KÖSZÖNTÕ KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel köszöntjük novemberi kongresszusunk résztvevõi között, öröm számunkra, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket. Rendezvényünk mottója lehetne: Csak a változás állandó. Az állandóságot a hagyomány, a több évre visszavezethetõ õszi gyermekgyógyászati rendezvénysorozat képviseli, míg a válto zásokat az évente változó témakörök, szakterületek jelenítik meg. Az MGYT különbözõ szekciói vá lasztották városunkat kongresszusi helyszínnek az elmúlt években: perinatológia, diabetológia, gyermekkardiológia, gyermekgasztroenterológia. Külön öröm számunkra, hogy ebben az évben a Gyermektüdõgyógyász Szekciónak ránk esett a választása. Gyulán már 1980 óta mûködik gyermekpulmonológiai rendelés, mely az évek so - rán osztályunk legnagyobb forgalmú profilambulanciája lett. A nagy beteganyag is jelzi ennek a diszciplínának a jelentõségét és súlyát. A kongresszus alkalmat ad arra, hogy a tapasztalatok megosztásával lépést tartsunk szakmánk fejlõdésével és ezáltal betegeink is jobb, minõségi ellátást kaphatnak. A tudományos elôadások mellett tartalmas társasági programokat is kínálunk. Bár a kongresszus idején Gyulán véget ér az idegenforgalmi szezon és köztudott, hogy Gyula igazi vonzereje a nyár (várjátékok, fesztiválok, szabadtéri színház, strandfürdô), de a november sem tekinthetô holtszezonnak. Várja a vendégeket a szá mos múltbeli látványosság, a mú ze u - mok, a Százéves Cukrászda, a Várkert, a Kastélykert, az õszi ligetek hangulata, a város történelmi atmoszférája. Gyula a mûvészek (Erkel Ferenc, Dürer Albert, Kohán György), tudósok (Bay Zoltán, Bródy Imre) és neves történelmi személyek (Apor Vilmos) városa. Itt élt Simonyi Imre költõ, akinek sorai is tükrözik a város különleges hangulatát és légkörét: Volt itt valami nagy erõ valami derûs erõtlenségre és volt valami vakmerõ már alkotásszámba menõ mélyen megfontolt célzatosság. (Simonyi Imre: Gyulai krétarajzok) A konferencia megváltozott új helyszínével is egy minõségi váltásban bízunk és ez re mé - nye ink szerint megmutatkozik a szakmai teljesítményben is. Kívánunk tehát értékes tudományos programot és vidám, családias társasági összejövetelt! osztályvezetõ fõorvos fôorvos orvosigazgató c. egyetemi docens fôorvos
BIZOTTSÁGOK, ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK BIZOTTSÁGOK, ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK SZERVEZÔ: A Pándy Kálmán Megyei Kórház Gyermekosztálya osztályvezetõ: DR. SIPOS PÉTER c. egyetemi docens 5700 Gyula, Kárpát u. 11. Tel.: 66/463-633 SZERVEZÔ BIZOTTSÁG TAGJAI: DR. H. NAGY KATALIN, fôorvos DR. KÖVESDI JÓZSEF, fôorvos DURKÓ ERIKA PÁKOZDINÉ VAJDA ERIKA SERESNÉ SZABÓ ÁGNES SZABÓ EDIT TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG: Elnök: DR. NOVÁK ZOLTÁN Tagok: DR. BAKTAI GYÖRGY DR. BÁNFI ANDREA DR. KÁDÁR LÁSZLÓ DR. KOVÁCS LAJOS DR. LAKI ISTVÁN DR. NAGY BÉLA REGISZTRÁCIÓ, INFORMÁCIÓ: Helye: Hunguest Hotel Erkel****/*** (Gyula, Várkert u. 1.) 