Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Hasonló dokumentumok
Kimutatás a évi CXII.törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként Értékhatár: Szerződés időtartam:

Szerződő fél neve (Partner) ívóvíz szolgáltatás, szennyvízelvezetés Tettye Forrásház Zrt

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként Értékhatár: Szerződés időtartam:

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési terve 7. számú módosítás. Irányadó eljárásrend

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 5. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 6. sz. módosítása. nyílt vagy központosított. nyílt vagy központosított

1. A nettó Ft-ot elérő, vagy meghaladó szerződések ( ) Szerződés típusa (Kötelezettség-vállalás dokumentum típus)

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként Értékhatár: Szerződés időtartam:

Szerződő fél neve (Partner) Tettye Forrásház Zrt Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) B&B Impex Külkereskedelmi Kft.

Az Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása. Irányadó eljárásrend

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 1. sz. módosítása

Szerződés megnevezése (típusa)

2013. évi közérdekű adatok a évi CXII. törvény és a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján 1/5

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként Értékhatár: Szerződés időtartam:

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 2. sz. módosítása

KBT. 31. (1) BEKEZDÉS F) PONTJA SZERINTI KÖTELEZETTSÉGEK TELJESÍTÉSE

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

2014. szeptember - 5 M Ft feletti szerződések

2018. évben Közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések

012/2013.) Ki-Takarít Kft. (A teljesítés. BOG-ART Kft. (A /2013.) /2013.) igazolás szerint

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai. Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Állami Számvevőszék évi közbeszerzési tervének 4. sz. módosítása

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

2013. május - 5 M Ft feletti szerződések

KIMUTATÁS. Oracle Hungary KFT Kormányzati keretszerződés Program licencek

2011. december - 5 M Ft feletti szerzıdések

Állami Számvevőszék évi módosított közbeszerzési terve (4. módosítás)

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL PÉNZÜGYI FŐOSZTÁLY KIMUTATÁS A NETTÓ 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK ÁPRILIS 0l-I ÁLLOMÁNYÁRÓL

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÖTMILLIÓ FORINTOT ELÉRŐ, VAGY AZT MEGHALADÓ ÉRTÉKŰ SZERZŐDÉSEKRŐL

Tárgy Típus Érintett Partnerek Hatályba Lépés Lejárat Fizetési Mód Ellenérték Devizanem. Márton Áron Szolgáltató Iskolaszövetkezet

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

Az MVH - val szerződő fél megnevezése. A teljesítés szerződésszerű volt-e?

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

KIMUTATÁS év. Szerződés érvényességének. Szerződés kelte

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

2014. április - 5 M Ft feletti szerződések

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

2012. december 17. Visszaigazolt megrendelés Egyenruha vásárlás Kalocsai Konfekcióipari Kft

A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA évi KÖZBESZERZÉSI TERVE

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai. Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

2. melléklet 3.3. III. Közzétételi egység (nettó 5 millió forintot elérő vagy meghaladó értékű szerződések) Adatszolgáltató: ORFK

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság által kiszervezett tevékenységek a

Budapiért Kereskedelmi Zrt Irodai papírok, papíráruk Irodai papírok, papíráruk

XV. ker. Önkormányzat Egészségügyi Intézménye Főigazgató Főorvos

MICROSOFT MAGYARORSZÁG KFT. BANKKÖZI INFORMATIKA SZOLGÁLTATÓ RT.

módosítása Egészségmegőrző Program

I. Árubeszerzés. Jóváhagyom: Such György Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve

Szerződés értéke a. Szerződés megnevezése (típusa) kötő fél neve. Szerződés időtartama. alatt. Üzemanyagok közforgalmú üzemanyagkútnál történő

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Értékhatárt elért és összeszámítás alapján bekerülő szerződések partnerenként

az MVH évi szerződései szállítási szerződés Géptermi hálózati eszközök beszerzése az MVH részére I. ütem (NETH)

A társasággal szerződést kötő fél neve. Budapest Lízing Zrt. CIB Lízing Zrt.

