EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.


EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

/ egységes szerkezetben/

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó OKIRAT

Tisztelt Képviselő-testület!

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

E L Ő T E R J E S Z T É S

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

A L A P Í T Ó O K I R A T

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

A l a p í t ó o k i r a t

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Derkovits Gyula Általános Iskola

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége.

A közgyűlés felkéri a főjegyzőt, hogy az alapító okiratot a Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Területi Igazgatóságának küldje meg.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

SÁSDI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Határozati javaslat. Normatív Határozat

fr fuszámú előterjesztés

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

Átírás:

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1.. Alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: Cím: 1192 Budapest, Ady Endre út 7. Helyrajzi száma: 160376/0/e/1 és 160376/0/d/1 Alapterülete:152+246 3. A költségvetési szerv telephelyei és címei: 8220 Káptalanfüred, Somfa u. 4. 3346 Bélapátfalva, Gyártói u. (az Egri Erdészet tulajdonából bérelve fél hektár terület) 4. A költségvetési szerv létrehozásáról, módosításáról rendelkező határozatok: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) alaptevékenysége tekintetében a 1353/1996. (X. 15.) Önk. határozatával 1996. december 31.-én megszüntetett Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet (GAMESZSZ) jogutódja. Az eredeti alapító okiratot az 1355/1996. (X. 15.) Önk. határozattal, módosítását a 178/1997. (II. 15.) Önk. határozattal, a 432/2000. (V. 23.) Önk. határozattal, a 49/2006. (I. 12.) Önk. határozattal, a 15/2008. (I. 22.) Önk. határozattal valamint a 302/2009. (V.19.) Ökt. h. számú határozattal fogadta el a képviselő-testület. 5. A költségvetési szerv alapítói jogokkal felruházott irányító szerve: Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat képviselőtestülete Cím: 1195 Budapest, Városház tér 18-20. 6. A költségvetési szerv működési köre: Budapest XIX. Kerület, Kispest 1

7. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: gazdasági-pénzügyi ellátást végző költségvetési szerv 8. A költségvetési szerv tevékenysége jellege szerint: közszolgáltató költségvetési szerv 9. A költségvetési szerv típus szerinti besorolása: Közintézmény 10. A feladatellátáshoz gyakorolt funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 11. A költségvetési szerv jogállása: Jogi személyiségű közintézmény. 12. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete nyilvános pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki. 13. A költségvetési szerv képviseletére jogosult személy: Az igazgató. 14. A költségvetési szerv tevékenységei: 2009. december 31-ig hatályos szabályozás: Az Önkormányzat HUSZI intézményhálózatának gazdasági, pénzügyi tevékenységének lebonyolítása. 841116 Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai Az alaptevékenységhez fűződő szakfeladatok: Szakfeladat száma és megnevezése 551414 Üdültetés 552312 Óvodai intézményi közétkeztetés 552323 Iskolai intézményi közétkeztetés 751757 Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 2

751922 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások elszámolásai 801115 Óvodai nevelés 801214 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 801225 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, általános iskolai nevelése, oktatása 801236 Általános iskolai felnőtt oktatás 801313 Alapfokú művészet-oktatás 802144 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 802166 Gimnáziumi felnőttoktatás 805113 Napközi-otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 805212 Pedagógiai szakszolgálat 805410 Pedagógiai szakmai szolgálat 851253 Foglalkozás egészségügyi ellátás 853211 Bölcsődei ellátás 921815 Művelődési központok, házak tevékenysége 924036 Diáksport 926018 Máshová nem sorolt kulturális tevékenységek 2010. január 1-től hatályos szabályozás: Az Önkormányzat HUSZI intézményhálózatának gazdasági, pénzügyi tevékenységének lebonyolítása. 841403 Város- és községgazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Az alaptevékenységhez fűződő további szakfeladatok: Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562913 Iskolai intézményi étkeztetés 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások 841901 elszámolásai 851011 Óvodai nevelés, ellátás Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 852011 (1-4. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali 852012 rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) Nemzeti és etnikai kisebbségi tanulók nappali rendszerű 852013 általános iskolai nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852014 Általános iskolai felnőttoktatás (1-4. évfolyam) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása 852021 (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali 852022 rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 3

852024 Általános iskolai felnőttoktatás (5-8. évfolyam) 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Alapfokú művészetoktatás képző- és iparművészeti, 852032 táncművészeti, szín- és bábművészeti ágban 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 853114 Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai 855915 nevelése 855917 Középiskolai, szakiskolai tanulószobai nevelés 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység 856012 Korai fejlesztés, gondozás 856020 Pedagógiai szakmai szolgáltatások 862231 Foglalkozás-egészségügyi alapellátás 889101 Bölcsődei ellátás 889108 Gyermekek egyéb napközbeni ellátása Gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb 889109 szolgáltatások A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, 890214 támogatások 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 910123 Könyvtári szolgáltatások 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése A költségvetési szerv adószáma: 15519023-2-43 A költségvetési szerv statisztikai számjele: 15519023801232201 PIR törzsszáma: 519023 Szakágazat szám: 841116 Bankszámlaszáma: 11784009-15519023 15. A költségvetési szerv vállalkozási és kisegítő tevékenységet nem folytat. 16. A foglalkoztatottak foglalkoztatási jogviszonya: Közalkalmazotti jogviszony, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Az egyéb foglalkoztatásra irányuló megbízási jogviszony esetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. 17. A vagyon feletti rendelkezési jogkör: Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Ady Endre út 7. szám alatti önkormányzati épületnek a szervezet által használt részében elhelyezett berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés jogát a tulajdonos önkormányzat határozza meg. 4

Budapest, 2009... Gajda Péter Kispest polgármestere Záradék Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot a Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat képviselő-testülete a 2009.. ülésén a. Ökt. h. számú határozattal fogadta el. A záradékot ellenjegyzem: Budapest, 2009. Dr. Istvánfi Sándor Jegyző 5