TARTALOMJEGYZÉK. Karbantartási és kivitelezési munkálatokhoz szükséges transzport beton beszerzése. tárgyú beszerzési eljárás vonatkozásában

Hasonló dokumentumok
TARTALOMJEGYZÉK. VCSM ZRt. üzemeltetési tevékenységgel összefüggő laborvizsgálatok 12 hónap időtartamra. tárgyú beszerzési eljárás vonatkozásában

NYILATKOZAT. a Kbt. 70. (2) bekezdésében foglaltakra

TARTALOMJEGYZÉK minta az Ajánlathoz

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: október :00 óra

MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

NYILATKOZATMINTÁK. Piactér felújítás Zsadányban TOP BS azonosító számú projekt keretében

KIZÁRÓ OKOK ELLENŐRZÉSÉRE VONATKOZÓ JEGYZŐKÖNYV MINTA 1 / 11

MELLÉKLET MINTA DOKUMENTÁCIÓ

Ajánlattételi felhívás

Nyilatkozatok, nyomtatványok

6. A teljesítés helye A MÁV-START Zrt. szervezete (Magyarország teljes területén)

Dr. Varga Ágnes március 27.

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Fedlap, amin fel kell tüntetni legalább az ajánlattevő(k) nevét, székhelyét és az eljárás tárgyát

AZ AJÁNLAT RÉSZEKÉNT BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

Szállítás:2009. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

2. A beszerzés tárgya 21 db digitális fényképezőgép és tartozékaik (21-21 db töltőszett, memóriakártya, tok) leszállítása

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

Telefon: 36 (1) / + 36 (30) /

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

3. KÖTET: FORMANYOMTATVÁNYOK

Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt részére RANKOR savas kémhatású vasúti személykocsi külső mosószer szállítása tárgyú nyílt pályázathoz

1. Ajánlatkérő neve, címe: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt Budapest, Kerepesi út 1-5.

Országos Vízügyi Főigazgatóság (1012 Budapest, Márvány utca 1/D.) AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Nyilatkozatminták, formanyomtatványok

Szakértői támogatás az MSZ EN ISO 9001:2001 tanúsítvánnyal igazolt minőségirányítási rendszer kiépítéséhez a MÁV-START Zrt. területén.

a Kbt. Második rész szerinti, uniós, nyílt közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszához TISZTELT AJÁNLATTEVŐ!

Pályázati Felhívás Közszolgáltatási szerződésben meghatározott mérésekhez szükséges szoftver fejlesztése tárgyú nyílt pályázathoz

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba. A részletes feladatokat és mennyiségeket a dokumentáció tartalmazza.

1087 Budapest, Könyves Kálmán körút , I. emelet 137. szoba

Szín: Címoldal: 3 szín (sárga, kék, fekete) Belívek: színnyomás (fekete, kék);

KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSA

Pályázati Felhívás Hőségriadó esetén a Budapestről vonattal utazó utasok ivóvízzel történő ellátása tárgyú nyílt pályázathoz

1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt II. emelet 137. szoba

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

a Dévaványa Város Önkormányzata által lefolytatásra kerülő, MEZŐGAZDASÁGI ERŐGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐK BESZERZÉSE tárgyú közbeszerzési eljáráshoz

AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

Ajánlattételi felhívás

IV. NYILATKOZATMINTÁK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., Üzleti Szervezet, Ügyfélszolgálati Szervezet

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

a Kbt. Második rész szerinti, uniós, kétszakaszos tárgyalásos közbeszerzési eljárás részvételi szakaszához TISZTELT RÉSZVÉTELRE JELENTKEZŐ!

Mobil csatornákra fejlesztett, operátor semleges információs szolgáltatás kifejlesztése és üzemeltetése nyílt pályázat

TARTALOMJEGYZÉK Iratjegyzék és iratminták

Tata Város Önkormányzata. A 3162/2 hrsz-ú patakmeder rekonstrukciója MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám

AZ ÚJ ALKALMASSÁGI FELTÉTELEK ÉS A KIZÁRÓ OKOK GYAKORLATI ALKALMAZÁSA

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

MÁV-START Zrt. fotóarchívumának folyamatos bővítése

1. oldal, összesen: 9

1.sz. melléklet AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

2. A beszerzés tárgya Cognos IBM licenc használati jogok vásárlása 1 éves supporttal

MÁV-START Zrt. központi informatikai eszközrendszerének bővítése Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM

A pályázat benyújtásának határideje: február 17. (kedd) 12: Ajánlatkérő neve, címe: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE. TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) az ajánlatban

26715/2017/START. NYILATKOZATMINTÁK Vasúti kocsimosó és tisztító ponkok tervezése Szolnok állomáson tárgyú beszerzéshez. Budapest, 2017.

