A L A P Í T Ó O K I R A T



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Bankszámlaszám:

Alapító okirat 2017.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

I. Az Együtt Magyarországért Alapítvány évi egyszerűsített éves beszámolója Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

E L Ő T E R J E S Z T É S

Közhasznúsági jelentés a 2010 évi tevékenységről

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út évi Közhasznúsági jelentése

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Közhasznúsági jelentés

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út évi Közhasznúsági jelentése

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA

Közhasznúsági jelentés 2009.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Alapító Okirat 2012.

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV. Tartalma:

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az évi Működéséről

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

E l ő t e r j e s z t é s

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22.

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az évi Működéséről

PRO PSYCHOLOGIA A PSZICHOLÓGIA TUDOMÁNYÁNAK MŰVELÉSÉT ELŐSEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre.

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Tartalom

CSENGŐSZÓ CSÁSZÁRTÖLTÉSI ISKOLAI ALAPÍTVÁNY 6239, Császártöltés, Kossuth u évi közhasznúsági jelentés. Az Alapítvány Kuratóriumának elnöke

2011. évi Egyszerűsített éves beszámoló

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Közhasznúsági jelentés

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Átírás:

K Á R P ÁT - M E D E N C E I É R T É K M E N T Ő A L A P ÍT V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T Alapíttatott, hogy mindaz, mi önazonosságunkat, s ekképpen létünket jelenti, megmaradjon, s hogy mi bennünk és körülöttünk megvan, mint emlékezet és tárgyi emlék a múltunkról, utódainkra örökül fennmaradjon, valamint, hogy a csodás képesség a szokásaink gyakorlásáról folytatódjon, továbbá mindaz, mit oly édes anyanyelvünkön ma még képesek vagyunk, megérteni, kifejezni, elmesélni és megálmodni az mindörökre képességünk maradjon, s mind ez itt felsorolt érték pusztulásra ne ítéltessen. ALAPÍT Ó:....................... TA RNA I TA MÁ S 2012. december 8.

Az alapításról ( P R E A M B U L U M ) Rohamosan egységesülő világunkban a hagyományos értékek pusztulása megállíthatatlannak látszik. Mi több, nemzetek, kultúrák, a természettel összhangban élő közösségek létét fenyegeti a lassú, de biztos sorvadás. A tárgyi és szellemi értékek eltűnése folyamatos és egyre fokozódó ütemű. Ennek a folyamatnak a megállítására, a sorvadás és pusztulás folyamatának megfordítása érdekében az alapító, a Kárpát-medence értékeinek számba vétele, kutatása, megőrzése és bemutatása érdekében alapítványt hoz létre. Az Alapítvány célja, hogy megoldásokat és modelleket dolgozzon ki az értékvesztés folyamatának megállítására, és ezekkel mintát mutasson a Kárpát-medencében még meglévő természeti, társadalmi és kulturális értékek megőrzésére. Az Alapítványnak célja továbbá, hogy egyedi programokat kezdeményezzen, tényleges értékteremtő és érték teremtő munkát végezzen, példát mutatva ezzel a teljes kárpát-medencei magyar társadalom egészének. Az Alapítvány az értékeink megmaradásáért folytatott munka végzésére és az Alapítvány céljainak támogatására szólít mindenkit, akinek fontos a Kárpát-medence értékeinek megőrzése. Az Alapítvány célja egy hatékony és elkötelezett szakmai közösség létrehozása az Alapítvány céljainak megvalósítása érdekében. - 1 -

