1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-17/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 26. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Laczkó Lászlóné és Takács Lászlóné alpolgármester Dr. Ambrus Barnabás, Gál Péter, Gulyásné Dr. Kerekes Rita és Mező István képviselők. Tanácskozási joggal meghívottak közül jelen vannak: Polgáriné Dsupin Dóra jegyző Dr. Ruttkai Tímea szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető Kiss Dénes gazdálkodási osztályvezető Füzesséri József polgármester: köszönti a megjelenteket, a jelenléti ív alapján megállapítja, hogy az ülés határozatképes és azt megnyitja. A jegyzőkönyv hitelesítők személyére tesz javaslatot Takács Lászlóné alpolgármester és Gál Péter képviselő személyében. A képviselő-testület a hitelesítőkre tett javaslatot - 7 fő van jelen a szavazásnál - egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta. A jegyzőkönyvet Dr. Ruttkai Tímea a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal dolgozója vezeti. Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő alábbi napirend szerint tartsa ülését, azzal a módosítással, hogy a 2./ és 4./ napirendi pontot visszavonja: NAPIREND: 1./ Szikszó Város Településrendezési tervének módosítása az M30 gyorsforgalmi út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő megvalósíthatósága érdekében 2./ Javaslat Szikszó Város településrendezési tervének K-3 jelű tervmódosítás - véleményezési eljárási szakasz értékelésének és lezárásának elfogadásához 3./ Döntés a Szikszó Menza Kft. ügyvezetőjének kijelölésével 4./ Döntés az Ezüst Gázló Nonprofit Kft. ügyvezetőjének kijelölésével 5./ Döntés a Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésével 6./ Döntés a Szikszó, Rákóczi u 24/D. szám alatti szociális bérlakás meghirdetésével 7./ Döntés a Szikszó, Vörösmarty utca 18. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával 8./ Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozat módosítása 9./ Szikszó Város Önkormányzata által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntések felülvizsgálata 10./ Döntés sportpark létrehozására vonatkozó pályázat benyújtásával
2 11./ Döntés konzorciumi partnerséggel 12./ Döntés a KEHOP-5.4.1. számú Szemléletformálási programok című pályázat benyújtásával 13./ A Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsőde 2016/2017 nevelési évre engedélyezett csoportlétszámának módosítása 14./ A 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozat módosítása - Egyebek A képviselő-testület a napirendre vonatkozó javaslatot 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és az alábbi módosított, elfogadott napirend szerint tartja ülését: NAPIREND: 1./ Szikszó Város Településrendezési tervének módosítása az M30 gyorsforgalmi út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő megvalósíthatósága érdekében 2./ Döntés a Szikszó Menza Kft. ügyvezetőjének kijelölésével 3./ Döntés a Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésével 4./ Döntés a Szikszó, Rákóczi u 24/D. szám alatti szociális bérlakás meghirdetésével 5./ Döntés a Szikszó, Vörösmarty utca 18. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával 6./ Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozat módosítása 7./ Szikszó Város Önkormányzata által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntések felülvizsgálata 8./ Döntés sportpark létrehozására vonatkozó pályázat benyújtásával 9./ Döntés konzorciumi partnerséggel 10./ Döntés a KEHOP-5.4.1. számú Szemléletformálási programok című pályázat benyújtásával 11./ A Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsőde 2016/2017 nevelési évre engedélyezett csoportlétszámának módosítása 12./ A 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozat módosítása - Egyebek Fentiek alapján a képviselő-testület az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: NAPIREND: 1./ Szikszó Város Településrendezési tervének módosítása az M30 gyorsforgalmi út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő megvalósíthatósága érdekében 2./ Döntés a Szikszó Menza Kft. ügyvezetőjének kijelölésével 3./ Döntés a Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésével 4./ Döntés a Szikszó, Rákóczi u 24/D. szám alatti szociális bérlakás meghirdetésével 5./ Döntés a Szikszó, Vörösmarty utca 18. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával
3 6./ Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozat módosítása 7./ Szikszó Város Önkormányzata által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntések felülvizsgálata 8./ Döntés sportpark létrehozására vonatkozó pályázat benyújtásával 9./ Döntés konzorciumi partnerséggel 10./ Döntés a KEHOP-5.4.1. számú Szemléletformálási programok című pályázat benyújtásával 11./ A Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsőde 2016/2017 nevelési évre engedélyezett csoportlétszámának módosítása 12./ A 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozat módosítása - Egyebek NAPIREND: 1./ Szikszó Város Településrendezési tervének módosítása az M30 gyorsforgalmi út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő megvalósíthatósága érdekében (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 2. sz. melléklet) Gulyásné Dr. Kerekes Rita bizottsági elnök: kéri rögzíteni, hogy az esővíz elvezetés nem csak a pályáig, hanem egész a Vadász patakig meg fog történni. Szám: 162/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Szikszó Város Településrendezési tervének módosítása az M30 gyorsforgalmi út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő megvalósíthatósága érdekében, az előzetesen bemutatott engedélyezési terv/nyomvonal alapján Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az M30 út Felsőzsolca Tornyosnémeti közötti szakászának, Szikszó város területét érintő, előzetesen bemutatott engedélyezési terveit/nyomvonalát megismerte és elfogadja. Az M30-as autópálya megépítése a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű programja, a rendezési tervek módosításának költségeit - külön megállapodás szerint - a város finanszírozza és megbízással az A.D.U. Építész Iroda Kft készíti. A település az M30 számú útra és az út melletti területeire vonatkozó Településszerkezeti tervének, Helyi építési szabályzatának és Szabályozási tervének módosítását az út terveinek beillesztésre (fedvénytervek) elindítja. Felkéri a polgármestert, hogy tegye meg a szükséges jogi lépéseket és folytassa le az eljárást.
4 2./ Döntés a Szikszó Menza Kft. ügyvezetőjének kijelölésével (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 3. sz. melléklet) Szám: 163/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a Szikszó Menza Kft. ügyvezetőjének kijelölésével 1. Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagosan jóváhagyja, hogy a Szikszó Centrum Nonprofit Kft. dr. Dámóczi János (szül.: 1977.05.23., an.: Kincses Mária, adóazonosító jele: 8403190115) 3516 Miskolc, Ginzery S. u. 25. szám alatti lakost mint természetes személyt jelöli ki a Szikszó Menza Kft. ügyvezetői teendőinek ellátására 2016. augusztus 15. napjától szóló határozatlan időtartamra. Az ügyvezetésre kijelölt személy feladatait díjazás nélkül látja el. 2. Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Szikszó Menza Kft. alapítója, felhatalmazza a polgármestert a Szikszó Menza Kft. módosított társasági szerződésének aláírására. 3./ Döntés a Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésével (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 4. sz. melléklet) Füzesséri József polgármester: írásos anyagot megkapták a képviselők, kiegészítésül elmondja, hogy az előterjesztéshez két határozati javaslat tartozik. Gulyásné Dr. Kerekes Rita bizottsági elnök: a Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság bontotta az ingatlan megvételére érkezett ajánlatot, a bizottság hiánypótlást kért a pályázó kft-től. Nem tudja megtörtént-e a hiánypótlás? Polgáriné Dsupin Dóra jegyző: igen, határidőre eleget tett a pályázatot beadó kft. a bizottság hiánypótlásra vonatkozó kérésének. Módosító javaslat nem volt, az I. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a Szám: 164/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT
5 Tárgy: A Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésre történő meghirdetésével kapcsolatos pályázati felhívás meghosszabbításának utólagos jóváhagyása Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utólagosan hozzájárul a tulajdonában lévő Szikszó belterület 1533 helyrajzi számon lévő, kivett iroda megnevezésű 210 m2 alapterületű ingatlanra kiírt pályázat beadására megjelölt határidő 2016. augusztus 16. napjáig történő meghosszabbításához. A II. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 165/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a Szikszó 1533 helyrajzi számú ingatlan értékesítésével Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete értékesíti a kizárólagos tulajdonában lévő, Szikszó belterület, 1533 helyrajzi szám alatt található kivett iroda épület megnevezésű, 210 m2 alapterületű ingatlant a Prestige Control Kft. (3580 Tiszaújváros, Örösi út 89. 1/6. sz., képviseli: Gremsperger Norbert ügyvezető) részére az ajánlatában megjelölt bruttó 14.400.000.-Ft vételárért. Felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. 4./ Döntés a Szikszó, Rákóczi u 24/D. szám alatti szociális bérlakás meghirdetésével (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 5. sz. melléklet) Füzesséri József polgármester: írásos anyagot megkapták a képviselők, kiegészítésül elmondja, hogy az előterjesztéshez két határozati javaslat tartozik, de a II. határozati javaslatot visszavonja, helyette szóbeli előterjesztése lesz. Módosító javaslat nem volt, az I. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a Szám: 166/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a Szikszó, Rákóczi u. 24/D. szám alatti szociális bérlakás bérleti szerződésének megszüntetésével Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Tóth-Krajnyák Kinga Szikszó, Rákóczi u. 24/D. szám alatti önkormányzati szociális bérlakás bérlőjével 2016. június 30. napján megkötött lakásbérleti szerződés 2016. augusztus 10. napjával történő felmondását.
