Társadalmi sokszínűség a hír- és politikai magazinműsorokban 2014. július 1. 2014. december 31. Budapest, 2015. április 16.
Bevezetés A médiának fontos szerepe lehet abban, hogy a fogyasztók mennyire vannak tisztában egy társadalom sokszínűségével, valamint mennyiben válnak fogékonnyá az egyes társadalmi csoportok problémái iránt. A hazai szolgáltatók közvetve befolyásolhatják a magyarországi társadalmi szolidaritás és ezzel összefüggésben a társadalmi kohézió alakulását. A 2010. évi CLXXXV. törvény a szolgáltatásokról és a tömegkommunikációról a közszolgálati szolgáltatás esetében kifejezetten kiemeli a társadalmi sokszínűséggel kapcsolatos célokat. Eszerint a közszolgálati szolgáltatásnak fontos feladata a nemzeti összetartozás és a társadalmi integráció elősegítése, a társadalom speciális csoportjainak (nemzetiségek, vallási közösségek, hátrányos helyzetben lévő csoportok, fogyatékkal élők, a határon túli magyar kisebbségek) bemutatása. A törvény 83. (1) bekezdése szerint a közszolgálati szolgáltatás célja: a) a társadalmi és kulturális értelemben átfogó szolgáltatás nyújtása, amely a lehető legtöbb társadalmi réteghez és kulturálisan elkülönülő csoporthoz, illetve egyénhez kíván szólni, b) a nemzeti, a közösségi, az európai identitás, a kultúra és a magyar nyelv ápolása, gazdagítása, c) a nemzeti összetartozás és a társadalmi integráció elősegítése, illetve megerősítése, valamint a házasság intézményének és a család értékének tiszteletben tartása, e) nemzetiségek, vallási közösségek, valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek kielégítése, kultúrájának bemutatása, a nemzetiségek anyanyelvének ápolása, f) az életkoruk, testi, szellemi vagy lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében súlyosan hátrányos helyzetben lévő csoportoknak, valamint a fogyatékkal élőknek a szolgáltatásokkal szemben támasztott sajátos igényeinek kielégítése, g) a határon túli magyarság kulturális igényeinek szolgálata, nemzeti önazonosságuk és anyanyelvük megőrzésének elősegítése, az anyaországgal való szellemi kapcsolattartásuk lehetővé tétele, k) Magyarország, illetve a Kárpát-medence különböző területeinek társadalmi, gazdasági, kulturális életét megjelenítő műsorszámok bemutatása, l) Magyarország és a magyar kultúra, illetve a Magyarországon élő nemzetiségek kultúrájának bemutatása Európa és a világ számára. A Közszolgálati Kódex a identitásképző, valamint a közszolgálati szolgáltatások megkülönböztetett információs szerepét figyelembe véve szintén kiemelten kezeli a társadalmi sokszínűség reprezentációját. A Kódexben foglaltak szerint a közszolgálati a közösségi kohézió és integráció egyik letéteményese, amely mint ilyen lehetőséget teremt valamennyi 2
társadalmi rétegnek és csoportnak a nyilvánosságban való megjelenésre. A közszolgálati szolgáltatás céljaiként a Kódex egyebek mellett az alábbiakat nevesíti: a) a társadalmi és kulturális értelemben átfogó szolgáltatás nyújtása, amely a lehető legtöbb társadalmi réteghez és kulturálisan elkülönülő csoporthoz, illetve egyénhez kíván szólni, ugyanakkor lehetőséget teremt valamennyi társadalmi rétegnek vagy kulturálisan elkülönülő csoportnak az országos nyilvánosságban való megjelenésre, mindezt úgy, hogy segítse az egyes csoportok, rétegek közti közeledést, megértést, az integrálódást, b) kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás, c) a nemzeti, a közösségi, a vallási, az európai identitás, a kultúra és a magyar nyelv ápolása, gazdagítása, a történelmi ismeretek hiteles terjesztése, d) a nemzeti összetartozás és a társadalmi integráció elősegítése, illetve megerősítése, valamint a házasság intézményének és a család értékének tiszteletben tartása és támogatása, f) nemzeti és etnikai kisebbségek, vallási közösségek, valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek kielégítése, kultúrájának bemutatása, a nemzeti és etnikai kisebbségek anyanyelvének ápolása, g) az életkoruk, testi, szellemi vagy lelki állapotuk, társadalmi körülményeik következtében súlyosan hátrányos helyzetben lévő csoportoknak, valamint a fogyatékossággal élőknek a szolgáltatásokkal szemben támasztott sajátos igényeinek kielégítése, tekintettel a közszolgálati szolgáltatáshoz való egyenlő hozzáférés jogára, h) a határon túli magyarság kulturális igényeinek szolgálata, nemzeti önazonosságuk és anyanyelvük megőrzésének elősegítése, az anyaországgal való szellemi kapcsolattartásuk lehetővé tétele, l) Magyarország, illetve a Kárpát-medence különböző területeinek társadalmi, gazdasági, kulturális életét megjelenítő műsorszámok bemutatása, m) Magyarország és a magyar kultúra, illetve a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájának bemutatása Európa és a világ számára, o) sokszínű, gazdag választékú, többféle értékrendet bemutató műsorok közzététele; a közszolgálati szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy az adott témákhoz kapcsolódóan bemutassa a lehetséges, többféle értékrend alapján való megközelítést, értékelést, 3
u) az Országgyűlés, zati és önkormányzati szervek, az egyházak, a pártok, az érdekképviseletek, társadalmi szervezetek és állampolgári közösségek tevékenységének bemutatása, működésük nyilvánosságának biztosítása. 1 A fentieket figyelembe véve az NMHH Műsorfigyelő és elemző főosztálya vizsgálatot végzett, amelyben felmérte, hogy a különböző társadalmi, gazdasági, etnikai csoportok, a határon túli magyarok, a bevándorlók és a fogyatékkal élők miként jelentek meg a magyarországi hír- és tájékoztató jellegű műsorokban. 2 Emellett kimutatást készítettünk a nemek megoszlásáról is. A vizsgálati metodika kialakításánál a francia Legfelsőbb Audiovizuális Tanács (CSA Conseil Supérieur de l Audiovisuel) által a társadalmi sokszínűség médiában való megjelenéséről készített tanulmányát tekintettük mintának. Franciaországban a médiával kapcsolatban általános elvárás, hogy tartsa tiszteletben a közönség (politikai, vallási, kulturális) sokféleségét, reprezentálja a nemzeti közösség származási és kulturális sokszínűségét, valamint segítse elő a köztársaság integrációját és erősítse az állampolgári szolidaritás érzését. 