Új évfolyam 41. szám 2002 szeptember S E P S I S Z E N T G Y Ö R G Y I EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ Újra szól az iskola csengő... Csak az újrakezdődő iskolai évek jelzik azt, milyen rövid az emberi élet. Hisz most volt a kicsengetés, most köszöntöttük végzős diákjainkat, s drukkoltuk végig velük az érettségi minden vizsgáját, no meg a felvételik nehéz óráit, s lám már ismét szól az iskolába hívó csengő, jelzi azt, hogy új iskolai év, új kihívások, új feladatok sorozata kezdődik el. Ebben az új iskolai évben újra kezdődik a hitoktatás is, amely minden évben annyi nehézséget, megpróbáltatást jelent a lelkipásztoroknak. Hisz újra és újra megérezzük, hogy bár eltelt a rendszerváltás óta már tizenkét esztendő, az ateizmus, kommunizmus gyümölcsei még mindig éreztetik hatásukat. S milyen keserű ez a gyümölcs. Pedig már fel kellene fognia szülőnek, pedagógusnak egyaránt azt a feledtetett, de mégis örök igazságot, amit Jézus mond ki nekünk: Nálam nélkül semmit sem tehettek. Lelki műveltség, lelki felkészülés nélkül társadalmunk, a család s az egyén is csak lelketlen tud lenni. Mert ez már filozófia: Nemo dat, quod non habes, senki sem adhatja azt, ami neki nincs. Lelki erőt, lelkiismeretességet, hűséget, becsületességet, haza és emberszeretetet nem várhatunk el az embertől, csak akkor, ha lelkileg erős. Különben elbukik az első nehézség alatt. Népünk erőssége, ereje évszázadokon keresztül az Istenbe vetett hit volt, aminek megélése, megvallása s megtartása ma is alapvető emberi jog. Ezért nem lehet és nem szabad megakadályozni, sem szülőnek, (a könnyebbet választva), sem pedagógusnak, sem felelős vezetőinknek azt, hogy az ember szabadon döntsön (befolyásmentesen) lelki igényének kielégitésére. Nem szabad elfelednünk azt, hogy gyermekeink lelkébe a jövőt építjük bele. S olyan lesz a jövőnk, amilyennek ma téglánként építjük. Ezért nagy a felelősége az iskolának és minden pedagógusnak, lelkipásztornak, de minden szülőnek, nevelőnek is, hisz szavaink, életpéldánk beleépül a jövendő generació lelkébe. Újra szól az iskola csengő S ez a csengő nekünk is szól, felelősséget hordozó, megélő, továbbadó felnőtteknek. Fel akar rázni, ki akar mozdítani, el akar indítani az új évezredben, hogy nagy odaadással, összefogással, odafigyeléssel építsük együtt a jövőt. (folytatása a második oldalon) Szabó Lajos plébános
(folytatás az első oldalról) Újra szól... Az iskolai év kezdetén minden évben a Szentlélek Úristen megvilágosító és megerősítő kegyelmét kérjük gyermekeink, tanuló ifjaink számára. Tesszük ezt most is, amikor így imádkozunk: Küldd el Szentlelkedet s minden átalakul, s megújítod a föld színét. Ugyanakkor a pedagógusok, nevelők, lelkipásztorok és szülők számára is kérjük a Lelket, hogy töltsön el minket felnőtteket felelősségtudattal, bátorsággal és hittel, hogy munkánk által kialakuljon a ránkbízottak lelkében az igazi keresztény ember. Ehhez a nagy és felelősségteljes munkához kérem a kis- és nagy iskolások, s a felnőttek számára Isten áldását. A lépcső Már több mindenről elmélkedtünk, de vajon világosan áll-e előtted, hogy mi volt a módszerünk? Mindig már jólismert dolgokról beszéltünk, és ezek mégis egészen újaknak tűntek föl előttünk. Ezerszer láttuk már őket, de csak most néztük meg igazában, s ekkor feltárultak előttünk és megmutatták szépségüket. Figyelni kezdtünk, s azok megszólaltak. Egészen beleéltük magunkat azokba a sokszor végbevitt cselekedetekbe, teljes