Meghívó Megemlékezésre



Hasonló dokumentumok
-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

Tóvárosi Általános Iskola

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT november 10 - november 14.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ Titkárság, tel.: 22/ web:

Derecskei Zenei Esték

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

az őszi érettségi vizsgára való jelentkezés határideje Jáky József Tagintézményben nevelőtestületi értekezlet avatási vetélkedő a 9.

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Összeállította: Kovács Mária igazgató a 12/2016. (VI.27.) EMMI rendelet alapján

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

KOLLÉGIUMI MUNKATERV

Óvodások leszünk 2014/2015!

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

óra osztályfőnöki órák

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

Tárgy: 2014/2015. tanévre történő általános iskolai beiratkozás. Tisztelt Igazgató Asszony! / Tisztelt Igazgató Úr!

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

1. A / e s t a n é v m u n k a r e n d j e

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2016/2017. tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

Augusztus. Szeptember

Összeállította: Kovács Mária igazgató a 14/2017. (VI.14.) EMMI rendelet alapján

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat összesen 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért felsős matematika szintfelmérő

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

[ SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ ] ZSÁMBÉKI ZICHY MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

2018. április 12. (csütörtök) óra és április 13. (péntek) óra. közötti időszakot határoztam meg.

FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

TERVEZET! OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER OKM-11767/2006. Tárgy: a 2006/2007. tanév rendjéről szóló 4/2006. (II. 24.) OM rendelet módosítása

ESEMÉNYNAPTÁR

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

I. JFC Kupa Jászberény, augusztus 16. VERSENYKIÍRÁS. I. JFC Kupa. utánpótlás labdarúgótorna

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017. évi WTF Taekwondo. Bajnokság május 13. Budapest

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

V. évfolyam 2.szám február

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

2017/2018 tanév rendje

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A

23.KIDS KUPA mezei futóverseny Balassagyarmat (péntek) I-VI. korcsoport Versenykiírás

Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a tanévre

XII. Nemzetközi GoldStars Kupa WTF Taekwondo verseny április 25. Budapest

A 2013/2014. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

A LEHEL VEZÉR GIMNÁZIUM MUNKATERVE (2018/19)

Időpont Téma Felelős Augusztus

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

I. Szitás Róbert gr,

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

2016/2017-es tanév rendje (programok)

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

A tanév szervezési feladatai

A TANÉV HELYI RENDJE

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

Átírás:

