Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Szegedi Szabadtéri Játékokért Közalapítvány. alapító okirata (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

Az új Ptk. nak való megfelelés

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szervezeti és Működési Szabályzat

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Hegyesdért Közalapítvány Alapító okirata

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

alapító okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat 2017.

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

E l ő t e r j e s z t é s

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

E L Ő T E R J E S Z T É S a 115/II/2014. (XII. 18.) önkormányzati testületi határozat visszavonására

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Alapító Okirat Módosítása

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A L A P Í T Ó O K I R A T

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Alapító: Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) 1145 Budapest, Bácskai u. 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

Pogányért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. Alapító okirata. Készült: március 10. napján

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. Nonprofit Kft. A társaság székhelye: 3600 Ózd, Bolyki főút Sportlétesítmény működtetése főtevékenység

Szentes Város Polgármesterétől 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58.

VIGÁNTPETEND JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.


VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert az alapító okiratot módosító okirat aláírására.

E l ő t e r j e s z t é s

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Közművelődéséért Közalapítvány alapító okiratának módosítására

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETE Szám: 29/2014 K I V O N A T

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

Javaslat a Soroksári Sportcsarnok NKft. alapító okiratának módosítására

TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Átírás:

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) az alapításkor hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/G. (3) bekezdése alapján határozatlan időre közalapítvány létrehozását határozta el a következő feltételek szerint: I. A Közalapítvány alapítója Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, képviseli a Polgármester. II. A Közalapítvány elnevezése, vagyona, célja 1. A Közalapítvány elnevezése: Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. 3. A Közalapítvány céljai: Szeged és térsége területén az egészséges ivóvízellátás, a vízrendezés és a csapadékvíz-elvezetés, a csatornázás megoldásának segítése, a megvalósult beruházások által a város környezetvédelmi helyzetének javítása. a víziközmű beruházások megvalósítása során a lakosságra eső terhek csökkentése, a víziközmű beruházások megvalósulásának elősegítése, a víziközmű beruházások megvalósítása során felmerülő egyéb lakossági és önkormányzati közművekhez kapcsolódó szükségletek pályázati úton történő segítése. 4. A Közalapítvány közhasznú tevékenységének minősítése: 5.1. A Közalapítvány az alapító okirata szerinti tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a Délmagyarország című napilapban hozza nyilvánosságra. 5. A Közalapítvány közfeladatainak törvényi alapja: Vízrendezés és csapadékvíz-elvezetés, csatornázás, egészséges ivóvízellátás: az alapításkor hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. (1) és (4) bekezdései.

6. A Közalapítvány induló vagyona: 1 mft, azaz Egymillió forint, amelyet az alapító 8 napon belül befizet a Közalapítvány számlájára. A működés megkezdésére az induló vagyonból 100.000,-Ft, azaz Egyszázezer forint használható fel. Az alapítványi célok megvalósítására az alapítványi vagyon és annak hozadéka is felhasználható, figyelemmel a 9. g) pontban foglaltakra. 7. A Közalapítvány vagyonának gyarapítása: a) A Közalapítvány vagyonához tartozik továbbá az alapító önkormányzat döntése alapján a Közalapítvány számára mindenkor átadott pénzeszköz a közfeladat finanszírozására. b) A Közalapítvány nyitott, céljaihoz bármely hazai és külföldi természetes és jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet csatlakozhat pénzbeli vagy természetbeni felajánlással. A csatlakozás tényével a csatlakozók nem válnak alapítókká. A csatlakozás elfogadásáról a Kuratórium dönt. c) A Közalapítvány kezelője a csatlakozók részéről olyan juttatást fogadhat el, amely megfelelően szolgálja a közalapítvány célkitűzéseit, azokkal semmilyen módon nem ellentétes. d) A Közalapítvány vagyonát gyarapítja a vállalkozási tevékenységének nyeresége. 8. A Közalapítvány vagyonát az alapítástól a bíróság jogerős nyilvántartásba vételéig nem szabad felhasználni. 9. A Közalapítvány gazdálkodása: a) A közalapítványi vagyon kezelő szerve a Kuratórium. b) A vagyon a közalapítványi célok elérésére, a Közalapítvány működési költségeinek fedezésére, illetve a vagyon növelését célzó vállalkozás folytatására használható fel. c) A Közalapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységére fordítja. d) A Közalapítvány vállalkozási tevékenységének vesztesége a közalapítványi vagyont csökkenti, nyeresége a közalapítványi vagyont növeli. e) A Közalapítvány deviza befizetéseket is elfogad. Ilyen esetben a deviza jogszabályok szerint külön számlát nyit. f) A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. g) A Közalapítvány az éves vagyonának legfeljebb 1 %-át használhatja fel működési költségekre. A vagyonfelhasználás egyéb szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 10. Döntés a vagyon felhasználásáról: A Kuratórium a Közalapítvány vagyoni helyzete és anyagi forrásai ismeretében éves költségvetésben dönt a Közalapítvány vagyonának az egyes célkitűzésekre fordítható mértékéről, a felhasználás módjáról. A vagyon közalapítványi célú felhasználása kérelemre történik. Kérelmet benyújthat

minden természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. A kérelmekről a Közalapítvány kuratóriuma a benyújtást követő 30 napon belül határoz, a 30 napos határidőt szükség esetén egy ízben újabb 30 nappal meghosszabbíthatja. A Közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente a vagyona 5 %-a mértékéig, de legfeljebb összesen egymillió forint (közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújthat az alapító okiratban foglalt célokra. 11. A vagyon felhasználásának ellenőrzése: a) A vagyonfelhasználás célszerűségét és törvényszerűségét az alapító a Közalapítvány Kuratóriumának rendszeres, legalább évi egyszeri beszámoltatásával közvetlenül is ellenőrzi. A Kuratórium évente köteles mérleges készíteni és azt az alapító rendelkezésére bocsátani. A beszámolónak tartalmaznia kell az adott évben az alapítványhoz csatlakozó tagok névsorát és a felajánlások összegét, formáját. b) A vagyonfelhasználás folyamatos ellenőrzésére az alapító Felügyelő Bizottságot hoz létre. c) A Közalapítvány fölött a törvényességi felügyeletet a Csongrád Megyei Főügyészség látja el. Az Ügyészség törvényességi felügyeleti jogkörét már a nyilvántartásba vételnél is gyakorolja. A nyilvántartásba vett alapítvány működése során azt ellenőrzi, hogy a kezeléssel megbízott Kuratórium határozatai és működése megfelel-e a jogszabályokban és az alapító okiratban foglalt előírásoknak. 12. A Közalapítvány működésének nyilvánossága a) A Közalapítvány alapító okiratát - bírósági nyilvántartásba vételét követő 60 napon belül - közzé kell tenni Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Közlönyében. b) A Kuratórium gondoskodik a Közalapítvány tevékenységével és gazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb adatok nyilvánosságra hozataláról. c) Az alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való tekintést a Kuratórium elnöke engedélyezi. A betekintésre az alapítvány székhelyén, a Kuratórium elnökével előre egyeztetett időpontban kerülhet sor. III. 13. A Kuratórium: A Közalapítvány szervezete a) A Kuratórium a Közalapítvány 3 tagból álló kezelő szervezete. b) A Kuratórium elnökét és tagjait az alapító jogosult kijelölni. c) A Kuratórium tagjainak megbízatása határozatlan időtartamra szól. d) A kuratóriumi tagság megszűnik: da) visszahívással, az alapítványi cél megvalósításának közvetlen veszélyeztetése esetén; db) lemondással;

dc) a kuratóriumi tag halálával; dd) a kuratóriumi tag cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával; de) a kuratóriumi taggal szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével. A Kuratórium tagjai: Elnök: Novák Gyula (szül.: Tiszakarád, 1953. december 30., anyja neve: Kántor Ilona, lakcím: 6724 Szeged, Mura u. 11.) Tagok: Juhász Gyula (szül: Szeged, 1961. december 2., anyja neve: Lakatos Ilona, lakcím: 6753 Szeged, Rév u. 31.) Németh József (szül.: Szeged, 1944. szeptember 23., anyja neve: Illés Erzsébet, lakcím: 6723 Szeged, Budapesti krt. 30/B. VII. 21.) 14. A Közalapítvány képviselete: a) A Közalapítvány képviseletét a Kuratórium elnöke önállóan, akadályoztatása esetén Juhász Gyula és Németh József kuratóriumi tagok együttesen látják el. b) A munkáltatói jogkört a Kuratórium határozata alapján az elnök gyakorolja. 15. A Kuratórium működése a) A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább négy alkalommal ülésezik. A Kuratórium üléseit az elnök, az elnök akadályoztatása esetén az általa írásban erre felkért kuratóriumi tag hívja össze. A Kuratórium üléseit írásbeli meghívóval, napirendi javaslattal az ülés előtt legalább 15 nappal kell összehívni. b) Rendkívüli ülést kell összehívni, ha bármely kuratóriumi tag az összehívást írásban, a cél és az ok megjelölésével kéri. Az elnök ez esetben az előterjesztett kérelem szerint, az abban megjelölt napirenddel a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni köteles az ülés összehívásáról. Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja. c) A Kuratórium ülését az elnök vezeti, az elnök akadályoztatása esetén az általa írásban erre felkért kuratóriumi tag vezeti. d) A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, amelyet a levezető elnök és egy tag ír alá. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Kuratórium határozatát, meghozatala időpontját és hatályát, illetve a határozatot támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium által meghozott, az elnök és egy hitelesítő tag által aláírt határozatokat a Kuratórium elnöke köteles a Közalapítvány székhelyén sorszámmal ellátva, lefűzve nyilvántartani. e) A Kuratórium ülései nyilvánosak. f) A Kuratórium akkor határozatképes, ha az ülésen legalább tagjainak több, mint fele jelen van. A Kuratórium határozatképtelensége esetén legkésőbb 15 napon

belüli időpontra az elnök köteles kuratóriumi ülést összehívni az ülés összehívására vonatkozó szabályok szerint. A megismételt kuratóriumi ülés határozatképességére is az eredeti szabályok az irányadók. g) A Kuratórium határozatait nyílt szavazással egyhangúlag hozza. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (továbbiakban együtt hozzátartozó) a határozat alapján - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a Közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. h) A Kuratórium a Szervezeti és Működési Szabályzatában határozza meg: határozatainak az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módját, a Közalapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjét, a Közalapítvány működésének, szolgáltatásai igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságát. i) A Kuratóriumi tagságért díjazás nem állapítható meg. A Kuratórium a Szervezeti és Működési Szabályzatban határozhatja meg, hogy a Kuratórium tagjai milyen feltételek mellett és milyen mértékben jogosultak költségtérítésre. 16. A Felügyelő Bizottság: a) Az alapító a Közalapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére Felügyelő Bizottságot hoz létre, amelynek tagjait az alapító kéri fel. A Felügyelő Bizottság három tagú, elnökből és 2 tagból áll. A tagjainak megbízatása határozatlan időtartamra szól. A Felügyelő Bizottság ügyrendjét az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben maga állapítja meg. Nem lehet a Felügyelő Bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a Kuratórium elnöke, vagy tagja, b) a Közalapítvánnyal a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a Közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, illetve α) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. b) A Felügyelő Bizottság üléseit az elnök, az elnök akadályoztatása esetén az általa lehetőleg írásban erre felkért tag hívja össze. Az üléseit írásbeli meghívóval, napirendi javaslattal az ülés előtt legalább 15 nappal kell összehívni. A Felügyelő Bizottság ülését az elnök vezeti.

c) A Felügyelő Bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, amelyet az elnök ír alá. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a Felügyelő Bizottság határozatát, meghozatala időpontját és hatályát, illetve a határozatot támogatók és ellenzők számarányát. A Felügyelő Bizottság határozatairól külön nyilvántartást kell vezetni. d) A Felügyelő Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen legalább tagjainak több, mint fele jelen van. A Felügyelő Bizottság határozatképtelensége esetén legkésőbb 15 napon belüli időpontra az elnök köteles a Felügyelő Bizottság ülését összehívni az ülés összehívására vonatkozó szabályok szerint. Az ismételten összehívott ülés határozatképességére is az eredeti szabályok az irányadóak. e) A Felügyelő Bizottság határozatait egyhangúlag hozza. f) A Felügyelő Bizottság munkájához a Kuratórium elnökétől jelentést, a Közalapítvány munkavállalóitól tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a Közalapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A bizottság évente megvizsgálja a gazdálkodási beszámoló és a könyvvizsgálói jelentés alapján a Közalapítvány működését és gazdálkodását. g) A Felügyelő Bizottság elnökét a Kuratórium ülésére meg kell hívni, azon tanácskozási joggal részt vehet. A Kuratórium határozatait tartalmazó jegyzőkönyveket a Felügyelő Bizottság elnökének meg kell küldeni. h) A Felügyelő Bizottság az alapító kérésére köteles vizsgálatot tartani. A Felügyelő Bizottság vizsgálatot tart, ha a Közalapítvány céljait veszélyeztetve látja. i) A Felügyelő Bizottság évente egy alkalommal írásban beszámol az alapítónak. j) A Felügyelő Bizottság köteles a Kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a Közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés vagy a Közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. k) A Kuratóriumot a Felügyelő Bizottság indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratórium összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. l) Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. m) A Felügyelő Bizottság tagjait tevékenységükért díjazás nem illeti meg. n) A Felügyelő Bizottság tagjai:

elnök: Csányi Sándor (szül.: Szeged, 1972. június 22., anyja neve: Gémes Terézia, lakcím: 6753 Szeged, Ákos u. 12.) tagok: Beke Tamás (szül.: Szeged, 1968. május 15., anyja neve: Nagy Erzsébet, lakcím: 6750 Algyő, Fazekas u. 22.) Kardos Sándor (szül.: Szeged, 1962. június 15., anyja neve: Persányi Ilona, lakcím: 6771 Szeged-Szőreg, Makai út 86.) 17. A Közalapítvány működése: a) A Közalapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A közalapítvány pártoktól támogatást nem kap, nem kapott és a jövőben sem fogad el. b) A Közalapítvány vezető tisztségviselői: a Kuratórium elnöke és tagjai, a Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai. c) A Közalapítvány országgyűlési képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat. 18. A Közalapítvány időtartama: A Közalapítvány határozatlan időtartamra jön létre 18.1. A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok: a) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. b) A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni; c) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült;. d) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. e) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. f) Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a kuratórium tagja. g) Az alapító nem lehet többségben a kuratóriumban. 19 A Közalapítvány megszűnése a) A Közalapítvány megszűnéséről az alapító kérése vagy saját határozat alapján az illetékes bíróság jogosult dönteni. b) A Közalapítvány nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. c) A megszűnt alapítvány vagyona az alapítót illeti meg, aki az így szerzett vagyont a megszűnt alapítvány céljának megfelelő tevékenységre köteles fordítani. 20. Záró rendelkezések

a) A Közalapítvány működése nyilvános. Ennek érdekében gondoskodni kell arról, hogy Szeged város lakossága a helyi sajtón keresztül legalább évente kapjon tájékoztatást a Közalapítvány elmúlt évi tevékenységéről, a következő évi terveiről. b) A Közalapítvány a Szegedi Törvényszék nyilvántartásba vételével válik önálló jogi személlyé. c) A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv hatályos rendelkezései, a közalapítványok működésére és gazdálkodására vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok irányadók. Szeged, 2014. december 19. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata - mint alapító - képviseletben: dr. Botka László polgármester Záradék: Igazolom, hogy a létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Szeged, 2014. december 19. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata - mint alapító - képviseletben: Dr. Botka László polgármester