A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnökségének határozatai 2017. év 1/2017. január 10. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a 2017. évben megrendezésre kerülő Csillag versenyek kapcsán nem állapít meg nevezési díjat, így azon minden, érvényes versenyengedéllyel és sportorvosi igazolással rendelkező sportoló, akit a klubja (az MSZÚSZ tagszervezete) szabályosan lenevez, ingyenesen részt vehet.. 2/2017. január 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta az előterjesztett Gazdálkodási szabályzatot, valamint a szabályzat mellékletét képező, módosított Pénzkezelési szabályzatot, melyeket 2017. január 18-tól hatályba helyezte. Határidő: 2017. január 18. 3/2017. január 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége az előterjesztett Képesítési szabályzatot elfogadta és 2017. január 18-tól hatályba helyezte.
Határidő: 2017. január 18. 4/2017. január 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta az Orka SE nemzetközi versenyzési kérelmét az Delfinik and Iuventa Cup 2017 versenyre vonatkozóan utánpótlás (kombinációs kűr) és gyermek (kombinációs kűr és páros versenyszám) korosztályban, valamint kezdők kategóriájában. A versenyen való részvételhez az elnökség hozzájárul, és sok sikert kíván a versenyzőknek. 5/2017. január 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta az Orka SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 7th Austrian Youth Open versenyre vonatkozóan junior (kombinációs kűr és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség hozzájárul, és sok sikert kíván a versenyzőknek. 6/2017. január 17. sz határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta az Orka SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 17th Primorje Synchro Cup versenyre vonatkozóan junior
(kombinációs kűr és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség hozzájárul, és sok sikert kíván a versenyzőknek. 7/2017. január 18. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége az előterjesztett Leltározási szabályzatot elfogadta és 2017. január 19-től hatályba helyezte. Határidő: 2017. január 19. 8/2017. január 18. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége az előterjesztett Selejtezési szabályzatot elfogadta és 2017. január 19-től hatályba helyezte. Határidő: 2017. január 19.
9/2017. január 20. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége határozott arról, hogy Papp Norbertet változatlan munkakörben 2017. január 23-tól teljes munkaidőben, heti negyven órában foglalkoztatja. Határidő: 2017. január 23. 10/2017. január 24. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta az Orka SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2nd Greek Nireas Synchro Cup versenyre vonatkozóan gyermek (páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség hozzájárul, és sok sikert kíván a versenyzőknek. 11/2017. február 02. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Bohóchal Egyesület az Egészséges Gyermekekért tagfelvételi kérelmét és az egyesületet 2017. február 02-től a szövetség tagjai sorába felveszi. Munkájukhoz az elnökség sok sikert kíván.
12/2017. február 07. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége döntött a Gerevich ösztöndíj 2017. január 01.- december 31-ig történő felosztásáról, az alábbiak szerint: Natalia Tarasova 55.000 Ft Lukovszky Sarolta 30.000 Ft Rényi Luca 30.000 Ft Takács Angéla 30.000 Ft Dávid Janka 30.000 Ft 13/2017. február 08. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Dr. Bátorfi- Agria Kerékpár és Triatlon Klub tagfelvételi kérelmét és az egyesületet 2017. február 09-től a szövetség tagjai sorába felveszi. Munkájukhoz az elnökség sok sikert kíván.
14/2017. február 15. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta az Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2nd Greek Nireas Synchro Cup versenyre vonatkozóan gyermek (egyéni, páros és kombinációs kűr versenyszám) és utánpótlás (egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a Medúza 21 Sport Egyesülethez leigazolt versenyzők tekintetében- akik a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra kerültek- hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 15/2017. február 15. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a Masters szinkronúszás magyarországi adminisztrációjának biztosítása érdekében létrehozza a Masters Bizottságot, melynek tagjai Dr. Szőke Zsuzsanna- elnök, Dr. Fehérváry Olympia és Kobolák Gabriella tagok.