Meghívó Megemlékezésre Gyermely Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját ünnepségünkre! Időpont: Március 15., péntek, délelőtt 10 óra Helyszín: ÁMK aula Az ünnepi megemlékezés programja: Egyházaink képviselői tartanak megemlékező beszédet, utána iskolásaink műsora következik a történelmi nap eseményeiről, majd közös séta az emlékművekhez, koszorúzás. A koszorúzást követően maradjunk együtt és idézzük fel a Pilvax kávéház hajdani hangulatát a Malom Vendéglőben, ahol korabeli ételekkel, italokkal, zenével várják az ünnep részvevőit. Ki-ki kedve szerint, egy jóízű ebéd mellett, vagy csak poharazgatva, beszélgetve a múltról, a máról és a jövőről. Várunk mindenkit szeretettel, ünnepeljünk együtt! Gyermely Község Önkormányzata Polgármesteri beszámoló Tisztelt Gyermelyi Lakosok! Előző számunkban tájékoztattam Önöket arról, hogy Gyermely, Szomor és Héreg települések Képviselőtestületei szándéknyilatkozatot hoztak arról, hogy 2013. március 1-től létrehozzák a három község hivatalát egyesítő közös önkormányzati hivatalt. A döntést 2013. február 26-án Gyermelyen, közös testületi ülésen hozta meg Gyermely- Héreg-Szomor Képviselőtestülete. A közös testületi ülésen a testületek elfogadták a Gyermelyi Közös Önkormányzati Hivatal megállapodását, alapító okiratát, költségvetését, valamint letette esküjét Mike Hajnalka közös hivatal jegyzője és Dr. Nagy Zsolt a közös hivatal aljegyzője. (Az újság következő számában mindketten bemutatkoznak Önöknek.) Ünnepélyes pillanatok voltak, melyet közös vacsora és koccintás, bemutatkozás-ismerkedés kísért a Palota Panzióban. Örömmel nyugtáztuk, hogy a jelenlegi hivatali létszámmal, biztonsággal folytatható a három település közös hivatalának munkája, melyhez a központi költségvetés létszám arányosan nyújt támogatást. Ezen túl csak minimális önkormányzati hozzájárulásra lesz szükség a települések részéről. A közös hivatal működésével kapcsolatosan fontos információ a Tisztelt Lakosság számára, hogy mind Gyermelyen, a székhely községben, mind a szomori és héregi kirendeltségeken az eddig megszokott módon és időben intézhetik a hivatalos ügyeket. Gyermelyen az ügyfélfogadási idő változatlan. Ezeken a napokon a jegyző Asszony és az Aljegyző Úr is fogadja az ügyfeleket. (Hétfő: 13.00-15.30; Szerda: 8.00-12.00, 13.00-16.30, Péntek: 8.00-12.00) (A Jegyző Asszony kedden és pénteken, Szomoron tartózkodik, az Aljegyző Úr pedig csütörtökön tartózkodik Héregen. ) A közös képviselő-testületi ülést követően, március 1-jén a három hivatal dolgozóit is közös asztalhoz invitáltuk Gyermelyre, hiszen a jövőben együtt, egymás munkáját kiegészítve és segítve dolgoznak majd. Fontos, hogy jó hangulatban, jó közösségben teljenek a hétköznapok. Örülünk, hogy az átmeneti bizonytalanságot követően, amikor még nem volt tiszta képünk a közös hivatalok létrehozásának személyi feltételeiről, most arról biztosíthattuk a dolgozókat, hogy a jelenlegi létszámok tovább nem csökkennek, mindannyian folytathatják munkájukat. Bízunk benne, hogy a Képviselő-testületek szándékának megfelelően, gördülékenyen, koncentráltan, hatékonyan, az ügyfelek megelégedésére folyik majd a közös munka. Bízunk abban is, hogy a közös hivatal működtetésében jelenleg mutatkozó gazdasági előnyökön túl, e három település megtalálja majd azokat a közös és együttműködésre alkalmas területeket, melyek tovább mélyíthetik Gyermely- Szomor-Héreg települések egyéb, önkormányzati szintű kapcsolatait. Kókai Rita, polgármester Impresszum Gyermelyi Hírlap, (163/829/1/2008), ISSN 2060-3665, VI. évfolyam, 3. szám, Felelős kiadó: Gyermelyért Faluvédő Egyesület (Levélcím: 2821 Gyermely, Petőfi tér 7.), Megbízott felelős szerkesztő: Végh Zsigmond, Szerkesztőség: Tóth Ágnes, Lehoczki Benjámin, Bederna Zoltán E-mail: gyermelyi.hirlap@gmail.com, Honlap: http://www.gyermelyert.hu, Következő lapszám megjelenése: 2013. március 30. szombat, lapzárta: a megjelenés előtti szerda 16 órakor

