Nem támogatott területek

Hasonló dokumentumok
Ágazati fókusz melléklet

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete

A felhívás szakmai mellékletei

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (VEKOP )

A Mikro-, kis-, és középvállalkozások termelés kapacitás bővítésének támogatása GINOP

Tanácsadás Pályázatírás Támogatás lehívása Utókövetés. Mellékletek

1. melléklet az 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelethez Bejelentés-köteles tevékenységek

2. számú szakmai melléklet Fejlesztendő tevékenységek TEÁOR besorolása:

Ágazati fókusz GINOP

A B C D Gazdasági terület. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz a. Kereskedelmi, szolgáltató (Gksz- Gksz-8 kivételével) tevékenységek.

A mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatására

tevékenységek egyéb kötött, hurkolt ruházati termékek gyártása, kivéve a kézi kötésű, horgolású ruházati termékek gyártása

A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés

A feldolgozóipar keretében támogatható tevékenységek listája az alábbi TEÁOR besorolás szerint:

Tájékoztatás a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható ipari tevékenységekről

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

Dunaharaszti Polgármesteri Hivatal Jegyző 2330 Dunaharaszti, Fő út / / KÉRELEM ipari tevék

Ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentés / engedély iránti kérelem

Telephelyengedély köteles tevékenységek

BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/ , fax: 34/

BEJELENTÉS IPARI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁRÓL az 57/2013.(II.27.) Korm. rendelet alapján

BEJELENTÉS A bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai HŐSNÉ ÉS FIA FOGTECHNIKAI ÉS KERESKSDELMI BT. Abaligeti Pécs II.

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai CNC PARTNER KFT. Gunarasi Dombóvár II. Telep adatai. CNC Partner Kft.

Bejelentés a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet 3. sz. melléklete szerint)

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai 2 H CENTRÁL KFT. Déli Ipari Pécs II. Telep adatai. Bázi-Art-Kemikál Kft.

A d a t l a p. Bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásához

A tagállam azonosítója

Bejelentés/engedély iránti kérelem

ADATLAP. I. Az ipari tevékenységet végző adatai A BETON-VIACOLOR TÉRKŐ ZRT. Nagy-Berki Pécs II.

A tagállam azonosítója. Régió megnevezése (NUTS)

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Szófia u. 8. Tel.: ; Tanácsadó: Gajdos Attila projektvezető

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Bejelentés ipari tevékenység megkezdéséről

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u Tel.: ;

KÉRELEM ipari tevékenység folytatásához szükséges bejelentéshez / engedélyezéshez

Bejelentés-köteles ipari tevékenység módosítása iránti kérelem (Az 57/2013.(II. 27.) Korm. rendelet alapján)

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ

2011 Budakalász, Petőfi tér BEJELENTÉS. bejelentésköteles ipari tevékenység folytatásáról

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról BEJELENTÉS üzemeltető váltásról ADATVÁLTOZÁS BEJELENTÉS

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

1. Telepengedélyhez kötött tevékenységek a TEÁOR alapján, ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatásokat is

1. AZ IPARI TEVÉKENYSÉG VÉGZŐJÉNEK ADATAI Neve:.. Cégjegyzékszám / vállalkozó nyilvántartási száma:... Tel. szám, cím :...

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

PÁLYÁZAT MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE GINOP A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK

FEJLESZTÉSEINEK TÁMOGATÁSA GINOP

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

Váci Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály 2600 Vác, Március 15. tér 11. Tel: 06/ Ügyfélfogadás: Hétfő: 14-18, Szerda:8-16, Péntek: 8-12

Kérelmező adatai: Telep adatai. Tevékenységi kör(ök)

KÉRELEM TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

BEJELENTÉS/ADATVÁLTOZÁS. I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai Az ipari tevékenység végzőjének neve:... Utca:. házszám:...

Név:. Székhely:. Cégjegyzékszám/vállalkozói igazolvány nyilvántartási száma:. Elérhetősége, telefonszáma:

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

Debrecen, 20 Dr. Szekeres Antal Jegyző nevében és megbízásából: osztályvezető

107. cikk (3) bekezdés c) pont

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 5.000Ft 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28) BEJELENTÉS ...

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK

BEJELENTÉS 57/2013. (II.27.)

I. Az ipari tevékenység végzőjének adatai

BEJELENTÉS a bejelentés-köteles ipari tevékenység folytatásáról az 57/2013. (II.27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.