I. RÉSZ Általános rendelkezések Alapító a Polgári Törvénykönyvünk, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 2011. évi CLXXV. Törvény alapján, politikától mentes a közhasznúságra vonatkozó törvényekben támasztott követelmények fennállásától közhasznú, addig azonban nem közhasznú minősítésű alapítványt hoz létre az alábbiak szerint: 1. Az Alapítvány legfontosabb adatai (1) Az Alapítvány neve: Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) (2) Az Alapítvány rövid neve: KÉRA (3) Az alapítás éve: 2012. (4) Az Alapítvány működésének időbeli hatálya: Az alapító az Alapítványt határozatlan időtartamra hozza létre. (5) Alapító: Tarnai Tamás (születési hely: Budapest; születési idő: 1970.08.30; anyja neve: Kenyó Gizella; lakcíme: 2234 Maglód, Majláth u. 44.) (6) Az alapítvány működési területe: Magyarországon országos, de elsősorban a teljes Kárpát-medence és a működés szerint minden olyan külföldi, akár más kontinensen található terület és ország, ahol a Kárpát-medencére vonatkozó kapcsolódási pont található, vagy az Alapítvány működtetésével összefüggésben, illetve az Alapítvány szervezésében bármely témában tevékenység történik. (7) Az Alapítvány székhelye: 1072 Budapest VII. kerület, Munkás utca 3./B. szám 1. emelet 4. ajtó (8) Az Alapítvány hivatalos nyelve: Magyar 2.. Az Alapítvány jogállása (1) Az Alapítvány önálló jogi személy. 3.. Az Alapítvány politika mentessége (1) Az Alapítvány nem képvisel pártot, munkaadói és munkavállalói szervezetet, ezek munkájában nem vesz részt, és semmiféle eszközzel és módon nem támogat ilyen szervezeteket. - 2 -

(2) Az Alapítvány politikai tevékenységet nem végez, működése és szervezete pártoktól független, azoknak támogatást nem nyújt. Az Alapítvány működése során teljes egészében kizárja a pártpolitikai szempontok érvényre jutását, a mindenkori politikai érdekektől mentes, céljaiban pártokon felül áll és ennek megfelelően működik. (3) Az Alapítvány nem jelöl országgyűlési, megyei, fővárosi és önkormányzati képviselőket sem. (4) Az Alapítvány tisztségviselői és munkatársai nem vállalhatnak politikai szerepet, működésük, munkájuk és képviseleti joguk ellátása, valamint az Alapítvány nevében végzett megbízásuk során nem politizálhatnak, és nem foglalhatnak állást politikai kérdésekben. Megnyilatkozásaikban, nyilvános szerepléseikben a politikamentességet képviselniük és hangsúlyozniuk kell. - 3 -

II. RÉSZ Az Alapítvány célja és tevékenysége Alapító, az alapítvány céljául, a tevékenységek köréül, valamint a célok eléréséhez és a tevékenység stabil végzéséhez szükséges, működést megalapozó és forrást teremtő tevékenységek köréül az alábbiakat határozza meg. 4.. Az Alapítvány céljai (1) A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány célja, hogy minden olyan kezdeményezést, elképzelést, projektet támogasson, amelyek a Kárpát-medence természeti, szellemi és társadalmi értékeink számbavételét, megőrzését, feltárását, bemutatását és megismertetését szolgálják, illetve az Alapítvány célja az is, hogy maga is kezdeményezzen ebben a körben projekteket. (2) Az Alapítvány célja a természeti kincseink kutatásának, feltárásának, dokumentálásának és megőrzésének, valamint a kutatási eredmények megismertetésének a támogatása a szélesebb közönség irányában. (3) Az Alapítvány célja, hogy támogassa a nemzeti megmaradás érdekében tett erőfeszítéseket, mind kulturális, mind morális, mind demográfiai kérdésekben, valamint ebben a témában minta modelleket építsen és hozzon létre. (4) A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány célja a néprajzi, zenei, irodalmi, és egyéb kulturális értékeink megőrzésében való aktív munkavégzés, valamint az építészeti, régészeti és történeti emlékek terén végzett értékmentő munka. (5) Az Alapítvány célja, hogy minden olyan kezdeményezést támogasson, amely a kulturális, társadalmi és természeti értékeinket gyarapítja, amely értékteremtő azzal, hogy új természeti, történeti vagy szellemi kincset tár fel. (6) A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány célja, hogy ismeretterjesztő és oktató tevékenységével közreműködjön a felnövekvő nemzedékek nevelésében, oktatásában és képességfejlesztésében, elültetve a fiatal nemzedékben a hagyományaink, kultúránk, értékeink iránti mély elkötelezettséget. (7) Az Alapítvány célja az is, hogy céljait a lakossággal, ezen belül is kiemelten a hátrányos helyzetű csoportokkal megismertesse. 5.. Az Alapítvány tevékenységei (1) Az Alapítvány publikációkat, cikkeket, könyveket és kiadványokat jelentet meg. (2) Adat- és tárgyi gyűjtést, kataszterezést, archiválást szervez és folytat, számbavételez. (3) Gyermek, ifjúsági és felnőtt ismeretterjesztő és oktatási programokat szervez. (4) Rendezvényeket és konferenciákat, valamint szakmai találkozókat szervez. (5) Támogat karszt- és barlangkutatási programokat és projekteket. (6) Kutatócsoportoknak nyújt támogatást eszközvásárlásra, költségtérítésre, projektfinanszírozásra, védőfelszerelésre, személyi költségekre, utazási költségekre, stb. és minden egyéb anyai ráfordításra, lehetőségeihez mérten. (7) Tematikus szakmai táborokat és kirándulásokat szervez a különböző földrajzi tájegységek településeire, mind a Kárpát-medencében, mind azon túl, támogatja az ezeken való részvételek költségeit. - 4 -

