BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket olvashatja. Fontos hangsúlyozni, hogy a táblázat nem minden esetben tartalmazza a mesterképzési szakok bemeneti követelményeinek szintén megfelelő, de a korábbi rendszerben szerzett főiskolai, egyetemi okleveleket, illetve egységes, osztatlan képzéseknek való megfeleltetésére vonatkozóan a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről szóló 289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet 4. számú melléklete irányadó, ezekkel kapcsolatban az adott felsőoktatási intézménynél lehet érdeklődni (illetve l. az Előzményként elfogadott szakok, kreditelismerés és pontszámítás mesterképzésre történő jelentkezés esetén c. fejezetet.). AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: környezetgazdálkodási agrármérnöki, növénytermesztő mérnöki, állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, informatikus és szakigazgatási agrármérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, természetvédelmi mérnöki, élelmiszermérnöki, vadgazda mérnöki szakok. ALKALMAZOTT MATEMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a matematika alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a természettudomány, műszaki, informatika képzési területek valamennyi alapképzési szakja, a gazdaságtudományok képzési terület közgazdasági képzési ágának gazdaságelemzés alapképzési szakja. ÁLLATTENYÉSZTŐ MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az állattenyésztő mérnöki, mezőgazdasági mérnöki, vadgazda mérnöki alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a növénytermesztő mérnöki, természetvédelmi mérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, informatikus és szakigazgatási mérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, élelmiszermérnöki, mezőgazdasági és élelmiszeripari 164
gépészmérnöki, biológia, környezettan alapképzési szakok, valamint állatorvosi osztatlan, egységes mesterképzési szak. ANDRAGÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK 3. SZ. TÁBLÁZAT Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: andragógia alapképzési szak, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű művelődésszervező, személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó, egyetemi szintű művelődési és felnőttképzési menedzser, művelődésszervező, humánszervező szakok, illetve ezekkel megfeleltethető korábbi főiskolai, egyetemi szintű szakok (népművelés, közművelődési). Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a pedagógia, a pszichológia és az emberi erőforrások alapképzési szakok, továbbá bármely pedagógus szakképzettséget adó szak. ANGLISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: anglisztika alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a magyar, germanisztika, szlavisztika, romanisztika, romológia, a történelem, a szabad bölcsészet, informatikus könyvtáros, kommunikáció és médiatudomány, kulturális antropológia, szociológia, társadalmi tanulmányok alapképzési szakok. ANYAGMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az anyagmérnöki alapképzési szak, az anyagmérnöki, illetve a kohómérnöki főiskola szintű alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az energetikai mérnöki, a faipari mérnöki, a gépészmérnöki, az ipari termék és formatervezői, a vegyészmérnöki, a villamosmérnöki, valamint a természettudományi szakcsoportból a kémia és a környezettan alapképzési szak szerinti főiskolai szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény ANYAGTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a fi zika, a kémia és az anyagmérnöki alapképzési szakok. 165
Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a természettudomány képzési területről a biológia, a környezettan, a földtudomány alapképzési szakok; a műszaki képzési területről a vegyészmérnöki, a biomérnöki, a környezetmérnöki, az energetikai mérnöki, a gépészmérnöki, a villamosmérnöki, a mechatronikai mérnöki alapképzési szakok. BÁNYA ÉS GEOTECHNIKA MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a műszaki földtudományi mérnöki alapképzési szak, a bánya és geotechnikai főiskolai szintű szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az anyagmérnöki, az építőmérnöki, a gépészmérnöki, a környezetmérnöki alapképzési szak. BIOLÓGUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a biológus alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az erdőmérnök, a kertészmérnök, a növénytermesztő mérnök, a tájrendező és kertépítő mérnök, a környezetgazdálkodási agrármérnök, a természetvédelmi mérnök, a vadgazda mérnöki, az állattenyésztő mérnöki, az élelmiszermérnöki, a mezőgazdasági mérnöki, az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus, az egészségügyi gondozás és prevenció, a környezetmérnöki, a biomérnöki, a vegyészmérnöki, a kémia, a környezettan. Egyéb, meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehető szakok továbbá: továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául BIOMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a vegyészmérnöki alapképzési szak, a biomérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a környezetmérnöki, a mezőgazdasági mérnöki, a kémia (kémiatanár), a biológia (biológiatanár), az élelmiszermérnöki, az anyagmérnöki. 166
