1 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: a Kartal Nagyközség Önkormányzat Képviselı-testületének 2013. április 18-án 18 órakor kezdıdı rendes testületi ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Meghívottként részt vett az ülésen: Balogh Zoltánné jegyzı Czakóné Szarvas Éva bölcsıdevezetı Tóth Ilkó Mihályné óvodavezetı Tóth Ilkó Mihály polgármester a testületi ülést megnyitja, köszönti a Képviselı-testület tagjait, jegyzı asszonyt, intézményvezetıket és a megjelent vendégeket. Megállapítja, hogy a Képviselı-testület 8 megjelent fıvel határozatképes. Kéri, hogy a meghívóban szereplı napirendi pontokon kívül az egyebekben a következıkrıl beszéljen a Képviselı-testület: -Beszámoló a szennyvízteleprıl -Beszámoló az Aszódi Rendelıintézetrıl -Közútkezelı -Templomnál lévı szobor környéke -Testvérvárosi kapcsolat pályázat -Raiffeisen Bankkal való kapcsolat -Hazina Beáta önkormányzati lakást bérelte, tartozásai vannak -Önkormányzati autó javítása -Sportpálya karbantartása -Játéksziget Napköziotthonos Óvoda alapító okiratának módosítása Továbbá kéri, hogy a második és a harmadik napirendi javaslattal kezdjék a testületi ülést. 8 igen egyhangú szavazattal a kiegészített napirendi pontokat elfogadja és a sorrend felcserélésével is egyetért. Jegyzıkönyv hitelesítınek Szásziné Gyıri Éva és Szarvas Csaba képviselıket választja. Kalcsó Tibor képviselı: A Petıfi téren lévı burkolólapok hová kerülnek felszedésük után?
2 Tóth Ilkó Mihály polgármester: Egyelıre a hivatal udvarára hozzuk. Kalcsó Tibor képviselı: Arra gondoltam, hogy a plébánia mellett lévı Erzsébet parkba a kavics helyett letehetnénk. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Már volt szó róla, hogy a templom elıtti szobor és a Szentháromság szobor felújításra kerül az önkormányzat költségére. Tóth Ilkó Mihályné óvodavezetı: A tüzépi óvoda parkolójának egy része nagyon meg van süllyedve, és a vasrács is beszélyes. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Megnézzük és megoldjuk a problémát. 1. Óvoda nyári nyitvatartási rendjének megállapítása Elıadó: Tóth Ilkó Mihály polgármester Tóth Ilkó Mihály polgármester: Kérem, a KOS Bizottság elnökét mondja el a bizottság véleményét. Rehorovszky Gáborné Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság elnöke (továbbiakban KOS Bizottság): A KOS Bizottság az eredeti javaslatot nem fogadta el, a Pénzügyi Bizottságon elhangzott módosított nyitvatartási rendet javasolja elfogadni. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Aki azzal egyetért, hogy az óvoda nyári nyitva tartása szerint a 3. sz. óvoda június 14-30-ig nyitva tart, kérem, szavazzon! 7 igen 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza: 16/2013.(IV.18.) számú
3 a Játéksziget Napköziotthonos Óvoda 2013. év nyári nyitva-tartását az alábbiak az alábbiak szerint állapítja meg: - a Rákóczi úti óvoda 2013. június 14-30 között folyamatosan nyitva, majd 2013. július 1 - augusztus 31-ig zárva tart. - a központi óvoda 2013. június, július, augusztus hónapban nyitva tart. 2. Óvoda Szervezeti és Mőködési Szabályzat elfogadása Elıadó: Tóth Ilkó Mihály polgármester Tóth Ilkó Mihály polgármester: Kérem, a Pénzügyi Bizottság elnökét mondja el a bizottság véleményét. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja az óvoda SZMSZ-ét. Rehorovszky Gáborné KOS Bizottság elnöke: Szintén elfogadásra javasolja az óvoda Szervezeti és Mőködési Szabályzatát. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Amennyiben nincs kérdés, hozzászólás, kérem, hogy aki az SZMSZ elfogadásával egyetért, kézfenntartással szavazzon. 7 igen 1 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza: 17/2013.(IV.18.) számú jóváhagyja a jegyzıkönyv mellékletében lévı Játéksziget Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Mőködési Szabályzatát.
