K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.



Hasonló dokumentumok
INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Tibor polgármester: A napirendet minden képviselő előzetesen megkapta, annak tartalmát megismerte.

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1. A Társulási Megállapodás 4.2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

1. Társulás neve: Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8.

Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete. A szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

Hodász Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18 / (XI.24.) önkormányzati rendelete

Oroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Jobbágyi Község Önkormányzata 15/2015. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatásról

Jegyzőkönyv. Berzék Község Önkormányzat. Képviselő-testület június 21-én megtartott. rendkívüli üléséről

1. Általános rendelkezések

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Zalaboldogfa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 11-i ülése

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

1. A rendelet célja, hatálya

Boda Község Önkormányzata képviselő-testületének 1./2015. (01.19). önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Borszörcsök Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2014. (XII.10.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 17-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007.

Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2014. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének november 15. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Jászjákóhalma Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2016.(XII..) rendelete. Szociális célú tűzifa juttatásáról. Általános rendelkezések

FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS (1. számú módosítása egységes szerkezetben)

KÓNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2014. (XI.19.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

Ónod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

2. (1) Az Önkormányzat a kérelmet előterjesztő személyek részére szociális célú tűzifa támogatást biztosíthat a következők szerint.

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Balajt Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2013.(XI..) önkormányzati rendelete

E LŐ T E R J E S Z T É S. Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-i ülésére

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014.(X.03.) önkormányzati rendelete

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2014. (XI.14.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

1. Általános rendelkezések. 2. A támogatás feltételei

DECS Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének. a szociális tűzifa-juttatás feltételeiről 1

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2013. (XII.16.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Ugod Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015. (X.25.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról


Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Pápasalamon Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2014. (.) önkormányzati rendelet-tervezete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

TÁRGY: Javaslat a közös önkormányzati hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítására

TERVEZET Intézményi társulási megállapodás

Jegyzőkönyv. tüzelő anyag vásárlása Előadó: Oláh Krisztián polgármester. 2. Rendelet a szociális tűzifa vásárláshoz kapcsolódó támogatásról

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása

M e g á l l a p o d á s intézmények közös fenntartására

1. A Társulási Megállapodás 2. A társulás neve, székhelye, jogállása: pontja az alábbiak szerint módosul:

Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2014.(XI.27.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E a szociális tűzifa támogatás szabályozásáról

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

8/2016. (XI. 15.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Ortaháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013. (XII.1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Prügy Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 2-i ülésére

Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2016. (X.5.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

(2) A jelen rendeletben használt család, egyedül élő és háztartás fogalmára a Szt-ben meghatározottakat kell érteni.

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 29. napjára összehívott soros nyílt ülésére

Ófehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (X.18.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Tárgy: szociális célú tűzifa rendelet tervezet

Általános rendelkezések

Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016(IX.5.) önkormányzati rendelete A szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Csökmő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 8/2014. (IX.30.) számú rendelete /egységes szerkezetben/

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 3. napján tartott üléséről

Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Idősek nappali ellátása

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete (székhely: 2021 Tahitótfalu, Kossuth Lajos u. 4. képviseli: Dr. Sajtos Sándor Imre polgármester)

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről

Csörög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XI.01.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról

A rendelet célja, hatálya

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 14/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete

Előterjesztés Bátonyterenye Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának módosítására

Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2018.(X.26.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 9/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

8/2016. (IX.28.) önkormányzati rendelete a

a Képviselő-testület október 29-i ülésére

BŐCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2017. (I.16.) önkormányzati rendelete A SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSI ELLÁTÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL

KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2018. (XI.16.) önkormányzati rendelete

Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete

Átány Községi Ön kormányzat Képviselő-testületének. 14/2016.(XI.30.) önkormányzati rendelete. A szociális célú tüzelőanyag juttatásának szabályairól

M E G Á L L A P O D Á S

Átírás:

K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének 2013. november 27-én 17,00 órai kezdettel, az önkormányzat tanácskozó termében 3577. Köröm, Rákóczi u. 11. szám alatt megtartott n y í l t üléséről. Jelen vannak: Ifj. Bodolai Miklós Fekete Tibor Jablonkai Bertalan Nagy István Mihály Üveges Béla Al Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő Önkormányzati képviselő Tanácskozási joggal részt vesz: Meghívottak: Nem volt jelen az ülésen: Sinai Bertalanné jegyző távollétében és megbízásából Soltész Balázs aljegyző Vadászi Sándor RNÖ elnöke Tóth Tibor Nagy István képviselő Vadászi Sándor RNÖ elnöke Ifj. Bodolai Miklós al köszöntötte a megjelenteket, megállapította, hogy a megválasztott 7 (hét) képviselő-testületi tag közül 4 (négy) képviselő jelen van, az ülés határozatképes azt megnyitotta. A jegyzőkönyv hitelesítésére Jablonkai Bertalan és Nagy István Mihály képviselőket jelölte ki. A meghívóban szereplő napirendi pontokat kibővítve az alábbi javaslatot tette. A képviselők 4 igen szavazattal a javasolt napirendeket az alábbiak szerint elfogadták: Napirendi pontok:

2 1. Egészségügyi Alapellátás Fejlesztése Köröm Községben ÉMOP-4.1.1/A jelű pályázat megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatok Előterjesztő: Írásbeli előterjesztés 2. Szociális célú tűzifa juttatásról rendeletalkotás Előterjesztő: Írásbeli előterjesztés 3. Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás és Miskolc Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásainak módosítása Előterjesztő: Írásbeli előterjesztés 4. Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Előterjesztő: Írásbeli előterjesztés 5. Egyéb indítványok, észrevételek, javaslatok Előterjesztő: Szóbeli előterjesztés 6. Segély iránti kérelmek elbírálása (zárt ülés keretében) Előterjesztő: Szóbeli előterjesztés 1. Napirend tárgyalása Egészségügyi Alapellátás Fejlesztése Köröm Községben ÉMOP-4.1.1/A jelű pályázat megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatok. Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 1. mellékletét képezi Ifj. Bodolai Miklós al Elmondta, hogy az ÉMOP pályázaton az orvosi rendelő és védőnői szolgálat felújítására kerül majd sor. Ehhez azonban szükséges a közbeszerzést és az egyéb részfolyamatokat lebonyolító cégek megbízása. A

3 bekért árajánlatok alapján az előterjesztésnek megfelelően javasolja a képviselő testületnek, hogy bízza meg az egyes cégeket, illetve fogadja el az ajánlat tételi felhívást. 17 óra 07 perckor megérkezett Fekete Tibor képviselő és aláírta a jelenléti ívet. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslatokkal és az alábbiak szerint döntöttek mind a hét határozat esetében: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 67/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó közbeszerzési tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a SUM Bt.-t (3561 Felsőzsolca, Rétföld u. 75.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 68/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó nyilvánosság biztosítása elvégzésével nettó 231.000.-Ft. vállalási díjjal a SUM Bt.-t (3561 Felsőzsolca, Rétföld u. 75.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 69/2013.(X.31.) határozata

