HASZNOS INFORMÁCIÓK ERDŐISMERETI OKTATÓBÁZIS ÉS KISMESTERSÉGEK HÁZA Bakonybél "PAJTA" BAKONYBÉL A TELEPÜLÉS Bakonybél a Magas bakonyi Tájvédelmi Körzet szívében fekvő település 1200 lakossal. A Bakonybéli medencét erdőkkel borított hegyek veszik körül, amelyek között megtaláljuk a Kőris hegyet 709 méteres magasságával a Bakony legmagasabb pontját. Számos túraútvonal ad lehetőséget a környék bejárására és nevezetességeinek megismerésére (Borostyán kút, Százhalomsírok, Pörgöl barlang, Bakonyújvári romok, Kertes kői szurdok, Boroszlán tanösvény, kilátópontok ). A települést 1018 ban Szent István király alapította Szent Günter bencés szerzetes kérésére. A bencés hagyományok ma is élnek a faluban működő monostor szerzetesközössége által. A török vész után betelepített lakosság számára az erdő fontos megélhetési forrás volt, amelyről Tájház és az Erdők Háza Múzeum kiállítása is tanúskodik. UTAZÁS, MEGKÖZELÍTHETŐSÉG Bakonybél Zirctől 17 km, Pápától 33 km távolságra található. Budapestről közvetlen autóbuszjárat közlekedik a hét minden napján. Az oktatóközpont a falu központjában található, a Pannon Csillagda mellett. A második (szövetkezeti megálló templom közeli) buszmegállótól 100 m távolságra. Személygépkocsival, kisbusszal jól megközelíthető, autóbusz 100 m re a templommal szemben lévő parkolóban tud megállni. SZÁLLÁS Szállásunk és egyben bázisunk a falu központjában található, az egykori apátsági majorság felújított pajtaépületében. Összes férőhely 35 fő (minimum létszám 1 éjszaka esetén min.18 fő, 2 vagy több éjszaka esetén min.15 fő). A galérián kialakított szobák és társalgó, illetve a földszinti étkező és nagy foglalkoztató egy légtérben található, így valódi "pajtahangulatot" áraszt! A pajta emeletén külön fiú és lány szoba és két kétágyas nevelői szoba, valamint könyvtár várja a lelkes táborozókat. A szobákban emeletes és szimpla ágyak vannak, összesen 31 férőhely a két szobában (pótágyazható). Az egyik szobában 5 emeletes és 4 szimpla ágy, a másik szobában 6 emeletes és 5 szimpla ágy található. Az egyszemélyes ágyak a fiú lány aránynak megfelelően mozdíthatók. Paplant és kispárnát tudunk biztosítani, amelyre kötelező ágyneműhuzatot hozni, vagy hálózsák szükséges. Lepedő mindkét esetben kötelező. A galérián kialakított helyiségekbe csak papucsban (váltócipőben) lehet felmenni, illetve ide ennivalót és innivalót felvinni, azt fogyasztani és tárolni nem szabad! A földszinten konyha, étkező, mosdó és foglalkoztató, fajátékok állnak a vendégek rendelkezésére. Hajszárítót kérünk, hozzanak! Autók számára parkolási lehetőség van a zárt udvarban. Autóbusz 100 m re tud parkolni. Tűzrakáshoz tűzifát 2100 Ft/alkalom áron biztosítunk, igény szerint. A tűzrakóhely gyűjtött vagy hozott fával díjmentesen használható. Programcsomagot igénylő erdei iskolás csoportjaink részére egy alkalommal a tábortűzhöz tűzifát biztosítunk. Nyitva tartás: április 1 október 31.