2011. november 3. (csütörtök): 14:00 19:00 2011. november 4. (péntek): 08:00 18:00 2011. november 5. (szombat): 08:00 13:00 TECHNIKAI INFORMÁCIÓK: - Elôadás idôtartama: 10 perc, melyet 5 perc vita követ. - Esetbemutatás idôtartama: 8 perc, melyet 2 perc vita követ. - Az elôadás, esetbemutatás anyagát a szekciót megelôzôen a technikusoknak leadni, valamint azt kipróbálni szíveskedjen. - Mikroport felhelyezése az elôadás elõtt 5-10 perccel történik a technikusoknál. KÉRJÜK A MEGADOTT ELÔADÁS IDÔTARTAM SZIGORÚ BETARTÁSÁT! PARKOLÁS: A konferencia színhelyén a parkolásért fizetni kell, melyhez automaták állnak rendelkezésre, díja 150Ft/óra, 750Ft/nap, de a nem szállóvendégek részére a zárt parkolóban 700 Ft/nap áron biztosítunk parkolójegyet a szálloda recepcióján. A szállóvendégek a zárt parkolót 350Ft/nap áron vehetik igénybe. SZÁLLÁS INFORMÁCIÓK: HUNGUEST HOTEL ERKEL (Gyula, Várkert u. 1.) A szobaár a következô extra szolgáltatásokat tartalmazza: Munkácsy szárny***: - személyenként 1 db gyógy- és strandbelépõ a Várfürdôbe - a szállodai Harmónia Wellness központ korlátlan használata Dürer szárny****: - személyenként 1 db gyógy- és strandbelépõ a Várfürdõbe/nap - fürdôköntös használata - a szállodai Harmónia Wellness központ korlátlan használata ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK: Nagy és Társa BT. 5500 Gyomaendrôd, Vásártéri ltp. 31/b. Tel.: 06-20/972-1126 Tel./Fax: 06-66/463-633 e-mail: gyermekkong@pandy.hu TOVÁBBKÉPZÉS: A tudományos ülés továbbképzéssé minôsített rendezvény mind az orvosok, mind a szakdolgozók számára. Az orvosok számára a kreditpont értéke: 10 pont, szakdolgozók számára a pontérték megállapítása folyamatban van.
2011. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK 14:00 19:00 Regisztráció, információ 16:00 16:40 REFERÁTUMOK Elnök: Cserháti Endre, Sipos Péter MIT SZABAD ELFOGADNI! Cserháti Endre, Mezei Györgyi Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest A BRONCHOPULMONALIS DYSPLASIA PATHOMECHANISMUSÁNAK ÉS KEZELÉSÉNEK JELLEGZETESSÉGEI Balla György DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen 16:40 17:45 Szakmapolitikai Fórum 17:45 18:00 Beszámoló a X. Nemzetközi Gyermektüdõgyógyászati Kongresszusról Szabó Hajnalka SZTE Gyermekgyógyászati Klinika, B részleg, Szeged 18:00 Ünnepélyes megnyitó 20:00 Nyitófogadás 2011. NOVEMBER 4., PÉNTEK 08:00 18:00 Regisztráció, információ 08:30 09:45 ALAPKUTATÁS, KLINIKAI AJÁNLÁS Elnök: Novák Zoltán, Uhereczky Gábor 1. VASCULÁRIS ENDOTHELIÁLIS NÖVEKEDÉSI FAKTOR A GYULLADÁS KÓRJELZÔJE A BRONCHOALVEOLÁRIS FELSZÍNEN, GYERMEKEKBEN Nagy Béla 1, Gáspár Imre 1, Bene Zsolt 1, Papp Ágnes 1, Kádár László 2, Márialigeti Tivadar 2, Bánfi Andrea 3, Baktai György 3, Balla György 1 DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet, Gyermek Sürgôsségi, Csecsemõ- és Gyermekpulmonológiai Tanszék, Debrecen 1 Pest Megyei Tüdõgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 2 Svábhegyi Nonprofit Kft., Budapest 3 2. OXIDATÍV STRESSZHEZ KÖTHETÔ GÉNEXPRESSZIÓS VIZSGÁLATOK ASZTMÁS GYERMEKEK VÉRÉBÕL Ökrös Zsuzsanna 1, Novák Zoltán 1, Endreffy Emôke 1, Maróti Zoltán 1, Monostori Péter 1, Szõllõsiné Varga Ilona SZTE Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged 1 SZTE-TTIK, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék, Szeged 2 3. KRÓNIKUS ALLERGÉN EXPOZÍCIÓ HATÁSA A LÉGÚTI TÚLÉRZÉKENYSÉGRE OVALBUMIN-SZENZITIZÁLT PATKÁNY MODELLBEN Czövek Dorottya 1,2, Peták Ferenc 2, Baráti Levente 1,2, Bánfi Andrea 3, Novák Zoltán 1 SZTE Gyermekgyógyászati Klinika, Szeged 1 SZTE Informatikai Intézet, Szeged 2 Svábhegyi Nonprofit Kft., Budapest 3