4 Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó műszaki ellenőrzési tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a Kovács Zoltán Mérnökiroda Műszaki Tanácsadó Bt. (3561 Felsőzsolca, Kőrösi u. 7.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 70/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó könyvvizsgálati tevékenység elvégzésével nettó 231.000.-Ft. vállalási díjjal a Bohus Zsolt könyvvizsgálót (3533 Miskolc, Árvíz u. 9.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 71/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó energiahatékonysági tanácsadás tevékenység elvégzésével nettó 236.000.-Ft. vállalási díjjal a KZ. PLAN Tervező és Beruházáslebonyolító Kft.-t (3561 Felsőzsolca, Kőrösi Csoma Sándor u. 7.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 72/2013.(X.31.) határozata

5 Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó projektmenedzsment tevékenység elvégzésével nettó 925.000.-Ft. vállalási díjjal a KRODA Pályázati Tanácsadó Kft.-t (3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17.) bízza meg. Felelős: Határidő: azonnal Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 73/2013.(X.31.) határozata Köröm Község Önkormányzat képviselő testülete úgy dönt, hogy az Egészségügyi alapellátás fejlesztése Köröm községben című ÉMOP-4.1.1/A-12-2013-0058 számú projekthez kapcsolódó ajánlattételi felhívást elfogadja. Ajánlattételi felhívás ezen határozat mellékletét képezi. Felelős: Határidő: azonnal 2. Napirend tárgyalása Szociális célú tűzifa juttatásról rendeletalkotás Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 2. mellékletét képezi Ifj. Bodolai Miklós al Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a korábban elfogadott szociális tűzifa pályázatra, az önkormányzat 97 erdei m 3 fát kapott, ez fele az igényelt mennyiségnek. Természetesen, ennek is örült az önkormányzat. A tűzifa kiosztásához szükséges helyi rendelt megalkotása és elfogadása. Javasolta a képviselő- testületnek, hogy a az előterjesztésben leírtak szerint fogadják el a rendeletet. Javasolta, hogy a képviselő testület fogadja el a rendelet tervezetet. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő

6 Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (XI.29.) önkormányzati rendelete szociális célú tűzifa támogatás juttatásáról Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárláshoz kapcsolódó kiegészítő támogatásról szóló 57/2013. (X.4.) BM rendelet 3. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya Köröm község közigazgatási területén életvitelszerűen lakó és ott bejelentett lakcímmel rendelkező állampolgárokra terjed ki. 2. (1) Az önkormányzat vissza nem térítendő természetbeni támogatásként tűzifát biztosíthat a) annak a személynek, aki a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Sztv.) szerint aa) aktív korúak ellátására, ab) időskorúak ellátására, ac) lakásfenntartási támogatásra jogosult, b) annak a családnak, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevel, és lakásának fűtését fafűtésre alkalmas tüzelőberendezéssel biztosítja. (2) Szociális célú tűzifa támogatás ugyanazon lakóingatlanban élő személyek közül csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. 3. A támogatás iránti kérelmeket 2013. december 31. napjáig lehet benyújtani a rendelet 1. melléklete szerinti formanyomtatványon. A határidő elmulasztása jogvesztő. 4. A szociális célú tűzifa támogatásról a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben a dönt a 3. -ban meghatározott határidő lejártát követő 10 munkanapon belül. 5. A szociális célú tűzifa átvételét a jogosult a rendelet 2. mellékletét képező átvételi elismervény aláírásával igazolja. 6. Ez a rendelet 2013. december 1-jén lép hatályba és 2014. január 31-én hatályát veszti.

7 1. melléklet a 9./2013. (XI.29.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA IGÉNYLÉSÉHEZ A) Személyi adatok A kérelem benyújtható 2013. december 31-ig! 1. Kérelmező neve:.... 2. Születési neve:... 3. Születési helye, ideje: TAJ szám:.. 4. Anyja neve:.. 5. Lakcíme:... 6. A kérelmező családjában élő közeli hozzátartozók: a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) Név Születési hely, idő Anyja neve Rokoni kapcsolat 7. Alulírott kérelmező nyilatkozom, hogy a szociális célú tűzifa támogatásra jogosult vagyok, mert az alábbi szociális ellátásban részesülök: * a) aktív korúak ellátása (foglalkozatást helyettesítő támogatás/rendszeres szociális segély) b) időskorúak ellátása c) lakásfenntartási támogatás 8. Fenti ellátásokban nem részesülök, de szociálisan rászoruló vagyok az alábbiak alapján: *

8 a) gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelek Fatüzelésre alkalmas fűtőberendezéssel: rendelkezem nem rendelkezem * Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok, hogy a kérelemben közölt adatok valódiságát a kérelem elbírálására jogosult szerv ellenőrizheti. Hozzájárulok a kérelemben szereplő adatok szociális igazgatási eljárás során történő felhasználásához. Köröm, 2013. december az ellátást igénylő vagy törvényes képviselőjének aláírása * Megfelelő aláhúzandó! 3. Napirend tárgyalása Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása Az írásbeli előterjesztések a jegyzőkönyv 3. mellékletét képezik. ifj. Bodolai Miklós al Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy szükségessé vált a Miskolc Környéki társulás alapító okiratának módosítása. Javasolja a képviselő testületnek, hogy a mellékelt előterjesztés alapján a javaslatot fogadja el. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 74/2013. (XI.27.) határozata

9 Egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási feladatok állami átvételével kapcsolatos döntésekről 1. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvény (továbbiakban: Törvény) rendelkezéseire tekintettel a Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1. A Társulási Megállapodás 2. pontjából az alábbi szövegrész törlésre kerül: Sajópetri Község Önkormányzat Székhelye: 3573 Sajópetri, Dózsa Gy. 66. Képviselője: Debreczeni Balázs 2. A Társulási Megállapodás 2. pontja az alábbi szövegrésszel egészül ki: Sajóörös Község Önkormányzat Székhelye: 3586 Sajóörös, Jókai u. 2. Képviselője: Baranczó József 3. A Társulási Megállapodás 4.2. a) pontja az alábbi ae) és af) pontokkal egészül ki: ae) családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; af) gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; 4. A Társulási Megállapodás 4.2. b) pontja az alábbi bö) ponttal egészül ki: bö) fogászati alapellátás 5. A Társulási Megállapodás 4.2. bb) fogyatékos személyek gondozóháza, bj) gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása, bk) családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása bl) nevelőszülőnél elhelyezettek ellátása, bm) gyermekvédelmi szakellátás pontjai törlésre kerülnek. 6. A Társulási Megállapodás 9.2. pontjának táblázata helyébe az alábbi táblázat lép: Lakosság 2012.01.01-jén (fő) Berzék 1 029 0,5 Bőcs 2 888 1,3 Bükkszentkereszt 1 230 0,6 Emőd 5 252 2,4 Harsány 2 106 1,0 Kistokaj 2 169 1,0 Szavazat aránya %

