ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére



Hasonló dokumentumok
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) Fax: (88) ELŐTERJESZTÉS

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, Veszprém, Kossuth u. 10.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A 116/2005. (XI. 10.) MÖK határozat 1. számú melléklete

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

2. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény bankszámlájának, adószámának nyitásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

111/2008. (VII. 15.) MÖK határozat

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

134/2011. (VI. 23.) MÖK

153/2011. (VIII. 16.) MÖK

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 5. A megszüntetésre kerülő költségvetési szerv megszűnésének ideje:

16 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE május 2. ALAPÍTÓ OKIRAT

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

E l ő t e r j e s z t é s a Közgyűlés 2006.szeptemberi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Előterjesztés. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptemberi ülésére

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének november 13-ai ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Székhelye: 8200 Veszprém, Kossuth u. 10.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90 -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 29-i ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 13-ai ülésére

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés


Tisztelt Képviselő-testület!

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 07- i rendkívüli ülésére

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

30/2007. (III. 22.) Kgy. határozat

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Határidő: július 1. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

225/2011. (XII. 15.) MÖK

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

megnevezésű szakfeladatot átsorolja az alaptevékenységek közé és

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

93/2007. (VI. 14.) MÖK határozat 2. számú melléklete MEGSZÜNTETŐ OKIRAT

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

5. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság, 01/184/2009. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés Alelnökének

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

E L Ő T E R J E S Z T É S

E l ő t e r j e s z t é s

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

118/2007. (XII. 5.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása

33/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat. Baranya megye gyógypedagógiai intézményrendszerének komplex átszervezése

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

Javaslat az Illyés Gyuláné Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítására

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Átírás:

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/79-14/2007. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Tárgy: A Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon megszüntetése, és a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága szervezetének módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Az előterjesztés készítésében részt vett: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Iroda Sándor Tamás irodavezető Dr. Radovits Tiborné gyermekvédelmi szakreferens Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Oktatási és Közművelődési Iroda Vörös Kálmán irodavezető Borbás Zsófia közoktatási referens Az előterjesztést megtárgyalta: Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság

Tisztelt Közgyűlés! Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 4/2007. (II. 22.) MÖK határozata 1. pontjában a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (8435 Gic, Nagy Lajos utca 12., OM azonosító: 038575) 19 fős dolgozói létszámleépítéséről döntött. A döntésre a racionálisabb és gazdaságosabb, a pénzügyi lehetőségekhez jobban igazodó feladatellátás érdekében került sor. A gici többcélú közoktatási intézmény középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekek általános iskolai oktatását látja el, valamint készségfejlesztő speciális szakiskolát és kollégiumot is működtet. Az intézmény önálló szakmai egysége a négy lakásotthonból álló különleges gyermekotthon, mely a gyermekvédelmi szakellátórendszer szerves részét képezi. A megyeszéli településen működő intézmény iskolája leginkább a gyermekotthonban élő gyermekek oktatását látja el, rajtuk kívül csak kis számú családi hátterű gyermek jár oda. Az általános iskola alsóbb osztályainak működtetésére már évek óta nem volt igény az ilyen korú gyermekek hiányában. A magasabb évfolyamokon is alacsony létszámú osztályok működnek, az iskola tanulói létszáma jelenleg is csak 39 fő. Kihasználtsága tehát nem megfelelő, fenntartása így nem rentábilis. A gyermekotthoni részleg kihasználtsága 90 % körüli, jelenleg is csak 5 üres férőhelye van. A közgyűlés a dolgozói létszámleépítésről való döntésével gyakorlatilag az intézmény iskolájának tanév végével történő megszüntetését, és a gyermekotthoni egységének a megye gyermekvédelmi intézményébe való beolvasztását is elhatározta. A többcélú közoktatási intézmény megszüntetésével az iskola feladatát átveszik a megye hasonló profillal működő intézményei, míg a különleges gyermekotthon a lakásotthonokat működtető Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága egységeként változatlanul tovább működik Gicen. A jelenleg Gicen tanuló gyermekek közül a 2007/2008. tanévben 7., 8., 9. és a 10. osztályba járók iskoláztatása Pápán, a Balla Róbert Téri Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában folytatódik. A gyermekek elhelyezése változatlan marad, továbbra is a gici lakásotthonokban élhetnek. A napi iskolába járáshoz a szállításukat jármű és kísérő biztosításával szükséges megoldani (az igazgatósághoz átkerülő mikrobusz, illetve a támogató szolgálat igénybevételének a segítségével). A 11. osztályosok (szakképző évfolyam) iskoláztatása kollégiumi elhelyezéssel a veszprémi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium megnevezésű intézményben történik. A kollégiumban csak az iskolai napokon kapnak elhelyezést, lakóhelyük továbbra is a jelenlegi lakásotthonok maradnak. Szállításukról szintén gondoskodni szükséges. A 12. évfolyamon (szakképző évfolyam) tanulóknak lehetőségük lesz Gicen befejezni az ott elkezdett szakmák megszerzését. A készségfejlesztő szakképzés Gicen való folytatására a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium kihelyezett osztályaiként kifutó jelleggel egy tanév időtartamra kerül sor. A tanulók elhelyezése továbbra is a lakásotthonokban történik, míg az oktatást a jelenleg kollégiumként működő épületben némi átalakítást követően javasolt végezni. A gici kihelyezett szakképző osztályok működtetésének 7 fő a szakember szükséglete.

