc törvény, ott az erőszak-mentességről szól. Mit és hogyan is gondolt ezzel az új törvénnyel? Az új törvényben kell élni, és aki ezt az új törvényt éli, abból lesz majd ez az ország. De nem csak a halál után, a mennyországban, ez egy életforma, amikor ezt az életformát éljük, akkor itt van már közöttünk az Isten országa. Ha elmegyünk sörözni, akkor is Egyház vagyunk, csak akkor nem vagyunk Isten országa. Ez az Egyház, amikor éli, és ahogy éli, úgy van közte az Isten országa. Az a lényeg, hogy a Szentlélek vezetése alatt egyre jobban éljük ezt az életet. Ennek a lényege a szentháromságos szeretet. Akkor van Isten országa. Ennek a belépő díja a megtérés. Amikor Isten országa jobban kibontakozik, a boldogságok, és amikor a teljes odaadás megtörténik, akkor van itt az Isten országa teljesen. A teljes odaadás a halálban létezik, ezért az Isten országa a halál után éri el a teljes kibontakozását. Amikor Jézus szellemében szeretünk, akkor itt van az Isten országa. A jézusi főparancs: senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki az életét adja a barátaiért. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, nemde ugyanezt teszik a pogányok. Ha a jézusi szeretet van bennem, azt nézem, hogy tudok adni. A lényeg nem a teljesítmény, hanem hogy szívvel tegyem, amit teszek. A legnehezebb az egészben az erőszakmentesség: dugd vissza hüvelyébe kardodat. Az Istennek roppant fontos az erőszakmentesség. De nem kényszerből, keserűen, ez a lényege a szeretetnek. Abból lehet a legjobban meglátni, hogy kiben milyen a szeretet, amikor az ember felé jön az agresszió. Jön az ellenség. Az Isten országát nem lehet elrendelni embereknek. Az Isten országából a szerzetes rendek alapítói értettek meg a legtöbbet, később már nem biztos. Az Egyháznak azonban feladata, hogy keresse az Isten országát. Ha ezt nem tesszük, abba a világ belepusztul. 12.