Velencei Nyári Zenés Esték 2012
Velence A Budapesthez és Székesfehérvárhoz egyaránt közel eső város a Velenceitóval, a Velencei-hegység lankás dombjaival, kiváló közlekedési adottságaival hazánk egyik kiemelt üdülőterülete. Az itt lakók, idelátogatók életét, pihenését, kikapcsolódását teszi teljessé a virágos környezet, a gyógyító vizű élményfürdő és szálloda, a kistérségi Szakorvosi Rendelőintézet, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő, két tanítási nyelvű iskola, a jó utak, a kiváló közvilágítás, a közművek teljes körű szolgáltatása. A város címerén megjelenített sirály, hal, dombok, szőlőfürt és a napsütést jelképező arany szín egyaránt a páratlan természeti adottságokra utalnak. A városba látogatók pedig megtapasztalhatják azt, amit az itt élők már tudnak: Velence az a hely, ahol jó élni. Velencén kellemes sétákat lehet tenni a városra jellemző, virágos parkokban, a Babák Rózsakertjében, vagy a Bence-hegyen, ahonnan kitárulkozik pazar látványával a Velencei-tó, de jó elgyalogolni az Angelika-forráshoz is. Érdemes megnézni Molla Szadik török szerzetes síremlékét, a környék irodalmi, történelmi hagyományait követve barangolni, kirándulni, ismerkedve a város jelenével és múltjával. Mindehhez jól kiépített kerékpárút, kitűnő éttermek, jó minőségű utak, magas színvonalú szolgáltatások, igényes szálláshelyek biztosítják minden évszakban és minden korosztály számára a felhőtlen kikapcsolódást. 2
Eisemann Mihály Szilágyi László Én és a kisöcsém Zenés vígjáték Körúti Színház előadása Július 21., szombat, 20:30. Esőnap: július 22. vasárnap, 20:30. Eisemann Mihály és Szilágyi László 1934-ben komponálta meg a zenés vígjátékot, amely a műfaj egyik legkedvesebb és legszellemesebb, klasszikus darabja lett. A komédiából kiderül, hogy holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány?, miért utazik Velencébe fiúruhában egy szerelmes kisasszony és ki az a dr. Sas és dr. Vas, a borzasztó furcsa két pasas. A Színház és Filmművészeti Egyetem egykori hallgatói Koltai Róbert rendezésében néhány éve vizsgaelőadásként mutatták be a darabot. A ma már végzett és ismert fiatal színészek újra összejöttek, és Koltai Róberttel kiegészülve a Körúti Színházban mutatják be a jól ismert vígjátékot és a népszerű slágereket. Szereplők: Kelemen Félix Koltai Róbert Kelemen Kató Placskó Emese Vadász Frici Gyebnár Csekka / Udvarias Anna Andersen Fila Balázs Sas Ömböli Pál Vas Lipták Péter Zolestyák Pecsenyiczky Balázs Piri Udvarias Anna / Angyal Anita Bözsi Angyal Anita / Mazzag Réka Végrehajtó Oroszi Tamás Szobalány Mazzag Réka / Karaivanov Lilla Jelmez: Szeibert Kata Zenei vezető: Kemény Gábor Rendező: Koltai Róbert 3
Oscar Hammerstein A muzsika hangja Musical Múzsák Társulat előadása Július 28., szombat, 20:30. Esőnap: július 29. vasárnap, 20:30. A történet egy kis osztrák hegyi faluban játszódik, Ausztria náci megszállása idején. Máriát, a novíciát rövid idővel kolostorba vonulása után a Zárdafőnöknő rádöbbenti, hogy életvidám, világi létre teremtett személyisége távol áll a zárda szigorú rendet és fegyelmet, lemondást követelő létformájától. Saját ifjúságát és életsorsát mintegy ismétlődni látván, elküldi Máriát nevelőnőnek az özvegy, Von Trapp Georg kapitány házába. A lány kétségek, és számára ismeretlen helyzetek közepette hamarosan szinte anyahelyettessé válik a hét gyerek mellett. A kapitány újdonsült menyasszonya, Elsa riválisként tekint Máriára nem alaptalanul. A lány egyre inkább azt érzi, hogy beleszeretett munkaadójába. Összeroppanva szökik vissza a kolostorba, de a zárdafőnöknő hajthatatlan, és visszaküldi Máriát a kapitányhoz. Kettőjük kapcsolata mind szorosabbá fonódik. Amikor a németek megszállják Ausztriát, kiderül, hogy Georg és menyasszonya teljesen másképp vélekedik a nácikról. Az ellentét a jegyespár szakításához vezet. A kapitány feleségül veszi