Változásmutató 2012. december válogatás Teljes listákat találnak a lemez Súgó/Hírlevél menüpont jában (pdf), illetve a hónapban megjelent, módosított, hatályon kívül helyezett jogszabályok szűkített címmu tatóiban. A hatálybalépés időpontját csak akkor tüntetjük fel, ha az a 30 napot meghaladja. A módosított jogszabályoknál feltüntetjük, hogy mekkora részük változik. átfogóan közepesen kismértékben ÚJ JOGSZABÁLYOK Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása (2012. december 21.) 2012. évi CCXXIII. törvény a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról 2012. évi CCXXII. törvény az Európai Uniónak a Tanács keretében ülésező tagállamai között az Európai Unió érdekében kicserélt minősített adatok védelméről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2012. évi CCXIX. törvény a hegyközségekről 2012. évi CCXVII. törvény az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről 2012. évi CCVI. törvény Magyarország Kormánya, Ukrajna Miniszteri Kabinetje és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország és az Oroszországi Föderáció között Ukrajna területén keresztül történő nukleárisanyagszállításról szóló megállapodás kihirdetéséről 2012. évi CCV. törvény a honvédek jogállásáról 2012. évi CCIV. törvény Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről 2012. évi CXCV. törvény a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozásról szóló Megállapodás (SzMGSz) és Mellékletei 2012. évi módosításának kihirdetéséről 2012. évi CXCIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetéséről 2012. évi CXCIII. törvény az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről 2012. évi CXCII. törvény egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról 2012. évi CXC. törvény egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról 2012. évi CLXXXVIII. törvény a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről 446/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. Tatabányai Ipari Parkban megvalósuló új személygépkocsi gumiabroncs gyártó üzemének beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elem- és akkumulátorhulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről 444/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékká vált gépjárművekről 443/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről 442/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladékkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységekről 7
8 440/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről 435/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Magyar Export-import Bank Zrt. által az állam készfizető kezessége mellett vállalható garanciák, valamint a deviza- és kamatcsere ügyletek pótlási- és kamatköltségei feltételeiről és részletes szabályairól 432/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről 428/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről 427/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak életjáradékáról 424/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, az egészségbiztosítási szerv, a rehabilitációs hatóság, az állami foglalkoztatási szerv és a munkaügyi hatóság részére az állami adóhatóság által teljesített adatátadás részletes szabályairól 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a felsőoktatási felvételi eljárásról 422/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a központosított illetményszámfejtés szabályairól 420/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet a gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadsággal összefüggő költségek megtérítéséről 410/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól változásmutató 408/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet a költségvetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél foglalkoztatottak 2013. évi kompenzációjáról 405/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól 401/2012. (XII. 28.) Korm. rendelet a szakértői nyilvántartó szerv, valamint a büntetőeljárás alá vont és az elítélt személy DNS-profiljának meghatározásában közreműködő szerv kijelöléséről 399/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a légi távérzékelés engedélyezésének és a távérzékelési adatok használatának rendjéről 398/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a mikrogazdálkodói egyszerűsített éves beszámolóról 396/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál foglalkoztatott kormánytisztviselők és pénzügyőrök képesítési előírásairól 395/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról 393/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a régészeti örökség és a műemléki értékvédelmével kapcsolatos szabályokról 390/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról 389/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a Budapest, Római-parti árvízvédelmi védmű megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 388/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a központi államigazgatási szerveknél és azok helyi szerveinél alkalmazott ösztöndíjasok foglalkoztatója által igényelhető költségvetési támogatásról 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról 386/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet az államhatár vonalát rögzítő okmányok nyilvántartási példányai kezelésének, tárolásának rendjéről és a változások átvezetésének szabályairól
380/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 377/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet a nyugellátások és egyes más ellátások 2013. január havi emeléséről 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikus berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról 367/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról 2013. 09. 01., 2014. 09. 01. 360/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és Georgia Kormánya között az Európai Unió és Georgia között az engedély nélkül tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló, Brüsszelben, 2010. november 22-én aláírt Megállapodás végrehajtásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről 356/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvény végrehajtásáról 2013. 04. 01. 354/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet az emberkereskedelem áldozatai azonosításának rendjéről 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendelet az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről 349/2012. (XII. 12.) Korm. rendelet egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételének részletes szabályairól és egyes kormányrendeletek módosításáról 347/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény végrehajtásáról 346/2012. (XII. 11.) Korm. rendelet a Nemzetstratégiai Kutatóintézet létrehozásáról 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet egyes közlekedésfejlesztési projektekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 344/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet a Magyarország Kormánya és Montenegró Kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás kihirdetéséről 343/2012. (XII. 5.) Korm. rendelet a SZALÓK HOLDING Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről 342/2012. (XII. 5.) Korm. rendelet az R-CO Ingatlanforgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítéséről 336/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet az Egyetemes Postai Szolgáltatást Támogató Számla működésének részletes szabályairól A 2012. évi CLIX. törvény 22., 23. és 29. -ának hatálybalépésétől. 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről 334/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet az Országos Bírósági Hivatal vagyonkezelésében lévő, a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezéséül szolgáló ingatlan átalakításával és felújításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 26/2012. (XII. 21.) MNB rendelet a Magyar Nemzeti Bank elnöke által adományozható Popovics Sándor Díjról 25/2012. (XII. 18.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 86/2012. (XII. 28.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek és a segédfelügyelők által alkalmazható kényszerítő eszközök igénylésének, átvételének és visszavételének szabályairól, a térítés módjáról, a kényszerítő eszközök tí- 9
10 pusaira, fajtáira és az alkalmazásukra, valamint a jelentéstétel és a kivizsgálás rendjére vonatkozó részletes szabályokról 85/2012. (XII. 28.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség hivatásos állományát érintő gazdasági tárgyú szabályokról 84/2012. (XII. 28.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség szolgálati szabályzatáról 80/2012. (XII. 28.) BM rendelet a régészeti lelőhely és a műemléki érték védetté nyilvánításáról, nyilvántartásáról és a régészeti feltárás részletes szabályairól 78/2012. (XII. 28.) BM rendelet az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról 77/2012. (XII. 21.) BM rendelet a Csongrád Megyei Építész Kamara és a Békés Megyei Építész Kamara közigazgatási feladatainak ellátására eljáró szervek kijelöléséről 70/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek, valamint a fegyveres biztonsági őrök ruházati ellátására vonatkozó részletes szabályokról 69/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek szolgálati igazolványának és a szolgálati jelvényének kiadásához kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjról 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról 67/2012. (XII. 14.) BM rendelet a tűzoltóságok és a Magyar Honvédség tűzvédelmi szerveinek együttműködési rendjéről, valamint egyes tűzvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 65/2012. (XII. 13.) BM rendelet az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységét támogató segédfelügyelőkről 64/2012. (XII. 12.) BM rendelet az Országgyűlési Őrség egyenruha-ellátásra jogosult hivatásos állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról változásmutató 63/2012. (XII. 11.) BM rendelet a kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátásának szakmai szabályairól 62/2012. (XII. 11.) BM rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter útján irányított nemzetbiztonsági szolgálatok létesítményeibe történő belépés rendjéről 58/2012. (XII. 29.) EMMI rendelet az otthoni szakápolással, hospice ellátással, valamint a rehabilitációs ellátásokkal, szanatóriumi ellátással összefüggő eljárások egyszerűsítéséről 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről 50/2012. (XII. 19.) EMMI rendelet a Nemzeti Betegfórumról 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere által adományozható elismerésekről 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiaiszakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről 47/2012. (XII. 11.) EMMI rendelet a rehabilitációs orvosszakértői névjegyzékről 58/2012. (XII. 28.) KIM rendelet a civil szervezetek nyilvántartásával összefüggésben a bírósági eljárásokban érvényesülő ügyviteli és iratkezelési szabályokról 56/2012. (XII. 28.) KIM rendelet az értesítési címnek a polgárok személyi és lakcím adatait tartalmazó nyilvántartásba vétele igényléséért, a bejelentett értesítési cím megújításáért, megváltoztatásáért és törléséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének szabályairól 55/2012. (XII. 28.) KIM rendelet a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény hatálya alá tartozó értesítési szolgáltatásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének szabályairól 2013. 01. 28., 2013. 03. 01.
53/2012. (XII. 22.) KIM rendelet a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás, valamint a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárás rendjéről és a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról 81/2012. (XII. 28.) NFM rendelet a bányászati koncessziós pályázati eljárásról 80/2012. (XII. 28.) NFM rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egyes tevékenységek igazgatási szolgáltatási díjáról és felügyeleti díjáról 2013. 01. 28., 2013. 05. 01. 77/2012. (XII. 22.) NFM rendelet egyes gazdasági társaságok felett az államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét gyakorló szervezet kijelöléséről 70/2012. (XII. 20.) NFM rendelet a transzeurópai vasúti rendszerre vonatkozó átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról 69/2012. (XII. 19.) NFM rendelet a postai szolgáltatások bevételei és költségei elkülönítésének és kimutatásának részletes szabályairól, valamint az egyetemes postai szolgáltatások költségszámítására és az egyetemes postai szolgáltatási kötelezettség nettó költsége számítására vonatkozó elvekről és szabályokról 68/2012. (XII. 19.) NFM rendelet az engedélyköteles postai szolgáltatások nyújtására vonatkozó szolgáltatási engedély megadásához szükséges vagyoni biztosítékról 67/2012. (XII. 15.) NFM rendelet az egyetemes postai szolgáltatás keretében küldeményenkénti díjszabás szerint feladott, 50 grammot meg nem haladó tömegű, belföldi levélküldemények, valamint a hivatalos iratokra vonatkozó belföldi postai szolgáltatás díjának meghatározási módszeréről 64/2012. (XII. 7.) NFM rendelet az állami tulajdonban lévő vizek mederhasználati díjairól 49/2012. (XII. 28.) NGM rendelet az adó-végrehajtási eljárás során felmerült végrehajtási költségek és a végrehajtási költségátalány megállapításának és megfizetésének részletes szabályairól 44/2012. (XII. 22.) NGM rendelet a munkaügyi központok, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala munkaügyi kirendeltségének illetékességéről 39/2012. (XII. 20.) NGM rendelet a Pénzügyi Jogok Biztosáról 37/2012. (XII. 17.) NGM rendelet az egyszerűsített felszámolás során a felszámolói díj kiegészítéséhez, valamint egyes végelszámolói készkiadásokhoz nyújtott költségvetési támogatás központi költségvetéssel történő elszámolásának és folyósításának szabályairól 34/2012. (XII. 10.) NGM rendelet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység engedélyezése során a vámhatóság által lefolytatott eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint a díjak beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának és visszatérítésének részletes szabályairól 33/2012. (XII. 5.) NGM rendelet a Rehabilitációs kártya igénylésének, kibocsátásának, felhasználásának, kicserélésének, visszavonásának és a hozzá kapcsolódó kedvezmény érvényesítésének részletes szabályairól 32/2012. (XII. 4.) NGM rendelet a vámszabálysértések eljárási szabályairól, valamint felderítése és elbírálása végrehajtásának részletes szabályairól 150/2012. (XII. 28.) VM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportokról és termelői szervezetekről 149/2012. (XII. 28.) VM rendelet a járási földhivatalok illetékességi területeinek kijelöléséről 146/2012. (XII. 27.) VM rendelet a Körös-éri Tájvédelmi Körzet létesítéséről 145/2012. (XII. 27.) VM rendelet a hulladékolajjal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek részletes szabályairól 144/2012. (XII. 27.) VM rendelet a PCB, valamint a PCB-t tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól 142/2012. (XII. 27.) VM rendelet a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről 11
12 141/2012. (XII. 27.) VM rendelet a 2013. évi óvoda-, és iskolatej program szabályozásáról 140/2012. (XII. 22.) VM rendelet a vágóállatok leölésének és levágásának állatvédelmi szabályairól 133/2012. (XII. 21.) VM rendelet az anyakecsketartás de minimis támogatásáról 132/2012. (XII. 21.) VM rendelet az anyajuhtartás de minimis támogatásáról 131/2012. (XII. 20.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatások (top up) 2012. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 32/2012. (IV. 2.) VM rendelet alapján nyújtható kiegészítő nemzeti támogatások jogcímeihez kapcsolódó támogatási összegekről 129/2012. (XII. 17.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről 124/2012. (XII. 6.) VM rendelet a tej- és tejtermék-ágazatban működő termelői szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról 15/2012. (XII. 29.) NMHH rendelet a nemzeti frekvenciafelosztás megállapításáról 28/2012. (XII. 12.) PSZÁF rendelet a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére szolgáltatandó javadalmazási adatok köréről 27/2012. (XII. 11.) PSZÁF rendelet a hitelintézetek és a befektetési vállalkozások által a 300 millió forint feletti javadalmazásban részesített személyekkel kapcsolatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére szolgáltatandó adatok köréről 26/2012. (XII. 11.) PSZÁF rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjtarifáknak és a fedezetlenségi díj egy naptári évre számított tarifájának a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete honlapján történő meghirdetésének rendjéről változásmutató HATÁLYON KÍVÜL HELYEZETT JOGSZABÁLYOK 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 1997. évi CXIV. törvény az agrárgazdaság fejlesztéséről 1994. évi CII. törvény a hegyközségekről 2012. évi CCXIII. tv. 2012. évi CCIX. tv. 292/2012. (X. 15.) Korm. rendelet a 306. számú, Miskolc megyei jogú várost északról (az M30 és a 26. számú főút között) elkerülő főút II. ütemével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről 345/2012. (XII. 6.) Korm. r. 266/2012. (IX. 18.) Korm. rendelet a kulturális örökségvédelmi hatóságok kijelöléséről és eljárásaikra vonatkozó általános szabályokról 393/2012. (XII. 20.) Korm. r. 257/2012. (IX. 14.) Korm. rendelet a nagyberuházásokkal összefüggő régészeti feltárások szabályairól 393/2012. (XII. 20.) Korm. r. 28/2012. (III. 6.) Korm. rendelet a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott támogatások feltételrendszeréről és elszámolásának rendjéről 428/2012. (XII. 29.) Korm. r. 314/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a bírósági szervezet átalakításával összefüggésben egyes kormányrendeletek módosításáról 417/2012. (XII. 29.) Korm. r. 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról 390/2012. (XII. 20.) Korm. r. 194/2011. (IX. 22.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenység személyi és szakmai feltételeiről szóló 183/2005. (IX. 13.) Korm. rendelet és az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet módosításáról 410/2012. (XII. 28.) Korm. r.
18/2011. (II. 28.) Korm. rendelet a légiközlekedési tevékenységből származó üvegházhatású gázok kibocsátásáról 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 362/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet az egyes klímapolitikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 131/2009. (VI. 19.) Korm. rendelet a szakértői nyilvántartó szerv kijelöléséről 401/2012. (XII. 28.) Korm. r. 96/2009. (IV. 24.) Korm. rendelet a 2008 2012 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Lista kihirdetéséről 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 81/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet a központosított illetményszámfejtésről szóló 172/2000. (X. 18.) Korm. rendelet módosításáról 422/2012. (XII. 29.) Korm. r. 4/2009. (I. 10.) Korm. rendelet az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatások Európai Bizottság részére történő bejelentési rendjéről 353/2012. (XII. 13.) Korm. r. 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól 44/2012. (XII. 20.) AB h. 2013. 02. 28. 312/2008. (XII. 22.) Korm. rendelet az államhatár vonalát rögzítő okmányok nyilvántartási példányai kezelésének, tárolásának rendjéről, és a változások átvezetésének szabályairól 386/2012. (XII. 19.) Korm. r. 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről 445/2012. (XII. 29.) Korm. r. 91/2008. (IV. 23.) Korm. rendelet az M4 autópálya/autóút és a 4. számú főút fejlesztéseihez kapcsolódó beruházások megvalósításával öszszefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 345/2012. (XII. 6.) Korm. r. 77/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet egyes útépítési beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 345/2012. (XII. 6.) Korm. r. 14/2008. (I. 30.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet módosításáról 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 13/2008. (I. 30.) Korm. rendelet a 2008 2012 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Kiosztási Terv kihirdetéséről, valamint a kibocsátási egységek kiosztásának részletes szabályairól 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 2013. 05. 01. 232/2007. (IX. 4.) Korm. rendelet a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet módosításáról 438/2012. (XII. 29.) Korm. r. 33/2007. (III. 7.) Korm. rendelet doktori iskola létesítésének eljárási rendjéről és a doktori fokozat megszerzésének feltételeiről 387/2012. (XII. 19.) Korm. r. 286/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a hulladékká vált gépjárművekről szóló 267/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet módosításáról 444/2012. (XII. 29.) Korm. r. 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól 423/2012. (XII. 29.) Korm. r. 213/2006. (X. 27.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről szóló 2005. évi XV. törvény végrehajtásának egyes szabályairól 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 2013. 05. 01. 152/2006. (VII. 21.) Korm. rendelet az M3 autópálya Nyíregyháza Vásárosnamény közötti szakasz megvalósításához szükséges egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról 345/2012. (XII. 6.) Korm. r. 141/2006. (VI. 29.) Korm. rendelet a szociális szövetkezetekről 386/2012. (XII. 19.) Korm. r. 109/2006. (V. 5.) Korm. rendelet az üvegházhatású gázoknak a Magyar Állam kincstári vagyonába tartozó kibocsátási egységeivel való rendelkezés részletes szabályairól 410/2012. (XII. 28.) Korm. r. 2013. 05. 01. 13
14 299/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet a központosított illetményszámfejtésről szóló 172/2000. (X. 18.) Korm. rendelet módosításáról 422/2012. (XII. 29.) Korm. r. 63/2005. (IV. 8.) Korm. rendelet a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének részletes szabályairól 405/2012. (XII. 28.) Korm. r. 364/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 213/2001. (XI. 14.) Korm. rendelet módosításáról 438/2012. (XII. 29.) Korm. r. 267/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet a hulladékká vált gépjárművekről 444/2012. (XII. 29.) Korm. r. 264/2004. (IX. 23.) Korm. rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről 443/2012. (XII. 29.) Korm. r. 139/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság piacfelügyeleti eljárásának részletes szabályairól 367/2012. (XII. 17.) Korm. r. 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről 335/2012. (XII. 4.) Korm. r. 68/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet a postai szolgáltatók piacra lépésének feltételeiről 335/2012. (XII. 4.) Korm. r. 164/2003. (X. 18.) Korm. rendelet a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről 440/2012. (XII. 29.) Korm. r. 47/2003. (IV. 3.) Korm. rendelet a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg felzárkóztatására szolgáló keretek felhasználásáról 414/2012. (XII. 29.) Korm. r. 233/2002. (XI. 7.) Korm. rendelet a területfejlesztés pénzeszközeinek felhasználását szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról 414/2012. (XII. 29.) Korm. r. változásmutató 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól 442/2012. (XII. 29.) Korm. r. 258/2001. (XII. 19.) Korm. rendelet a pénztárak központi nyilvántartásával összefüggő egyes feladatokról, a pénztáraknak, valamint a foglalkoztatóknak a pénztártagokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 241/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet a jegyző hulladékgazdálkodási feladat- és hatásköréről 441/2012. (XII. 29.) Korm. r. 188/2000. (XI. 8.) Korm. rendelet a kémiai biztonság területén működő tárcaközi bizottság működésének részletes szabályairól 447/2012. (XII. 29.) Korm. r. 172/2000. (X. 18.) Korm. rendelet a központosított illetményszámfejtésről 422/2012. (XII. 29.) Korm. r. 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról 368/2012. (XII. 17.) Korm. r. 172/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a pénztárak központi nyilvántartásával összefüggő egyes feladatokról, a pénztáraknak, valamint a foglalkoztatóknak a pénztártagokra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségéről 2012. évi CCVIII. tv. 137/1996. (VIII. 28.) Korm. rendelet az Óvodai nevelés országos alapprogramjának kiadásáról 363/2012. (XII. 17.) Korm. r. 2013. 09. 01. 28/1994. (III. 2.) Korm. rendelet a részarány-földtulajdon önálló ingatlanná alakításával kapcsolatos költségtérítésről 405/2012. (XII. 28.) Korm. r. 24/2012. (XI. 27.) MNB rendelet a jegybanki alapkamat mértékéről 25/2012. (XII. 18.) MNB r. 10/2006. (III. 14.) BM rendelet a többcélú kistérségi társulásokban részt vevő települési önkormányzatok fenntartásában lévő sportpályák felújításának támogatásáról 71/2012. (XII. 14.) BM r.
39/2001. (XII. 22.) BM rendelet a honvédelmi felkészülés és az országmozgósítás egyes feladatainak ellátásában részt vevő szervek részére szóló értesítési feladatokról 71/2012. (XII. 14.) BM r. 49/1997. (IX. 16.) BM rendelet a körzeti polgári védelmi parancsnokságok illetékességi területe megállapításáról 87/2012. (XII. 29.) BM r. 27/1996. (X. 30.) BM rendelet a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 63/2012. (XII. 11.) BM r. 18/1996. (VII. 25.) BM rendelet a települések polgári védelmi besorolásáról 61/2012. (XII. 11.) BM r. 21/2005. (VI. 16.) EüM rendelet az egészségügyi miniszter által adományozható szakmai elismerésekről 49/2012. (XII. 15.) EMMI r. 1/2004. (I. 9.) FMM rendelet a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról 420/2012. (XII. 29.) Korm. r. 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról 150/2012. (XII. 28.) VM r. 161/2008. (XII. 18.) FVM rendelet a szőlőültetvények szerkezetátalakítására és -átállítására vonatkozó szabályozásról 142/2012. (XII. 27.) VM r. 2013. 12. 31. 61/2006. (VIII. 22.) FVM rendelet a kerületi állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalok illetékességi területéről 151/2012. (XII. 29.) VM r. 108/2002. (XII. 13.) FVM rendelet a birtokhasznosítási bizottság létrehozatalának és működésének rendjéről 148/2012. (XII. 28.) VM r. 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi szabályairól 140/2012. (XII. 22.) VM r. 85/2006. (XII. 15.) GKM rendelet a belföldi fenntartott postai szolgáltatások legmagasabb hatósági díjairól 67/2012. (XII. 15.) NFM r. 13/2004. (IV. 24.) IHM rendelet a hírközlési hatóság postai szolgáltatással és postai közvetítői tevékenységgel kapcsolatos piacfelügyeleti, minőségfelügyeleti és ellenőrzési tevékenységéről 69/2012. (XII. 19.) NFM r. 38/2004. (XII. 9.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervek rendelkezésében lévő férőhelyek használatáról, valamint a bérleti, albérleti díj hozzájárulás szabályairól 75/2012. (XII. 18.) BM r. 8/1997. (III. 26.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezetre vonatkozó kártérítési eljárás egyes szabályairól 81/2012. (XII. 28.) BM r. 23/2009. (VI. 19.) IRM rendelet a bűnügyi nyilvántartásokból a kérelmező saját adatairól történő adattovábbítási eljárásért és a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti kérelem teljesítésére irányuló eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról 53/2012. (XII. 22.) KIM r. 22/2009. (VI. 19.) IRM rendelet a bűnügyi nyilvántartó szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjéről, valamint a bűnügyi nyilvántartásokban kezelt adatok igazolására kiállított hatósági bizonyítvány kiadásának részletes eljárási rendjéről 53/2012. (XII. 22.) KIM r. 36/2006. (XII. 26.) IRM rendelet a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben a rendőrség és a határőrség hivatásos állományú tagjainak berendelésével betölthető beosztásokról 81/2012. (XII. 28.) BM r. 20/2010. (III. 12.) KHEM rendelet a hagyományos és nagysebességű transzeurópai vasúti rendszerben a mozgáskorlátozott személyekkel kapcsolatos kölcsönös átjárhatóság műszaki előírásairól 70/2012. (XII. 20.) NFM r. 19/2010. (III. 12.) KHEM rendelet a transzeurópai hagyományos vasúti rendszer ellenőrző-irányító és jelző alrendszerére vonatkozó kölcsönös átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról 70/2012. (XII. 20.) NFM r. 18/2010. (III. 12.) KHEM rendelet a transzeurópai hagyományos vasúti rendszer üzemeltetési és forgalomirányítási alrendszerével kapcsolatos kölcsönös átjárhatóságára vonatkozó műszaki előírásokról 70/2012. (XII. 20.) NFM r. 15
16 17/2010. (III. 12.) KHEM rendelet a hagyományos és nagysebességű transzeurópai vasúti rendszerben a vasúti alagutak biztonságával kapcsolatos kölcsönös átjárhatóság műszaki előírásairól 70/2012. (XII. 20.) NFM r. 16/2010. (III. 12.) KHEM rendelet a transzeurópai hagyományos vasúti rendszer járművek-zaj alrendszerére vonatkozó kölcsönös átjárhatóságot biztosító műszaki előírásokról 70/2012. (XII. 20.) NFM r. 5/2001. (II. 23.) KöM rendelet a poliklórozott bifenilek és a poliklórozott terfenilek és az azokat tartalmazó berendezések kezelésének részletes szabályairól 144/2012. (XII. 27.) VM r. 4/2001. (II. 23.) KöM rendelet a hulladékolajok kezelésének részletes szabályairól 145/2012. (XII. 27.) VM r. 21/2008. (VIII. 30.) KvVM rendelet az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről 445/2012. (XII. 29.) Korm. r. 6/2008. (III. 18.) KvVM rendelet a Magyar Köztársaság területén megvalósuló együttes végrehajtási projekttevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól 80/2012. (XII. 28.) NFM r. 38/2006. (VIII. 22.) KvVM PM együttes rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátási egységkereskedelmi rendszer működtetésével kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól 80/2012. (XII. 28.) NFM r. 32/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egyes tevékenységek igazgatási szolgáltatási díjairól 80/2012. (XII. 28.) NFM r. 16/2004. (X. 8.) KvVM rendelet az egyes veszélyes anyagok elektromos és elektronikai berendezésekben való alkalmazásának korlátozásáról 374/2012. (XII. 18.) Korm. r. 15/2004. (X. 8.) KvVM rendelet az elektromos és elektronikai berendezések hulladékai kezelésének részletes szabályairól 443/2012. (XII. 29.) Korm. r. 5/2003. (V. 20.) MeHVM rendelet a kistérségi támogatási alap célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól 76/2012. (XII. 22.) NFM r. változásmutató 4/2003. (V. 8.) MeHVM rendelet a vállalkozási övezetek támogatására irányuló célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól 76/2012. (XII. 22.) NFM r. 25/1997. (VII. 8.) MKM rendelet a könyvesboltoknak adható Hermész-díj alapításáról 49/2012. (XII. 15.) EMMI r. 10/1994. (V. 13.) MKM rendelet a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről 48/2012. (XII. 12.) EMMI r. 5/2010. (VIII. 18.) NEFMI rendelet a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól 80/2012. (XII. 28.) BM r. 53/2011. (X. 19.) NFM rendelet az egyetemes postai szolgáltatók és az engedélyes postai szolgáltatók számviteli nyilvántartásai elkülönített vezetésének, valamint az egyetemes postai szolgáltatások költségszámítására vonatkozó elveiről és részletes szabályairól 69/2012. (XII. 19.) NFM r. 8/2011. (III. 17.) NFM rendelet az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenységről 80/2012. (XII. 28.) NFM r. 2013. 05. 01. 14/2012. (VI. 28.) NGM rendelet a helyhez kötött szerver alapú pénznyerő automatákat és a nem helyhez kötött szerver alapú pénznyerő rendszereket üzemeltető központi szerver működtetésének személyi, pénzügyi, műszaki és informatikai feltételeinek, valamint a központi szerver működtetőjét megillető szolgáltatási díj meghatározásáról 43/2012. (XII. 21.) NGM r. 42/2011. (XII. 2.) NGM rendelet a megyei (fővárosi) munkaügyi központok illetékességéről, valamint a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól szóló 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet módosításáról 44/2012. (XII. 22.) NGM r. 30/2005. (XII. 7.) NKÖM rendelet egyes régészeti lelőhelyek védetté nyilvánításáról, illetve régészeti védettség megszüntetéséről 79/2012. (XII. 28.) BM r.
20/2005. (VI. 16.) NKÖM rendelet az időszaki lapok nyilvántartásba vételéért és kezeléséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról 54/2012. (XII. 28.) EMMI r. 9/2003. (IV. 3.) NKÖM rendelet Gérecz Attila-díj alapításáról 49/2012. (XII. 15.) EMMI r. 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról 395/2012. (XII. 20.) Korm. r. 20/1995. (VI. 17.) NM rendelet az orvosi rehabilitáció keretében történő szanatóriumi ellátás rendjéről 58/2012. (XII. 29.) EMMI r. 24/1999. (VI. 25.) OM rendelet az oktatási miniszter által adományozható szakmai elismerésekről 49/2012. (XII. 15.) EMMI r. 29/2009. (X. 30.) ÖM rendelet az önkormányzati hivatalok egységes irattári tervének kiadásáról 78/2012. (XII. 28.) BM r. 7/2010. (III. 12.) PM rendelet az egyszerűsített felszámolás során a felszámolói díj kiegészítéséhez nyújtott költségvetési támogatás központi költségvetéssel történő elszámolásának szabályairól 37/2012. (XII. 17.) NGM r. 39/2009. (XII. 22.) PM rendelet a szabálysértési eljárás során lefoglalt és elkobzott dolgok kezeléséről és értékesítéséről 32/2012. (XII. 4.) NGM r. 37/2001. (X. 25.) PM rendelet a központosított illetmény-számfejtési feladatokról, valamint a bér- és munkaügyi adatszolgáltatás rendjéről 422/2012. (XII. 29.) Korm. r. 23/2000. (V. 18.) PM rendelet a pénzügyi szabálysértésekre vonatkozó eljárási szabályokról 32/2012. (XII. 4.) NGM r. 2/1997. (I. 31.) PM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 1991. július 1. előtti rendszere alapján fizetett baleseti kártérítési járadékok emeléséről 40/2012. (XII. 20.) NGM r. 138/2011. (XII. 22.) VM rendelet az anyajuhtartás de minimis támogatásáról 132/2012. (XII. 21.) VM r. 137/2011. (XII. 22.) VM rendelet az anyakecsketartás de minimis támogatásáról 133/2012. (XII. 21.) VM r. MÓDOSÍTOTT JOGSZABÁLYOK Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései (2011. december 31.) 45/2012. (XII. 29.) AB h. 2012. évi CXCII. törvény egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CLXXXVIII. törvény a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CLXXX. törvény az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CLXXVIII. törvény egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CLII. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CXXXIV. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről 2012. évi CCIII. tv. 2012. évi CCXIV. tv. 17
18 2012. évi CXXVIII. törvény a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről 2012. évi CCXIII. tv. 2012. évi CXXVI. törvény a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról 2012. évi CCXIII. tv. 2012. évi CXX. törvény az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról 2012. évi CCXIV. tv. 2012. évi CXIX. törvény az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról 2012. évi CXC. tv. 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCXXIII. tv. 2012. évi CXVII. törvény az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CXVI. törvény a pénzügyi tranzakciós illetékről 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CXII. törvény az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CII. törvény a biztosítási adóról 2012. évi CCVIII. tv. 2013. 02. 01. 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 02. 01. 2012. évi XCV. törvény a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről 2012. évi CXCI. tv. 2012. évi XCIII. törvény a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról 2012. évi CXCII. tv. 2012. évi CCV. tv. 2012. évi CCVII. tv. 2012. évi CCX. tv. változásmutató 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi CXC. tv. 2012. évi LXXXVI. törvény a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról 2012. évi CCXVI. tv. 2012. évi LXXXV. törvény egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről 2012. évi LXXIX. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 2012. évi CCXII. tv. 2012. évi LXXV. törvény a budapesti Istvánmező rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpiai Központ integrált rekonstrukciójáról 2012. évi CCII. tv. 2012. évi LXIII. törvény a közadatok újrahasznosításáról 2012. évi XLVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről 2012. évi CCXIII. tv. 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi XXXVIII. törvény a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCXII. tv. 2012. évi XXXVI. törvény az Országgyűlésről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCIX. tv. 2012. évi CCX. tv. 2012. évi CCXIV. tv. 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról 2012. évi CCXIII. tv.
2012. évi V. törvény a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvénnyel összefüggő átmeneti, módosuló és hatályát vesztő szabályokról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2012. évi CCXIV. tv. 2012. évi II. törvény a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 02. 01., 2013. 07. 01. 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről 43/2012. (XII. 20.) AB h. 2011. évi CCVIII. törvény a Magyar Nemzeti Bankról 2012. évi CCX. tv. 2011. évi CCIV. törvény a nemzeti felsőoktatásról 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCVIII. tv. 2011. évi CCII. törvény Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2011. évi CCI. törvény egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról 2012. évi CCVII. tv. 2011. évi CXCIX. törvény a közszolgálati tisztviselőkről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCXIV. tv. 2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról 2012. évi CCII. tv. 2012. évi CCXVIII. tv. 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 2012. évi CLXXXIX. tv. 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CC. tv. 2012. évi CCVIII. tv. 2011. évi CXCIV. törvény Magyarország gazdasági stabilitásáról 2012. évi CCVIII. tv. 2011. évi CXCIII. törvény a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról 40/2012. (XII. 6.) AB h. 2012. évi CXCII. tv. 2012. évi CCV. tv. 2012. évi CCVIII. tv. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 2012. évi CLXXXVIII. tv. 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCIX. tv. 2012. évi CCX. tv. 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól 2012. évi CXC. tv. 2012. évi CXCII. tv. 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2012. évi CCIX. tv. 2012. évi CCXI. tv. 2011. évi CLXXXVIII. törvény Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről 2012. évi CLXXXVII. tv. 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 2012. évi CCXV. tv. 2011. évi CLXXXI. törvény a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról 2012. évi CCXI. tv. 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól 2011. évi CLXXVII. törvény az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítéséről, az azokkal kapcsolatos katonai igazgatási feladatokról, a hadköteles nyilvántartás vezetése, a gazdasági és anyagi szolgáltatások biztosítása érdekében teljesítendő adatszolgáltatásokról és a honvédelmi ágazatban használt igazolványokkal kapcsolatos adatkezelésről 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 19
20 2011. évi CLXXVI. törvény az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról 2012. évi CCXII. tv. 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról 2012. évi CC. tv. 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról 2011. évi CLXX. törvény a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról 2012. évi CCXV. tv. 2011. évi CLXVIII. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről 2012. évi CCXIII. tv. 2011. évi CLXVII. törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCVIII. tv. 2011. évi CLXVI. törvény Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról 2012. évi CXCVI. tv. 2011. évi CLXIV. törvény a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról 2012. évi CCV. tv. 2011. évi CLXIII. törvény az ügyészségről 2011. évi CLXII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról 2012. évi CCV. tv. 2012. évi CCXI. tv. 2011. évi CLXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról 2012. évi CCXI. tv. változásmutató 2011. évi CLIV. törvény a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről 2012. évi CCX. tv. 2011. évi CXXXII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2011. évi CXXII. törvény a központi hitelinformációs rendszerről 2011. évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCV. tv. 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXI. törvény az alapvető jogok biztosáról 2011. évi CX. törvény a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról 2012. évi CCVII. tv. 2011. évi CIX. törvény a Magyar Művészeti Akadémiáról 2012. évi CCXXI. tv. 2011. évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCXVII. tv. 2011. évi CVI. törvény a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról 2012. évi CCXVI. tv. 2011. évi LXXVII. törvény a világörökségről 2012. évi CXCI. tv. 2011. évi LXXV. törvény a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCVIII. tv.
2011. évi LXVII. törvény a határon átnyúló tartási ügyekben a központi hatósági feladatok ellátásáról 2011. évi XLVIII. törvény az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a tűzfegyverek, azok részei és alkatrészei, valamint a lőszerek tiltott előállítása és kereskedelme elleni fellépésről szóló, 2001. május 31-én elfogadott Jegyzőkönyve kihirdetéséről 2012. évi CCXIV. tv. 2011. évi XXXIV. törvény a Magyar Köztársaság területén szolgálati céllal tartózkodó külföldi fegyveres erők, valamint a Magyar Köztársaság területén felállított nemzetközi katonai parancsnokságok és állományuk nyilvántartásáról, valamint jogállásukhoz kapcsolódó egyes rendelkezésekről 2012. évi CCV. tv. 2011. évi XXIX. törvény az energetikai tárgyú törvények módosításáról 2012. évi CCXVII. tv. 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2012. évi CCXI. tv. 2010. évi CLXXXIV. törvény a bíróságok elnevezéséről, székhelyéről és illetékességi területének meghatározásáról 2012. évi CCXI. tv. 2010. évi CLXXXII. törvény a Bethlen Gábor Alapról 2012. évi CC. tv. 2010. évi CLVIII. törvény a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről 2010. évi CLIV. törvény a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával öszszefüggő egyes törvénymódosításokról 2012. évi CCVIII. tv. 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról 2010. évi CXXVI. törvény a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról 2012. évi CCX. tv. 2010. évi CXXII. törvény a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról 2010. évi LXXXVII. törvény a Nemzeti Földalapról 2012. évi CCXIII. tv. 2010. évi LXXV. törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról 2012. évi CCXVI. tv. 57/2010. (V. 7.) FVM rendelet az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélyezéséről, illetve bejelentéséről 151/2012. (XII. 29.) VM r. 2010. évi XLIII. törvény a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról 2012. évi CCXIV. tv. 2010. évi XXXVIII. törvény a hagyatéki eljárásról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2010. évi XVIII. törvény a gondnokoltak nyilvántartásáról 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról 2012. évi CCVII. tv. 2014. 01. 01. 2009. évi CLV. törvény a minősített adat védelméről 2012. évi CCXIV. tv. 2009. évi CXLIV. törvény a vízitársulatokról 2012. évi CCXIII. tv. 2009. évi CXV. törvény az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről 2009. évi LXXIV. törvény az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről 2012. évi CCXVI. tv. 2009. évi LXXII. törvény a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról 21
22 2009. évi LXI. törvény egyes fémek begyűjtésével és értékesítésével összefüggő visszaélések visszaszorításáról 2009. évi L. törvény a fizetési meghagyásos eljárásról 2009. évi XLVII. törvény a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2012. évi CCXXIII. tv. 2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról 2012. évi CCX. tv. 2008. évi XCIX. törvény az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCXXI. tv. 2008. évi LXI. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról 2012. évi CCXVI. tv. 2008. évi XLV. törvény az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról 2012. évi CCX. tv. 2012. évi CCXVII. tv. 2012. évi CCXVIII. tv. 2008. évi XXI. törvény a humángenetikai adatok védelméről, a humángenetikai vizsgálatok és kutatások, valamint a biobankok működésének szabályairól 2012. évi CCXII. tv. 2007. évi CLXXXI. törvény a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról 2007. évi CLIX. törvény a viszontbiztosítókról változásmutató 2007. évi CLII. törvény egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól 2007. évi CXXXVI. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról 2012. évi CCVIII. tv. 2007. évi CXXIII. törvény a kisajátításról 2012. évi CXCI. tv. 2012. évi CCII. tv. 2007. évi CXVII. törvény a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2007. évi CVI. törvény az állami vagyonról 2007. évi LXXXVI. törvény a villamos energiáról 2012. évi CCX. tv. 2012. évi CCXVII. tv. 2007. évi LXXX. törvény a menedékjogról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2007. évi LXXV. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről 2012. évi CCVIII. tv. 2013. 07. 01. 2007. évi LXXIV. törvény a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól 2012. évi CCXI. tv. 2007. évi LX. törvény az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről 2012. évi CCXVII. tv.
2007. évi XLVIII. törvény a Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról 2007. évi XVII. törvény a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről 2012. évi CCXIII. tv. 2007. évi II. törvény a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CCXX. tv. 2007. évi I. törvény a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2006. évi CXXXIII. törvény a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról 2012. évi CCVIII. tv. 2006. évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről 2012. évi CCXII. tv. 2006. évi CXXIII. törvény a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői tevékenységről 2006. évi XCVIII. törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCXII. tv. 2006. évi LXIX. törvény az európai szövetkezetről 2006. évi LIX. törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról 2012. évi CCVIII. tv. 2006. évi LIII. törvény a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről 2012. évi CXCVIII. tv. 2012. évi CCX. tv. 2006. évi XXVI. törvény a földgáz biztonsági készletezéséről 2012. évi CCXVIII. tv. 2006. évi X. törvény a szövetkezetekről 2006. évi V. törvény a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról 2012. évi CCVIII. tv. 2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről 2012. évi CCVIII. tv. 2005. évi CLXXIV. törvény a fiatalok életkezdési támogatásáról 2012. évi CCVIII. tv. 2005. évi CXXXV. törvény a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól 2005. évi CIX. törvény a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről 2005. évi XCV. törvény az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról 2012. évi CCXII. tv. 2005. évi LXXXVIII. törvény a közérdekű önkéntes tevékenységről 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCX. tv. 23
24 2005. évi XLVIII. törvény az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről és ezzel összefüggésben a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról 2005. évi XLVII. törvény az igazságügyi szakértői tevékenységről 2012. évi CCXI. tv. 2005. évi XVIII. törvény a távhőszolgáltatásról 2012. évi CCXVII. tv. 2005. évi XVII. törvény a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról 2005. évi XV. törvény az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeinek kereskedelméről 2012. évi CCXVII. tv. 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 2012. évi CCX. tv. 2004. évi CXXXIV. törvény a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról 2004. évi CXXIII. törvény a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról 2012. évi CCX. tv. 2012. évi CCXVI. tv. 2004. évi CXVI. törvény a polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő bizonyításfelvételről szóló, Hágában, 1970. március 17. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről 2004. évi XLV. törvény az európai részvénytársaságról 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról 2012. évi CCXV. tv. változásmutató 2004. évi XXIX. törvény az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról 2004. évi XXIV. törvény a lőfegyverekről és lőszerekről 2012. évi CCXIV. tv. 2004. évi II. törvény a mozgóképről 2012. évi CXCIX. tv. 2004. évi I. törvény a sportról 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCII. tv. 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 07. 01., 2013. 07. 02. 2003. évi CXXX. törvény az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről 2012. évi CXCI. tv. 2003. évi CXXVIII. törvény a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről 2012. évi CCVIII. tv. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 07. 01. 2003. évi CXXVI. törvény a közösségi vámjog végrehajtásáról 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2012. évi CXCVI. tv. 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2012. évi CLXXXIX. tv. 2012. évi CXCI. tv. 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 07. 01. 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről 2012. évi CLXXXIX. tv. 2012. évi CCVIII. tv.
2003. évi XC. törvény a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról 2012. évi CXCVI. tv. 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCX. tv. 2003. évi LXXXIV. törvény az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről 2012. évi CCV. tv. 2013. 07. 01. 2012. évi CCXII. tv. 2003. évi LXXX. törvény a jogi segítségnyújtásról 42/2012. (XII. 20.) AB h. 2003. évi LX. törvény a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről 2003. évi XXI. törvény az európai üzemi tanács létrehozásáról, illetve a munkavállalók tájékoztatását és a velük való konzultációt szolgáló eljárás kialakításáról 2002. évi LV. törvény a közvetítői tevékenységről 2002. évi LIV. törvény a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról 2012. évi CCVIII. tv. 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 2001. évi CIV. törvény a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 07. 01. 2001. évi CI. törvény a felnőttképzésről 2012. évi CCXV. tv. 2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról 2001. évi LXXXV. törvény a büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról 2001. évi LXXXIV. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról 2012. évi CCVIII. tv. 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről 2012. évi CXCI. tv. 2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2001. évi XLVI. törvény a konzuli védelemről 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről 2012. évi CXCVI. tv. 2001. évi XVIII. törvény a személy- és tárgykörözésről 2012. évi CCXIV. tv. 2000. évi CXXX. törvény az 1956. évi forradalom és szabadságharc utáni leszámolással összefüggő elítélések semmisségének megállapításáról 2000. évi CXXVIII. törvény a közúti közlekedési előéleti pontrendszerről 2012. évi CCXXIII. tv. 2013. 07. 01. 2000. évi C. törvény a számvitelről 2012. évi CCVIII. tv. 2000. évi XCVI. törvény a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről 2000. évi XLII. törvény a víziközlekedésről 2012. évi CXC. tv. 25
26 2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról 2012. évi CCXII. tv. 2000. évi XIII. törvény az egyes elkobzott dolgok közérdekű felhasználásáról 2000. évi I. törvény Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról 2012. évi CCXXI. tv. 1999. évi CXXI. törvény a gazdasági kamarákról 2012. évi CCXV. tv. 1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 2012. évi CCXIV. tv. 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról 2012. évi CXCVI. tv. 1999. évi LXXV. törvény a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról 1999. évi XLII. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól 2012. évi CCXII. tv. 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről 2012. évi CCXIII. tv. 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról 2012. évi CCX. tv. 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 2012. évi CLXXXIX. tv. 2012. évi CCXI. tv. 2012. évi CCXXIII. tv. 1998. évi XII. törvény a külföldre utazásról 2012. évi CCVII. tv. 2013. 03. 01. 1998. évi XI. törvény az ügyvédekről 2012. évi CCV. tv. változásmutató 1997. évi CLIX. törvény a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről 2012. évi CCXII. tv. 1997. évi CLIII. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetéséről 2012. évi CCXII. tv. 1997. évi CXLI. törvény az ingatlan-nyilvántartásról 2012. évi CCX. tv. 2012. évi CCXIII. tv. 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 2012. évi CXCI. tv. 2012. évi CCVIII. tv. 1997. évi CXXIV. törvény az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről 2012. évi CCXII. tv. 1997. évi C. törvény a választási eljárásról 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól 2012. évi CCXII. tv. 1997. évi LXXXII. törvény a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról 2012. évi CCVIII. tv. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról 2012. évi CCVIII. tv. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről 2012. évi CCVIII. tv. 2012. évi CCXV. tv.