3 A 2008/2009. tanévtől a készségfejlesztő szakképzésben résztvevő valamennyi 11. és 12. osztályos tanuló iskoláztatását és kollégiumi elhelyezését már a veszprémi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium, mint a megszűnő Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon egyik jogutód intézménye végzi majd. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. (6) bekezdése értelmében közoktatási intézmény megszüntetése előtt ki kell kérni az Országos Szakértői Névjegyzékben szereplő szakértő véleményét. A felkért szakértő egyetértett az intézmény megszüntetésével, véleményét az 1. számú melléklet tartalmazza. A Gicen működő 4 lakásotthon működtetésére a gyermekvédelmi rendszernek szüksége van, így a jelenleg ezeket működtető intézmény megszüntetésével a gyermekotthoni egységnek a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatóságába mint a megszűnő Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon másik jogutódjába történő beolvasztása javasolt. A gyermekvédelmi intézmény részeként önálló szakmai egységet alkotva működhet a továbbiakban is. Az ellátottak szempontjából is fontos, hogy a sok változás mellett a lakhely, a gondozók, illetve a társak lehetőleg ne változzanak. A fogyatékos gyermekeknek és fiataloknak ugyanis a biztonságot az állandóság adja. A gici Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon megnevezésű intézmény két jogutód intézmény megjelölésével szűnik meg. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága lesz a különleges gyermekotthoni egység jogutódja, és használatába kerül az intézményegység által használt lakásotthoni vagyon, valamint a jelenleg kollégiumként használt ikerház egyik része (iroda céljára), és az intézmény lesz a gyermekotthoni dolgozók munkáltatója. A Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium megnevezésű intézmény lesz a közoktatási intézményegység (iskola) jogutódja, használatába kerül a jelenleg kollégiumként használt ikerház másik része (szakiskolai oktatás céljára), és a Gicen lévő telephely dolgozóinak munkáltatója lesz. A Gic, Nagy L. u. 12. szám alatti iskola épülete, illetve a vele egy helyrajzi számon lévő ingatlanok (hrsz: 157/1.), valamint a Gic, Nagy L. u. 17. szám alatti szolgálati lakás (hrsz: 18) használati joga a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatalhoz kerül át. Ezt a döntést indokolja az intézmény megszüntetése következtében használaton kívül kerülő épületek adta feladat, mármint a nevezett ingatlanok őrzése, állagmegóvásának biztosítása, illetve más célú hasznosításukról, vagy további sorsukról való döntés előkészítése. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága intézményrendszere a jogutódlás során ismételten áttekintésre került. Az intézménybe beolvasztásra kerülő különleges gyermekotthon továbbra is a fogyatékos, gyermekvédelmi gondoskodás alatt élő gyermekeket, és fiatal felnőtteket látja el. A jogutód intézményben is önálló szakmai egységet alkot. A jelentős mértékű gondozotti létszámcsökkenés miatt szükségessé vált az intézményi férőhelyek kihasználtságának folyamatos felülvizsgálata. A szükséges férőhelyek számának az ellátandó gondozottak számához való alakítása során a lakásotthonok számának csökkentése mindenképpen indokolt.