2011 Budakalász, Petőfi tér KÉRELEM. telepengedély kiadásához

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

A kiemelt iparágakban működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztési projektjeinek megvalósítására

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP

A bejelentés-köteles ipari tevékenység megkezdésének BEJELENTÉSE

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A feldolgozóipari tevékenységek TEÁOR besorolása: *Az ezen szakágazatokban megvalósuló fejlesztés nem

1.1. neve: 1.2. székhelye: irányítószám település közterület házszám cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási száma: 1.1.

V. Termelő tevékenységek listája TEAOR 08

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP

KOMBINÁLT HITELTERMÉK KERETÉBEN - GINOP TERVEZET

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Dorogi Ipartestület XVIII. sz. hírlevele

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Telepek működtetése: Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartásba vétele, és telepengedélyköteles tevékenységek engedélyezési eljárása

(Kérem a teljes adatlap kitöltését!!!) V = megváltozott adat esetén a kockába egy X!!!

Ügymenetleírás bejelentés-köteles és telepengedély-köteles ipari tevékenység folytatásáról

Ipari tevékenység folytatásáról szóló bejelentés (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni!

Telepengedély kiadására irányuló kérelem (a 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján) ( yomtatott betűvel kérjük kitölteni!)

TEÁOR '08: 01 NÖVÉNYTERMESZTÉS, ÁLLATTENYÉSZTÉS, VADGAZDÁLKODÁS ÉS KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOK

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u Tel.: ;

ÜGYMENETLEÍRÁS TELEPENGEDÉLYEZÉSI ELJÁRÁSHOZ

Bejelentés ipari tevékenység folytatásáról. Telepengedély kiadására irányuló kérelem

Nagytarcsa Község Polgármesteri Hivatal 2142 Nagytarcsa, Rákóczi út 4. igazgatási szolg. díj Tel.: (28)

Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása (GINOP )

KÉRELEM. Telepengedély-köteles ipari tevékenység engedélyezéséhez

MEZŐGAZDASÁG, ERDŐGAZDÁLKODÁS, HALÁSZAT. 01 Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások

BEJELENTÉS Tevékenység megkezdéséről / meglévő tevékenység adatmódosításáról*

TEÁOR'03 és TEÁOR'08 fordítókulcs. Egy TEÁOR'03 kód több féle TEÁOR'08 kód lehet

A gazdasági tevékenységek NACE Rev. 2. rendszerű statisztikai osztályozása ***I

Független Projektiroda Szolgáltató Kft. Cím: 1045 Bp., Berlini u Tel.: ;

Gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréből - Nem agrárgazdasági tevékenységek

Magyar joganyagok - 57/2013. (II. 27.) Korm. rendelet - a telepengedély, illetve a tele 2. oldal 3. (1)1 Bejelentéshez kötött ipari tevékenység esetéb

Magyar joganyagok - 36/2011. (XII. 23.) KIM rendelet - az Önálló vállalkozók tevéken 2. oldal a) a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása N

TEÁOR 2008 a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről STRUKTÚRA

ÖVTJ-kód ÖVTJ 2016 szeptember megnevezés

Átírás:

A tagállamok által közölt információk a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (EGT-vonatkozású szöveg) alapján nyújtott állami támogatásokról Támogatás száma SA.53631 (2019/X) Tagállam A tagállam azonosítója Régió megnevezése (NUTS) A támogatást odaítélő hatóság A támogatási intézkedés jogcíme Nemzeti jogalap (A nemzeti hivatalos lapban megjelent támogatás elérhetősége) Az intézkedés típusa A létező támogatási intézkedés módosítása Olaszország ITC VALLE D'AOSTA Nem támogatott területek Assessorato Finanze, Attività produttive e Artigianato Struttura ricerca, innovazione, internazionalizzazione e qualità Piazza della Repubblica, 15 11100 Aosta http://www.regione.vda.it/portale_imprese/ricerca_e_innovazione/default_i.aspx Bando PRISM-E Legge regionale 7 dicembre 1993, n. 84 Interventi regionali in favore della ricerca e dello sviluppo. Deliberazione della Giunta regionale n. 47 del 21 gennaio 2019 Approvazione della partecipazione di imprese valdostane al Bando della Regione Piemonte PRISM-E per il sostegno alle imprese per la realizzazione di progetti di ricerca industriale e sviluppo sperimentale". Program Módosítás SA.52964 Időtartam 2019.01.21-2023.12.31 Érintett gazdasági ágazatok Erdészeti; egyéb erdőgazdálkodási tevékenység Fakitermelés Erdészeti szolgáltatás Szénbányászat Feketeszén-bányászat Feketeszén-bányászat Barnaszén-; lignitbányászat Barnaszén-; lignitbányászat Kőolaj-; földgázkitermelés Kőolaj-kitermelés Kőolaj-kitermelés Földgázkitermelés Földgázkitermelés Fémtartalmú érc bányászata Vasércbányászat Vasércbányászat Egyéb fém érc bányászata Urán-; tóriumérc-bányászat Színesfém érc bányászata Egyéb bányászat Kőfejtés; homok-; agyagbányászat Kőfejtés; gipsz; kréta bányászata Kavics-; homok-; agyagbányászat M.n.s. bányászat Vegyi ásvány bányászata Tőzegkitermelés Sókitermelés Egyéb m.n.s. bányászat Bányászati szolgáltatás Kőolaj-; földgáz-kitermelési szolgáltatás Kőolaj-; földgáz-kitermelési szolgáltatás Egyéb bányászati szolgáltatás Egyéb bányászati szolgáltatás Élelmiszergyártás Húsfeldolgozás; -tartósítás; húskészítmény gyártása Húsfeldolgozás; -tartósítás Baromfihús feldolgozása; tartósítása Hús-; baromfihús-készítmény gyártása Halfeldolgozás; -tartósítás Halfeldolgozás; -tartósítás

Gyümölcs-; zöldségfeldolgozás; -tartósítás Burgonyafeldolgozás; -tartósítás Gyümölcs-; zöldséglé gyártása Egyéb gyümölcs-; zöldségfeldolgozás; -tartósítás Növényi; állati olaj gyártása Olaj gyártása Margarin gyártása Tejfeldolgozás Tejtermék gyártása Jégkrém gyártása Malomipari termék; keményítő gyártása Keményítő; keményítőtermék gyártása Pékáru; tésztafélék gyártása Kenyér; friss pékáru gyártása Tartósított lisztes áru gyártása Tésztafélék gyártása Egyéb élelmiszer gyártása Cukorgyártás Édesség gyártása Tea; kávé feldolgozása Fűszer; ételízesítő gyártása Készétel gyártása Homogenizált; diétás étel gyártása M.n.s.egyéb élelmiszer gyártása Takarmány gyártása Haszonállat-eledel gyártása Hobbiállat-eledel gyártása Italgyártás Italgyártás Desztillált szeszes ital gyártása Szőlőbor termelése Gyümölcsbor termelése Egyéb nem desztillált; erjesztett ital gyártása Sörgyártás Malátagyártás Üdítőital; ásványvíz gyártása Dohánytermék gyártása Dohánytermék gyártása Textília gyártása Textilszálak fonása Textilszálak fonása Textilszövés Textilszövés Textilkikészítés Textilkikészítés Egyéb textiláru gyártása Kötött; hurkolt kelme gyártása Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat) Szőnyeggyártás Kötéláru gyártása Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat) Műszaki; textiláru gyártása Egyéb textiláru gyártása m.n.s. Ruházati termék gyártása Ruházat gyártása (kivéve: szőrmeruházat) Bőrruházat gyártása Munkaruházat gyártása Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat) Alsóruházat gyártása Egyéb ruházat; kiegészítők gyártása Szőrmecikk gyártása Szőrmecikk gyártása Kötött; hurkolt cikk gyártása Kötött; hurkolt harisnyafélék gyártása Egyéb kötött; hurkolt ruházati termék gyártása Bőr; bőrtermék; lábbeli gyártása Bőr; szőrme kikészítése; táskafélék; szíjazat gyártása Bőr; szőrme kikészítése Táskafélék; szíjazat gyártása Lábbeligyártás Lábbeligyártás Fafeldolgozás (kivéve: bútor); fonottáru gyártása