(8) Fesztiválokat és hagyományőrző rendezvényeket szervez és támogat. (9) Tehetségkutatást és tehetséggondozást végez. Ösztöndíjakat alapít, tehetséges fiatalok szakmai és egyéb tanulmányainak folytatását támogatja. (10) Együttműködik mind a hazai, mind a külföldi oktatási intézményekkel, az alapfokú oktatástól a felsőoktatásig. (11) Elismerési és jutalmazási rendszert hoz létre, az általa támogatásban részesített projektek esetében. (12) Szakmai és együttműködési kapcsolatokat épít a hasonló gondolkodású civil, önkormányzati és állami szervezetekkel a tevékenysége megismertetése és megvalósítása érdekében. (13) Aktív média megjelenést folytat, mind az írott, mind a hallgatott, mind a nézett média csatornáin keresztül. (14) Az Alapítvány olyan tevékenységet, amelyeket jogszabály feltételekhez köt, csak akkor végezhet, ha rendelkezik a jogszabályokban előírt feltételekkel. Olyan tevékenységet az Alapítvány nem végezhet, amelyet jogszabály csak az arra feljogosított szervek által végezhetőnek minősít. 6.. Az Alapítvány által végzett tevékenységek, amelyek a törvényi megfelelések esetén az Alapítvány közhasznú tevékenységeit jelentik (1) Tudományos kutatás, alapkutatás. (2) Nevelés, oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés. (3) Kulturális, szellemi, tárgyi örökség megóvása. (4) Hátrányos helyzetű csoportok és személyek társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. (5) Magyarság megmaradását elősegítő mintamodellek kidolgozása és bemutatása a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. (6) A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos értékmentés. (7) Az Alapítvány akkor közhasznú, ha az ide vonatkozó jogszabályoknak megfelel. (8) Amennyiben az Alapítvány nem felel meg a közhasznú minősítésnek, a 6. szerinti tevékenységeit akkor is végzi, csak nem a közhasznúságra vonatkozó minősítés mellett. 7.. Az Alapítvány működéséhez szükséges forrásteremtő tevékenységek (1) Az Alapítvány a céljai elérése érdekében vállalkozhat, vállalkozási tevékenységet azonban csak a közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Az Alapítvány gazdálkodásának eredményét nem osztja fel, azt a jelen alapító okiratban meghatározott tevékenységére fordíthatja. (2) Az Alapítvány a céljaihoz szükséges, megfelelő anyagi és emberi erőforrás háttér érdekében az alábbi forrásteremtő tevékenységeket végzi. a) Adományokat gyűjt. b) Mecenatúra pályázatokon vesz részt, ilyen forrásokra jelentkezik. - 5 -

c) Szponzori támogatásokat fogad. d) Törvényi megfelelést követően gyűjti és fogadja a személyi jövedelemadó 1%-át. e) Pártolói rendszert épít ki. Önkéntesi rendszert épít ki. f) Pályázatokon vesz. g) Alkalmi munkát végez a munkatársaival és önkénteseivel. h) A jelen paragrafus (1) pontja szerint vállalkozik. 8.. Az Alapítvány által végzett szolgáltatások bárki számára igénybe vehetők (1) Az Alapítvány tevékenységéből és a megfelelő törvényi feltételek megléte esetén a közhasznú és egyéb cél szerinti szolgáltatásaiból, mindenki részesülhet, aki az alapítvány céljaival egyetért. - 6 -