4 Az intézmény 20 lakásotthona közül a Dudar, Kiss I. u. 8. szám alatti lakásotthon 2006. december 31-ei hatállyal befejezte működését, így az intézménynek ezt a telephelyét az alapító okiratból is törölni szükséges. Az ellátotti létszám további csökkenése újabb lakásotthon bezárását teszi indokolttá, így 2007. július 31-ei hatállyal a Veszprém-Gyulafirátót, Kastélykert u. 2. szám alatti lakásotthon megszüntetése javasolt. A lakásotthonok számának csökkenése a szakmai egységek számának csökkenését is maga után vonja. Így 2007. július 31-ei hatállyal fél szakmai egység megszüntetése is javasolt. A fenti megszüntetések miatt szükségessé váló dolgozói létszámleépítésről a 4/2007. (II. 22.) MÖK határozat 1. pontjában a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága megnevezésű intézményt érintően már döntés született. A megszűntetett lakásotthont, mint az intézmény telephelyét az alapító okiratból is törölni szükséges. A működésből kivont lakásotthonok épületének használati jogát a közgyűlés az intézménytől megvonja, és a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatalnak adja azzal, hogy a más célú hasznosításukról, illetve további sorsukról szóló döntést készítse elő. Az 1997. évi XXXI. törvény 121. (1) bekezdése alapján a megyei gyámhivatal véleményezi az önkormányzati ellátórendszerek átalakítására vonatkozó javaslatokat, és szükség esetén kezdeményezi a javaslatok megváltoztatását. Nevezett jogszabály (2) bekezdése értelmében pedig az önkormányzat köteles kikérni előzetesen a megyei gyámhivatal véleményét, ha személyes gondoskodást nyújtó intézményt kíván megszüntetni. A fentiek értelmében a tervezett intézkedésekről szóló tájékoztatás véleményezésre megküldésre került a Közép-Dunántúli Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatal Veszprém Megyei Területi Kirendeltség vezetőjének. Véleményéről az előterjesztés tárgyalásakor szóbeli tájékoztatást adok. Tisztelt Közgyűlés! Az előterjesztés megtárgyalását követően kérem az alábbi határozat javaslat elfogadását:../2007. (IV. 19.) MÖK határozat: 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 31-ei hatállyal a mellékelt megszüntető okiratban foglaltak szerint megszünteti a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (8435 Gic, Nagy Lajos utca 12.) megnevezésű önállóan gazdálkodó költségvetési intézményét. Jogutódlással a különleges gyermekotthoni szakmai egységét 2007. augusztus 1-jei hatállyal beolvasztja a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága (8200 Veszprém, Szeglethy u. 1.) megnevezésű, a közoktatási intézményegységét (az iskolát) pedig a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium (8200 Veszprém, Tüzér u. 44.) megnevezésű, önállóan gazdálkodó költségvetési intézménybe.

