XI. KERÜLET TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYEREDMÉNYEI



Hasonló dokumentumok
ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Kerületi Informatika Alkalmazói Tanulmányiverseny

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Sport XXI. mezei Szombathely

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Sport XXI. Mezei, Mosonmagyaróvár U11 (2005 és később születettek), CSAPAT EREDMÉNY

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

Bálint Sándor Tagiskola

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei január

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

Matematika 5. és 7. évf. verseny

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET AKKREDITÁLT KIVÁLÓ TEHETSÉGPONT

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

2012. augusztus Szakiskola

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

A FELSÔ TAGOZATOS TANULMÁNYI VERSENYEK EREDMÉNYEI

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA MÁJUS évfolyam. megoldás próbálkozás

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Futam: Pálya: Név: Iskola: Kcs.: Nev. idő: 1 Forján András Ref. Mezőtúr I 1:20,00 1

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

Ifjú Fizikus feladatmegoldó verseny XL. évfolyam. A zöld és piros szinnel jelölt tanulók kapnak meghívást a döntőre.

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Szóbeli beosztás angol nyelvből

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

HÉTFŐ 08:00-tól 9. TEREM

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus TollbamondFeladatlap pösszpontszám

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

304. terem (20) 305. terem (27)

HEVES MEGYEI DIÁKOLIMPIA - ALPESI SÍ

Körzeti Diákolimpia Úszás :00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

AMV megyei eredmények 8.osztály

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Lábatlani Sirályok SE Népszerősítı verseny

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

Hely. Cím Csapatnév Össz.

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

Eredménylisták Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

I. félév HÁZI-, ISKOLAI. Felsős versenyeredmények as tanév. Verseny megnevezése Helyezés Tanulók neve Osztály Felkészítő tanár

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

Szóbeli felvételi csütörtök I. bizottság 12. terem angol-általános

Győr Dudás Sándorné Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Töprengő matematika verseny 2017 eredmények

Informatika Alkalmazói verseny

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Osztály: 2. osztály. Feladat -lap 1. Iuhasz Salomé Uzoni Ildikó Bölöni Farkas Sándor Általános Bölön 27, ,5

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Átírás:

XI. KERÜLET TANULMÁNYI VERSENYEK VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014. TANÉV Kiadja: Újbudai Pedagógiai Intézet

2

ALSÓ TAGOZATOS VERSENYEK RAJZVERSENY 2014. november 14. Helyszín: Újbudai Petőfi Sándor Általános 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Vincze Gergely Újbudai Bocskai István Általános Katonáné Madura Judit II. Csilik Zsófia Újbudai Teleki Blanka Általános Hiszékeny Mónika Szőke Anna Lili Kelenvölgyi Általános Hidvéghy Zsuzsanna 4. Virág Anna Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Pozsgainé Kéri Judit 5. Gáspár Viola Domokos Pál Péter Általános Magyarósi Rebeka 6. Madácsi Nóra Újbudai Gárdonyi Géza Általános Saródyné Végh Daniella 7. Mester Dániel Gazdagrét-Törökugrató Általános Lánczy Emőke 8. Dénes Bulcsú Farkasréti Általános Sáringer Márta 9. Horváth Enikő Nyelvű Általános és Gimnázium Tóth Ilona 10. Csordás Péter és Óvoda Goda Richárd 11. Szugyiczki Flóra Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Farkas Judit Intézmény 12. Károlyi Mirtill Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Ozsváthné Pánti Katalin 13. Kálmán Lili Újbudai Ádám Jenő Általános Dr Fülöp Gáborné 13. Varga Bence Újbudai Petőfi Sándor Általános Bollókné Madarász Márta 14. Bodnár Réka Gazdagrét-Csikihegyek Általános Baktainé Koritsánszky Laura 14. Lévay Katinka Petra Őrmezei Általános Szalai Éva 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Márton András Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovács Attiláné II. Kertész Luca és Óvoda Goda Richárd Farkas Ajsa Kelenvölgyi Általános Hajagos Andrea 4. Simon Mírjam Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné 4. Galambos Áron Őrmezei Általános Kővári Csabáné 5. Tarnóczky Zsóka Nyelvű Általános és Gimnázium Tóth Ilona 6. Rubint Petra Gazdagrét-Törökugrató Általános Mihályi Dorottya 7. Tuli Hanna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Táboriné Watz Andrea 8. Endreffy Botond Domokos Pál Péter Általános Mudry Judit 9. Haragos Réka Újbudai Teleki Blanka Általános Takácsné Sólyom Ágnes 10. Perlaky Zsófia Farkasréti Általános Gisz Jenőné 11. Csepregi Noémi Újbudai Bocskai István Általános Selmeci Andrea 3

12. Hufnágel Veronika Újbudai Petőfi Sándor Általános, Dr. Péntek Lászlóné 13. Bodnár Hajnal Emese Gazdagrét-Csikihegyek Általános Cseledi Csabáné 14. Kovács Adél Újbudai Ádám Jenő Általános Rudolf Viktorné 15. Pellet Barnabás Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Farkas Judit ÉNEKVERSENY 2014. december 5. Helyszín: Őrmezei Általános 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Grabner András Gazdagrét-Törökugrató Általános Lánczy Emőke II. Szőke Borbála Újbudai Gárdonyi Géza Általános Czentye Kinga Szabó Domonkos Újbudai Ádám Jenő Általános Alpárné Baranyai Rita 4. Häffner Emma Nyelvű Általános és Gimnázium 4 Bándyné Takács Zsuzsa Kleeberg S. Mária 5. Ari Anna Kelenvölgyi Általános Hidvéghy Zsuzsanna 6. Lévay Katinka Őrmezei Általános Szalai Éva 7. Fülöp Noeru Újbudai Petőfi Sándor Általános Varga Annamária 8. Borsós Jázmin Gazdagrét-Csikihegyek Általános Pócs Béláné 9. Túri Kinga Beáta Farkasréti Általános Benkő Zsuzsanna 10. Csefkó Dorka Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Stimecz Edina 11. Hóka Lili Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Ozsváthné Pánti Katalin 11. Bugár Boglárka Újbudai Teleki Blanka Általános Ivanova Johanna 12. Jantyik Levente Domokos Pál Péter Általános Nikischer Zsuzsa 12. Mészáros Jázon Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovácsné Sóti Edit 13. Bucsai Attila Újbudai Bocskai István Általános Vörösné Snóbl Ágnes 13. Némethy Luca és Óvoda Váginé Székely Szilvia Szent Benedek Óvoda, Általános és Két 13. Bocsák Kristóf Tanítási Nyelvű Gimnázium Bertha Theodóra 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Szili Dorottya Farkasné Di Giovanni és Óvoda Judit II. Szolláth Kinga Őrmezei Általános Kővári Csabáné Schuszter Júlia Újbudai Ádám Jenő Általános Alpárné Baranyai Rita Szent Benedek Óvoda, Általános és Két 4. Frecot Veronika Tanítási Nyelvű Gimnázium Bertha Theodóra 5. Kovács Léna Újbudai Petőfi Sándor Általános Bősze Sándorné 6. Németh Eszter Gazdagrét-Csikihegyek Általános Csépke Andrásné 7. Horváth Csenge Domokos Pál Péter Általános Schackné Jankovits Júlia 8. Tuli Hanna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagyné Medgyaszai Tímea 9. Jakó Ákos Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné 10. Hámori Belián Nyelvű Általános és Gimnázium Kleeberg S. Mária 11. Kálmán Kristóf Farkasréti Általános Bogdán Nándor

