PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Hasonló dokumentumok
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Bajai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály évi hatósági ellenőrzési terve BK-01/NEO/2389-3/2018

A járások működését szabályozza:

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

Általános közzétételi lista II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok

A nyilvántartásba vett kereskedők, üzletek és szálláshelyek ellenőrzése

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Bajai Járási Hivatal Hatósági Osztálya

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Mosonmagyaróvári Járási Hivatal. A jogszabályban előírt adattartalommal nyilvántartás vezetése.

A mindenkori hatályos ágazati jogszabályok:

Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály. Igazságügyi Osztály. Áldozatsegítés

Ellenőrzések eredménye bírságoló határozatok. egészségvédelmi. kémiai terhelési bírságok (db) száma. száma (db) összege (Ft) Ellenőrzések eredménye

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály és járási hivatalok népegészségügyi osztályai évi ellenőrzési terve

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának évi országos hatósági ellenőrzési terve a kormányhivatalok népegészségügyi főosztályai számára

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának évi országos hatósági ellenőrzési terve a kormányhivatali népegészségügyi szervezeti egységek számára

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

Ágazati jogszabályok évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól,

A rendelet november 1-jén lép hatályba. A rendelet október 15-én lép hatályba

A magyar élelmiszerjoggal kapcsolatos érvényes elõírások jegyzéke (az agrárpiaci rendtartásból eredõ rendeletek nélkül, lezárva:

A Hivatal elsődlegesen az alábbi jogszabályok alapján látja el feladatait: - Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) évi CCIII. tv.

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok


Kivonatos jogszabálygyűjtemény vendéglátás számára március / a gyűjtemény csak tájékoztató jellegű /

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

ÜGYMENETLEÍRÁS KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSÉHEZ ÉS MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ

Kormányablak ügyintézéssel kapcsolatos jogszabályok

A szociális ellátórendszer ellátásai 2015 (Szociálpolitika) Dr. Mélypataki Gábor

A Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv hatósági ellenőrzési terve

6. számú melléklet AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉT SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE

A Kórház működését szabályozó legfontosabb jogszabályok

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységét meghatározó jogszabályok

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

2015. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE

Tiszasziget Község Önkormányzat Jegyzőjétől 6756 Tiszasziget, Szent Antal tér 10. Tel: , FAX: 62/

végrehajtási rendeletei hatálya alá tartozó hatósági ellenőrzésekkel és törvényességi ellenőrzésekkel kapcsolatos ügyekben a fővárosi és megyei

Tájékoztató a jogszabályváltozásokról

követelményekről szóló 22/2010. (V. 7.) EüM rendeletben Egészségügyben vagy iparban használt

a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyagés kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható

Győr-Moson-Sopron megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal évi országos hatósági ellenőrzési terve a szakmai irányítása alá tartozó szakigazgatási szervek számára

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

Járási hivatalok feladatköre

KIVONATOS JOGSZABÁLYGYŰJTEMÉNY KERESKEDŐK SZÁMÁRA FEBRUÁR 15. / A GYŰJTEMÉNY CSAK TÁJÉKOZTATÓ JELLEGŰ

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzőjének az Igazgatási Osztály feladatkörébe tartozó évi

ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI TÁJÉKOZTATÓ október 1-jétől

BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE ELLENİRZÉSI TERV 2012

A parlagfű mentesítés jogi háttere és a 2013-as szezon tapasztalatai

A Szentgotthárdi Közös Önkormányzati Hivatal évi hatósági ellenőrzési terve. Dr. Dancsecs Zsolt jegyző Oldal: 1 / 5

6.Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyezése. Pest Megyei Kormányhivatal népegészségügyi feladatokat ellátó illetékes járási hivatala.

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

A rendelet egyes rendelkezéseit kivéve a kihirdetését követő napon december 11-én lép hatályba. rendeletek. rendelet.