BIRTOKRENDEZŐ MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: földmérő és földrendező mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: tájrendező és kertépítő mérnöki alapképzési szak, környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak, természetvédelmi mérnöki alapképzési szak. alap- és mesterfokozatot adó alapképzési, egységes, osztatlan vagy mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai, vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény 3. SZ. TÁBLÁZAT BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a had- és biztonságtechnikai mérnöki alapképzési szak, valamint a főiskolai szintű biztonságtechnikai alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a közlekedésmérnöki, a villamosmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari gépészmérnöki, az energetikai mérnöki, a mérnök informatikus. DÍSZKERTÉSZETI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a kertészmérnöki, a növénytermesztő mérnöki, a mezőgazdasági mérnöki, az erdőmérnöki és a tájrendező és a kertépítő mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a természetvédelmi mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a környezetmérnöki, továbbá a biológia alapképzési szak. EGÉSZSÉGÜGYI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: biomérnöki, villamosmérnöki, gépészmérnöki, mérnök informatikus, programtervező informatikus, gazdaságinformatikus, orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus, biológia, fi zika, kémia alapképzési szakok, valamint az orvos egységes, osztatlan mesterképzési szak. 167
alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény ÉLELMISZERBIZTONSÁGI ÉS MINŐSÉGI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: agrár képzési területről: élelmiszermérnöki, mezőgazdasági mérnöki alapképzési szakok, valamint állatorvosi egységes, osztatlan szak; műszaki képzési területről: biomérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: agrár képzési területről: környezetgazdálkodási agrármérnöki, növénytermesztő mérnöki, állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági- és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzési szakok; műszaki képzési területről: vegyészmérnöki, környezetmérnöki alapképzési szakok; természettudományi képzési területről: biológia, kémia alapképzési szakok; orvos- és egészségtudományi képzési területről: egységes, osztatlan orvos szak, ápolás és betegellátás alapképzési szak dietetikus szakirány. ÉLELMISZERMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: agrár képzési területről: élelmiszermérnöki alapképzési szak; műszaki képzési területről: biomérnöki és vegyészmérnöki alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: agrár képzési területről: mezőgazdasági mérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, növénytermesztő mérnöki, állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági- és élelmiszeripari gépészmérnöki szakok; műszaki képzési területről: környezetmérnöki szak; természettudományi képzési területről: biológia, fi zika, kémia szakok; orvos- és egészségtudományi képzési területről: ápolás és betegellátás alapképzési szak dietetikus szakirány. ELŐKÉSZÍTÉS-TECHNIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a műszaki földtudományi alapképzési szak 168
Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az építőmérnöki, a vegyészmérnöki, a környezetmérnöki, a biomérnöki, a gépészmérnöki, az energetikai mérnöki, az élelmiszermérnöki, a faipari, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki. EMBERI ERŐFORRÁS TANÁCSADÓ MESTERKÉPZÉSI SZAK 3. SZ. TÁBLÁZAT Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: andragógia, emberi erőforrások alapképzési szakok, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó, művelődésszervező, egyetemi szintű művelődési és felnőttképzési menedzser, humán szervező szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a pedagógia és a pszichológia alapképzési szak, továbbá bármely pedagógus szakképzettséget adó szak. ENERGETIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az energetikai mérnöki alapképzési szak; Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki és villamosmérnöki szakok. ERDŐMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az erdőmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a növénytermesztő mérnöki, a vadgazda mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, az agrármérnöki, a természetvédelmi mérnöki, és a gazdasági- és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szakok. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: szabad bölcsészet alapképzési szak esztétika szakiránnyal. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a bölcsészettudományi képzési terület alapképzési szakjai. 169