Fűrészárugyártás Fűrészárugyártás Fa-; parafatermék; fonottáru gyártása Falemezgyártás Parkettagyártás Épületasztalos-ipari termék gyártása Tároló fatermék gyártása Egyéb fa-; parafatermék; fonottáru gyártása Papír; papírtermék gyártása Papíripari rostanyag; papír gyártása Papíripari rostanyag gyártása Papírgyártás Papírtermék gyártása Papír csomagolóeszköz gyártása Háztartási; egészségügyi papírtermék gyártása Irodai papíráru gyártása Tapétagyártás Egyéb papír-; kartontermék gyártása Nyomdai és egyéb sokszorosítási tevékenység Nyomdai tevékenység Napilapnyomás Nyomás (kivéve: napilap) Nyomdai előkészítő tevékenység Könyvkötés; kapcsolódó szolgáltatás Egyéb sokszorosítás Egyéb sokszorosítás Kokszgyártás; kőolaj-feldolgozás Kokszgyártás Kokszgyártás Kőolaj-feldolgozás Kőolaj-feldolgozás Vegyi anyag; -termék gyártása Vegyi alapanyag gyártása Ipari gáz gyártása Színezék; pigment gyártása Szervetlen vegyi alapanyag gyártása Szerves vegyi alapanyag gyártása Műtrágya; nitrogénvegyület gyártása Műanyag-alapanyag gyártása Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása Mezőgazdasági vegyi termék gyártása Mezőgazdasági vegyi termék gyártása Festék; bevonóanyag gyártása Festék; bevonóanyag gyártása Tisztítószer; testápolási cikk gyártása Tisztítószer gyártása Testápolási cikk gyártása Egyéb vegyi termék gyártása Robbanóanyag gyártása Ragasztószergyártás Illóolajgyártás M.n.s. egyéb vegyi termék gyártása Vegyi szál gyártása Vegyi szál gyártása Gyógyszergyártás Gyógyszeralapanyag-gyártás Gyógyszeralapanyag-gyártás Gyógyszerkészítmény gyártása Gyógyszerkészítmény gyártása Gumi-; műanyag termék gyártása Gumitermék gyártása Gumiabroncs; gumitömlő gyártása Egyéb gumitermék gyártása Műanyag termék gyártása Műanyag lap; lemez; fólia; cső; profil gyártása Műanyag csomagolóeszköz gyártása Műanyag építőanyag gyártása Egyéb műanyag termék gyártása Nemfém ásványi termék gyártása Üveg; üvegtermék gyártása Síküveg gyártás Síküveg továbbfeldolgozása

Öblösüveggyártás Üvegszálgyártás Műszaki; egyéb üvegtermék gyártása Tűzálló termék gyártása Tűzálló termék gyártása Kerámia; agyag építőanyag gyártása Kerámiacsempe; -lap gyártása Égetett agyag építőanyag gyártása Porcelán; kerámiatermék gyártása Háztartási kerámia gyártása Egészségügyi kerámia gyártása Kerámia szigetelő gyártása Műszaki kerámia gyártása Egyéb kerámiatermék gyártása Cement-; mész-; gipszgyártás Cementgyártás Mész-; gipszgyártás Beton-; gipsz-; cementtermék gyártása Építési betontermék gyártása Építési gipsztermék gyártása Előre kevert beton gyártása Habarcsgyártás Szálerősítésű cement gyártása Egyéb beton-; gipsz-; cementtermék gyártása Kőmegmunkálás Kőmegmunkálás Egyéb csiszolótermék és nemfém ásványi termék gyártása m.n.s. Csiszolótermék gyártása M.n.s.egyéb nemfém ásványi termék gyártása Fémalapanyag gyártása Vas-; acél-; vasötvözet-alapanyag gyártása Vas-; acél-; vasötvözet-alapanyag gyártása Acélcsőgyártás Acélcsőgyártás Egyéb kohászati termék gyártása acélból Hidegen húzott acélrúd gyártása Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása Hidegen hajlított acélidom gyártása Hidegen húzott acélhuzal gyártása Nem vas fém alapanyag gyártása Nemesfémgyártás Alumíniumgyártás Ólom; cink; ón gyártása Rézgyártás Egyéb nem vas fém gyártása Nukleáris fűtőanyag gyártása Fémöntés Vasöntés Acélöntés Könnyűfémöntés Egyéb nem vas fém öntése Fémfeldolgozási termék gyártása Fémszerkezet; -épületelem gyártása Fémszerkezet gyártása Fémépületelem gyártása Fűtési kazán; radiátor; fémtartály gyártása Központi fűtési kazán; radiátor gyártása Fémtartály gyártása Gőzkazán gyártása Gőzkazán gyártása Fegyver-; lőszergyártás Fegyver-; lőszergyártás Fémalakítás; porkohászat Fémalakítás; porkohászat Fém felületkezelése; megmunkálása Fémfelület-kezelés Fémmegmunkálás Evőeszköz; szerszám; általános fémáru gyártása Evőeszköz gyártása Lakat-; zárgyártás Szerszámgyártás Egyéb fémfeldolgozási termék gyártása