3 A CSA 2009. november 10-én elfogadott állásfoglalása szerint ösztönözni kell a francia társadalom sokszínűségének bemutatását az ingyenesen fogható országos csatornákon, valamint a Canal+-n. Ennek érdekében a Tanács megállapodást kötött a szolgáltatókkal, amely tartalmazza, hogy az egyes csatornáknak milyen vállalásokat kell teljesíteniük, valamint megállapítja a kvóták ellenőrzésére szolgáló eljárásokat. A francia médiumok vállalták a társadalom sokszínűségének reprezentálását, a CSA pedig létrehozta az ún. sokszínűség indikátort, amely alapján tartalomelemzéssel mérik az előirányzott kvóták teljesülését. Vizsgálatuk a nemek, a különböző társadalmi, gazdasági, etnikai csoportok és a fogyatékkal élők -megjelenéseire terjed ki. A francia hatóság három műsortípust különös figyelemmel vizsgál: a francia vonatkozású beszámolókat a ban, a szórakoztató műsorszámokat és a korábban még be nem mutatott hazai gyártású filmeket. Az NMHH vizsgálata a rendelkezésre álló források és kapacitások korlátai miatt a hír- és tájékoztató jellegű programokra terjedt ki. A mintába került műsorokról kvantitatív tartalomelemzést készítettünk, hogy az anyagokat különböző módokon osztályozva mérhetővé tegyük, bemutatva azt is, hogy ezek milyen képet közvetítenek a különböző társadalmi csoportokról. A vizsgálatok eredményei megmutatják, hogy mely médiumok/műsorok, mely társadalmi csoportok bemutatására fordítanak nagyobb figyelmet, illetve milyen módon, milyen kontextusban mutatják be e csoportok tagjait. A kontextus feltárása rávilágíthat, hogy az egyes szolgáltatók milyen attitűdökkel fordulnak a különböző társadalmi csoportok felé, illetve a fogyasztó milyen képet kap egyfelől a társadalom sokszínűségéről, másfelől az egyes csoportoknak a magyar társadalomban elfoglalt helyéről. Az elemzés az alapadatokon túl összességében és szolgáltatóra/műsorra lebontva egyaránt feldolgozza és táblázatos, valamint szöveges formában bemutatja a kategóriákban meghatározott csoportok reprezentációjára vonatkozó adatsorokból nyert eredményeket, az egyes 1 Közszolgálati Kódex. A magyar nemzeti közszolgálati szolgáltatás alapdokumentuma. 11-12. o. 2 A kisebbségi csoporthoz való tartozás azonosítása történhet fizikai jellemzők, családi vagy utónév vagy önbevallás (amikor egy adott csoporthoz tartozó személy ezt saját magáról kijelenti) alapján, illetve kiderülhet a kontextusból vagy a narrációból (kisebbségi kulturális rendezvény, választás stb.). A fogyatékkal élők közé azon szereplők sorolandók, akik fogyatékosságuk látható jeleit viselik, vagy a narrációból kiderül e jellemzőjük. 3 Szekeres Péter: A kisebbségek és az elektronikus II. Jel-Kép, 2009. 1. sz. 4
csoporttagok megjelenésének számszerű adatait, azok kontextusát (mely témákban milyen arányban jelentek meg), az egyes csoportok más csoportokkal összevetett megjelenési arányait. Választ ad továbbá olyan alapvető kérdésekre, hogy az egyes társadalmi csoportok megjelenése miként reprezentálja azok társadalomban elfoglalt helyét. Megmutatja-e őket, vagy láthatatlanok maradnak, bemutatásuk sokoldalú és tükrözi-e az egyes csoportokon belüli sokféleséget, vagy a megjelenések témájának többsége alapján sztereotipizált, homogenizált-e a róluk közvetített kép? A kisebbségi csoportoknál szintén a megjelenés kontextusai alapján (azaz, hogy milyen témákban domináns a jelenlétük) kimutatható, hogy a magyar társadalom integráns, hasznos és tevékeny szereplőiként jelennek-e meg (a munkaerőpiac, az iskolarendszer tagjai, a kultúra és a tudomány képviselői), vagy elsősorban mint társadalmi probléma (az i-, vagy a szociális ellátórendszer haszonélvezői, konfliktusok résztvevői), vagy kulturális érdekesség stb. Az elemzés kitér arra is, hogy az egyes csoportok tagjai milyen társadalmi szerepekben tűnnek föl, azonosításuk a fogyasztó számára egyéniségük (foglalkozásuk, tisztségük, intézményi kötődésük stb.), vagy kizárólag csoporttagságuk (fogyatékkal élő, kisebbségi, nyugdíjas stb. mivoltuk) alapján lehetséges. A vizsgált csoportkategóriák: Társadalmi-gazdasági kategóriák Civil és egyházi szervezetek képviselői Szakszervezetek, érdekvédelmi szervezetek képviselői Nyugdíjasok Munkanélküliek Tanulók (általános- és középiskolai diákok, felsőoktatásban tanulók) Mezőgazdaságban dolgozók Iparban dolgozók Szolgáltatásban dolgozók Nemzeti és etnikai kisebbségek, bevándorlók, határon túli magyarok Magyarországi nemzeti kisebbségek Magyarországi etnikai kisebbség (romák) Határon túli magyarok (kivándorolt magyarok is) Bevándorlók, migránsok, menekültek Gazdasági célból Magyarországon élő külföldiek Fogyatékkal élők Azon személyek sorolandók ide, akik fogyatékosságuk látható jeleit viselik, vagy a narrációból kiderül e jellemzőjük. érzékszervi fogyatékosok értelmi fogyatékosok halmozottan fogyatékosok 5
Nemek Férfi Nő Szereplő tisztsége, foglalkozása, intézményi kötődése Témakategóriák (amelyekhez kapcsolódva az egyes csoportok tagjai megjelenhetnek) kormány belpolitikai ügyek (az Országgyűlés, a köztársasági elnök tevékenysége stb.) önkormányzatok tevékenysége pártpolitika államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás külpolitika, EU civil szervezetek tevékenysége, jótékonyság gazdasági aktivitás, munkaerőpiaci-helyzet oktatási szféra (az oktatás, felvételik, érettségik stb.) szociális problémák közéleti bűncselekmények kisebbségek ünnepek, művészeti és kulturális események balesetek, természeti katasztrófák bulvár (érdekességek, szenzációk) információs híradások A vizsgálat mintája Vizsgálatunk az alábbi szolgáltatókra, illetve műsorokra terjedt ki: MTV1: Híradó (esti), Ma reggel, Este; Duna TV: Híradó, Közbeszéd; MR1 180 perc, Déli Krónika, Esti Krónika, Ütköző; TV2: Tények, Mokka; RTL Klub: Híradó; Class FM: Hírek; ATV: Híradó, Egyenes beszéd; Hír TV: Híradó 21, Magyarország élőben; Echo TV: Híradó. A fenti műsorszámokat minden megjelenésük alkalmával vizsgáltuk. A vizsgált társadalmi csoportok demográfiai jellemzői A különböző társadalmi csoportok szociológiai-demográfiai jellemzőiről elsősorban, de nem kizárólag a legutóbbi (2011. évi) népszámlálás szolgál adatokkal. Inaktív csoportok Magyarországon 2014-ben a munkanélküliségi ráta folyamatosan csökkent, az I. negyedévben 8,3, a IV. negyedévben pedig 7,1 százalék volt. 2014-ben átlagosan 343 ezer volt a munkanélküliek száma, akik így a teljes népesség mintegy 3,5 százalékát tették ki. 4 4 https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/mun/mun21412.pdf 6