figyelemmel végeztük őket, s rájöttünk, mi minden rejlik bennük. A nagy felfedezés megtörtént! Most már meg kell szereznünk magunknak azt, ami már régen birtokunkba volt, hogy valóban a mienk is legyen. Meg kell tanulnunk helyesen látni, helyesen hallani, helyesen cselekedni. Ez az a nagy látnitanulás, így jutunk el igazi ismeretre, s míg ez meg nem jön, minden néma és homályos előttünk. De ha már elsajátítottuk, akkor kinyilnak, feltárják belsejüket, és onnan, az ő lényegükből alakul ki a külső. És te rájössz arra a tapasztalatra, hogy éppen a magától értetődő dolgok, a mindennapi cselekmények a legmélyebbek. A legegyszerűbben van a legmélyebb titok. 2 Itt vannak például a lépcsők. Számtalanszor mentél föl már a lépcsőn. De vajon ráeszméltél-e arra, mi megy végbe ilyenkor benned? Mert amikor fölmegyünk, történik bennünk valami. Csakhogy ez nagyon finom, halk hangú, úgy, hogy könnyen tudomásul sem vesszük. Mély titok nyílik meg itt. Egyike azoknak a folyamatoknak, amelyek emberi mivoltunk legmélyéből fakadnak, titokzatos módon, úgy, hogy nem is lehet azokat ésszel felérni, és mégis mindenki megérti őket, mert legmélyebb énünk felel meg rájuk. Ha lépcsőn megyünk fölfelé, nemcsak a láb lép föl, hanem vele együtt egész mivoltunk is. Lelkileg is fölfelé haladunk. És ha ezt megfontolva végezzük, sejtelmünk támad a magasságba való emelkedésről is, ahol már minden nagy és tökéletes, vagyis az égről, amelyben Isten lakik. De mindjárt érezzük a titkot is. Hát Isten fönt van? Hiszen számára nincs fönt és alant! Istenhez csak úgy juthatunk el, hogy ha tisztultabbak, igazabbak, jobbak leszünk. De mi köze a javulásnak a testi fölemelkedéshez? Mi köze a lelki tisztaságnak a fönt-álláshoz? Itt azután nincs mit tovább okoskodni. Az alantlevő már önmagában az alantasnak, a rossznak a jelképe, ami pedig fönt van, a nemesé, a jóé, és az igazi fölfelé-emelkedése lényünknek a Magasságbelihez, az Istenhez való fölemelkedéséről beszél. Ezt már nem tudjuk megmagyarázni, de a dolog így van, érezzük, látjuk, hogy így van. Ezért vezetnek lépcsők az utcáról a templomba, és ezek az mondják nekünk: Te most fölmész az imádság házába, Isten közelébe. A templom hajójáról újra lépcsők vezetnek a szentélybe, és ezek arról beszélnek: Most a szentekszentjébe lépsz. És lépcsők vezetnek föl az oltárhoz. Aki oda fölmegy, annak azt mondják, amit egykor Isten mondott Mózesnek a Hóreb hegyén: Vesd le saruidat, mert szent a hely, amelyen állasz. Az oltár az örökkévalóság küszöbe. Mily nagyszerű mindez! Nemde ezután öntudatosan fogsz fölmenni a lépcsőkön, gondolva arra, hogy azok fölfelé vezetnek? Minden alacsonyt lent fogsz hagyni, és valóban a magasba fogsz emelkedni? De mire való ez a sok beszéd? Az a fő, hogy mindez a lelked mélyén megvilágosodjék, s hogy lélekben valóban fölemelkedj Istenhez. Romano Guardini
Száztíz évvel ezelőtt született az utolsó magyar hercegprimás Mindszenty József. Tanítása, útmutatása ma is nagyon aktuális, eligazító népünk számára. Ezért közöljük az alábbi írást, amely részlet egy szentbeszédből. Jó elkondolkodni rajta, s dönteni, mert a döntés, amely a jövőt is jelenti, ma a mi kezünkben van. Mindszenty József: A vallás nem magánügy Az a tan, hogy a vallás magánügy, gyökerében rossz és bűnös. Alapja és gyökere a láthatatlan egyház, levegője a vallásközömbösség. A katolikus egyház kárhoztatja a láthatatlan egyház tanát. A vallásközömbösség önmagában is föltétlen rossz, istentelen, lehetetlen, veszedelmes