9. A SZÉPHALMI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA A plébánia és a templom építése A plébánia mai határai a Szamorodni u. vonala Szabadság u. Táncsics Mihály u. vonala (egyik oldala sem) Kerényi Frigyes u. Rodostó u. vonala Rodostó u. Síp u. Széchenyi u. Arad u. Kôvári u. (mindkét oldala) Hidegkúti út által behatárolt területet veszik körül. Korábban Fejér megyéhez tartozott és a Székesfehérvári Egyházmegyéhez. A Pesthidegkúttól délre esô külterületet a XX. század elején túlnyomó részben még erdô borította. A máriaremetei kegyhely környékén fejlôdô, divatos kertvárosi település mellett a Hidegkúti út mentén is új lakótelep alakult ki, amely a Széphalom nevet kapta. Mindkettô Pesthidegkút-Ófalu templomához tartozott, ahol néhányan a Széphalmon élô családok érdekeit képviselték. A saját templom igénye már az 1930-as évek elején megfogalmazódott a számszerûleg lassan növekvô, fôként iparosokból, tisztviselôkbôl álló katolikus családok közösségében. 1 Többször kérték az illetékes székesfehérvári püspökségtôl saját templomuk építésének engedélyezését, Fábián Gáspár építész benyújtott terveit azonban elutasították. 2 Ideiglenes megoldásként kisegítô lelkészség címen 1933. februártól Reichardt András pesthidegkúti plébános a Kossuth Lajos utcai iskola tornatermében mutatott be vasárnaponként szentmisét számukra. Faragó Pál nyugdíjas villamosellenôr és neje vályogtéglás lakóházuk egy részét felajánlották a közösségnek kápolna céljára. Ezt a Vörösmarty utca 8. sz. alatti Jézus Szíve-kápolnát Hász István tábori püspök 1933. szeptember 17-én áldotta meg 3 Shvoy Lajos székesfehérvári püspök jelenlétében. A házaspár végrendeletének köszönhetôen késôbb a kápolna mögött rendezték be a lelkészlakást, és haranglábat is építettek a ház mellé, két kisharanggal. A Remetekertvárosi Szentlélek-templomot Shvoy Lajos székesfehérvári püspök 1942 júniusában szentelte fel. Széphalom templomának átdolgozott és 1942 végén jóváhagyott tervének 4 kivitelezését azonban a háború meghiúsította. A Remetekertvárosi Lelkészség 1944-ben a teljes önállóságot is elnyerte saját területtel, ezzel Pesthidegkút- Ófalu-Széphalom területe jelentôsen csökkent. A plébániák és a közösségek érdekei ütköztek, a társadalmi különbségek kiélezôdtek. A mûvészi értékû, nagyszabású, de befejezetlen Szentlélek-templom nem vonzotta Széphalom lakosait, akik büszkék voltak saját kápolnájukra, és nem mondtak le saját templomuk építésérôl. 1945 után értelmiségiek, vállalkozók Széphalmon találtak szerény jövedelmük számára is elérhetô ingatlanokat, így az állandó lakosság száma növekedett. 1946-ban a Jézus Szívérôl elnevezett kápolna önálló lelkészséggé alakult át, 5 és ekkortól kezdve vezettek önállóan anyakönyveket, az elôtte lévôk Pesthidegkút-Ófalu plébánián találhatók. 1 Schem. Albareg. 1932. Pesthidegkúti katolikusok számánál Széphalom 1000 fôvel szerepel. 2 SzfvPL Nr. 4529B 2442/1940, 314/1942. Építési tervek bírálata; a püspökség visszaküldi. 3 A Széphalmi Jézus Szíve-templom, 6. Budapest-Széphalom Egyházközség Képviselôtestülete, 2002. Felelôs kiadók: Molnár István és Gyimóthy Gábor. Készült 400 példányban (továbbiakban: A Széphalmi Jézus Szíve-templom). 4 SzfvPL Nr. 4529B 314/1942, 1484/1942. Átdolgozott tervek elfogadása. 5 SzfvPL Nr. 4529B 1107/1945. Lelkészség felállítása.