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2014 januárjában összesen 2.801.200 személy részére folyósított nyugdíjat, járadékot, illetve nyugdíjszerű ellátást. Az ellátottak a népesség 28 százalékát tették ki. 5 Fogyatékkal élők A fogyatékkal élő emberek létszáma 2011-ben 456 638 fő volt, arányuk a népességen belül 4,59 százalékot tett ki. 6 Kisebbségek, migránsok A 2011-es népszámlálás során 555 507 fő, azaz 5,58 százalék jelzett valamilyen nemzeti, etnikai kisebbségi kötődést. 7 A fenti adatok önbevalláson alapulnak, így erős fenntartásokkal kezelendők. Az önbevallással együtt járó látencia a cigányság esetében a legnagyobb: a téma kutatói a cigányság tényleges számát a népszámlálási adatokhoz képest jóval magasabbra, általában 600 000 fő körülire becsülik. A Magyarországon élő külföldiek száma 2011-ben 206 909 fő volt. 8 Eszerint a bevándorlók, migránsok, illetve a gazdasági célból itt tartózkodó külföldiek a hazai népesség mintegy kettő százalékát tették ki. A férfiak és nők népességen belüli aránya A 2011-es népszámlálás adatai szerint a 4.718.479 férfira jutó nők száma országosan 5.219.149 fő volt 9, azaz a magyarországi népesség 47,5 százaléka férfi, 52,5 százaléka pedig nő volt. Alapadatok A vizsgált társadalmi csoportok megjelenési aránya a mintába került műsorok összességében 17,8 százalék volt, ami az előző félév kivételesen alacsony eredménye (14,8%) után a korábbi mérések körül alakult. Továbbra is a kereskedelmi szolgáltatók hírműsorai szerepeltették leggyakrabban a vizsgált csoportokat, összességében 20,3 százalékos arányban. A közszolgálati 17,8, a közéleti híradások 16,9, a magazinműsorok 12,9 százalékban számoltak be az elemzett közösségekkel kapcsolatos eseményekről (1. ábra) - ezek az eredmények egytől egyig magasabbak voltak az előző félévben mérteknél, a korábban tapasztaltak átlagát mutatták. 5 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/regiok/orsz/nyugdij/nyugdij14.pdf 6 http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_teruleti_00 7. http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_teruleti_00 8 KSH: Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok földrészek, országok és nemek szerint, január 1. (1995 )(2/2) http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnvn001b.html 9 http://www.nepszamlalas.hu/hun/kotetek/18/18_2_osszef.pdf 7
1. ábra: A kiemelt társadalmi csoportok aránya az összes szereplőhöz képest a hír- és magazinműsorokban Minden szolgáltatónál és műsortípusban a gazdaság szereplői jelentek meg leggyakrabban, összességében 47,4 százalékban. A nemzeti kisebbségek intézményeinek felbukanásai 0,7 százalékot tettek ki. A legmagasabb arányt (1%) a korábbi mérésekhez hasonlóan a közszolgálati és a közéleti ban érték el. Továbbra is jelentős felülethez jutottak az inaktív társadalmi csoportok (19,1%), a civil (18,1%) és az érdekvédelmi szervezetek (11,8%). Az egyházak megjelenése három százalékot mutatott - az előző két mérésünkkor arányuk 3,3, illetve 4,4 százalék volt (2. ábra). 2. ábra: A kiemelt társadalmi csoportok megoszlása a hír- és magazinműsorokban 8
A gazdaság szereplői A kategórián belüli szereplési arányok - a korábban mértekhez hasonlóan - a tercier szféra kiemelten magas, átlagosan 76,7 százalékos reprezentációját mutatták. Az ipar és a mezőgazdaság képviselői továbbra is jóval kevesebb megjelenéshez jutottak (14,3, illetve 9,0%) (3. ábra). 3. ábra: A gazdaság szereplőinek megoszlása a hír- és magazinműsorokban Szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek A hazai szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek egymáshoz viszonyított megoszlása összességében 19,5-80,5 százalék volt (4. ábra). 4. ábra: A szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek megoszlása a hír- és magazinműsorokban 9
Egyházak Az egyes egyházak egymáshoz viszonyított szereplési arányai jelentősen eltértek szolgáltatótípusonként és műsoronként. Az összesített adatok szerint leggyakrabban a Magyar Katolikus Egyház képviselői bukkantak fel 46,4 százalékban. Őket követték a zsidó felekezetek (29,7%), majd a Magyar Református Egyház (8,7%) és a Magyarországi Evangélikus Egyház (5,1%) reprezentánsai. Míg a közszolgálati híradókban a katolikusok domináltak (63,3%), a zsidó felekezetek a magazinműsorokban (58%) és a közéleti ban (49,7%) jelentek meg a leggyakrabban. (5. ábra). 5. ábra: Az egyházak megoszlása a hír- és magazinműsorokban A különböző egyházak reprezentációja a megjelenések témáját tekintve érdekes eltéréseket mutatott. A három keresztény egyház (katolikus, református, evangélikus) túlnyomó részt (67,0%, 60,8%, 74,2%) a egyházak, kultúra témáit ábrázoló tudósításokban szerepelt. A zsidó felekezetek csak 23,7 százalékban jelentek meg ebben a kontextusban, leggyakrabban a közéleti ról szóló (25,4%) anyagokban voltak láthatók. Emellett szerepléseik között nagy arányban (20,8%) fordultak elő at ismertető tudósítások is. Az egyéb egyházak elsősorban (37,5%) a egyházak, kultúra, valamint a civil szféra ügyeivel kapcsolatban (26,3%), illetve kisebb mértékben (15%) a külpolitika témaköreiben szerepeltek. (A részleteket lásd a melléklet 11. sz. táblázatában.) Civil szervezetek Ebben a kategóriában elsősorban (63,5%) az országos társulások jelentek meg gyakran a vizsgált műsorokban - ezek arányában a különböző programtípusoknál jelentős különbségeket találtunk. Kiemelkedően szerepeltek a közéleti híradásokban (75,9%) és a magazinműsorokban (75,6%). A kereskedelmi híradók a civil szférával foglalkozó híregységeiken belül a helyi civil szervezetekre fókuszáltak (22,9%) - az átlagos érték ennél a csoportnál 13,2 százalék volt. Nagy mértékű, 12,6 százalékos volt az egyházak civil szervezeteinek reprezentációja, amely a közszolgálati ban 28,1 százalékot ért el, valamint a külföldi civil szervezetek magyarországi intézményeinek aránya (8,1%). Az összes szolgáltatót és műsortípust tekintve alig jutottak megjelenéshez a fogyatékkal élők (1,6%), valamint az LMBT szervezetei (0,9%) (6. ábra). 10
6. ábra: A civil szervezetek megoszlása a hír- és magazinműsorokban Az egyes civil szervezetek reprezentációja a szereplések gyakoriságán túl a megjelenések kontextusát tekintve is jelentős különbségeket mutatott. A vizsgált műsorokban a civilek (összes megjelenés: 4136) elsősorban (17,4%) a civil szféra ügyeiben, valamint működését feldolgozó tudósításokban (14,0%) és a egyházak, kultúra híreit bemutató tudósításokban (13,5%) szerepeltek. A csoporton belül (2638 megjelenéssel) az országos szervezetek domináltak. Ezek képviselői leginkább kapcsán (18,9%), pártpolitikai ügyekben (15,3%), valamint a külpolitikai és az Európai Unió ügyeiről szóló beszámolókban (14,4%) kerültek képernyőre. A helyi civileket 518 alkalommal regisztráltuk. Reprezentációikban kiemelkedőek voltak a egyházak, kultúra (20,7%), illetve a civil szféra történései (11,2%). A helyieknél többször, 568 alkalommal találkozhattak a nézők az egyházak civil szervezeteivel. Esetükben dominált a civil szféra ügyeinek kontextusa (54,6%), de számottevőnek mondható arányban detektáltuk őket egyházak, kultúra témakörében készült beszámolókban is (31,2%). Kevesebbet (316 esetben), illetve más témákban szerepeltek a külföldi civil szervezetek magyarországi intézményeinek képviselői. Ők elsősorban a civil szféra (28,2%), illetve a egyházak, kultúra kontextusában (15,8%) jelentek meg. 11