12. Marton Kata Újbudai Teleki Blanka Általános Csúcs Zsuzsanna 13. Mimon Zsófia Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Stimecz Edina 14. Szugyiczki Csenge Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Farkas Judit Intézmény 15. Kőhalmi Eszter Kelenvölgyi Általános Péter Judit 16. Gilicze Márk Gazdagrét-Törökugrató Általános Mihályi Dorottya 17. Pandosz Anita Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovács Attiláné 18. Adorján Mercédesz Újbudai Bocskai István Általános Tarján Krisztina VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY 2014. február 20. Helyszín: Bethlen Gábor Általános és Gimnázium VERS 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Bóna-Tarnik Bence Gazdagrét-Csikihegyek Általános Kapcsándy Istvánné II. Szigeti Kata Farkasréti Általános Sáringer Márta Farkas Renáta Domokos Pál Péter Általános Antal Anna 4. Szőke Borbála Újbudai Gárdonyi Géza Általános Czentye Kinga 4. Veres Mária Újbudai Ádám Jenő Általános Mlynarik Ágnes 5. Jeney Vince Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovácsné Sóti Edit 6. Kovács Ádám Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Gaál Virág 7. Gáspár Noémi Kelenvölgyi Általános Rónainé Tábori Edit 8. Gálfalvy Réka Újbudai Bocskai István Általános Katonáné Madura Judit 9. Kiss Zsófia Nyelvű Általános és Gimnázium Forintos Krisztina 10. Knapp Tünde Gazdagrét-Törökugrató Általános Szolnoki Tamásné 10. Sánta András Újbudai Teleki Blanka Általános Szendrőiné Vajkovics Piroska 11. Nádasi Szonja Őrmezei Általános Fige Jánosné 11. Tánczos András Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Juhász Éva 12. Fülöp Noeru Újbudai Petőfi Sándor Általános Bollókné Madarász Márta 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Rabb Csenge Farkasréti Általános Bogdán Nándor II. Tuli Hanna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagyné Medgyaszai Tímea Bálint Veronika Újbudai Ádám Jenő Általános Simon Éva Szent Benedek Óvoda, Általános és Két 4. Szabolcs Botond Tanítási Nyelvű Gimnázium Galbavy Nóra 5. Lutor Dóra Gazdagrét-Csikihegyek Általános Csépke Andrásné 6. Wunderlich Ábris Nyelvű Általános és Gimnázium Tóthné Timár-Geng Csilla 7. Tuska Péter Gazdagrét-Törökugrató Általános Bakay Eszter 8. Figura Dalma Domokos Pál Péter Általános Jankovitsné Schack Júlia 9. Nagy Horváth Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Emma Keveháza utcai telephely Siket Judit 5

10. Kecskeméti Dániel Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné 10. Nagy Alexandra Rita és Óvoda Simor Ágnes 11. Balla Letícia Őrmezei Általános Kővári Csabáné 12. Balázs Kornél Újbudai Bocskai István Általános Tarján Krisztina 13. Pápai Tekla Kelenvölgyi Általános Szűcsné Geszti Judit 13. Lakatos Kitti Újbudai Petőfi Sándor Általános Nyírőné Baricz Gabriella 13. Rabi Dorka Újbudai Teleki Blanka Általános Majorné Megyesi Márta 14. Mészáros Berta Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Tóth Rozália PRÓZA 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Ari Anna Kelenvölgyi Általános Hidvégi Zsuzsanna II. Iván Melinda Domokos Pál Péter Általános Patócs Júlia Klitzsch Liza Bethlen Gábor Általános és Gimn. Juhász Éva 4. Vas Gergely Újbudai Teleki Blanka Általános Hiszékeny Mónika 5. Vass Bence Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagy Gabriella 6. Székely Kinga Farkasréti Általános Sáringer Márta 6. Kiss Márton Újbudai Gárdonyi Géza Általános Czentye Kinga 7. Varga Petra Őrmezei Általános Fige Jánosné 7. Fodor Anni Újbudai Ádám Jenő Általános Török Bernadett 8. Vecseri Réka Gazdagrét-Törökugrató Általános Pozsár Erika 9. Hafner Emma Kranabetné Szivler Nyelvű Általános és Gimnázium Julianna 10. Kalló Zsolt Újbudai Petőfi Sándor Általános Somogyi Béláné 11. Badacsonyi Bálint Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Tóth Györgyné 11. Perjés Anna Míra Újbudai Bocskai István Általános Vörösné Snóbl Ágnes 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Kőhalmi Eszter Kelenvölgyi Általános Péter Judit II. Gruber Anna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Nagyné Medgyaszai Tímea Szecsődi Nóra Újbudai Teleki Blanka Általános Felméryné Alpár Katalin 4. Hámori Belián Nyelvű Általános és Gimnázium Tóthné Timár-Geng Csilla 4. Török Réka Gazdagrét-Csikihegyek Általános Lukácsa Lászlóné 5. Pápista Dóra Farkasréti Általános Bogdán Nándor 6. Medgyessy Lili Újbudai Gárdonyi Géza Általános Márton Anita 6. Szolláth Kinga Őrmezei Általános Kővári Csabáné 7. Ország Natasa Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Tóth Rozália 7. Oravecz Orsolya Újbudai Ádám Jenő Általános Mlynarik Ágnes 8. Hufnágel Veronika Újbudai Petőfi Sándor Általános Péntek Lászlóné 9. Jánosi Dávid Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Siket Judit 9. László Karolina Gazdagrét-Törökugrató Általános Bakay Eszter 10. Gehring Edina Újbudai Bocskai István Általános Selmeci Andrea 11. Marton Olivér Szent Benedek Óvoda, Általános és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Galbavy Nóra 12. Sági Lilla Domokos Pál Péter Általános Dreiszigerné Halász Andrea 6

NYELVTAN-HELYESÍRÁS VERSENY 2014. március 20. Helyszín: Gazdagrét-Törökugrató Általános 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Dávid András Újbudai Gárdonyi Géza Általános Saródyné Végh Daniella II. Borsós Jázmin Gazdagrét-Csikihegyek Általános Pócs Béláné Czvikovszky György Újbudai Ádám Jenő Általános Németh Erika 4. Tamás Anita Farkasréti Általános Benkő Zsuzsa 5. Flugyik Nova Domokos Pál Péter Általános Böröczfy Tünde 6. Arató Nikolett Gazdagrét-Törökugrató Általános Pozsár Erika 7. Mihálka Fanni Újbudai Teleki Blanka Általános Szendrőiné Vajkovics Piroska 8. Orbán Levente Kelenvölgyi Általános Rónainé Tábori Edit 9. Rónai Bendegúz Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovácsné Sóti Edit 10. Klitzsch Liza Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Juhász Éva 11. Emma Sági Alexandra Dorina Újbudai Grosics Gyula Sport Általános 7 Nagy Gabriella 12. Somogyi Luca Kranabethné Szívler Nyelvű Általános és Gimnázium Julianna 13. Őri Júlia Újbudai Alma Mater Általános, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mészáros Mária 14. Németh Ádám Újbudai Bocskai István Általános Vörösné Snóbl Ágnes 15. Kolozsváry Benedek és Óvoda Váginé Székely Szilvia 16. Fülöp Noeru Újbudai Petőfi Sándor Általános Bollókné Madarász Márta 17. Enyedi Enikő Őrmezei Általános Fige Jánosné 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Bánsági Mira Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Farkas Judit Intézmény II. Romits Benedek Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné Szente Ramóna Bethlen Gábor Általános és Gimn. Tóth Rozália 4. Hámori Belián Nyelvű Általános és Gimnázium Tóthné Timár-Geng Csilla 5. Baski Bence Újbudai Teleki Blanka Általános Csúcs Zsuzsanna 6. Kaposvári Anna Domokos Pál Péter Általános Dreiszigerné Halász Andrea 7. Eszes Olívia Újbudai Petőfi Sándor Általános Péntek Lászlóné 8. Zsigovics Dorina Újbudai Ádám Jenő Általános Mlynarik Ágnes 9. Pandosz Anita Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Siket Judit 10. Dávid Éva Kelenvölgyi Általános Péter Judit 11. Szász Kevin Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagyné Medgyaszai Tímea 12. Kertész Luca és Óvoda Vajdáné Sima Piroska 13. Király Nadin Újbudai Alma Mater Általános, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Juhász Enikő 14. Lutor Dóra Gazdagrét-Csikihegyek Általános Csépke Andrásné