Gyermelyi Borverseny Tisztelettel meghívjuk a 19. alkalommal megrendezésre kerülő Gyermelyi borversenyre! A Borversenyt a Gyermelyért Faluvédő Egyesület rendezi. A verseny helyszíne: Gyermely, Általános Művelődési Központ A verseny ideje: 2013. március 23. (szombat) A benevezett borokat március 23-án 8,30-11,30 óra között fogadjuk a verseny helyszínén. A verseny eredményhirdetése, díjkiosztás: 2013. március 23-án 17 óra Nevezési díj: 500,- Ft/ minta A versenyen minden nevezett bort a helyezésnek megfelelő oklevéllel jutalmazunk. Különdíjban csak Gyermely területén termelt szőlőből készített bor gazdája részesül. A borversenyen való részvételhez mintánként 2 palack 0,7 0,75 liter, forgalomban lévő zöld színű üvegben kell a bort leadni. A palackon kérjük feltüntetni: A termelő nevét A bor fajtáját, évjáratát A termőhelyet A bírálat zártkörű, melynek pártatlanságát felkért gazdák felügyelik. Az eredményhirdetést követő vacsorán való részvétel díja 1500,- Ft/Fő, mely összeget kérjük, a minta leadásával egy időben befizetni szíveskedjék. Emlékeztetjük továbbá tisztelt boros gazdákat, hogy a 2010 szeptemberében, Gyarmat pusztán megnyitott pince múzeumba is várjuk szíves felajánlásaikat. Mint átadáskor, illetve egyéb alkalomból odalátogatók láthatták, mintegy 250 palack elhelyezésére alkalmas bortároló is helyet kapott a pincében. Aki tehát úgy gondolja, hogy akár, még minősítés előtt felajánl egy palack bort a gyűjtemény számára, az a már említett mintakészítési formában, a fent jelzett leadási időben ezt megteheti. Iskolai hírek Vesd bele magad! Pályázat A rendezők A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége AGRYA 2013 -ban újra elindította a Vesd Bele Magad! Programot, melyen iskolánk az idén is nyert. A Program a 2012. évihez hasonló módon kerül lebonyolításra. A pályázatból az alsó tagozatos gyerekek kapnak vetőmagot, hogy azt otthon, a saját konyhakertben elvessék, majd a terméket a család felhasználja, elfogyassza. A kiválasztott növények 2 (zöldborsó, hónapos retek, csemegekukorica, sárgarépa, karalábé) a gyerekek számára is könnyen előállíthatóak, nem kényesek és kevéssé igényelnek növényvédelmi ismereteket. A cél a vetőmagosztással az, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét arra, hogy bizonyos friss élelmiszereket, zöldségeket különösen nagy anyagi befektetés nélkül otthon is elő lehet állítani. Tehát újra indulhat a kertészkedés! A vetőmag csomagok kiszállítására 2013. március 1. és 12. között kerül sor. A vetőmagcsomagokat a gyerekek - a szüleikkel együtt - átvételi elismervény aláírása után vehetik majd át. A vetőmagok érkezéséről a gyerekek időben értesítést kapnak. A Gyermelyi Iskoláért Alapítvány Örömmel értesítjük a kedves szülőket, támogatóinkat, hogy elkészült a gyermelyi általános iskola alapítványának alapító okirata. Az alapítvány feladata: szakmai színvonal fenntartásához szükséges anyagi eszközök biztosítása; számítástechnikai feltételek biztosítása; a hagyományok őrzése; jól teljesítő tanulók jutalmazása; a hátrányos helyzetű motivált tanulók jutalmazása, a pedagógusok ösztönző támogatása. Az alapító okirat elkészítéséhez jogászi segítséget dr. Somogyi Orsolyától kaptunk, kinek ezúton is nagyon köszönjük a munkáját. Az alapítvány jelenleg bejegyzés alatt áll, várhatóan május elejére lesz hivatalosan is bejegyezve. Az újság hasábjain a későbbiekben közzé tesszük a lehetséges támogatási formákat valamint az alapítvány bankszámlaszámát. FELHÍVÁS A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tatabányai Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2013. április 08-09. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni. Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító, lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tatabányai Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni. A Gyermelyi Általános Iskola beiskolázási körzete: Gyermely és Máriahalom községek. Berczellyné Nagy Marianna sk tatabányai tankerületi igazgató (Intézményünkben a beiratkozás helye: iskola gazdasági irodája emelet)