PROGRAM 4. ÉLET A KATASZTRÓFA UTÁN AZ ELVÉGZETT SZÛRÔVIZSGÁLATOK ELEMZÉSE Kovács Ilona 1, Kanizsai Judit 2, Neményi Ildikó 1, Pollák Éva 1 Magyar Imre Kórház, Ajka 1 Ajka Kistérség Népegészségügy Intézménye, Ajka 2 5. A VALAHA LÉTEZETT ELSÔ AJÁNLÁS A 3 HÓNAPNÁL IDÔSEBB GYERMEKEK TERÜLETEN SZERZETT PNEUMÓNIÁJÁNAK DIAGNÓZISÁRA ÉS KEZELÉSÉRE Kalocsai Krisztina Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekosztály, Budapest 9:45-10:30 MSD SZIMPÓZIUM KIHÍVÁSOK A LÉGÚTI ALLERGIÁS BETEGSÉGEK KEZELÉSÉBEN Moderátor: Novák Zoltán EVIDENCIÁK ORRDUGULÁSOS BETEGEK KORSZERÛ KEZELÉSÉBEN Halász Adrienn TERÁPIAHÛSÉG GYERMEKKORI ASZTMÁBAN Bánfi Andrea 10:30-11:00 Szünet 11:00-11:40 EWOPHARMA SZIMPÓZIUM LEHET-E KORSZERÛ MAGYARORSZÁGON AZ ALLERGIA KEZELÉSE? Bata Zsuzsanna A CSECSEMÔ ÉS KISDEDKORI VÍRUSOS LÉGÚTI FERTÔZÉSEK HATÁSA AZ ASZTMA KIALAKULÁSÁRA Zsigmond Györgyi 11:40-12:30 BRONCHOLÓGIA I. Elnök: Márialigeti Tivadar, Kovács Lajos 6. GOLD STANDARD-E A HÖRGÕNYÁLKAHÁRTYA ELEKTRONMIKROSZKÓPOS VIZS- GÁLATA PRIMER CILIÁRIS DISZKINÉZIÁBAN? Kádár László, Ujszászi Éva, Simon Noémi, Gyôrfy Ágnes, Subicz Ágnes, Lôwy Tamás Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 7. PULMONALIS HUROKKAL SZÖVÔDÖTT KRITIKUS CONGENITALIS TRACHEA- STENOSIS 11 HETES CSECSEMÔNÉL Kádár László 1, Huri Anikó 2, Kiss Gabriella 3, Gyôrfy Ágnes 1, Lôwy Tamás 1, Simon Noémi 1, Subicz Ágnes 1, Ujszászi Éva 1 Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 1 Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft, Gyermekosztály, Kiskunhalas 2 Heim Pál Gyermekkórház, Intenzív Osztály, Budapest 3 8. ÚJSZÜLÖTTKORI LÉGZÉSI ELÉGTELENSÉGET OKOZÓ ÉRBENYOMAT Krikovszky Dóra 1, Tóth-Heyn Péter 1, Lódi Csaba 1, Oprea Valéria 2, Kassai Imre 2, Kovács Lajos 1 Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Tüdôosztály, Budapest 1 Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Budapest 2 9. ELHÚZÓDÓ KÖHÖGÉS HÁTTERÉBEN ÁLLÓ ACHALASIA Simon Noémi, Ujszászi Éva, Gyôrfy Ágnes, Lõwy Tamás, Subicz Ágnes, Kádár László Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 10. ELHÚZÓDÓ KÖHÖGÉS BRONCHIEKTÁZIA Kádár Attila 1, Gyôrfy Ágnes 2, Ujszászi Éva 2 Velence-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. Gyermektüdôgyógyászati szakrendelés, Velence 1 12:30-13:40 Ebéd, Erkel Emlékház látogatása 13:40-14:00 NUTRICIA SZIMPÓZIUM TÁPLÁLÁS, TÁPLÁLKOZÁS JELENTÔSÉGE CISZTÁS FIBRÓZISBAN Sólyom Enikõ Velkey László Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc 14:00-15:45 ASZTMA Elnök: Nagy Béla, Kövesdi József 11. 