4 3. Rendırségi beszámoló elfogadása Elıadó: Tóth Ilkó Mihály polgármester Tóth Ilkó Mihály polgármester: A kiküldött beszámolóból láthatjátok, hogy Kartal nagyon jó helyen áll a környezı településekhez képest. A Jehovákkal próbáljuk betartani a törvényt, mikor ennek nem tesznek eleget, nem engedjük, hogy házaljanak. Szásziné Gyıri Éva képviselı: Örömteli megjegyzésem van, összehasonlították az adatokat és 2011-ben 9 betöréses lopás volt, 2012-ben csak 3. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: A Horváth Csaba (kéregetı) bizonyos tekintetben közbiztonságot veszélyeztet, kb. két hete átszúrta a biciklim hátsó kerekét. Többször felmerült, hogy valamit kellene vele csinálni, mert egyrészt zaklatja a lakosokat, másrészt pedig nem egy embertıl hallottam, hogy kiszúrta a bicikli kerekét. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Jegyzı asszonyt kérem, hogy a Horváth Csaba édesanyját hívjuk be, nem gondolom, hogy megiszik annyi kávét, amennyi pénzt összeszed. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: Megerısítem, én is láttam már és mások is mondták, hogy az aprópénzt beváltatja az ABC-ben. Peterson János Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke (továbbiakban: SZOC Bizottság): Tájékoztatásként mondanám el, hogy a rendırség és az Aszódi Polgárırség szervezésében volt egy légpuska lövı verseny, ezen a Kartali Polgárırség fiatal tagjai elindultak és elsı helyezést értek el. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Gratulálunk nekik. Aki a rendırség beszámolóját elfogadja, kérem kézfenntartással szavazzon. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 18/2013.(IV.18.) számú
5 e l f o g a d t a beszámolót. a Gödöllıi Rendırkapitányság 2012. évben végzett munkájáról szóló 4. Galga-menti Önkormányzatok Társulási megállapodás elfogadása Elıadó: Tóth Ilkó Mihály Tóth Ilkó Mihály polgármester: Az írásos anyagot ehhez a napirendi ponthoz is megkapta a Képviselı-testület. Az Aszódi Kistérség megszőnt, ehelyett jönne létre a Galga-menti Önkormányzatok Társulása. Galgahévíz polgármestere vállalta az elnöki feladatokat, de mindenben a társulási tanács dönt. A társulás adminisztrációját 4 órában egy dolgozó fogja segíteni. A Kistérségnél kb. 20 millió Ft megtakarítás volt, ebbıl a Pedagógiai Szakszolgálat mőködtetését fogjuk finanszírozni. Kartal a belsı ellenıri feladatokra 16 napot igényelt, ezért nekünk erre nem kell fizetnünk. Amennyiben nincs kérdés, hozzászólás szavazásra teszem fel a Galga-menti Önkormányzatok Társulásának társulási megállapodását, aki az elfogadással egyetért, kérem, kézfenntartással szavazzon. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 19/2013.(IV.18.) számú j ó v á h a g y t a a jegyzıkönyv mellékletében lévı Galga-menti Önkormányzatok Társulásának Társulási Megállapodását, az abban foglaltakat önmagára nézve kötelezı rendelkezésként elfogadta.
6 5. Az üzemeltetı tulajdonában lévı viziközmő (egyes ivóvíz ellátó rendszer) egyes vagyon elemeinek és a kapcsolódó ingatlanoknak átadás-átvétele Elıadó: Tóth Ilkó Mihály polgármester Tóth Ilkó Mihály polgármester: A Pénzügyi Bizottság tárgyalta kérem az elnökét, mondja el véleményüket. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság elfogadásra javasolja a viziközmő egyes vagyonelemeinek átadás-átvételéhez kapcsolódó határozati javaslatot. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Amennyiben nincs kérdés, kérem a képviselıket szavazzanak, ha egyetértenek a Pénzügyi Bizottság javaslatával. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 20/2013.(IV.18.) számú mint a települési viziközmő szolgáltatás ellátás felelıse- a viziközmő szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény rendelkezése alapján átveszi az üzemeltetıtıl a 2012. december 31- én tulajdonában lévı viziközmő vagyont, jóváhagyja a Kartal Nagyközség Önkormányzata (székhelye: 2173 Kartal, Baross u. 103., statisztikai számjele:15730507 8411 321 13, adószáma: 15730507-2-13) valamint a DAKÖV Dabas és Környéke Vízügyi Kft. (székhelye: 2370 Dabas, Széchenyi u. 3., cégjegyzékszám: 13-09-066171, adószáma: 10800870-2-13) jelen határozat mellékletét képezı Megállapodás -át a viziközmő vagyon átadás-átvételérıl, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Határidı: 2013. 04. 30. Felelıs: Tóth Ilkó Mihály polgármester