ÉTKEZÉSI LEHETŐSÉG Az oktatóközpont konyhájában hideg reggeli és vacsora elkészítésére van lehetőség. Adott: gáztűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, tányérok (kicsi, nagy, mély) evőeszközök (kés, villa, kanál, merőkanál, kenyérvágókés, fakanál), poharak, bögrék, kancsók, tálcák, vágódeszka, teafőző edények, bogrács, bográcsállvány. Konyharuháról a csoportoknak kell gondoskodni. Az oktatóközpontban nyers hús és tojás tárolása és felhasználása tilos! Meleg étel, illetve napi háromszori étkezés igényelhető (igény szerint lehet csak ebédet, vagy csak vacsorát kérni): 1. Bakonybél Önkormányzat konyhája (300 m) Élelmezésvezető: +36 88 585 071 Árak 2015 ben: 10 éves kor alatt reggeli 370 Ft, ebéd 920 Ft, vacsora 880 Ft. 10 éves kor felett reggeli 450 Ft, ebéd 980 Ft, vacsora 950 Ft. A reggelit a szálláshelyre felhozzák (+ 100 Ft/fő) és a csoportnak kell tálalni és mosogatni. Az ebédet és a vacsorát a Faluházban lehet elfogyasztani, ami kb. 4 perc sétára van a szállástól. 2. Vadszőlő Szálló és Étterem ( 800 m): +36 88 461 105 árak a honlapjukon olvasható www.bakonybel.extra.hu 3. Pikoló Vendéglő (400 m) www.pikolo vendeglo.hu A vendéglő a csoportos étkezések esetén menüválasztékot kínál, több árkategóriában. 4. Bakony Hotel és Étterem (900 m) www.bakonyhotel.hu Kérjük a csoportokat, hogy az étkezéssel kapcsolatos igényeiket előre egyeztetni szíveskedjenek a választott szolgáltatóval! SZOLGÁLTATÁSAINK ÉS ÁRAINK 2016 ban 3 napos erdei iskola szolgáltatás 8800 Ft / fő, amely tartalmazza: 2 éjszaka szállásdíját szakvezetést a Boroszlán tanösvényre gumikerekes sétavonatozással egybekötve, 1 terepi foglalkozást szakvezetéssel, 1 kézműves foglalkozást, az Erdők Háza Múzeum megtekintését, a Pannon Csillagda Látogatóközpont nappali programját (kiállítás megtekintése vezetéssel, planetáriumi vetítés, naptávcső). 5 napos erdei iskola szolgáltatás 16 000 Ft / fő, amely tartalmazza: 4 éjszaka szállásdíját szakvezetést a Boroszlán tanösvényre gumikerekes sétavonatozással egybekötve, 2 terepi foglalkozást szakvezetéssel, 3 kézműves foglalkozást, az Erdők Háza Múzeum megtekintését, a bakonybéli Tájház megtekintését, a Pannon Csillagda Látogatóközpont nappali programját (kiállítás megtekintése vezetéssel, planetáriumi vetítés, naptávcső).
A programcsomaghoz járó további kedvezmények: egyszeri alkalommal a tábortűzhöz tűzifát biztosítunk, fakultatív programokhoz eszközhasználatot biztosítunk (kavicsfestés, gyöngyfakészítés, terménybábkészítés, rókavadászat, csillagvadászat), programcsomag igénylése alkalmával rossz idő esetén is biztosítunk programot, az első kísérő ingyenes, a második és harmadik kísérőnek kedvezményes szállásdíjat kell fizetni. A programcsomagok árai az étkezés és az utazás költségeit nem tartalmazzák. Az étkezési lehetőségekről bővebben a HASZNOS INFORMÁCIÓK ban olvashat. A programcsomagban szereplő programok részletes leírását ld. a PROGRAMAJÁNLÓBAN. A programcsomaghoz igényelhető külön szolgáltatások díja: Pannon Csillagda Látóközpont rövidített esti programja programcsomag igénylők részére nappali kedvezményes belépődíj árában tudjuk biztosítani: 1600 Ft/fő. Lovaglási lehetőség időtartam és létszám függvényében 500 1000 Ft/fő. A programokról részletes tájékoztatás kérhető Bognár Andreától: +36 20 361 0342, pajta2002@gmail.com. Geotáborok (az erdei iskolai alapcsomag programjaiban kiemelt szerepet kapnak a Bakony Balaton Geopark helyi geológiai értékei) www.geopark.hu SZÁLLÁS 2016. 0 3 éves korig ingyenes. 3 6 éves korig (óvodásoknak): 1100 Ft/fő/éj 6 14 éves korig (általános iskolásoknak) 2200 Ft/fő/éj 14 éves kor felett (középiskolások, felnőttek): 2400 Ft/fő/éj 18 év felett + 300 Ft/fő/éj IFA fizetendő. 1 éjszakás házhasználat (ha 18 főnél kisebb a csoport): min. 18 fő szállásdíja. 2 vagy több éjszakás házhasználat (ha 15 főnél kisebb a csoport): min. 15 fő szállásdíja. A lefoglalt, de igénybe nem vett nap díja: az 1 ill. a 2 vagy több éjszakás házhasználati díj alapján térítendő. Tábortűz fahasználat díja: 2100 Ft/alkalom. Szálláskedvezmények erdei iskolai, táborozó és osztálykiránduló diákcsoportok részére: Első kísérő: ingyenes Második és harmadik kísérő: 50 % os kedvezmény: 1200 / fő / éjszaka + IFA
BAKONYBÉL LÁTNIVALÓI Erdők Háza Múzeum erdészeti és természetvédelmi gyűjtemény. www.bfnp.hu Pannon Csillagda Látogatóközpont csillagásztai és űrkutatástörténeti kiállítás, planetárium, távcsőpark. www.csillagda.net Tájház régi módos parasztgazda háza, a bakonybéli famegmunkálást bemutató www.bakonybel.hu Bencés monostor és kert: idegenvezetés a templomban, a zarándokudvarban és az arborétumban Csoportok, részére előzetes bejelentkezés után. Monostori termékek kóstolója, előzetes bejelentkezés alapján. www.bakonybel.osb.hu Egyéb programlehetőségek: Szakvezetések, terepi foglalkozások, kézműves foglalkozások az erdei iskola programajánlójában. www.bfnp.hu Dorbi sétavonat : gumikerekes sétavonat a bakonyi erdőkben 3 4 órás programot biztosít. Részvételi díj: www.bakonybel.extra.hu EGYÉB: Háziorvosi szolgálat: Orvosi rendelő: Bakonybél, Pápai u. 7. (a Faluházban) Dr. Kozma Zoltán háziorvos rendelési ideje: hétfő: 8.00 11.00 és 15.00 16.00 kedd: 8.00 11.00 szerda: 8.00 11.00 és 14.00 15.00 csütörtök: 8.00 11.00 péntek: 8.00 11.00 és 14.00 15.00 Telefonszámok: +36 88 461 651 (rendelő) és +36 30 545 1193. (A fenti telefonszámokon a doktor úr 8.00 16.00 között hívható!) 16.00 óra után másnap reggel 8.00 óráig és hétvégén a körzeti ügyelet Zircen a József A. u. 17. szám alatt vagy a +36 88 593 610 es vagy 104 es telefonszámon érhető el. Gyógyszertár: Faluház Bakonybél, Pápai u. 7. Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30 11.30 ig. Posta: nyitva hétfőtől péntekig 8 16 óráig. Élelmiszerbolt: Füstölt áruk Boltja (50 m) péksütemény, felvágottak, tejtermékek, üdítők, édességek. Hétfőn és szombaton 6 10 óráig, kedd péntekig: 6 14.30 ig. 20 359 8223. Mini Coop: (300 m) nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7 11.30 és 14.00 18.00 óráig, szombaton 7 11.30 ig. +36 88 461 075
2009 BEN MEGÚJULT A PAJTA 2009 ben pályázati forrásból elvégzett felújításnak köszönhetően, a környezettudatos magatartásformálás jegyében az alábbi változások történtek az épületben: Napkollektorok segítségével állítjuk elő a használati meleg vizet a mosdók ellátására. A mosdókban és zuhanyzókban a csaptelepek cseréje történt, amelyek gombnyomással működtethetők és adott hőmérsékletű vizet adott ideig engednek ki. A cél a vízzel való takarékoskodás. Az ablakok cseréjével és az épület külső szigetelésével az átmeneti fűtési időszakban a hőveszteség jelentősen csökkent. A szobák, foglalkoztatók, ebédlő teljes világítása megújult, energiatakarékos lámpák kerültek fel. A fűtéskorszerűsítés jegyében szigetelés és padlófűtés beépítésére került sor, amelyhez faelgázosító kazán tartozik. FONTOS! Felhívjuk a figyelmét, hogy a csoport erdei iskolájának/nyári táborának (gyermektáboroztatás esetén) adatairól a tábor szervezője (a csoport vezetője) köteles a veszprémi ÁNTSZ felé bejelentést tenni a táborozás előtt legalább 6 héttel. A bejelentésnek tartalmaznia kell a csoport (intézmény) címét, a kapcsolattartó elérhetőségeit, a csoport életkorát, létszámát, a tábor helyét, időpontját, típusát, az étkezés megoldását. A tábor résztvevőinek rendelkezni kell 4 napnál nem régebbi szülői nyilatkozattal, amely az internetről letölthető. A veszprémi ÁNTSZ címe: Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv 8200 Veszprém, József A. u. 36. Részletes információ: Erdőismereti Oktatóbázis és Kismesterségek Háza 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9. E mail: pajta2002@gmail.com Bognár Andrea: +36 20 361 0342 www.bfnp.hu