Máriát. A nászútról visszatérve a kapitányt katonai szolgálatra rendelik, ám ő nem hajlandó harcolni saját honfitársai ellen. A család szökni kényszerül. Von Trapp Kapitány: Presits Tamás Maria Rainer: Endrődi Ágnes Tisztelendő anya: Karsai Klára Franz: Balogh Bodor Attila Frau Schmidt: Erdélyi Mária Elsa Schraeder: Tövispataki Beáta Maximilien Detweiler: Harcsik Róbert Rolf: Kozma Gábor Zsófia nővér: Lipcsey Colin Borbála Margit nővér: Balla Judit Berha nővér: Bartha Alexandra Zeller úr: Válóczy Elek Von Schreiber Admirális: Simon András Liza: Tóth Enikő Szereplők: Friedrich: Szőke Botond Lujza: Borsos Klaudia / Sármai Bernadett Kurt: Szabó Bálint Brigitta: Moksony Milla/ Kazal Veronika Márta: Kuslits Juli/ Sármay Dorka Gréti: Papp Kinga/ Bakos Bogi Koreográfus: Cortes Sebastian Díszlettervező: Dornbach Júlia Jelmez: T. Jákó Krisztina Zenei vezető: Fekete Mária Zongorán kísér: Fekete Mária és Magony Enikő Rendezte: Tövispataki Beáta 4
Nádas Gábor Szenes Iván Mona Marie mosolya Zenés vígjáték Gergely Theáter előadása Augusztus 4., szombat, 20:30. Esőnap: augusztus 5. vasárnap, 20:30. Miképp okozhat bonyodalmat egy még el sem készült festmény? Hogyan lesz a szobalányról akt? Ez a kérdés csupán a bonyodalom kezdete. A kusza szerelmi szálak pikáns humorral fűszerezve egy egész estés felejthetetlen szórakozást nyújtanak a közönségnek. S ha mindez még nem volna elég, egy partvisügynök ügyletei adnak biztos tippet a gazdagság eléréséhez. A Mona Marie mosolya zenés vígjáték rengeteg dallal, tánccal és humorral. Franciás könnyedség, sziporkázó jenetek Nádas Gábor zenéjével, Szenes Iván szellemes szövegeivel tarkítva. Szereplők: Forgács Gábor Szabó Máté Sáfár Anikó Oszter Alexandra Némedi Varga Tímea Szölöskei Tímea Vanya Tímea Rendezte: Gergely Róbert 5
Szűts István - Koltay Gergely: Honfoglalás Rockopera Sziget Színház előadása Augusztus 11., szombat, 20:30. Esőnap: augusztus 12. vasárnap, 20:30. A Honfoglalás című magyar rockopera feltárja a magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak, és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével. A produkció a legigényesebb zenei és prózai adaptáción keresztül látványos jelenetekkel, minőségi szereposztással mutatja be a hét vezér hazatérését. Szereplők: Sámán - Pintér Tibor Árpád Vadkerti Imre Huba Bencze Sándor Előd Kalapács József Ond Petró Károly Sámán asszony Papadimitriu Athina Kond Sipos Imre Tas Hábencius György Tétény Berecz György Réka Domján Claudia Álmos Makrai Pál Hajnal Békefi Viktória Levente Mohácsi Márk Besenyő lány Szabó Dorottya Levente kisfia Pintér Máté valamint a Sziget Színház fiatal művészei, a Sziget Színház tánckara és musical stúdiójának növendékei. Koreográfus: Patuzzi Mónika és Nádasdy András Díszlet és látvány: Domján Gábor Technikai vezető: Csukay Zoltán 6
Velencei Zene és Tánc Napja Augusztus 17., péntek. 18:00 Fantázia együttes és a Silver Rose tánccsoport műsora 19:30 Coincidance Táncegyüttes Táncfantáziák című műsora Ír tánc 21:30 Los Andinos koncert VIII. Velencei Nemzetközi Néptáncest Augusztus 18., szombat 19:00 Közreműködik az Alba Regia Táncegyüttes és további három külföldi vendégegyüttes. 7
Velence város születésnapja XV. Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Nap Augusztus 19., vasárnap 16:00 Zenés felvonulás 17:00-tól Fúvószenekarok és táncosok színpadi programja 21:30 Tűzijáték Az augusztus 17-18-19-ei zenei rendezvények megtekintése ingyenes. Eső nem akadály, sátor és büfé van! A színházi előadásokra jegyek 2.500, 2.300 és 2.100 forintos áron kaphatók a velencei (tel.: 22/470-302) és gárdonyi (tel.: 22/570-078) Tourinform irodákban, illetve korlátozott számban az előadás előtt a helyszínen. Ha jegyét egyszerre vásárolja meg a négy előadásra, akkor előadásonként 500 Ft kedvezményben részesül! Fotók: Somhegyi Béla kb. 22:00 Nosztalgia diszkó DJ Smash-el