Acél tárolóeszköz gyártása Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása Huzaltermék gyártása M.n.s.egyéb fémfeldolgozási termék gyártása Számítógép; elektronikai; optikai termék gyártása Elektronikai alkatrész; áramköri kártya gyártása Elektronikai alkatrész gyártása Elektronikai áramköri kártya gyártása Számítógép; perifériás egység gyártása Számítógép; perifériás egység gyártása Híradástechnikai berendezés gyártása Híradástechnikai berendezés gyártása Elektronikus fogyasztási cikk gyártása Elektronikus fogyasztási cikk gyártása Műszer-; óragyártás Mérőműszergyártás Óragyártás Elektronikus orvosi berendezés gyártása Elektronikus orvosi berendezés gyártása Optikai eszköz gyártása Optikai eszköz gyártása Mágneses; optikai információhordozó gyártása Mágneses; optikai információhordozó gyártása Villamos berendezés gyártása Villamos motor; áramfejlesztő; áramelosztó; -szabályozó készülék gyártása Villamos motor; áramfejlesztő gyártása Áramelosztó; -szabályozó készülék gyártása Akkumulátor; szárazelem gyártása Akkumulátor; szárazelem gyártása Vezeték; kábel; huzalozott eszköz gyártása Száloptikai kábel gyártása Egyéb elektronikus; villamos vezeték; kábel gyártása Huzalozott eszköz gyártása Villamos világítóeszköz gyártása Villamos világítóeszköz gyártása Háztartási készülék gyártása Háztartási villamos készülék gyártása Nem villamos háztartási készülék gyártása Egyéb villamos berendezés gyártása Egyéb villamos berendezés gyártása Gép; gépi berendezés gyártása Általános rendeltetésű gép gyártása Motor; turbina gyártása (kivéve: légi; közúti jármű-motor) Hidraulikus; pneumatikus berendezés gyártása Egyéb szivattyú; kompresszor gyártása Csap; szelep gyártása Csapágy; erőátviteli elem gyártása Egyéb általános rendeltetésű gép gyártása Kemence gyártása Emelő-; anyagmozgató gép gyártása Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái) Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása Nem háztartási hűtő; légállapot-szabályozó gyártása M.n.s. egyéb általános rendeltetésű gép gyártása Mezőgazdasági; erdészeti gép gyártása Mezőgazdasági; erdészeti gép gyártása Szerszámgép-gyártás Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása Egyéb szerszámgép gyártása Egyéb speciális rendeltetésű gép gyártása Kohászati gép gyártása Bányászati; építőipari gép gyártása Élelmiszer-; dohányipari gép gyártása Textil-; ruházati; bőripari gép gyártása Papíripari gép gyártása Műanyag-; gumifeldolgozó gép gyártása M.n.s. egyéb speciális gép gyártása Közúti jármű gyártása Közúti gépjármű gyártása Közúti gépjármű gyártása Gépjármű-karosszéria; pótkocsi gyártása Gépjármű-karosszéria; pótkocsi gyártása