16/2017. február 15. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége kifejezi azon szándékát, hogy megfelelő financiális háttér esetén a 2018. évi FINA Junior Szinkronúszó Világbajnokságot a szövetség megrendezze. 17/2017. február 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége az előterjesztett Gyermekvédelmi szabályzatot elfogadta és azonnal, 2017. február 16-tól hatályba helyezte. 18/2017. február 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége az előterjesztett Sportegészségügyi szabályzatot elfogadta és azonnal, 2017. február 16-tól hatályba helyezte.
19/2017. február 22. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BVSC- Zugló nemzetközi versenyzési kérelmét a III. M.E.C. Cup (2017. április 07-09.) versenyre vonatkozóan gyermek (egyéni, páros és csapat versenyszám) és junior (egyéni, páros és csapat versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 20/2017. február 24. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség Elnöksége megállapítja, hogy Hámori Zsuzsanna, mint a H2O SE sportklub képviselője 2017. február 21. napján keltezett formanyomtatványon kérelmezte Czékus Eszter és Czegle Fanni versenyzők alábbi versenyeken történő indulását: - 2017. év március hónap 3-5 napján és Bonn helyszínen megrendezésre kerülő 28. German Open elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen. - 2017. év március hónap 10-12 napján és Párizs helyszínen megrendezésre kerülő 7. Open Make Up for Ever elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen,
Az elnökség megállapítja, hogy a hatályos versenyszabályzat 14. (3) bekezdésére tekintettel a kérelem elkésett, így annak elbírálása nem lehetséges. A kérelmeket a verseny időpontját megelőző 30 nappal kell az Elnökség elé terjeszteni, ezen versenyengedélyek 2017. február 21. napján érkeztek be a Magyar Szinkronúszó Szövetséghez elektronikus úton. 21/2017. február 24. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség Elnöksége megállapítja, hogy Hámori Zsuzsanna, mint a H2O SE sportklub képviselője 2017. február 21. napján keltezett formanyomtatványon kérelmezte Czékus Eszter és Czegle Fanni versenyzők alábbi versenyeken történő indulását: - 2017. év április hónap 28-30 napján és Tokió helyszínen megrendezésre kerülő Japan Open elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen, - 2017. év május hónap 26-28 napján és Spanyolország helyszínen megrendezésre kerülő Espana Sincro elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen, - 2017. év június hónap 09-11 napján és Görögország helyszínen megrendezésre kerülő Hellas Beatles Cup elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen, Az Elnökség a hatályos versenyszabályzat 14. (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel, miszerint fenti versenyeken a magyar válogatott csapat indulása előnyt élvez, így erre vonatkozóan sportszervezetek nevezését az Elnökség nem támogatja.
22/2017. február 24. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség Elnöksége megállapítja, hogy Hámori Zsuzsanna, mint a H2O SE sportklub képviselője 2017. február 21. napján keltezett formanyomtatványon kérelmezte Czékus Eszter és Czegle Fanni versenyzők alábbi versenyeken történő indulását: - 2017. év április hónap 22-23 napján és Csehország helyszínen megrendezésre kerülő Chech Open SS Championship elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen. - 2017. év június hónap 09-11 napján és Finnország helyszínen megrendezésre kerülő Finnish Open elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen. - 2017. év június hónap 30-július 2 napján és Svájc helyszínen megrendezésre kerülő Swiss Open elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen. - 2017. év március hónap 29-április 1 napján és Minszk helyszínen megrendezésre kerülő National Belarus Open elnevezésű nemzetközi szinkronúszó versenyen. A versenyeken való induláshoz az Elnökség hozzájárul. 3 igen szavazattal, egy nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadva 23/2017. február 28. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség Elnöksége megállapítja, hogy Hámori Zsuzsanna, mint a H2O SE sportklub képviselője 2017. február 21. napján keltezett formanyomtatványon kérelmezte Czékus Eszter és Czegle Fanni versenyzők alábbi versenyen történő indulását: - 2017. év július hónap 1-2 napján és Ausztria helyszínen megrendezésre kerülő 5. Austrian Open
Az Elnökség a versenyen való indulást nem támogatja abból adódóan, hogy az osztrák SUW klub és az osztrák szövetség vezetése között kialakult helyzet sajnálatosan csorbította a Magyar Szinkronúszó Szövetség nemzetközi hírnevét, így a versenyzők versenyeztetése Ausztriában súlyosan sérti a sportág nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésbe hozható hazai érdekeit. 24/2017. március 03. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a H2O SE nemzetközi versenyzési kérelmét a III. M.E.C. Cup (2017. április 07-09.) versenyre vonatkozóan gyermek (egyéni, páros és csapat versenyszám) és junior (egyéni és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 25/2017. március 09. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a H2O SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 7th Austrian Youth Open (2017. május 20-21.) versenyre vonatkozóan junior (egyéni és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
26/2017. március 13. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a III. M.E.C. Cup (2017. április 07-09.) versenyre vonatkozóan gyermek (egyéni, páros versenyszám) és junior (páros és csapat versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 27/2017. március 14. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége egyszeri rajtengedélyt ad Balikó Sárlott részére, aki a 2017. évi Orka Kupán (2017. március 17-19.) a BHSZE egyesület színeiben versenyezhet, melyhez a versenyző egyesülete, a Főnix SC is hozzájárul.
