Műegyetem, LOSZ záró konferencia, miközben beszélek: Egy vidéki höly elmélkedése a lakberendezésről címmel férjem a segítségem.

Műegyetem, LOSZ záró konferencia, miközben beszélek: Egy vidéki höly elmélkedése a lakberendezésről címmel férjem a segítségem.

Milyen kis dolgokkal lehet nagy örömöt okozni

Előadás 2006 nov. 25. a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Lakberendezők Országos Szövetségének évadzáró konferenciáján Egy vidéki hölgy elmélkedése a lakberendezésről. Kedves vendégek, építészek, szépítészek és lakberendezők. A banalitást szívesen elkerülném, de nem tehetem. Meglepődve fogadtam a felkérést, és azt éreztem, amit néhányszor az életemben, hogy kerülök ide, és egyáltalán a katedrai területre, amelyet annak idején híres vizsgadrukkommal együtt, remegő lábakkal közelítettem meg. A megszépítő múlt eredménye, hogy mégiscsak teljesítettem édesapám vágyát, hogy rendes szakmád legyen így lett mérnök belőlem, majd életem vége felé járva teljesítettem édesanyám vágyát, hogy textilekkel foglalkozzam. A kettő között valahol ott vagyok én, és talán a panellakás gyűlölete, állandó átalakítása valamint a rendszerváltással bekövetkezett életpálya módosítása eredményezte, ma esélyem van arra, hogy végül helyemre kerülök. Életem elég hosszú lett ahhoz, hogy egy kis kortörténetet vázoljak, bevezetendő a lakberendezést, felkérésem szerint: vidéken. Valóban kimaradt jó néhány év az életünkből, mindegy, hogy vidék, vagy Budapest, a szépség és a nemesség jegye nélkül. Ellenben megnyugtató volt, hogy ezer és ezer km számra ontották gyáraink a boldog emlékű vastag, natúr színű rongyszőnyegszerű kárpitot, amelyhez protekcióval sem lehetett hozzájutni, és édestestvérét, a buszüléseken is rendkívül elegáns, barna, és koráll színű csíkos 70-70 cm s raportú szövetet.. Lakásaink nagy része Garzon bútorral és a fent említett textilekkel, egyszeri mosás után ablakot csak félig takaró zöld, kék jó esetben sárga, csodálatosan fénylő sötétítő függönnyel volt elzárva a külvilág szeme elől. A talpnak is kellemes szőnyegpadlónak becézett filcről még említést kell tennem, bár csatát nyertem az OTP-vel szemben, mert felfedeztem, hogy a lakásszerződésben buklé szőnyeg szerepel, és mi valami filcen járunk. Kicserélték, kellemes újszerűségében is kopott mogyorószínű, amőbamintás cseh gyártmányra. Illet a berendezéshez. Szerencsésnek mondhatom magam, mert kitörtem a Garzon bútor egyen világából, és bemutathattam mindent legyőző bátorságomat családomnak: a csehszlovák ipar remekét, a plafonfeszítős dobozos szekrénysor jellegű tákolmányt, UNIVERSAL néven, amelyen a könyvespolc elemet két csavar tartotta, és a könyvek rendszeresen a lemezjátszó tetején landoltak, ha a súlypontot nem találtuk el sikeresen.

A design-t jól kiegészítette a pult alól szerzett fotótapéta, és máris azt éreztük: itt van Amerika. Ez volt a hetvenes évek közepe, de emlékemben ma is él egy megelőző stílus, a kombinált szekrény a kihúzható rekamiéval, amelynek a tetejét módosabb osztálytársaimnál rejtett neoncsővel világították meg a ravasz tervezők. A fotelekre nem igazán ülhettem, mert valóban gyönyörű, édesanyám horgolta csipketerítők fedték, gondosan keményítve, vasalva. Visszatérve a Garzon bútorhoz, minőségi váltást jelentett, ha jól emlékszem a Bubív terméke, a Réka szekrénysor, aminek már volt egy kis stílusa. Ehhez végképp nem lehetett hozzájutni, majdnem feladtam. De megjelent a Garzon bútor újabb terméke, a VARADIN szekrénysor. Csodáltam a bemutatóteremben a kifeszített selyemzsinór mögül bámulva a kb. 6 cm vastag tartóelemeket, és a köztünk lévő legalább ötméteres távolságból meggyőződtem róla, hogy ez bizony fa, modern, nem fog szétesni. Az egy év, amelyet vártunk rá gyorsan elszállt, és megérkezett a VARADIN, szépen, dobozokba lapra szerelten becsomagolva. A vevőtájékoztató nem működött igazán, és amit én tömör fának hittem nem volt más, mint préselt fa távtartókkal, takaróléccel tömörfának imitált kilenc mm vastag pozdorja. A pillanat drámaiságát nem tudom érzékeltetni, de elhatároztam, nincs tovább bútorozás, feladom. A függönyöm nemes átalakuláson vett részt, mert divat lett a barna-fehér lakás, egy kis szárazvirággal megspékelve. Jutámat jutányos áron vehettem, és a mezőgazdasági boltban vásárolt spárgával, és barna filccel, máris egyedi mákgubós díszítéssel láttam el, kiegészítve faliképek sorozatával, ami végül is meghozta számomra a felfedezést, iparművészeti alkotásom bekerült a Kamaszlányok kézikönyve című kiadványba, megörökítendően korunk stílusjegyeit az utókornak. Itt már a nyolcvanas évek vége felé tartok, amikor életünk valóban nagy változáson ment keresztül. A rendszerváltás izgalmas hónapjait, a mi lesz velünk érzést túléltük, és 1991 től valóban a semmiből, kapcsolatok, ismeretségek nélkül létrehoztunk egy székesfehérvári kisvállalkozást Marcosy néven, amelynek félig tulajdonosa, és ügyvezetője voltam. A lendület a bútorszövetek értékesítése területén odáig vitt bennünket, hogy megépítettük az ország legvagányabb áruházát, megrökönyödést okozva ezzel magunknak, a szakmának és Fehérvár békés lakosságának. Az út kíméletlen volt, és állandó tanulással járt, de végül is szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a világpiac egy része a textilek területén nyitott könyv előttem. A textilekkel való kereskedés, és a múltbéli gyökerek eredményezték különös vonzalmamat a lakberendezéshez, de, mint lehetőség, mint az országban valóban létezhető szakmát akkor fedeztem fel, amikor megindult a munkanélküliek képzése, és hirtelen rengeteg lakberendezőt ontottak a gyorstalpaló tanfolyamok. A leendő lakberendezők árván és védtelenül, félszegen jöttek áruházunkba, némi nemű rongyért, hogy vizsgájukon textiles ismeretekkel is rendelkezzenek, valamint hangulati lapot készítsenek.