5 A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy az intézmény megszüntetéséről szóló megszüntető okiratot (2. számú melléklet) a törzskönyvi nyilvántartást vezető szervnek küldje meg. A közgyűlés utasítja a megyei főjegyzőt, hogy a megszűnésből eredő változásokat a vagyonkataszterbe és a vagyonrendelet függelékén vezesse át. Határidő: 2007. július 31., illetve a megszűntető okiratok megküldésére: 2007. április 27, az átvezetésekre: 2007. augusztus 8. Felelős: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az intézmény megszűnése miatt 2007. július 31-ei hatállyal visszavonja a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon igazgatójának, Finta Jánosnak 2008. augusztus 15-éig szóló magasabb vezetői megbízását. Határidő: 2007. július 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megköszöni a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon igazgatójának, Finta Jánosnak a többcélú közoktatási intézményben végzett, jó színvonalú vezetői munkáját. Határidő: azonnal Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. július 31. napjával megszünteti a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága fél szakmai egységét, és az intézmény által működtetett, Veszprém-Gyulafirátót, Kastélykert u. 2. szám alatti lakásotthont. A közgyűlése módosítja a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága alapító okiratát azzal, hogy a már korábban megszüntetett Dudar, Kiss I. u. 8. szám alatti, illetve a Veszprém-Gyulafirátót, Kastélykert u. 2. szám alatti lakásotthon rendszerből való kivonása miatt törli azokat az intézmény telephelyeinek felsorolásából, és egyidejűleg megvonja az intézménytől azok használati jogát. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a módosított alapító okirat érintettek részére történő megküldéséről gondoskodjon. Határidő: a dudari lakásotthon esetében az alapító okirat módosítására azonnal, míg az egyéb rendelkezések esetében 2007. augusztus 1. az alapító okirat megküldésére 2007. május 4. Felelős: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző

6 5. A közgyűlés 2007. augusztus 1-jei hatállyal módosítja a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága, valamint a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium megnevezésű jogutód intézmények alapító okiratait a 3.számú és a 4. számú mellékletek szerint. A közgyűlés felkéri a megyei főjegyzőt, hogy a módosított alapító okiratok érintettek részére történő megküldéséről gondoskodjon. Határidő: 2007. augusztus 1., illetve az alapító okirat megküldésére 2007. május 4. Felelős: Dr. Zsédenyi Imre megyei főjegyző 6. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a gyermekotthoni egységnek a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatóságába történő beolvasztása következtében az intézmény 125 fős dolgozói létszámát 2007. augusztus 1-jétől 27 fővel, 152 főre növeli, míg a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium dolgozói létszámát a gici kihelyezett szakképző osztályok működtetése miatt 106 főről 7 fővel 113 főre emeli. A közgyűlés felkéri a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága és a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium vezetőit, hogy az intézmények Szervezeti és Működési Szabályzatát a változásoknak megfelelően dolgozzák át, és jóváhagyásra terjesszék a Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság, illetve az Oktatási, Ifjúsági és Sport Bizottság elé. Határidő: 2007. augusztus 1. a létszámváltozások költségvetési rendeletben való átvezetésére a közgyűlés 2007. júniusi ülése, illetve az SZMSZ benyújtására 2007. augusztus 31. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Horváth Lívia igazgató Dörnyeiné Barabás Éva igazgató Veszprém, 2007. április 3. Lasztovicza Jenő távollétében Talabér Márta s. k.

1. számú melléklet Szakértői vélemény a gici Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon tervezett átszervezéséről Készítette: Malomvári Klára közoktatási szakértő 004824-02