Összesen 63 esetben bukkantak fel a fogyatékkal élők szervezetei, elsősorban az helyzetéről szóló (61,9%), valamint a civil szféra tevékenységét tárgyaló (11,1%) híradásokban. A magyarországi LMBT-szervezetek képviselőivel mindössze 33 alkalommal találkozhatott a fogyasztó. Megjelenéseik kontextusát szinte kizárólag a közéleti (51,5%) és az (45,5%) adták. Inaktívak A társadalom munkaerőpiaci szempontból inaktív csoportjai között a fiatalok (gyerekek, óvodások, tanulók) jelentek meg a legtöbbször (59,3%). Mellettük erős reprezentációval rendelkeztek a nyugdíjasok (36,5%). A munkanélküliek megjelenése minimális, összességében egy százalék volt, hozzájuk képest a hajléktalanok többet (3,3%) szerepeltek (7. ábra). 7. ábra: Az inaktív csoportok megoszlása a hír- és magazinműsorokban Az inaktív társadalmi csoportok reprezentációja a megjelenések témáját tekintve rendkívül eltérő volt. A vizsgált műsorokban legtöbbször (2122 esetben) a gyerekek és diákok csoportjához kapcsolódó hírek jelentek meg. Ezek között a leggyakrabban feldolgozott témacsoportok a kultúra (19%), a balesetek, természeti katasztrófák (17,9%), valamint a bűnözés (11,6%) voltak. A másik viszonylag gyakran szereplő csoport a nyugdíjasoké volt, összesen 1311 megjelenéssel. Ők elsősorban (24,5%) balesetekről, természeti katasztrófákról, valamint a bűnözésről (19,7%) szóló tudósításokban szerepeltek. Emellett viszonylag magas arányban jelentek meg a kultúra kontextusában (12,1%). A magyarországi hajléktalanokkal összesen 135 alkalommal foglalkoztak a műsorok. Elsősorban az helyzetét érintő anyagokban (30,4%) és a civil szférával kapcsolatban fordultak elő. 12
Munkanélküliek 54 alkalommal jelentek meg a műsorokban, ami komoly csökkenést mutat az előző két félév (72; 116) előfordulásaihoz képest. Ők leginkább (27,8-27,8%) működését és a gazdaságot érintő tudósításokban, kisebb mértékben (18,5%) a civil szféra működésével összefüggésben tűntek fel. A vizsgálatok eredményei azt is megmutatták, hogy az egyes médiumok/műsorok mely társadalmi csoportok bemutatására fordítottak nagyobb figyelmet, illetve milyen kontextusban mutatták be e közösségek tagjait. (A részleteket lásd a melléklet 2. sz. táblázatában.) Kissebségek A nemzeti és etnikai kisebbségi szereplők 1,9 százalékos arányban jelentek meg a vizsgált műsorokban, ami az előző két év (3,0 és 2,2 százalék között ingadozó) eredményeinél alacsonyabb. A korábbi időszakokhoz hasonlóan leggyakrabban (2,8%) a közszolgálati híradókban szerepeltek, ugyanakkor újdonság, hogy legritkábban (1,3%) a közéleti híradásokban (8. ábra) bukkantak fel. 8. ábra: A kisebbségi szereplők aránya a hír- és magazinműsorokban Az egyes kisebbségek egymáshoz viszonyított szereplési arányai nagyban eltértek szolgáltató-típusonként és műsoronként. E csoportokon belül a magazinműsorokban és a közszolgálati ban 81,6 illetve 78,6 százalékos aránnyal továbbra is erősen dominált a határon túli magyarok megjelenítése. A kereskedelmi híradókban a romák prezentációs aránya (62,5%) volt kiemelkedő. A közéleti ban a határon túli magyarok 36, a romák 46,5 százalékban voltak láthatóak. Az összesített adatok szerint ugyanez az arány 55, illetve 32 százalék volt, míg a hazai nemzeti kisebbségek 2,6 százalékos szereplési arányt értek el. Figyelemre méltónak mondható a valamilyen gazdasági célból (általában Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóként, cégvezetőként) itt élők csoportjának reprezentációja (8,5%). A bevándorlók, migránsok megjelenései a kereskedelmi ban volt jelentősnek mondható (4,3%), 13
arányuk összességében 1,9 százalékot tett ki (9. ábra). A migránsok megjelenései az előző időszakokhoz mérten növekedtek. 9. ábra: A nemzeti kisebbségek csoportjainak megoszlása a hír- és magazinműsorokban Az egyes kisebbségek reprezentációja a megjelenések témáját tekintve nagy különbségeket mutatott. Az összes vizsgált műsorban a hazai nemzeti kisebbségek (összes megjelenés: 53) elsősorban (18,9%) az helyzetét érintő ügyekben, valamint belpolitikai témákban és a egyházak, kultúra témáit ábrázoló tudósításokban szerepeltek (17-17%). A nemzeti kisebbségekhez képest a romák egyrészt jóval gyakrabban (712 esetben) tűntek fel, másrészt alapvetően más képet mutattak. Reprezentációikban ezúttal a balesetekről, természeti katasztrófákról szóló tudósítások domináltak 22,9 százalékkal, de továbbra is jelentős volt a bűnözés kontextusában történő megjelenésük (16,6%). A Magyarországon politikai, gazdasági célból itt tartózkodó migránsok alig, összesen 37 alkalommal voltak láthatóak (az előző félév 13 megjelenésével szemben). Esetükben továbbra is a bűnözés témájában való megjelenés volt a legerőteljesebb (64,9%), emellett elsősorban a külpolitikai és az Európai Unió ügyeiről szóló beszámolókban (21%) bukkantak fel, de említésre méltó arányban szerepeltek balesetekről, természeti katasztrófákról készült anyagokban is (10,8%). A kisebbségi csoportok közül továbbra is a határon túli magyarok szerepeltek a leggyakrabban (1170). Esetükben a legkiemeltebb téma a külpolitika és az Európai Unió (39,4%) volt, de számottevő arányban jelentek meg a egyházak, kultúra kontextusában (29,1%), valamint működését bemutató tudósításokban (13%). A minoritásokat az egyes műsortípusok különböző arányban és szövegkörnyezetben jelenítették meg. A közszolgálati híradók, valamint a magazinműsorok leggyakrabban a határon túli magyarok csoportjával foglalkoztak, elsősorban külpolitikai ügyek ismertetésekor. A kereskedelmi- és közéleti 14
ban legtöbbször a romák szerepeltek, leginkább balesetekről, természeti katasztrófákról szóló tudósításokban, illetve a megemlékezésekkel, ünnepnapokkal, egyházakkal, kultúrával összefüggésben. Fogyatékkal élők A fogyatékkal élők megjelenése minden műsortípusnál elenyésző, összességében 0,3 százalék volt. Továbbra is elmondható, hogy a fogyatékkal élők a magyar fogyasztók számára gyakorlatilag láthatatlanok maradnak (1. táblázat). Megjelenésük aránya különösen éles kontrasztot mutat a 2011. évi népszámlálás adatai által prezentált arányukkal összevetve (4,59%). 1. táblázat: A fogyatékkal élők aránya a hír- és magazinműsorokban (N=94989) fogyatékkal élő nem fogyatékos közszolgálati 0,3 99,7 kereskedelmi 0,4 99,6 közéleti 0,1 99,9 magazinműsorok 0,2 99,8 összesen 0,3 99,8 A fenti csoporton belül a legmagasabban reprezentált közösség a testi fogyatékkal élők voltak (50,2%). Az érzékszervi fogyatékkal élők tették ki az összes érintett 33,3, az értelmi fogyatékkal élők a 9,7, a halmozott fogyatékossággal élők pedig a 6,7 százalékát (10. ábra). 10. ábra: A fogyatékkal élők megoszlása a hír- és magazinműsorokban 15