III. RÉSZ Az Alapítvány kezelő szerve Alapító az Alapítvány kezelő szervét a hatályos jogszabályok szerint és az Alapítvány tartós működése érdekében az alábbiak szerint határozza meg. 9.. A Kuratórium (1) Az Alapítvány legfőbb szerve a Kuratórium. Irányítja az Alapítvány működését és kezeli az alapítói vagyont. A Kuratórium az Alapítvány ügydöntő és képviseleti szerve. (2) A Kuratórium 3 tagú, tagjai az elnök és a két kuratóriumi tag. Az Alapítvány elnökét és egyik tagját az alapító nevezi ki és hívja vissza. Az alapító az elnököt és a tagot 2 év határozott időtartamra kéri fel. Amennyiben a 2 év leteltét követően, 60 napon belül az alapító nem rendelkezik új elnök és az egyik kuratóriumi tag kinevezéséről, úgy a megbízatásuk, minden egyes alkalommal újabb két évvel meghosszabbodik. A Kuratórium másik tagja az alapító. (3) A Kuratórium elnöke és két tagja. Elnöke: Neve Beregi-Nagy Edit Születési helye és ideje: Budapest, 1967.10.27. Édesanyja neve: Nemes Veronika Lakóhelye: 1122 Budapest, Városmajor u 73. Tagja: Neve Barta Károly Születési helye és ideje: Szentes 1973. 04. 22. Édesanyja neve Pap Erzsébet Lakóhelye: 6723 Szeged, Hóbiárt basa u. 14-16. Alapítói tagja: Neve Tarnai Tamás Születési helye és ideje: Budapest XIII. ker. 1970. 08. 30. Édesanyja neve Kenyó Gizella Lakóhelye: 2234 Maglód, Majláth u. 44. (4) A Kuratórium tagjai megbízatásuknak társadalmi munkában tesznek eleget, de munkavégzésükkel kapcsolatos költségeik megtérítésére igényt tarthatnak. (5) A Kuratórium tagjai kötelesek tudásuk legjavával az Alapítvány céljait szolgálni, és minden tőlük telhetőt az Alapítvány céljai érdekében megtenni. (6) A Kuratórium tagjai a megbízatásuk elfogadásakor nyilatkoznak a 2011. évi CLXXV. törvényben foglalt összeférhetetlenségi szabályok ismeretéről, és arról, hogy az összeférhetetlenség nem áll fenn az esetükben. (7) Az Kuratóriumi tagság (elnöki is) megszűnik a tag halálával, a tag lemondásával vagy az alapító általi visszahívással, ha a tag tevékenységével nem szolgálja az alapítvány érdekeit, a célját veszélyezteti. (8) Az alapító kuratóriumi tag az Alapítvány Kuratóriumának munkájában csakis úgy vehet részt, hogy túlsúlyba sem a működés sem a döntéshozatal során nem kerülhet, illetve jogosítványokat kizárólagosan nem gyakorolhat. Ennek a ténynek az alapító kuratóriumi - 7 -