Polgármesteri Hivatal Szerződés megnevezése, Szerződés tárgya

Kimutatás a évben kötött, nettó ,- Ft-ot. elérő vagy meghaladó szerződésekről

I. Árubeszerzés. Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (3* számú módosítással egységes szerkezetben)

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Az MFB Zrt. gazdálkodásával összefüggő - a közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó értékű december 4-én hatályos szerződések adatai

MiReHuKöz Nonprofit Kft. szerződései a évi CXII. Info tv. 1. sz. melléklete által meghatározott szempontok szerint

2015. április 01-től június 30-ig lezárult közbeszerzési eljárások

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ Technikai azonosító: AK évi összesített közbeszerzési terve (1.

2013. március - 5 M Ft feletti szerződések

2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése szerinti tájékoztatás

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

től a nettó 5 millió Ft feletti szerződések a Nyugat-magyarországi Egyetem

2015. április - 5 M Ft feletti szerződések

SZ01/2012/00016 Támogatás JÓZSEFVÁROSI ROMA ÖNKORMÁNYZAT működési támogatás

SZERZŐDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Az Országgyűlés Hivatala évi összesített közbeszerzési terve (5. számú módosítással egységes szerkezetben)

157/2006. (XII. 7.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Illetékhivatal átadás-átvételével kapcsolatos személyi és vagyoni intézkedések

Ft. Szerződés érvényességének vége. Szerződés nettó értéke. Sorszám Szerződéses partner neve Szerződést kötő szervezeti egység (KSH) Szerződés kelte

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

FŐTÁV Zrt évi közbeszerzési terv 1. sz. melléklet

A társasággal szerződést kötő fél neve. Budapest Lízing Zrt. CIB Lízing Zrt.

KIMUTATÁS. Szerződés lejárata Határozatlan Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Rektori tartalékkeret év

MÁV INFORMATIKA Zrt. - Daten-Kontor Kft HUF HUF MÁV INFORMATIKA Zrt.- MÁV INFORMATIKA Zrt.

2015. január 01-től március 31-ig lezárult közbeszerzési eljárások

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

Szerződés általános forgalmi adó nélkül számított értéke (eft) Szerződés megnevezése (típusa) A szerződés időtartama

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók

(5. számú módosítás) MFB Zrt évi Közbeszerzési Terv. Uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzés

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

MVH mentési rendszeréhez kapcsolódó licence konszolidáció elvégzése tárgyában (közbeszerzés)

Jóváhagyom: Such György főigazgató november 9. A szerződés teljesítésének várható időpontja / a szerződés időtartama

KIMUTATÁS. Szerződés lejárata

A évi CXXII. törvény 2.. (3). bekezdése szerinti szerződések adatai

Átírás:

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1052 Budapest, Ápáczai Csere János u. 10. 1. melléklet Kimutatás a 2011. évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként Partner megnevezése: ABT Hungária Könyvvizsgáló Kft. Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 946 400 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 950 000 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 126 500 Ellenőrzésben történő közreműködés ABT Hungária Könyvvizsgáló Kft. SUM 6 022 900 Partner megnevezése: ANALITIKA Számviteli-Tanácsadó Bt Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 471 608 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 671 506 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 618 180 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 626 600 Ellenőrzésben történő közreműködés ANALITIKA Számviteli-Tanácsadó Bt SUM 6 387 894 Partner megnevezése: ARTTECH PLUS KFT. Megrendelések 2016.12.15 2017.01.30 296 845 Alkonykapcsolók telepítése Vállalkozási típusú szerződés 2016.12.16 2017.01.23 1 426 200 Padlószőnyeg csere Vállalkozási típusú szerződés 2017.01.30 2017.10.30 5 315 000 Parketta felújítás ARTTECH PLUS KFT. SUM 7 038 045 Partner megnevezése: BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.10 2017.12.31 8 400 000 Multifunkcionális gépek karbantartása -Canon BRAVOGROUP RENDSZERHÁZ KFT. SUM 8 400 000 Partner megnevezése: COLORSPECTRUM KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.10 2017.12.31 8 300 000 Multifunkcionális gépek karbantartása -Konica COLORSPECTRUM KFT. SUM 8 300 000 1