A fogyatékkal élők reprezentációja a felbukkanások témáját tekintve rendkívül egysíkú volt. Megjelenéseik (összesen 312 eset) nagy része (33,3%) az eseményeit bemutató kérdéskörökhöz kötődött. Emellett leggyakrabban a egyházak, kultúra kontextusában (20,2%), tevékenységét ismertető anyagokban (13,5%) szerepeltek. (A részleteket lásd a melléklet 4. sz. táblázatában.) Reprezentációik a megjelenés szövegkörnyezetét tekintve nem különböztek a korábban mértektől. A férfi-nő megoszlás A nemek megjelenési arányai átlagosan közel négyötödös többséget mutattak a férfiak javára. A korábbiakhoz hasonlóan a nők legtöbbet (30,9%) a kereskedelmi ban, legkevesebbet (14%) a magazinműsorokban szerepeltek (11. ábra). 11. ábra: A férfiak és nők megoszlása a hír- és magazinműsorokban A bemutatás módja A bemutatás módja az egyes csoportokhoz tartozó szereplők esetében rendkívül eltérő volt. Névvel és beosztással/foglalkozással a szereplők 45,3 százalékát mutatták be. Ezen belül a legmagasabb arányban (61,2%) a nemzeti kisebbségek képviselőit harangozták be ily módon. Hozzájuk képest a romák jóval kisebb megoszlásban rendelkeztek hasonló kondíciókkal (26,2%). A fogyatékkal élőknek 19,5 százaléka szerepelt ekként. A nemek bemutatásánál a részletes reprezentációt tekintve nagy eltérést tapasztaltunk: a férfiak 58,3 százalékát, míg a nők 47,2 százalékát jelenítették meg névvel és beosztással/foglalkozással. Ennél is nagyobb különbség volt megfigyelhető a bemutatás nélküli szereplők arányában, amely a nőknél 20,1, a férfiak esetében 8,2 százalék volt. (A bemutatás módjának részleteit lásd a melléklet 5-9. sz. táblázataiban.) Ezek az adatok szinte pontosan megegyeznek a korábban mért értékekkel. 16
A fenti eredmények minimális eltérést mutatnak a korábban mértekhez képest, azaz a bemutatás módjánál egyik csoport esetében sem tapasztalunk említésre méltó elmozdulást. Összegzés A kiemelt társadalmi csoportok összes megjelenésének aránya 17,8 százalék volt, ami az elmúlt évek (17-19 százalékos) eredményeinek felel meg. A nemzeti és etnikai kisebbségi szereplők megjelenése 1,9 százalék volt, ami a korábbi tapasztalatok alapján alacsonynak mondható, hiszen arányuk a mérések kezdete óta 2,2 és 3,0 százalék között mozog, komolyabb kiugrások nélkül. E csoport tagjai a legmagasabb megjelenési arányt továbbra is a közszolgálati műsorokban produkálták, 2,8 százalékkal. Az egyházi szervezetek kiemelt csoportokon belüli aránya három százalék volt. Az egyes egyházak egymáshoz viszonyított szereplési arányait tekintve leggyakrabban (46,0%) a Magyar Katolikus Egyház képviselői fordultak elő a műsorokban, arányuk a közszolgálati ban volt kiemelkedő (63,3%). Második helyen regisztráltuk a zsidó felekezetek képviselőit (29,7%), akik a magazinműsorokban (58%) és a közéleti ban (49,7) az egyházi csoportokon belül kiemelkedő módon szerepeltek. Összességében a Magyar Református Egyház 8,7, a Magyarországi Evangélikus Egyház 5,1, az egyéb egyházak együttesen 10,1 százalékot értek el. A civil szervezetek kategóriáján belül jelentős, 12,6 százalékos volt az egyházak civil szervezeteinek reprezentációja, míg az LMBT-szervezetek képviselőivel alig találkozhatott a fogyasztó (0,9%). A romák reprezentációja 32 százalék volt, ami a korábbi évek tapasztalatai alapján átlagosnak mondható. A leggyakrabban szereplő határon túli magyarok esetében 55 százalékos arányt regisztráltunk. A romák megjelenéseinek témáit tekintve, méréseink kezdete óta először fordult elő, hogy nem a bűnözés kontextusában szerepeltek a leggyakrabban. Reprezentációikban ezúttal a balesetekről, természeti katasztrófákról szóló tudósítások vezettek 22,9 százalékkal, ugyanakkor továbbra is jelentős volt a bűnözés kontextusában történő megjelenésük (16,6%). A fogyatékkal élők reprezentációja 0,3 százalék volt. Ők a korábbiakhoz hasonlóan leggyakrabban valamilyen i témához kapcsolódva kerültek a műsorokba. Az előző két csoportra egyaránt jellemző volt, hogy a többségi társadalom szereplőihez viszonyítva kevesüket mutatták be névvel és beosztással/foglalkozással. A Magyarországon politikai, gazdasági célból tartózkodó migránsok megjelenései az előző időszakokhoz mérten jelentősen (13-ról 37-re) növekedtek. Szerepléseik témái között a már megszokott módon egyértelműen a bűnözés kontextusa dominált, rendkívül magas 64,9 százalékos aránnyal. A nemek megjelenési arányai továbbra is átlagosan négyötödös többséget mutattak a férfiak javára. 17
2. sz. táblázat közszolgálati Melléklet Inaktívak megjelenése témacsoportonként gyerekek, óvodások, diákok, egyetemisták munkanélküliek hajléktalanok nyugdíjasok Összesen 118 9 6 41 174 23,0% 52,9% 27,3% 15,8% 21,4% belpolitikai ügyek 4 0 0 10 14,8% 0,0% 0,0% 3,9% 1,7% önkormányzatok 2 0 0 4 6,4% 0,0% 0,0% 1,5%,7% pártpolitika 9 1 0 3 13 1,8% 5,9% 0,0% 1,2% 1,6% államigazgatás, közigazgatás, 4 0 0 0 4 igazságszolgáltatás,8% 0,0% 0,0% 0,0%,5% külpolitika, EU 9 0 0 0 9 1,8% 0,0% 0,0% 0,0% 1,1% civil szféra 45 1 4 13 63 8,8% 5,9% 18,2% 5,0% 7,8% gazdasági szféra 54 6 0 17 77 10,5% 35,3% 0,0% 6,6% 9,5% oktatási szféra 20 0 0 0 20 3,9% 0,0% 0,0% 0,0% 2,5% 34 0 6 16 56 6,6% 0,0% 27,3% 6,2% 6,9% közéleti botrány 1 0 0 1 2,2% 0,0% 0,0%,4%,2% 2 0 0 0 2,4% 0,0% 0,0% 0,0%,2% bűnözés 6 0 0 10 16 baleset, természeti katasztrófa 1,2% 0,0% 0,0% 3,9% 2,0% 141 0 5 72 218 27,4% 0,0% 22,7% 27,8% 26,8% 20 0 0 58 78 3,9% 0,0% 0,0% 22,4% 9,6% bulvár hírek 39 0 0 5 44 7,6% 0,0% 0,0% 1,9% 5,4% információs 6 0 1 9 16 híradások 1,2% 0,0% 4,5% 3,5% 2,0% Összesen 514 17 22 259 812 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%