8 A szakértői vélemény összeállításában a rendelkezésre álló információk alapján az alábbi szempontok mentén vizsgálódtam: jogszerűség szakszerűség megvalósíthatóság Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (8435 Gic, Nagy Lajos utca 12., OM azonosító: 038575) megszüntetését tervezi a 2006/2007-es tanév végén. Helyzetkép: Jelenleg az iskolába járó tanulók teljes létszáma 39 fő, mind a 39 tanuló értelmileg akadályozott (középsúlyos értelmi fogyatékos). A kollégiumi férőhelyek száma 25, kihasználtsága az ötven százalékot sem éri el. A pedagógusok létszáma 13 fő, az egyéb munkakörben dolgozók létszáma 11 fő. A tanulók létszáma a következők szerint oszlik meg: Tanulók létszáma 2006/2007 6. osztály 3 fő 7. osztály 3 fő 1 csoport 8. osztály 2 fő 9. osztály 4 fő 1 csoport 10. osztály 5 fő 1 csoport 11. osztály 13 fő 2 csoport 12. osztály 9 fő 1 csoport A tanulócsoportok száma 6. A 6. 7., 8. osztályos tanulók oktatása egy tanulócsoportban történik. A 9. és a 10. osztályos tanulók is egy-egy tanulócsoportot alkotnak, a 11. osztályosok kettő, míg a 12. osztályos tanulók szintén egy tanulócsoportot alkotnak. Szakértő összefoglalás A helyzetkép ismeretében és a törvényi elemzés összefüggéseiben a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (8435 Gic, Nagy Lajos utca 12., OM azonosító: 038575) megszüntetésével egyetértek és támogatom a következő indoklással.

9 1. Jogszerűen jár el a fenntartó. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. módosított 26. -ának (1) bekezdése kimondja, hogy az általános iskolának nyolc évfolyama van, továbbá a 26. -ának (3) bekezdése kimondja, hogy az alapító okirat szerint nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal működő általános iskola másik nyolc évfolyammal működő általános iskola vagy legalább hat évfolyammal működő gimnázium tagiskolájaként látja el feladatait. Mindezen szabályok betartására a Kt. 133..-ának (3) bekezdése határoz meg átmeneti szabályokat, mely többek között kimondja, hogy a 7. illetve 8. évfolyamon az egyes osztályok tanulói létszámának el kell érnie a maximális létszám ötven százalékát, vagyis a 15 főt, tehát osztályonként kell meglennie a 15 főnek. (meg kell azonban jegyezni, hogy elkerülte a törvényalkotó figyelmét az, hogy a Kt. III. számú melléklet az 1993. évi LXXIX: törvényhez II. részében az osztályok, csoportok szervezése 3. pontjában található meghatározás: az óvodai csoport, iskolai osztály, kollégiumi csoport létszámának számításánál kettő, a testi, érzékszervi és középsúlyos értelmi fogyatékos, továbbá az autista gyermeket, tanulót, pedig három gyermekként, tanulóként kell számításba venni. ) A fenti adatokat tekintve nyilvánvalónak látszik, hogy a 7. és a 8. osztályok létszámai nem érik el osztályonként a 15 főt. Ezért a fenntartó kötelessége a Kt. 133..(3) alapján a 2006. évi LXXI. törvény 5. -ának megállapított Kt. 26. -ának (3) bekezdése alapján 2008. augusztus 31-ig gondoskodjon a nyolc évfolyamnál kevesebb évfolyammal működő általános iskolának tagintézménnyé történő átalakításáról vagy az általános iskolai feladatok iskolafenntartás nélkül történő megoldásáról. 2. Szakszerű, mert a fenntartó maximálisan igyekszik a szakmai érveket figyelembe venni az átszervezésben, és a gyermekek számára a fenntartói lehetőségeit tekintve a legjobb megoldásokkal élni: két városi intézményben oktatás, amely azonos iskolatípusú jó a tanulók napi szállítása kísérővel Gicről Pápára jó a gyermekek elhelyezése lakásotthonban illetve kollégiumban jó a fokozatosság elve a kifutó évfolyamot tekintve jó A tanulók iskolai nevelését-oktatását a 2007/2008-as tanévben az alábbiak szerint biztosítja a fenntartó: A 7., 8., 9. és 10. osztályosok számára Pápán, a Balla Róbert Téri Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában szervezi meg a tanítást, a tanulók elhelyezését, pedig a gici lakásotthonokban tervezi, szállításukhoz járművet és kísérőt biztosítanak. A 11. osztályosok (szakképző évfolyam) elhelyezése a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumban megoldott. A 12. évfolyamon tanulók számára Gicen biztosítják a képzést (kifutó), ami a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium telephelye lenne. A tanulók elhelyezése a lakásotthonokban történik, míg az oktatást a jelenlegi kollégium átalakításával tenné lehetővé. A 2008/2009-es tanévtől a szakképzésben résztvevő valamennyi 11. és 12. osztályos tanuló elhelyezését már a veszprémi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégiumban oldanák meg.