Partner megnevezése: DANKA IRODATECHNIKAI KFT Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.10 2017.12.31 600 000 Multifunkcionális gépek karbantartása -Infotec Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.10 2017.12.31 12 100 000 Multifunkcionális gépek karbantartása -Rico DANKA IRODATECHNIKAI KFT SUM 12 700 000 Partner megnevezése: DELTA SYSTEMS KFT. Megrendelések 2016.12.12 2017.01.11 2 593 019 Asztali számítógépek beszerzése Vállalkozási típusú szerződés 2016.12.19 2017.02.01 3 535 496 Szerverek cseréje Vállalkozási típusú szerz 2017.03.16 2017.05.16 63 264 260 Notebook beszerzés DELTA SYSTEMS KFT. SUM 69 392 775 Partner megnevezése: DUNAHÁZ TÁRSASHÁZ Vállalkozási típusú szerződés 2006.12.05.. 3 000 089 Irodák üzemeltetési költsége Vállalkozási típusú szerződés 2006.12.05.. 3 634 231 Irodák üzemeltetési költsége DUNAHÁZ TÁRSASHÁZ SUM 6 634 320 Partner megnevezése: e-corvina Kft Vállalkozási típusú szerződés 2016.03.10 2021.03.10 29 744 000 Elektronikus iratkezelési rendszer e-corvina Kft SUM 29 744 000 Partner megnevezése: East-Audit Zrt. Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 922 580 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 760 180 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 763 040 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 683 260 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 683 040 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 682 820 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 686 560 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 685 020 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 686 120 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 764 580 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 774 700 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 684 800 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 786 800 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 784 600 Ellenőrzésben történő közreműködés East-Audit Zrt. SUM 24 348 100 2

Partner megnevezése: EDIMART KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.08.26 2018.08.25 28 844 116 Szakfordítás, szaktolmácsolás, lektorálás EDIMART KFT. SUM 28 844 116 Partner megnevezése: FŐV. KÖZTERÜLET-HASZNOSÍTÁSI TÁRSULÁS Vállalkozási típusú szerződés 2015.02.18 2017.12.31 7 961 916 Közterület-használati megállapodás FŐV. KÖZTERÜLET-HASZNOSÍTÁSI TÁRSULÁS SUM 7 961 916 Partner megnevezése: GRIFFSOFT INFORMATIKAI ZRT. Vállalkozási típusú szerződés 2015.12.29 2017.05.31 1 625 000 KIRA interfészmodul bevezetés, támogatás Vállalkozási típusú szerződés 2016.05.31 2017.05.31 4 243 000 Szoftverkövetés, Helpdesk szolgáltatás GRIFFSOFT INFORMATIKAI ZRT. SUM 5 868 000 Partner megnevezése: Inter-Computer-Informatika Zrt Vállalkozási típusú szerz 2017.03.01 2018.02.28 14 387 000 Levelező rendszerhez szükséges licensz beszerzése Inter-Computer-Informatika Zrt SUM 14 387 000 Partner megnevezése: Jánosik és Társai Kft. Vállalkozási típusú szerződés 2015.08.06 2017.08.05 22 286 349 Teljeskörű takarítási feladatok ellátása Vállalkozási típusú szerződés 2016.09.15 2018.09.14 20 580 514 Irodaházak karbantartása Jánosik és Társai Kft. SUM 42 866 863 Partner megnevezése: K2 Consulting Hungary Kft. Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 953 240 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 956 120 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 954 200 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 954 520 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 959 320 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 953 240 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 179 680 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 210 230 Ellenőrzésben történő közreműködés K2 Consulting Hungary Kft. SUM 16 120 550 3