7 6. Rendezési terv elfogadása Elıadó: Tóth Ilkó Mihály polgármester Tóth Ilkó Mihály polgármester: Mielıtt a rendezési tervet jóváhagyná a testület, az iskola mellett értékesített telkekhez a tulajdonosok kérik azokat a néhány m 2 -es területeket, melyek az új telkek kimérése és az iskola rossz helyen lévı kerítése között alakult ki. A Pénzügyi Bizottság tárgyalta kérem az elnökét, mondja el véleményüket. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: A Pénzügyi Bizottság javasolja, hogy a keskeny területet adjuk át, mégpedig úgy, hogy a kimérés költségeit a tulajdonos állja. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Aki a Pénzügyi Bizottság javaslatával egyetért, kérem, szavazzon. 7 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 21/2013.(IV.18.) számú az iskola kerítése és a 795/61, valamint a 795/62 hrsz.-ú telkek közötti részt értékesíti a Sıregi Zoltánné 2173 Kartal, Kodály Z. u. 29. és Vizy Krisztián 1077 Budapest, Jósika u. 25. fsz. 4. szám alatti lakosok részére. A terület vételárát a kimérés költségében állapítja meg. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a megosztási vázrajzot és az adásvételi szerzıdést írja alá. Tóth Ilkó Mihály polgármester: A rendezési terv módosításához még egy határozatot kell jóváhagynunk, a településszerkezeti terv módosítását, melyet az egyeztetési anyagban olvashattatok. Kérem, aki a határozat-javaslattal egyetért, kézfenntartással szavazzon.
8 7 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi határozatot hozza: 22/2013.(IV.18.) számú az alábbiak szerint módosítja a 108/2005.(XI.30.) számú Képviselı-testületi határozattal elfogadott Településszerkezeti tervét: Kartal Nagyközség Önkormányzata elfogadja Kartal Nagyközség Településszerkezeti tervének a 795/53, 795/54, és az 1623/1 hrsz. területekre vonatkozó módosítását. A 795/53 és a 795/54 hrsz. telkek területe beépítésre nem szánt zöldterület (Z) területfelhasználási egységbıl beépítésre szánt kisvárosias lakó (Lk), kertvárosias lakó (Lke) és beépítésre nem szánt zöld terület (Z) területfelhasználási egységekre osztandó, a terv szerinti kialakítással. Az 1623/1 hrsz. terület terv szerinti része beépítésre szánt kertvárosias lakóterületbıl (Lke) beépítésre nem szánt zöldterületi (Z) területfelhasználási egységbe sorolandó. Jelen határozat melléklete a módosításokat bemutató TSZTmód/2012 jelő Településszerkezeti terv módosítása címő tervlap. A határozat a melléklettel (tervlappal) együtt érvényes, azzal együtt alkalmazandó. Az elfogadással egyidejőleg a 108/2005.(XI.30.) Képviselı-testületi határozat mellékletét képezı belterületi (2. sz. tervlap) és igazgatási területet ábrázoló településszerkezeti tervlap (3. sz. tervlap) a módosítással érintett területeken hatályát veszti, helyébe a jelen határozattal elfogadott, TSZTmód/2012 jelő módosított tervlap szerinti megállapítások lépnek Határidı: azonnal Felelıs: polgármester
9 Tóth Ilkó Mihály polgármester: Aki az egyeztetési anyag szerint 12/2005.(XII.15.) sz. KT. rendelet módosításával egyetért, kérem, szavazzon. 7 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi rendeletet hozza: Kartal Nagyközségi Önkormányzat 4/2013.(V.01.) számú rendelete a Kartal Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról szóló 12/2005.(XII.15.) sz. KT. rendelet módosításáról (A rendelet a jegyzıkönyv melléklete) Egyebek: Bölcsıdei papírgyőjtésrıl tájékoztató Czakóné Szarvas Éva Bölcsıdevezetı: Ács Lászlótól kaptunk nagyon sok papírt, az óvoda segítségével megkaptuk a papírért járó pénzt, ezt az összeget egy kicsit kiegészítettük és a bölcsıdébe egy udvari játékot vásároltunk. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Aki a beszámolót elfogadja, kérem, szavazzon. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 23/2013.(IV.18.) számú elfogadta a bölcsıdei papírgyőjtésbıl befolyt összeg felhasználásáról szóló tájékoztatót.