alap- és mesterfokozatot adó alapképzési, egységes, osztatlan vagy mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a jogi és igazgatási képzési terület alapképzési szakjai. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: politológia, nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi kommunikáció, nemzetközi tanulmányok alapképzési szakok, továbbá a gazdaságtudományok képzési terület üzleti képzési ágának alapképzési szakjai. szóló 2005. évi CXXXIX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, FAIPARI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a faipari mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az anyagmérnöki, a gépészmérnöki, a könnyűipari mérnöki, a műszaki menedzser, az ipari termék és formatervezői. Egyéb, meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehető szakok továbbá: azok a legalább alapfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény FILOZÓFIA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szabad bölcsészet alapképzési szak fi lozófi a szakirányon. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a bölcsészettudományi képzési terület alapképzési szakjai. FIZIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a fi zika alapképzési szak. 170
Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a kémia, a környezettudomány, a villamosmérnöki, a vegyészmérnöki, a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, az anyagmérnöki, a műszaki informatika, a matematika alapképzési szak és a természettudományi képzési terület egyéb szakjai a tanári szakirány fi zika szakmai moduljával. Egyéb, meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehető szakok továbbá: továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául 3. SZ. TÁBLÁZAT GAZDASÁGINFORMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdaságinformatikus alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a mérnök-informatikus, a programtervező informatikus, a gazdálkodási és menedzsment, a gazdaságelemzés, a pénzügy és számvitel alapképzési szakok. GEOGRÁFUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a földrajz alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a földtudomány, a környezettan, a földmérő és földrendező mérnök, a tájrendező és kertépítő mérnöki, a környezetmérnöki, a turizmusvendéglátás. GÉPÉSZETI MODELLEZÉS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gépészmérnöki alapképzési szak; a mechatronikai alapképzési szak, a közlekedésmérnöki alapképzési szak; Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az építőmérnöki, a vegyészmérnöki, a biomérnöki, a villamosmérnöki, a matematika, a mérnökinformatikus, a fi zika, az ipari termék- és formatervező mérnöki, a műszaki menedzser, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki, a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a könnyűipari mérnöki, az energetikai mérnöki, a környezetmérnöki; 171
GÉPÉSZMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gépészmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az anyagmérnöki, az energetikai mérnöki, az ipari termék és formatervező mérnöki, a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki, a közlekedésmérnöki és a mechatronikai mérnöki alapképzési szakok. GYÓGYSZERVEGYÉSZ-MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: vegyészmérnöki alapképzési szak, biomérnöki alapképzési szak, környezetmérnöki alapképzési szak, és kémia alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az anyagmérnöki, az agrármérnöki, a mezőgazdasági és élelmiszeripari mérnöki, a biológia, a környezettan. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény HIDROGEOLÓGUS MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a műszaki földtudományi alapképzési szak, a környezetmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a földrajz, a környezettan, a földtudományi, az építőmérnöki, a gépészmérnöki, a vegyészmérnöki. INFRASTRUKTÚRA-ÉPÍTŐMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: építőmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: építészmérnöki. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény 172
JÁRMŰMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a közlekedésmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a mérnök informatikus, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény 3. SZ. TÁBLÁZAT KERTÉSZMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: kertészmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: élelmiszermérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, mezőgazdasági mérnöki, növénytermesztő mérnöki, tájrendező és kertépítő mérnöki, erdőmérnöki, biológia, informatikus és szakigazgatási mérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, természetvédelmi mérnöki szakok. KOHÓMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: az anyagmérnöki alapképzési szak, a kohómérnöki főiskola szintű alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a műszaki földtudományi, a közlekedésmérnöki, a villamosmérnöki, az energetikai mérnöki, a had- és a biztonságtechnikai mérnöki, a vegyészmérnöki, a mérnökinformatikus, a kémia és a környezettan. szerinti főiskolai szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény KÖNNYŰIPARI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a könnyűipari mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a vegyészmérnöki, a faipari mérnöki, az anyagmérnöki, a gépészmérnöki, a műszaki menedzser, az ipari termék és formatervezői. 173
KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: mezőgazdasági mérnöki, növénytermesztő mérnöki, állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, informatikus és szakigazgatási agrármérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, természetvédelmi mérnöki, vadgazda mérnöki alapképzési szak. KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a környezetmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a vegyészmérnöki, a biomérnöki, a műszaki földtudományi mérnöki. KÖRNYEZETTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a környezettan, a környezetmérnök, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a természetvédelmi mérnöki alapképzési szakok, valamint a biológia, a fi zika, a földrajz, a földtudomány, a kémia alapképzési szakok a tanári szakirány környezettan szakmai moduljával. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a biomérnöki és vegyészmérnöki alapképzési szakok, valamint a mérnöki, az agrár képzési terület előző bekezdésben fel nem sorolt alapképzési szakjai. KÖZGAZDÁLKODÁS ÉS KÖZPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a nemzetközi tanulmányok, a politológia, a szociális munka, a szociológia, a társadalmi tanulmányok, az igazgatásszervező, a munkaügyi 174
és társadalombiztosítási igazgatási, a nemzetközi igazgatási, a védelmi igazgatási, a katonai gazdálkodási alapképzési szakok, valamint az 1993. évi LXXX. törvény szerinti egyetemi szintű gazdaságmatematikai elemző, közgazdasági, közgazdász tanári, gazdálkodási, gazdálkodási közgazdász tanári, nemzetközi kapcsolatok, pénzügyi szakok és a főiskolai szintű közszolgáltatási közgazdász szak. szerinti főiskolai vagy egyetemi szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény 3. SZ. TÁBLÁZAT KÖZGAZDASÁGI ELEMZŐ MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés vagy közszolgálati alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: gazdálkodási és menedzsment, kereskedelem és marketing, emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmusvendéglátás, üzleti szakoktató alapképzési szakok. Egyéb, meghatározott kreditek teljesítésével figyelembe vehető szakok továbbá: továbbá azok az alap- vagy mesterfokozatot adó alapképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad. KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a közlekedésmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a mérnök informatikus, az építőmérnöki, a könnyűipari mérnöki. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény LÉTESÍTMÉNYMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gépészmérnöki alapképzési szak épületgépészet szakirány, az építőmérnöki alapképzési szak magasépítő szakirány; Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, az energetikai mérnöki, a villamosmérnöki, az építőmérnöki, az építészmérnöki, a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a mérnökinformatikus; 175
LOGISZTIKAI MENEDZSMENT MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrás, a közszolgálati, az alkalmazott közgazdaságtan alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gazdaságelemzés, az üzleti szakoktató, a gazdaságinformatikus, a mérnök informatikus, a programtervező informatikus, a közlekedésmérnöki és a műszaki menedzser, gépészmérnök alapképzési szakok. LOGISZTIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: közlekedésmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a mechatronikai mérnöki, a had- és biztonságtechnikai mérnöki, a mérnök informatikus, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki, a könnyűipari mérnök. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: magyar nyelv és irodalom alapképzési szak, továbbá a főiskolai szintű magyar nyelv és irodalom szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a modern fi lológia, a szabad bölcsészet és a történelem képzési ág alapszakjai, valamint az ókori nyelvek és kultúrák alapképzési szak. MARKETING MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrás alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, valamint a közszolgálati alapképzési szakok. 176