Partner megnevezése: KONTORG AUDIT KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 498 125 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 553 125 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 989 200 Ellenőrzésben történő közreműködés KONTORG AUDIT KFT. SUM 5 040 450 Partner megnevezése: KRISTÁLY-AUDIT KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 626 000 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 678 800 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 622 400 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 973 400 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 861 200 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 035 000 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 043 400 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 875 600 Ellenőrzésben történő közreműködés KRISTÁLY-AUDIT KFT. SUM 14 715 800 Partner megnevezése: MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Hitel- és a számlaszerződés 2015.01.02.. 11 600 000 Számlavezetési díj, tranzakciós illeték MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR SUM 11 600 000 Partner megnevezése: MAGYAR KÖZLÖNY LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. Megbízási típusú szerződés 2016.07.26 2017.04.30 1 156 501 Pénzugyi Szemle szerkesztői feladatok Vállalkozási típusú szerződés 2016.06.14 2017.04.30 11 770 546 Pénzügyi Szemle szakfolyóirat kiadása MAGYAR KÖZLÖNY LAP- ÉS KÖNYVKIADÓ KFT. SUM 12 927 047 Partner megnevezése: MAGYAR POSTA ZRT. Vállalkozási típusú szerződés 2014.09.22.. 9 755 535 Postai levél, küldemény feladások MAGYAR POSTA ZRT. SUM 9 755 535 Partner megnevezése: MCONET INTERNATIONAL KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2013.01.01 2017.12.31 1 104 000 ÁSZ Hírportál működtetése Vállalkozási típusú szerződés 2013.01.01 2017.12.31 744 000 Pénzügyi Szemle online működtetése Vállalkozási típusú szerződés 2014.01.01 2017.12.31 2 076 000 Idegen nyelvű ÁSZ hírportál Vállalkozási típusú szerződés 2015.03.26 2017.12.31 3 828 000 Weblap kialakítása, üzemeltetése Vállalkozási típusú szerződés 2016.12.29 2017.04.10 268 000 Honlap biztonsági fejlesztése Megrendelések 2017.03.16 2017.04.25 106 000 Honlap fejlesztése MCONET INTERNATIONAL KFT. SUM 8 126 000 4

Partner megnevezése: MOL NYRT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.04.01 2018.09.30 9 448 819 Üzemanyag beszerzés MOL NYRT. SUM 9 448 819 Partner megnevezése: MOORE STEPHENS K-E-S AUDIT KFT Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 913 340 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 911 420 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 913 820 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 918 620 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 927 260 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 938 780 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 980 540 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 775 820 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 860 780 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 860 780 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 862 220 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 836 780 Ellenőrzésben történő közreműködés MOORE STEPHENS K-E-S AUDIT KFT SUM 22 700 160 Partner megnevezése: MVM PARTNER ENERGIAKERESKEDELMI ZRT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.02.29 2017.02.28 6 565 950 Villamosenergia felhasználás Vállalkozási típusú szerz 2017.03.01 2018.02.28 15 599 660 Villamosenergia felhasználás MVM PARTNER ENERGIAKERESKEDELMI ZRT. SUM 22 165 610 Partner megnevezése: NEMZETI INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZOLG. ZRT Vállalkozási típusú szerződés 2012.01.01.. 30 706 644 Adatátviteli szolgáltatási díj NEMZETI INFOKOMMUNIKÁCIÓS SZOLG. ZRT SUM 30 706 644 5

Partner megnevezése: NOVELL Magyarország Kft Vállalkozási típusú szerződés 2016.12.01 2017.11.30 13 500 000 Novell support NOVELL Magyarország Kft SUM 13 500 000 Partner megnevezése: OPTICASH KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 530 500 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.21 2017.02.28 1 534 500 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2016.11.28 2017.02.28 1 553 500 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 1 962 200 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 147 200 Ellenőrzésben történő közreműködés Vállalkozási típusú szerződés 2017.02.06 2017.05.31 2 043 700 Ellenőrzésben történő közreműködés OPTICASH KFT. SUM 10 771 600 Partner megnevezése: RacioNet Számítástechnikai Zrt Vállalkozási típusú szerződés 2016.08.24 2017.01.15 15 232 000 Informatikai tanácsadás RacioNet Számítástechnikai Zrt SUM 15 232 000 Partner megnevezése: S&T CONSULTING HUNGARY KFT. Megrendelések 2016.12.22 2017.03.22 5 494 983 Hálózati eszközök felügyeletét ellátó eszköz beszerzése S&T CONSULTING HUNGARY KFT. SUM 5 494 983 Partner megnevezése: SEMMELWEIS EGYETEM Vállalkozási típusú szerződés 2015.03.27 2017.03.26 7 365 241 Foglalkozás egészségügyi szolgáltatás SEMMELWEIS EGYETEM SUM 7 365 241 Partner megnevezése: WOLTERS KLUWER KFT. Vállalkozási típusú szerződés 2002.01.01.. 7 303 000 Online CompLex termékek és Jogtár elérés WOLTERS KLUWER KFT. SUM 7 303 000 6