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG BEJELENTÉSE, MŰKÖDÉSI ENGEDÉLY KIADÁSA, MÓDOSÍTÁSA

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal évi hatósági ellenőrzési terve

Az egyéni vállalkozói tevékenység évi hatósági ellenőrzési terve

Az Önkormányzat alaptevékenységét meghatározó jogszabályok évi XV. törvény a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló,

Ágazati jogszabályok. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. Törvény (továbbiakban: Ákr.),

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

Az egyéni vállalkozói tevékenység évi hatósági ellenőrzési terve. Jóváhagyta: Dr. Vajda János hivatalvezető

Jogszabályok listája

A baromfi valamint a sertéságazatban igénybe vehető támogatáshoz szükséges hatósági bizonyítvány

FÖLDHASZNÁLATI BEJELENTÉSI ADATLAP

TERVEZET. A nemzetgazdasági miniszter. ./2012. (.) NGM rendelete

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal évi hatósági ellenőrzési terve

11. Szociális igazgatás

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

A járási törzshivatal január 1. napjától ellátja: 1.) Okmányirodai feladatok teljes köre (lakcímnyilvántartás, útlevéligazgatás,

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

Bejelentés. A kereskedő és a kereskedelmi tevékenység adatai. 1./ A kereskedő neve (cégneve) :... A kereskedő székhelye: Ir.szám:... Település:...

5. Egészségügyi szolgáltatók működési engedélyének módosítása

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

Ellenőrzési időszak: január 1-december 31. Somogy Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Kapuvári Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú függeléke

Ágazati jogszabályok:

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás

Jogszabályváltozások szeptember

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal évi hatósági ellenőrzési terve

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

A tervezettel kapcsolatban bővebb felvilágosítás a Titkárságon a 06/ /122 es, és 127 es mellék telefonszámon kérhető.

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről

8. Az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról szóló 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet

Természetvédelemmel, hulladékgazdálkodással, növényvédelemmel kapcsolatos ügyek

HELYI TANTERV. Gazdasági ismeretek

SZMSZ módosítási javaslat

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Bejelentésköteles kereskedelmi tevékenység folytatásának kérelme

Átírás:

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MONORI JÁRÁSI HIVATALA HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERV 2019. Jóváhagyta: Tóthné Szabó Éva járási hivatalvezető Monori Járási Hivatal 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 78-80 Telefon: (29) 612 360 Fax: (29) 612-370 E-mail:monor.jarasi.hivatal@pest.gov.hu Web: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest

A PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MONORI JÁRÁSI HIVATALA 2019. ÉVI HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSI TERVE 1. Szociális igazgatási hatáskörben eljárva: a) időskorúak járadékára, valamint ápolási díjra való jogosultságok felülvizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 25. (4) bekezdés a) pontja Az ellenőrzés tárgya: az időskorúak járadékára, valamint az ápolási díjra való jogosultsági feltételek Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, nyilatkozattételre való felszólítás, iratbekérés b) aktív korúak ellátására való jogosultságok felülvizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 25. (4) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: foglakoztatást helyettesítő támogatásra, valamint egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatásra való jogosultsági feltételek Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, nyilatkozattételre való felszólítás, iratbekérés 2. Gyámhatósági hatáskörben eljárva: a) védelembe vételek felülvizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 68. (5) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: a védelembe vétel fenntartásának indokoltsága Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, helyszíni szemle Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály b) nevelésbevételek felülvizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 80/A. Az ellenőrzés tárgya: a nevelésbe vétel fenntartásának szükségessége Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, helyszíni szemle Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály 2

c) cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezett személyek vagyonának kezelése Az ellenőrzés jogalapja: a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 158. Az ellenőrzés tárgya: gondnokok vagyonkezelői tevékenysége, gazdálkodás gondossága Az ellenőrzés eszköze: számadás, adatkérés, okirati bizonyítás, jegyzőkönyvi nyilatkozatok Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály d) kiskorúak vagyonának kezelése, szerződéskötések, hagyaték visszautasítása Az ellenőrzés jogalapja: a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és a gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet 16/A., 150., 156. Az ellenőrzés tárgya: szülők jognyilatkozat a gyermek érdekében áll-e Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, helyszíni szemle Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály 3. Általános igazgatási hatáskörben eljárva: a) temetkezési szolgáltatók és temetők ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 145/1999. (X.1.) Korm. rend. 59. a) és b) pontjai, valamint 61/A. Az ellenőrzés tárgya: temetkezési szolgáltatók tevékenysége, valamint a temetők fenntartásával és üzemeltetésével összefüggő feladatellátás Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, helyszíni ellenőrzés, valamint bejelentés alapján b) egyéni vállalkozók ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 19/A. Az ellenőrzés tárgya: az egyéni vállalkozói nyilvántartás közhitelességének, valamint az egyéni vállalkozói tevékenység törvényes működésének biztosítása érdekében annak ellenőrzése, hogy az egyéni vállalkozó működése megfelel-e a jogszabályi rendelkezéseknek Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása, interneten hozzáférhető kötelező nyilvántartásokból történő lekérdezéssel Az ellenőrzés ütemezése: a nyilvántartásba vételt követő 30 napon belül folyamatosan, illetve külön ellenőrzési terv alapján ütemezetten Az ellenőrzést végzi: Kormányablak Osztály c) közoktatási feladatokkal összefüggő ellenőrzés Az ellenőrzés jogalapja: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. (8) bekezdése 3

Az ellenőrzés tárgya: a járási hivatal által a Belügyminisztériumtól lekért, és a Monori Tankerületi Központ útján az általános iskoláknak továbbított, a tanköteles korú gyermekekről vezetett nyilvántartás alapján annak megállapítása, hogy a tanköteles gyermekek beíratása megtörtént-e Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása Az ellenőrzés ütemezése: 2019. második félév d) Üzletszerű társasház- és ingatlankezelők ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és-közvetítő szolgáltatói tevékenység üzletszerűen történő végzésének feltételeiről és a nyilvántartásba vétel részletes szabályairól szóló 499/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet 5-6. Az ellenőrzés tárgya: a társasházkezelő, az ingatlankezelő, az ingatlanközvetítő, valamint az ingatlanvagyon-értékelő és-közvetítő szolgáltatói tevékenység folytatásához szükséges feltételek változása Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása e) A levegőtisztaság-védelmi előírások betartásának ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet Az ellenőrzés tárgya: a környezet és az egészség védelme, az ingatlanok fűtéséhez felhasznált anyagok vizsgálata Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatás, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés ütemezése: bejelentés alapján 4. Fogyasztóvédelmi hatósági jogkörben eljárva: Az ellenőrzés jogalapja: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény, a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény, az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról szóló 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet Az ellenőrzés tárgya: Ár, egységár feltüntetésével kapcsolatos feladatok Fogyasztói panaszkezelés, minőségi kifogások Szavatossággal, jótállással összefüggő ügyek Eljárás lefolytatása, ha a vásárlók, könyvét nem helyezték ki, azt nem hitelesítették, vagy a nyitvatartási időt nem jelentették be a jegyzőnél, illetve nyitvatartási időt nem tüntették fel Mozgóboltra, közterületi értékesítésre vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások ellenőrzése Fiatalkorúak kiszolgálása alkoholtartalmú italokkal, dohánytermékekkel, fiatalkorú részére szexuális termék értékesítése Dohányzásra kijelölt helyiség megjelölésének ellenőrzése, dohánytermék értékesítésére vonatkozó jogszabályi előírások betartásának ellenőrzése Társasház közös képviselőjével, illetve lakásszövetkezet ügyintézőjével szemben eljárás lefolytatása, ha megsérti a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget 4