kereskedelmi 41 5 1 24 71 3,3% 16,1% 1,3% 3,1% 3,3% belpolitikai ügyek 3 0 0 15 18,2% 0,0% 0,0% 2,0%,8% önkormányzatok 14 0 3 8 25 1,1% 0,0% 4,0% 1,0% 1,2% pártpolitika 32 4 3 20 59 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 2,5% 12,9% 4,0% 2,6% 2,8% 4 0 1 10 15,3% 0,0% 1,3% 1,3%,7% külpolitika, EU 6 0 0 3 9,5% 0,0% 0,0%,4%,4% civil szféra 71 7 17 13 108 5,6% 22,6% 22,7% 1,7% 5,1% gazdasági szféra 49 7 0 32 88 3,9% 22,6% 0,0% 4,2% 4,1% oktatási szféra 31 0 0 0 31 2,5% 0,0% 0,0% 0,0% 1,5% 99 3 23 46 171 7,9% 9,7% 30,7% 6,0% 8,0% közéleti botrány 19 4 4 36 63 1,5% 12,9% 5,3% 4,7% 3,0% 35 0 0 24 59 2,8% 0,0% 0,0% 3,1% 2,8% bűnözés 214 1 8 237 460 17,0% 3,2% 10,7% 31,1% 21,6% 168 0 4 33 205 13,4% 0,0% 5,3% 4,3% 9,6% baleset, természeti 337 0 8 220 565 katasztrófa 26,8% 0,0% 10,7% 28,8% 26,6% bulvár hírek 112 0 3 27 142 8,9% 0,0% 4,0% 3,5% 6,7% információs 22 0 0 15 37 híradások 1,8% 0,0% 0,0% 2,0% 1,7% Összesen 1257 31 75 763 2126 közéleti 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 29 1 4 31 65 12,7% 20,0% 12,9% 12,9% 12,8% belpolitikai ügyek 4 0 0 15 19 1,7% 0,0% 0,0% 6,2% 3,8% önkormányzatok 4 0 2 13 19 1,7% 0,0% 6,5% 5,4% 3,8% pártpolitika 10 0 2 31 43
államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 4,4% 0,0% 6,5% 12,9% 8,5% 1 0 0 6 7,4% 0,0% 0,0% 2,5% 1,4% külpolitika, EU 2 0 0 5 7,9% 0,0% 0,0% 2,1% 1,4% civil szféra 20 2 6 11 39 8,7% 40,0% 19,4% 4,6% 7,7% gazdasági szféra 12 2 0 12 26 5,2% 40,0% 0,0% 5,0% 5,1% oktatási szféra 15 0 0 0 15 6,6% 0,0% 0,0% 0,0% 3,0% 13 0 11 4 28 5,7% 0,0% 35,5% 1,7% 5,5% közéleti botrány 4 0 2 8 14 1,7% 0,0% 6,5% 3,3% 2,8% 3 0 0 2 5 1,3% 0,0% 0,0%,8% 1,0% bűnözés 18 0 1 11 30 7,9% 0,0% 3,2% 4,6% 5,9% 71 0 3 43 117 31,0% 0,0% 9,7% 17,8% 23,1% baleset, természeti 19 0 0 40 59 katasztrófa 8,3% 0,0% 0,0% 16,6% 11,7% bulvár hírek 1 0 0 3 4 magazinműsorok,4% 0,0% 0,0% 1,2%,8% információs 3 0 0 6 9 híradások 1,3% 0,0% 0,0% 2,5% 1,8% Összesen 229 5 31 241 506 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 30 0 1 10 41 24,6% 0,0% 14,3% 20,8% 23,0% belpolitikai ügyek 4 1 0 1 6 3,3% 100,0% 0,0% 2,1% 3,4% önkormányzatok 3 0 0 0 3 2,5% 0,0% 0,0% 0,0% 1,7% pártpolitika 3 0 2 0 5 2,5% 0,0% 28,6% 0,0% 2,8% államigazgatás, közigazgatás, 1 0 0 1 2 igazságszolgáltatás,8% 0,0% 0,0% 2,1% 1,1% külpolitika, EU 1 0 0 1 2,8% 0,0% 0,0% 2,1% 1,1% civil szféra 6 0 1 0 7
4,9% 0,0% 14,3% 0,0% 3,9% gazdasági szféra 4 0 0 11 15 3,3% 0,0% 0,0% 22,9% 8,4% oktatási szféra 18 0 0 3 21 14,8% 0,0% 0,0% 6,3% 11,8% 13 0 1 4 18 10,7% 0,0% 14,3% 8,3% 10,1% közéleti botrány 3 0 0 2 5 2,5% 0,0% 0,0% 4,2% 2,8% 1 0 0 0 1,8% 0,0% 0,0% 0,0%,6% bűnözés 8 0 0 0 8 6,6% 0,0% 0,0% 0,0% 4,5% 24 0 1 11 36 19,7% 0,0% 14,3% 22,9% 20,2% baleset, természeti 3 0 1 3 7 katasztrófa 2,5% 0,0% 14,3% 6,3% 3,9% információs 0 0 0 1 1 híradások 0,0% 0,0% 0,0% 2,1%,6% Összesen 122 1 7 48 178 Összesen 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 218 15 12 106 351 10,3% 27,8% 8,9% 8,1% 9,7% belpolitikai ügyek 15 1 0 41 57,7% 1,9% 0,0% 3,1% 1,6% önkormányzatok 23 0 5 25 53 1,1% 0,0% 3,7% 1,9% 1,5% pártpolitika 54 5 7 54 120 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 2,5% 9,3% 5,2% 4,1% 3,3% 10 0 1 17 28,5% 0,0%,7% 1,3%,8% külpolitika, EU 18 0 0 9 27,8% 0,0% 0,0%,7%,7% civil szféra 142 10 28 37 217 6,7% 18,5% 20,7% 2,8% 6,0% gazdasági szféra 119 15 0 72 206 5,6% 27,8% 0,0% 5,5% 5,7% oktatási szféra 84 0 0 3 87 4,0% 0,0% 0,0%,2% 2,4% 159 3 41 70 273 7,5% 5,6% 30,4% 5,3% 7,5% közéleti botrány 27 4 6 47 84 1,3% 7,4% 4,4% 3,6% 2,3%
41 0 0 26 67 1,9% 0,0% 0,0% 2,0% 1,8% bűnözés 246 1 9 258 514 11,6% 1,9% 6,7% 19,7% 14,2% 404 0 13 159 576 19,0% 0,0% 9,6% 12,1% 15,9% baleset, természeti 379 0 9 321 709 katasztrófa 17,9% 0,0% 6,7% 24,5% 19,6% bulvár hírek 152 0 3 35 190 7,2% 0,0% 2,2% 2,7% 5,2% információs 31 0 1 31 63 híradások 1,5% 0,0%,7% 2,4% 1,7% Összesen 2122 54 135 1311 3622 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 3. sz. táblázat közszolgálati Kisebbségek megjelenése témacsoportonként roma egyéb magyarországi nemzeti kisebbségi politikai, gazdasági célból migránsok gazdasági célból itt élők határon túliak Összesen 35 5 0 6 103 149 27,6% 13,2% 0,0% 15,4% 14,5% 16,2% belpolitikai ügyek 2 9 0 0 2 13 1,6% 23,7% 0,0% 0,0%,3% 1,4% önkormányzatok 2 0 0 1 3 6 1,6% 0,0% 0,0% 2,6%,4%,7% pártpolitika 19 2 0 0 6 27 15,0% 5,3% 0,0% 0,0%,8% 2,9% külpolitika, EU 0 3 4 6 220 233 0,0% 7,9% 57,1% 15,4% 31,1% 25,4% civil szféra 8 2 1 0 62 73 6,3% 5,3% 14,3% 0,0% 8,8% 7,9% gazdasági szféra 1 0 0 11 11 23,8% 0,0% 0,0% 28,2% 1,6% 2,5% oktatási szféra 0 2 0 4 0 6 0,0% 5,3% 0,0% 10,3% 0,0%,7% 15 8 0 0 7 30 11,8% 21,1% 0,0% 0,0% 1,0% 3,3% közéleti botrány 11 0 0 5 7 23 8,7% 0,0% 0,0% 12,8% 1,0% 2,5% 0 1 0 0 0 1 0,0% 2,6% 0,0% 0,0% 0,0%,1% bűnözés 5 0 1 1 1 8
kereskedelmi baleset, természeti katasztrófa 3,9% 0,0% 14,3% 2,6%,1%,9% 16 5 0 4 250 275 12,6% 13,2% 0,0% 10,3% 35,3% 29,9% 10 0 1 1 19 31 7,9% 0,0% 14,3% 2,6% 2,7% 3,4% bulvár hírek 2 1 0 0 16 19 1,6% 2,6% 0,0% 0,0% 2,3% 2,1% információs híradások 1 0 0 0 1 2,8% 0,0% 0,0% 0,0%,1%,2% 127 38 7 39 708 919 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 7 1 0 4 6 18 1,8% 33,3% 0,0% 4,2% 5,9% 3,0% belpolitikai ügyek 3 0 0 1 1 5,8% 0,0% 0,0% 1,1% 1,0%,8% önkormányzatok 14 0 0 0 0 14 3,6% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 2,3% pártpolitika 16 0 0 2 2 20 4,2% 0,0% 0,0% 2,1% 2,0% 3,3% államigazgatás, közigazgatás, 5 0 0 0 1 6 igazságszolgáltatás 1,3% 0,0% 0,0% 0,0% 1,0% 1,0% külpolitika, EU 0 0 1 1 18 20 0,0% 0,0% 4,2% 1,1% 17,8% 3,3% civil szféra 26 0 0 7 10 43 6,8% 0,0% 0,0% 7,4% 9,9% 7,1% gazdasági szféra 0 0 0 6 6 12 0,0% 0,0% 0,0% 6,3% 5,9% 2,0% oktatási szféra 2 0 0 0 0 2,5% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,3% 29 0 0 3 1 33 7,5% 0,0% 0,0% 3,2% 1,0% 5,4% közéleti botrány 25 1 0 3 9 38 6,5% 33,3% 0,0% 3,2% 8,9% 6,3% 5 0 0 3 1 9 1,3% 0,0% 0,0% 3,2% 1,0% 1,5% bűnözés 102 0 21 31 5 159 26,5% 0,0% 87,5% 32,6% 5,0% 26,2% 9 1 0 11 30 51 2,3% 33,3% 0,0% 11,6% 29,7% 8,4% baleset, természeti 138 0 2 20 7 167 katasztrófa 35,8% 0,0% 8,3% 21,1% 6,9% 27,5% bulvár hírek 3 0 0 2 1 6
közéleti információs híradások,8% 0,0% 0,0% 2,1% 1,0% 1,0% 1 0 0 1 3 5,3% 0,0% 0,0% 1,1% 3,0%,8% 385 3 24 95 101 608 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 16 0 0 4 13 33 10,9% 0,0% 0,0% 12,9% 12,9% 11,2% belpolitikai ügyek 8 0 0 1 2 11 5,4% 0,0% 0,0% 3,2% 2,0% 3,7% önkormányzatok 17 0 0 0 0 17 11,6% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 5,8% pártpolitika 17 0 0 1 5 23 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 11,6% 0,0% 0,0% 3,2% 5,0% 7,8% 1 0 0 0 0 1,7% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,3% külpolitika, EU 3 2 3 0 38 46 2,0% 22,2% 50,0% 0,0% 37,6% 15,6% civil szféra 9 0 0 0 1 10 6,1% 0,0% 0,0% 0,0% 1,0% 3,4% gazdasági szféra 0 0 0 7 3 10 0,0% 0,0% 0,0% 22,6% 3,0% 3,4% 13 1 0 0 0 14 8,8% 11,1% 0,0% 0,0% 0,0% 4,8% közéleti botrány 12 2 0 6 9 29 8,2% 22,2% 0,0% 19,4% 8,9% 9,9% 6 1 0 0 0 7 4,1% 11,1% 0,0% 0,0% 0,0% 2,4% bűnözés 11 0 2 4 0 17 7,5% 0,0% 33,3% 12,9% 0,0% 5,8% 19 3 0 2 30 54 12,9% 33,3% 0,0% 6,5% 29,7% 18,4% baleset, természeti 15 0 1 6 0 22 katasztrófa 10,2% 0,0% 16,7% 19,4% 0,0% 7,5% 147 9 6 31 101 294 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% magazinműsorok 2 0 1 30 33 3,8% 0,0% 16,7% 11,5% 10,2% belpolitikai ügyek 0 0 0 1 1 0,0% 0,0% 0,0%,4%,3% önkormányzatok 2 0 0 0 2 3,8% 0,0% 0,0% 0,0%,6% pártpolitika 18 0 0 1 19 34,0% 0,0% 0,0%,4% 5,9%
