Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!

Hasonló dokumentumok
2007-ben elért csúcseredmények:

2008-ban elért csúcseredmények:

SZENIOR HÍRMONDÓ. II. évfolyam 8-9. szám aug.-szept. 1. A magyar csapat egy része Stockholmban INGYENES. Támogatja:

A magyar szenior úszás örökös bajnokai

2012-ben elért csúcseredmények:

Magyar Szenior Úszó Szövetség elnöksége által alapított két díj ismertetése

Magyar Szenior Úszó Szövetség elnöksége által alapított két díj ismertetése

JEGYZŐKÖNYV. 1 Dátum:

1947 Budapesti Senior Békéscsabai Senior

Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve

EREDMÉNYLISTA. Hajdúszoboszló. I. Jeney Tibor emlékverseny

II. Kecskeméti Úszónap Szenior korosztály úszóversenye

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

Munkalap1. 50m. férfi gyorsúszás Helyezés Versenyző Szül.év Ország/Klub Idő

II. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY, KOŠICE OKTÓBER SAMUELIS FERENC EMLÉKVERSENY EREDMÉNYEI. 1. Kovács György 15 Tási 2:54:87 29

2011-ben elért rövidpályás csúcseredmények:

HAJDÚSZOBOSZLÓ május

Munkalap1. Makó

Lengyel Stella ben foglalta össze eredményeiket, amelyekhez gratulálunk:

XXII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 29. szombat 10 óra 30 perc

XVIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 27., szombat 10 óra

EGYSZERES KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE 2007.év ezer Ft-ban

XXIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 28. Szombat 10 óra 30 perc

TIME DATE NAME CLUB WHERE AGE GROUP TIME DATE NAME CLUB WHERE MEN (1) WOMEN 24,46

XXIV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus óra 30 perc.

Eger, korcsoport 1 Kovács Lukácsné 1935 Debreceni Senior Ú.K 04:35, korcsoport 1 Hős Irén 1941 Jug/Spartak Szabadka 03:49,39

J E G Y Z İ K Ö N Y V

XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

Egyéni versenyszámok a megrendezés sorrendjében

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

Rövidpályás országos szenior korosztályos csúcsok Budaörsön

II. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZARVAS október

2003. ÉVI RANGLISTA (TOP 10)

VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY

IX. CSONGRÁDI ORSZÁGOS SENIOR ÚSZÓVERSENY és ÉLETMÓDVÁLTÓ CSALÁDI NAP

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra

50 m. gyorsúszás. 1. korcsoport évesek ( ) 1. Csobánki Zsuzsa 1983 Újbuda Senior Perth 00:27,53

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

33 1/3 méter női pillangóúszás eredménylista

TIME DATE NAME CLUB WHERE AGE GROUP TIME DATE NAME CLUB WHERE MEN (1) WOMEN 24,46

Termál kupa, Tiszakécske

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december

25 női pillangó 1. futam idő helyezés 1. Molnár Jolán 2 Bp. Delfinek 0:19 15, Csiszár Anikó 3 Kaposvár 0:27 29, Gergelyfy Marietta 3

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda 6640 Csongrád, Dob u Nyitott, 7 pályás medence, kézi időmérés

IV. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Békéscsaba_2001_03_10_11

VII. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 11.

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

XXX. Országos Szenior Úszóbajnokság eredményei, Gyula, augusztus

VI. korcsoport 1. Gyepesi István :14,71 Újpesti Delfinek SE 2. Kabay Tibor :31,14 Tempo Tours, H.-szob.

Gyula Városi Tanács Gyulai Vízmű Vállalat Gyulai Sportegyesület

2. futam Répási Enikő 9 Újbuda 02:06, Répási Ildikó 9 Újbuda 02:11, Lukátsi Katalin 10 Szentes 02:48,

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XIV. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 8.