Telefon: + 36 (1) vagy +36 (1) vagy + 36 (30)

3. fejezet A részvételi jelentkezés javasolt tartalmi elemei és mellékletei

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Pályázati Felhívás Fuvarozás és anyagmozgatás a MÁV-START Zrt. részére" tárgyú nyílt pályázathoz

Telefon: + 36 (1) vagy +36 (1) vagy + 36 (30)

Befektetési egységekhez kötött élethosszig tartó életbiztosítás

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt , I. emelet 137-es iroda

A sajtófigyelés kulcsszavait az Ajánlati Dokumentáció tartalmazza. A sajtószemle készítésének szempontjait az Ajánlati Dokumentáció tartalmazza.

Pályázati Felhívás Szakértő kiválasztása az étkezőkocsi szolgáltatás megújítása tárgyú pályázat előkészítéséhez tárgyú nyílt pályázathoz

Telefon: + 36 (1) vagy +36 (1) vagy + 36 (30)

Nyilatkozat a kizárási kritériumokról és a kiválasztási szempontokról

Tata Város Önkormányzata. Csillagsziget Bölcsőde felújítása Tatán a TOP KO pályázat keretében MELLÉKLETEK, NYILATKOZATMINTÁK

ELŐTERJESZTÉS a Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság december 03-aj ülésére

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK

ILLETVE AZ ÁLTALA BÉRELT INGATLANOKBAN ELEKTROMOS MUNKÁK ELLÁTÁSA" a Kbt. Második rész szerinti, uniós, nyílt közbeszerzési eljáráshoz

IRATMINTÁK (A) Az ajánlatban benyújtandó iratok mintái

3. KÖTET: FORMANYOMTATVÁNYOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM. ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft.

F E L H Í V Á S T K I E G É S Z Í T Ő K Ö Z B E S Z E R Z É S I D O K U M E N T U M O K

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( );

FELOLVASÓLAP. a. Neve:... b. Székhelye:...

V. FEJEZET IRATMINTÁK

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT FELOLVASÓLAP

Telefon: + 36 (1) vagy +36 (1) vagy + 36 (30)

Pályázati Felhívás Vezetői munkakör betöltése céljából toborzás és kiválasztás támogatása a MÁV- START Zrt. részére" tárgyú nyílt pályázathoz

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS LAKITELEK ÁRVÍZVÉDELMI TÖLTÉS KIÉPÍTÉSE PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES PROJEKT MENEDZSMENT TEVÉKENYSÉG ELLÁTÁSÁRA

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

Az ajánlatot alkotó dokumentumok. Tartalmi követelmény. cégszerűen aláírva, 2. számú melléklet az Iratminta szerint szerinti ajánlati nyilatkozat

1K méretű LCD monitorok beszerzése

Átírás:

TARTALOMJEGYZÉK Az ajánlatban csatolandó dokumentumok, nyilatkozatok Felolvasólap Ajánlati nyilatkozat Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a kizáró okok tekintetében Ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya, vagy a 2006. évi V. törvény 9. (1) bekezdés szerinti aláírás-mintája A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás Ajánlattevő nyilatkozata, hogy cégügyében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás Közös ajánlattevők jelen beszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos (konzorciális) szerződése Nyilatkozat az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet igénybe vételéről Nyilatkozat árbevételről Nyilatkozat referenciáról Nyilatkozat a megajánlott termékekről A keverőtelep működésére vonatkozó érvényes jogszabálynak megfelelő engedély 2000. évi XXV. törvény és a 44/2000. (XII. 27.) Eüm rendelet szerinti, az adott termékekre vonatkozó biztonságtechnikai adatlap Ajánlattevő cégszerűen aláírt ajánlata teljes terjedelmében írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (Pl.: CD vagy DVD) Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozólag, hogy az adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az általa benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával A beszerzési felhívás szerinti kötelező egyéb nyilatkozatok Az ajánlattevő által fontosnak tartott egyéb dokumentumok Oldalszám 1

FELOLVASÓ LAP Ajánlattevő neve: Ajánlattevő székhelye: Ajánlattevő telefonszáma: Ajánlattevő faxszáma: Ajánlattevő e-mail címe:.......... Részszempont Ajánlat 1. Beton típus díja (nettó Ft/m 3 ) 1.1. C20/25-XC1-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.2. C16/20-XOB(H)-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.3. C20/25-XC1-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.4. C16/20-XOV(H)-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.5. C20/25-XC1-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.6. C8/10-XO-24-F1(nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.7. C16/20-XO-16-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.8. C20/25-XN(H)-16-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.9. CKT-4 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.10. C16/20-X0B(H)-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.11. C12/15-X0-16-F1(nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.12. C20/25-XC1-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.13. C8/10-XO-16-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.14. C8/10-XO-08-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.15. C8/10-XO-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.16. C8/10-XO-16-F2 (nettó Ft/m3) nettó Ft/m 3 1.17. C8/10-XO-08-F2 (nettó Ft/m3) nettó Ft/m 3 1.18. C12/15-XO-24-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.19. C12/15-XO-08-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.20. C12/15-XO-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.21. C12/15-XO-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.22. C12/15-XO-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.23. C16/20-XO-24-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.24. C16/20-XO-08-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.25. C16/20-XOB(H)-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.26. C16/20-XOV(H)-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.27. C16/20-XOV(H)-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.28. C20/25-XN(H)-24-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.29. C20/25-XN(H)-08-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 2