tag feladatvállaló nyilatkozatában is rögzítésre kell kerülnie, abban ennek a kitételnek világosan megfogalmazottnak és érthetőnek kell lennie. 10.. A Kuratórium működése (1) Az alapítvány legfőbb szerve a Kuratórium, s mint ilyen, rendszeres ülésezéssel irányítja az Alapítványt. A Kuratórium biztosítja az Alapítvány célszerinti folyamatos működését, gazdálkodik az Alapítvány vagyonával, meghatározza a célok megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Kidolgozza az éves költség- és munkaterveket, dönt ezekről, valamint végrehajtja, illetve végrehajtatja az abban foglaltakat. A Kuratórium éves költségvetést készít és fogad el. A Kuratórium dönt munkaviszony létesítéséről és megszüntetéséről, valamint szerződéses kötelezettségek vállalásáról és felmondásáról. A kuratórium maga dönt az ügyrendjéről, szükség szerint szervezeti és működési szabályzatot készít. A kuratórium készíti vagy készítteti el az éves beszámolókat, közhasznúsági jelentéseket, eredmény kimutatásokat, valamint dönt ezek elfogadásáról. A Kuratórium mindezeken felül dönt mindazon ügyekben, amit jogszabály a hatáskörébe utal. (2) A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább két alkalommal ülésezik. Az üléseit az elnök hívja össze írásban, névre szólóan, az ülés helyét, idejét és napirendet is tartalmazó meghívóban, az ülés előtt legalább 5 nappal. Az ülésről minden esetben jegyzőkönyv készül. A meghívók és jegyzőkönyvek elkészítéséért az elnök a felelős. Az ülések nyilvánosak, de a Kuratórium többségi szavazással dönthet a zárt ülés elrendeléséről. (3) Az elnök, bármely tag kérésére, a kuratóriumi ülést köteles összehívni a 10. (2) pont szerint. (4) A Kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon mindhárom tag jelen van. A Kuratórium döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A jegyzőkönyvből a döntések tartalmának, valamint a szavazati arányoknak és a szavazatot leadó személyének valamint a konkrét szavazatának (igen; nem; tartózkodás) egyértelműen és világosan kiolvashatónak kell lenniük. 11.. A Kuratórium elnöke (1) A Kuratórium elnöke biztosítja az Alapítvány működését a kuratóriumi ülések között. Irányítja az Alapítvány tevékenységét jelentő programokat, felügyeli a munkaszervezetet. Ezen operatív irányítási jogkörét ügyvezetőkre és a munkaszervezet tagjaira delegálhatja. (2) Az Alapítvány képviselője a Kuratórium elnöke. A Kuratórium nevében, egyedül, önállóan jogosult az Alapítvány képviseletében eljárni. Az Alapítvány bankszámlája felett való rendelkezésre az alapítvány Kuratóriumának elnöke önállóan jogosult. Az Alapítvány elnöke gyakorolja az utalványozási jogkört is. Az Alapítvány elnöke mind a bankszámla feletti rendelkezési jog, mind pedig az utalványozási jog gyakorlására meghatalmazást adhat. (3) Az Alapítvány elnöke a munkáltatói jogok gyakorlója, de ezt a jogát valamely ügyvezetőre, munkaszervezeti vezetőre tovább adhatja. Ennek a munkáltatói jogokkal felruházott személynek azonban továbbra is munkáltatói jogkör gyakorlója marad. - 8 -

IV. RÉSZ Az Alapítvány gazdálkodása, vagyonának gyarapítása Alapító az Alapítvány hatékony gazdálkodásának és a gazdálkodás törvényi megfeleltetésének érdekében az alábbi szabályokat és elveket állítja fel, és foglalja az Alapító Okiratba. 12.. Alapítói vagyon és annak növekedése (1) Alapító a jelen alapító okiratban meghatározott célok elérése érdekében a jelen alapító okirat aláírásakor, az Alapítvány javára megnyitott házi pénztárban elhelyezett összesen: 100.000.- Ft-ot, azaz százezer Forintot. A letéti összeg az Alapítvány nyilvántartásba vételéről szóló határozat jogerőre emelkedését követően kerül áthelyezésre a házi pénztárból az Alapítvány által megnyitott bankszámlára. (2) Az alapítói vagyon az alapítvány céljaira teljes egészében felhasználható. (3) Az Alapítvány előbbiekben meghatározott induló vagyona növekedhet a jelen Alapító Okiratban meghatározott feltételek szerint csatlakozók hozzájárulásaival, valamint a kezelő szerv ezen Alapító Okiratban meghatározott gazdálkodásának eredményével. Ezen hozamok, bevételek akár csak a 12 (2) pont szerinti alapítói vagyon - szintén teljes egészében felhasználhatók az alapítvány céljaira. (4) A csatlakozói befizetésekről, a felajánlások elfogadásáról, az alapítvány hivatalos, a képviselő (kuratóriumi elnök) által aláírt dokumentumot állít ki a befizetések igazolására. (5) Az Alapítvány bevételei a jelen Alapító Okirat 7. (2) bekezdésében foglaltak keretében végzett tevékenységek révén növekedhetnek. 13.. Alapítványi vagyon működtetése (1) Az alapítvány vagyonával való rendelkezés a kezelő szervet, a Kuratóriumot illeti meg, amely az Alapítvány vagyonát teljes jogkörrel kezeli, és gazdasági ügyeit minden korlátozástól mentesen intézi. (2) A Kuratórium kötelessége, hogy az Alapítvány vagyonát elsősorban támogatások megszerzésével, de a 7. (2) pontban felsoroltak szerint is gyarapítsa. (3) Az Alapítvány, mint önálló jogi személy, a birtokában lévő és működése során szerzett anyagi és pénzügyi eszközökkel, a közhasznú szervezetekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően gazdálkodik. (4) Kuratórium dönt a vagyon felhasználásának pontos módjáról, így arról is, hogy működésre vagy cél szerinti juttatásra használja fel az alapítói vagyont, és az alapítást követően időközben keletkezett egyéb hozadékokat. A gazdasági és gazdálkodási döntéseket a Kuratórium jegyzőkönyvezi, határozatait gazdasági és gazdálkodási ügyekben is szavazással, szótöbbséggel hozza. 14.. Alapítványi vagyon felhasználásának szabályai (1) A Kuratórium az alapítványi célokat lehetőség szerint az alapítvány alaptőkéjének megőrzésével és annak gyarapításával köteles biztosítani, de szükség szerint az alapítói vagyont is felhasználhatja, akár működési költségeinek fedezésére is, mivel feltételezhető, hogy az alapítványi vagyon gyarapodni fog. (2) A Kuratórium köteles az Alapítvány alapítói adományból és a később befolyó összegekből rendelkezésre álló vagyonát a jelen Alapító Okirat céljainak megfelelően felhasználni a jogszabályokban foglaltak betartása mellett. - 9 -