PB gázpalack rezsicsökkentési tájékoztató ellenőrzése Eljárás lefolytatása rendezvény szervezőjével szemben jegyző kezdeményezésére Eljárás lefolytatása, ha a felszolgálói díjat annak feltüntetése nélkül felszámítják Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása, helyszíni ellenőrzés 5. Igazságügyi hatósági jogkörben eljárva: Az ellenőrzés jogalapja: a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény 56. Az ellenőrzés tárgya: a támogatás feltételei fennállásának vizsgálata Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, nyilatkozattételre való felszólítás, iratbekérés Az ellenőrzés ütemezése: folyamatos Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály és Hatósági Osztály 6. Egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskörben eljárva: Az ellenőrzés jogalapja: a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 15/A. Az ellenőrzés tárgya: építésfelügyeleti, közegészségügyi, munkaügyi és munkavédelmi, élelmiszerlánc-biztonsági, valamint fogyasztóvédelmi Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, nyilatkozattételre való felszólítás, iratbekérés, helyszíni ellenőrzés, valamint bejelentés alapján és a járási hivatalvezető által kijelölt további szervezeti egységek 7. Ideiglenes menazséria ellenőrzése: Az ellenőrzés jogalapja: a cirkuszi menazséria létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes szabályairól szóló 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet Az ellenőrzés tárgya: cirkuszi menazséria létesítése és működtetése, fenntartása Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, nyilatkozattételre való felszólítás, iratbekérés, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés ütemezése: amennyiben a járás illetékességi területén cirkusz tart előadást Az ellenőrzést végzi: Gyámügyi és Igazságügyi Osztály és Hatósági Osztály 8. Mezőgazdasági igazgatási hatáskörben Az ellenőrzés jogalapja: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 81/C., valamint a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 42. (2) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: őstermelői igazolvány használatának jogszerűsége, az őstermelők által közölt és nyilvántartásba vett adatok és nyilatkozatok valódiságának, valamint az őstermelői tevékenységében bekövetkezett változások ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása, helyszíni ellenőrzés 5

9. Egyéb ágazati ellenőrzési hatáskörök a fentiek szerinti formában és tartalommal Az ellenőrzés jogalapja: A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény és az annak végrehajtásáról kiadott 146/1993. (X.26.) Kormányrendelet 34. (3) bekezdése Az ellenőrzés tárgya: a bejelentett lakcím valódiságának, vagy a lakcímbejelentés jogszerűségének ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzés ütemezése: bejelentés alapján és a járási hivatalvezető által kijelölt további szervezeti egységek 10. Foglalkoztatási hatáskörben eljárva: a) közfoglalkoztatási programok munkaerőpiaci hatósági ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi és munkaügyi hatóság kijelöléséről, valamint e szervek hatósági és más feladatainak ellátásáról szóló 320/2014. (XII.13.) Korm. rendelet 10. (3) bekezdés f) pont és j) pont jb-jd alpontok és 11. (2) bekezdés h) pont hb-hd alpontok Az ellenőrzés tárgya: a Közfoglalkoztató a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról szóló 375/2010. (XII.31.) Korm. rendeletben és a hatósági szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tett-e. Az ellenőrzés ütemezése: évi 6 közfoglalkoztató Az ellenőrzést végzi: Foglalkoztatási Osztály 11. Földhivatali hatáskörben eljárva a) Számítógépes ingatlan-nyilvántartási rendszer szolgáltatásait szerződés alapján igénybe vevők (Takarnet-felhasználók) ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 75., az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény végrehajtásáról szóló 109/1999 (XII.29.) FVM rendelet 113. - 115/A., a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016 Korm. rendelet 39. (1) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: jogszabályszerű használat ellenőrzése, nyilvántartások vezetések ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: értesítés, adatkérés, helyszíni ellenőrzés, ügyfél meghallgatása, jegyzőkönyv, értékelés Az ellenőrzés ütemezése: negyedévente Az ellenőrzést végzi: Földhivatali Osztály b) Biztonsági okmány használat ellenőrzése: Az ellenőrzés jogalapja: a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016 Korm. rendelet 37. (1) bekezdés 6