9. A SZÉPHALMI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 269 1. kép. Széphalmi Jézus Szíve-templom (N. K.) 2. kép. A harangláb (N. K.) A 45 m 2 -es terem azonban egyre szûkebbé vált a vasárnapi szentmisére járó hívek számára. Pôdör László lelkész kezdeményezésére 1948-ban az egyházközség megvásárolta a templom telkét. Adományokat azonban hangsúlyozottan kultúrházra gyûjtöttek, hiszen ekkor veszélyes vállalkozás lett volna nyíltan új templom építésébe belefogni. Az államosítások és koncepciós perek éveiben eleve szükségkápolnaként is igénybe vehetô kultúrház építésére benyújtott, új koncepcióval kialakított építési terveket a Székesfehérvári Egyházmegye elfogadta. 6 Ettôl kezdve 1984-ig a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár Széphalomról semmiféle anyaggal nem rendelkezik. A templom építésével egybefonódó egyházközség történetének feljegyzéseit a közösség ôrizte meg és foglalta össze utólagos Historia Domusként. 7 A széphalmi építészmérnök, Marosi Sándor terve valóban alkalmas lett volna akár könyvtár, akár kisebb mûvelôdési központ céljaira. Templom jellegû stílust nem alkalmazott. Csak a felmagasított tetôszerkezet és az oromfalas homlokzat jelezte halványan az eredeti szándékot, de nem keltette fel az építési hatóság figyelmét. A kivitelezést 1948 ôszén kezdték meg. Széphalom települést 1950-tôl Budapest közigazgatási területéhez, a II. kerülethez csatolták. A nagyrészt bontott anyagból emelt épület 1951 nyarán szerkezetileg készen, de még kívül-belül vakolatlanul állt. Ekkor híre ment, hogy a II. kerületi Tanács igénybe akarja venni a kultúrházat saját céljaira. De a széphalmiak gondoskodtak róla, hogy templomuk legyen! Egyetlen éjszaka áthordták a Vörösmarty utcából az oltárt, a padokat, a szükséges templomi berendezést, és másnap, 1951. augusztus 5-én Szabadkai 6 SzfvPL Nr. 4529B 1949. november 18. Tervek jóváhagyása. 7 A Széphalmi Jézus Szíve templom. 5 26. o. Írták a széphalmi egyházközség tagjai.
270 BUDAI-ÉSZAKI ESPERESKERÜLET József, az Actio Catholica egyházmegyei igazgatója a 10 órai szentmise keretében felszentelte az új Jézus Szíve-templomot. A néhány száz templomfoglaló hívôvel és szegényes templomukkal a kommunista rezsim látszólag nem törôdött. Ám Pôdör Lászlót 1954-ben áthelyezték, hiába próbált tiltakozni ez ellen a közösség. Ettôl kezdve évtizedekig saját erôbôl tartották fenn kicsiny templomukat, szerény lehetôségeik szerint. A templomfoglalással sajnos hosszú idôre kimerültek az anyagi források, az építkezés méltó befejezéséhez külsô támogatásra nem számíthattak. A tetôszerkezet, amelyet pénz hiányában az eredeti tervtôl eltérôen kiviteleztek, 10-12 év után megereszkedett, veszélyessé vált. Széphalom Jézus Szíve-temploma 1964-tôl plébániai rangot kapott. 8 Shvoy Lajos székesfehérvári püspök 1965-ben kánoni látogatást 9 is tartott a templomban. Röviddel ezután Paróczay Sándor plébános jórészt saját pénzébôl, a hívek segítségével hozzálátott a megroggyant mennyezet kicseréléséhez, majd külsô vakolás, belsô festés, díszítô munkák készültek, emeleti helyiségek létesültek, orgonát vettek. Ugyanígy történt a késôbbiekben is: a templom belsô berendezését három évtized alatt, szinte darabról darabra helyezték el az anyagi lehetôségek függvényében, a jelentôsebb adományozók kívánságainak figyelembevételével. Tarnóczi János plébános irányításával 1973-ban új liturgikus teret alakítottak ki, megvilágítására