XI. Ketskés K. Endre nemzetközi úszóverseny. 100ffivegyes

I. kcs 1. Fodor György Debrecen 27,47 2. Rasadean Marcel Temesvár 28,46 3. Paládi Gyula Nyíregyháza 29,04 4. Mucsics F. László Gyöngyös 30,72

Jegyzőkönyv július 23. vasárnap. Csongrád, Serház- Zugi Holt-Tisza

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

11. korcsoport: év 1. Zsótér András 1930 Tempero 5/6 04:25, % 39 39

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

JEGYZŐKÖNYV. 1 Helyszín: Hódmezővásárhely Dátum:

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június Hódmezővásárhely

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

XI. Bitskey Aladár emlékverseny Eger,

XV. Országos Pedagógus Úszóverseny március 08. XV. ORSZÁGOS PEDAGÓGUS ÚSZÓVERSEN SZENTES, MÁRCIUS 8.

ELŐZETES RAJTLISTA. III. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda június

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

A verseny helye: Szentes, Üdülőközpont 25 méteres 4 pályás medencéje Vízhőfok: 27,0 C 0 Időmérés: kézi

össz Bagi Csilla (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17, gyors

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Szentes Kecskemét 0:38,69 2. Tóth Attila 1966 Budapest 0:38,92 3. Tekulics György

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

VERSENY JEGYZİKÖNYV. Úszóverseny. Hódmezıvásárhely, november 7. Hódmezıvásárhely, Gyarmati Dezsı Sportuszoda. ideje: november 7..

XXIV. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

IX. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 08.

50 m férfi gyorsúszás

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Nyíregyháza, február

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

Munkalap1 VIII. Országos Szenior Úszóbajnokság Gyula, szeptember 3. vasárnap de. 10 óra

Békéscsaba_ Szabadka 00:52,09. VIII. korcsoport (60-64 év) 1. Varga Attila 1938 Szabadka 00:38, Szabadka 00:51,57

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, november 28.

Jegyzőkönyv. Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda február 7.

1 MELKUHN DEZSŐ Szentesi Delfin F :40 1:47,24. 1 ESZENYI LÁSZLÓ Csongrádi Senior F :55 1:57,89

VIII. Várfürdő Masters Gyula 2015 január Január Jegyzőkönyve 1/23

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VI. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

33 1/3m. férfi pillangóúszás

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

VII. V Á R F Ü R D Ő M A S T E R S J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Átírás:

1 SZENIOR HÍRMONDÓ INGYENES I. évfolyam 12. szám SPORTSZERÛEN ÚSSZ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! 2004. december TARTALOM 2-5. oldal Alapcsúcs lista 6.oldal Nemzetközi események 7. oldal Kezdõdik az év!!! Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! 8. oldal 2005-ös versenynaptár A kiadásért felelõs: DOMOKOS ISTVÁN E-mail: dompress@freemail.hu Kiadó: SONO-PRESS BT. 5700 Gyula, Vásárhelyi Pál u. 4. Fax: 06-66-468-098 E-mail: sonopress@vianovo.hu Támogatja: Szerkesztõ: DR. TÖRÖK ENIKÕ h fényszedés, Gyula Nyomdai munkálatok: ROTAPRESS BT.