28/2017. március 14. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a szövetségi kapitány szakmai indokai alapján a válogatott masszőrének, Kozma Evelinnek a részvételét is támogatja a nemzeti csapat görögországi edzőtáborozása alkalmával (2017. április 07-17.), melyet belső forrásból kíván finanszírozni. 29/2017. március 21. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határoz, hogy aláírja az ülésen elhangzott módosításokkal a megállapodását a Nemzetközi Úszó Szövetséggel (FINA) a 2018-as FINA szinkronúszó világbajnokság budapesti megrendezését illetően. 4 igen szavazattal egyhangúan elfogadva 30/2017. március 21. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége műhelytámogatásban kívánja részesíteni a válogatott kerettag versenyzőket adó klubokat az alábbiak szerint: BHSZE 900.000 Ft BVSC 500.000 Ft Aqua SE 400.000 Ft H2O SE 400.000 Ft Római Sz. SE 300.000 Ft
SYNUS SC 200.000 Ft Kapos Dynamic SE 100.000 Ft Medúza 21 SE 100.000 Ft A kerettagoknál a 2017. március 1-i állapot, míg a sportolók egyesületének megállapítása a legutóbbi (2016. szeptember 01-30.) átigazolási időszakot követő adatok alapján került meghatározásra. Az elnökség 2017. április 21-i póthatáridőt szab a SZSZB részére, hogy a korábban kért a sportág utánpótlását biztosító műhelytámogatás pontrendszerét készítse el. Abban a nem várt esetben amennyiben nem készül el a műhelytámogatás objektív mérését biztosító pontrendszer, úgy az elnökség saját hatáskörben dönt a fennmaradó 4.100.000 forintos összeg felosztásáról. 4 igen szavazattal egyhangúan elfogadva 31/2017. március 21. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége 2017. május 27-én 12:00 órai kezdettel tartja éves rendes közgyűlését a Fővárosi Vízművek székházában (1134 Budapest, Váci út 23-27.). A közgyűlés napirendje: 1./ A Szakszövetség 2016. évi szakmai beszámolója 2./ Az Ellenőrző Testület beszámolója 3./ A Szakszövetség 2016. évi pénzügyi beszámolója (mérleg, közhasznúsági jelentés) 4./ A Szakszövetség 2017. évi szakmai terve 5./ A szövetségi negyedéves tagdíj összegének módosítása
6./ A Szakszövetség 2017. évi pénzügyi terve 4 igen szavazattal egyhangúan elfogadva 32/2017. április 03. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megtárgyalta Steiner Anna Borbála, a XXIV. Magyar Kupa versenyre (2017. április 21-23.) vonatkozó kérelmét és a versenyzőnek egyszeri rajtengedélyt ad, mellyel a hivatkozott versenyen a SYNUS SC színeiben vehet részt. A sportoló jelenlegi egyesülete, a Főnix SC mindehhez hozzájárul. 33/2017. április 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a H2O SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) és junior (egyéni, páros és kombinációs kűr versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
34/2017. április 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megtárgyalta a BHSZE kérelmét és Balikó Sárlott részére, a XXIV. Magyar Kupa versenyre (2017. április 21-23.) vonatkozóan egyszeri rajtengedélyt ad, mellyel a hivatkozott versenyen a BHSZE színeiben vehet részt. A sportoló jelenlegi egyesülete, a Főnix SC mindehhez hozzájárul. 35/2017. április 10. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a PSN Zrt. nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (páros és kombinációs kűr versenyszám) és junior (egyéni versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 36/2017. április 28. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Synchro Sopron SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (egyéni és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