10 3. Megvalósíthatóság Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése körültekintően és átgondoltam készíti elő az intézmény átszervezését, megszüntetését. A fent vázolt feltételek mellett a tanulók és a szülők jogai nem sérülnek, mert a fenntartó oly mértékben gondoskodik a tanulók iskolázatásáról, elhelyezéséről és utaztatásáról, hogy az a szülőkre nem ró többlet terhet. Ami a tanulókat illeti az iskolaváltás, sem jelenthet gondot, hiszen együtt maradnak az új közösségben, azonos iskolatípusban folytatják tanulmányaikat. Az utaztatás sem probléma, hiszen nem kisiskolásokról van szó, életkorban tizenévesek, akiknek jó az, ha kitágul a világ, a kíséret megoldott. Kérem, a fenntartót, hogy a törvény által megkívánt egyeztetéseket és a vélemények beszerzését célzó eljárást folytassa le döntése meghozatala előtt, és a közalkalmazottakat érintő kérdésekben a legkedvezőbb intézkedéseket tegye meg! Végezetül a szakértői véleményben megfogalmazottak alapján egyetértek és javaslom a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (8435 Gic, Nagy Lajos utca 12., OM azonosító: 038575) megszüntetését. Velence, 2007. március 29. Malomvári Klára közoktatási szakértő

2. számú melléklet MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (Gic, Nagy L. u. 12.) önálló jogi személyiségű, önállóan gazdálkodó költségvetési szerv megszűntetéséről A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90. (1) bekezdés c.) pontja alapján a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon megnevezésű költségvetési intézményét 2007. július 31-ei hatállyal megszünteti. A megszűnő költségvetési intézmény székhelye: 8435 Gic, Nagy L. u. 12. alaptevékenysége: általános iskolai oktatás szakiskolai oktatás, szakképzés, szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással egyéb tevékenysége: intézményi vagyon működtetése gazdálkodási jogköre: önállóan gazdálkodó költségvetési szerv felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése alapító szerve: Minisztertanács vezetőjének kinevezési rendje: pályázat útján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése bízza meg A megszűnő intézmény feladatai, és a feladat ellátását szolgáló vagyon a Veszprém Megyei Önkormányzat határozata alapján a két jogutód intézményhez kerül. A Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága (8200 Veszprém, Szeglethy u. 1.) lesz a különleges gyermekotthoni egység jogutódja, és hozzá kerül az intézményegység által használt vagyon. Így a megszűnő intézmény alábbi, 8435 Gic, Petőfi u. 3. hrsz.: 120/1 8435 Gic, Petőfi u. 5/A. hrsz.: 121 8435 Gic, Nagy L. u. 12. hrsz.: 157/2 8435 Gic, Nagy L. u. 30. hrsz.: 170/2 8435 Gic, Nagy L. u. 46. hrsz.: 169/4 telephelyei, valamint a telephelyen végzett tevékenységhez használt valamennyi ingó vagyon ezen jogutód intézmény használatába kerül. A jogutód intézmény ellátja a megszűnő intézmény alapfeladatai közül a 85310 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással szakfeladatai közül a 75195-4 Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 85314-7 Nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás 55241-1 Munkahelyi vendéglátás feladatokat.