15. Vámosi Dávid Farkasréti Általános Márkus Lászlóné 16. Szabó Zichy Eszter Újbudai Bocskai István Általános Tarján Krisztina 17. Szolláth Kinga Őrmezei Általános Kővári Csabáné 18. Thoma Glória Gazdagrét-Törökugrató Általános Bakay Eszter MATEMATIKAVERSENY 2014. május 8. Helyszín: Újbudai Gárdonyi Géza Általános 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Rutkai Lili Újbudai Gárdonyi Géza Általános Czentye Kinga II. Träger Tamás Szent Benedek Óvoda, Általános és Somogyiné Kovács Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Gyöngyvér Orbán Levente Kelenvölgyi Általános Rónainé Tábori Edit 4. Wochna Rita Nyelvű Általános és Gimnázium Forintos Krisztina 4. Rettiger Péter Újbudai Teleki Blanka Általános Ivanova Johanna 5. Pál Kornél Gazdagrét-Törökugrató Általános Pozsár Erika 6. Molnár Milán Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Ozsváthné Pánti Katalin 6. Firle Bálint Újbudai Petőfi Sándor Általános Somogyi Béláné 7. Borján Gergő Gazdagrét-Csikihegyek Általános Pócs Béláné 8. Rónai Bendegúz Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kériné Pozsgai Judit 9. Duka Vivien Újbudai Bocskai István Általános Katonáné Madura Judit 10. Gáspár Viola Domokos Pál Péter Általános Antal Anna 11. Szontagh Bence Újbudai Ádám Jenő Általános Banai Gáborné 12. Salacz Balázs Fülöp és Óvoda Kovács Zoltán 13. Péchy Patrik Farkasréti Általános Szilágyi Dóra 14. Fekete András Őrmezei Általános Kőszegi Anikó 15. Cseresznyés Zétény Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Uzsoky Petra 16: Bodor Árpád Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Baski Bence Újbudai Teleki Blanka Általános Csúcs Zsuzsanna II. Borza Borbála Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Farkas Judit Intézmény Le Thien Nam Besztercsényi-Zobor Nyelvű Általános és Gimnázium Ildikó 4. Zseli Márk Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Harka Zsófia 5. Csizmadia Miklós Dániel Farkasréti Általános 8 Bogdán Nándor Simor Ágnes Vajdáné Sima Piroska 6. Király Dániel és Óvoda 7. Török Réka Gazdagrét-Csikihegyek Általános Lukácsa Lászlóné 8. Bálint Veronika Újbudai Ádám Jenő Általános Tóth Mária 8. Csiki-Mara Karolina Újbudai Bocskai István Általános 9. Sopuch Míra Domokos Pál Péter Általános Selmeci Andrea Dreiszigerné Halász Andrea

9. Stimecz Georgina Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Tóth Rozália 10. Dobó Bálint Gazdagrét-Törökugrató Általános Gurubiné Jónás Katalin 11. Bana Marcell Újbudai Gárdonyi Géza Általános Márton Anita 12. Gutyina Gergő Bethlen Gábor Általános és Gimnázium István Keveháza utcai telephely Siket Judit 12. Varga Kadosa Őrmezei Általános Kővári Csabáné Szent Benedek Óvoda, Általános és Két Dóczi Domonkos Tanítási Nyelvű Gimnázium Galbavy Nóra 13. Farkas Ajsa Kelenvölgyi Általános Szűcsné Geszti Judit 14. Papp Titanilla Újbudai Petőfi Sándor Általános Nyírőné Baricz Gabriella OLVASÁS- SZÖVEGÉRTÉS VERSENY 2014. május 15. Helyszín: Farkasréti Általános 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Ittzés Klára Farkasréti Általános Sáringer Márta II. Süveges Márton és Óvoda Nagyné Domonkos Judit Kemecsi Zsófia Gazdagrét-Törökugrató Általános Pozsár Erika 4. Hóka Lili Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagy Gabriella 5. Czirók Tamás Újbudai Gárdonyi Géza Általános Czentye Kinga 6. Cvikovszky György Újbudai Ádám Jenő Általános Németh Erika 6. Borsós Jázmin Gazdagrét-Csikihegyek Általános Pócs Béláné 6. Szarka Júlia Újbudai Teleki Blanka Általános Kis Herczeghné Csertőy Éva 7. Porkoláb Sára Nyelvű Általános és Gimnázium Forintos Krisztina 7. Galambos Vera Kelenvölgyi Általános Hídvéghy Zsuzsanna 8. Őri Júlia Újbudai Alma Mater Általános, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Mészáros Mária Szent Benedek Óvoda, Általános és Két Somogyiné Kovács 8. Florea Vince Tanítási Nyelvű Gimnázium Gyöngyvér Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános 9. Kalanovics Marcell és Alapfokú Művészetoktatási Horváthné Szabó Mária Intézmény 10. Csik Nóra Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Juhász Éva 10. Fülöp Noeru Újbudai Petőfi Sándor Általános Madarászné Bollók Márta 11. Bölcskei Hanna Őrmezei Általános Szalai Éva 12. Németh Zita Domokos Pál Péter Általános Patócs Júlia 12. Gógucz Gyula Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Tóth Györgyné 13. Martin Réka Újbudai Bocskai István Általános Vörösné Snóbl Ágnes 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Moldicz Nóra Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovács Attiláné II. Bánsági Mira Talento-Ház Alapítványi Óvoda, Általános és Alapfokú Művészetoktatási Farkas Judit Intézmény Baski Bence Újbudai Teleki Blanka Általános Csúcs Zsuzsanna 9

4. Veres Ádám Farkasréti Általános Márkus Lászlóné 4. Seréti Barnabás Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné 4. Kertész Luca és Óvoda Vajdáné Sima Piroska 5. Fábián Réka Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Tóth Rozália 6. Gehér Koppány Nyelvű Általános és Gimnázium Tóthné Timár-Geng Csilla 7. Varga Kadosa Őrmezei Általános Kővári Csabáné 8. Szabó-Zichy Eszter Újbudai Bocskai István Általános Tarján Krisztina 9. Dávid Éva Kelenvölgyi Általános Péter Judit 10. Eszes Olívia Újbudai Petőfi Sándor Általános Péntek Lászlóné 11. Vasbányai Lilla Újbudai Ádám Jenő Általános Simon Éva 11. Kaposvári Anna Domokos Pál Péter Általános Dreiszigerné Halász Andrea 11. Ökrös Anna Gazdagrét-Törökugrató Általános Gurubiné Jónás Katalin Szent Benedek Óvoda, Általános és Két 12. Biber Áron Tanítási Nyelvű Gimnázium Galbavy Nóra 13. Hollántzki Dominika Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Matusek Barbara FEKETE ISTVÁN SZÉPOLVASÁSI VERSENY 2014. február 6. Helyszín: Nyelvű Általános és Gimnázium 3. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Győri Dorina Nyelvű Általános és Gimnázium Forintos Krisztina II. Béndek Simon Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Kovácsné Sóti Edit Vecseri Réka Gazdagrét-Törökugrató Általános Pozsár Erika 4. Nagy Kamilla Majna Farkasréti Általános Benkő Zsuzsa 5. Kuti Dóra Gazdagrét-Csikihegyek Általános Pócs Béláné 5. Makranczi Szendrőiné Vajkovics Újbudai Teleki Blanka Általános Zsombor Piroska 6. Orbán Levente Kelenvölgyi Általános Rónainé Tábori Edit 6. Nagy Zsombor Őrmezei Általános Fige Jánosné 7. Dávid András Újbudai Gárdonyi Géza Általános Saródyné Végh Daniella 8. Hermán Gréta Domokos Pál Péter Általános Antal Anna 9. Velenczei Jázmin Újbudai Ádám Jenő Általános Török Bernadett 10. Besenyei Brigitta Újbudai Bocskai István Általános Katonáné Madura Judit 11. Farkas Kitti Újbudai Petőfi Sándor Általános Bollókné Madarász Márta 11. Márton Gábor Szent Benedek Óvoda, Általános és Két Somogyiné Kovács Tanítási Nyelvű Gimnázium Gyöngyvér 12. Cseresznyés Zétény Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Juhász Éva 13. Hóka Lili Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagyné Medgyaszai Tímea 4. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Rózsa Noémi Gazdagrét-Csikihegyek Általános Csépke Andrásné II. Stimecz Georgina Bethlen Gábor Általános és Gimn. Tóth Rozália Takács-Ungár Noel Újbudai Teleki Blanka Általános Felméryné Alpár Katalin 10

4. Wunderlich Ábris Nyelvű Általános és Gimnázium Tóthné Timá-Geng Csilla 5. Németh Kata Újbudai Bocskai István Általános Selmeci Andrea 6. Hatvári Jusztin Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Nagy Gabriella 6. Markovics Vince Kelenvölgyi Általános Péter Judit 7. Orbán Boglárka Újbudai Ádám Jenő Általános Simon Éva 8. Veres Ádám Farkasréti Általános Márkus Lászlóné 8. Frecott Veronika Szent Benedek Óvoda, Általános és Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Galbavy Nóra 9. Nán Brigitta Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Nádasvölgyi Ibolya 10. Oláh Benedek Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hlács Imréné 11. Bakó Levente Domokos Pál Péter Általános Dreiszigerné Halász Andrea 11. Szabó Balázs Újbudai Petőfi Sándor Általános Péntek Lászlóné 12. Kelemen Barbara Őrmezei Általános Zsuppán Zsuzsanna 5-6. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Nagy Dániel Kelenvölgyi Általános Geri Virág II. Rózsa Barnabás Újbudai Bocskai István Általános Lukács Andrea Körmendy Sára Újbudai Ádám Jenő Általános Hajdú Katalin 4. Kárpáti Sára Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kissné Otta Katalin 5. Kiss Olívia Újbudai Petőfi Sándor Általános Rappainé Varga Annamária 6. Dezsér Zsófia Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szalai Ferenc 7. Koroknai-Szabó Tessza Domokos Pál Péter Általános 7. Antal Karolina Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Tóth Rozália 8. Koczka Kitti Nyelvű Általános és Gimnázium Szabó Tilda 9. Rettich Kitti Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Vadász Katalin 11

FELSŐ TAGOZATOS VERSENYEK ANGOL KERÜLETI ANGOL SZAKTÁRGYI VERSENY VERSENY 2014. április7. (írásbeli), 14. (szóbeli) Helyszín: Gazdagrét-Csikihegyek Általános 7. osztály alap óraszámú kategória Helyezés Név Felkészítő tanár I. Baczakó Beáta Szent Benedek központ Fodor Zsuzsanna II. Kramer Balázs Újbudai Ádám Jenő Általános Vízkeleti Bálint Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Alapi Zita 4. Fedor Bence Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Bánné Gáspár Mária 5. Gutai Lilla Újbudai Teleki Blanka Általános Teszárekné Sipos Ilona 6. Labancz Laura Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Alapi Zita 7. Bugár Eszter Újbudai Ádám Jenő Általános 8. Birtalan Áron Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Bánné Gáspár Mária 9. Horváth Orsolya Szent Benedek központ Fodor Zsuzsanna 10. Punk Barnabás Újbudai Bocskai István Általános Nagy Péterné 7. osztály emelt óraszámú kategória Helyezés Név Felkészítő tanár I. Vendel Ádám Újbudai Teleki Blanka Általános Klein Judit II. Csák Dorina Farkasréti Általános Balogh Marianna Lewkot Filip Gazdagrét-Csikihegyek Általános Nagyné Szalai Judit 4. Bán Eszter Farkasréti Általános Balogh Marianna 5. Markovics Dóra Gazdagrét-Csikihegyek Általános Nagyné Szalai Judit 6. Dudás Tamás Újbudai Bocskai István Általános Szentirmai Lilián 7. Somlyai Emőke Újbudai Gárdonyi Géza Általános Horváth Krisztina 8. Hubai Cintia Újbudai Teleki Blanka Általános Klein Judit 9. Tóth Levente Újbudai Gárdonyi Géza Általános Balázs Ágnes 10. Varga Lili 11. Szeifert Cintia 12. Gerner Natasa Kelenvölgyi Általános Kunváriné Kovács Anita 8. osztály alap óraszámú kategória Helyezés Név Felkészítő tanár I. Miskei Paulina Újbudai Bocskai István Általános Szentirmai Lilián II. Arany Dániel Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Muszula Mária Urbán Réka Kelenvölgyi Általános Kunváriné Kovács Anita 4. Seidl Anna Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Nagy Gabriella 5. Paller Éva Szent Benedek központ Valkai Krisztina 6. Dunda Roland Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Muszula Mária 7. Schmuck Ottó B. Szent Benedek központ Sióréti Tamás 12

8. Kenesei Kornél Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Nagy Gabriella 9. Csikós Liliána Újbudai Bocskai István Általános Szentirmai Lilián 10. Varga Lilla Nyelvű Általános és Gimnázium Nagy Gabriella 11. Kása Zita Nyelvű Általános és Gimnázium Nagy Gabriella 8. osztály emelt óraszámú kategória Helyezés Név Felkészítő tanár I. Hőgye Nikoletta Újbudai Teleki Blanka Általános Knieszner Anna II. Wéber Alíz Újbudai Ádám Jenő Általános Bojtos Antal 4. Gebes Jázmin Újbudai Bocskai István Általános Tatár Szabolcs 5. Almási Dorka Újbudai Gárdonyi Géza Általános Szopkó Beáta 6. Tamás Benedek Újbudai Teleki Blanka Általános Knieszner Anna 7. Pálffy Mátyás Őrmezei Általános Tar Magdolna 8. Szolláth Nóra Őrmezei Általános Tar Magdolna 9. Borsós Kristóf Gazdagrét-Csikihegyek Általános Nagyné Szalai Judit 10. Szalay Kata Újbudai Gárdonyi Géza Általános Odzéné Szemenyei Márta 11. Naiser Zeinab Nyelvű Általános és Gimnázium Vári Judit 12. Kálmán Erik Gazdagrét-Csikihegyek Általános Nagyné Szalai Judit 13. Benke Laura Kelenvölgyi Általános Mihályffy Kornélia 14. Zsiliván Dániel Nyelvű Általános és Gimnázium Vári Judit BIOLÓGIA HERMAN OTTÓ ORSZÁGOS BIOLÓGIA VERSENY 2014. február 18. Helyszín: Újbudai Petőfi Sándor Általános 7. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Blaskovics Ákos Gazdagrét Törökugrató Általános Zalkáné Babicz Mária II. Taigiszer Lili Szent Margit Gimnázium Lobmayer András Mórocz Boglárka Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Iván Lászlóné 4. Sikos Márk Péter Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Lebbenszki Éva 5. Grama Gréta Farkas Dóra 6. Piszker Bence Újbudai Gárdonyi Géza Általános Anzselán Éva 7. Fekete Flóra Újbudai Ádám Jenő Általános Czékus Eszter 7. Ila-Horváth Márta Gazdagrét-Csikihegyek Általános Rozsnyai Kamilla 7. Németh Lili Újbudai Petőfi Sándor Általános Fényes Enikő 8. Zeöld Blanka Gazdagrét Törökugrató Általános Zalkáné Babicz Mária 9. Monoki Gabriella Gazdagrét-Csikihegyek Általános Rozsnyai Kamilla 10. Majtényi Máté Kelenvölgyi Általános Benéné Szatmáry Edit 11. Tremmel Dorottya Szent Margit Gimnázium Lobmayer András 13

12. Tőkés Antónia Ú J B U D A I P E D A G Ó G I A I I N T É Z E T Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Deregánné Dévényi Gyöngyi 13. Szász Regina Újbudai Ádám Jenő Általános Czékus Eszter 14. Jóna Róbert Újbudai Gárdonyi Géza Általános Anzselán Éva 15. Petrovszky Dorka Farkasréti Általános Kismarton Zsuzsa 16. Lovas Melinda Farkasréti Általános Kismarton Zsuzsa 17. Baracsi Áron Lajos Újbudai Petőfi Sándor Általános Rédeiné Kőhalmi Alice 8. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Hajdu Enikő Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Iván Lászlóné II. Szolláth Nóra Őrmezei Általános Zalkáné Babicz Mária Borsós Kristóf Gazdagrét-Csikihegyek Általános Rozsnyai Kamilla 4. Jánosi Lilla Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iván Lászlóné 5. Szántó Noémi Újbudai Bocskai István Általános Karábiné Bezzeg Ágnes 6. Molnár Alexandra Újbudai Teleki Blanka Általános Horváthné Medgyesi Ilona 7. Kálmán Erik Gazdagrét-Csikihegyek Általános Rozsnyai Kamilla 7. Papp Dominika Gazdagrét Törökugrató Általános Zalkáné Babicz Mária 9. Árvai Máté Gazdagrét Törökugrató Általános Zalkáné Babicz Mária 10. Róka Bálint Újbudai Ádám Jenő Általános Czékus Eszter 11. Szabó Georgina Iskolából Farkas Dóra 12. László Noémi Újbudai Bocskai István Általános Karábiné Bezzeg Ágnes 13. Szerdahelyi Zsanett Újbudai Petőfi Sándor Általános Rédeiné Kőhalmi Alice 14. Jovanovski Alexandra Újbudai Petőfi Sándor Általános Rédeiné Kőhalmi Alice 14. Mihucz Anna Újbudai Ádám Jenő Általános Czékus Eszter TERMÉSZETISMERET CSAPATVERSENY 2014. március 12. Helyszín: Nyelvű Általános és Gimnázium Helyezés Név Felkészítő tanár Szabadics János, Szlovák Zoltán, I. Gyenge Emil, Molnár Ildikó, Újbudai Bocskai István Gehér Judit Gehring Zsófia, Cseperkáló Általános Karádiné Bezzeg Ágnes. Márton II. Jósvai Máté, Balázs Vince, Nagy Újbudai Grosics Gyula Ádám, Kiss Ábel, Tóth Ákos Sport Általános Iván Lászlóné 4. 5. Kálmán Tamara, Kovács Barnabás, Takács Orsolya, Nagy Gábor, Borsós Bálint Sándor Péter, Varga Pál Patrik, Garamvölgyi Virág, Rettiger Zsófia, Kiss Máté Csáky Rebeka, Répási Gergely, Verő Bianka, Charaf Kamel, László Dorottya Gazdagrét-Csiki-hegyek Általános Újbudai Teleki Blanka Általános Gazdagrét-Törökugrató Általános Hegyi Judit Rozsnyai Kamilla Páthné Szabó Ágnes Bacsiné Ledniczki Tímea Gidófalviné Balogh Gabriella Vidáné Rudda Ildikó 14

6. 7. 8. 9. 10. 11. Papp Bence, Kálmán Rudolf, Boros Milla, Jerminecz Hanna, Domány Flórián Bajor Olivér, Pataki Júlia, Pallos Annamária, Szűcs Zsanett, Horváth Zsombor Kajin Cintia, Szabó Szonja, Szolláth Katalin, Farkas Míra, Lisznai Bonita Domokos Emma, Brousil Dorka, Tatai Eszter, Dobák Levente, Borsodi Bálint Major Botond, Gulyás Levente, Szigeti Ádám, Bercsényi Kolos, Tivadar Gaál Nóra Antal Botond, Nagy Bálint, Németh Bertalan, Kiss Gábor, Vajda Fábiusz Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános és Gimnázium Pehartz Adrien Nábrádi István Hajdu Katalin Gulyás Mariann Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya Őrmezei Általános Újbudai Ádám Jenő Általános Domokos Pál Péter Általános Újbudai Petőfi Sándor Általános Zalkáné Babicz Mária Bódi Zsuzsa Czékus Eszter Lakatos Gabriella Fényes Enikő FÖLD NAPJA Szöveges pályázatok A TAVASZ ÉBREDÉSE KÖRNYEZETÜNKBEN 1-2. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Edelényi Katalin, Pásztor Nóra, Kelenvölgyi Általános Kissné Kerekes Piroska Gulyka Szonja II. Katona Rita, Printschler Újbudai Ádám Jenő Általános Dorka, Vers Noé Beleznay Ildikó Berczik Dorottya, Papp Dorina, Bischoff Pál Kelenvölgyi Általános Edelényiné Takács Katalin Különdíj Újbudai Ádám Jenő Általános 2. z osztály Pethő Judit 3-4. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Resch Flóra, Újbudai Ádám Jenő Általános Sághi Eszter Tóth Mária II. Koós-Máté Kamilla, Som Újbudai Ádám Jenő Általános Petra Tóth Mária Boros Benedek, Benke Barnabás, Pál Balázs Kelenvölgyi Általános Benis Andrea Abazid Mira Miriam, Különdíj Lévai Blanka Rita, Liptai Újbudai Gárdonyi Géza Általános Zsuzsanna Sára, Simon Hlács Imréné Mirjam 15

ERDŐK, FÁK VÉDELME KERÜLETÜNK TERMÉSZETES ÉLŐHELYEIN 1-2. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár Különdíj Edelényi Katalin, Pásztor Nóra, Gulyka Szonja Kelenvölgyi Általános Kissné Kerekes Piroska 3-4. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Kálmán Lili Zita Újbudai Ádám Jenő Általános Papp Krisztina II. Berczik Attila, Juhász Réka, Winner Máté Kelenvölgyi Általános Hidvéghy Zsuzsanna Blaskó Zoltán, Beszédes Gergő, Kozári András Kelenvölgyi Általános Benis Andrea HERMAN OTTÓ MUNKÁSSÁGÁNAK LEGÉRDEKESEBB EPIZÓDJA 5-6. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Jármai Eszter Blanka Őrmezei Általános dr. Zalkáné Babicz Mária II. Jármai Eliza Gréta Őrmezei Általános dr. Zalkáné Babicz Mária Nagy Dániel Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya Különdíj Újbudai Ádám Jenő Általános Szilágyi András Czékus Eszter 7-8. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Bedő Martin Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Dunayné Limbek Andrea II. Blaskovics Ákos Gazdagrét-Törökugrató Általános dr. Tölgyessyné Szabó Edit Mórocz Boglárka Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iván Lászlóné TÚZOKVÉDELEM MAGYARORSZÁGON 5-6. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár Babucs Anna, Koroknai- I. Domokos Pál Péter Általános Lakatos Gabriella Szabó Tessza, Pőcze Petra Nagy Ádám, Márki Újbudai Ádám Jenő Általános II. Czékus Eszter László, Szabó Bálint Kőfalvi Fillisz, Német Bethlen Gábor Általános és Deregánné Dévényi Evelin, Bencsik Jázmin Gimnázium Keveháza utcaii th. Gyöngyi 7-8. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Bognár Renáta, Csiszár Bethlen Gábor Általános és Nóra, Erdős Dóra Gimnázium Dunayné Limbek Andrea II. Molnár Alexandra, Újbudai Teleki Blanka Általános Császár Veronika Horváthné Medgyesi Ilona 16

KÖZLEKEDÉSI TAPASZTALATAIM ÚJBUDÁN 5-6. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Szolláth Kata Őrmezei Általános dr. Zalkáné Babicz Mária II. Nagy Ádám Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iván Lászlóné Horváth Zsombor Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya Lénárd Adrienn Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya 7-8. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Kasza Levente Domokos Pál Péter Általános Lakatos Gabriella II. Pusztai Zoltán Őrmezei Általános dr. Zalkáné Babicz Mária Pécsi András Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Hetzl Andrea A FÖLD VÉDELMÉBEN 3-4. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Varga Dávid, Varga Kadosa Őrmezei Általános Kővári Csabáné Lévai Blanka Rita, Pál- II. Szabó Panna, Rausch Újbudai Gárdonyi Géza Általános Anna Szonja, Simon Hlács Imréné Mirjam, Zsidek Borbála Balázs Dorka, Kassay Kelenvölgyi Általános Hidvéghy Zsuzsanna Különdíj Sára, Nyikos Anna Rita Bottyán Emese, Jerkovich Petra, Terebessy Emese Újbudai Ádám Jenő Általános 5-6. osztályosok 17 Molnár Kinga Helyezés Név Felkészítő tanár I. Kenyeres Blanka, Tar Újbudai Petőfi Sándor Általános Villányi Márta, Boglárka, Légrády Anna Kecskeméthi Zsuzsanna II. Bontovics Balázs, Dobák Levente, Alkéry Gergő, Újbudai Ádám Jenő Általános Balsay András, Deési Prónay Zita Márk Különdíj Balkó Eszter, Fábri-Nagy Enikő, Koppa Enikő Hegyi Anett, Gyurán Hédi, Aliczky Valéria Újbudai Ádám Jenő Általános Újbudai Petőfi Sándor Általános 7-8. osztályosok Prónay Zita Villányi Márta, Kecskeméthi Zsuzsanna Helyezés Név Felkészítő tanár Lengyel Orsolya, Gál I. Domokos Pál Péter Általános Lakatos Gabriella Péter, Lendvay Zita Sirokay Júlia Mirna, Újbudai Ádám Jenő Általános Solymosi Edina II. Firtha Blanka, Paulik Orsolya Angler Lilla

Különdíj Ésik Alexandra, Kőszeghy Kinga, Szuper Zsófia Horváth Andrea, Fejes Fanni, Prágai Ágnes Újbudai Petőfi Sándor Általános Villányi Márta, Kecskeméthi Zsuzsanna Domokos Pál Péter Általános Lakatos Gabriella A FÖLD VÉDELMÉBEN 9-12. osztályosok Helyezés Név Felkészítő tanár I. Novák Emese, Bodó Kristóf, Kopasz Dóra, Szepesi Csongor, Kiss Újbudai József Attila Gimnázium Csete Lajos Réka II. Csapi Flóra, Molnár Gyula, Kis Gábor Újbudai József Attila Gimnázium Csete Lajos RAJZPÁLYÁZAT ISKOLÁSOKNAK 1-2. osztály Helyezés Név Intézmény Felkészítő tanár I. Szőke Felícia Újbudai Teleki Blanka Általános Kovács Lászlóné II. Szkalka Bendegúz Újbudai Gárdonyi Géza Általános Nemesné Márkus Krisztina Lukács Marcell Újbudai Bocskai István Általános Pattantyús Gabriella Különdíj Gávay Liliána Őrmezei Általános Aliné Frittman Erika 3-4. osztály Helyezés Név Intézmény Felkészítő tanár I. Galambos Áron ŐrmezeiÁltalános Kővári Csabáné II. Urbányi Kinga Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tan. Nyelvű Ált. Isk. és Gimn. Tóth Ilona Érsek Nándor Újbudai Ádám Jenő Általános. Németh Erika Különdíj Hollós Benedek Kelenvölgyi Általános Hajagos Andrea 5-6. osztály Helyezés Név Intézmény Felkészítő tanár I. András Mátyás Grácia Művészeti Goda Richárd II. Csáky Rebeka Gazdagrét-Törökugrató Általános Vidáné Rudda Ildikó Baranyi Judit Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kalauz Anett Bontovics Balázs Újbudai Ádám Jenő Általános Prónay Zita Különdíj András Mátyás Grácia Művészeti Goda Richárd 7-8. osztály Helyezés Név Intézmény Felkészítő tanár I. Molnár Cecília Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Goda Richárd II. Tallai Albert Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kalauz Anett Magyar Sára Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Dunayné Limbek Andrea Különdíj Nagy Róbert Újbudai Montágh Imre Általános Károlyi Erika 18

ÉNEK NÉPDALVERSENY 2014. január 29. Helyszín: Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola díszterme Szóló I. korcsoport Helyezés Név Felkészítő tanár Kiemelt arany Tarnai Anna Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Fábián Attila Kiemelt arany Pap Dominik Őrmezei Általános Szabó Katalin Arany Egri Eszter Kelenvölgyi Általános Péter Judit, Kukovecz Gábor Ezüst Bronz Tóth-Mátrai Luca Szabó Laura Újbudai Alma Mater Általános, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Szóló II. korcsoport Mózes Margit Kerényi Judit Helyezés Név Felkészítő tanár Kiemelt arany Révész Tamás Gárdonyi Géza Általános Bangó Viktória Kiemelt arany Arany Ezüst Sólyomvári Júlia Musa Dália Tolnai Baba Sarolta Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Újbudai Teleki Blanka Általános Újbudai Ádám Jenő Általános Énekes kisegyüttes I. korcsoport Maglódi Ildikó, Fábián Attila Ábrahám Mónika Szalay Katalin, Fábián Éva Helyezés Név Felkészítő tanár Kiemelt arany Pápai Petra, Keklár Emilia, Havasi Csongor, Kelenvölgyi Általános Péter Judit, Kukovecz Gábor Bordás Hanna Nigriny Emese, Arany Pongrácz Hanga, Újbudai Ádám Jenő Általános Szalay Katalin Kátai Enikő, Tóth Fruzsina Ezüst Ágoston Terézia, Budai Ciszterci Szent Imre Sólyomvári Kata Gimnázium Maglódi Ildikó, Fábián Attila Pap Dominik, Bronz Béres Dávid, Kajin Cintia, Szabó Szonja Őrmezei Általános Szabó Katalin 19

Énekes kisegyüttes - II. korcsoport Helyezés Név Felkészítő tanár Arany Némethy Panna, Újbudai Teleki Blanka Általános Orosz Panna Fabók Gizella Bősze Dorka, Ezüst Szentkirályi Natália, Lados Mónika, Lendvay Zita Domokos Pál Péter Általános Nikischer Zsuzsanna Énekegyüttes I. korcsoport Helyezés Név Felkészítő tanár Kiemelt arany Kelenvölgyi Kispávák Kelenvölgyi Általános Péter Judit, Kukovecz Gábor Kiemelt Arany Kis Pacsirták Petőfi Sándor Általános Bősze Sándorné Arany Sárgarigók Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános és N. Békés Gyöngyi Gimnázium Ezüst Őrmező Dalosai Őrmezei Általános Szabó Katalin Énekegyüttes II. korcsoport Helyezés Név Felkészítő tanár Kiemelt arany Kelenvölgyi Nagypávák Kelenvölgyi Általános Péter Judit, Kukovecz Gábor ÚJBUDAI TAVASZI HANGVERSENY 2014. április 29. Helyszín: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium díszterme eredmény iskola kórus karnagy Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Kiemelt arany Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Gimn. Újbudai Teleki Blanka Általános Bethlen Gábor Általános. és Gimn. Kincskereső Tagiskola Újbudai Petőfi Sándor Általános Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk. és Gimn. Újbudai Ádám Jenő Általános Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Weiner Leó Zenei Alapfokú Művészeti és Zeneművészeti Szakközépiskola Weiner Leó Zenei Alapfokú Művészeti és Zeneművészeti Szakközépiskola Bethlen Gábor Általános. és Gimnázium 20 Kicsinyek Kórusa Teleki Dalosai Vivere Kamarakórus Felső tagozatos kórus Kleeberg S. Mária Ábrahám Mónika Szilágyi Erzsébet Bősze Sándorné Bárdos Lajos Gyermekkar N. Békés Gyöngyi Ádám Jenő Gyermekkar Rajeczky Benjamin Vegyeskar Weiner Leánykar Főnix Kamarakórus Canticum Bonum Vegyeskar Szalay Katalin Fábián Attila Balassa Ildikó Prinyiné Győrfi Katalin Stimecz András

Arany Arany Arany Arany Ú J B U D A I P E D A G Ó G I A I I N T É Z E T Újbudai Gárdonyi Géza Általános Bethlen Gábor Általános. és Gimn. Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Domokos Pál Péter Általános Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kórusa Kicsinyek Kórusa Rajeczky Benjamin Gyermekkar Domokos Pál Péter Ált. Isk. Énekkara Bangó Viktória Stimecz Edina Fábián Attila Nikischer Zsuzsanna Arany Őrmezei Általános Őrmező Kórusa Szabó Katalin Arany Kelenvölgyi Általános Kelenvölgyi Kórus Kukovecz Gábor Arany Arany Arany Arany Ezüst Új Budai Alma Mater Általános Újbudai Petőfi Sándor Általános Újbudai Petőfi Sándor Általános Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Újbudai Petőfi Sándor Általános Calippo Gyerekkar Carbagna Kórus Egyesített Kórus Mózes Margit Bősze Sándorné Bősze Sándorné 5-6. osztály kórusa Stimecz András Alsó tagozatos kórus Rappainé Varga Annamária FIZIKA FIZIKA CSAPATVERSENY 2014. november 12. Helyszín: Bethlen Gábor Általános és Újreál Gimnázium Keveháza utcai telephely Helyezés Név Felkészítő tanár Kerezsi Zoltán, Puglits Bethlen Gábor Általános és I. János, Fövenyesi Vivien, Boka Hajnalka Gimnázium Csobánczi Máté II. 4. 5. 6. 7. Perlik Róbert, Haluska Benedek, Hegedűs Vince, Pap Krisztián Bodosi Csillag Virág, Goda Áron, Majtényi Bori, Majtényi Máté Arany Dániel, Bánki Anna, Radics Boglárka, Székely György Antal Dóra, Oravecz Zsófia, Pásztor Péter, Szacsky Mihály Horváth Barnabás, László Benedek, Péntek László, Vass Bertalan Mlynarik Júlia, Szabó Zsanett, Andó Fülöp, Róka Bálint, Zsigovics Benjámin Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Kelenvölgyi Általános Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Gárdonyi Géza Általános Gazdagrét - Törökugrató Általános Újbudai Ádám Jenő Általános Csizy Judit Deline Emese Pattantyús Ábrahám Sándorné Kis Ágnes Tolnainé Darányi Éva Varjú Péter 21

8. 9. 10. 11. Horváth Málna, Kapás Sába Olympia, Azari Ármin, Melega Marcell, Zwick Zsófia Ábrahám Viktória, Gaál Dorottya, Mokos Dóra, Somogyi Bernadett Bugár Eszter, Kántor Csenge, Tóth Orsolya, Sebő Áron Duday Luca, Jánosi Lilla, Tóth Lili, Zöld Klaudia Farkasréti Általános Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Újbudai Ádám Jenő Általános Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Hargita Ildikó Pattantyús Ábrahám Sándorné Varjú Péter Pattantyús Ábrahám Sándorné ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY 2014. február 11. Helyszín: Bocskai István Általános Helyezés Név Felkészítő tanár I. Tarpataki Nóra Virághalmy Balázsné II. Mályusz Attila Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes Molnár Cecília Virághalmy Balázsné 4. Tamás Mátyás Kristóf Újbudai Teleki Blanka Általános Dr. Marosiné Szabó Erika 5. Hartlein Károly Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 6. Rabovszky Amanda Újbudai Bocskai István Általános Merkel Krisztina 7. Kőnig Nóra Virághalmy Balázsné 8. Mezei János Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 8. Molnár Barnabás Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 10. Laczkó Gergely Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 11. Képes Dávid Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 11. Turán András Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szendrői Andrea 13. Gebes Jázmin Újbudai Bocskai István Általános Merkel Krisztina 14. Rabinowitz Benjamin Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szendrői Andrea 14. Tápay Bálint Újbudai Gárdonyi Géza Általános Kis Ágnes 16. Karakas Barnabás Újbudai Teleki Blanka Általános Dr. Marosiné Szabó Erika 16. BorsósKristóf Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szendrői Andrea 16. Hua Nam András Újbudai Bocskai István Általános Merkel Krisztina 19. Jovanovsky Alexandra Újbudai Petőfi Sándor Általános dr. Pereszlényiné Kocsis Éva 19. Zsigovics Benjámin Újbudai Ádám Jenő Általános Varju Péter 21. Andó Fülöp Ágost Újbudai Ádám Jenő Általános Varju Péter 22. Borovoj Alekszander Újbudai Ádám Jenő Általános Varju Péter 23. Szerdahelyi Zsanett Újbudai Petőfi Sándor Általános dr. Pereszlényiné Kocsis Éva 24. Geiszler Bence László Újbudai Petőfi Sándor Általános dr. Pereszlényiné Kocsis Éva 25. Sipos Dávid Újbudai Petőfi Sándor Általános dr. Pereszlényiné Kocsis Éva 26. Kiss Andrea Újbudai Petőfi Sándor Általános dr. Pereszlényiné Kocsis Éva 22

7. OSZTÁLYOS FIZIKAVERSENY 2014. április 30. Helyszín: Őrmezei Általános Helyezés Név Felkészítő tanár I. Náray Balázs Farkasréti Általános Hargita Ildikó II. Roskó Kristóf Farkasréti Általános Hargita Ildikó Cservák Zsolt Újbudai Teleki Blanka Általános Marosiné Szabó Erika Kovács Márton Újbudai Ádám Jenő Általános Varjú Péter 5. Németh Csaba Újbudai Teleki Blanka Általános Marosiné Szabó Erika 6. Somogyi Rebeka Virághalmy Balázsné 7. Gáspár Nikolett Domokos Pál Péter Általános Dombi Márta 8. Szűcs Máté Domokos Pál Péter Általános Dombi Márta 9. Sági Petra Domokos Pál Péter Általános Dombi Márta 10. Sipos Benedek Gárdonyi Géza Általános Kiss Ágnes 11. Kubovics Krisztina Gárdonyi Géza Általános Kiss Ágnes 12. Haid Anna Virághalmy Balázsné 13. Papp Ágoston Gárdonyi Géza Általános Kiss Ágnes 13. Borsi Flóra Őrmezei Általános Herczeg Barnabás 13. Plaszkony Balázs Újbudai Petőfi Sándor Általános Vereb Szabolcs 16. Dudás Tamás Újbudai Bocskai István Általános Merkelné Kompanik Krisztina 17. Bereznay Dániel Farkasréti Általános Hargita Ildikó 18. Rozman Nikolett Virághalmy Balázsné 18. Mózes Máté Újbudai Petőfi Sándor Általános Vereb Szabolcs 20. Rónaszegi Balázs Újbudai Bocskai István Általános Merkelné Kompanik Krisztina 21. Hanczik Henrik Újbudai Petőfi Sándor Általános Vereb Szabolcs 21. Dobai Péter Újbudai Teleki Blanka Általános Marosiné Szabó Erika 23. Nagy Zsófia Virághalmy Balázsné 24. Cserháti Ákos Gárdonyi Géza Általános Kiss Ágnes 24. Veres Kámen Újbudai Ádám Jenő Általános Varjú Péter 26. Nagy Levente Újbudai Bocskai István Általános Merkelné Kompanik Krisztina 27. Nagy Máté Virághalmy Balázsné 28. Taljebbini Amina Őrmezei Általános Herczeg Barnabás 29. Ondi Alexandra Klaudia Őrmezei Általános Herczeg Barnabás 23

FÖLDRAJZ TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ - FÖLDTANI VERSENY 2014. január 28. Helyszín: Újbudai Teleki Blanka Általános 7. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Blaskovics Ákos Gazdagrét-Törökugrató Általános Vidáné Rudda Ildikó II. Tóth Gergely Farkasréti Általános Kismarton Zsuzsanna Kálmán Imola Gazdagrét-Csikihegyek Általános Hegyi Judit 4. Ila Horváth Márta Gazdagrét-Csikihegyek Általános Hegyi Judit 5. Waller Ádám Farkasréti Általános Kismarton Zsuzsanna 5. Kubovics Krisztina Újbudai Gárdonyi Géza Általános Fehérvári László 5. Flick Viktória Újbudai Teleki Blanka Általános Juhász Erna 8. Somogyi Rebeka Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Isk. Farkas Dóra 8. Kántor Csenge Újbudai Ádám Jenő Általános Kas Péter 8. Molnár Dóra Újbudai Teleki Blanka Általános Juhász Erna 11. Nagy Máté Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Isk. és Farkas Dóra Napközi Otthonos Óvoda 11. Matuz Anna Újbudai Ádám Jenő Általános Kas Péter 11. Dudás Tamás Újbudai Bocskai István Általános Szabó Gábor 14. Szűcs Máté Domokos Pál Péter Általános Lakatos Gabriella 14. Meglécz Máté Gazdagrét-Törökugrató Általános Vidáné Rudda Ildikó 14. Zepkó Borbála Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya 14. Mórocz Boglárka Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Jakobszem Tamás 18. Majtényi Máté Kelenvölgyi Általános Szakács Orsolya 19. Mózes Máté Újbudai Petőfi Sándor Általános Fényes Enikő 20. Holler Ákos Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Jakobszem Tamás 21. Hanczik Henrik Újbudai Petőfi Sándor Általános Fényes Enikő 22. Róvaszegi Balázs Újbudai Bocskai István Általános Szabó Gábor 8. osztály Helyezés Név Felkészítő tanár I. Borsós Kristóf Gazdagrét-Csikihegyek Általános Hegyi Judit II. Varga Dávid Újbudai Bocskai István Általános Szabó Gábor Lángfy Zsuzsanna Domokos Pál Péter Általános Mudry Judit 4. Tarpataki Nóra Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Isk. és Napközi Otthonos Óvoda Farkas Dóra 5. Árvai Máté Gazdagrét-Törökugrató Általános Vidáné Rudda Ildikó 6. Mlynarik Júlia Újbudai Ádám Jenő Általános Bódi Zsuzsanna 7. Hajai Enikő Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Jakobszem Tamás 7. Gebes Yasmin Újbudai Bocskai István Általános Szabó Gábor 9. Wéber Aliz Újbudai Ádám Jenő Általános Bódi Zsuzsanna 10. Szebeni Donát Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Jakobszem Tamás 11. Varga Lilla Nyelvű Általános és Gimnázium 12. Paál Gábor Újbudai Teleki Blanka Általános 13. Kása Zita Nyelvű Általános és Gimnázium Nábrádi István Gidófalviné Balogh Gabriella Nábrádi István 14. Németh Marcell Újbudai Teleki Blanka Általános Páthné Szabó Ágnes 15. Szuper Zsófia Újbudai Petőfi Sándor Általános Rédeiné Kőhalmi Alice 15. Bodor Patrícia Gazdagrét-Törökugrató Általános Vidáné Rudda Ildikó 17. Kiss Andrea Újbudai Petőfi Sándor Általános Rédeiné Kőhalmi Alice 24