10 1 Beszámoló a Strabag perrıl Tóth Ilkó Mihály polgármester: Sajnos II. fokon elveszítettük a pert. Beszéltem a Strabag igazgatójával, aki az osztrák tulajdonosoktól kapott felhatalmazást arra, hogy ebben az évben nem kell fizetnünk. Ha következı évben kifizetjük a 30 millió Ft-ot, akkor nem kell kamatot fizetni. Közben megérkezett az ítélet, és most azt kellene eldönteni a testületnek, hogy vigyük e tovább a Kúriához a Strabag ügyet. A II. fokú bíróság nem vette figyelembe az általunk beadott dokumentumokat, ezért javaslom, hogy vigyük tovább az ügyet, nem veszítünk vele semmit. Peterson János SZOC Bizottság: Én is úgy gondolom, hogy haladjunk tovább ezen az úton, de nem juthatunk olyan helyzetbe, hogy ez a 30 millió Ft mondjuk a duplájára nı? Tóth Ilkó Mihály polgármester: A következı üléséig beszélek az igazgatóval, és megkérdezem, hogyha mi a Kúriához adjuk az ügyet, akkor is áll-e ez az ajánlat. Kalcsó Tibor képviselı: Egyetértek azzal, hogy vigyük a Kúria elé az ügyet, de az Orbán Viktorral is egyetértek, hogy aki a veszteséget csinálta az fizesse is ki. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Aki azzal egyetért, hogy a Strabag pert vigyük tovább a Kúriához, kérem, szavazzon. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 24/2013.(IV.18.) számú a Strabag perben felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához. Határidı: azonnal Felelıs: Dr. Réti István ügyvéd
11 Beszámoló a Verseggel kapcsolatos perrıl Tóth Ilkó Mihály polgármester: Megérkezett a szakértıi vélemény. 50 millió Ft volt, amit kértünk, a járulékos költségekkel együtt kb. 80-90 millió Ft körül van. Az ügyvédünk azt javasolta, hogy egészítsük ki, és júniusban mikor a bírósági per lesz, akkor ez kerüljön a szakértıhöz és változtassa meg a belsı tartalmát. Mivel ellentmondás van a szakértıi vélemény belsı tartalma között, ezért a bíró valószínő, hogy vissza fogja dobni a szakértınek. A szakértı arra hivatkozik, hogy nem látta a számlákat, miért nem jött és nézte meg? Minden számlán jól látható, hogy Verseghez tartozik vagy sem. Ha a beszámolót elfogadjátok, kérem, ezt kézfenntartással jelezzétek. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 25/2013.(IV.18.) számú elfogadta a versegi perrel kapcsolatos tájékoztatást. Beszámoló a szennyvízteleprıl Tóth Ilkó Mihály polgármester: Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központban elmondtam Hevesi Zoltánnak Kartal problémáját, hogy a Versegi polgármester és a Képviselı-testület nem hajlandó együttmőködni a pályázat benyújtásában, ezért szeretnénk, ha hozzájárulnának, ahhoz hogy mi önállóan megcsináljuk. Arról is tájékoztattam a Hevesi urat, hogy a telep közös 80% Kartalé, 20% Versegé, de Verseg közigazgatási területén van. Rácz polgármester úr kapott tılük egy e-mailt, ezek után találkozót kért tılem, így holnap délelıtt 9 órára jön. Hevesi úrnak azt is elmondtam, hogy a kartali testület mindképpen végre akarja hajtani a bírósági határozatot.
12 1 Azt a tájékoztatást kaptam, hogyha a versegi polgármester ír egy lemondó nyilatkozatot, akkor Kartal önállóan megcsinálhatja az új szennyvíztisztító telepet, a mostani területen. Ebben az esetben Verseg már csak, mint bérlı kerülhet be. Van-e ezzel kapcsolatosan kérdése valakinek? Amennyiben nincs, kérem, hogy aki a tájékoztatót elfogadta kézfenntartással jelezze. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 26/2013.(IV.18.) számú elfogadta a szennyvízteleppel kapcsolatos tájékoztatást. Beszámoló az Aszódi Rendelıintézetrıl Tóth Ilkó Mihály polgármester: A kartali betegeket a háziorvosok beutalhatják Aszódra a Rendelıintézetbe, a hatvani és a kistarcsai kórházba, de nem kötelezı Hatvanba menni. Ennyit szerettem volna elmondani, ha elfogadjátok, kérem, szavazzatok. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 27/2013.(IV.18.) számú elfogadta az Aszódi Rendelıintézettel kapcsolatos tájékoztatót.