5 ÉV ALATTI ASZTMÁSOK MESÉSKÖNYVE Uhereczky Gábor Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 12. MANNITOL: PROVOKÁCIÓ ÉS MUCOLÍZIS 1999-2011 Laki István Kaposi Mór Oktató Kórház, Csecsemõ- és Gyermekosztály, Kaposvár-Mosdós 13. IMPULZUS OSCILLOMETRIÁS LÉGZÉSFUNKCIÓS ÉRTÉKEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA A SPIROMETRIÁVAL Kelemen József, Kovács Lajos Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 14. DIFFÚZIÓS KAPACITÁSMÉRÉS A GYERMEKTÜDÕGYÓGYÁSZATI GYAKORLATBAN Laki István Kaposi Mór Oktató Kórház, Csecsemõ- és Gyermekosztály, Kaposvár-Mosdós 15. LÉGÚTI BETEGEINK KÖRÉBEN VÉGZETT SZÉRUM D-VITAMIN SZINT MÉRÉSEK Papp Gábor 1, Bíró Gábor 1, Shubail Mohamed 1, Laki István 2 Szigetvár Med Nonprofit Kft., Gyermekosztály, Szigetvár 1 Kaposi Mór Oktató Kórház Csecsemô- és Gyermekosztály, Kaposvár 2 16. ASTHMÁSAINK ÉTELALLERGIÁI Mezei Györgyi, Cserháti Endre Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest
17. A SPECIFIKUS IGE MEGHATÁROZÁS HELYE A TÁPLÁLÉKALLERGIA DIAG- NOSZTIKÁJÁBAN Hidvégi Edit Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika, Budapest 15:45-16:15 Szünet 16:15-16:45 ASTRAZENECA SZIMPÓZIUM KINEK HIGGYÜNK? Kádár László 16:45-17:40 BRONCHOLÓGIA II. Elnök: Kádár László, Bánfi Andrea 18. TO STENT OR NOT TO STENT Gáspár Imre 1, Nagy Béla 1, Kádár László 2 DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet, Gyermek Sürgôsségi, Csecsemô- és Gyermekpulmonológiai Tanszék, Debrecen 1 Pest megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 2 19. A LÉGUTAKAT IS ÉRINTÕ HAEMANGIOMA PROPRANOLOL KEZELÉSE Gács Éva, Katona Gábor, Uhereczky Gábor Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 20. HATHETES, SÚLYOS STRIDOROS CSECSEMÔ ESETE KAPCSÁN AZ INFANTILIS CAPILLÁRIS HAEMANGIOMÁRÓL Huri Anikó 1, Kádár László 2, Subicz Ágnes 2, Rovó László 3, Apró Nóra 1, Veres-Ôsz Krisztina 1, Rácz Katalin 4 Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft., Gyermekosztály, Kiskunhalas 1 SZTE Fül - Orr Gégészeti- és Fej - Nyaksebészeti Klinika, Szeged 3 SZTE Gyermekklinika, Intenzív Osztály, Szeged 4 21. BRONCHOGEN CYSTA 18 HÓNAPOS KISDEDNÉL Gyôrfy Ágnes, Ujszászi Éva, Lôwy Tamás, Simon Noémi, Subicz Ágnes, Kádár László Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 22. BRONCHITIS PLASTICA FIBRINOSA NÉGY ÉVES FIÚGYERMEKNÉL Magyar Katalin 1, Ujszászi Éva 2, Kádár László 2, Gyôrfy Ágnes 2, Simon Noémi 2, Subicz Ágnes 2, Lõwy Tamás 2 Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt., Gyermekosztály, Veszprém 1 17:40-18:00 ORION PHARMA - EASYHALER SZIMPÓZIUM ASTHMA BRONCHIALE GYERMEKKORBAN Novák Zoltán SZÉLESKÖRÛ HÖRGÔTÁGÍTÁS Kádár László PROGRAM 2011. NOVEMBER 5., SZOMBAT 08:00 13:00 Regisztráció, információ 08:40-10:10 CF, DIABÉTESZ Elnök: Gyurkovits Kálmán, Laki István 23. DIABETOLÓGIA ÉS PULMONOLÓGIA (REFERÁTUM) Soltész Gyula 1 és H. Nagy Katalin 2 PTE Gyermekgyógyászati Klinika, Pécs 1 Békés Megyei Képviselô-testület Pándy Kálmán Kórház, Csecsemô- és Gyermekosztálya, Gyula 2 24. CISZTÁS FIBRÓZISOS (CF) BETEGGONDOZÁS MOSDÓSON BETEGSTATISZTIKA A GENETIKAI VIZSGÁLATOK TÜKRÉBEN GYAKORI ÉS RITKÁBB MUTÁCIÓK ROMA CSALÁDOKBAN Gyurkovits Kálmán, Bolbás Katalin, Andrásofszky Zsolt Kaposi Mór Oktató Kórház, Gyermekpulmonológiai és Rehabilitációs Részleg, Mosdós 25. CISZTÁS FIBRÓZIS?? Ujhelyi Rita, Holics Klára Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 26. PSEUDOMONAS ELLENES ANTITESTEK VIZSGÁLATA