Versenyeredmények: Február 15-én 14 tanulónk vett részt Esztergomban a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei fordulóján. Közülük legeredményesebben a következő tanulók szerepeltek: Gárdi Réka 5. osztályos tanuló 18., Brunner Enikő 6. osztályos tanuló 30. lett a több mint 200 indulóból. Felkészítő tanáruk Tirpákné Varga Zsuzsanna. Spilák Levente 4. osztályos tanuló a 45. helyen végzett a 250 indulóból. Felkészítő tanára Kovács Ilona A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen induló tanulók közül négyen teljesítettek 86%-os eredmény felett, ezzel bejutottak a megyei fordulóra. 5.o: Gárdi Réka, Kiss Virág; 6.o: Brunner Enikő; 7.o: Sarlós Dorka Felkészítő tanáruk Tirpák László GYERMEKI GYERMELYI hírek 2012. októberétől TÁMOP pályázati forrásból 8 féle kreatív szakkör indult el az iskolában, összesen 15 csoporttal, több mint 80 gyerekkel. Projektünk címe: Gyermeki Gyermelyi Kreatív barangolás a gyermelyi hagyományok és értékek között. A szakköröket helyi vagy helyi kötődésű kreatív szakemberek tartják. A jövőben a Gyermelyi Hírlap hasábjain minden alkalommal bemutatkozik majd egyegy szakkör, hiszen értékes, egész közösségünk számára fontos tevékenységet folytatnak. Projektünk célja túlmutat a szakmai fogások elsajátításán. Szeretnénk megmutatni a kreatív iparban rejlő továbbtanulási és munkalehetőségeket, a terület sokrétűségét, bemutatni érdekes személyiségeket. Ezúttal beszámolunk a legutóbbi eseményekről. Februárban egy péntek délután múzeumlátogatásra vittük a szakkörösöket a budapesti Néprajzi Múzeumba. A múzeumpedagógusok forgószínpadszerű programmal vártak bennünket: az állandó kiállítás megtekintésén túl bebarangolhattuk a múzeum pincéit, bepillanthattunk az itt felhalmozott, a közönség számára nem látható gyűjteményekbe. Az aznap nyílt Tárgyas ragozás című interaktív kiállításon pedig kézügyességüket, fantáziájukat is kipróbálhatták a gyerekek. Másik fontos programunk a KREATÍV MOZAIK című rendezvényünk volt. Itt helyi szakemberek mutatkoztak be a kreatív ipar különféle területeiről: M. Nagy Sándor építész Fodor János asztalos Bederna László hangmérnök Gellért Alpár riporter, szerkesztő Nyiri Csaba sajtóreferens Dr. Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, egyetemi tanár A helyi szakemberek néhány percben gyerekek és felnőttek számára is érthető és élményszerű módon, diákkal, kézbe adott tervrajzokkal beszéltek életükről, munkájukról, motivációikról. Ezúton is köszönjük közreműködésüket! Következő rendezvényünk április 5-én lesz, melyen a környéken elérhető kreatív továbbtanulási és szabadidős lehetőségeket térképezzük fel. Tóth Ágnes A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány nyolcfordulós országos internetes matematikaversenyén az ötödik forduló után a legeredményesebben szereplő tanulóink: Gárdi Réka 5.o. 96%; Brunner Enikő 6.o. 92%; Kiss Virág 5.o. 88% Felkészítő tanáruk Tirpákné Varga Zsuzsanna Nyiri Hajnalka Húsvéti Koncert A Collegium Musicum Jaurinense a győri Bencés Gimnázium fiúkórusa, mintegy 20 külföldi és 15 itthoni koncert, valamint sok televíziós szereplés után nálunk is fellép március 22-én 18 órakor a katolikus templomban! Önkormányzatunk ezzel a csodálatos estével szeretné még teljesebbé tenni a kereszténység legnagyobb ünnepére, a Húsvétra való felkészülést. 3