1.30. C20/25-XC1-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.31. C20/25-XC1-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.32. C25/30-XOB(H)-24-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.33. C25/30-XOB(H)-16-F1 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.34. C25/30-XC2-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.35. C25/30-XC2-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.36. C25/30-XC2-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.37. C25/30-XC2-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.38. C25/30-XC2-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.39. C25/30-XC2-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.40. C30/37-XC4-XA1-XF1-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.41. C30/37-XC4-XA1-XF1-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.42. C30/37-XC4-XA1-XF1-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.43. C30/37-XC4-XA1-XF1-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.44. C30/37-XC4-XA1-XF1-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.45. C30/37-XC4-XA1-XF1-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.46. C30/37-XA2-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.47. C30/37-XA2-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.48. C30/37-XA2-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.49. C30/37-XA2-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.50. C30/37-XA2-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.51. C30/37-XA2-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.52. C35/45-XA3-24-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.53. C35/45-XA3-16-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.54. C35/45-XA3-08-F2 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.55. C35/45-XA3-24-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.56. C35/45-XA3-16-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 1.57. C35/45-XA3-08-F3 (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 2. Bányakavics díja (nettó Ft/tonna) 2.1. THK 0-63 típusú bányakavics díja (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 2.2. THK 0-32 típusú bányakavics díja (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 2.3. OH 0-4 P TT (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 2.4. OH 4-8 P TT (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 2.5. OH 8-12 P TT (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 2.6. OH 16-24 P TT (nettó Ft/tonna) nettó Ft/tonna 3. Beton adalékszerek díja (nettó Ft/m 3 ) 3.1. Folyósító (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 3.2. Fagyásgátló (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 3.3. Kötéskésleltető (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 4. Betonszivattyú 4.1. 32 m-es (nettó Ft/óra) nettó Ft/óra 4.2. 23 m-es (nettó Ft/óra) nettó Ft/óra 4.3. Betonszivattyú felvonulásának díja Szolnok közigazgatási határán kívül (nettó Ft/km) nettó Ft/km 5. Mixeres szállítás díja 5.1. 5 km-en belül (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 5.2. 5-10 km között (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 5.3. 10-15 km között (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 3

5.4. 15 km felett (nettó Ft/m 3 ) nettó Ft/m 3 5.5. Minimális szállítási díj (m 3 ) m 3 5.6. Díjmentes kiállási idő (perc) perc 5.7. Állásidő az 5.6. pontban meghatározott időpont leteltét követően (nettó Ft/perc) nettó Ft/perc 5.8. Billencs autóval történő kiszállítás Szolnok Közigazgatási határán belül (nettó Ft/forduló) nettó Ft/forduló 5.9. Billencs autóval történő kiszállítás Szolnok Közigazgatási határán kívül (nettó Ft/km) nettó Ft/km Kelt:,.. év.. hónap. napján... 4

AJÁNLATI NYILATKOZAT Alulírott, mint a(z)... cégjegyzésre jogosult képviselője, a VCSM ZRt. Szolnok (5000 Szolnok, Vízmű u. 1.) mint Ajánlatkérő által kiírt Karbantartási és kivitelezési munkálatokhoz szükséges transzport beton beszerzése tárgyú beszerzési eljárás ajánlattevőjeként n y i l a t k o z o m, hogy miután az Önök beszerzési felhívásának feltételeit megvizsgáltuk, azokat elfogadjuk, és a felhívás feltételei, továbbá az eljárás során keletkezett egyéb dokumentumok szerint ajánlatot teszünk az ajánlatunkban a Felolvasólapon rögzített ajánlati áron; nyertességünk esetén készek és képesek vagyunk az ajánlatunkban, valamint a felhívásban és az eljárás során keletkezett egyéb iratokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötésére és teljesítésére, nyertességünk esetén vállaljuk a felhívásban és a beszerzési eljárás során keletkezett egyéb iratokban előírt feltételeknek megfelelően a szerződés megkötését. Kelt:,.. év.. hónap. napján 5