Közúti jármű alkatrészeinek gyártása Járművillamossági; -elektronikai készülékek gyártása Közúti jármű; járműmotor alkatrészeinek gyártása Egyéb jármű gyártása Hajó; csónak gyártása Hajógyártás Szabadidő-; sporthajó gyártása Vasúti; kötöttpályás jármű gyártása Vasúti; kötöttpályás jármű gyártása Légi-; űrjármű gyártása Légi-; űrjármű gyártása Katonai harcjármű gyártása Katonai harcjármű gyártása Egyéb jármű gyártása Motorkerékpár gyártása Kerékpár; mozgássérült-kocsi gyártása M.n.s. egyéb jármű gyártása Bútorgyártás Bútorgyártás Irodabútor gyártása Konyhabútorgyártás Ágybetét gyártása Egyéb bútor gyártása Egyéb feldolgozóipari tevékenység Ékszergyártás Érmegyártás Ékszergyártás Divatékszer gyártása Hangszergyártás Hangszergyártás Sportszergyártás Sportszergyártás Játékgyártás Játékgyártás Orvosi eszköz gyártása Orvosi eszköz gyártása M.n.s. egyéb feldolgozóipari tevékenység Seprű-; kefegyártás Egyéb m.n.s feldolgozóipari tevékenység Ipari gép; berendezés; eszköz javítása Ipari gép; berendezés; eszköz javítása Fémfeldolgozási termék javítása Ipari gép; berendezés javítása Elektronikus; optikai eszköz javítása Ipari villamos gép; berendezés javítása Hajó; csónak javítása Repülőgép; űrhajó javítása Egyéb közlekedési eszköz javítása Villamosenergia-; gáz-; gőzellátás; légkondicionálás Villamosenergia-termelés; -ellátás Villamosenergia-termelés Villamosenergia-szállítás Villamosenergia-elosztás Villamosenergia-kereskedelem Gázellátás Gázgyártás Gázelosztás Gázkereskedelem Gőzellátás; légkondicionálás Gőzellátás; légkondicionálás Víztermelés; -kezelés; -ellátás Víztermelés; -kezelés; -ellátás Víztermelés; -kezelés; -ellátás Szennyvíz gyűjtése; kezelése Szennyvíz gyűjtése; kezelése Szennyvíz gyűjtése; kezelése Hulladékgazdálkodás Hulladékgyűjtés Nem veszélyes hulladék gyűjtése Veszélyes hulladék gyűjtése Hulladékkezelés; -ártalmatlanítás Nem veszélyes hulladék kezelése; ártalmatlanítása

Veszélyes hulladék kezelése; ártalmatlanítása Hulladékanyag hasznosítása Használt eszköz bontása Hulladék újrahasznosítása Szennyeződésmentesítés; egyéb hulladékkezelés Szennyeződésmentesítés; egyéb hulladékkezelés Szennyeződésmentesítés; egyéb hulladékkezelés Épületek építése Épületépítési projekt szervezése Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Lakó- és nem lakó épület építése Egyéb építmény építése Út; vasút építése Út; autópálya építése Vasút építése Híd; alagút építése Közműépítés Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos; híradástechnikai célú közmű építése M.n.s.Egyéb építmény építése m.n.s. Vízi létesítmény építése Speciális szaképítés Bontás; építési terület előkészítése Bontás Építési terület előkészítése Talajmintavétel; próbafúrás Épületgépészeti szerelés Villanyszerelés Víz-; gáz-; fűtés-; légkondicionáló-szerelés Egyéb épületgépészeti szerelés Befejező építés Vakolás Épületasztalos-szerkezet szerelése Padló-; falburkolás Festés; üvegezés Egyéb befejező építés m.n.s. Egyéb speciális szaképítés Tetőfedés; tetőszerkezet-építés Egyéb speciális szaképítés m.n.s. Gépjárműjavítás; karbantartás Motorkerékpár; -alkatrész kereskedelme; javítása Hulladék-nagykereskedelem Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme Szárazföldi; csővezetékes szállítás Helyközi vasúti személyszállítás Helyközi vasúti személyszállítás Vasúti áruszállítás Vasúti áruszállítás Egyéb szárazföldi személyszállítás Városi; elővárosi; város-térségi szárazföldi személyszállítás Taxis személyszállítás Közúti áruszállítás; költöztetés Közúti áruszállítás Költöztetés Csővezetékes szállítás Csővezetékes szállítás Vízi szállítás Tengeri személyszállítás Tengeri személyszállítás Tengeri áruszállítás Tengeri áruszállítás Belvízi személyszállítás Belvízi személyszállítás Belvízi áruszállítás Belvízi áruszállítás Légi szállítás Légi személyszállítás Légi személyszállítás Légi áruszállítás Légi áruszállítás Űrszállítás