SZENIOR HÍRMONDÓ 2 Kedves Szenior barátaim! A 2004. augusztus 27-i elnökségi ülésen felvetõdött a Magyar Szenior Csúcslista elkészítésének gondolata. Ezen ülésen illetve a Szenior Hírmondó lapjain keresztül felhívást intéztünk irányotokba, mely szerint várunk minden, a magyar szenioroknál fellelhetõ korábbi versenyjegyzõkönyvet. Ezek beküldési határideje 2005. január 15-én lejár. Az eddig beérkezett jegyzõkönyveket, illetve a www. magyar.sport.hu/uszas oldalon található adatokat feldolgoztam. Ezen eredmények 50 méteres medencében elért eredmények. Igyekeztem, nagyon pontos lenni, az eddig hozzám beérkezett hibát javítottam, pontosítottam. A jövõt illetõen a következõk az elképzelések: a 2005-ben elért csúcsok nyilvántartásához az elért idõ mellé már a verseny helyét is jelöljük, a 2005-ös év zárásakor az összes abban az évben elért csúcs egy külön nyilvántartásba is bekerül, jó lenne, ha versenyek szervezõi, figyelnék az éppen aktuális csúcs nyilvántartást és a verseny jegyzõkönyvében az ott elért csúcsot is megjelöljék, majd ezt a csúcsot a szövetség HITELESÍTENÉ!, fel kellene hívni a versenyek szervezõinek a figyelmét, hogy a versenyrõl készült jegyzõkönyveket kiemelten, nagyobb odafigyeléssel kezeljék, (gondolok itt arra, hogy a születési évek és az eredmények pontosak legyenek), amennyiben lehetséges a pontos csúcslista vezetése érdekében jobb lenne ha a verseny szervezõi a nyilvántartás vezetõnek külön küldenének egy példányt a jegyzõkönyvbõl. A megadott határidõig várjuk a régi jegyzõkönyvek, azt követõen csak a jövõbeni versenyek eredményeit vesszük figyelembe! Cím: Magyar Szenior Úszó Szövetség, 5700 Gyula, Vásárhelyi Pál u. 4. Csúcslisták 50 m gyors 100 m gyors 200 m gyors 400 m gyors 800 m gyors F É R F I A K Kádár Lajos (1976) Szabados Béla (1974) Balla Zoltán (1968) Katona Zsolt (1973) 25,33 55,89 2:10,62 5:00,12 Horváth Zoltán (1971) Nemes Zoltán (1967) Zombori József (1964) Hajdú László (1961) 25,28 59,07 2:03,70 4:39,50 Lévay Zoltán (1963) Lévay Zoltán (1963) Rékasi Sándor (1965) Kiss Kálmán (1967) 25,32 56,08 2:13,60 4:51,80 Lévay Zoltán (1963) Lévay Zoltán (1963) Hajdú László (1961) Hajdú László (1961) 25,35 56,91 2:20,66 4:48,73 Kormos István (1958) Beák Attila (1958) Hegedûs Lajos (1957) Hegedûs Lajos (1957) 26,48 1:00,51 2:22,30 5:01,60 Erdélyi Ferenc (1952) Erdélyi Ferenc (1952) Csaba Gábor (1947) Heverdle István (1952) 27,16 1:01,98 2:26,18 5:27,78 Csaba László (1948) Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) 28,12 1:02,81 2:20,80 5:17,42 Bánhidy Attila (1942) Csikány József (1943) Csikány József (1943) Csikány József (1943) 28,58 1:11,27 2:31,91 5:30,56 Vágújhelyi Lajos (1939) Vágújhelyi Lajos (1939) Gera Sándor (1938) Gera Sándor (1938) 30,20 1:11,98 2:52,07 6:08,16 Latin Ferenc (1928) Latin Ferenc (1928) Kettesy Gusztáv (1929) Kettesy Gusztáv (1929) Kettesy Gusztáv (1929) 33,32 1:16,50 2:55,71 6:11,22 13:17,78