Vendégségben Székelyhídon Január folyamán kapott képviselőtestületünk meghívást testvértelepülésünk, Székelyhíd polgármestertől a február végi Székelyhídi Borversenyre és Bálra. A képviselőtestületből sajnos többen nem tudtak eljönni, így Kókai Rita, Dr. Nagy Zsolt, Bederna Zoltán és jómagam képviseltük hivatalosan községünket és tettünk nagy örömmel eleget a meghívásnak. A két község polgárai közötti baráti kapcsolatok régiek, így csapatunkhoz csatlakoztak vagy inkább mi csatlakoztunk hozzájuk Gyermelyről Végh Zsigmondék, Bederna Andrásék és Borbély Zoltánék. Székelyhíd és környéke régen komoly, ma pedig újra felvirágzó szőlőtermelő vidék, így örömmel vettünk részt a péntek esti borkóstoló pincebulin, melyen a helyi fiatalabb, idősebb gazdák borait kóstolhattuk meg, régi ismerősökkel találkozhattunk újra, beszélgethettünk hazáról, borról és az élet nagy igazságairól. Másnap Béres Csaba polgármesterrel és Gavrucza Tibor nyugalmazott református lelkésszel bejártuk a várost és környékét, bemutatták nekünk történelmüket és a város, a környék jövőbeli fejlesztési elképzeléseit. Sokat beszélgettünk a vendéglátóinkkal a múltról és a mindennapokról melynek nehézségei alapvetően hasonlatosak a miénkhez de bárkivel is elegyedtünk szóba, gyakran elhangzott az a tény, hogy mennyire nehéz megélni és megtartani az ott élőknek a magyar mivoltukat, a hagyományokat, a gondolkodást, összetartozást. Hihetetlen energiát, elszántságot és harcot jelent nap-nap után megmaradni magyarnak még ebben a zömmel magyarlakta környezetben is. Szinte felfoghatatlan, de a határtól 5 kilométerre megváltozik minden, ami magyarságunkat, magyar mivoltunkat tekintve természetes itthon számunkra. Mindezeket átélve csak növeli annak bizonyosságát, hogy külhoni magyar társainkról való megemlékezés fontos, a magyarok összetartozását szimbolizáló emlékművünknek pedig igenis van helye Főterünkön, van jelentősége még akkor is, ha a határok lassan eltűnnek. egy ezüst érmet nyert a borversenyen száraz fehér kategóriában. Ezúton is gratulálunk. Vasárnap Bartha Imrééknél tett rövid délelőtti látogatást követően, a közös ebéd elfogyasztása után elhagytuk a régi Magyarországot, hogy átlépjünk Magyarországra. Megdöbbentő volt számomra az a felismerés és a tény, hogy átérezni mi itthon