37/2017. április 28. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Synchro Sopron SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 27. Delfinik and Iuventa Cup (2017. május 27-28.- Szlovákia) versenyre vonatkozóan utánpótlás (egyéni és páros versenyszám) korosztályban, valamint kezdő kategóriában (egyéni versenyszám). A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 38/2017. április 28. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége támogatási céllal, a magasabb szintű szakmai munka elősegítése érdekében a szövetség tagszervezetei számára (tagszervezetenként) az alábbi tárgyi eszközöket adja át kizárólagos használatra: 1 db Yamaha Stagepass 400i hangsugárzó 1 db Electro Voice UW 30 típusú víz alatti hangsugárzó 4 db Thera Band Foam roller TRX Home Gym (klubonkénti elosztás az alábbi táblázat szerint)
Ssz. Egyesület Előző szezon kiváltott VE kártyák TRX mennyiség 1 SYNUS SC 107 5 2 Főnix SC 82 5 3 BVSC 76 5 4 Orka SE 76 5 5 Aquatic Group 74 5 6 Kapos Dynamic SE 74 5 7 BHSZE 66 5 8 Medúza 21 SE 48 4 9 PSN Zrt. 44 4 10 Győri VSE 43 4 11 H2O SE 38 4 12 ESMTK 33 4 13 Római Sz.SE 33 4 14 Budaörs 32 4 15 FTC 28 3 16 Aqua SE 27 3 17 Kolibri SE 26 3 18 Korall SC 23 3 19 Budafóka 20 3 20 Sellők SE 20 3 21 Balatonfüred* 17 2 22 Sopron SE 14 2 23 Bátorfi Agria* 12 2 24 Bohóchal* 11 2 25 VUK 10 2 26 Debrecen* 2 1 VE szám Mennyiség 0-9 1 10-19 2 20-29 3 30-49 4 50+ 5 *Az újonnan felvett tagszervezetek esetében a 2017. március 31-ig beérkezett VE kérelmek alapján történt a meghatározás A támogatott eszközök tagszervezeteknek történő átadásának feltétele a tagszervezetek és a szövetség között megkötendő támogatási szerződés létrejötte, illetve annak mellékletét képező, a támogatási eszközök átadásáról- átvételéről szóló jegyzőkönyv felvétele. 3 igen és 2 nem szavazattal elfogadva
39/2017. április 28. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) és junior (páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván 3 igen és 2 nem szavazattal elfogadva 40/2017. május 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BHSZE nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (csapat és kombinációs kűr versenyszám) és junior (páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 41/2017. május 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BVSC nemzetközi versenyzési kérelmét a 17. Primorje Synchro Cup-Rijeka (2017. június 08-11.) versenyre vonatkozóan egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszámban, junior és utánpótlás korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
42/2017. május 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BVSC nemzetközi versenyzési kérelmét a III. MEC Cup (2017. június 16-18.) versenyre vonatkozóan egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszámban felnőtt korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 43/2017. május 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BVSC nemzetközi versenyzési kérelmét a III. MEC Cup (2017. június 16-18.) versenyre vonatkozóan egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszámban, utánpótlás korosztályban. Az Elnökség a hatályos versenyszabályzat 14. (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel, miszerint fenti versenyen a magyar válogatott csapat indulása előnyt élvez, így erre vonatkozóan sportszervezetek nevezését az Elnökség nem támogatja.