13 1 Közútkezelı Tóth Ilkó Mihály polgármester: Megírtuk a levelet a Közútkezelınek a kartali fıút kátyúi ügyében, melyhez fotókat is mellékeltünk. Tájékoztattuk ıket arról, hogy ezek a kátyúk baleset- és életveszélyesek is. Az Aszódi Járási Hivatal vezetıjét is kértem, hogy segítsen ebben az ügyben, hogy ne történhessen tragédia a rossz út miatt. Peterson János SZOC Bizottság elnöke: Kartalon az is nagy baj, hogy az árokba nem tud befolyni a víz, van ahol árok sincs, így áll az úton és az út mellett a víz. Nincs semmilyen ráfordítás az utakra, és itt említeném meg Aszód Kartal között a kifolyt iszapot, amit az autók csapnak vissza az út szélére, ez tragikus. Gergely László alpolgármester: Tavaly a Közútkezelı emberei 10 nap alatt próbálták helyrehozni az utat. Az Aszód-Kartal között fennálló helyzetre azt javasoltam nekik, hogy az út dılésszögét kellene megváltoztatni, kapna egy kisebb dombot és ez mögött kellene a vizet elvezetni az átereszig. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Ezt mi nem tudjuk megoldani, mert nem a mi közigazgatási területünkön van. Peterson János SZOC Bizottság elnöke: Az mellékutakon mikor lesz a kátyú kijavítva? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Most már az idı engedi az aszfaltozást, megrendeljük az aszfaltot és rendbe tesszük a mellékutakon a kátyúkat. Peterson János SZOC Bizottság elnöke: Mikorra várható ez? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Amint az anyagi helyzetünk engedi. Nagyon rossz az anyagi helyzetünk, de likviditási problémánk még nincs. Peterson János SZOC Bizottság elnöke: Várunk pénzt valahonnan? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Az óvoda és a bölcsıde finanszírozható, de az iskolára nem kapunk pénzt, ami több mint 100 millió Ft-ot jelent az önkormányzatnak. Sajnos hosszú volt a
14 1 tél, magasak voltak a közüzemi számlák. Az alsó tagozatos iskola gázszámlája most 1 millió Ft fölött volt, a fölsı tagozaté 2,4 millió Ft. Minden önkormányzat bízik a korrekcióban. -Templomnál lévı szobor környéke Tóth Ilkó Mihály polgármester: A virágtartókat és az elszáradt virágokat már összeszedettem. Készül egy látványterv, amit a jövı héten megnézhettek. Kalcsó Tibor képviselı: Lesznek vázák, hogy a hozzátartozók a virágokat elhelyezhessék? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Természetesen. -Testvérvárosi kapcsolat pályázat Tóth Ilkó Mihály polgármester: A pályázati felhívást megkaptátok, most kellene a pályázatot beadni. A meghívottak számától függ, hogy mennyi pénzt kapunk. 80.000 Ft a pályázatírás, kérdezem, hogy megrendeljük a testvérvárosi pályázat megírását? Szásziné Gyıri Éva képviselı: Milyen költség lesz még pályázatírással kapcsolatosan (pl.: projektmenedzser)? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Nincs más kiadás, csak a pályázatírás díja. Aki pályázat beadásával egyért, kérem, kézfenntartással jelezze. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 28/2013.(IV.18.) számú részt kíván venni a testvérvárosi pályázaton, a pályázat megírását pályázatíróra bízza, aki 80.000 Ft-ért vállalja.
15 1 -Raiffeisen Bankkal való kapcsolat Tóth Ilkó Mihály polgármester: A Belügyminisztériumban azt tanácsolták, hogy levélben kérjük a bankot, hogy írják le pontosan, hogy milyen szempontok alapján, mennyit fizessünk. Mikor ezt megküldik, akkor az önkormányzat kiegészítésével küldjük meg a minisztériumnak, és majd ık egy állásfoglalást fognak nekünk tenni. Arról már döntött a testület, hogy a pénzkezelésünket átvigyük a Sajóvölgye Takarékszövetkezethez. Van-e valakinek ellenvetése ezzel kapcsolatosan? Már többen kiszámolták, hogy hogyha a takarékszövetkezet kezeli az önkormányzat pénzét, akkor milliós megtakarítást eszközölhetünk. A Raiffeisen Banknak 2012-ben 3.398.000 Ft számlavezetési díjat fizettünk ki. Szarvas Csaba képviselı: Nem fogja a Raiffeisen Bank zárolni a számlánkat? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Most is zárolta, az adószámlánkat, gyakorlatilag ezért meg fogják büntetni, mert ehhez nincs joga. Rehorovszky Gáborné KOS Bizottság elnöke: A mőködést nem veszélyeztetheti. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Jövı héten fogok beszélni az FHB Bank képviselıjével, mert egy olyan programot indítottak el, amivel az önkormányzatokat kívánják segíteni, fıleg akiknek devizahitelük van. A tájékoztatás szerint a meglévı hitelt 2%-kal tudnák fogadni, de természetesen ez csak a tárgyalások után fog kiderülni. Így a hitelt nem kellene a Sajóvölgye Takarékszövetkezethez vinni. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 29/2013.(IV.18.) számú a Kartal Nagyközség Önkormányzatának számlavezetését a Sajóvölgye Takarékszövetkezetre kívánja bízni. Határidı: folyamatos Felelıs: polgármester
16 1 -Hazina Beáta önkormányzati lakást bérelte, tartozásai vannak Tóth Ilkó Mihály polgármester: Sajnos nem tudunk mit csinálni Beátával, elindítjuk ellene az eljárást, fel fogjuk jelenteni. Önkormányzati lakást bérelt, több mint egy éves bérleti díjjal tartozik, a gázórát leszerelték, amit nem is tudunk visszatetetni, mert a gázt sem fizette. A lakásban felméretjük a keletkezett kárt és azt a költséget is kifizettetjük vele. Bognár László Pénzügyi Bizottság elnöke: Leszerelt a rendırségtıl? Nem lehet ıt azon keresztül elérni? Tóth Ilkó Mihály polgármester: Már felvettük vele a kapcsolatot, volt is a hivatalban, ígérgetett, de azóta nem jelentkezik. Szásziné Gyıri Éva képviselı: Nem arról volt szó, hogy a fınökén keresztül, próbálunk hatni rá? Gergely László alpolgármester: Személyesen vállalt szerzıdésének nem tett eleget, innentıl polgári peres úton tudjuk érvényesíteni a szerzıdésben leírtakat. -Önkormányzati autó javítása Tóth Ilkó Mihály polgármester: Ahhoz, hogy a kisbusz mőködıképes legyen 400.000 Ft-ot kellett rákölteni, ebbıl 321.000 Ft volt az anyagköltség a fennmaradó összeg pedig a munkadíj.
17 1 -Sportpálya karbantartása Tóth Ilkó Mihály polgármester: Elkezdtük a sportpálya karbantartását, a füvet már elvetettük. Száraz Zoltán fog kölcsönadni gépet, amivel egységessé, széppé tudjuk tenni a pályát. Már most is jó állapotban van pedig csak meg lett hengerezve. Szásziné Gyıri Éva képviselı: Mit értünk a kölcsönadás alatt? Gergely László alpolgármester: Vágási alkalomra elhozzák, és a Zoli adja hozzá az üzemanyagot. -Játéksziget Napköziotthonos Óvoda alapító okiratának módosítása Balogh Zoltánné jegyzı: Az óvodai finanszírozás tartalmazza a versegi óvodás gyermeklétszámot is, mert januárban nem lehetett támogatást pótigényként megkérni. A versegi óvodára is vonatkozik a mi alapító okiratunk és az óvodánk jelenti a versegi létszámot a KIR-ben. A versegi önkormányzat azonban nem tud törzsszámot kérni az óvodára, ameddig a mi fenntartásunkba tartozik, ezért módosítani kell az alapító okiratot és a versegi tagóvodát törölni kell. Tóth Ilkó Mihály polgármester: Amennyiben nincs kérdés, hozzászólás szavazásra bocsájtom az óvoda alapító okiratának elfogadását. 8 igen szavazattal az alábbi határozatot hozza: 30/2013.(IV.18.) számú j ó v á h a g y j a a jegyzıkönyv mellékletében szereplı Játéksziget Napköziotthonos Óvoda módosított alapító okiratát.
18 1 Több napirend nem volt, a polgármester megköszöni képviselık részvételét a testületi ülést bezárja. Kmf. Tóth Ilkó Mihály polgármester Balogh Zoltánné jegyzı Szásziné Gyıri Éva jkv. hitelesítı Szarvas Csaba jkv. hitelesítı