(3) Az Alapítvány gazdálkodása során keletkezett eredményt felosztani nem szabad, ezt a későbbiekben az Alapítvány céljaira kell fordítani. (4) Az Alapítvány minden tárgyévet követően közhasznúsági jelentést készít. A közhasznúsági jelentés elfogadása a legfőbb szerv kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentés tartalmazza: a) A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót b) A számviteli beszámolót. c) A kapott költségvetési támogatások felhasználását. d) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatásokat. e) A cél szerinti juttatások kimutatását. f) A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét. g) A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét. h) A cél szerinti juttatások kimutatását. (5) A közhasznú szervezet éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 15.. Csatlakozás az Alapítványhoz, vagyonrendelés (1) Az alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes és jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok is csatlakozhatnak, ha a jelen alapító okiratban megfogalmazott célok eléréséhez vagyonrendeléssel hozzájárulnak, és a jelen alapító okirat rendelkezéseit elfogadják. (2) A csatlakozók a csatlakozás tényével nem vállnak alapítókká és semmilyen többletjogosítványt nem szereznek az Alapítványban. Az alapítványhoz való csatlakozó az alapítvány számlájára történő befizetéssel, készpénzbefizetéssel, az alapítványnak adott vagyontárgyakkal, természetbeni juttatások vagy szolgáltatások nyújtásával, vagyoni értékű jogok átengedésével is teljesítheti a csatlakozáshoz szükséges vagyoni kötelezettségét. (3) A csatlakozási szándékot a Kuratórium részére a pénzbeli adományozás esetét kivéve, melyet az alapító írásbeli nyilatkozat nélkül is elfogad - írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a Kuratórium dönt. - 10 -

V. RÉSZ Vegyes és záró rendelkezések Alapító az Alapítványra vonatkozóan, annak világos és átlátható működése érdekében az alábbi szabályokat és rendelkezéseket foglalja az Alapító Okiratba záró rendelkezésekként. 16.. Az Alapítvány felügyelete (1) Figyelemmel arra, hogy az alapítvány várható éves bevétele az 5 millió forintot nem éri el, így az alapító elkülönült felügyelő szervet nem hoz létre. (2) Amennyiben az Alapítvány éves bevételei meghaladják az 5 millió Ft-ot, úgy az alapító jelen Alapítói Okirat módosításával gondoskodik a felügyelő szerv létrehozásáról. 17.. Az Alapítvány megszűnése alapítói jogok gyakorlása (1) Alapító halála esetére az alapítói jogokat később megnevezett személyre (személyekre) ruházza. (2) Az Alapítvány határozatlan időre jött létre, esetleges megszűnésére a hatályos jogszabályok az irányadók. (3) Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapítvány vagyonát, hasonló céllal rendelkező alapítványnak kell átadni......................... Tarnai Tamás alapító Tanuk: Név:........................... Név:........................... Lakcím:........................ Lakcím:........................ Aláírás:........................ Aláírás:........................ Kelt: Szomoron, 2012. december 8-án - 11 -