44/2017. május 09. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megtárgyalta Steiner Anna Borbála, a Hullám Kupa (2017. május 13.) és Delfin Kupa (2017. május 19-21.) versenyre vonatkozó kérelmét és a versenyzőnek egyszeri rajtengedélyt ad, mellyel a hivatkozott versenyeken a SYNUS SC színeiben vehet részt. A sportoló jelenlegi egyesülete, a Főnix SC mindehhez hozzájárul. 45/2017. május 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a XXIV. Magyar Kupa nemzetközi versenyt követően a szülők és Faraga Szilvia sportrendezvényhez nem méltó viselkedése miatt írásbeli figyelmeztetésben részesíti a Medúza 21 Sportegyesületet, valamint Faraga Szilvia edzőt. Továbbá a Medúza 21 SE, 2017. évben, a pontrendszer alapján megszerzett pontjaira 0,5-ös szorzó alkalmazása kerül meghatározásra. Az elnökség a közeljövőben javaslatokat tesz a versenyszabályzat módosítására, a nézők, edzők, versenyzők sportszerűtlen viselkedéseinek szankcionálására. 46/2017. május 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a szövetség 2016. évi szakmai beszámolóját, melyet elfogadásra javasol a 2017. május 27-i Közgyűlésen.
47/2017. május 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határoz, hogy a masters versenyzők esetében a 2017. évi FINA Masters világbajnokságra tekintettel rendkívüli átigazolási időszakot állapít meg a 2017. május 17-2017. június 30. időszakra vonatkozóan. 48/2017. május 16. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a Szakmai Szakfelügyelő Bizottság által javasolt, módosított egyesületi pontrendszert. A 2016/2017-es versenyszezonra már a módosított pontrendszer kerül alkalmazásra.
49/2017. május 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a SYNUS SC nemzetközi versenyzési kérelmét a III. MEC Cup (2017. június 17-18.) versenyre vonatkozóan páros versenyszámban felnőtt korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 50/2017. május 19. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a szövetség 2017. évi szakmai tervét, melyet elfogadásra javasol a 2017. május 27-i Közgyűlésen. 51/2017. május 19. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BHSZE nemzetközi versenyzési kérelmét az Austrian Youth Open (2017. július 1-2.) versenyre vonatkozóan egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszámban, gyermek korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
52/2017. május 19. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a szövetség 2017. évi pénzügyi tervét, melyet elfogadásra javasol a 2017. május 27-i Közgyűlésen. 53/2017. május 19. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a szövetség, Northford Consulting által készített 2016. évi pénzügyi beszámolóját (mérleg, közhasznúsági jelentés), melyet a 2017. május 27-i közgyűlés elé kíván terjeszteni elfogadásra. 54/2017. május 23. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét az Austrian Youth Open (2017. július 1-2.) versenyre vonatkozóan egyéni, páros és kombinációs kűr versenyszámban, gyermek korosztályban, valamint páros és
csapat versenyszámban felnőtt korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 3 igen 1 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadva 55/2017. június 07. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megtárgyalta a BHSZE kérelmét és Balikó Sárlott részére, a VII. Hungarian Open versenyre (2017. június 23-25.) vonatkozóan egyszeri rajtengedélyt ad, mellyel a hivatkozott versenyen a BHSZE színeiben vehet részt. A sportoló jelenlegi egyesülete, a Főnix SC mindehhez hozzájárul. 56/2017. július 08. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége jóváhagyta a XVII. FINA Vizes Világbajnokság előúszóinak személyi összetételét az alábbiak szerint: Egyéni technikai program: Fodor Adél (H2O SE) Egyéni szabad program: Takács Angéla (HUN) Páros technikai program: Vida Nikoletta- Vida Laura (Medúza 21 SE) Páros szabad program: Gerstenkorn Mira- Takács Angéla (HUN)
Csapat technikai program: BVSC- Zugló (Blaskó Lili, Vándor Csilla, Zala Borbála, Prokaj Orsolya, Fábry Ilona Klára, Pomlény Petra, Záhorszki Zoé, László Zsófia, vagy Juhász Emese) Csapat szabad program: BVSC- Zugló (Blaskó Lili, Vándor Csilla, Zala Borbála, Prokaj Orsolya, Kovács Hajnalka, Pomlényi Petra, Záhorszki Zoé, / Fábry Ilona Klára, vagy László Zsófia, vagy Juhász Emese) Kombinációs kűr: Magyar utánpótlás válogatott (Apáthy Anna, Belány Bodza, Buella Kinga, Farkas Linda Dóra, Gács Boglárka, Gerstenkorn Mira, Glofák Flóra Panna, Illés Lilla Jázmin, Kleinhappel Réka, Szabó Anna Viktória, Takács Angéla, Teravágimov Virág) 57/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta Natalia Tarasova szövetségi kapitány beszámolóját a 2017. évi FINA Világbajnokságról, valamint a COMEN Cup-ról.