3 SZENIOR HÍRMONDÓ 50 m gyors 100 m gyors 200 m gyors 400 m gyors 800 m gyors Latin Ferenc (1928) Latin Ferenc (1928) Latin Ferenc (1928) Latin Ferenc (1928) 34,7 1:20,30 3:10,31 6:47,95 Puskás Pál (1920) Puskás Pál (1921) Puskás Pál (1921) Puskás Pál (1921) 40,58 1:40,05 3:56,63 8:36,77 85-89 Kovács György (1915) Kovács György (1915) Kovács György (1915) Kovács György (1915) 54,64 2:25,06 5:49,38 11:10,48 N Õ K Lakos Gyöngyvér (1977) Marosi Melinda (1970) Asztalos Fanni (1977) Szokol Diana (1971) Szokol Diana (1971) 27,78 1:02,61 2:22,20 5:08,68 10:40,07 Marosi Melinda (1970) Marosi Melinda (1970) Szokol Diana (1971) Szokol Diana (1971) Török Enikõ (1971) 27,55 59,94 2:17,36 4:48,76 11:06,37 Czifrik Hajnalka (1966) Csikány Csilla (1968) Csikány Csilla (1968) Csikány Csilla (1968) Palmafy Marianna (1964) 28,65 1:02,23 2:18,91 5:12,10 11:51,39 Bagi Csilla (1964) dr. Mechler A. (1962) dr. Mechler A. (1962) Lázár Rita (1962) 32,50 1:13,76 2:46,70 5:19,00 Patoh Magdolna (1948) Juhászné Tóth M. (1953) Juhászné T. M. (1953) Juhászné T. M. (1953) Juhászné T. M. (1953) 32,26 1:12,16 2:40,94 5:42,23 12:01,06 Baranyi Judit (1954) Juhászné T. M. (1953) Juhászné T. M. (1953) Juhászné Tóth M. (1953) 32,83 1:19,74 2:46,47 5:52,40 Patoh Magdolna (1948) Kocsor Ferencné (1946) Baranyi Valéria (1947) Baranyi Valéria (1947) 32,32 1:25,91 3:33,30 7:31,06 Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Graffjódy Eszter (1940) Graffjódy Eszter (1940) Graffjódy Eszter (1940) 33,75 1:15,45 3:18,09 6:59,94 14:31,39 Kászonyi Ilona (1937) Molnárfy Maya (1938) Molnárfy Maya (1938) Molnárfy Maya (1938) 43,80 1:46,70 4:14,42 8:47,05 Madaras Sándorné (1931) Madaras Sándorné (1931) Madaras Sándorné (1931) Madaras Sándorné (1931) 44,80 1:44,40 3:48,60 7:45,20 Kiss Ágnes (1927) Kiss Ágnes (1927) Kiss Ágnes (1927) 51,55 1:58,38 4:20,76 Kovács Imréné (1921) Kovács Imréné (1921) 1:03,30 4:20,06 50 m hát 100 m hát 200 m hát 50 m mell 100 m mell 200 m mell F É R F I A K Purcsi György (1977) Bitskey István (1974) Boros Gábor (1978) Boros Gábor (1978) Boros Gábor (1978) 30,01 1:07,23 30,51 1:07,35 2:33,74 Horváth Zoltán (1971) Bitskey István (1974) Hajdú László (1961) Horváth Zoltán (1971) Kripkó Zoltán (1965) Szilvási Péter (1965) 30,65 1:08,19 2:23,24 31,17 1:14,07 2:44,19 Rajmüller László (1967) Hajdú László (1961) Kiss Kálmán (1967) Kripkó Zoltán (1965) Kiss Kálmán (1967) Kiss Kálmán (1967) 31,64 1:08,68 2:43,85 33,20 1:16,25 2:46,20

SZENIOR HÍRMONDÓ 4 50 m hát 100 m hát 200 m hát 50 m mell 100 m mell 200 m mell Kiss István (1958) Hajdú László (1961) Hajdú László (1961) Vermes Albán (1957) Vermes Albán (1957) Jurák Árpád (1961) 30,37 1:07,12 2:24,14 33,30 1:16,16 3:10,70 Márton István (1958) Márton István (1958) Márton István (1958) Vermes Albán (1957) Vermes Albán (1957) Vermes Albán (1957) 30,70 1:07,09 2:30,70 34,02 1:15,38 2:55,34 Csikány József (1943) Csikány József (1943) Csikány József (1943) Balásy Péter (1947) Bólyai István (1947) Abosi János (1950) 31,79 1:10,77 2:39,27 35,09 1:25,17 3:08,63 Csikány József (1943) Csikány József (1943) Csikány József (1943) Balásy Péter (1947) Balásy Péter (1947) Balásy Péter (1947) 32,58 1:12,27 2:39,90 35,22 1:20,48 3:00,67 Csikány József (1943) Csikány József (1943) Csikány József (1943) Fábián Béla (1937) Fábián Béla (1937) Fábián Béla (1937) 33,08 1:14,39 2:43,15 37,31 1:22,37 3:08,33 dr. Bánki H. Béla (1920) Kováts Miklós (1940) Vágújhelyi Lajos (1939)Fábián Béla (1937) Fábián Béla (1937) Fábián Béla (1937) 37,21 1:17,97 3:02,28 37,51 1:24,08 3:12,63 dr. Bánki H. Béla (1920)Germán András (1931) Kettesy Gusztáv (1929) Selmeczi János (1931) Selmeczi János (1931) Selmeczi János (1931) 39,94 1:34,34 3:24,08 43,46 1:41,70 3:45,10 dr. Bánki H. Béla (1920) Latin Ferenc (1928) Dr. Latin Ferenc (1928) Mihály István (1929) Mihály István (1929) dr. Bakacsi Gyula (1927) 40,85 1:39,99 3:46,40 51,77 2:01,00 5:56,40 dr. Bánki H.Béla(1920) dr. Bánki H.Béla(1920) dr. Bánki H.Béla(1920) Bökönyi György(1909) dr.bánki H.Béla(1920) dr.bánki H.Béla (1920) 46,50 1:49,52 4:04,37 50,96 2:11,70 5:01,80 85-89 Kovács György (1915) Kovács György (1915) Kovács György (1915) Kovács György (1915) Kovács György (1915) 55:35 2:14,81 5:14,54 1:15,38 3:19,43 N Õ K Sütõ Stella (1977) Szörcsei Dóra (1975) Asztalos Fanni (1977) Asztalos Fanni (1977) Asztalos Fanni (1977) Jaczkó Márta (1977) 32,19 1:13,03 2:45,26 39,45 1:25,75 3:21,80 Lázár Rita (1962) Czifrik Hajnalka (1966) Kádár Krisztina (1972) Pohl Anett (1970) Pohl Anett (1970) Pohl Anett (1970) 32,11 1:16,69 2:44,70 34,71 1:24,74 3:09,68 Csikány Csilla (1968) Sass Katalin Lázár Rita (1962) Almássiné N. A. (1967) Almássiné N.A. (1967) Almássiné A. (1967) 33,08 1:15,70 2:48,88 39,90 1:29,79 3:18,80 Patóh Magda (1948) Lázár Rita (1962) Lázár Rita (1962) Gombkötõné T. I. (1950) dr. Mechler A. (1962) Gevay Julianna (1964) 39,59 1:24,03 2:57,65 39,55 1:30,89 3:16,61 Madarász Csilla (1943) Baranyi Judit (1954) Baranyi Judit (1954) Madarász Csilla (1943) Király Johannna (1956) Csapó Katalin (1952) 38,96 1:25,52 3:04,42 41,76 1:34,41 3:26,12 Patoh Magdolna (1948) Juhászné T. M. (1953) Baranyi Judit (1954) Csapó Katalin (1952) Csapó Katalin (1952) Csapó Katalin (1952) 40,56 1:26,39 3:09,54 43,49 1:36,02 3:26,38 Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Hantó Ferencné (1944) Hantó Ferencné (1944) Répási Enikõ (1946) 37,30 1:24,00 3:05,10 44,64 1:44,13 3:55,22 Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Balla Mária (1944) Hantó Ferencné (1944) Hantó Ferencné (1944) 37,06 1:23,71 3:03,55 46,41 1:47,90 3:56,35 Madaras S.-né (1931) Madaras S.-né (1931) Kovács L.-né (1935) Uzdi Réka (1939) Uzdi Réka (1939) Kászonyi Ilona (1937) 49,01 1:51,24 4:45,10 51,48 1:56,73 4:08,11 Madaras S.-né (1931) Madaras S.-né (1931) Madaras S.-né (1931) Schuster Gy.-né (1933) Schuster Gy.-né (1933) Becsák Jánosné (1934) 52,28 1:57,36 4:11,70 57,66 2:09,94 4:50,77 Kiss Ágnes (1927) Kiss Ágnes (1927) Kiss Ágnes (1927) 1:00,50 59,44 2:10,65 Kiss Ágnes (1927) Kovács Imréné (1921) Kovács Imréné (1921) Kovács Imréné (1921) 59,40 4:07,32 1:33,74 3:24,80

5 SZENIOR HÍRMONDÓ 50 m pillangó 100 m pillangó 200 m pillangó 200 m vegyes 400 m vegyes F É R F I A K Boros Gábor (1978) Boros Gábor (1978) Kádár Róbert (1978) Sprok Tibor (1966) 26,72 59,23 2:42,71 2:29,00 Zombori József (1964) Zombori József (1964) Zombori József (1964) Zombori József (1964) 27,19 1:00,20 2:13,49 2:18,71 Lévay Zoltán (1963) Rékási Sándor (1965) Dr. Kerekes S. (1967) Hajdú László (1961) 27,37 1:04,21 3:20,74 2:33,60 Lévay Zoltán (1963) Hegedûs Lajos (1957) Hegedûs Lajos (1957) Hegedûs Lajos (1957) 27,18 1:03,24 2:27,95 2:27,91 Zsembery Barnabás (1958) Beák Attila (1958) Hegedûs Lajos (1957) Hegedûs Lajos (1957) Hegedûs Lajos (1957) 29,17 1:07,93 2:27,77 2:32,68 5:16,63 Erdélyi Ferenc (1952) Erdélyi Ferenc (1952) Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) 30,13 1:09,28 2:44,79 2:42,95 Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) Csaba Gábor (1947) 30,10 1:08,60 2:40,40 2:39,29 Csikány József (1943) Piskóty Péter (1940) dr. Bitskey István (1941) Csikány József (1943) 32,72 1:36,90 4:00,00 2:52,90 Nagy Béla (1933) Melkhun Dezsõ (1938) Melkhun Dezsõ (1938) Vágújhelyi Lajos (1939) Vágújhelyi Lajos (1939) 34,34 1:38,70 3:46,45 2:55,24 6:27,64 Selmeczi János (1931) Zsótér András (1930) Germán András (1931) 43,38 2:20,99 3:22,19 Szkladányi József (1925) dr. Bánki H. Béla (1920) 57,96 4:16,86 N Õ K Csikány Csilla (1968) Asztalos Fanni (1977) Török Enikõ (1971) dr. Dunay István (1920) 6:54,48 Asztalos Fanni (1977) Török Enikõ (1971) 30,6 1:09,97 2:44,38 2:42,39 05:57,85 Kádár Krisztina (1972) Kádár Krisztina (1972) Török Enikõ (1971) Szokol Diana (1971) Török Enikõ (1971) 32,10 1:14,70 2:49,66 2:39,64 06:15,17 Csikány Csilla (1968) Csikány Csilla (1968) Nagy Emese (1969) Csikány Csilla (1968) 31,25 1:12,19 3:26,91 2:42,00 Szlavitsek Gizella (1957) Szlavitsek Gizella (1957) Szlavitsek Gizella (1957) 32,62 1:17,55 2:53,83 Juhászné Tóth M. (1953) Juhászné Tóth M. (1953) Juhászné Tóth M. (1953) Lázár Eszter (1959) 37,54 1:25,07 3:20,30 3:11,41 Baranyi Judit (1954) Juhászné Tóth M. (1953) Juhászné Tóth M. (1953) Juhászné Tóth M. (1953) 37,98 1:29,16 3:23,86 3:06,73 Weidinger Júlia (1947) Répási Ildikó (1944) Répási Ildikó (1944) Grósz Lászlóné (1949) 46,81 2:01,96 4:21,75 3:40,80 Balla Mária (1944) Angyalföldi Éva (1944) Répási Ildikó (1944) Hantó Ferencné (1944) 40,66 1:58,13 4:38, 56 3:48,40 Uzdi Réka (1939) Uzdi Réka (1939) Madaras Sándorné (1931) 54,42 2:10,46 4:00,04 Kiss Ágnes (1927) Madaras Sándorné (1931) 57,19 4:10,57 Kiss Ágnes (1927) Kiss Ágnes (1927) 57,87 4:41,80

SZENIOR HÍRMONDÓ 6 NEMZETKÖZI ESEMÉNYEK COMITATO PROVINCIALE DI BRESCIA A.S. Master A.I.C.S Brescia 2005. január 15. LI. NEMZETKÖZI MESTER TALÁLKOZÓ Berlin, Németország Információ: per@zwiesigk.de IX. Citta di Desenzano A.I.C.S. Kupa 2005. január 21-23. NYILT SPANYOL TÉLI BAJNOKSÁG Madrid, Spanyolország Információ: rfen@rfen.es Nemzetközi Szenior Találkozó Desenzano Del Garda, Olaszország 2005. január 22-23. További információ a www.magyar.sport.hu/uszas oldalunkon! 2005. január 29. NEMZETKÖZI SZUPER MESTER BAJNOKSÁG Espoo, Finnország Információ: johanna.kara@uimaliitto.fi!! EMLÉKEZTETÕ! A Nemzeti Civil Alapprogram regionális és országos tanácsai folyamatosan jelentetik meg pályázataikat. Kövessétek az eseményeket a www.nca.hu oldalon keresztül! (a szerk.)