12 A Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium (8200 Veszprém, Tüzér u. 44.) megnevezésű intézmény lesz a közoktatási intézményegység (iskola) jogutódja, és hozzá kerül a szakiskola által használt vagyon. Így a megszűnő intézmény alábbi, 8435 Gic, Petőfi u. 5/B. hrsz.: 121 telephelye, valamint a szakiskolai oktatási és a szakképző tevékenységhez használt valamennyi ingó vagyon ezen jogutód intézmény használatába kerül. A jogutód intézmény ellátja a megszűnő intézmény alapfeladatai közül a 80220 Szakiskolai oktatás, szakképzés szakfeladatai közül a 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szállásnyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenység 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, általános iskolai nevelése, oktatása 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80513-5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása (szorgalmi időben) 85191-2 Anya-, gyermek- és csecsemővédelem 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: logopédiai ellátás, gyógytestnevelés 92403-6 Diáksport feladatokat. Az alaptevékenységből a továbbiakban nem kerül ellátásra: 80120 Általános iskolai oktatás A megszűnő intézmény székhelye, a Gic, Nagy L. u. 12. szám alatti ingatlan (hrsz.: 157/1), valamint a Gic, Nagy L. u. 17. szám alatti (hrsz.: 18) szolgálati lakás használati joga a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatalhoz (Veszprém, Megyeház tér 1.) kerül. A megszűnő intézmény közalkalmazottai és a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottak tekintetében a munkáltatói jogokat 2007. augusztus 1-jétől a két jogutód intézmény igazgatója gyakorolja a Veszprém Megyei Önkormányzat határozatában foglaltaknak megfelelő módon. Veszprém, 2007. április 19. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

13 Záradék: A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a /2007. (IV. 19.) MÖK határozatával a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon megszüntető okiratát jóváhagyta.

3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában, valamint A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 104. (1) bek. a.) pontjában foglaltak alapján a Veszprém Megyei Közgyűlés a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága alapító okiratát 2007. augusztus 1. napjától a következők szerint határozza meg. 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága Székhelye: 8200 Veszprém, Szeglethy u. 1. Telephelyei: Bakonynána, Kossuth u 117. Balatonalmádi-Vörösberény, Erkel F. u. 15. Lókút, Rózsa u. 5. Mezőlak, Bartók B. u. 9. Nyárád, Arany J. u. 52. Nyárád, Arany J. u. 88. Olaszfalu, Vörösmarty u. 48. Ősi, Ságvári E. u. 43. Pápa, Jeges u. 1./A. Pápa, Szabó E. u. 1./B. Pápa-Borsosgyőr, Szilfa u. 19. Pápateszér, Jókai M. u. 12. Városlőd, Kossuth L. u. 83. Várpalota, Krúdy Gy. u. 25. Zirc, Bakonybéli u. 1/A. Zirc, Hóvirág u. 69. Zirc, Munkácsy M. u. 3. Zirc-Aklipuszta, Kőris u. 22. Gic, Petőfi u. 3. Gic, Nagy L. u. 12. Gic, Nagy L. u. 30. Gic, Nagy L. u. 46. 2. Az intézmény alapítási éve: 2000. (Az intézmény 2006. január 1-től jogutódja a Bakonyi Gyermekvédelmi Igazgatóság (Zirc, Bakonybéli u. 1/A.) és a Pápa Környéki Gyermekvédelmi Igazgatóság (Pápa, Jeges u. 1/A.) megnevezésű intézményeknek. 2007. augusztus 1-jétől jogutódja a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (Gic, Nagy L. u. 12.) megnevezésű intézmény gyermekotthoni részlegének.) Az intézmény alapítója: Fenntartója, felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 3. Az intézmény típusa: gyermekvédelmi intézmény

15 4. Az intézmény alaptevékenysége, szakágazati besorolása: 85310 Szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti ellátás szállásnyújtással 5. Szakfeladatok száma és megnevezése: 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 85314-7 Nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás 75195-4 Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 6. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat tulajdonában és a Veszprém Megyei Lakásotthonok Igazgatósága használatában lévő ingatlan és ingó vagyon a mindenkori vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. 7. A vagyon feletti rendelkezési jog: A rendelkezésre álló vagyontárgyakat az intézmény feladatainak ellátásához szabadon használhatja a Veszprém Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyonkezelés-, gazdálkodás szabályairól szóló rendelet, valamint más hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően. 8. Vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény önálló jogi személy. Vezetője az igazgató, akit a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése határozott időre bíz meg. 9. Gazdálkodási jogköre: Az intézmény önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező, költségvetési szerv. 10. Vállalkozási tevékenysége: Nincs Veszprém, 2007. április 19. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke

ALAPÍTÓ OKIRAT 4. számú melléklet Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. -ában foglaltak és a 83/1997. (VI. 26.) MÖK határozat, a 79/1998. (IV. 30.) MÖK, a 86/2000. (VI.15.), a 37/2001. (IV.26.) MÖK határozat, a 60/2001.(VI. 7.), 13/2003. (II.13.), a 236/2003. (IX.11.), a 29/2004. (IV.22.), a 35/2005. (IV.21.), az 51/2006. (VI.15.), valamint a../2007. (IV.19.) MÖK határozat alapján a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium alapító okiratát a következő szerint határozza meg: 1. Az intézmény megnevezése: Kozmutza Flóra Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium OM azonosító: 038740 Székhelye: 8200 Veszprém, Tüzér u. 44. Telephelye: 8435 Gic, Petőfi Sándor utca 5/A, 5/B. 2. Az intézményalapítás éve: 1985 Az intézmény 2007. augusztus 1-jétől jogutódja a Sztehlo Gábor Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon (Gic, Nagy L. utca 12..) megnevezésű intézmény közoktatási részlegének. Alapítója: Fenntartója, felügyeleti szerve: Veszprém Megyei Tanács Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. 3. Az intézmény típusa: többcélú közoktatási intézmény (összetett iskola): gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény óvoda, általános iskola, készségfejlesztő speciális szakiskola és kollégium 4. Az intézmény alaptevékenysége: 80120 Általános iskolai oktatás 80220 Szakiskolai oktatás, szakképzés 5. Szakfeladatok száma és megnevezése: 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szállásnyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára 55136-0 Otthoni ellátás keretében biztosított különleges (gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai) gondozás 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) óvodai nevelése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók (középsúlyosan értelmi fogyatékos, autista) nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása

17 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 80511-3 Napköziotthoni, tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: logopédiai ellátás, konduktív pedagógiai ellátás, gyógytestnevelés 85191-2 Anya-, gyermek- és csecsemővédelem 92403-6 Diáksport 6. Évfolyamok száma: óvoda: 1 évfolyam általános műveltség megalapozása: 10 évfolyam szakképzés: 2 évfolyam autista csoport 7. Felvehető legmagasabb tanulólétszám: iskolába 140 fő kollégiumba 80 fő 8. A feladatellátást szolgáló vagyon: A Veszprém Megyei Önkormányzat által használatba adott ingatlan, ingó és egyéb vagyon. A gazdálkodáshoz rendelkezésre álló vagyon értékét a számviteli nyilvántartások alapján elkészített éves mérleg, a vagyoni állapotot az intézmény mindenkori éves leltára tartalmazza. 9. A vagyon feletti rendelkezési jog: A rendelkezésre álló vagyontárgyakat az intézmény feladatainak ellátásához szabadon használhatja a vonatkozó központi, a tulajdonosi jogszabályoknak megfelelően. 10. Az intézmény vállalkozási tevékenysége: Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 11. Az intézményvezető kinevezésének rendje: Az intézmény önálló jogi személy. Vezetője az igazgató, akit a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlés határozott időre bíz meg. 12. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Az intézmény teljes jogkörrel rendelkező önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, amely ellátja a részben önállóan gazdálkodó Csecsemő és Fogyatékos Személyek Otthona (8200 Veszprém, Tüzér u. 44.) pénzügyi, gazdasági feladatait az alapító okirat mellékletét képező megállapodás szerint. Veszprém, 2007. április 19. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke