NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti Inaktív

Hasonló dokumentumok
Heves Megyei Kormányhivatal foglalkoztatottak által használt elektronikus aláírásokra/tanúsítványokra vonatkozó egyedi adatok.

Igazolvány sorszáma. Ssz.

Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

A választók névjegyzéke

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Heves Megyei Kormányhivatal Hevesi Járási Hivatala

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Heves Megyei Kormányhivatal Füzesabonyi Járási Hivatala

2016. június június 6.

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

2012. augusztus Szakiskola

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

OM Szám Tanszak Tanár

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

2001. évi Kozma Lajos kézműves iparművészeti ösztöndíjpályázat

Tantárgy, verseny: Rajz - Weöres Sándor - nevezések 7/1. Pedagógiai Szolgáltató Intézet Hivatalos eredményjegyzék. Tantárgy vagy verseny megnevezése

Megyei matematika verseny 2009.

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

Eredménylista Sarmaság

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

Egyetem tér 1. Kémia Épület 4. Angyal Dávid szakmai szolgáltató

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Bizottság száma: 6.sz. Terem szám: B Záróvizsga időpontja: június óra

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

Táv/Km tól

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) (42) Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

II. S.Pártai Félmarathon

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

2. oldal Farkas Ferenc kormánytisztviselőnek; közös megegyezéssel Feke Anikó kormánytisztviselőnek, Grézál Ádám kormánytisztviselőnek, dr. Klemencsics

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

Generali Runner s World Run április 22. Maraton Nemenkénti és kategóriánkénti eredmények

7Km összetett eredmény:

KORMÁNYMEGBÍZOTT Név Beosztás Mellék Telefonszám Fax (36)

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK MÁTÉSZALKA

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

F-111/ éves bejelentési nyilvántartási időszak lejárt:

1. oldal, összesen: 6

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Salgótarjáni KI

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

Szavazókör nyitvatartása 4032 Egyetem tér 1. I. emelet 1. Antal Ildikó könyvkötő Egyetemi Kiadó DE Főépület Könyvtár előtere. DEENK Olvasószolgálati

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

22. sz. Záróvizsga bizottság

- eredmények - 5. osztály

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. NYKS Zsiráfok

KORMÁNYMEGBÍZOTTI KABINET (Burián Orsolya kapja: BELSŐ ELLENŐRZÉSI OSZTÁLY

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

Heves Megyei Kormányhivatal Hevesi Járási Hivatala

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Helyrajzi szám Nyilatkozat Tender terv Kiviteli terv. Vezetékjel Utcanév Név Cím. Névjegyzék

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Átírás:

Heves Megyei Kormányhivatal foglalkoztatottak által használt elektronikus aláírásokra/tanúsítványokra vonatkozó egyedi adatok Központi Tanúsítvány Nyilvántartás Felhasználói adatok* *2018.02.01-i állapot szerint Családi és utónév Felhasználó A hatóság nevében elektronikus aláírással történő kiadmányozásra való jogosultság Tanúsítvány kibocsátó/hitelesítésszolgáltató Biztonsági szint Felhasználói minőség (Igen/Nem) Szervezeti aláíró tanúsítvány NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti 2014.12.19 2016.12.18 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2016.06.21 Szervezeti aláíró tanúsítvány NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti 2016.06.22 2018.06.22 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2016.12.18 Dr. Fónagy-Virág Ákos IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2016.07.28 2018.07.28 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2016.07.29 Dr. Fekete Barbara Kriszta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2016.07.28 2018.07.28 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2016.07.29 Dr. Pajtók Gábor József IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2016.10.13 2018.10.13 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2016.10.14 Dr. Seszták Attila János IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2016.10.13 2018.10.13 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2016.10.14 Szervezeti aláíró tanúsítvány Heves Megyei Kormányhivatal NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti 2016.12.06 2017.12.06 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2016.12.07 Halászné Kóródi Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.02 2019.05.02 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.03 Csirkéné Tóth Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.02 2019.05.02 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.03 Bajzátné Farkas Mária IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.02 2019.05.02 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.03 Deli Liliána IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Dr. Bekecs Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Dr. Boncz László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Dr. Nagy Tibor János IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Dr. Tóthpál Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Imre Zsolt IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2017.09.14 Lukács Balázs IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.05.19 2019.05.19 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.05.20 Bélyegző Heves Megyei Kormányhivatal NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti 2017.06.22 2017.12.06 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2017.12.06 Szalatnai Gábor IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2017.11.03 2019.11.03 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.11.04 Bélyegző Heves Megyei Kormányhivatal NEM NISZ ZRT Minősített Szervezeti 2017.12.04 2019.12.04 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2017.12.05 Leszkovszkyné Áy Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sike Renáta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Takács Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bertókné Dobi Mónika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Eszter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagyné Juhász Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nyesténé Papp Gabriella IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pelle Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pelle Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Telekes Kinga IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Grandtné dr. Kovács Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Benéné dr. Hompoth Emese Magdolna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bíróné Bukta Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Koritsánszky Dénes László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kotroczó Zoltán IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vitai Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Janovicz Linda IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Miklovicz Ágnes Orsolya IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kosztyó Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Visnyei Tiborné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hegyi Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bíró Balázs IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó Ferenc Attila IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Bakosné Holló Erika Erzsébet IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Cetner-Szabó Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dudás Melinda IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Fazekasné Olasz Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kecskés Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Magyar Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Mészáros Sándorné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Nikolett IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Raffinszki Márta Anna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 kezdete Érvényességi idő Tanúsítvány nyilvános adatai vége A tanúsítvány automatizált ellenőrzéséhez szükséges cím (Tanúsítványtárak és Visszavonási listák) Státusz Státusz változásának időpontja

Takácsné Fodor Melinda IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth Dóra IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth Józsefné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth-Pap Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó Zsolt IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Demkóné Hock Mónika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Derdáné Lénárt Natália IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Husvéti Iván Zoltán IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Lénárt András IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mező Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Boza Marianna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Csuhai Eszter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ivády Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Juhász István Lászlóné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Markóné Zimány Hajnalka Mária IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Varga Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Gombály László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sztrapkó Attila IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sári András IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Gecse Cecília IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Koren János László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Busák Károly IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Bocsi Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó Béla Szilárd IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Raszler József IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kelemen Zoltán IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Koncz Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Kovács Melinda IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Huszárné Bodor Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kovács Miklósné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Csongor Péter Bence IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bóta Ilona Eleonóra IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó-Pándy Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Zrónik Adrienn IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Szacsva Ferenc György IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tibáné Nagy Ibolya IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Balázs Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Szabóné Dr. Egeressi Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Barthos Ilona IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Cseszneg Alíz IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.23 Hevesi Kitti IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.02.01 Misik-Bartók Dóra IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.02.01 Tóthné Balázs Edit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.02.01 Kovács Gyula Józsefné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.02.01 Pánczél Titanilla IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Annus Andrea Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bajzát Sándorné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Balog Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Böjtösné Hangácsi Ágnes Anna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Buda Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Cetner Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Csabai Istvánné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kuczik Csilla IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Menyhártné Póczos Esztella IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tietze Nándorné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vincze Györgyné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Juhász Péter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hajdu Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Besenyei Eszter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vinczepap Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Tóth Tímea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bereczné Matajsz Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dúl-Tóth Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Béres Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bozsóné Pelle Ibolya IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Kozma Katalin Eszter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Dr. Juhász Gábor IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18

Fister György IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Regőczi István IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kormos Netta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Lukács István Benjamin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pintérné dr. Gyurkó Dorottya IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Fenyves Péter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Emődi Klára Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mentusz Endre László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Vitovszki Mária IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Zaja Zoltánné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr.Birnbaum István Sándor IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.23 Vas Róbert IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pásztor Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Benedek Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Koren Mónika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Jónyer Gabriella IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Lukovszki Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Tamásné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Paróczai Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tóth Lilián IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Törökné Nagy Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vince-Tóth Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hordósné Koczka Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Andó János IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Harmat Nikolett IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Kácsor Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kis Róbertné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kodila Lívia Erzsébet IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Molnárné Gazsi Gabriella IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tatárka Istvánné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Thománné Gelencsér Rita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Rózsa Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Nagy Ákos Attila IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vargáné Kárpáti Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tasi Edit Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sznytné Balázs Katalin Gabriella IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Trombitásné Nagy Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Juhász Gyuláné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Balogh Georgina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szanyi Nikoletta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Farkas Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Czakó-Párkányi Mónika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Köves Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Boros Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Málnai Klaudia IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bernáth Ferencné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bíróné Lakatos Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hegedűsné Dr. Lóránt Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sárosiné Tóth Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Sólyomvári-Takács Nóra IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vámosi Lászlóné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bardócziné Barkóczi Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Nagyné dr. Tóth Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Hajdu Tamás IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Detrikné Mészáros Márta Andrea IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Estefán Géza Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Greskó Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hangácsi Magdolna Tünde IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kozma László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Villangó Bernát IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mentuszné dr. Terék Irén IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Demeter András IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr.agyagási Péter Dezső IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Antal Tünde IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Berényi Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Horkainé Lajosházi Dóra Beáta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ludvig Anett IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18

Sebák Éva IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szilvási István IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Vadál Beáta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Baloghné Kerek Ágota IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Pálosi Béla IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Török Gyöngyike Erzsébet IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szénási Lívia IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Figura Enikő IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Horváthné Sári Anikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Laczkó Józsefné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mészárosné Vajda Mária IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Juhász Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Rendik Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Uti-Hajnal Melinda IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kovácsné Miklós Anikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Jánosné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Jakab Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Nógrádi Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ősziné Nagy Eszter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ducsai-Gacsal Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Czeglédy Enikő IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Balázs Noémi IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Horváth Rita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Czankné Krisztián Mária IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Zsemberiné Dányi Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Rátkainé Bathó Elza IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sárándiné Fazekas Ibolya IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mészáros Dávidné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kovácsné Balla Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabó Dávid IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Törökné Győr Edit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Simon Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Nagy-István Ildikó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Tiborné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Páldi Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Morvai Péter IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Keresztesi István IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Domán Gyula IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Gyarmati László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Török Zsuzsanna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sisáné Besenyei Györgyi IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ádám Rudolf Róbertné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Szabóné Molnár Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.15 2020.01.15 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Ádám László IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Balsai Bertalanné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Gulyás Tamás IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kiss Csabáné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Mihályiné Urbán Erzsébet IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Tariné Kartali Erzsébet IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Őzse Balázs IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Magda Jenő IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.12 2020.01.12 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Molnár Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Pozsgai Szabolcs Balázs IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Péderi Attila IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Lukács Gábor András IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.17 2020.01.17 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Misztarka Zsoltné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Péterné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Benedek Ágnes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kecskésné Bolla Krisztina IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Papp Diána IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Viszkokné Utasi Anna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Gengeliczki Istvánné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pádárné Gyuricza Henriett IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Attila IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Utassy Csaba IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Farkas Szilvia IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Vidáné Jaksi Csilla IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Aradi Judit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18

Csépányi Zsolt IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Molnárné Forgács Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Bereczné Kasza Katalin IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hegyesi Rita Anna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Nagy Lajosné IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Pete András IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Prókainé Antal Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Gárdián Edit IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Gál György Zoltán IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Daniné Antal Beáta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Székely Szilvia IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Molnár Lajos IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Fejér Barna IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Dr. Dósáné Dr. Fekete Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Déri Tibor IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Buktáné Tari Ilidkó IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Inaktív 2018.01.18 Rapy Ákos Vid IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Sinka Márta IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Laskai István IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Barta Anita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Hornyákné Udvarhelyi Zita IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 Kovácsné Balogh Erika IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18 dr. Andráskó Dénes IGEN NISZ ZRT Minősített Munkatársi kiadmányozó 2018.01.16 2020.01.16 http://hiteles.gov.hu/cikk/21/tanusitvanytarak Aktív 2018.01.18