INFORMATIKA BEMUTATÓ ÉS KISELŐADÁS VERSENY SZABADIDŐ ÚJBUDÁN 2012. november 7. Helyszín: Újbuda Önkormányzat Képviselő-testületi ülésterem Helyezés Név Felkészítő tanár I. Azari Ármin, Diósi Krisztián Farkasréti Általános Gyarmati Károly Al Hajjar Layth Viktor, Bak Lukács II. Péter, Szerdahelyi Újbudai Petőfi Sándor Általános, Zsanett, Verli Alexa, Szakközépiskola Madarász Ákos Villányi Márta Jovanovski Alexandra, 4. 5. Sulyok Viktória, Szanati Tamás, Szolláth Nóra Bolehovszky Richárd Péter, Gáti Áron Tell Márk, Fábián Gergely Blaskovics Ákos, Csizmadia Dávid Őrmezei Általános Újbudai Bocskai István Általános Kelenvölgyi Általános Gazdagrét-Törökugrató Általános Némethy Beáta, Oszlányi Mária Harangozó Krisztina, Gubiczáné Gombár Csilla Benéné Szatmáry Edit Fretyánné Kozma Éva 6. Czibula Cintia Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Váczi Éva 7. Kovács Petra, Szabó Adél, Székely Flóra Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Váczi Éva 8. Török Petra, Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Katus Luca, Keveháza utcai telephely Takács Levente Laskói-Rácz Anita Szilágyi Lili, 9. Garay Emma, Kelenvölgyi Általános Benéné Szatmáry Edit Lugosi Regina 9. Horváth Dóra, Holló Zsombor Farkasréti Általános Gyarmati Károly ALKALMAZÓI VERSENY 2014. március 18-19-20. Helyszín: Teleki Blanka Általános Teleki-Blanka-Grundschule Grafika I. Helyezés Név Felkészítő tanár I. Jármai Eszter Őrmezei Általános Némethy Beáta I. Jármai Eliza Gréta Őrmezei Általános Némethy Beáta Kovács Marcell Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 4. Bunghardt Máté Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Kertészné Maticsák Judit 5. Vass László Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Kertészné Maticsák Judit 6. Vida Fanni Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szegedi Zsuzsa 7. Gazdag László Albertfalvi Don Bosco Katolikus Ált. Kertészné Maticsák Judit 25

7. Pócsi Brúnó Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 9. SzávaZoltán Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 10. Nagy Levente Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 11. Farkas Zsigmond Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 12. Koch Gábor Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Általános és Gimn. Jári Mariann 13. Portik- Lukács Rajmund 14. Varsányi Viktor 15. Buzási Gergő Bethlen Gábor Általános és Gimnázium Keveháza utcai telephely Nyelvű Általános és Gimnázium Lágymányosi Bárdos Lajos Kéttannyelvű Ált. Isk. és Gimn. Komplex I. 26 Laskói-Rácz Anita Jári Mariann Jári Mariann Helyezés Név Felkészítő tanár I. Szolláth Kata Őrmezei Általános Némethy Beáta II. Szabó Benedek Újbudai Teleki Blanka Általános Hauth Antal Rettich Kitti Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Sinkó Sándor 4. Mosoni Péter Nyelvű Általános és Gimnázium Jári Marianna 5. Major Botond Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 6. Hepp László Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 7. Somogyi Klára Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 8. Pávási Nikolett Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 8. Nagy Ádám Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 10. Kiss Ábel Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 11. Orosz Zoé Virág Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 12. Szalai Anna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 12. Bencs Máté Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 12. Oláh Imre Gábor Nyelvű Általános és Gimnázium Jári Mariann 15. Szebeni Domonkos Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 16. Tóth Ákos Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 17. Balkó Eszter Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 18. Papp Máté Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 19. Patai Máté Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor Komplex II. Helyezés Név Felkészítő tanár I. Németh Csaba Tibor Újbudai Teleki Blanka Általános Hauth Antal II. Szolláth Nóra Őrmezei Általános Némethy Beáta Füzesi Daniella Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Sinkó Sándor 4. Szebeni Donát Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 5. Olasz Zsófia Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 6. Abonyi Levente Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor Táblázatkezelés Helyezés Név Felkészítő tanár I. Samu Zsófia Őrmezei Általános Némethy Beáta II. Rabovszky Amanda Újbudai Bocskai István Általános Harangozó Krisztina Puglits János Bethlen Gábor Általános és Gimn. Váczi Éva

4. Szebeni Donát Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 4. Ruzsinszki Dávid Újbudai Teleki Blanka Általános Hauth Antal 6. Köllner Dóra Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szegedi Zsuzsa Szövegszerkesztés II. Helyezés Név Felkészítő tanár I. Majzik Bálint Újbudai Teleki Blanka Általános Hauth Antal II. Borsi Flóra Őrmezei Általános Némethy Beáta Tóth Csaba Őrmezei Általános Némethy Beáta 4. László Noémi Újbudai Bocskai István Általános Tóth Zoltán 5. Csikós Liliána Újbudai Bocskai István Általános Tóth Zoltán 6. Hegyeshalmi Barnabás Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 7. Bognár Balázs Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 8. Némethy Panna Újbudai Teleki Blanka Általános Hauth Antal Bemutató Helyezés Név Felkészítő tanár I. Gebes Jázmin Újbudai Bocskai István Általános Harangozó Krisztina II. Ábrahám Viktória Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Isk. Sinkó Sándor Ondi Alexandra Őrmezei Általános Némethy Beáta 4. Sági Petra Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 5. Móger Csaba Őrmezei Általános Némethy Beáta 6. Hajdú Lili Újbudai Grosiccs Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 7. Laczkó Gergely Gárdonyi Géza Általános Csik András 8. Szabados Evelin Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szegedi Zsuzsa 14. Meglécz Máté Gazdagrét-Törökugrató Általános Herczeg Barnabás 9. Szűcs Péter Újbudai Ádám Jenő Általános Ailerné Kapolyi Éva 10. Gáspár Nikolett Domokos Pál Péter Általános Hajdúné Fetzer Ágnes 11. Vízkeleti Bálint Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor 12. Nagy Arthúr Gazdagrét-Csikihegyek Általános Szegedi Zsuzsa BEMUTATÓ ÉS KISELŐADÁS 120 éve született Péchy Blanka színész, író előadóművész, nyelvművelő és A magyar nyelvművelés apostolai emlékére 2014. május 6. Helyszín: Újbudai Pedagógiai Intézet 5. osztály Helyezés Tanuló neve neve Felkészítő tanár I. Kocsis Lili, Nagy Péter Kelenvölgyi Általános Benéné Szatmáry Edit 6. osztály Helyezés Tanuló neve neve Felkészítő tanár I. Molnár Dóra Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hudák Anita II. Pávási Nikolett, Szalai Anna Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor Gábor Márton Újbudai Gárdonyi Géza Általános Hudák Anita Balatonyi Kitti Anna, Rettich Katalin Kitti Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Sinkó Sándor Kustra Renáta 27