soha nem fogjuk azt az űrt, amit Trianon okozott. A határ túloldalán lévő Magyarországon a trianoni seb soha nem gyógyul be, a hiány érzése generációról generációra száll. Nekünk az a feladatunk, hogy az összetartozást ilyen és ehhez hasonló hivatalos és baráti kapcsolatokon keresztül erősítsük és megtartsuk. Ez pedig csak akarat kérdése. Pósfai Csaba Hagyjátok, hogy mi is éljünk! Ezt a címet adta saját tervezett előadásának dr. Géczy Gábor fizikus, aki a tavaszi szemeszterrel kezdődően tervezett előadássorozatunk első meghívott vendége lesz. Néhány gondolat az előadóról: Géczy Gábor fizikusként végzett a 80-as évek végén, és ifjú kutatóként a fraktál-elmélettel kezdett foglalkozni, melynek során felfigyelt bizonyos - a természet minden szintjén felbukkanó alapformákra. Ezeket az univerzális formákat megtalálta a magyar és más őskultúrák művészetének és népművészetének alapmotívumai között. Ez a felfedezés eltérítette eredeti kutatási irányultságától, és személyesen vizsgálta végig az ősi magascivilizációkat, és azok hatását a környezetre, a sivatagok kialakulására, stb. A világot, és benne az embert megváltozott módon és minőségben találta. Megértette a világ holisztikus egységét, az ember és a Föld, a Föld és a Nap, a Nap és az Univerzum relációjában megmutatkozó azonosságokat, és azt az univerzális szakralitást, amely a Mindenséget EGYségben tartja. Oktatóként még mindig az ELTE-n tanít, de érthető módon - már nem klasszikus fizikát. Közben 1997-ben, baráti körben, kalákában megalapította a MAG-ot (Mintaként Alkalmazott Gondviselés), egy kört, csoportosulást, amely mintaként szolgálhat, és józan paraszti válasznak tűnhet az egyre nyilvánvalóbbá váló társadalmi és civilizációs krízisre. Összességében tehát Géczy Gábor kellemetlen ember, mert kíváncsi, egyszerűen, tisztán és logikusan gondolkozik, aki mer kérdezni és válaszolni. A programunk szombat este a borversennyel folytatódott, ahol helyi barátaink sikerein túl gyermelyi borosgazdák kitűnő eredményeinek is örülhettünk: Borbély Zoltán egy arany és két ezüst, Bederna András pedig Amikor a fehér ember kivágja az utolsó fát, megöli az utolsó állatot és megmérgezi az utolsó folyót is, rájön majd, hogy a pénz nem ehető" Az előadás időpontja: 2013. március 27. szerda, 18.00 óra, ÁMK. 4