10 Köröm 1 448 0,7 Mályi 4 358 2,0 Miskolc 167 680 77,6 Muhi 542 0,3 Nagycsécs 836 0,4 Nyékládháza 5 146 2,4 Ónod 2 500 1,2 Répáshuta 500 0,2 Sajóbábony 2 907 1,4 Sajóecseg 1 088 0,5 Sajóhídvég 1 111 0,5 Sajókeresztúr 1 613 0,7 Sajólád 3 099 1,4 Sajóörös 1314 0,6 Sajósenye 440 0,2 Sajóvámos 2 219 1,0 Szirmabesenyő 4 476 2,1 Összesen 215 951 100 7. A Társulási Megállapodás 1. melléklet 20. pontja az alábbiak szerint módosul, és ennek megfelelően a települések állandó lakosságszáma az alábbiak szerint változik: Sajóörös 1314 Összesen: 215.951 8. A Társulási Megállapodás 2. és 4. mellékletéből az alábbi szövegrész törlésre kerül: Sajópetri Község 9. A Társulási Megállapodás 3. melléklete az alábbi szövegrésszel egészül ki: Sajóörös Község 10. A Társulási Megállapodás 5. mellékletének megnevezése az alábbiak szerint módosul: a fogyatékos személyek nappali ellátása, támogató szolgáltatás, bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek gondozóháza, szociális étkeztetés, idősek nappali ellátása, bölcsődei ellátás, ifjúságegészségügyigondozás, család- és nővédelmi egészségügyi gondozás, gyermekjóléti központ, pszichiátriai betegek közösségi ellátása, fogászati alapellátás feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok

11 11. A Társulási Megállapodás az alábbi 6. melléklettel egészül ki: A családok átmeneti otthona feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Miskolc Megyei Jogú Város, Berzék Község, Bőcs Község, Bükkszentkereszt Község, Emőd Város, Harsány Község, Kistokaj Község, Köröm Község, Mályi Község, Muhi Község, Nagycsécs Község, Nyékládháza Város, Ónod Község, Répáshuta Község, Sajóbábony Város, Sajóecseg Község, Sajóhídvég Község, Sajókeresztúr Község, Sajólád Község, Sajósenye Község, Sajóvámos Község, Szirmabesenyő Község, Sajóörös Község 12. A Társulási Megállapodás az alábbi 7. melléklettel egészül ki: A gyermekek átmeneti otthona feladatellátásban résztvevő települési önkormányzatok: Miskolc Megyei Jogú Város, Berzék Község, Bőcs Község, Bükkszentkereszt Község, Emőd Város, Harsány Község, Kistokaj Község, Köröm Község, Mályi Község, Muhi Község, Nagycsécs Község, Nyékládháza Város, Ónod Község, Répáshuta Község, Sajóbábony Város, Sajóecseg Község, Sajóhídvég Község, Sajókeresztúr Község, Sajólád Község, Sajósenye Község, Sajóvámos Község, Szirmabesenyő Község, Sajóörös Község Felelős: Polgármester Közreműködik: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Központ Határidő: 2013. december 31. Módszertani 2. A Képviselő Testület felhatalmazza a Polgármestert, a Társulási Megállapodás módosításának aláírására. Felelős: Polgármester Határidő: 2013. december 31. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0

12 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 75/2013. (XI.27.) határozata A szociális és gyermekvédelmi feladatok ellátására létrejött intézményfenntartói társulási megállapodások közös megegyezéssel történő megszüntetéséről Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Javaslat a szociális feladatok ellátására létrejött intézményfenntartói társulási megállapodások megszüntetésére című előterjesztést és a következő határozatot hozza: Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a házi segítségnyújtás szociális alapszolgálgatási feladat ellátására megkötött intézményfenntartói társulási megállapodás 2013. június 30. napjával közös megegyezéssel megszüntetésre kerüljön a határozat 1. mellékletében foglaltak szerint. A Képviselő-testület felhatalmazza a t, hogy a határozat mellékletét képező intézményfenntartói társulási megállapodást megszüntető okiratot aláírja. Felelős: Határidő: azonnal 1. sz. melléklet a 74/2013. (XI.27.) önkormányzati határozathoz amely létrejött INTÉZMÉNYFENNTARTÓI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HÁZI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI FELADAT ELLÁTÁS közös megegyezéssel történő megszüntetése egyrészt: Miskolc Megyei Jogú Város Képviseli: Dr. Kriza Ákos Székhelye:3525 Miskolc Városház tér 8. szám Adószám: 15735605-2-05 Bankszámlaszám: 10700086-42689106-51100005

13 mint szerződő fél másrészt: Berzék Község Önkormányzat Székhelye: 3575 Berzék, Petőfi S. u. 42. Képviselő: Farkas László Bőcs Község Önkormányzat Székhelye: 3574 Bőcs, Hősök tere 1. Képviselő: S. Nagy László Győző Emőd Város Önkormányzat Székhelye: 3432 Emőd, Kossuth L. tér 1. Képviselő: Lehóczki István Kistokaj Község Önkormányzat Székhelye: 3553 Kistokaj, Széchenyi u. 43. Képviselő: Ambrus Gyöngyi Köröm Község Önkormányzat Székhelye: 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Képviselő: Tóth Tibor Mályi Község Önkormányzat Székhelye: 3434 Mályi, Széchenyi u. 4. Képviselő: Viszokai István Muhi Község Önkormányzat Székhelye: 3552 Muhi, Rákóczi F. u. 2. Képviselő: Czinglerné Tóth Gizella Nyékládháza Város Önkormányzat Székhelye: 3433 Nyékládháza, Vasút u. 16. Képviselő: Urbán Sándorné Ónod Község Önkormányzat Székhelye: 3551 Ónod, Rákóczi u. 64. Képviselő: Tarnóczi József Sajóhídvég Község Önkormányzat Székhelye: 3576 Sajóhídvég, Rákóczi F. u. 37. Képviselő: Takács Győző Sajólád Község Önkormányzat