Raktározás; szállítást kiegészítő tevékenység Raktározás; tárolás Raktározás; tárolás Szállítást kiegészítő tevékenység Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás Rakománykezelés Egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatás Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel) Éttermi-; mozgó vendéglátás Kiadói tevékenység Kiadói tevékenység Könyvkiadás Címtárak; levelezőjegyzékek kiadása Napilapkiadás Folyóirat; időszaki kiadvány kiadása Egyéb kiadói tevékenység Szoftverkiadás Számítógépes játék kiadása Egyéb szoftverkiadás Film; videó gyártás; televízióműsor gyártása; hangfelvétel kiadás Film-; videó; televízióműsor gyártása Film-; videó; televízióműsor gyártása Film-; videó gyártás; televíziós műsorfelvétel utómunkálatai Film-; video- és televízió-program terjesztése Filmvetítés Hangfelvétel készítése; kiadása Hangfelvétel készítése; kiadása Műsorösszeállítás; műsorszolgáltatás Rádió műsorszolgáltatás Rádió műsorszolgáltatás Televízióműsor összeállítása; szolgáltatása Televízióműsor összeállítása; szolgáltatása Távközlés Vezetékes távközlés Vezetékes távközlés Vezeték nélküli távközlés Vezeték nélküli távközlés Műholdas távközlés Műholdas távközlés Egyéb távközlés Egyéb távközlés Információ-technológiai szolgáltatás Információ-technológiai szolgáltatás Számítógépes programozás Információtechnológiai szaktanácsadás Számítógép-üzemeltetés Egyéb információ-technológiai szolgáltatás Információs szolgáltatás Világháló-portáli; adatfeldolgozási szolgáltatás Adatfeldolgozási szolgáltatás Világháló-portáli szolgáltatás Egyéb információs szolgáltatás Hírügynökségi tevékenység M.n.s. egyéb információs-szolgáltatás Üzletviteli; egyéb vezetési tanácsadás Műszaki vizsgálat; elemzés Műszaki vizsgálat; elemzés Tudományos kutatás; fejlesztés Természettudományi; műszaki kutatás; fejlesztés Biotechnológiai kutatás; fejlesztés Egyéb természettudományi; műszaki kutatás; fejlesztés Társadalomtudományi; humán kutatás; fejlesztés Társadalomtudományi; humán kutatás; fejlesztés Piac-; közvélemény-kutatás Divat-; formatervezés Fényképészet Fordítás; tolmácsolás M.n.s e szakmai; tudományos; műszaki tevékenység Építmény üzemeltetés; zöldterület-kezelés Építmény-üzemeltetés

Építmény-üzemeltetés Takarítás Általános épülettakarítás Egyéb épület-; ipari takarítás Egyéb takarítás Zöldterület-kezelés Zöldterület-kezelés Fénymásolás; egyéb irodai szolgáltatás Telefoninformáció Csomagolás M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás Járművezető-oktatás Bentlakásos; nem kórházi ápolás Bentlakásos; nem kórházi ápolás Bentlakásos; nem kórházi ápolás Értelmi fogyatékos; mentális-; szenvedélybeteg bentlakásos ellátása Értelmi fogyatékos; mentális-; szenvedélybeteg bentlakásos ellátása Idősek; fogyatékosok bentlakásos ellátása Idősek; fogyatékosok bentlakásos ellátása Egyéb bentlakásos ellátás Egyéb bentlakásos ellátás Szociális ellátás bentlakás nélkül Idősek; fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül Idősek; fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül Egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül Gyermekek napközbeni ellátása M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység Alkotóművészet Számítógép; személyi-; háztartási cikk javítása Számítógép; kommunikációs eszköz javítása Számítógép; periféria javítása Kommunikációs eszköz javítása Személyi-; háztartási cikk javítása Szórakoztató-elektronikai cikk javítása Háztartási gép; háztartási-; kerti eszköz javítása Lábbeli; egyéb bőráru javítása Bútor; lakberendezési tárgy javítása Óra-; ékszerjavítás Egyéb személyi-; háztartási cikk javítása Egyéb személyi szolgáltatás Textil; szőrme mosása; tisztítása Fodrászat; szépségápolás Temetkezés; temetkezést kiegészítő szolgáltatás A kedvezményezett típusa - A program keretében előirányzott teljes éves költségvetési EUR 0.1375 (millió) összeg Kezességvállalásra elkülönített rész - Támogatási eszköz (5. cikk) Vissza nem térítendő támogatás/kamattámogatás A bizottsági határozat megnevezése - Közösségi forrásokból történő társfinanszírozás esetén Célkitűzések Maximális támogatási Kkv-többlettámogatás % intenzitás (%) vagy Maximális támogatási összeg (nemzeti valutanem) Alkalmazott kutatás (a 25. cikk (2) bekezdésének b) pontja) 35 % 20 % Kísérleti fejlesztés (a 25. cikk (2) bekezdésének c) pontja) 35 % 20 %

A támogatási intézkedés teljes szövegét tartalmazó internetes cím http://www.regione.vda.it/portale_imprese/ricerca_e_innovazione/strumenti_di_finanziamento/bando_prism-e_i.aspx