Labdarúgó egyesületi hírek Nagy változásokkal kezdünk neki a tavaszi bajnokság időszakának. 2012-ben benyújtott és részben sikeresen elbírált pályázat segítségével szépül meg a focipálya öltözője és lesz kulturált otthona a játékosoknak. A munkák elérkeztek az utolsó periódushoz. Eddig a belső munkáké volt a hangsúly, és lett ezáltal egy kulturált és szép öltözőnk! Mint kiderült, időszerű volt a felújítás, mivel az összes víz és szennyvíz elvezetésre hivatott cső a hosszú idő alatt annyira elkorrodálódott, hogy a belőlük távozó anyag az öltöző padlózata alá folyt és kimosta onnan az épület építésekor tömörítésként használt földet. A padlózat gyakorlatilag a levegőben lógott és örülhetünk neki, hogy nem történt ebből adódóan baleset! Sor került a padlózat teljes feltöltésére és tömörítésére, burkolási munkákra, festésre, tetőszigetelésre. Beépítésre került egy szellőztető rendszer és falfűtés segítségével megoldódott a fürdő fűtése, valamint megújult az öltöző bútorzata is. Már csak a külső szigetelés és vakolás van hátra. A pályázat segítségével tudjuk majd az utánpótlás csapatokat utaztatni idegenbeli mérkőzésekre és idén nyáron először tudnak majd ezen korú játékosaink ingyenesen az edzőtáborunkban részt venni! Terveink közt szerepel az idei évben az utánpótlás csapatok átszervezése, törekedve a minőségi munkára és a létszámnövelésre, továbbá újabb pályázatok benyújtása, mely ezen korú játékosokra orientálódik. Ezúton köszönjük a Gyermelyi ZRT, valamint a Polgármesteri Hivatal anyagi támogatását! Az ő segítségük nélkül ez mind nem valósulhatott volna meg! Pár sor a bajnokságról: Az elmúlt hét vasárnapján megkezdte tavaszi bajnokságát az U19 és felnőtt korosztályos csapatunk. Piliscsév otthonába utazhattunk és szurkolhattunk a fiúknak. Ifi csapatunk hozta a tőle megszokott játékot és 4 : 1 es győzelemmel 3 pontot szerzett! Ők a tabellán 6 ponttal megelőzve Lábatlan csapatát birtokolják az első helyet. Felnőtt csapatunknak nagyobb erőfeszítést okozott ez a forduló, mivel az őszi szezon után többen igazoltak el vagy vonultak vissza ideiglenesen a védelemből. A helyüket betöltő játékosok nem vallottak szégyent! Sajnos a csapat helyzeteit nem tudta gólra váltani, így 0 : 0 val zárta ezt a fordulót és 1 ponttal tért haza. Ők a tabella 4.helyét foglalják el mindössze 4 ponttal lemaradva az élen álló Vértessomlótól. Soron következő mérkőzések : 2013.03.10. vasárnap: Gyermely-Szomor LE Lábatlan (U19: 11.00 ; Felnőtt: 13.00) 2013.03.17.vasárnap: Vértessomló Gyermely-Szomor LE (U19: 12.30 ; Felnőtt: 14.30) A Szervezők Fussunk Együtt! Kedves Mozgásszerető Gyermelyiek!Arra gondoltunk, hogy szervezünk egy tavaszköszöntő futást a tatai tó körül. A távolság 7 km. Nem a verseny és a győzelem a fontos, hanem a részvétel. Mindenkit várunk, azokat is, akik hosszúnak találják a távot, mert lehet sétálni is. Gyerekek is jöhetnek, akár bicajjal is. Nagy élmény lesz, mert gyönyörű a környék, üde a levegő, és a tó körüli sétaút különösen kellemes. A program végén az elveszett kalóriát pedig a sétány melletti büféknél tudjuk pótolni! Találkozzunk március 17-én vasárnap, 10 órakor a Piccanto étterem mögötti murvás parkolóban (a Tatabánya felé vezető főút jobb oldalán van).aki teljesíti a távot, bármilyen módon is, oklevelet kap!szeretettel várunk mindenkit Információ: 06 30 654 4191 Színházlátogatás! Karika Éva- Petróczy Tamás szervezők Ezúttal - közkívánatra - vígjátékot nézünk meg Bivaly-szuflé (Gengszterek) (Komédia felnőtt közönség számára) Játékidő: 155 perc 1 szünettel Helyszín: Jászai Mari Színház Tatabánya Időpont: 2013. április 19. péntek, 19 óra Jegy: 2 500 Ft/fő Jelentkezés: március 25. hétfőig a jegy árának befizetésével A buszköltség a jelentkezők számának függvényében alakul, ezt áprilisban fizetjük (kb. 1200 Ft/fő). A busz 18 órakor fog indulni az iskola elől. Visszaérkezés 10 óra után. Jelentkezni és információt kapni: Tóth Ágnesnél a könyvtárban szabadido@gyermely.hu 30/77 33 054 Német Nemzetiségi Önkormányzat Közmeghallgatás A NNÖ Közmeghallgatást tart március 20-án, szerdán 17 órától az ÁMK-ban. A program első felében beszámoló a 2012. év eredményeiről, majd beszélgetés a ránk váró feladatokról. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 5