Az első elkeseredésem után, amellyel lelkem gyönyörű textileit rongyok kifejezéssel illeték azt gondoltam, hogy a textileknek rangját, fontosságát egy lakáson belül meg kell tanítani a vevőnek, a lakberendezőnek, és uram bocsá, még az építésznek is. Hivatalos előképzettség nélkül, tényleg autodidakta módon próbáltunk mindig újat becsempészni a magyar piacra, merem remélni, hogy eredménnyel. A kilencvenes évek elején a tömegtermelés megszűnt, megnyílt a lehetőség a közvetlen nyugati importra. Bútor gyártók szép kora, amikor a teherautókról eladták a színes vásznakkal bevont kényelmetlen ágyakat, sarkokat a másra kiéhezett vásárlóknak. Megjelent nagy tömegben, mint bútorkárpit a szatén, és megjelent a mikroplüss. Feledhetetlen, igazi piaci harc a mikroplüss jelenléte. Kérdezem, hol és hogy beszéljünk lakberendezésről, amikor mindegy volt, hogy mi, csak végre más legyen, egy kis üdeség az egyhangúság után. A beltéri mozgolódást a lakás átalakítása terén felváltotta az építkezés, és elérkeztünk a csupadísz házakhoz, balluszterekkel kívül-belül, amelyek megkívánták a klasszikus anyagokhoz való visszanyúlást, alkalmazva a megújuló technológiát. Elkövetkezett a biedercsíkos anyagok fénykora, sugallva a gazdagságot. Nem voltunk függönyvarrás terén képzettek, de a függönyök terén sem. A kiegészítők, karnisok, mind-mind új felfedezés, és félre ne értsék tudom, hogy minden volt előtte is csak nem így, nem ilyen formában. A minőségi és a mennyiségi változás óriási volt. Meg kellett tanulni a lehetőségekkel élni, megtanítani használni az újat, és egyben kereskedni. Az évente kétszeri csoda, a brüsszeli és a frankfurti textilbiennáléé, valamint a kölni és a milánói bútorvásárok mindig azt az érzést erősítették bennem, hogy hazahozni, megmutatni, mennyi szépség van a világban, mennyi lehetőség. A lakberendezők, akiket volt szerencsém megismerni kiszolgálták megrendelőik igényeit, de azt gondolom, ízlést formálni nem tudtak, hiszen többségében ők is tanulták, de mit tanultak? És itt mutatkozott meg Budapest előnye. Budapest vezet. Vagy nagyon messze kell lenni tőle, vagy itt kell lenni. A magyar embernek rang volt Budapesten vásárolni. Az élet nem kínált meg azzal a lehetőséggel, hogy Budapesten építhessük meg áruházunkat, és hiába szerettük volna átadni a csodát, nem sikerült. Székesfehérvár túl közel van, és kevés lehetőséggel a különleges kínálatok terén, ezért a főváros közelsége elvette a másra fogékony kereskedők kedvét, és szomorúan látom, hogy azok, akik felvállalták a különleges lakberendezési termékek forgalmazását, feladták. A fehérvári ember eljön Budapestre, vagy elmegy máshova, ha úgy dönt, hogy lakberendezőt foglalkoztat. A senki nem lehet próféta saját hazájában mondás észrevételem szerint városunkban is érvényesül, de, mint fehérvári lakos sokat dolgozom Budapestre, és az ország más területeire is.

Ezért volt óriási lépés, hogy létrejött a vándorkiállítás, és a mai napig élvezem azt a csodát, hogy ez a kiállítás nem maradt látogatók nélkül. A megnyitót tartó két elismert szakember, Vásárhelyi János és Deák László varázsa, a mívesen elkészített tablók a rendezők gondossága eredménnyel járt, és a meghirdetett kéthetes nyitva tartást meg kellett hosszabbítani egy héttel az érdeklődésre való tekintettel. Tisztelet és elismerés azoknak a szakembereknek, akik megőrizték a szakma becsületét, és tisztelet azon iskolák létrehozóinak, akik ezt a képzést felvállalták, és arra törekednek, hogy valóban szakembereket képezzenek. Tisztelet azon keveseknek, akik a lakberendezői szakma létjogosultságát, fontosságát, az ebben való hitet nem adták fel. Őszintén remélem, hogy a vándorkiállítással nem lesz vége egy elkezdődött folyamatnak, és a lakberendezői szakma nemcsak az amerikai filmek irigyelt, jó megjelenésű hölgyeit jelenti a nagyközönség számára. Ehhez kívánok összetartást Budapest és az úgynevezett vidék között, és megértést az építészek és a lakberendezők között. Köszönöm, hogy meghallgattak. Demeterné Pápai Erzsébet 2006-11-25.