Az ellenőrzés tárgya: biztonsági okmányok rendeltetésszerű használatának ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: értesítés, helyszíni ellenőrzés, jegyzőkönyv, értékelés Az ellenőrzés ütemezése: negyedévente Az ellenőrzést végzi: Földhivatali Osztály c) Földforgalmi hatósági ellenőrzések: Az ellenőrzés jogalapja: A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 62. Az ellenőrzés tárgya: szerzési feltételek, korlátozások és tilalmak betartásának ellenőrzése, iratvizsgálat, nyilatkozattételre való felhívás Az ellenőrzés végzi: Földhivatali Osztály d) Határszemle Az ellenőrzés jogalapja: a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 5. Az ellenőrzés tárgya: hasznosítási, mellékhasznosítási és ideiglenes hasznosítási kötelezettség ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: hirdetmény, helyszíni ellenőrzés, nyilatkozattételi lehetőség, jegyzőkönyv bírság/megszüntetés Az ellenőrzés: folyamatosan tavasztól őszig Az ellenőrzést végzi: Földhivatali Osztály e) Parlagfű elleni védekezési kötelezettség elmulasztásának ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: A parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII.30.) Korm. rendelet 3. Az ellenőrzés tárgya: adatszolgáltatás az eljáró hatóság felé Az ellenőrzés ütemezése: július 1-től október 31-ig folyamatosan Az ellenőrzést végzi: Földhivatali Osztály 12. Élelmiszerlánc-biztonsági hatáskörben eljárva a) Állatmenhelyek és állatpanziók működésének ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló 3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet 12. (5) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: annak ellenőrzése, hogy az állatotthon a működési engedélyben foglaltaknak megfelelően jogszerűen működik-e Az ellenőrzés eszköze: adatkérés, okirati bizonyítás, ügyfél meghallgatása, helyszíni ellenőrzés Az ellenőrzést végzi: Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 7

b) Élelmiszer-vállalkozások tevékenységének ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (továbbiakban Éltv.) 35.. (3) bekezdés a) pont Az ellenőrzés tárgya: Az élelmiszer-vállalkozások megfelelnek-e a tevékenységükre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. és kapcsolódó bizonyítási eljárások Az ellenőrzést végzi: Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály c) Kölcsönös megfeleltetés Az ellenőrzés jogalapja: Éltv. 34. (2) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: állattartók tevékenységének teljes körű ellenőrzése Az ellenőrzés eszköze: helyszíni szemle Az ellenőrzést végzi: Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály 13. Népegészségügyi hatáskörben eljárva: a) Nemdohányzók védelmében történő hatósági ellenőrzés (szórakoztató és vendéglátóipari egységekben a vízipipa és elektronikus cigaretta használat, valamint a dohányzási korlátozás betartásának kiemelt ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól 2.. (1) bekezdés Az ellenőrzés tárgya: jogszabályi előírások betartása Az ellenőrzés ütemezése: 2019. március 1. 2019. szeptember 30. b) A népegészségügyi osztály illetékességi területén szezonálisan üzemelő medencés fürdők hatósági ellenőrzése (hatósági vízminőség vizsgálatok elvégzése, 100%) Az ellenőrzés jogalapja: 121/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet a közfürdők létesítéséről és működéséről 3.. (5) bekezdése, 37/1966. (X.18.) NM rendelet a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről Az ellenőrzés tárgya: a jogszabály előírásainak betartása, laboratóriumi mintavétel Az ellenőrzés ütemezése: 2019. május 1. 2019. szeptember 5. c) A fogorvosi rendelők sterilizáló berendezéseinek műszaki és mikrobiológiai ellenőrzése felmérése (75%) Az ellenőrzés jogalapja: 4/2009 (III.17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről 8