58/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta Árkovics Petra válogatott edző beszámolóját a 2017. évi FINA Világbajnokságról. 59/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta Tringer Sára válogatott edző beszámolóját a 2017. évi COMEN Cup-ról. 60/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége, egyeztetve Natalia Tarasova szövetségi kapitánnyal úgy határozott, hogy 2017. december 31-ig a válogatottak nem vesznek részt külföldi nemzetközi versenyen. Amennyiben a klubok részt kívánnak venni nemzetközi versenyen, azt továbbra is a megszokott módon és formában kell kérelmezni a szövetségtől.
A szűkített válogatott keret tagjai együtt edzenek és versenyeznek a teljes szezonban, így klub színekben- idő hiányában- nem tudnak majd indulni versenyeken. 2017. szeptember végéig a szövetség tájékoztatja a klubokat a szűkített válogatott keretekről. 61/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy 1. Felkéri Cseh Krisztián urat, hogy posta fordultával küldje vissza a Porsche Hungária 2017/2018-as időszakra vonatkozó szerződéstervezetét. 2. Felkéri Cseh Krisztián urat, hogy készítsen szerződéstervezetet a Fővárosi Vízművekkel kötendő támogatásról. 3. Felkéri az összes elnökségi tagot, hogy ismeretségi körükben keressenek potenciális támogatókat. 4. Felkéri Kobolák Gabriellát, hogy egyeztessen Sass Katalinnal a Budapesti Úszó Szövetség elnökével, a szinkronúszó alszövetség meglétéről és a Főpolgármesteri Hivatal Sportosztálya által ígért támogatás lehívásáról.
62/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy 1. Felkéri Haranghy Csabát, hogy 2017. szeptember 15-ig tegyen javaslatot a 2018. évi Junior Szinkronúszó VB Szervező Bizottság struktúrájára és a felkérni szándékozott személyek nevére. 2. Felkéri Szabó Géza urat, hogy a marketing feladatokra kérjen be árajánlatot a Hello Event cégtől. 63/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége felkéri Iker Bernadett alelnök asszonyt, hogy haladéktalanul folytasson tárgyalásokat a 2017. december 31-én lejáró- a válogatott sportfelszerelését biztosító- Manta szerződés pótlására. A tárgyalások során a beszerzési áron kívül legyen hangsúlyos elem a vállalt szponzoráció mértéke is.
64/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség- illeszkedve a Bíró Bizottság képzési tervéhez- edző és versenybíró továbbképzést szervez, melynek időpontja 2017. október 28-29. Helyszín: Larus Rendezvényközpont- Budapest, vagy a Fővárosi Vízművek székhát- Budapest. A képzésen a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melynek végső határideje: 2017. október 05. 24:00 óra. A jelentkezéseket a hungary.synchro@gmail.com email címre várja a szövetség. 65/2017. szeptember 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határoz, hogy a 2017. október 6-8-i LEN Clinicre az alábbi személyeket delegálja, akiknek az utazási, valamint szállás/ ellátási k öltségét finanszírozza az EMMI támogatás keretösszegéig: Natalaia Tarasova
Kobolák Gabriella Árkovics Petra Takács Kornél Várnai Zsuzsanna Érsek Emese Horváthné Kovács Erika Faraga Szilvia Laski Vivien Felföldi Andrea 66/2017. szeptember 06. sz. határozat Molnár Andrea leveléből kiindulva az elnökség felkéri Kobolák Gabriellát és Natalia Tarasovat, hogy készítsen egy szakmai megoldás javaslatot a felvetett kérdésekre 2017. szeptember 11-ig.