külpolitika, EU 2 2 3 185 192 3,8% 66,7% 50,0% 71,2% 59,6% civil szféra 4 0 0 1 5 7,5% 0,0% 0,0%,4% 1,6% oktatási szféra 0 0 0 6 6 0,0% 0,0% 0,0% 2,3% 1,9% 7 1 0 0 8 13,2% 33,3% 0,0% 0,0% 2,5% közéleti botrány 13 0 0 1 14 24,5% 0,0% 0,0%,4% 4,3% 1 0 0 0 1 1,9% 0,0% 0,0% 0,0%,3% bűnözés 0 0 0 3 3 Összesen baleset, természeti katasztrófa 0,0% 0,0% 0,0% 1,2%,9% 3 0 1 31 35 5,7% 0,0% 16,7% 11,9% 10,9% 0 0 1 1 2 0,0% 0,0% 16,7%,4%,6% bulvár hírek 1 0 0 0 1 1,9% 0,0% 0,0% 0,0%,3% 53 3 6 260 322 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 60 6 0 15 152 233 8,4% 11,3% 0,0% 8,8% 13,0% 10,9% belpolitikai ügyek 13 9 0 2 6 30 1,8% 17,0% 0,0% 1,2%,5% 1,4% önkormányzatok 35 0 0 1 3 39 4,9% 0,0% 0,0%,6%,3% 1,8% pártpolitika 70 2 0 3 14 89 9,8% 3,8% 0,0% 1,8% 1,2% 4,2% államigazgatás, közigazgatás, 6 0 0 0 1 7 igazságszolgáltatás,8% 0,0% 0,0% 0,0%,1%,3% külpolitika, EU 5 7 8 10 461 491,7% 13,2% 21,6% 5,8% 39,4% 22,9% civil szféra 47 2 1 7 74 131 6,6% 3,8% 2,7% 4,1% 6,3% 6,1% gazdasági szféra 1 0 0 24 20 45,1% 0,0% 0,0% 14,0% 1,7% 2,1% oktatási szféra 2 2 0 4 6 14,3% 3,8% 0,0% 2,3%,5%,7% 64 10 0 3 8 85 9,0% 18,9% 0,0% 1,8%,7% 4,0% közéleti botrány 61 3 0 14 26 104
8,6% 5,7% 0,0% 8,2% 2,2% 4,9% 12 2 0 3 1 18 1,7% 3,8% 0,0% 1,8%,1%,8% bűnözés 118 0 24 36 9 187 baleset, természeti katasztrófa 16,6% 0,0% 64,9% 21,1%,8% 8,7% 47 9 0 18 341 415 6,6% 17,0% 0,0% 10,5% 29,1% 19,4% 163 0 4 28 27 222 22,9% 0,0% 10,8% 16,4% 2,3% 10,4% bulvár hírek 6 1 0 2 17 26 információs híradások,8% 1,9% 0,0% 1,2% 1,5% 1,2% 2 0 0 1 4 7,3% 0,0% 0,0%,6%,3%,3% 712 53 37 171 1170 2143 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 4. sz. táblázat Fogyatékkal élők megjelenése témacsoportonként közszolgálati kereskedelmi közéleti magazinműsorok Összesen 23 7 9 3 42 24,2% 4,5% 24,3% 11,5% 13,5% belpolitikai ügyek 1 0 0 0 1 1,1% 0,0% 0,0% 0,0%,3% önkormányzatok 1 2 0 1 4 1,1% 1,3% 0,0% 3,8% 1,3% pártpolitika 1 1 0 0 2 1,1%,6% 0,0% 0,0%,6% külpolitika, EU 0 0 0 2 2 0,0% 0,0% 0,0% 7,7%,6% civil szféra 4 17 8 0 29 4,2% 11,0% 21,6% 0,0% 9,3% gazdasági szféra 0 3 3 1 7 0,0% 1,9% 8,1% 3,8% 2,2% oktatási szféra 0 0 0 1 1 0,0% 0,0% 0,0% 3,8%,3% 39 42 12 11 104 41,1% 27,3% 32,4% 42,3% 33,3% közéleti botrány 0 3 0 0 3 0,0% 1,9% 0,0% 0,0% 1,0% 0 9 0 1 10 0,0% 5,8% 0,0% 3,8% 3,2% bűnözés 0 27 0 0 27 0,0% 17,5% 0,0% 0,0% 8,7%
22 30 5 6 63 23,2% 19,5% 13,5% 23,1% 20,2% baleset, természeti 0 11 0 0 11 katasztrófa 0,0% 7,1% 0,0% 0,0% 3,5% bulvár hírek 4 2 0 0 6 4,2% 1,3% 0,0% 0,0% 1,9% Összesen 95 154 37 26 312 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 5. sz. táblázat Bemutatás módja, összes szereplő közszolgálati kereskedelmi közéleti magazinműsorok Összesen csak név hangzott el 6983 8736 4743 4335 24797 23,6% 25,3% 23,5% 32,0% 25,3% név, beosztás, 14151 15991 8503 5670 44315 foglalkozás hangzott el 47,8% 46,3% 42,1% 41,9% 45,3% pártkötődés is 6854 2737 5653 3131 18375 elhangzott 23,1% 7,9% 28,0% 23,1% 18,8% nem volt bemutatás 1620 7080 1313 398 10411 5,5% 20,5% 6,5% 2,9% 10,6% 29608 34544 20212 13534 97898 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 6. sz. táblázat Bemutatás módja, fogyatékkal élők közszolgálati kereskedelmi közéleti magazinműsorok Összesen csak név hangzott el 29 66 11 7 113 35,8% 47,8% 42,3% 31,8% 42,3% név, beosztás, 17 25 6 4 52 foglalkozás hangzott el 21,0% 18,1% 23,1% 18,2% 19,5% pártkötődés is 5 1 0 1 7 elhangzott 6,2%,7% 0,0% 4,5% 2,6% nem volt bemutatás 30 46 9 10 95 37,0% 33,3% 34,6% 45,5% 35,6% 81 138 26 22 267 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0%
7. sz. táblázat Bemutatás módja, nemzeti kisebbségek közszolgálati kereskedelmi közéleti magazinműsorok Összesen csak név hangzott el 5 1 1 0 7 név, beosztás, foglalkozás hangzott el 14,7% 33,3% 11,1% 0,0% 14,3% 19 1 7 3 30 55,9% 33,3% 77,8% 100,0% 61,2% nem volt bemutatás 10 1 1 0 12 29,4% 33,3% 11,1% 0,0% 24,5% 34 3 9 3 49 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 8. sz. táblázat csak név hangzott el név, beosztás, foglalkozás hangzott el pártkötődés is elhangzott nem volt bemutatás Bemutatás módja, romák közszolgálati kereskedelmi közéleti magazin-műsorok Összesen 31 158 45 17 251 29,5% 45,8% 37,5% 47,2% 41,4% 26 89 35 9 159 24,8% 25,8% 29,2% 25,0% 26,2% 14 2 8 7 31 13,3%,6% 6,7% 19,4% 5,1% 34 96 32 3 165 32,4% 27,8% 26,7% 8,3% 27,2% 105 345 120 36 606 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 9. sz. táblázat Bemutatás módja, nemek közszolgálati kereskedelmi közéleti szernem magazinműsorok Összesen férfi csak név hangzott el 1194 2327 1409 1309 6239 6,7% 12,8% 10,9% 15,9% 10,9% név, beosztás, foglalkozás 11404 10538 6728 4675 33345 hangzott el 63,8% 58,1% 52,0% 56,8% 58,3% pártkötődés is elhangzott 4577 1982 4215 2125 12899 25,6% 10,9% 32,6% 25,8% 22,6% nem volt bemutatás 706 3296 583 125 4710 3,9% 18,2% 4,5% 1,5% 8,2% Összesen 17881 18143 12935 8234 57193
100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% nő csak név hangzott el 784 1967 460 226 3437 név, beosztás, foglalkozás hangzott el 17,7% 24,3% 16,9% 16,9% 20,7% 2235 3592 1269 730 7826 50,5% 44,3% 46,7% 54,6% 47,2% pártkötődés is elhangzott 784 332 587 295 1998 17,7% 4,1% 21,6% 22,0% 12,0% nem volt bemutatás 627 2214 401 87 3329 14,2% 27,3% 14,8% 6,5% 20,1% Összesen 4430 8105 2717 1338 16590 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% Összesen csak név hangzott el 1978 4294 1869 1535 9676 8,9% 16,4% 11,9% 16,0% 13,1% név, beosztás, foglalkozás 13639 14130 7997 5405 41171 hangzott el 61,1% 53,8% 51,1% 56,5% 55,8% pártkötődés is elhangzott 5361 2314 4802 2420 14897 24,0% 8,8% 30,7% 25,3% 20,2% nem volt bemutatás 1333 5510 984 212 8039 6,0% 21,0% 6,3% 2,2% 10,9% Összesen 22311 26248 15652 9572 73783 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 10. sz. táblázat Civil szervezetek megjelenése témacsoportonként közszolgálati országos civil szervezetek külföldi civil szervezetek magyarországi intézményei fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei helyi civil szervezetek egyházak civil szervezetei Összese n LMBTQ 138 2 2 6 7 0 155 20,7% 2,4% 10,5% 9,2% 1,8% 0,0% 12,7% belpolitikai ügyek 84 0 0 6 0 0 90 12,6% 0,0% 0,0% 9,2% 0,0% 0,0% 7,4% önkormányzatok 3 0 0 1 0 0 4,5% 0,0% 0,0% 1,5% 0,0% 0,0%,3% pártpolitika 59 0 0 4 0 0 63 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 8,9% 0,0% 0,0% 6,2% 0,0% 0,0% 5,2% 2 0 0 2 0 0 4,3% 0,0% 0,0% 3,1% 0,0% 0,0%,3% külpolitika, EU 82 4 0 1 5 0 92 12,3% 4,8% 0,0% 1,5% 1,3% 0,0% 7,5% civil szféra 78 39 0 5 217 0 339 11,7% 46,4% 0,0% 7,7% 57,3% 0,0% 27,8%
gazdasági szféra 28 0 0 5 2 0 35 4,2% 0,0% 0,0% 7,7%,5% 0,0% 2,9% oktatási szféra 1 1 0 0 0 0 2,2% 1,2% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,2% 42 4 12 7 5 5 75 6,3% 4,8% 63,2% 10,8% 1,3% 83,3% 6,2% közéleti botrány 26 0 0 2 0 1 29 3,9% 0,0% 0,0% 3,1% 0,0% 16,7% 2,4% 1 0 0 0 0 0 1,2% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,1% bűnözés 2 1 0 0 0 0 3 kereskedelmi baleset, természeti katasztrófa,3% 1,2% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,2% 106 23 5 21 135 0 290 15,9% 27,4% 26,3% 32,3% 35,6% 0,0% 23,8% 11 7 0 4 5 0 27 1,7% 8,3% 0,0% 6,2% 1,3% 0,0% 2,2% bulvár hírek 3 0 0 1 1 0 5,5% 0,0% 0,0% 1,5%,3% 0,0%,4% információs 0 3 0 0 2 0 5 híradások 0,0% 3,6% 0,0% 0,0%,5% 0,0%,4% 666 84 19 65 379 6 1219 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 95 6 1 10 3 0 115 12,5% 4,5% 5,9% 3,5% 2,7% 0,0% 8,7% belpolitikai ügyek 95 7 1 9 0 1 113 12,5% 5,3% 5,9% 3,2% 0,0% 7,1% 8,6% önkormányzatok 14 1 0 13 0 0 28 1,8%,8% 0,0% 4,6% 0,0% 0,0% 2,1% pártpolitika 44 4 0 11 1 0 60 5,8% 3,0% 0,0% 3,9%,9% 0,0% 4,6% államigazgatás, közigazgatás, 11 5 0 1 0 0 17 igazságszolgáltatás 1,5% 3,8% 0,0%,4% 0,0% 0,0% 1,3% külpolitika, EU 67 7 0 1 6 0 81 8,9% 5,3% 0,0%,4% 5,3% 0,0% 6,2% civil szféra 99 38 3 46 66 0 252 13,1% 28,8% 17,6% 16,3% 58,4% 0,0% 19,2% gazdasági szféra 11 1 0 6 1 0 19 1,5%,8% 0,0% 2,1%,9% 0,0% 1,4% oktatási szféra 1 0 1 0 0 0 2,1% 0,0% 5,9% 0,0% 0,0% 0,0%,2% 83 12 11 35 5 7 153 11,0% 9,1% 64,7% 12,4% 4,4% 50,0% 11,6% közéleti botrány 47 13 0 14 0 6 80
6,2% 9,8% 0,0% 5,0% 0,0% 42,9% 6,1% 13 0 0 4 0 0 17 1,7% 0,0% 0,0% 1,4% 0,0% 0,0% 1,3% bűnözés 73 7 0 21 2 0 103 baleset, természeti katasztrófa 9,6% 5,3% 0,0% 7,4% 1,8% 0,0% 7,8% 33 16 0 54 22 0 125 4,4% 12,1% 0,0% 19,1% 19,5% 0,0% 9,5% 47 13 0 27 7 0 94 6,2% 9,8% 0,0% 9,6% 6,2% 0,0% 7,1% bulvár hírek 24 1 0 29 0 0 54 közéleti információs híradások 3,2%,8% 0,0% 10,3% 0,0% 0,0% 4,1% 0 1 0 1 0 0 2 0,0%,8% 0,0%,4% 0,0% 0,0%,2% 757 132 17 282 113 14 1315 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 148 8 2 6 5 0 169 19,9% 16,7% 11,1% 6,1% 9,3% 0,0% 17,4% belpolitikai ügyek 132 6 0 11 0 0 149 17,8% 12,5% 0,0% 11,2% 0,0% 0,0% 15,3% önkormányzatok 11 2 0 7 1 0 21 1,5% 4,2% 0,0% 7,1% 1,9% 0,0% 2,2% pártpolitika 49 1 0 21 2 0 73 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 6,6% 2,1% 0,0% 21,4% 3,7% 0,0% 7,5% 5 1 0 1 1 0 8,7% 2,1% 0,0% 1,0% 1,9% 0,0%,8% külpolitika, EU 130 9 0 1 1 0 141 17,5% 18,8% 0,0% 1,0% 1,9% 0,0% 14,5% civil szféra 61 4 4 6 19 0 94 8,2% 8,3% 22,2% 6,1% 35,2% 0,0% 9,7% gazdasági szféra 25 1 2 4 0 0 32 3,4% 2,1% 11,1% 4,1% 0,0% 0,0% 3,3% oktatási szféra 2 0 0 0 1 0 3,3% 0,0% 0,0% 0,0% 1,9% 0,0%,3% 38 4 10 3 6 3 64 5,1% 8,3% 55,6% 3,1% 11,1% 25,0% 6,6% közéleti botrány 57 3 0 5 0 9 74 7,7% 6,3% 0,0% 5,1% 0,0% 75,0% 7,6% 8 0 0 0 0 0 8 1,1% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,8% bűnözés 6 0 0 0 0 0 6,8% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,6% 65 7 0 28 17 0 117 8,7% 14,6% 0,0% 28,6% 31,5% 0,0% 12,0%
baleset, természeti 5 1 0 5 1 0 12 katasztrófa,7% 2,1% 0,0% 5,1% 1,9% 0,0% 1,2% bulvár hírek 1 0 0 0 0 0 1 magazinműs orok információs híradások,1% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,1% 0 1 0 0 0 0 1 0,0% 2,1% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,1% 743 48 18 98 54 12 973 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 117 5 1 14 3 0 140 24,8% 9,6% 11,1% 19,2% 13,6% 0,0% 22,3% belpolitikai ügyek 92 5 0 25 0 0 122 19,5% 9,6% 0,0% 34,2% 0,0% 0,0% 19,4% önkormányzatok 5 2 0 6 0 0 13 1,1% 3,8% 0,0% 8,2% 0,0% 0,0% 2,1% pártpolitika 58 1 0 1 0 0 60 államigazgatás, közigazgatás, igazságszolgáltatás 12,3% 1,9% 0,0% 1,4% 0,0% 0,0% 9,5% 1 1 0 0 0 0 2,2% 1,9% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0%,3% külpolitika, EU 100 7 0 15 3 0 125 21,2% 13,5% 0,0% 20,5% 13,6% 0,0% 19,9% civil szféra 16 8 0 1 8 0 33 3,4% 15,4% 0,0% 1,4% 36,4% 0,0% 5,2% gazdasági szféra 7 0 0 0 1 0 8 1,5% 0,0% 0,0% 0,0% 4,5% 0,0% 1,3% oktatási szféra 3 0 1 0 0 0 4,6% 0,0% 11,1% 0,0% 0,0% 0,0%,6% 18 8 6 2 0 0 34 3,8% 15,4% 66,7% 2,7% 0,0% 0,0% 5,4% közéleti botrány 28 2 0 1 0 1 32 5,9% 3,8% 0,0% 1,4% 0,0% 100,0% 5,1% 5 1 0 0 0 0 6 1,1% 1,9% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 1,0% bűnözés 6 1 0 0 0 0 7 Összesen baleset, természeti katasztrófa 1,3% 1,9% 0,0% 0,0% 0,0% 0,0% 1,1% 13 4 1 4 3 0 25 2,8% 7,7% 11,1% 5,5% 13,6% 0,0% 4,0% 3 7 0 4 4 0 18,6% 13,5% 0,0% 5,5% 18,2% 0,0% 2,9% 472 52 9 73 22 1 629 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 498 21 6 36 18 0 579 18,9% 6,6% 9,5% 6,9% 3,2% 0,0% 14,0%
belpolitikai ügyek 403 18 1 51 0 1 474 15,3% 5,7% 1,6% 9,8% 0,0% 3,0% 11,5% önkormányzatok 33 5 0 27 1 0 66 1,3% 1,6% 0,0% 5,2%,2% 0,0% 1,6% pártpolitika 210 6 0 37 3 0 256 8,0% 1,9% 0,0% 7,1%,5% 0,0% 6,2% államigazgatás, közigazgatás, 19 7 0 4 1 0 31 igazságszolgáltatás,7% 2,2% 0,0%,8%,2% 0,0%,7% külpolitika, EU 379 27 0 18 15 0 439 14,4% 8,5% 0,0% 3,5% 2,6% 0,0% 10,6% civil szféra 254 89 7 58 310 0 718 9,6% 28,2% 11,1% 11,2% 54,6% 0,0% 17,4% gazdasági szféra 71 2 2 15 4 0 94 2,7%,6% 3,2% 2,9%,7% 0,0% 2,3% oktatási szféra 7 1 2 0 1 0 11,3%,3% 3,2% 0,0%,2% 0,0%,3% 181 28 39 47 16 15 326 6,9% 8,9% 61,9% 9,1% 2,8% 45,5% 7,9% közéleti botrány 158 18 0 22 0 17 215 6,0% 5,7% 0,0% 4,2% 0,0% 51,5% 5,2% 27 1 0 4 0 0 32 1,0%,3% 0,0%,8% 0,0% 0,0%,8% bűnözés 87 9 0 21 2 0 119 3,3% 2,8% 0,0% 4,1%,4% 0,0% 2,9% 217 50 6 107 177 0 557 8,2% 15,8% 9,5% 20,7% 31,2% 0,0% 13,5% set, természeti 66 28 0 40 17 0 151 sztrófa 2,5% 8,9% 0,0% 7,7% 3,0% 0,0% 3,7% bulvár hírek 28 1 0 30 1 0 60 információs híradások 1,1%,3% 0,0% 5,8%,2% 0,0% 1,5% 0 5 0 1 2 0 8 0,0% 1,6% 0,0%,2%,4% 0,0%,2% 2638 316 63 518 568 33 4136 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 100,0% 11. sz. táblázat Egyházak megjelenése témacsoportonként közszolgálati katolikus református evangélikus zsidó egyéb egyház Összesen 11 3 1 3 0 18 6,6% 11,5% 5,6% 11,5% 0,0% 6,7% belpolitikai ügyek 1 0 0 0 1 2