A hagyományos korcsoportokba tartozó 25 éves és idõsebb szeniorúszókon kívül az utánpótlás nevelés jegyében a versenyen 0. korcsoportú (20-24 éves) szeniorúszók is indulhatnak mind az egyéni, mind a váltó számokban! A fiatalabbak versenyen kívül indulhatnak (eredményükrõl emléklapot kapnak). Versenyünk újabb szakmai érv a debreceni 50 méteres fedett sportuszoda megvalósítása mellett! A verseny helye: Debrecen, Jerikó u. 17-19. sz., Újkerti Nevelési-Oktatási Központ 25 méteres, 4 pályás tanuszodája. Vízmélység 110 cm (óvatos rajtot kérünk!), a vízhõfok 28 C-ról várhatóan 26 C-ig hûl a verseny végéig. A verseny kezdete: 2005. január 15., szombat 14.00 óra (melegítés 13.00 órától) a verseny vége: 2005. január 16., vasárnap 1.00 óra. A verseny idõbeosztása: Szombaton 12.00 órától nevezés a helyszínen (a telefonos vagy levélbeli elõnevezést megköszönjük!) 13.00 órától melegítés 14.00 órától 50 m gyorsúszás Dézsi István emlékszám 15 perc szünet, közben az 50 méteres gyorsúszás eredményhirdetése 200 m pillangóúszás 200 m hátúszás 200 m mellúszás 200 m gyorsúszás 200 m vegyesúszás Elõször a férfiak, majd a nõk úsznak. A különbözõ korcsoportú versenyzõk egy futamban úszhatnak, de idõeredményük alapján külön értékeljük õket. A versenyszámok közben csúsztatott eredményhirdetés. 17.00 órától 2x50 m családi váltóúszás 3x50 m családi váltóúszás 4x50 m családi váltóúszás 5x50 m családi váltóúszás (legalább két generáció) 17.20 perctõl 4x25 m férfi gyorsúszó váltó 4x25 m nõi gyorsúszó váltó 4x25 m mix vegyesúszó váltó Eredményhirdetés 18.00 órától 48x25 m-es váltóúszás Ajánlott csapatlétszám 6-10 fõ. Minden váltótag többször is sorra kerül ugyanabban a sorrendben. Ez a váltó kivételesen nagy sorozatterhelést jelent! Férfiak és nõk egy csapatban indulhatnak. 7 SZENIOR HÍRMONDÓ VI. IDÉNYNYITÓ SZENIOR ÚSZÓVERSENY DEBRECENBEN 2005. január 15-16. RENDEZÕ A DEBRECENI SZENIOR ÚSZÓ KLUB Váltani vízbõl és rajtkõrõl is lehet. Az elõbb váltást a következõ váltásnál 2 mp-es váltás késleltetéssel büntetjük. Eredményhirdetés 19.00 órától 4 órás vagy 6 órás váltóúszás Dézsi István emlékszám Közös kezdés után különbözõ hosszúságú versenyszakaszokat lehet teljesíteni, a csapatnak valamennyi szakaszon lehet eredménye. (Mivel pályánként két csapat úszik egymás mellett, csak az elsõ nyolc jelentkezõ csapatot tudjuk fogadni, ezért elõzetes telefonos nevezést kérünk! Ajánlott csapatlétszám 4 8 fõ, váltás 1200 méterenként. Az 1200 méteres távval Hajós Alfréd 1896-os olimpiai gyõzelmeire emlékezünk 1993 óta tartó versenysorozatunkkal. Minden úszó többször is sorra kerülhet, a sorrend tetszõleges. A hosszak számolását, a részidõk írását a csapattagokra bízzuk, stoppert hozzatok! Tollat, jegyzõkönyv lapokat adunk! Rivális csapathoz ellenõrzõ versenybíró küldhetõ! Bízunk a csapatok sportszerûségében!) Eredményhirdetés Korcsoportok: az 50 méteres és a 200 méteres egyéni távokon a hazai és nemzetközi elõírások szerint, ezenkívül a 0. korcsoportot is meghirdetjük! A fiatalabbak, elsõsorban a szenior versenyzõk családtagjai versenyen kívül indulhatnak. Váltókban: a 4x25 méteres váltóban, a 48x25 méteres váltóban az átlagéletkor alapján, a 4 és 6 órás váltóúszásban a súlyozott átlagéletkor alapján (határok: 25, 30, 40, 50, 60 év). Családi (legalább két generációs) váltóban korcsoport nélkül. Díjazás: az egyéni versenyszámok elsõ három helyezettje éremdíjazásban részesül a versenyen kívül indulók és a váltók oklevelet kapnak. Nevezési díj: egyéni számokban 400 Ft (60 év felett két egyéni versenyszámig díjtalan) A 48x25 m-es váltóúszásban 1200 Ft/ váltó a 4x25 méteres váltóúszásban 600 Ft/ váltó a 4 és 6 órás váltóúszásban 3000 Ft/ váltó a családi váltóban és a versenyen kívül indulóknak díjtalan. A verseny szüneteiben fûtött öltözõkben, saját hálózsákban lehet pihenni. A rendezvény vasárnap 1 óráig tart. Az éjszakai váltóúszás alatt meleg teát és vajas kenyeret adunk a résztvevõknek. 2005. január 16-án, vasárnap 9.00 12.00 óra között ugyanebben a medencében klubunk edzést tart, amelyre várjuk a frissen ébredõ versenyzõket! Debrecen, 2004. december 3. Dr. Rentka László (52) 403-164 és Scheirer Emese munkahelyi (52) 580-063, otthoni (52) 451-570 a verseny szervezõi Cím: 4028 Debrecen, Zoltai u. 11.