az oltár bal oldalán üvegfalat nyitottak. Tarnóczi 1986-ban bekövetkezett halála után, 2003-ig a templomban 7 plébános mûködött. A plébánosok és a hívek többnyire szeretettel együttmûködtek Krisztus követésében, imában, szolgálatban, a templom gondozásában. Az egyházközség által kezdeményezett és helyi gyûjtésbôl megindított bôvítést 1992 1995 között megkezdték, melynek során új emeleti helyiségek, valamint a templom oldalához csatlakozó toldaléképület létesítését irányozták elô. 1993-ban, az egyházmegyei határrendezés során a széphalmi plébánia átkerült az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyéhez. Ekkor a plébánia külsô segítséget: német egyházi segélyt és önkormányzati támogatást kapott a megkezdett építkezés befejezéséhez. Az új közösségi és hittantermet 1995. november 11-én Dékány Vilmos esztergomi segédpüspök áldotta meg. A templom telkén tereprendezés és parkosítás is készült. Székely János plébánossága idején, 1998 2002 között, a templom régóta esedékes szerkezeti felújítását elvégezték. 10 A templom történetében ez volt az eddigi legnagyobb, átfogó beruházás, amelyet komoly szakvélemények elôztek meg. A testület által meghirdetett pályázatra 6 terv érkezett be. A zsûri Kruppa Gábor mérnök felújítási tervét fogadta el. A sík mennyezetet és a régi tetôzetet teljesen elbontották. A felmagasított belsô tér a bezártság érzetét keltô, alacsony helyiséget tágas, templomhoz méltó környezetté változtatta. A német szabadalom alapján készült, szeglemezes szerkezetû, cserépfedésû, hôszigetelt, lambériázott sátortetôt a Grand-Ács Kft. kivitelezte. A közösségi és hittanterem is magasított, kúp alakú, ácsolt tetôszerkezetet kapott. A templommal korábban egyetlen ajtó kötötte össze. Ezen a falon hármas ajtót nyitottak meg, így a terem szükség esetén a templomtér bôvítésére is alkalmas. A felújítás 2002-ben fejezôdött be. A Jézus Szíve-templomról nyugodtan állíthatjuk, hogy egy hívô közösség építette, saját elhatározásából, saját anyagi javainak és kétkezi munkájának, erejének odaadásából. Mindezt országunk egyik legnehezebb, legbizonytalanabb korszakában, amikor a hit 18 Schem. Albareg. 1967. 65., 1000. o., MKA 1984. 310. o. Széphalom, R. k. 1400. 19 Széphalmi Jézus Szíve Plébánia Levéltára. Canonica Visitatio jegyzôkönyve 1965. 10 A költségekhez az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegyei Hivatal és Budapest II. kerületi Önkormányzata is hozzájárult.
9. A SZÉPHALMI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 271 3. kép. Széphalmi Jézus Szíve-templom belülrôl (N. K.) mellett kiállókat komoly veszély fenyegette. Ez a kápolna páratlan a maga nemében írta Halász Ervin az 1965-ben megtartott kánoni vizsgálat jegyzôkönyvében. Ebbôl következôen: ez a kicsiny templom lehet, hogy stílustalan az építészeti szakma szabályai szerint, hiszen 1948 2002 között állandóan építették, toldozták-foldozták, jóformán darabonként hozták össze minden elemét. Hordozza egy élô közösség erényeit és hibáit, közös céljait, egyetértését és idônkénti széthúzását, versengését. De van légköre, amely Isten segítségével képes sugározni a keresztény közösség élni akarását, lelkületét, Krisztushoz tartozását. Az épület szépen gondozott elôkertben áll, a bejárat felôl ezüstfenyôk takarják. Az ismeretlen járókelô észre sem veszi, hogy templom mellett megy el, hiszen külseje is egyszerû, vidékies jellegû, tornya nincs. Az oromfal sima