67/2017. szeptember 12. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség 2017. október 14-15-én versenybírói alapképzést szervez, melynek a helyszíne a Fővárosi Vízművek (1134 Budapest, Váci út 23-27.) előadóterme lesz. Részvételi díj: 10.000 Ft/ fő Jelentkezési határidő: 2017. október 01. 24 óra Jelentkezni a szövetség hivatalos email címén (hungary.synchro@gmail.com) lehet. 68/2017. szeptember 12. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége kifejezi azon szándékát, hogy 2018 I. negyedévében Budapesten nemzetközi bíró képzést (FINA School) szervezzen. Az ehhez szükséges anyagokat a szövetségi iroda a FINA részére megküldi 2017. szeptember 22-ig.
69/2017. szeptember 12. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége kifejezi azon szándékát, hogy 2018 május 18-20-án Budapesten FINA Aristic Swimming World Series versenyt szervezzen. Az ehhez szükséges anyagokat a szövetségi iroda a FINA részére megküldi 2017. szeptember 15-ig. 70/2017. szeptember 27. sz. határozat A Szakmai Szakfelügyelő Bizottság (egyeztetve Natalia Tarasova szövetségi kapitánnyal) elkészítette- a Magyar Olimpiai Bizottság szempontrendszere alapján- a 2020-as XXXII. nyári olimpiai játékokra való felkészülés szakmai programját, melyet a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogad. 4 igen szavazattal elfogadva, Szakmai Szakfelügyelő Bizottság 71/2017. október 04. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a 2016/2017-es szezon egyesületi ranglistája alapján műhelytámogatásban részesíti az első tíz helyezett klubot az alábbi összegekkel: 1. H2O SE- 800.000 Ft 2. BVSC- Zugló- 700.000 Ft 3. BHSZE- 600.000 Ft
4. Kapos Dynamic SE- 500.000 Ft 5. Római Sz. SE- 400.000 Ft 6. Aqua SE- 300.000 Ft 7. SYNUS SC- 200.000 Ft 8. Orka SE- 200.000 Ft 9. Medúza 21 SE- 200.000 Ft 10. FTC- 200.000 Ft A támogatás végső elszámolási határideje 2017. december 01. 72/2017. október 05. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége módosította a Gerevich ösztöndíj felosztását a 2017. október 01- december 31. időszakra vonatkozóan az alábbiak szerint: Natalia Tarasova 55.000 Ft Hungler Szabina Mercédesz 30.000 Ft Péntek Lili Takács Angéla Dávid Janka 30.000 Ft 30.000 Ft 30.000 Ft
73/2017. október 6. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megtárgyalta a Sopron SE kérelmét, a XXV. Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság (2017. november 17-18.), valamint a 2017. évi Christmas Prize (2017. december 1-3.) versenyekre vonatkozóan és Götz Lilien részére egyszeri rajtengedélyt ad, mellyel a hivatkozott versenyeken a Sopron SE színeiben vehet részt. A sportoló jelenlegi egyesülete, a Medúza 21 SE mindehhez hozzájárul. 4 igen szavazattal elfogadva 74/2017. október 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Sopron SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Christmas Prize- Prága (2017. december 1-3.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (egyéni és páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván!
75/2017. október 06. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége meghatározta a 2017. évi Országos Bajnokságok helyszínét, az alábbiak szerint: Gyermek és Junior Országos Bajnokság- 2017. november 11-12.- Érd Aréna Utánpótlás és Felnőtt Országos Bajnokság- 2017. november 18-19.- Balatonfüred, Városi uszoda 76/2017. október 12. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a SYNUS SC nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Christmas Prize- Prága (2017. december 1-3.) versenyre vonatkozóan felnőtt (páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 77/2017. október 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Little Frogs- Szlovákia (2017. november 04.) versenyre vonatkozóan 12 éves és fiatalabb (kötelező versenyszám), valamint 10 éves és fiatalabb
(kötelező versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 78/2017. október 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Christmas Prize- Prága (2017. december 1-3.) versenyre vonatkozóan utánpótlás (páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) és felnőtt (páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 79/2017. október 17. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a Medúza 21 SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Crystal Cup- Belgrád (2017. december 2-3.) versenyre vonatkozóan 12 éves és fiatalabb (egyéni, páros, csapat és kombinációs kűr versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi
versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 80/2017. október 25. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a Szakmai Szakfelügyelő Bizottság nevét Szakmai Bizottságra módosítja, a bizottság összetételét- két tag lemondása kapcsán- pedig az alábbiakban határozza meg: Elnök: Árkovics Petra Tagok: Barkáné Lasky Vivien, Tringer Sára, Temesi Szandra, Rózsa Szandra, Faraga Szilvia, Horváthné Kovács Erika, továbbá a BHSZE részéről Gyenge Dóra vagy Felföldi Andrea (esetükben szavazati joggal csak egyikük rendelkezhet, szavazásra bocsájtott kérdéseknél).