Nyilatkozat Alulírott.. társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: az alábbi nyilatkozatot tesszük: Nem állnak fenn velünk szemben a beszerzési felhívás 12. pontjában foglalt alábbi kizáró okok, mely szerint: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben az alábbi kizáró okok bármelyike fennáll: I. a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem, valamint a Btk. szerinti kényszermunka; ag) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)-f) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a 6

gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. (2) bekezdés b) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; g) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, amennyiben ga) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és gb) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; h) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a beszerzési eljárásban; i) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. -a alapján két évnél nem régebben jogerőre emelkedett közigazgatási - vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági - határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; j) esetében a az összeférhetetlenségből, illetve a beszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; k) a Tpvt. 11. -a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság - három évnél nem régebben - jogerősen megállapította és egyúttal bírságot szabott ki. II. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az I. pont a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy 7

b) az I. pont a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben - vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül - olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. Kelt:,.. év.. hónap. napján 8

Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy cégügyében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás Alulírott.. (képviselő neve), mint a... (Ajánlattevő neve, címe) képviselője nyilatkozom, hogy a tárgyában indított beszerzési eljárásban az általam képviselt... (Ajánlattevő neve) cégügyében változásbejegyzési eljárás folyamatban van. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatoljuk a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Vagy Alulírott.. (képviselő neve), mint a... (Ajánlattevő neve, címe) képviselője nyilatkozom, hogy a tárgyában indított beszerzési eljárásban az általam képviselt... (Ajánlattevő neve) cégügyében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban. 1 Kelt:,.. év.. hónap. napján... 1 A nem kívánt rész törlendő! 9

Nyilatkozat az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet igénybe vételéről.alulírott.. (képviselő neve), mint a... (Ajánlattevő neve, címe) képviselője nyilatkozom, hogy Karbantartási és kivitelezési munkálatokhoz szükséges transzport beton beszerzése tárgyában indított beszerzési eljárásban az általam képviselt... (ajánlattevő szervezet) A 2 ) az előírt alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezet(ek) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni: Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet megnevezése: Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet székhelye: A beszerzési felhívás vonatkozó pontjának megjelölése, amely alkalmassági követelmény igazolása érdekében ajánlattevő a szervezet erőforrására (is) támaszkodik vagy B) az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében más szervezet kapacitására nem kíván támaszkodni. Kelt:...... 2 Az A) rész kitöltése esetén az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, kivéve, ha a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet adatait az ajánlatkérő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához használja fel. 10

/Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, a táblázat értelemszerűen abban az esetben is kitöltendő, ha az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet alvállalkozóként megjelölésre kerül./ 11

NYILATKOZAT Alulírott, mint a (Ajánlattevő / alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet / alvállalkozó 3, név, székhely) (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) a beszerzési felhívásban és a kapcsolódó dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után ezennel kijelentem, hogy az általam képviselt szervezet működésének ideje alatt a beszerzési felhívás megküldésének napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év teljes és a beszerzési eljárás tárgyából (transzport beton szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele az alábbi volt: Év 1. 2014. 2. 2015. 3. 2016. Összesen: Teljes nettó árbevétel (Ft) Beszerzési eljárás tárgyából származó nettó árbevétel (Ft) Kelt:.... 2 Megfelelő rész aláhúzandó! 12

NYILATKOZAT Alulírott.., mint a (Ajánlattevő / alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet, név, székhely) képviselője a beszerzési felhívásban és a kapcsolódó dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után kijelentem, hogy a beszerzési felhívás megküldésétől visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb beszerzési eljárás tárgya (transzport beton szállítása) szerinti teljesítéseink az alábbiak voltak: A szerződést kötő másik fél (név, székhely) A szerződés tárgya Az ellenszolgáltatás összege (nettó Ft) Teljesítés ideje (év/hónap), Teljesítés helye A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e? (igen/nem) A táblázat törölhető/kiegészíthető további sorokkal, a teljesítések számának megfelelően, szükség szerint. Kelt:,.. év.. hónap. napján. 13

Nyilatkozat a megajánlott termékekről Alulírott, mint a(z)... cégjegyzésre jogosult képviselője, a VCSM ZRt. Szolnok (5000 Szolnok, Vízmű u. 1.) mint Ajánlatkérő által kiírt Karbantartási, és kivitelezési munkálatokhoz szükséges transzport beton beszerzése tárgyú beszerzési eljárás ajánlattevőjeként n y i l a t k o z o m, hogy az általam megajánlott termékek kielégítik a MSZ EN 4798-1 követelményeket, valamint a MI- 04-562:1992 Építésügyi Ágazat Műszaki Irányelvben foglalt követelményeket. Kelt:...... 14

Nyilatkozat a CD vagy DVD melléklet vonatkozásában Alulírott.., mint a ajánlattevő (székhely: ). (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) a beszerzési felhívásban és a kapcsolódó dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s z e m : Az ajánlatunkban becsatolt elektronikus adathordozón található írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) formátumú fájl tartalma teljes mértékben megegyezik az általunk becsatolt papír alapú, eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával. Kelt: 15