MASTER OF BUSINESS ADMINISTRATION (MBA) MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, a pénzügy és számvitel, a nemzetközi gazdálkodás, a kereskedelem és marketing, valamint a műszaki menedzser alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az emberi erőforrások, a turizmusvendéglátás, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. 3. SZ. TÁBLÁZAT MATEMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a matematika alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a természettudomány, műszaki, informatika képzési területek valamennyi alapképzési szakja, a gazdaságtudományok képzési terület közgazdasági képzési ágának gazdaságelemzés alapképzési szakja. MECHATRONIKAI MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a mechatronikai mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gépészmérnöki, a közlekedésmérnöki, a villamosmérnöki, a mérnök informatikus, a mezőgazdasági és élelmiszeripari a gépészmérnöki, az energetikai mérnöki. MÉRNÖK INFORMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a mérnök informatikus alapképzési szak. 177
Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gazdasági informatikus és a programtervező informatikus alapképzési szak; MEZŐGAZDASÁGI BIOTECHNOLÓGUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak; növényi biotechnológia szakiránynál: kertészmérnöki és növénytermesztő mérnöki alapképzési szakok; állati biotechnológia szakiránynál: állattenyésztő mérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: agrár képzési területről: erdőmérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, vadgazda mérnöki, kertészmérnöki és növénytermesztő mérnöki (állati biotechnológia szakirány választása esetén), állattenyésztő mérnöki (növényi biotechnológia szakirány választása esetén); műszaki képzési területről: környezetmérnöki szak; természettudományi képzési területről: biológia szak. MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI GÉPÉSZMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki és a gépészmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az anyagmérnöki, az energetikai mérnöki, az ipari termék és formatervező mérnöki, a közlekedésmérnöki és a mechatronikai mérnöki alapképzési szak. MŰSZAKI MENEDZSER MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a műszaki menedzser alapképzési szak, valamint a főiskolai szintű műszaki menedzser alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a műszaki képzési terület további alapképzési szakjai. 178
NÉDERLANDISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: germanisztika alapképzési szak néderlandisztika szakiránnyal. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: bölcsészettudományi képzési terület alapképzési szakjai. 3. SZ. TÁBLÁZAT NÉMET NEMZETISÉGI NYELV ÉS IRODALOM MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: germanisztika alapképzési szak német szakiránnyal, germanisztika alapképzési szak német nemzetiségi szakiránnyal, továbbá a főiskolai szintű német nemzetiségi nyelv és irodalom, német nyelv és irodalom, és német (nemzetiségi) nyelvtanár szakok. NÉMET NYELV, IRODALOM ÉS KULTÚRA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: germanisztika alapképzési szak német szakiránnyal, germanisztika alapképzési szak német nemzetiségi szakiránnyal, továbbá a főiskolai szintű német nyelv és irodalom és német nyelvtanár szakok. NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a gazdálkodási és menedzsment, az emberi erőforrások, a kereskedelem és marketing, a pénzügy és számvitel, a turizmus-vendéglátás, az üzleti szakoktató, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, valamint a nemzetközi tanulmányok alapképzési szak. 179
NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: nemzetközi tanulmányok alapképzési szak, valamint az 1993. LXXX. törvény szerinti egyetemi szintű nemzetközi tanulmányok, valamint nemzetközi kapcsolatok alapképzési szak, továbbá főiskolai szintű nemzetközi kapcsolatok alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: kommunikáció és médiatudomány, politológia, szociológia, társadalmi tanulmányok, kulturális antropológia, szociális munka, szociálpedagógia, informatikus könyvtáros, alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés, közszolgálati, gazdálkodás és menedzsment, kereskedelem és marketing, emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel, turizmus-vendéglátás, üzleti szakoktató, igazgatásszervező, nemzetközi igazgatási, biztonság- és védelempolitikai, határrendészeti és védelmi vezetői, nemzetbiztonsági, katonai vezetői, történelem, anglisztika, germanisztika, romanisztika, szlavisztika, romológia, keleti nyelvek és kultúrák, szabad bölcsészet alapképzési szakok. NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: pedagógia, konduktor, tanító, óvodapedagógus, gyógypedagógus alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: andragógia, pszichológia, szociálpedagógia. NÖVÉNYORVOSI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: mezőgazdasági mérnöki, növénytermesztő mérnöki, kertészmérnöki, erdőmérnöki, valamint környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: biológia, kémia, vegyészmérnöki, informatikus és szakigazgatási agrármérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, állattenyésztő mérnöki, természetvédelmi mérnöki szakok. alap- vagy mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai vagy egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény NÖVÉNYTERMESZTŐ MÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a növénytermesztő mérnöki, mezőgazdasági mérnöki, környezetgazdálkodási agrármérnöki, valamint a kertészmérnöki alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: élelmiszermérnöki, erdőmérnöki, vadgazda mérnöki, állattenyésztő mérnöki, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki, mezőgazdasági gépészmérnöki, valamint a biológia alapképzési szak. 180