CISZTÁS FIBRÓZISOS BETEGEK KÖPETÉBEN Kelemen Krisztina, Csiszér Eszter, Barta Imre, Antus Balázs Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest 27. CISZTÁS FIBRÓZISBAN ÉS ASZTMÁBAN SZENVEDÔ GYERMEKEK ÉLETMINÕSÉG VIZSGÁLATA Bodnár Réka 1, Kádár László 2, Holics Klára 3, Ujhelyi Rita 3, Kovács Lajos 4, Mészáros Ágnes 1 Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet, Budapest 1 Heim Pál Gyermekkórház, Budapest 3 Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 4 28. PULMONECTOMIA(K) MUKOVISZCIDÓZISBAN: SZÜKSÉGSZERÛSÉG ÉS LEHETÕSÉG Laki István 1, Székely Gyöngyi 1, Pongrácz Kálmán 1, Kovács Lajos 2, Kálmán Attila Kaposi Mór Oktató Kórház, Csecsemô- és Gyermekosztály, Kaposvár-Mosdós 1 Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest 2 10:10-10:20 CEUMED SZIMPÓZIUM COLOMYCIN TERÁPIA GYAKORLATI ALKALMAZÁSA Kovács Ilona Magyar Imre Kórház, Ajka 10:20-10:50 Szünet Ceumed Kft. támogatásával 18:00 Várséta 20:00 Bankett
PROGRAM 10:50-11:50 NOVARTIS SZIMPÓZIUM GONDOLJON RÁ Két súlyos betegség a gyermek- és tüdõgyógyászatban.és CSELEKEDJEN! Elnök: Holics Klára, Novák Zoltán I. MIT JELENT A GYERMEKNEK A NEM KONTROLLÁLT SÚLYOS ASZTMA......ÉS A KONTROLLÁLT? IGE N, SAANK SHINE Novák Zoltán II. CISZTÁS FIBRÓZIS CF ES GYANÚJELEK Ujhelyi Rita MIT TEGYÜNK ÉS MIT MONDJUNK? Gönczi Ferenc FILMRÉSZLET III. DISZKUSSZIÓ 34. ÓRIÁS BULLÁS PULMONALIS INTERSTICIÁLIS EMPHYSEMA KEZELÉSNEK LEHETÔSÉGE Dicsõ Ferenc, Marián Erzsébet, Major György Jósa András Oktatókórház, Gyermekosztály, Nyíregyháza 35. TÜDÕEMBÓLIA VAGY TÜDÕGYULLADÁS? 13 ÉVES FIATAL GYERMEKÁGYAS KISMAMA ESETBEMUTATÁSA Demeter Botond 1, Német Gyula 1, Gubás Péter 2, Barkai László 1 DEOEC Gyermekegészségügyi Intézet, Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc 1 DEOEC Gyermekegészségügyi Intézet, Borsod-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Szülészet- Nôgyógyászat, Miskolc 2 13:10 - Kongresszus zárása 13:30 - Ebéd 11:50 13:10 VARIA Elnök: Baktai György, H. Nagy Katalin 29. ALLERGOLÓGIAI KIVIZSGÁLÁS KAPCSÁN IGAZOLT MALIGNUS BETEGSÉG Bánfi Andrea, Horvay Ilona Svábhegyi Nonprofit Kft., Budapest 30. MELLKASI PANASZ KIVIZSGÁLÁSA SORÁN TALÁLT ÉRDEKES LELETEK Andrásofszky Zsolt 1, Székely Gyöngyi 1, Bajzik Gábor 2 Kaposi Mór Oktató Kórház Gyermekosztály, Mosdós 1 Kaposvári Egyetem Diagnosztikai és Onkoradiológiai Központ, Kaposvár 2 31. ALVÁSFÜGGÕ LÉGZÉSZAVAR KAPCSÁN DIAGNOSZTIZÁLT RITKA BETEGSÉG Lôwy Tamás 1, Várdy-Visy Katalin 2, Gyôrfy Ágnes 1, Simon Noémi 1, Subicz Ágnes 1, Ujszászi Éva 1, Kádár László 1 Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, Gyermekosztály, Törökbálint 1 Pest Megyei Tüdôgyógyintézet, IV-es osztály, Törökbálint 2 32. SÚLYOS PSZICHÓZIS VEZETÔ TÜNETEKÉNT MEGJELENÔ KÖHÖGÉS 10 ÉVES GYERMEKNÉL Balázs Gergely 1, Bene Zsolt 1, Oláh Róza 2, Nagy Béla 1 DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet, Debrecen 1 Kenézy Gyula Kórház, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztály, Debrecen 2 33. LEGIONELLA PNEUMÓNIA GYERMEKKORBAN Szakács Katalin, Kürti Sándor Jász Nagykun Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház, Gyermekosztály, Szolnok