keresztje alatti, felmagasított kétszárnyas kapun át az elôtérbe, majd a fehérre festett, tiszta, tágas belsô térbe léphetünk, amelyben mintegy 120 fô a hittanteremmel együtt 150 fô részére van ülôhely. A lambériázott ferde tetôsíkok oromfalának háromszögében megnyitott új ablakok, az oldalfal négy megnagyobbított ablaka és a liturgikus tér 1973-ban megnyitott üvegezett oldalfala nappal örömteli ragyogást sugároz, este pedig a középre függesztett, virágszerûen karcsú, modern üvegcsillárok fényét tükrözik vissza a fehér falfelületek. A templom padjait átalakították, a meglévô lapburkolatot szônyegpadlóval fedték be, a fûtési rendszert is felújították. A mai liturgikus tér lényegében 1973-ban alakult ki a II. Vatikáni Zsinat szellemében, Rácz Gábor iparmûvész tervei szerint. A szentélyt szabaddá tették a bronz áldoztatórács leszerelésével, amelynek szimbolikus, háromszögû emblémái ma az oldalfalak lámpáit tartják. A szembemisézô oltár, a tabernákulum állványa, az ambo és a keresztkút állványa tölgyfából készült. A tûzzománc oltárkép a Megfeszített Krisztust ábrázolja, a tabernáku-
272 BUDAI-ÉSZAKI ESPERESKERÜLET lumot színes mozaik díszíti, mindkettô Rácz Gábor munkája. A keresztút stációit Zsitva Szabolcs készítette olajfára festett, illetve rátétes technikával. Az elsô orgonát az 1960-as években vették. Újjáépítését 1984 1985-ben Tarnay Endre orgonaépítô-mester végezte. A kibôvített, egymanuálos, 6 regiszteres orgona elhelyezéséhez 115 cm szélességû acélszerkezettel növelték a karzat területét. 1992-ben Vági Gyula orgonaépítô a templomtérbe benyúló toldást eltávolítva, a karzaton belül 5 regiszterrel bôvítve, kétmanuálosra tervezte át az orgonát, amely 1995 fehérvasárnapjára készült el. 11 Végül 2008-ban a Vági Kft. egy új orgonaház készítésével 14 regiszteresre bôvítette és elektrifikálta a hangszert, amelyet Esterházy László esperes áldott meg. A templom kertjében a Vörösmarty utcából áthelyezett harangláb áll, 2 kisharanggal. A közösség A hittanterem többfunkciós: közösségi helyiség és egyben könyvtár is, mobil berendezése rugalmasan változtatható. Esetenként a templomtérrel összenyitható, annak bôvítésére alkalmas. Az oltár mögötti sekrestyébôl, illetve irodából lépcsô vezet fel az emelet kisebb közösségi helyiségeihez, a lépcsô alatt helyezték el a vizesblokkot. A bejárati elôtér egyik oldalán kórusfeljáró, másik oldalán raktár van. A lelkész lakása a Vörösmarty utcai Faragó-házban volt. A jelenlegi plébánia, illetve a plébános lakása 1980 óta az Egyed Erzsébet által adományozott Kazinczy utca 3. számú épületben található. Gyetván Gábor plébános 2003 óta két plébániát vezet: Pesthidegkút-Ófalu és Széphalom tartozik hozzá. A Jézus Szíve plébánia honlapján olvasható, hogy 2008-ban lelkesen ünnepelték szentelésének tizedik, ittlétének ötödik évfordulóját. Az egyházközség 12 tagból álló képviselô-testülete mindenben támogatja. A lelkipásztori bizottság a liturgia és a hitoktatás terén, a karitatív munka és a már bevált programok szervezésében, megújításában. A gazdasági bizottság tagjai a plébánia egyéb, gondnoki, adminisztrációs és anyagi ügyeiben végeznek aktív, felelôs munkát, néhányan több területen is. A templomban hétköznap 1, vasárnap 2 szentmise van. 16 20 ministráns felváltva végzi az oltár szolgálatát a plébános vezetésével. Az egyházi év ünnepeire és a templombúcsú napjára az egész közösség imával, lelkigyakorlattal, a templom