SZENIOR HÍRMONDÓ 8 2005. évi versenynaptár Dátum Verseny neve Helyszín Rendezõ Január 15. VII. Hajós Alfréd emlékverseny Debrecen Debreceni SZÚK Február 19-20. III. Országos Szenior Úszóverseny Nyíregyháza NyírSen 97 SE Március 12-13. VIII. Gáspár Ervin Emlékverseny Békéscsaba Békéscsabai SZÚK Április 9-10 VII. Ketskés K. Endre emlékverseny Kaposvár Kaposvári Aréna SZÚK Április 16-17. Nemzetközi Szenior Úszóverseny Kassa Kassai SC Május 8-9. VIII. Jenei Imre Emlékverseny Hajdúszoboszló Debreceni SZÚK Június 4-5. X. Országos Szenior Úszóverseny Szentes Szentesi Delfin SZÚK Június 25-26. Nemzetközi Szenior Úszóverseny Szabadka Spartak Sabadka Június 18-19. II. Országos Szenior Úszóverseny Százhalombatta Százhalombatta Július 22-28. Masters World Games Edmonton, Kanada Július 23. Szenior Úszóverseny Tótkomlós Tótkomlósi Rozmár Augusztus 20. Szt. István napi folyamúszás Szarvas Augusztus 16-21. X. Európa bajnokság Stockholm, Svédország Augusztus 26-28. XXXV. Országos Szenior Úszóbajnokság Gyula Regele SZÚK Szeptember 10-11. II. Országos Szenior Úszóverseny Csongrád Csongrádi SZÚK Szeptember 24-25. Bitskey Aladár Emlékverseny Eger Egri SZÚK Október 8. VII. Belvárosi Szenior Úszóverseny Békéscsaba Regele SZÚK Október 22-23. III. Országos Összetett Sprint Bajnokság Székesfehérvár SAS November 6-7. III. Országos Szenior Úszóverseny Hódmezõvásárhely HSUVC December 3-4. VII. Nyéki Imre Emlékverseny Budapest ÚjBuda Szenior SC FIGYELEM!!! A 2004. augusztus 27-i elnökségi ülés határozata alapján, a hazai versenyeken, a 70 éven felüli versenyzõk 2005. január 1. után 2 versenyszámban állhatnak ingyenesen rajthoz.