6. ill. folyamatos Füzesséri József polgármester: szóbeli előterjesztésében javasolja, hogy adják bérbe a Szikszó, Rákóczi u. 24/D. sz. alatti, szociális lakbérű bérlakást szükséglakásként 2016. szeptember 23. napjától határozatlan időre, illetve addig, amíg Szikszó Város Önkormányzatának nincs szüksége a nevezett ingatlanra, (abban az esetben előtte 30 nappal tájékoztatni kell a lakókat), Gyócsi Norbert (sz.: Miskolc, 1973.08.20., an.: Petrik Ilona) 3524 Miskolc, Leszih u. 4. sz. alatti lakosnak az önkormányzat tulajdonában lévő lakások, és nem lakás célú helyiségek bérletéről, elidegenítéséről szóló önkormányzati rendeletben meghatározottak szerint. A bonyolítással bízzák meg a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatalt, a bérleti szerződés aláírására hatalmazzák fel őt. Módosító javaslat nem volt, polgármester szóbeli előterjesztését a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 167/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a Szikszó, Rákóczi u. 24/D. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete bérbe adja a tulajdonában lévő Szikszó, Rákóczi u. 24/D. sz. alatti, 43(52) m2 alapterületű szociális lakbérű bérlakást szükséglakásként 2016. szeptember 23. napjától határozatlan időre, illetve addig, amíg Szikszó Város Önkormányzatának nincs szüksége a nevezett ingatlanra, (abban az esetben előtte 30 nappal tájékoztatja a lakókat), Gyócsi Norbert (sz.: Miskolc, 1973.08.20., an.: Petrik Ilona) 3524 Miskolc, Leszih u. 4. sz. alatti lakosnak az önkormányzat tulajdonában lévő lakások, és nem lakás célú helyiségek bérletéről, elidegenítéséről szóló 20/2015.(X.12.) sz. önkormányzati rendeletében meghatározottak szerint. A bonyolítással megbízza a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatalt, a bérleti szerződés aláírására felhatalmazza a polgármestert. 5./ Döntés a Szikszó, Vörösmarty utca 18. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 6. sz. melléklet) Szám: 168/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a Szikszó, Vörösmarty u. 18. szám alatti szociális bérlakás bérbeadásával
7 Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete bérbe adja a tulajdonában lévő Szikszó, Vörösmarty u. 18. sz. alatti, 48 m2 alapterületű szociális lakbérű bérlakást 2016. szeptember 1. napjától 2026. augusztus 31. napjáig szóló 10 éves határozott időtartamra Dufla Péter (Miskolc, 1983.11.29. an.: Magyar Ildikó Anna) állandó lakcím: 2060 Bicske, Prohászka O. u. 26. sz., tartózkodási hely: 3800 Szikszó, Szent Anna u. 34. alatti lakosnak az önkormányzat tulajdonában lévő lakások, és nem lakás célú helyiségek bérletéről, elidegenítéséről szóló 20/2015.(X.12.) sz. önkormányzati rendeletében meghatározottak szerint. A bonyolítással megbízza a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatalt, a bérleti szerződés aláírására felhatalmazza a polgármestert. 6./ Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozat módosítása (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 7. sz. melléklet) Szám: 169/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Haszonbérleti szerződés kötése Sváb László mezőgazdasági vállalkozóval 120/2016.(VI.08.) K.T. határozatot módosítja, és a Szikszó 6156, 6157, 6160, 6161, 6165, 6168 helyrajzi számú földterületeket adja haszonbérbe Sváb László mezőgazdasági vállalkozó (székhelye:3836 Baktakék, Rákóczi út 74, adószáma:62558206-2-25) részére, és megbízza a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatalt a haszonbérleti szerződés elkészíttetésével. Felhatalmazza a Polgármestert a haszonbérleti szerződés aláírására. 7./ Szikszó Város Önkormányzata által benyújtott pályázatokkal kapcsolatos döntések felülvizsgálata (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 8. sz. melléklet) Füzesséri József polgármester: írásos anyagot megkapták a képviselők, kiegészítésül