OLAJ- ÉS GÁZMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a műszaki földtudományi alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a környezetmérnöki, a gépészmérnöki, a vegyészmérnöki, az energetikai mérnöki, a villamosmérnöki. 3. SZ. TÁBLÁZAT ÖKOTOXIKOLÓGUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a biológus, a mezőgazdasági mérnöki, a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a környezetmérnöki és a biomérnöki alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az erdőmérnöki, a kertészmérnöki, a növénytermesztő mérnöki, a tájrendező és kertépítő mérnöki, a természetvédelmi mérnöki, a vadgazda mérnöki, az állattenyésztő mérnöki, az élelmiszermérnöki alapképzési szakok, az állatorvosi egységes, osztatlan mesterképzési szak, az általános orvos, gyógyszerész egységes, osztatlan mesterképzési szakok, továbbá a vegyészmérnöki, a kémia, a környezettan, földtudomány alapképzési szakok. PÉNZÜGY MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: pénzügy és számvitel, valamint gazdálkodási és menedzsment alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: kereskedelem és marketing, emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, turizmus-vendéglátás, üzleti szakoktató. 181
POLITIKATUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a politológia, a nemzetközi tanulmányok, a társadalmi tanulmányok és az igazgatásszervező alapképzési szakok, valamint az 1993. évi LXXX. törvény szerinti egyetemi szintű politológia, nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi tanulmányok, közigazgatási szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a kommunikáció és médiatudomány, a kulturális antropológia, a szociológia, alkalmazott közgazdaságtan, gazdaságelemzés, közszolgálati, emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, történelem, szabad bölcsészet, andragógia alapképzési szakok, osztatlan, egységes jogász mesterképzési szak. alap- és mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai, egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a gazdaságinformatikus, a mérnökinformatikus, a programtervező informatikus alapképzési szakok Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: REGIONÁLIS ÉS KÖRNYEZETI GAZDASÁGTAN MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehetők figyelembe: a gazdálkodási és menedzsment, a közszolgálati, a turizmus-vendéglátás és a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a kereskedelem és marketing, az emberi erőforrások, a pénzügy és számvitel, az üzleti szakoktató, a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szakok. SKANDINAVISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: germanisztika alapképzési szak skandinavisztika szakiránnyal. 182
SZÁMVITEL MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a pénzügy és számvitel alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati, a kereskedelem és marketing, a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi gazdálkodás, a turizmus-vendéglátás, az emberi erőforrások, az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, az üzleti szakoktató alapképzési szakok. 3. SZ. TÁBLÁZAT SZÍNHÁZTUDOMÁNY MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a magyar, az anglisztika, a germanisztika, a romanisztika, a romológia, a szlavisztika, az ókori nyelvek és kultúrák, a keleti nyelvek és kultúrák, a szabad bölcsészet alapképzési szakok. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a történelem, a néprajz, az andragógia, a pedagógia és a pszichológia, a nemzetközi tanulmányok, politológia, informatikus könyvtáros, kommunikáció és médiatudomány, kulturális antropológia, szociológia, társadalmi tanulmányok alapképzési szakok. alap- és mesterfokozatot adó szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai, egyetemi szintű alapképzési szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény SZLAVISZTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a mesterképzési szak szakirányának megfelelő szlavisztika alapképzési szak szakiránya. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: a bölcsészettudományi képzési területhez tartozó alapképzési szakok. SZOCIÁLIS MUNKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka és a szociálpedagógia alapképzési szak. Egyéb (elsősorban számításba vehető) alapképzési szakok: szociológia, társadalmi tanulmányok, politológia. 183