81/2017. október 25. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a BHSZE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Flanders Synchro Open- Belgium (2017. november 25-26.) versenyre vonatkozóan 13 éves és fiatalabb (egyéni, páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében hozzájárul. A sportolóknak és edzőiknek az elnökség sok sikert kíván! 82/2017. október 26. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a Versenybíró Bizottság javaslatát és a bizottság személyi összetételét az alábbiak szerint módosította: Elnök: Kobolák Gabriella Tagok: Molnár Györgyi, Vízi Judit, Nyírfásné Kiss Réka, Várnai Zsuzsa
83/2017. október 27. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a szövetség által rendezett versenyek esetében határidőn túl beérkezett nevezést kizárólag a versenykiírásban meghatározott végső nevezési határidőt követő 24 órán belül fogad el, melynek egyszeri díja bruttó 30.000 Ft. A határidőn túli nevezés fenti díját az egyesületnek a nevezés beküldését követő 3 munkanapon belül kell kiegyenlítenie banki átutalással. A szövetség a díjról haladéktalanul számlát állít ki és elektronikusan megküldi az érintett klub részére. 84/2017. október 30. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége megvizsgálta a H2O SE nemzetközi versenyzési kérelmét a 2017.évi Christmas prize (2017. december 01-03.) versenyre vonatkozóan felnőtt (egyéni, páros versenyszám) korosztályban. A versenyen való részvételhez az elnökség a benyújtott nemzetközi versenyzési kérelmen felsorolásra került versenyzők tekintetében nem járul hozzá. 85/2017. november 23. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a Szakmai Bizottság javaslata alapján a 2017-es év felfedezettjének Kozma Emíliát (Medúza 21 SE), az év szinkronúszójának Kiss Szofit
(SYNUS SC) választotta. A sportolóknak (és edzőiknek) szeretettel gratulál az elnökség és további szép sikereket kíván. 86/2017. december 07. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége elfogadta a Szakmai Bizottság által előkészített 2018. évi versenynaptárat. 87/2017. december 07. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége a szövetségi kapitánnyal egyeztetve, meghatározta azon versenyek körét, melyen a nemzeti válogatott 2018. augusztus 31-ig bezárólag részt kíván venni. Az érintett versenyek korosztályonként: Felnőtt: Make Up For Ever French Open- FINA World Series (2018. március 08-11.); MEC Cup- FINA World Series (2018. május 11-13.); Budapest Open- FINA World Series (2018. május 18-20.); Espana Sincro- FINA World Series (2018. május 25-27.); Hungarian Open (2018. június 15-17.); LEN Európa- bajnokság (2018. augusztus 03-12.) Junior korosztály: Orka Kupa (2018. március 16-18.); 4th MEC Cup (2018. március 24-25.); Belarus Junior Open (2018. április 19-21.); Budapest Open- FINA World Series (2018. május
18-20.); Espana Sincro- FINA World Series (2018. május 25-27.); Hungarian Open (2018. június 15-17.); LEN Junior Európa- bajnokság (2018. június 27- július 01.); FINA Junior világbajnokság (2018. július 18-22.) Utánpótlás korosztály: Internationa Austrian Youth Open (2018. június 08-10.); Hungarian Open (2018. június 15-17.); COMEN Cup (2018. július 26-29.) 88/2017. december 13. sz. határozat A Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöksége egyszeri rajtengedélyt ad Hetényi Lili, Darvas Linett és Grandt Angéla részére, akik a 2017. évi Honvéd Kupán (2017. december 16-17.) a BHSZE egyesület színeiben versenyezhetnek, melyhez a versenyző egyesülete, a Főnix SC is hozzájárul. 3 igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadva