1.) Alapítók: Dobos Istvánné 2119 Pécel, Szőlőhegy u. 13



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Bankszámlaszám:

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat Módosítása

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

Nagycsaládosok Nagymarosi Egyesülete Alapszabálya

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI MÉRNÖKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

alapító okirat (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

A REÁLTANODA ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

Átírás:

./,. Ráday Pál Alapítvány alapító okirata módosító rendelkezésekkel egységes szerkezetbe foglalt okirata, mely módosítást a vastag betűs szövegrész tartalmazza me ly abból a célból készült, hogy az I.) pontban megjelölt alapítók, a református Ráday Pál emlékének és szellemiségének ápolása céljából önálló jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hozunk létre az 1959. évi IV. tv. a Polgári Törvénykönyv 74/A-F paragrafusában meghatározott módon és lehetőségek között az alábbiak szerint Az alapítók kinyilvánítják továbbá azon szándékát, hogy az alapítvány a közhasznú. szervezetekről szóló 1997. évi CLXVI. törvény (továbbiakban Khtv.). alapján közhasznú szervezetté alakuljon át, és ennek megfelelően módosítják az alapító okiratot. Alapítók elhatároztuk, hogyabibliát, - annak isteni üzenetét: az emberi lélek Istentől való gyógyulását és az örökérvényű isteni beszédét, mely a Szentírás alapján álló erkölcsöt hivatott az emberekkel megismertetni, - nem csupán a szokványos egyházi keretek között, hanem az élet és az új lehetőségek kínálta minden lehetséges törvényes úton és módon kívánjuk hirdetni és ebből a célból hoztuk létre az alapítványt. 1.) Alapítók: Dobos Istvánné 2119 Pécel, Szőlőhegy u. 13 Füzy Árpád 21 19. Pécel Szent Imre körút 15 Dr. Hardy F.Gábor 1082. Budapest Vajdahunyad u. 15. Könczöl Ferencné 2119 Pécel, Erzsébet sétány 30 Krett Tibor 2119 Pécel, Kálvin tér 5 Orosz Ágnes 2119. Pécel, József Attila u.28. Spalóczki György, 2119.Pécel, József Attila u. 13 Szabó Szilveszterné 2119 Pécel, Ráday Gedeon tér 8 Tariska Zoltán, 2119. Pécel Kálvin tér 2. Vadászi Lászlóné, 2119. Pécel, Béke u. 6 Vezsenyi né Virágh Tünde 2119 Pécel, Iskola u. 12 Alapítók kijelentik, hogy Füzy Árpád alapító 2004. június 5. napján meghalt. Spalóczki György ismeretlen helyre költözött, s mivel a volt lakcímén kívül egyéb adattal alapítók nem rendelkeznek, így felkutatni nem tudják. 2.) Az Alapítvány neve: Ráday Pál Alapítvány 3.)Az Alapítvány székhelye: 2119. Pécel, Kálvin tér 2. 4.) Az Alapítvány célja A református Ráday Pál emlékének és szellemiségének ápolása, melybe beletartozik: a'! nevelés: református óvoda és iskola létesítése és segítése b.! gyerekek és ifjúság közötti erkölcsi és hitéleti munka /cserkészet isi c.! szociális rnunka idősek, egyedül élők, szegények között d.! a református egyház épületeinek és területeinek fenntartása, müködésének segítése, rendezvényeinek támogatása. A fenti célok megvalósításával az alapítvány az alábbi cél szerinti közhasznú tevékenységeket végzi /Khtv. 26. paragrafus ej pontja 2. szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, 5. kulturális tevékenység, 6. kulturális örökség megóvása, 7. mfiemlékvédelem, 10. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet,

5.) Az Alapítvány jogi státusza: Az Alapítvány az Alapítóktól és az adományozóktól elkülönített önálló jogi személy. Feladatainak magvalósítása során önálló irányítással és gazdálkodással bír, az e célból kapott vagyonnal önállóan rendelkezik. Az Alapítók a kijelölt kezelő szervezetet, a kuratóriumot, nem utasíthat ják, de az Alapítványi célt veszélyeztető tevékenységű kuratórium kijelölését visszavonhatják 6./ Az Alapítvány induló vagyona: Az Alapítók által befizetett összeg, mely a következő: Dr. Hardy F.Gábor Orosz Ágnes Spalóczki György Tariska Zoltán Vadászi Lászlóné Vezsenyi né Virágh Tünde Fűzy Árpád Dobos Istvánné Könczöl Ferencné Krett Tibor Szabó Szilveszterné Az Alapítvány összes induló vagyona 30.000 Ft 5.000 Ft 5.000 Ft 10.000 Ft 15.000 Ft 10.000 Ft 1.000 Ft 5.000 Ft 5.000 Ft 4.000 Ft 10.000 Ft 100.000 Ft Az Alapítvány vagyona működtetése és célja megvalósítása érdekében nem csak hozadékát, hanem állagát is tekintve felhasználható azzal, hogyavagyonállag csak a minimális mérték csökkenéséig használható fel. Az Alapítvány vagyonának maximális mértéke nincs, minimális mértéke viszont 20.000.-Ft. Az Alapítók az Alapítvány induló vagyonát az Alapítvány bankszámlájának megnyitását követő 15 napon belül átutalják. 7./ Az Alapítvány forrásai: Az alapítvány forrásai: - az alapítók befizetései - közösségek, magán és jogi személyek pénzbeli, dologi valamint tevékenység felajánlásai, hozzájárulásai. - kamatok - az alapítvány vállalkozásból eredő pénzbevételei - egyéb források. - Az államháztartás alrendszereiből kapott normatív támogatás, vagy szerződés alapján kapott egyéb támogatás az államháztartástól Az alapítvány vagyona vállalkozási kockázatot igénylő módon nem használható fel. Az alapítvány céljának elérésére vagyona felhasználható azzal azonban, hogy induló vagyona nem csökkenthető Az alapítvány gazdálkodást folytathat az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 115/1992.(VIl.23.) Kormány rendelet szerint. Az alapítvány tartozása iért saját vagyonával felel. Ennek megfelelően az alapítvány csak vagyona erejéig vállalhat kötelezettségeket. Az alapítvány vagyonának kezelését kuratórium látja el. Az alapítvány tartozásaiért a kuratórium tagjai saját vagyonukkal nem felelnek. Az alapítvány egyes tevékenységeiből eredő esetleges bevételek nem képezhetik nyereség forrását. A tevékenységből képződő esetleges bevételeket minden esetben csak az alapítvány céljára lehet fordítani.

A gazdálkodás eredményét nem lehet felosztani, azt csak és kizárólag az alapítvány céljaira lehet fordítani. Az alapítvány kizárólag csak másodlagos jelleggel, csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet vállalkozási tevékenységet. A kuratórium a szabad pénzeszközöket a napi kiadásokhoz szükséges pénzen kívül, kizárólag bankban tarthatja, a szabad pénzeszközöket nem fektetheti be. Az alapítvány semmilyen befektetést nem végezhet. Az alapítvány céljára felajánlható ingatlan és egyéb vagyontárgy is. Az adomány elfogadásáról, vagy visszautasításáról a kuratórium dönt. A felajánlott és elfogadott nem pénzbeli hozzájárulás átvételéről és megfelelő dokumentálásáról a kuratóriumnak kell gondoskodni. 8./ Az Alapítvány nyitott, ahhoz magyar és külföldi természetes vagy jogi személyek egyéb támogatók adományaikkal csatlakozhatnak. Az adományozók saját nevükben, nevük elhagyásával anonim módon vagy családjuk, közösségük, társaságuk, társadalmi szervezetük nevében is tehetnek felajánlásokat, a támogatás történhet devizában is. A felajánlás tárgya lehet pénz, tőke, kamat, járadék, értékpapír, deviza. Az alapítvány céljaival és az alapítványcéljaival és az alapítvány működésével kapcsolatos bármilyen területen elvégzendő szakértelmet igénylő munkáért a munkát végzöt az alapítvány vagyonából kifizethetö díjazás és költségtérítés illeti meg. Amennyiben a szakértelmet igénylő munkát, vagy bármilyen egyéb munkát az alapítók, vagy a kuratóriumi tagok végzik, őket munkabér nem illeti meg, igazolt költségeik megtérítésére azonban igényt tarthatnak, me ly összeget az alapítvány vagyonából kell fizetni. 9./ A csatlakozók nem válnak Alapítókká a csatlakozás tényével. Csatlakozás esetén a felajánlók által meghatározott feltétel elfogadásáról a kuratórium dönt. 10./ Felek az Alapítvány céljára juttatott összegeket pénzintézetnél helyezik el. Az elfogadott külföldi pénzfelajánlás az Alapítványi célok megvalósítására devizában kamatozik és vehető fel a pénzintézettől, a devizát devizában devizaszámlán kell tartani. 11./ Az alapítvány kezelő szerve a kuratórium, me ly dönt az alapítványi vagyon felhasználásáról. Az alapítvány nem lehet profitorientált. Az alapítvány képviselője a kuratórium elnöke vagy elnökhelyettese önállóan. Az alapítvány kizárólagos célját nem veszélyeztető vállalkozási tevékenységet folytathat, azonban csak másodlagos jelleggel. Az alapítvány esetleges vállalkozásaiból keletkezett hasznot szintén csak az alapítvány céljaira lehet felhasználni. 12.1 Az Alapítók 5 tagú kuratóriumot jelölnek ki. Az Alapítók Biró Attilánét (édesanyja neve Nagy Mária, 2119 Pécel, Bocskai u. 2/a) a kuratórium elnökének, Kovács Gergelyt (édesanyja neve Mladoniczki Judit, 2119 Pécel, Isaszegi u. 15) a kuratórium alelnökének, Farkas Csabánét (édesanyja neve Szabó Julianna Zsuzsanna, 2119 Pécel, Március 21. u.3) a kuratórium titkárnak, Ladjánszki Veronikát (édesanyja neve Király Aranka, 2119 Pécel, Erzsébet sétány 7), a kuratórium tagjánalk, Margit Juliannát (édesanyja neve Fogarasi Ida, 2119 Pécel, Faiskola u 14/a) a kuratórium tagjának nevezik ki. A kinevezés határozatlan időre szól. 13.) Az Alapítványt a kuratórium elnöke, alelnöke és titkára képviseli azzal, hogy a három aláírásra jogosult közül bármelyik kettő együttes aláírása szükséges. 14.) A Kuratórium tagjai kijelentik, hogya fenti kinevezést, illetve feladatot elfogadják. A kuratórium tagjai kijelentik, külön megszövegezett okiratban, hogy nem esnek a Ptk. 741C. paragrafus 131 bekezdésében szabályozott illetve az 1997. évi CLVI tv 1 Khtv 1 eltiltó

rendelkezései alá és egyben kijelentik a kuratóriumi tagok, hogy a kuratóriumi megbízatást elfogadják. Az Alapítvány kuratóriumának tagjai valamennyien vezető tisztségviselők. A vezető tisztségviselők, nem lehetnek egymással hozzátartozói viszonyban, illetve sem egymással, sem az alapítóval, sem munka jogi, sem gazdasági, sem semmilyen egyéb érdekeltségi jogviszonyban. Kijelentik továbbá ugyancsak a külön nyilatkozatban, hogy a Khtv. 8. paragrafus lll, 121 bekezdés ben, és a 9. paragrafus 11/, 121 bekezdésében foglalt rendelkezések tartaimát is ismerik,- mely rendelkezések e pontban megfogalmazásra is kerülnek - az azokban foglalt rendelkezéseket magukra nézve kötelezőnek elfogadják, és az ott írt rendelkezéseknek mindenkor maradék nélkül eleget tesznek. A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűnését megelőzően két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt, és megnevezni a másik közhasznú szervezetet. A kuratórium tagjai közül a határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk 685 paragrafus bj pont l, élettársa a határozathozatal alapján kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy bármely más előnyben részesülne, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, a létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. em lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgáló az a személy, aki aj kuratórium elnöke vagy tagja, bj a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másként nem rendelkezik cj a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve dj az aj - cj pontban megjelölt személyek hozzátartozói. 15.) A közhasznú szervezet működése, szolgáltatásai igénybevételének beszámolói közlésének nyilvánossága: A közhasznú szervezet működése: Az elnök a kuratóriumot szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal, vagy bármelyik kuratóriumi tag, felügyelő szerv vagy a törvényességi felügyelet kívánságára hívja össze. A kuratóriumi ülésekre tanácskozási joggal meghívják az alapítókat, illetve meghatalmazott jukat, és a 100.000,- Ft értékhatár feletti adományozókat. Az egyes kérdésekben szavazattöbbséggel döntenek. Szavazategyenlőség esetén az elnök, távollétében az alelnök szavazata dönt. A kuratórium döntéseinek meghozatalánál köteles elsősorban a szakmai szempontokat figyelembe venni. Az év első negyedévében kuratóriumi ülést kell tartani, mely kuratóriumi ülésen tételesen kell elszámolni az előző évről, egyszerűsített mérleget kell készíteni, és be kell számolni az előző évi teljes tevékenységről. Ezen tételes elszámolás és az egyszerűsített mérleg a közhasznú szervezet éves beszámolója. Az éves beszámolóval egy időben közhasznúsági jelentést is kell készíteni. Az éves beszámoló és a közhasznúsági jelentés elfogadása a kuratóriumi ülés kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést a kuratóriumi ülésen jelen lévők kétharmados szótöbbségével kell elfogadottnak tekinteni.

A közhasznúsági jelentésnek tartalmaznia kell: a,1 a számviteli beszámolót, bj a költségvetési támogatás felhasználását, c,1 a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást, d,1 a cél szerinti juttatások kimutatását, e,l a központi költségvetési szervtöl, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitól kapott támogatás mértékét, f,1 a közhasznú szervezet vezet ó tisztségviselöinek nyújtott juttatások értékét,illetve összegét, g,1 a közhasznú tevékenységról szóló rövid tartalmi beszámolót. A kuratórium i üléseket a kuratórium elnöke vagy titkára hívja össze. Az írásbeli meghívóban közölni kell a napirendi pontokat, és amennyiben a napirendi pontokhoz írásbeli anyag is készül, úgy az írásbeli anyagokat is mellékelni kell a meghívóhoz. A kuratóriumi ülésekre a kuratóriumi tagokon kívül - akik tanácskozási és szavazati joggal rendelkeznek - meghívást kapnak az alapítók, (meghatalmazott juk) az előzőekben megjelölt adományozók, valamint, ha az Alapítványnak van jogi tanácsadója, a jogi tanácsadó is, ez utóbbiak tanácskozási, javaslattételi joggal. A kuratóriumi üléseken csak a kuratóriumi tagoknak van szavazati joguk. A kuratóriumi ülés határozatképes, ha a kuratóriumi tagok több mint fele jelen van. A kuratóriumi üléseket a kuratórium elnöke, távollétében a titkár vezeti. A kuratóriumi ülések nyilvánosak, azokon hallgatóként bárki jelen lehet. A kuratóriumi ülés nyilvánosságát az alapítvány azzal is kívánja biztosítani, hogy a kuratóriumi ülésekre szóló meghívót az alapítvány hirdetőtáblájára ki kell függeszteni az ülést megelőző 15 nappal a napirendi pontok közlésével, valamint a napirendi pontokhoz mellékelt írásos anyaggal együtt. A meghívónak azt a megjegyzést is kell tartalmaznia, hogya kuratóriumi ülés nyilvános, azon hallgatóként bárki jelen lehet. A hirdetőtáblának olyan helyiségben kell lennie, ahová bárki bemehet munkaidőben. A kuratórium határozatait nyílt szavazással hozza meg, de egy - egy konkrét döntés előtt elrendelhet titkos szavazást is. Titkos szavazás esetén a levezető elnök az Alapítvány pecsétjével ellátott szavazólapokat szétosztja, majd a szavazatokat a kuratóriumi ülésen tanácskozási joggal jelenlévő személyek számlálják meg. Azt a határozatot kell elfogadottnak tekinteni, amely határozathoz a jelenlévő kuratóriumi tagok több mint fele csatlakozott, kivéve, amikor az alapító okirat I vagy ide vonatkozó jogszabály I minósített szótöbbséget ír elő. A kuratórium akkor határozatképez, ha legalább három tag jelen van. A kuratórium az alapítvány teljes vagyonával rendelkezik, maga dönti el, hogy annak mely részét használja fel közvetlenül, illetve a készpénz mely részét tartalékolja bankban. A támogatások mértékének meghatározása valamint a pályázatok elbírálása szintén a kuratórium feladata. A közhasznú szervezet szolgáltatásai igénybevételének módja: Az alapítvány célja szerinti támogatás úgy történik, hogy az alapítvány az erre fordítható pénzeszközeiből anyagi erejéhez képest az arra rászoruló, az alapítvány céljával, tevékenységével összeegyeztethető igénylőket szolgáltatásaival segíti, illetve ha a kuratórium bármely tagja vagy az alapítvány munkájában aktívan résztvevő más személyek a kuratóriummal közlik, hogy valaki vagy valakik az alapítvány célja szerinti támogatására szorulnak, úgy ezen személyeket is támogatja az alapítvány, anyagi erejéhez képest. Amennyiben az alapítvány pályázatot ír ki, a pályázat elbírálása szintén a kuratórium jogköre. Az alapítvány valamennyi szolgáltatása elsődlegesen ingyenesen vehető igénybe. Amennyiben az alapítvány valamely cél szerinti tevékenységért anyagi ellenszolgáltatást kér, úgy ez az ellenszolgáltatás legfeljebb csak a szolgáltatás rezsiköltségéig terjedhet, a cél szerinti

szolgáltatás tehát legfeljebb csak önköltséges lehet. Az önköltséges szolgáltatásnál is lehetővé teszi azonban az alapítvány, hogy az igen rászorultak ezen szolgáltatásokat is ingyenesen vehessék igénybe. Az alapítvány cél szerinti juttatásai bárki által megismerhetök. Az alapítvány vagyonának cél szerinti felhasználásáról minden esetben csak az alapítvány kuratóriuma dönthet. Az államháztartás alrendszereiből - a normatív támogatást kivéve - kapott pénzeszköz felhasználása úgy történik, hogy az igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit a helyi önkormányzat hivatalos lapjában meg kell jelentetni. A közhasznú szervezet beszámolói közlésének nyilvánossága: - A kuratórium döntéseit a kuratórium titkára nyilvántart ja a határozatok tárában. Ebben fel kell tüntetni a döntések tartalmát, időpontját, hatályát, a támogatók és az ellenzők számarányát, (nyílt döntés esetén) személyét. A kuratórium elnöke gondoskodik kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közléséről írásban, igazolható módon. A kuratóriumi döntéseket az alapítvány székhelyén elhelyezett hirdetőtáblán hozza nyilvánosságra. A kuratórium döntéseivel, az alapítvány működésével kapcsolatos iratokba bárki betekinthet az alapítvány székhelyén előre egyeztetett időpontban. Az alapítvány működésének módjáról, szolgáltatásai igénybevételének módjáról, valamint beszámolói közlései ről időszaki kiadványaiban, és internet-honlapján tájékoztatja a nyilvánosságot. A honlap elérhető www.tar.hu/pecelref Azokat a kuratóriumi határozatokat, melyek azon összeg felhasználásáról rendelkeznek, melyet a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználás alapján kapta a közhasznú szervezetnek minösített alapítvány, meg kell jelentetni a külön jogszabályban megjelölt idöpontig a jogszabály előírásainak megfelelő sajtóban. A közhasznú szervezet határozatainak nyilvánosságát azzal is kívánja biztosítan i, hogya vezető szervének valamennyi határozatát, annak meghozatalát követő 3 munkanapon belül kifüggeszti a székhelyén lévő hirdetőtáblára, és ott tartja 60 napig. A hirdetőtáblának olyan helyiségben kell lennie, ahová bárki bemehet munkaidőben. Ugyanide ki kell függeszteni a határidő lejártáig, de legalább 60 napra a támogatási lehetőségeket, és azok mértékét tartalmazó hirdetményeket, illetve az alapítvány minden egyéb szolgáltatását tartalmazó hirdetményét is. A fentiek szerint tehát a közhasznú szervezet működésének, szolgáltatási igénybevétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról az előzőekben megjelölt módon a hirdetőtábla igénybevételével is kíván gondoskodni. 16./ A pénzintézetnél csak olyan személyek jogosultak banki aláírási jogot gyakorolni, és minden esetben két személy együttesen, akik megfelelnek a Ptk 741C paragrafus (3) bekezdésében foglaltaknak, személyükön keresztül az alapítók, sem közvetlenül sem közvetve az alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást nem gyakorolhatnak. A pénzintézetnél minden esetben a kuratórium elnöke, alelnökhelyettese és titkára aláírása szükséges az utalványozáshoz, azzal, hogya három személy közül minden esetben két kuratóriumi tag aláírása szükséges., akik ezt a kijelölést külön okiratban tett nyilatkozatukban elfogadják. 17./ Az Alapítvány pénzforgalmáról a kuratórium elnöke folyamatos elszámolást készíttet és az elszámolásról évenként az Alapítót, illetve az adományozókat, valamint az adóhatóságot és az egyéb illetékes szerveket írásban tájékoztatja. A cél szerinti tevékenységből eredő bevételeket és kiadásokat, illetve a vállalkozási tevékenységből eredő bevételeket és kiadásokat elkülönítetten kell nyilvántartani. 18./ Az Alapítvány vagyona felhasználható: Az alapítvány vagyona felhasználható:

z a.) a 4.) pontban meghatározott célok megvalósítására, b.) az alapítvány céljaira, működésére, tájékoztató reklám, ismeretterjesztő anyag készítésére és terj esztésére, c.) az alapítványi célok megvalósítását biztosító bármely tevékenység támogatására d.) az alapítványi célok megvalósítását biztosító eszközök beszerzésére. A kuratórium az alapítvány teljes vagyonával rendelkezhet, azonban a teljes vagyon feletti rendelkezésnél figyelembe kell vennie az alapító okirat 6.) pontjában foglalt minimális vagyonra vonatkozó rendelkezést. A kuratórium maga dönti el, hogy a vagyonnak mely részét használja fel közvetlenül és mely részét fekteti be kamatozó vagy egyéb formában. A támogatások mértékének meghatározása, valamint a pályázatok elbírálása szintén a kuratórium feladata. Az alapítvány működésével kapcsolatos adminisztratív feladatok elvégzéséről a kuratórium gondoskodik. 19./ Az Alapítvány működésének ellenőrzése: Az alapítók három tagú a kuratóriumtól elkülönült felügyelő szervet hoz létre és egyben kijelöli a felügyelő szerv elnökét és tagjait. Alapítók a felügyelő szerv elnökének következő személyt jelöli ki: ifj.sajti József (anyja neve: Koczka Erzsébet 2119 Pécel, Március 21 u ll.) Alapítók a felügyelő szerv tagjainak a következő személyeket jelöli ki: Raubinek Gáborné (anyja neve Macsán Piroska 2119 Pécel, Tompa M.u.l), Németh Hajnalka (anyja neve Áfra Katalin, 2119 Pécel, Ráday Gedeon tér 6 II/4). A felügyelő szerv szükség szerint tartja üléseit, de az éves zárszámadó kuratóriumi ülés előtt legalább 15 nappal előbb üléseznie kell és meg kell vizsgálnia a kuratórium éves beszámolóját egyszerűsített mérlegét közhasznúsági jelentését. A felügyelő szerv ellenőrzi a közhasznú szervezet működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a közhasznú szervezet könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. A felügyelő szerv tagja a közhasznú szervezet vezető szervének ülésein tanácskozási joggal részt vesz. A felügyelő szerv köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy aj a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő cselekmény ( mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé, bj a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. Az intézkedés re jogosult vezető szervet a felügyelő szerv indítványára - annak megtételétől számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a felügyelő szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A felügyelő szerv határozatképes, ha legalább két tag jelen van, határozatait nyílt szavazással egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazat egyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni, és ismételt szavazategyenlőség esetén a kérdést elvetetnek kell tekinteni. Az alapítvány működése felett az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol. 20./ Az Alapítvány kuratóriumának és a felügyelő szervnek tagjai valamennyien vezető tisztségviselők. A vezető tisztségviselők nem lehetnek sem egymással, sem az alapítókkal hozzátartozói viszonyban, illetve sem egymással, sem az alapítókkal, sem munka jogi, sem gazdasági, vagy bármilyen más érdekeltségi jogviszonyban. A közhasznú szervezet megszűnését követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűnését megelőzően két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerint köztartozását nem egyenlítette ki.

A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt, és megnevezni a másik közhasznú szervezetet. A kuratórium tagjai közül a határozathozatalban nem vehet részt az a személy aki, vagy akinek közeli hozzátartozója IPtk 685 paragrafus b./ pont /, élettársa a határozathozatal alapján kötelezettség,vagy felelősség alól mentesül, vagy bármely más előnyben részesülne, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgáló az a személy aki a./ kuratórium elnöke vagy tagja, b./ a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha a jogszabály másként nem rendelkezik c./ a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve d./ az a./ - c./ pontban megjelölt személyek hozzátartozói. A vezető tisztségviselők külön okiratban megszerkesztett nyilatkozatban valamennyien kijelentik, hogya módosított alapszabály tartaimát ismerik, az abban foglaltakat magunkra nézve kötelezőnek elfogadják. Egyben büntetőjogi felelősségünk tudatában kijelentik, hogy az alapítókkal hozzátartozói, gazdasági-, munka- vagy bármilyen más érdekeltségi viszonyban nincsenek, illetve az alapítvány bármelyik vezető tisztségviselőjével sem hozzátartozói, sem gazdasági, sem munkaviszonyban, vagy bármilyen más érdekeltségi viszonyban nincsenek. Velük szemben az 1997. évi elvi tv / Khtv / 8.paragrafus /2/ bek. illetve 9. paragrafus /1/ bekezdésében irt kizáró ok - melyeknek tartaimát ismerik - nem áll fenn. Kijelentik továbbá, hogy közügyektől, illetve foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem állnak, és így nincs jogszabályi akadálya annak, hogyakijelölést elfogadják. 21./ A kuratórium titkára a kuratóriumi üléseken hozott határozatokat külön okiratban nyilvántart ja, mely nyilvántartásban a határozatok számát arab számmal az év elejétől folyamatos sorszámmal kell ellátni ezt követően / jel után következik az évszám, majd további / jel után római számmal a hónap, és arab számmal a határozat meghozatalának napja. Ezután következik a határozat konkrét szövege, majd fel kell tüntetni a határozatban a végrehajtásért felelős személyt, vagy személyeket, a végrehajtás időpontját, illetve szükség esetén, hogya határozat mely időpontig hatályos. Végezetül pedig tartalmaznia kell a döntést támogatók és ellenzők számarányát, nyílt szavazás esetén személy szerinti megjelöléssel. Az egy - egy határozat végén pedig szerepelnie kell a kuratórium elnöke és titkára aláírásának. 22./ A cél szerinti tevékenységből eredő bevételeket és kiadásokat, illetve a vállalkozási tevékenységből eredő bevételeket és kiadásokat elkülönítetten kell nyilvántartani 23./ Az alapítvány pénzforgalmáról a kuratórium elnöke folyamatos elszámolást készíttet és az elszámolásról évenként az alapítókat, illetve a 100.000 Ft feletti értékkel támogató adományozókat, valamint az adóhatóságot és az egyéb illetékes szerveket írásban tájékoztatja. 24./ Az alapítvány javára történő befizetések, és abból történő kifizetések, a mindenkor hatályos adóügyi-, egyéb pénzügyi jogszabályok figyelembevételével lehetségesek. 25./ Az alapítvány megszűnik, ha - az alapítványt a bíróság a nyilvántartásból törli - a Bíróság az alapítványt megszünteti

- a Bíróság az alapítványnak más alapítvánnyal való egyesítését rendeli el. Az Alapítvány rnegszünése esetén az Alapítvány mindennernü vagyon a, me ly az esetleges tartozások kifizetése után marad, a péceli Református Egyházra kell hagyornányozni. /Reforrnátus Egyházközség, 21119. Pécel, Kálvin tér 2./ 26.1 Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Közvetlen politikai tevékenység: a pártpolitikai tevékenység, továbbá országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választáson jelölt állítása. 27.1 Az alapítvány befektetési tevékenységet nem folytat. 28.1 Az alapítók kéri a Pest Megyei Bíróságtól jelen alapítványnak nyilvántartásba vételét, és kérik egyben az alapítványnak a közhasznú szervezetek nyilvántartásába történő felvételét azzal, hogy közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet. 29./Az Alapítvány javára történő befizetések, és abból történő kifizetések, a mindenkor hatályos adóügyi jogszabályok figyelembevételével lehetségesek. 30./ Alapítók meghatalmazzák a Hardy Ügyvédi Irodát (1073. Budapest, Erzsébet krt.26.), Dr. Hardy F. Gábor ügyvéd ügyintézése mellet, az Alapító okirat elkészítésével, és az érintett hatóságok előtti képvise lette I. 31./ Az Alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv ide vonatkozó rendelkezései, valamint a rnindenkor hatályos vonatkozó pénzügyi és egyéb jogszabályok rendelkezései irányadók. 32.) Az Alapító az Alapító okiratot indokolt esetben - az Alapítvány nevének, céljának és vagyonának sérelme nélkül módosíthatja, mely módosítást is be kell adni a bíróságnak a módosításoknak a nyilvántartáson történő átvezetése céljából. Kelt Budapesten 1996. évben november hónap 17. napján Módosítás kelte Pécel, 2004. szeptember 18 napján. I ~~ Dr. ~ ardy F.Gábor Orosz Ágnes Yw~~ Tariska Zoltán ~y,'-.l~ ~u&be~~ Könczöl Ferencné Krett Tibor rn()cc~ ''bóoos Istvánné ~r~ lb-uil -'J U~4A- Tc:~ú- V~;~yi«é' Virágli Tünde ~8~~~ Szabó Szilveszterné Alapítók Készítettem és eiienjegyzem Pécel, 2004. szeptember 18 napján