14 Székhelye: 3572 Sajólád, Ady E. u. 2. Képviselő: Pozbai Zoltán Sajópetri Község Önkormányzat Székhelye: 3573 Sajópetri, Dózsa Gy. 66. Képviselő: Debreczeni Balázs mint társult települések között alulírott napon az alábbi feltételekkel: l) Felek rögzítik, hogy házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására határozatlan időtartamra és felek illetékességi területére kiterjedően intézményfenntartói társulási megállapodást kötöttek, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése X-231/14.138/2008. számú határozatával jóváhagyott. 2) Felek az intézményfenntartói társulási megállapodást 2013. június 30. napjával közös megegyezéssel megszüntetik. 3) Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. 4) Ezen szerződés három számozott oldalt tartalmaz. Jelen szerződés megszüntetést a felek annak elolvasása és együttes értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Miskolc, 2013. Miskolc Megyei Jogú Város képviseletében. Dr. Kriza Ákos Berzék Község képviseletében Bőcs Község képviseletében. Farkas László. S. Nagy László Győző

15 Emőd Város képviseletében Kistokaj Község képviseletében. Lehóczki István. Ambrus Gyöngyi Köröm Község képviseletében Mályi Község képviseletében. Tóth Tibor Muhi Község képviseletében. Viszokai István Nyékládháza Város képviseletében. Czinglerné Tóth Gizella Ónod Község képviseletében. Urbán Sándorné Sajóhídvég Község képviseletében. Tarnóczi József. Takács Győző Sajólád Község képviseletében Sajópetri Község képviseletében. Pozbai Zoltán. Debreczeni Balázs ifj. Bodolai Miklós al

16 Tájékoztatta a képviselő testületet, hogy szükségessé vált a Miskolc Kistérség Többcélú Társulás alapító okiratának módosítása. Javasolja a képviselő testületnek, hogy a mellékelt előterjesztés alapján a javaslatot fogadja el. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat képviselő-testület 76/2013. (XI.27.) határozata Miskolc Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról 1. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete Miskolc Kistérség Többcélú Társulás Társulási Megállapodását Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény 93. -ban foglalt tartalmi követelményeknek megfelelően 2014. január 1. napjától az alábbiak szerint módosítja: a) A Társulási Megállapodás II. Fejezet 3. pontja az alábbiak szerint módosul: A Társulás az 1.b. pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Önkormányzat Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Hernádkak Község Önkormányzat Kistokaj Község Önkormányzat Köröm Község Önkormányzat Mályi Község Önkormányzat Nyékládháza Község Önkormányzat Ónod Község Önkormányzat Répáshuta Község Önkormányzat Sajóbábony Község Önkormányzat Sajóecseg Község Önkormányzat Sajóhídvég Község Önkormányzat Sajókeresztúr Község Önkormányzat Sajósenye Község Önkormányzat Sajóvámos Község Önkormányzat b) A Társulási Megállapodás XII. Fejezete az alábbiak szerint módosul: XII. Fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék (a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához.

17 A módosítást a határozat 1. számú melléklete szerint elfogadja. 2. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete az egységes szerkezetű Társulási Megállapodást a határozat 2. számú melléklete szerint elfogadja. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a t a határozat végrehajtásához szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Határidő: 2013. december 15. 1. számú melléklet a 76/2013.(XI.27.) számú határozathoz MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁNAK MÓDOSÍTÁSA.. Képviselő-testülete Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának a Társulási Tanács 2013. november 27. napján 37/2013. (XI.27.) sz. határozatával elfogadott módosítását az alábbiak szerint hagyja jóvá: 13. A Társulási Megállapodás II. Fejezet 3. pontja az alábbiak szerint módosul:,,3. A társulás általános rendjétől eltérő feladatellátás módja A Társulás az 1.b pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Bükkszentkereszt Község Hernádkak Község Kistokaj Község Köröm Község Mályi Község

18 Nyékládháza Város Ónod Község Répáshuta Község Sajóbábony Község Sajóecseg Község Sajóhídvég Község Sajókeresztúr Község Sajósenye Község Sajóvámos Község 14. A Társulási Megállapodás XII. Fejezete az alábbiak szerint módosul:,,xii. fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék (a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Záradék: Jelen Társulási Megállapodás 2014. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa által 2013. június 19. napján kelt, 19/2013. (VI.19.) határozattal elfogadott Társulási Megállapodása, valamint a Társulási Megállapodás módosításai hatályukat vesztik Srsz település képviselő-testületi (közgyűlési) határozat száma 1. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése../../2013.sz. határozatával 2. Berzék Község Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.) sz. határozatával

19 3. Bőcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.)sz. határozatával 4. Bükkszentkereszt Község képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 5. Hernádkak község képviselő-testülete./2013. (.) sz. határozatával 6. Kistokaj Község képviselő-testülete./2013. (..) sz. határozatával 7. Köröm Község Önkormányzat képviselő-testülete./2013. (..) sz. határozatával 8. Mályi Község Önkormányzatának képviselő-testülete /2013. (...) sz. határozatával 9. Muhi Község képviselő-testülete /2013. (...) sz. határozatával 10. Nyékládháza Város képviselőtestülete./2013. ( ) sz. határozatával 11. Ónod Község Önkormányzatának képviselő-testülete./2013.(..)sz. határozatával 12. Répáshuta Község képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 13. Sajóbábony Város Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.)sz. határozatával 14. Sajóecseg község Önkormányzatának képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 15. Sajóhídvég Község Önkormányzat képviselőtestülete /2013. (.) sz. határozatával 16. Sajókeresztúr Község Önkormányzat képviselőtestülete /2013. (.) sz. határozatával 17. Sajósenye község képviselő-testülete /2013. ( ) sz. határozatával 18. Sajóvámos Községi Önkormányzat képviselőtestülete 19. Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzati képviselő testülete /2013. (.) sz. határozatával /2013. ( ) sz. határozatával

20 A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok döntése alapján a ek aláírásukkal látják el. Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete nevében: Dr. Kriza Ákos Berzék község képviselő-testülete nevében: Farkas László Bőcs község képviselő-testülete nevében: Nagy László Győző Bükkszentkereszt község képviselő-testülete nevében: Jámbor Flórián Hernádkak község képviselő-testülete nevében: Hajdú János Kistokaj község képviselő-testülete nevében:

21 Ambrus Gyöngyi Köröm község képviselő-testülete nevében: Tóth Tibor Mályi község képviselő-testülete nevében: Viszokai István Muhi község képviselő-testülete nevében: Czinglerné Tóth Gizella Nyékládháza város képviselő-testülete nevében: Urbán Sándorné Ónod község képviselő-testülete nevében: Tarnóczi József Répáshuta község képviselő-testülete nevében: Mátrai Károly

22 Sajóbábony község képviselő-testülete nevében: Nagy Imre Sajóecseg község képviselő-testülete nevében: Rabi József Sajóhídvég község képviselő-testülete nevében: Takács Győző Sajókeresztúr község képviselő-testülete nevében: Kollár Miklós Sajósenye község képviselő-testület nevében: Takács István

23 Sajóvámos község képviselő-testület nevében: Komjáthy Lajosné Szirmabesenyő község képviselő-testület nevében: Fedor Vince Miskolc, 2013. november.. 15. A Társulási Megállapodás 1. melléklete az alábbiak szerint módosul:,, 1. melléklet A Társulás tagjainak megnevezése, tagjainak székhelye és lakosságszáma 2014. január 1. Név Képviselő Székhely Településszám Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Bükkszentkereszt Község Hernádkak Község Kistokaj Község Köröm Község Mályi Község Farkas László Nagy László Jámbor Flórián Hajdú János Ambrus Gyöngyi Tóth Tibor Viszokai István (Berzék, Petőfi u. 42.), 1 029 (Bőcs, Hősök u. 1.), 2 888 (Bükkszentkereszt, Kossuth u. 24.), (Hernádkak, F. u. 42.), Rákóczi (Kistokaj, Széchenyi u. 43.), (Köröm, Rákóczi u. 11.), (Mályi, Széchenyi u. 12.), 1 230 1 737 2 169 1 448 4 358

24 Miskolc Város Muhi Község Nyékládháza Város Ónod Község Répáshuta Község Sajóbábony Község Sajóecseg Község Sajóhídvég Község Sajókeresztúr Község Sajósenye Község Sajóvámos Község Szirmabesenyő Község Összesen (Miskolc Kistérség) dr. Kriza Ákos Czinglérné Tóth Gizella Urbán Sándorné Tarnóczi József Mátrai Károly Nagy Imre Rabi József Takács Győző Kollár Miklós Takács István Komjáthy Lajosné Fedor Vince (Miskolc, Városház tér 8.), 167 680 (Muhi, Rákóczi u. 1.), 542 (Nyékládháza, u. 16.), Vasút (Ónod, Rákóczi u. 64.), (Répáshuta, Kossuth u. 2.), (Sajóbábony, Bocskai u. 2.), (Sajóecseg, Széchenyi u. 27.), (Sajóhídvég, Rákóczi u. 37.), (Sajókeresztúr, Rákóczi u. 40.), (Sajósenye, Petőfi S. u. 14.), (Sajóvámos, Munkácsy u. 2.), (Szirmabesenyő, Kossuth u. 5.), 5 146 2 500 500 2 907 1 088 1 111 1 613 440 2 219 4 476 205 081 16. A Társulási Megállapodás módosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal érvényben maradnak. Miskolc, 2013.

25 1. számú melléklet a 76/2013.(XI.27.) számú határozathoz MISKOLC KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Miskolc Kistérség Többcélú Társulása tagönkormányzatai az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés k) pontja, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 87. -a, valamint a 146. (1) bekezdése rendelkezéseinek értelmében Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodását felülvizsgálták, és a felülvizsgálat eredményeképpen /módosítás keretében/ az alábbi új Társulási Megállapodást alkotják. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Társulás neve: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása 2. A Társulás székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. A Társulás tagjainak nevét, székhelyét, képviselőjét és a társuláshoz tartozó települések lakosságszámát az 1. melléklet tartalmazza. / tárgyévet megelőző év január 1-i lakosságszám az irányadó/ 3. A Társulás bélyegzője: Miskolc Kistérség Többcélú Társulása felirattal ellátott körbélyegző, közepén Magyarország címerével. 4. A Társulás jogi személy, gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 5. A Társulás működési területe: az 1. mellékletben szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe. II. A TÁRSULÁS ÁLTAL ELLÁTOTT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK 1. A Társulásban résztvevő önkormányzatok képviselő-testületei a közös céloknak megfelelő hatékony és eredményes tevékenység érdekében az alábbi feladat- és hatásköröket ruházzák át a Társulásra: a) Közfoglalkoztatás

26 b) Belső ellenőrzés az Mötv. 119. (4) bekezdésben foglaltak szerint. 2. A Társulás a tagönkormányzatai részére az alábbi feladatok megszervezéséhez nyújt szakmai támogatást: a. egészségügyi ellátás, b. szociális ellátás, c. köznevelés, d. bűnmegelőzés e. gyermekjóléti alapellátás, f. közművelődés, könyvtári szolgáltatás, g. testnevelés és sportszervezés, igazgatás, h. környezet- és természetvédelem, valamint hulladékkezelés. 3. A társulás általános rendjétől eltérő feladatellátás módja A Társulás az 1.b pontban foglalt feladatok ellátását az alábbi tagok részére biztosítja: Berzék Község Önkormányzat Bőcs Község Bükkszentkereszt Község Hernádkak Község Kistokaj Község Köröm Község Mályi Község Nyékládháza Város Ónod Község

27 Répáshuta Község Sajóbábony Község Sajóecseg Község Sajóhídvég Község Sajókeresztúr Község Sajósenye Község Sajóvámos Község III. FEJEZET A TÁRSULÁS SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 1. A Társulás döntéshozó szerve a Társulási Tanács. 2. A Társulási Tanács tagjai a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok. A Társulási Tanács minden tagja egy szavazattal rendelkezik. 3. A Társulási Tanács az elnök munkájának segítésére egy alelnököt választ. Az alelnök személyére az elnök tesz javaslatot. 4. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha az ülésen legalább a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van. 5. A Társulási Tanács döntéseit határozattal hozza. 6. Minősített többségű döntés szükséges: a) a Társulási Megállapodás jóváhagyásához, módosításához; b) a Társulás tagok által történő megszüntetéséhez; c) tagönkormányzat Társulásból történő kizárásához;

28 d) a Társulás által a térség fejlesztését szolgáló, pénzügyi hozzájárulást igénylő pályázat benyújtásához; e) a Társulási Tanács hatáskörébe tartozó választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása; f) a költségvetési intézmény, gazdálkodó szervezet alapításához, megszüntetéséhez, átszervezéséhez; g) azokban az ügyekben, amelyeket a szervezeti és működési szabályzat meghatároz. 7. A Társulási Tanács ülésének részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 8. A Társulási Tanács elnöke: a) ellátja a Társulás képviseletét, b) összehívja a Társulási Tanács ülését, c) vezeti a tanácskozást; d) érvényt szerez a szervezeti és működési szabályzat szabályai betartásának, e) gondoskodik a döntések végrehajtásáról, f) ellátja a Társulás képviseletét; g) éves szinten beterjeszti a tárgyévi költségvetést és munkatervet, valamint az előző évi beszámolót és zárszámadást. 9. A Társulási Tanács munkájának segítésére tagjai közül 7 tagból álló Elnökséget hoz létre. A tagok: a Társulási Tanács elnöke a Társulási Tanács alelnöke 5 elnökségi tag Az Elnökség feladata a Társulás tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, ellenőrzése. Ennek keretében észrevételeket tesz a Társulási Tanács ülésére készített előterjesztésekre, javaslatot tehet konkrét intézkedések megtételére, az elfogadott programok esetleges módosítására. Előkészíti a Társulási Tanács döntéseit, összehangolja a Bizottság munkáját. Ellenőrzi a Társulás költségvetésének éves végrehajtását, és véleményezi a Társulás éves munkájáról szóló beszámolót, az előző évi zárszámadást. Az Elnökség ügyrendjére,

29 beszámolásának rendjére vonatkozó szabályokat a Társulási Tanács Szervezeti és Működési Szabályzata állapítja meg. Bizottságok 10 A Társulási Tanács feladatainak ellátására, döntéseinek előkészítésére, a döntések végrehajtására bizottságot hozhat létre. 11. A bizottság(ok) tagjainak számát, összetételét, működésének rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg. 12. A Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére Pénzügyi Bizottságot hoz létre és működtet. 13. 14. A bizottság(ok) működésének részletes szabályait a bizottság(ok) ügyrendje tartalmazza, amelyet a bizottság(ok) saját maguk állapítanak meg, és fogadnak el. IV. FEJEZET A TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉSE, A TÁRSULÁS FENNTARTÁSÁVAL, MŰKÖDTETÉSÉVEL KAPCSOLATOSAN AZ EGYES KÉPVISELŐ-TESTÜLETEK HOZZÁJÁRULÁSÁNAK MÉRTÉKE, TELJESÍTÉSÉNEK MÓDJA 1. A Társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait. A Társulás éves költségvetés alapján működik. A költségvetést a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. 2. A társult települési önkormányzatok képviselő-testületei a Társulás működési költségeihez, valamint a megállapodásban meghatározott feladat ellátásának költségeihez az általuk képviselt település lakosságszámának arányában járulnak hozzá. 3. A működés és a feladat ellátás költségeit, a pénzügyi hozzájárulás összegét a Tanács költségvetési évenként költségvetési határozatában állapítja meg. 4. A pénzügyi hozzájárulás befizetésének teljesítése költségvetési évenként négy részletben történik:, a tárgynegyedévet követő hónap 15. napjáig. 5. A befizetés átutalással történik a Társulás költségvetési elszámolási számlájára. V. FEJEZET

30 A TÁRSULÁS TAGJAI ÁLTAL VÁLLALT PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS NEM TELJESÍTÉSE ESETÉN IRÁNYADÓ ELJÁRÁS 1. A tagönkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulások nem teljesítése esetén, az irányadó eljárás a jogszabályon alapuló beszedés (inkasszó) alkalmazása. 2. Amennyiben valamely tagönkormányzat vállalt pénzügyi hozzájárulása ill. jelen megállapodás céljainak megvalósítása érdekében meghatározott fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettségének teljesítését illetően 15 napot elérő késedelembe esik, a Társulás elnöke fizetési felszólítást juttat el a kötelezettségét nem teljesítő tagönkormányzat részére. A megállapított hozzájárulást felszólításra sem teljesítő tag bankszámlája ellen a Társulás a munkaszervezeti feladatokat ellátó hivatala útján köteles a követelést a felszólításban meghatározott határidő eredménytelen elteltét követően jelen megállapodás mellékletét képező felhatalmazó nyilatkozat alapján beszedési megbízással érvényesíteni. A beszedési megbízás eredménytelensége esetén a Társulás a követelést bírósági úton érvényesíti. 3. Tagönkormányzatok vállalják, hogy fenti felhatalmazó nyilatkozatot a számlavezető hitelintézetüknél megteszik és azt a Társulás felé a nyilatkozat egy eredeti példányának megküldésével igazolják jelen - valamennyi tagönkormányzat által aláírt - megállapodás kézbesítésétől számított 8 napon belül. VI. FEJEZET A TÁRSULÁS VAGYONA, A VAGYONNAL VALÓ GAZDÁLKODÁS 1. A Társulás a II. fejezetben foglalt feladatai ellátásához saját vagyonnal rendelkezik. 2. A Társulás vagyonát az alábbi anyagi források biztosítják: a) Társulásban részt vevő tagok befizetései, b) a Társulás szolgáltatásait igénybe vevők díjfizetései, c) az egyes tagok által tett vagyoni hozzájárulások (tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jogok stb.), d) központi költségvetési támogatás, e) pályázati úton elnyert támogatások. 3. A Társulás tagjai a feladatok ellátása érdekében ingóságok (eszközök, berendezési tárgyak, gépjármű, stb.), továbbá ingatlanra vonatkozó jogok átengedésével is

31 hozzájárulhatnak az eredményes működéshez. Az átengedés feltételeit a tag és a Társulás közötti külön megállapodás tartalmazza. 4. A Társulás által a működés során, adás-vétel vagy egyéb jogcímen szerzett vagyontárgyak feletti tulajdonjog a Társulást illeti. Ugyancsak a Társulást illeti a vagyon szaporulata. 5. A Társulás vagyona feletti tulajdonosi jogosítványok gyakorlására a Társulási Tanács jogosult, egyben viseli a tulajdonost terhelő kötelezettségeket. 6. A Társulás vagyonának átadása (ideértve az értékesítést is), értékhatárra tekintet nélkül a Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik. A javaslatról előzetesen állást foglal a Pénzügyi Bizottság. A vagyonátadásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az átadandó vagyon a társulás által ellátott feladatok biztosítását szolgálja. VIII. FEJEZET A TÁRSULÁS SZOLGÁLTATÁSAI IGÉNYBEVÉTELÉNEK A TÁRSULÁS ÁLTAL MEGHATÁROZOTT FELTÉTELEI A társult tagok a Társulás által nyújtott szolgáltatásokat az ágazati jogszabályok, valamint a külön megállapodásban foglaltak szerint vehetik igénybe. IX. FEJEZET A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉRŐL TÖRTÉNŐ BESZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉG 1 A Társulás működéséről évente egy alkalommal köteles beszámolni tagjai részére. 1. A Társulási Tanács Tagjai évente beszámolnak képviselő-testületeiknek a Tanácsban végzett tevékenységükről, és a települési önkormányzatok által tartott közmeghallgatáson tájékoztatják a lakosságot a Társulás tevékenységről. X. FEJEZET A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉNEK ELLENŐRZÉSI RENDJE 1. A Társulás tevékenységét és gazdálkodását a Pénzügyi Bizottság ellenőrzi. 2. A Társulás gazdálkodását az Európai Unió által nyújtott és egyéb nemzetközi támogatásokat, valamint a kapcsolódó költségvetésből nyújtott támogatások felhasználást is ideértve az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

32 Az európai uniós és költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei, a Kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóság képviselői is ellenőrzik. 3. A Társulás működése felett a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felügyeletet gyakorol. Ennek keretében vizsgálja, hogy a Társulás döntése, szervezete, működése és döntéshozatali eljárása megfelel-e a jogszabályoknak, a Társulási Megállapodásban, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltaknak. XI. FEJEZET A TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MÓDOSÍTÁSÁNAK FELTÉTELEI, KIVÁLÁS, KIZÁRÁS ÉS A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE ESETÉN A TAGOK EGYMÁSSAL VALÓ ELSZÁMOLÁSI KÖTELEZETTSÉGE 1. A Társulási Megállapodás módosításához a társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges. 2. A Társuláshoz csatlakozni a naptári év első, abból kiválni naptári év utolsó napjával lehet. 3. A Társuláshoz való csatlakozásról és kiválásról legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni, amelyről a Társulási Tanácsot értesíteni kell. 4. A Társulásból történő kizárásról a Társulási Tanács minősített többséggel dönt. 5. A Társulás megszűnik: a) ha a megállapodásban meghatározott időtartam eltelt, vagy törvényben szabályozott megszűnési feltétel megvalósult; b) ha a társulás tagjai minősített többséggel azt elhatározzák; c) a törvény erejénél fogva; d) a bíróság jogerős döntése alapján. 6. A társulás megszűnése, a társulásból történő kiválás, kizárás esetén a vagyonkiadásra irányadó eljárásra az Mötv. 90.. (4) és (5) bekezdései figyelembe vételével az alábbiak szerint kerül sor: A Társulás megszűnése, kiválás, vagy kizárás esetén a társulás vagyonát elsődlegesen a társulás azon tagjának kell visszaadni, amelyik azt a társulás rendelkezésére bocsátotta.

33 Megszűnéskor: a tagok arányos vagyonhasználata esetén a Társulás ingyenesen tulajdonba adja a tagönkormányzatok részére az általuk használt eszközöket, vagyontárgyakat. Az ezt követően fennmaradt vagyontárgyakat, és pénzeszközöket a tagok arányosan osztják fel. Kiváláskor, kizáráskor: a tagok arányos vagyonhasználata esetén a Társulás ingyenesen tulajdonba adja a tagönkormányzat részére az általa használt eszközöket, vagyontárgyakat. Az ezt követően fennmaradó vagyontárgyak és pénzeszközök a Társulás további működését, feladatellátását szolgálják. XII. fejezet TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS MELLÉKLETEI 1. melléklet: A tagjegyzék ( a Társulás tagjainak neve, székhelye, képviselője, lakosságszáma) 2. melléklet: A tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Záradék: Jelen Társulási Megállapodás 2014. január 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg Miskolc Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsa által 2013. június 19. napján kelt, 19/2013. (VI.19.) határozattal elfogadott Társulási Megállapodása, valamint a Társulási Megállapodás módosításai hatályukat vesztik.

34 A Társulási Megállapodást az alábbi képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el előírásait és önmagukra és testületeikre vonatkozó kötelező rendelkezésként: Srsz település képviselő-testületi (közgyűlési) határozat száma 20. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése../../2013.sz. határozatával 21. Berzék Község Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.) sz. határozatával 22. Bőcs Községi Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.)sz. határozatával 23. Bükkszentkereszt Község képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 24. Hernádkak község képviselő-testülete./2013. (.) sz. határozatával 25. Kistokaj Község képviselő-testülete./2013. (..) sz. határozatával 26. Köröm Község Önkormányzat képviselő-testülete./2013. (..) sz. határozatával 27. Mályi Község Önkormányzatának képviselő-testülete /2013. (...) sz. határozatával 28. Muhi Község képviselő-testülete /2013. (...) sz. határozatával 29. Nyékládháza Város képviselőtestülete./2013. ( ) sz. határozatával 30. Ónod Község Önkormányzatának képviselő-testülete./2013.(..)sz. határozatával 31. Répáshuta Község képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 32. Sajóbábony Város Önkormányzat képviselő-testülete./2013.(.)sz. határozatával 33. Sajóecseg község Önkormányzatának képviselőtestülete /2013. (..) sz. határozatával 34. Sajóhídvég Község Önkormányzat képviselőtestülete /2013. (.) sz. határozatával 35. Sajókeresztúr Község Önkormányzat képviselőtestülete /2013. (.) sz. határozatával 36. Sajósenye község képviselő-testülete /2013. ( ) sz. határozatával

35 37. Sajóvámos Községi Önkormányzat képviselőtestülete 38. Szirmabesenyő Nagyközség Önkormányzati képviselő testülete /2013. (.) sz. határozatával /2013. ( ) sz. határozatával A Társulási Megállapodást az érintett önkormányzatok döntése alapján a ek aláírásukkal látják el. Miskolc Megyei Jogú Város képviselő-testülete nevében: Dr. Kriza Ákos Berzék község képviselő-testülete nevében: Farkas László Bőcs község képviselő-testülete nevében: Nagy László Győző Bükkszentkereszt község képviselő-testülete nevében: Jámbor Flórián Hernádkak község képviselő-testülete nevében:

36 Hajdú János Kistokaj község képviselő-testülete nevében: Ambrus Gyöngyi Köröm község képviselő-testülete nevében: Tóth Tibor Mályi község képviselő-testülete nevében: Viszokai István Muhi község képviselő-testülete nevében: Czinglerné Tóth Gizella Nyékládháza város képviselő-testülete nevében: Urbán Sándorné Ónod község képviselő-testülete nevében: Tarnóczi József Répáshuta község képviselő-testülete nevében: Mátrai Károly

37 Sajóbábony község képviselő-testülete nevében: Nagy Imre Sajóecseg község képviselő-testülete nevében: Rabi József Sajóhidvég község képviselő-testülete nevében: Takács Győző Sajókeresztúr község képviselő-testülete nevében: Kollár Miklós Sajósenye község képviselő-testület nevében: Takács István Sajóvámos község képviselő-testület nevében: Komjáthy Lajosné Szirmabesenyő község képviselő-testület nevében: Fedor Vince

Miskolc, 2013. november.. 38

39 1. melléklet A Társulás tagjainak megnevezése, tagjainak székhelye és lakosságszáma 2014. január 1. Név Képviselő Székhely Településszám Berzék Község Önkormányzat Farkas László (Berzék, Petőfi u. 42.), 1 029 Bőcs Község Nagy László (Bőcs, Hősök u. 1.), 2 888 Bükkszentkereszt Község Hernádkak Község Kistokaj Község Köröm Község Mályi Község Miskolc Város Muhi Község Nyékládháza Város Ónod Község Répáshuta Község Sajóbábony Község Sajóecseg Község Sajóhídvég Község Sajókeresztúr Község Sajósenye Község Sajóvámos Község Jámbor Flórián Hajdú János Ambrus Gyöngyi Tóth Tibor Viszokai István dr. Kriza Ákos Czinglérné Tóth Gizella Urbán Sándorné Tarnóczi József Mátrai Károly Nagy Imre Rabi József Takács Győző Kollár Miklós Takács István Komjáthy Lajosné (Bükkszentkereszt, Kossuth u. 24.), (Hernádkak, F. u. 42.), Rákóczi (Kistokaj, Széchenyi u. 43.), (Köröm, Rákóczi u. 11.), (Mályi, Széchenyi u. 12.), (Miskolc, Városház tér 8.), 1 230 1 737 2 169 1 448 4 358 167 680 (Muhi, Rákóczi u. 1.), 542 (Nyékládháza, u. 16.), Vasút (Ónod, Rákóczi u. 64.), (Répáshuta, Kossuth u. 2.), (Sajóbábony, Bocskai u. 2.), (Sajóecseg, Széchenyi u. 27.), (Sajóhídvég, Rákóczi u. 37.), (Sajókeresztúr, Rákóczi u. 40.), (Sajósenye, Petőfi S. u. 14.), (Sajóvámos, Munkácsy u. 2.), 5 146 2 500 500 2 907 1 088 1 111 1 613 440 2 219 39

40 Szirmabesenyő (Szirmabesenyő, Község Kossuth u. 5.), Fedor Vince 4 476 Összesen: 205 081 2. melléklet Tagok felhatalmazó nyilatkozatai azonnali inkasszó benyújtásához Felhatalmazás. a hitelintézet neve és címe A Miskolcon, 2013. június 19. napján kelt Miskolc Kistérség Többcélú Társulását létrehozó társulási megállapodás V. fejezet 1-3. pontja alapján. (..,.. u. sz., képviseli: ) felhatalmazza a Miskolc Kistérség Többcélú Társulást (3525 Miskolc, Városház tér 8. képviseli: Dr. Kriza Ákos elnök) mint jogosultat, hogy a társulási megállapodásból eredő lejárt követelését a(z)...- nál/-nél vezetett. pénzforgalmi jelzőszámú számlája terhére beszedési megbízással érvényesíthesse a Ptk. szerinti elévülési határidőn belül.. (..,.. u. sz vállalja, hogy az inkasszó benyújtásához szükséges felhatalmazó nyilatkozatot a számlavezető hitelintézetüknél megteszik és azt a Társulás felé a nyilatkozat egy eredeti példányának megküldésével igazolják - valamennyi tagönkormányzat által aláírt Társulási Megállapodás kézbesítésétől számított 8 napon belül. Kelt:,. év. hó nap.. a számlatulajdonos cégszerű aláírása és bélyegzője Záradék: A felhatalmazást nyilvántartásba vettük, és vállaljuk, hogy a beszedési megbízás visszavonása csak a számlatulajdonos és a jogosult közösen tett nyilatkozatával történhet.. a hitelintézet cégszerű aláírása és bélyegzője 4. Napirend tárgyalása Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 4. mellékletét képezi ifj. Bodolai Miklós al 40

41 Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Helyi Esélyegyenlőségi Program elkészült, azt a képviselők elektronikus formában tanulmányozhatták. Javasolta a képviselő- testületnek, hogy az előterjesztésnek megfelelően a Helyi Esélyegyenlőségi Programot fogadja el. Soltész Balázs aljegyző Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Helyi Esélyegyenlőségi Programot Gondol Lászlóné köztisztviselő készítette el. Ezért köszönet jár neki. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testület 77/2013.(XI.27.) határozata Helyi Esélyegyenlőségi Program elfogadása Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Köröm település Helyi Esélyegyenlőségi Programja tárgyú előterjesztést, az abban foglalt megállapításokkal, javaslatokkal egyetért. Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testülete Köröm Község Helyi Esélyegyenlőségi Programját a határozat melléklete szerint 2013-2018. közötti időtartamra elfogadja. Felelős: Határidő: azonnal 5. Napirend tárgyalása Egyéb indítványok, észrevételek, javaslatok Az írásbeli előterjesztés a jegyzőkönyv 5. mellékletét képezi ifj. Bodolai Miklós al Tájékoztatta a képviselő- testületet, hogy a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás megállapodás módosítására van szükség. Javasolta, a képviselő- testületnek, hogy fogadják el a határozati javaslatot az előterjesztésnek megfelelően. A képviselők egyetértettek az elhangzott javaslattal és az alábbiak szerint döntöttek: 41

42 Döntéshozatalban résztvevő képviselők száma: 5 fő Igen szavazat: 5 Nem szavazat: 0 Tartózkodás: 0 Köröm Község Önkormányzat Képviselő-testületének 78/2013. (XI.27.) határozata a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról Köröm község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Körömi Agglomeráció Szennyvíztisztító Fejlesztési Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítását az alábbiak szerint. A Preambulum 3. bekezdése a következőképpen módosul: A társult Önkormányzatok a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának általános eljárási szabályait rögzítő 16/2006 (XII.28.) MeHVM-PM együttes rendelet, és a 4/2011.(I.28.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Települési Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 86/2009 (IV.10.) Kormányrendelettel módosított 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet előírásainak és eljárási szabályainak megfelelően, a KEOP keretein belül meghirdetett KEOP-1.2.0/B/10-2010- 0064 azonosító számon nyilvántartott konstrukcióban, a szennyvíz- elvezetés és tisztítás finanszírozására vonatkozó pályázat elkészítésére és a Fejlesztési Igazgatósághoz, mint Közreműködő Szervezethez való benyújtására, továbbá a projekt előkészítésére és megvalósítására mely magába foglalja a - körömi szennyvízelvezetési agglomeráció teljes szennyvízhálózatának szagtalanítását - a körömi szennyvíztisztító telep kapacitásbővítését - Gesztely-Újharangod településrész csatornázását - Gesztely-Újharangod településrész szennyvízének tisztítását a körömi központi szennyvíztisztító telepre továbbítva megállapodást kötnek. Az V/5. pont első bekezdése az alábbiak szerint módosul A Társulás fennállása alatt szerzett vagyon a Társulás közös tulajdonát képezi, amelyre a jelen szerződésben nem szabályozott körben felek a Ptk. szabályait rendelik alkalmazni. Az V/5. pont harmadik bekezdése az alábbiak szerint módosul A Társulási Tanács a beruházás átadás-átvételét követő 30 napon belül köteles az egyes tagokat a beruházás befejezéséről, átadás-átvételéről, aktiválásáról külön írásos nyilatkozatban értesíteni, melyben rögzíteni kell a számviteli szabályok szerint rögzített szumma aktiválási értéket, az egyes tagra eső tulajdoni arányt, illetve a tulajdoni arány hányadában kifejezett és az egyes tagokat megillető aktiválási értéke. A vagyon az üzembe helyezés időpontjában a tagönkormányzatok külön tulajdonába kerül külön szerződéssel. Az V/6. pont első bekezdése az alábbiak szerint módosul 42