8 elmondja, hogy az előterjesztéshez négy határozati javaslat tartozik. Dr. Ruttkai Tímea osztályvezető: négy pályázat került benyújtásra, amikor ezeket a döntéseket márciusban meghozta a testület, akkor még csak körvonalazódott, hogy kb. mennyi lesz az összeg, most már megvannak a végleges összegek, ezek kerültek beírásra, ezért van szükség a határozatok módosítására, illetve amiről nem volt döntés, az a telepes pályázat II. üteme, ami 500 millió forinttal fog megindulni, és azt kellene még jóváhagynia a testületnek, mert az a pályázat is beadásra került. Mindegyik pályázatot befogadták, csak hiánypótlások vannak. Módosító javaslat nem volt, az I. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a Szám: 170/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A 42/2016.(III.31.) K.T. számú határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 42/2016.(III.31.) K.T. számú határozatát: Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be TOP 1.1.1-15-BO1 kódszámon megjelent pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint Ipari parkok, iparterületek fejlesztése címmel. A pályázat összköltsége 900.000.000.-Ft, a támogatás intenzitása 100%. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentációk aláírására. A II. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 171/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A 43/2016.(III.31.) K.T. számú határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 43/2016.(III.31.) K.T. számú határozatát: Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot nyújt be TOP 1.4.1-15-BO1 kódszámon megjelent pályázati felhívásban foglalt feltételek szerint A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével, új bölcsőde és óvoda kialakítása Szikszón címmel. A bővítés tagintézményként különálló épületben két óvodai és két bölcsődei csoport kialakításával valósulna meg. A beruházás összértéke 250.000.000.-Ft. A támogatás intenzitása 100%. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentációk aláírására.
9 A III. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 172/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A 33/2016.(III.24.) K.T. számú határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 33/2016.(III.24.) K.T. számú határozatát: Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy TOP-5.2.1-15-BO1 számon, A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok, Társadalmi együttműködést erősítő programok megvalósítása Szikszón" címmel, 100%-os intenzitású, önerőt nem igénylő pályázatot nyújt be. Támogatás mértéke 203.081.664.-Ft. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentumok aláírására. A végrehajtásért felelős személy: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető A IV. határozati javaslatot a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 173/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a TOP 4.3.1-15 számú Leromlott városi területek rehabilitációja című pályázat benyújtásával Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete utólagosan hozzájárul a TOP 4.3.1-15 számú, Leromlott városi területek rehabilitációja című pályázat benyújtásához. A pályázat 100%- os intenzitású, önerőt nem igényel. Az igényelt támogatás mértéke 500.000.000.- Ft. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentumok aláírására. A végrehajtásért felelős személy: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető 8./ Döntés sportpark létrehozására vonatkozó pályázat benyújtásával (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 9. sz. melléklet) Füzesséri József polgármester: ismerteti az előterjesztést, melynek írásos anyagát minden képviselő megkapta. Gulyásné Dr. Kerekes Rita bizottsági elnök: Sváb Antal Béla képviselő úr szavait szeretné tolmácsolni: a jegyzőkönyvben benne van, hogy oda a Radnóti utcára 2014-ben az alapítványuk kérte a területet, akkor polgármester úr azt mondta, hogy nem, majd az
10 önkormányzat csinálja, tavaly már azt mondta Dr. Megyeri Gábor alpolgármester, hogy kész is vannak, csak ki kell rakni, most meg pályáznak. Füzesséri József polgármester: az más, az játék, az oda fog kerülni, ezek pedig felnőtt játékok. Ha nyernek, akkor a kettő együtt lenne. Mező István bizottsági elnök: el kell mondania, nehezményezi azt, hogy van egy Oktatási, Kulturális, Sport és Szociális Bizottság és erről nem tudnak semmit, most látták az anyagot. Biztos, hogy megszavazták volna. Füzesséri József polgármester: hirtelen, szerdán jött ez a lehetőség, amit nem akartak elszalasztani. Szám: 174/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés sportpark létrehozására vonatkozó pályázat benyújtásával Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy pályázatot nyújt be a Városi Uszoda udvarán, illetve a Radnóti utca és a Mészáros Lázár utca sarkán található területen történő kültéri sportpark kialakítására. A pályázat 3.000.000.-Ft összegű önerőt igényel, melyet Szikszó Város Önkormányzata saját bevételei terhére biztosít. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentumok aláírására. A végrehajtásért felelős személy: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető 9./ Döntés konzorciumi partnerséggel (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 10. sz. melléklet) Szám: 175/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés konzorciumi partnerséggel Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás EFOP-1.4.2-16 számon Integrált térségi gyermekprogramok címmel benyújtott pályázatához, mint konzorciumi partner csatlakozik. A pályázat megvalósítása 100%-os támogatottságú így önerőt nem igényel. A végrehajtásért felelős személy: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető
11 10./ Döntés a KEHOP-5.4.1. számú Szemléletformálási programok című pályázat benyújtásával (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 11. sz. melléklet) Szám: 176/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Döntés a KEHOP-5.4.1. számú Szemléletformálási programok című pályázat benyújtásával Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy KEHOP-5.4.1. számon Szemléletformálási programok címmel pályázatot nyújt be az energiatudatos gondolkodás és a kapcsolódó viselkedésminták és szokások elterjesztése céljából. A támogatás 100%-os intenzitású, önerőt nem igényel. Az igényelt támogatás összege 20.000.000.-Ft. Felhatalmazza a polgármestert a pályázattal kapcsolatos dokumentumok aláírására. A végrehajtásért felelős személy: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető 11./ A Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsőde 2016/2017 nevelési évre engedélyezett csoportlétszámának módosítása (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 12. sz. melléklet) Szám: 177/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsőde 2016/2017. nevelési évre engedélyezett csoportlétszámának módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete engedélyezi a Szikszói Városi Egységes Óvoda-Bölcsődének a nemzeti köznevelési törvényben meghatározott maximális csoportlétszámok túllépését az alábbiak szerint: Csoport neve Maximális 2016/2017. nevelési Kérelmezett csoportlétszám év csoportlétszáma csoportlétszám Nefelejcs 25 25 30 Cica 25 26 30
12 Pillangó 25 26 30 Katica 25 25 30 Napsugár 25 27 30 Süni 25 19 25 Maci 20 20 24 Végrehajtásért felelős: szervezési, hatósági és humánigazgatási osztályvezető 12./ A 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozat módosítása (Írásos anyag csatolva a jegyzőkönyvhöz: 13. sz. melléklet) Szám: 178/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 267/2015.(XII.15.) K.T. számú határozatát: Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 151. (2) bekezdésének értelmében a gyermekétkeztetési feladatok -mint kötelezően ellátandó önkormányzati feladat ellátására szerződést köt a Szikszó Menza Kft.-vel, melynek keretében rögzítésre kerül a feladat ellátás módja és eszközrendszere. A feladatellátás anyagi fedezete az állami támogatás összege, valamint az ezt kiegészítő havi 1.500.000 HUF, mely az önkormányzat 2016 évi költségvetésében megtervezésre kerül. Végrehajtásért felelős: gazdálkodási osztályvezető - Egyebek Füzesséri József polgármester: tájékoztatja a képviselőket, hogy a SZIKSZÓ-VÍZ Kft. ügyvezetője, Bartha Ferenc úr megkereste az önkormányzatot, kérte, hogy a Szikszó külterület 0166 helyrajzi számú, a régi szeméttelep felé vezető, valamint a szennyvíztisztító telephez vezető Szikszó külterület 069/1 helyrajzi számú utakat, mint tulajdonos, az önkormányzat újítsa fel. Kérését azzal indokolta, hogy a SZIKSZÓ-VÍZ Kft. járművei rendszeresen használják ezt a két utat, melyek jelenlegi állapota nem teszi lehetővé a biztonságos, balesetmentes és üzembiztos használatot.