Az ellenőrzés tárgya: a fogorvosi rendelőkben üzemelő sterilizáló berendezések működtetésének ellenőrzése, tekintettel a műszaki és mikrobiológiai hiányosságokra, kérdőíves felmérés Az ellenőrzés ütemezése: 2019. március 1. 2019. december 15. d) Középiskolai korosztály (15-18 éves) napi egyszeri étkezésének vizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet Az ellenőrzés tárgya: a korosztály egy napi étkeztetésének (ebéd) vizsgálata tápanyagszámítással és laboratóriumi vizsgálattal, mintavétel Az ellenőrzés ütemezése: 2019. március 1. 2019. június 15. e) Óvodai és általános iskolai közétkeztetés szúrópróbaszerű táplálkozás-egészségügyi vizsgálata Az ellenőrzés jogalapja: A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet Az ellenőrzés tárgya: óvodai és/vagy általános iskolai háromszori étkeztetés 1 élelmezési napjának vizsgálata tápanyagszámítással, laboratóriumi vizsgálattal kiegészítve, mintavétel Az ellenőrzés ütemezése: 2019. március 1. 2019. december 31. f) Iskolabüfék és élelmiszer árusító automaták ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet, valamint a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény Az ellenőrzés tárgya: Iskolabüfékben és oktatási intézmények területén üzemelő élelmiszer árusító automatákban forgalmazott csomagolt élelmiszerek ellenőrzése a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendeletben foglaltak, valamint a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvényben foglaltak figyelembevételével Az ellenőrzés ütemezése: 2019. március 1. 2019. november 15. g) Az alapellátásban az ügyeleti ellátás esetén a működés feltételei és a vezetett egészségügyi/ápolási dokumentáció ellenőrzése, helyszíni vizsgálat alapján, teljes körben az egészségügyi szolgáltatók vonatkozásában (100%) Az ellenőrzés jogalapja: 1997. évi CLIV törvény az egészségügyről, 60/2013. (X.20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről Az ellenőrzés tárgya: az ügyeleti ellátást működtető egészségügyi szolgáltatók személyi, tárgyi, szakmai környezeti feltételeinek és a kötelezően vezetendő dokumentációs jogszabályi előírásnak az ellenőrzése, tekintettel a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendeletben foglalt előírásokra. 9

Az ellenőrzés ütemezése: 2019. január 1. 2019. december 31. h) Az alapellátásban a foglalkozás-egészségügyi ellátás esetén a működés feltételei és a vezetett egészségügyi/ápolási dokumentáció ellenőrzése, helyszíni vizsgálat alapján, a kijelölt foglalkozás-egészségügyi szolgáltatók vonatkozásában Az ellenőrzés jogalapja: 1997. évi CLIV törvény az egészségügyről, 60/2013. (X.20.) ESzCsM rendelet az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről Az ellenőrzés tárgya: az ügyeleti ellátást működtető egészségügyi szolgáltatók személyi, tárgyi, szakmai környezeti feltételeinek és a kötelezően vezetendő dokumentációs jogszabályi előírásnak az ellenőrzése, tekintettel a 60/2003. (X. 20.) ESZCSM rendeletben foglalt előírásokra. Az ellenőrzés ütemezése: 2019. január 1. 2019. december 31. i) REACH korlátozások ellenőrzése: Azoszínezékek korlátozásának ellenőrzése textíliákban és bőrárukban, valamint ftalátok korlátozásának ellenőrzése gyermekápolási cikkekben, játékokban. Az ellenőrzés jogalapja: A vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról szóló 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet Az ellenőrzés tárgya: A REACH rendelet XVII. mellékletének 43. bejegyzése értelmében az azoszínezékeknek, a korlátozásban meghatározott árucikkekben való laborvizsgálattal egybekötött ellenőrzése, elsősorban ázsiai és észak-afrikai forgalmazóknál. Az 51. bejegyzésben nevezett ftalátoknak a korlátozásban meghatározott árucikkekben való laborvizsgálattal egybekötött ellenőrzése., mintavétel Az ellenőrzés ütemezése: 2019. január 1. 2019. június 30. j) A lakosság számára forgalmazott tisztítószerek esetén az 1 %-nál több aktív klórt tartalmazó veszélyes keverékek CLP címkéjének ellenőrzése Az ellenőrzés jogalapja: Az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (CLP) Az ellenőrzés tárgya: A klórgáz mérgezés/expozíció elkerülésére szolgáló, a CLP rendelet II. melléklet 2. rész 2.6. pontja szerinti kiegészítő címkeelem meglétének ellenőrzése kiskereskedelmi forgalomban előforduló tisztítószerek esetén. A feladat része a tisztítószer - magyar nyelvű - CLP címkéért felelős forgalmazójának azonosítása és az aktív klórtartalom alapján az EUH206 - Figyelem! Tilos más termékekkel együtt használni. Veszélyes gázok (klór) szabadulhatnak fel. - kiegészítő mondat használata szükségességének megállapítása. Az ellenőrzés ütemezése: 2019. január 1. 2019. december 31. Monor, 2018. december 18. 10