díszbe öltöztetésével készül. Az énekkar nagy múltra tekinthet vissza, hiszen 1948-ban már mûködött. Azóta az átlag 20 tagú vegyes kar folyamatosan, rendszeres próbákon bôvíti a szentmiséken és a közösségi alkalmakon énekelhetô darabok számát. Az orgonát Gyôrfi Bernadett kántor szólaltatja meg. Idônként zenekarral kibôvítve, komolyabb mûvek elôadására is vállalkoznak. Új kezdeményezés a gyerekek utánpótló kiskórusának megszervezése. A bibliakörben a hívek a plébános vezetésével havonta egyszer a Biblia üzenetét hallgatják és saját tapasztalataikkal, élményeikkel egészítik ki. Kéthetente, a vasárnap esti szentmise utáni imatalálkozón az alkalmat vezetô hívô szándéka szerinti szentírási részt felolvassák, hálaadással, gitáros énekkel kísérve. A Szépkorúak klubja alkalmanként tartja programjait. Gyerekek részére 5 éves kortól kézmûves-foglalkozást tartanak a szülôk. Minden elsô szombaton pedig 1-tôl 99 éves korig kirándulást szerveznek, a gyerekek örömére sokszor térképolvasással, kincskereséssel egybekötve. Évente többször meglátogatják a gercsei templomot és környékét, amely kitûnô piknikezôhely. Gyetván 11 A Széphalmi Jézus Szíve templom. 18., 24. o.
9. A SZÉPHALMI JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA 273 Gábor lehetôségei szerint részt vesz ezeken az alkalmakon, amelyeken Pesthidegkút-Ófalu hagyományos, kevésbé városi jellegû közössége is gyakran részt vesz. Az ország távolabbi vidékeire indított, évenkénti buszos zarándoklatokra is sokan vállalkoznak. A hittanterem polcain található, katalogizált könyvtár egyénileg kialakított, önkiszolgáló rendszerrel mûködik. Kisebb plébániákon alkalmazható, jó megoldást dolgoztak ki. Az általános iskolások részére évtizedek óta két hitoktató tart rendszeres hittanórákat. A plébános az elsôáldozókkal és a 14 éven felüliekkel foglalkozik. Az alsó évesek száma az utóbbi 5 évben növekedett. Sajnos sok felsô osztályos elmarad a templomi hittanról, lelki napokról és a családi, ifjúsági közösségek kedvelt programjairól. Jó esetben egyházi, illetve ökumenikus iskolai hittanra járnak vagy elidegenednek. A Karitász szervezetet 2-3 hölgy alapította 1997-ben. Ma már 13 15 fô tekinti át havonként a teendôket. Erzsébet-napi, karácsonyi, húsvéti csomagokat készítenek idôsek és nagycsaládosok számára, és gondosan szervezik, bonyolítják az idônként meghirdetett agapékat, alkalmi vásárokat. Rendszeres támogatást 6-7 fô részére folyósítanak, és az Idôsek Napközi Otthonával együttmûködnek. A közösség családias, nyitott lelkületû. A plébános változatos közös programokat szervez, számít az ökumené, a Cursillo, a Házas Hétvége, az ifjúság különféle rendezvényeire is. A plébánia 2007-ben aktívan részt vett a Városmisszió programjain. Missziós órákat tartottak a templomon kívül is, a Hûvösvölgyi villamos-végállomáson bibliai idézetek osztásával, az újszövetségi evangéliumok szövegének kora reggeli felolvasásával. Ezt a lelkületet a kerület más plébániáival összefogva továbbra is sugározzák a hívôk és nem hívôk felé. Archontológia 4. kép. Szent István és Szent Imre (ólomüveg ablak) (N. K.) 1946 1947 Orbán György 1947 1954 Pôdör László 1954 1973 Paróczay Sándor dr. 1973 1986 Tarnóczi János 1986 1988 Miklós József Hofher József SJ Bódai József 1989 1996 Gromon András 1996 1998 Kemenes Gábor 1998 2001 Székely János 2001 2002 Molnár István 2002 2003 Gyimóthy Gábor 2003 Gyetván Gábor NEMESSÁNYINÉ CSEPREGHY ÉVA