és az egyház kárhoztatta. De rossz a célja is, amely szerint egy szükséges, a lélek üdvének leértékelése. A vallás körül képmutatásnak helye nincs. A vallás vagy igaz, vagy nem. Ha nem igaz, nem szabad megtűrni a lelkek és a házak legrejtettebb zugaiban sem. Ki kell irtani, mint a morfiumot és a hamis kártyát. De ha igaz, akkor a vallásnak mint igazságnak nyilvánossági jogot és érvénye-sülést kell engednünk az élet egész vonalán, községházán, a vármegyén és parlamentben, iparban, gyárban, vasúton, hivatalban, hogy a magán- és közösségi embernek megbízható vezére legyen az élet útján. Ha pedig ezt engedni nem akarnák, magával az igazsággal akasztanak tengelyt. Ha hűvösre akarják tenni, Rodostóba, katakombákba akarják küldeni, vagy némaságot szánnak neki, valami lappang az elv mögött: nem akarják, hogy a vallás tetteik tilalomfája, bűnös fejük ítélő bírája legyen. Akik ezt az elvet - a vallás félreállításával - be akarják vinni a nyilvános életbe, a maguk silány magán-életét akarják a nyilvános életben érvényesíteni és általánossá tenni. Oka van annak, miért nem volna szabad a templomon kívül is hirdetni: ne ölj!, ne fajtalankodj!, ne lopj!, ne hazudj és ne rágalmazz! Önmagában is lehetetlent kíván ez az elv: a kamrában vallásos, az utcán már pogány, a falak közt katolikus, munkahelyen istentelen. Ahol a vallás már magánügy, ott korrupcióba, bűnbe és kegyetlenségbe fullad az egész élet. A francia forradalmat egyes vonatkozásaiban felszámoló Napoleon mondotta: a vallástalan világban egy szép nőért, egy mutatós körtéért, itóka borért az emberek halomra ölik egymást. Azzal legyünk tisztában: a társadalomban vagy a valláserkölcs vagy a bűn rothadása a közügy, ez az élet kérlelhetetlen logikája és váltógazdasága. Hitlerék is magánüggyé tették a vallást. Jött is utána Dachau, Auschwitz, Gestapo, stb. Nietsche hirdette: Most, hogy meghalt az Isten, azóta támadhattok fel ti, emberek! Gyönyörű emberi élet Isten nélkül: az öreget, beteget, bénát az orvosok hivatalosan, állami parancsra ölik meg, a zsidót gázkamrába vetik; hatvanmillió katona a fronton, tízmillió földönfutó ember Európában. Egy világ megőrül a siralomvölgyben. Aztán jön egy kis revolver, Hitler agyonlövi magát, mert így sikerült a magánügy. A vallás magánügy prófétái eltűntek, az elv csődtömege itt maradt. A boldogtalan emberiség kíváncsi arra, kik veszik át Hitlerék csődtömegét, és milyen boldogság születik még belőle. 3
A boldogságok margójára A boldogságok margójára (Mt 5,1-12 versekhez) Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert öröm lesz életük. Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük. Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól megkímélik magukat. Boldogok, akik észreveszik a diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, de látnak is. Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük, és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé. Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömben indulnak útjukra. Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosok. Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői. Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben. Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz. Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára. Boldogok, akik gondolkodnak, mielőtt cselekednének és imádkoznak is, mielőtt gondolkodnának, mert kevesebb csalódás éri őket. Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak. Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert teljesebb lesz az életük. Gyökössy Endre 4
A rózsa A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte. Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt: - Te miért nem adsz soha semmit ennek a szegénynek? - Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívénel szánunk - válaszolta a költő. Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte tekintetét, ránézett a költőre, nagy nehezen felkelt a földről, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erősen a szívére szorítva, eltávozott. Egy héten át nem látta. A másik héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban. - Miből élhetett egész héten át, mikor semmit se kapott? - kérdezte a francia barátnő. - A rózsából - válaszolta a költő. Csak egy, egyetlen probléma van ezen a földön: hogyan adjuk vissza az emberiségnek a lélek jelentőségét, hogyan ébresszünk benne lelki éhséget? Ehhez talán az kellene, hogy a magasból valami beharmatozza az embereket, hogy belepje őket valami fentről, valami, ami hasonlít a gregorián dallamhoz. Ide figyeljetek: nem lehet folyton hűtőszekrényekkel, politikával, mérlegekkel és keresztrejtvényekkel bajlódva élni. Így soha nem jutunk előbbre. - írta Antoine de Saint-Exupéry. Ez a kis történet egyáltalán nem fontos. Csak - ha bár pillanatra is - finom rózsaillattal szeretne megörvendeztetni téged is. Imádság Szent Mihály arkangyal! Védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen. XIII. Leo pápa imája 5
6 Adam de Saint-Victor: A kereszt dicsérete Laudes crucis attollamus A Keresztet ünnepeljük, A Keresztnek énekeljük Újjongó dícséretét. Kereszt a mi győzedelmünk Itt adatott letepernünk Ellenségünk erejét. Édes ének szálljon égnek. Édes fáját illőn áldják Édes szép melódiák. Akkor édes a zsolozsma, Hogyha méltón visszhangozza Életünk is az imát. Dícsérjük a szentkeresztet, Akik általa szereztek Gazdagságos életet. Ó te üdvösséges oltár, Mely tüzesen bíboroltál A Báránynak véritől! Mondjuk együtt: Üdvözlégy drága fa, Üdvösségünk szerelmes záloga, Áldjuk édes terhedet! Rajtad a Feláldozott Egy világot megmosott Az ősbűnnek szennyitől. Lépcső lett a szent keresztbül, Krisztus vonz azon keresztül Magához mindeneket. Összefogott itt a Bárány A kerek föld négy határán Minden emberszíveket. Kereszt, immár Isten hozzád, Győzedelem, világosság! Nincs több ilyen virágos ág, Ily koszorús földig tő. Keresztényi medicína, Kornak, épnek üdvös írja, Nincsen amit meg ne bírna Te nevedben a hivő. Sík Sándor fordítása MAGUNKRÓL MAGUNKNAK A szent keresztségben részesültek, - Gáspár Sándor, Szőcs Norbert, Szegedi Hunor István, Majos Beáta Etelka, Kanyó Kincső Emőke, Zoltáni Kriszta Mária, Szabó Lilla Eszter, Reketes Andrea Beáta. (Szt. József plebánia) Szentségi házasságot kötöttek: - Ferencz László - Némethi Mária Magdolna, Bălănică Nicolae - Tima Melinda, Veress Ferenc - Duka Mária Csilla, Gergely István - Czintos Gabriella, Gáspár Sándor - Timár Mária Edit, Balázs József - Kányádi Erika Erzsébet, Zoltáni Szilárd Ervin - Gáspár Ilona Zsuzsa, Csalóka Lázár - Pépel Erika, Kanyó Sándor - Gál Judit. (Szt. József plébánia) Az Úr hazahívta: - Kerekes Gergely, Lázár Terézia, Huszár Rozália Mária, Köllő Béla, László Anna, Kolozsi Teréz, Bandi Rozália, Máthé Teréz. (Szt. József plebánia) Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat! Lapunk megjelenését a Communitas Alapítvány támogatta!