BESZÉLGESSÜNK A CSALÁDRÓL! A Házasság hetéhez kapcsolódunk e kis programcsokorral. Beszélgetéseinken egy vitaindító után, tea mellett mindenki elmondhatja gondolatait, megoszthatja tapasztalatait a témával kapcsolatban. A játékos alkalmakon pedig a különböző korosztályoknak nyújtunk szórakozási lehetőséget, alkalmat az együttlétre. Eddigi programjaink jól sikerültek. A nyílt Kerekítő foglalkozáson a törzstagok mellett új érdeklődők is részt vettek, aminek nagyon örültünk. Köszönjük Szabó Anita védőnő és Renner Andrea foglalkozásvezető közreműködését! A Társasjáték est olyan jól sikerült, hogy gondolkodunk a folytatáson: felnőttek-gyerekek ismerkedtek új játékokkal, mutatták be egymásnak kedvenc időtöltésüket. Köszönetet mondunk Ócsai Gábornak a gombfociért és Nyiri Hajnalkának a szervezésben nyújtott segítségéért. Karika Éva Személyiségtípusok a családban című előadásán meghallgathattuk a diákkal illusztrált élvezetes és alapos tájékoztatást, aztán ki-ki saját magához kerülhetett közelebb a tesztek kitöltésével. Lénárt Gyula szülőkkel beszélgetett az internetezés gyerekekre leselkedő veszélyeiről, a témát humorral és rövidfilmekkel fűszerezve. Köszönjük az előadók és Borsos Mariann segítségét! Igazi sikertörténet a gyermekmegőrző, ahol felsőseinklányok és fiúk vegyesen kisebb gyerekekre vigyáznak az előadások alatt a könyvtárban. A pár hónapos babát dajkálják, a nagyobbakkal legóznak, rajzolnak. Gyerekmegőrzőnk a további előadások alatt is működik! Köszönjük Lénárt Leona és társai önzetlen és odaadó munkáját. Következő programjaink: Dr Mázi Aranka Nem kötelező védőoltások márc. 11. hétfő 16 óra - ÁMK aula közben gyermekmegőrző! Süle Zsuzsa Nagycsaládos élet március 18. hétfő 18 óra közben gyermekmegőrző! (betegség miatt ebben a későbbi időpontban) Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Információ: Tóth Ágnes 30/77 33 057, szabadido@gyermely.hu Képzési lehetőségek Gyermelyen Szinte ingyenes informatikai és nyelvi képzések helyben! A képzések - az előzőleg meghirdetettől eltérően - szeptemberben indulnak. Most folyik a jelentkezések fogadása és azokban a csoportokban, amelyek már biztos, hogy indulnak, mivel elegen jelentkeztek, (angol kezdő, német kezdő, informatika) az órák időpontjainak egyeztetése. Informatikai képzés: 30 órás tanfolyam (IKT-01-es, teljesen alap)angol vagy német képzések: 80 illetve 64 órás tanfolyamok. Lehetséges kombinációk: A1 és A2 szinteken 64 órás nyelvi és 30 órás informatikai képzést tudnak kombinálni. B1 és B2 szinteken 80 órás nyelvi és 30 órás informatikai képzést tudnak kombinálni. Ha valaki csak nyelvi képzést kér, csak a 80 órás képzést választhatja (a 64 órásat nem). Választható önmagában a 30 órás informatika program is. Tennivalók: Regisztráció a www.tudasodajovod.hu honlapon. Regisztráció és szintfelmérés (nyelvi képzés esetén) a http://soterline.hu/tamop_jelentkezes/ honlapon. Jelentkezés Tóth Ágnesnél a gyermelyi csoportok kialakítása érdekében! Az informatikai képzés az Operációs rendszer és az Internet használatának alapjait tanítja. Az egy főre eső támogatás max. 90 ezer Ft/fő, melynek 5%-a az önrész, tehát max. 4 500.- Ft. A tanfolyam indulása március végére várható. Nyelvi képzés: 2x2 óra/hét, Informatikai képzés: 1x3 vagy 1x5 óra/hét Előzetes jelentkezés szükséges, a csoportbeosztás miatt május végéig! Előzetes jelentkezés pontos név, cím, szül. adatok és elérhetőségek (email, tel) és a nyelvtudás szintjének megadásával Tóth Ágnesnél: 30/77 33 054, szabadido@gyermely.hu, bővebb információ a www.gyermely.hu honlapon Sportolási lehetőségek Gyermelyen Itt a jó idő, lekerülnek rólunk a mindent eltakaró ruhadarabok. Hozzuk formába magunkat sporttal! A következő sportolási lehetőségek közül válogathatunk: Mozgásforma PILATES K e d d 16.30 Csütörtök 18.30 A j u r v é d a JÓGA ZUMBA KÉZILABDA 14 éves kortól Időpont Oktató Helyszín Á r / alkalom P é n t e k 19.30 P é n t e k 18.30 P é n t e k 19.00 M a r t o n Zsanett Vivek Madar K o v á c s Norbert Minden Kedves Hölgy olvasónknak Boldog Nőnapot kívánunk! "Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat, hogy érzéseiken át szebbé alakítsák át azokat. " (Richard Wagner) Civil-ház Civil-ház 1 200.- Ft 1 000.- Ft Civil-ház 700.- Ft/alk. 2 000.- Ft/hó Nyiri Csaba Sportcsarnok 2 5 0. - Ft 6