13 A kérelemre azt a választ kapta, hogy az önkormányzat 2016. évi költségvetése nem tartalmazza a nevezett utak felújítását és a város jelenlegi anyagi helyzete sem teszi lehetővé források átcsoportosítását a munkálatok elvégzésére. Mező István bizottsági elnök: ettől lenne fontosabb utca is, amit meg kellene csinálni. Megmondja a Bocskai utca lakóinak, hogy menjenek arra sétálni. Füzesséri József polgármester: szóbeli előterjesztése a következő: javasolja, hogy a képviselőtestület járuljon hozzá ahhoz, hogy amennyiben a SZIKSZÓ-VÍZ Kft. a Szikszó külterület 0166 és 069/1 helyrajzi számú utak javítására forrást biztosít, az önkormányzat megcsináltatja a két utat. Módosító javaslat nem volt, polgármester szóbeli előterjesztését a képviselő-testület - 7 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 7 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: Szám: 179/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: Képviselő-testületi hozzájárulás a Szikszó külterület 0166 és 069/1 helyrajzi számú utak javításához Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben a SZIKSZÓ-VÍZ Kft. a Szikszó külterület 0166 és 069/1 helyrajzi számú utak javítására forrást biztosít, az önkormányzat megcsináltatja a két utat. 8 óra 02 perckor Gulyásné Dr. Kerekes Rita képviselő az ülésről távozott. Füzesséri József polgármester: tájékoztatja a képviselőket, hogy hétfőn lesz az egyeztetés, ő tegnap megegyezett, hogy létre fognak hozni egy alapítványt az iskolák támogatására. Azoknak a gyerekeknek az állami és az egyházi iskolában is akik szikszóiak, azoknak az alapítvány minden hónapban át fogja vállalni az uszoda költségeket, természetesen a szülőnek kell kérelmezni, nem az iskola fogja kapni automatikusan. Gál Péter képviselő: nyolcszázezer forint ÁFA-t kellett most is befizetnie, holott az iskola egy fillért sem fizetett az uszoda és a sportcsarnok használatáért. Mind a két iskolának meghatározott árakkal kellene odaadni a létesítményeket, melyről szerződést kellene kötni. Előterjesztése a következő: bruttó 1.500 forint/óra összeget javasol a Sportcsarnok esetében, a Városi Uszodánál pedig azt javasolja, hogy bruttó 4.000.-forint/óra összeget fizessen a létesítményt bérbe vevő hosszú távú oktatás esetén. Javasolja még, hogy a képviselő-testület módosítsa az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás célú helyiségek legalacsonyabb bérleti díjait megállapító 24/2016.(II.11.) K.T számú határozatát Füzesséri József polgármester: egyetért Gál Péter képviselő úr javaslatával, melyet szavazásra tesz fel. A képviselő-testület Gál Péter képviselő szóbeli előterjesztését - 6 fő van jelen a szavazásnál egyhangúlag 6 igen szavazattal elfogadta és meghozta az alábbi határozatot:
14 Szám: 180/2016.(VIII.26.) K.T. HATÁROZAT Tárgy: A 24/2016.(II.11.) K.T. számú határozat módosítása Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testülete az alábbiak szerint módosítja a 24/2016.(II.11.) K.T. számú határozatát: Szikszó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szikszó Város Önkormányzata tulajdonában lévő nem lakás célú helyiségek legalacsonyabb bérleti díjait az egyes helyiségek típusára és a hasznosítás módjára tekintettel az alábbiak szerint állapítja meg: Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. Inkubátorház Rákóczi u. 33. Inkubátorház műhely Rákóczi u. 33. Borok háza Eseze T. út 6. Könyvtár Malom út 3. Sportcsarnok Malom út 3. Épület Helyiség Igénybevétel célja Bérleti díj Közösségi épület Hernád út 1. Iskola Malom út 2-6 Közös Hivatal Kálvin tér 1. Közös Hivatal Rákóczi u.1. Óvoda Rákóczi u. 60. Városi Uszoda Malom u. 5-7. Nagyterem Házasságkötő terem Irodák Esküvő Egyéb rendezvény Hosszú távú oktatás 65.000,- Ft+ÁFA/alkalom 40.000,- Ft+ÁFA/alkalom 3.000,- Ft+ÁFA/óra 1.000,- Ft+ÁFA/óra 3.000,- Ft+ÁFA/óra Hosszú távú használat 1.000,- Ft+ÁFA/m 2 /hónap Helyiségek Hosszú távú bérlet 1.000,- Ft+ÁFA/m 2 /hónap Oktató terem Kis tornaterem Hosszú távú oktatás Minden rendezvény Hosszú távú oktatás Hosszú távú használat Esküvő Hosszú távú használat 20.000,- Ft+ÁFA/alkalom 3.000,- Ft+ÁFA/óra 1.000,- Ft+ÁFA/óra 5.000,- Ft+ÁFA/óra bruttó 1.500.-Ft/óra 3.000,- Ft+ÁFA/óra 1.000,- Ft+ÁFA/óra 30.000,- Ft+ÁFA/alkalom 3.000,- Ft+ÁFA/óra 1.000,- Ft+ÁFA/óra Helyiségek Hosszú távú bérlet 2.000,- Ft+ÁFA/m 2 /hónap Helyiségek "Körépület" 3.000,- Ft+ÁFA/óra Hosszú távú használat 1.000,- Ft+ÁFA/m 2 /hónap Hosszú távú használat Hosszú távú oktatás 3.000,- Ft+ÁFA/óra 1.000,- Ft+ÁFA/óra bruttó 4.000.-Ft/óra A fentiekben meghatározott díjak a hosszú távú bérlet esetén nem tartalmazzák a helyiségek villamos energia, víz- szennyvíz és földgáz felhasználásával kapcsolatos költségek (együttesen: rezsiköltség) megterítését. Rezsiköltség megtérítésének mértékét a tevékenység jellegére tekintettel egyedileg kell megállapítani, melynek felelőse a Szikszói Városi Intézményműködtető Központ vezetője.
15 Hosszú távú használat esetén az igénybevevő vállalkozás alkalmazottai számától függően az alábbi kedvezmények adhatóak a bérleti díjból: 3-5 fő alkalmazotti létszám esetén 20% kedvezmény, 6-10 fő alkalmazotti létszám esetén 35% kedvezmény, 11-20 fő alkalmazotti létszám esetén 50% kedvezmény, 21 fő feletti alkalmazotti létszám esetén 65% kedvezmény. A bérleti díj megállapítása szempontjából hosszú távú használatnak minősül a legalább heti rendszerességgel és legalább öt alkalommal ismétlődő igénybevétel. Gál Péter képviselő: tájékoztatja a képviselőket, hogy elkészült az október 1-i és 2-i szüreti fesztivál programja, melyet ismertet a jelenlévőkkel. Egyéb kérdés, észrevétel nem volt, polgármester megköszöni a képviselők aktív részvételét és az ülést bezárja. Jegyzőkönyv lezárva 8 óra 10 perckor. Kmf. Füzesséri József polgármester Polgáriné Dsupin Dóra jegyző Takács Lászlóné hitelesítő Gál Péter hitelesítő