2005. ÉVI SZAKMAI ZÁRÓJELENTÉS AZ OTKA T 037847 SZÁMÚ, A 19. SZÁZADI MAGYAR IRODALOM- ÉS MŰVELŐDÉSSZEMLÉLET ELFELEDETT FORRÁSAI (DIGITÁLIS SZÖVEGGYŰJTEMÉNY) CÍMŰ KUTATÁSI PROGRAMJÁRÓL A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Klasszikus Magyar Irodalom Tanszéke a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárával együtt kezdte el 2002 folyamán fejleszteni A 19. századi magyar irodalom- és művelődésszemlélet adatbázisá -t. Az adatbázis-építők célkitűzései a következők voltak: 1) Az adatbázisba a 19. század irodalom- és művelődésszemléletének megismerésére alkalmas szövegeket kell egybegyűjteni. 2) Az adatbázisnak legalább háromféle funkciót kell ellátnia: első az irodalom- és művelődéstörténeti kutatás számára kiaknázatlan források bemutatása, második a világhálón e szövegek szélesebb kutatói kör rendelkezésére bocsátása és végül az egyetemi oktatásban való felhasználása. 3) Az adatbázis egyesítse a facsimile minőségű nyomtatott források filológiai igényeit egy relációs adatbázis keresési és kombinációs lehetőségeivel valamint a legfrissebb irodalom- és művelődéstörténeti iskolák kutatási szempontjaival. 4) A négyéves kutatási periódus végére 7000 nyomtatott oldalnyi, az alább felsorolt szempontok alapján feldolgozott szöveg hozzáférhetővé tétele. A kutatási program benyújtásakor vállalt célokat teljesítettük, az adatbázisban a zárójelentés benyújtásakor 7117 kép található. Az adatbázisba feltöltött cikkek összesített, évtizedenkénti és befoglalói egységek típusára lebontott listája az 1. sz. mellékletben található (3. oldal), a cikkek részletes listája pedig, amely tartalmazza a cikk címét, ha megadható, szerzőjét, a megjelenés helyét és idejét a 2. sz. mellékletben olvasható (4 24. oldal). Az adatbázis az interneten a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának szerverén tároljuk, és a http://www.kiad.hu címen érhető el. Az adatbázis kialakítása és működtetése a kutatási program legfontosabb eredménye. Az elmúlt négy évben a világhálón hozzáférhetővé tett digitalizálási, adatbázis-építési munkálatok jelentőségét abban látjuk, hogy a szellemtudományok terén az utóbbi évtizedben a magyar és európai irodalomtudományban történt változásokkal összhangban sikerült a folyamatos bővítés lehetőségét fenntartva egy olyan szövegkorpuszt összeállítani a magyar művelődés e körülbelül másfélszázados időszakából, amely többféle kutatási irány érdeklődésére is számot tarthat, lehetővé teszi a 18 19. századi magyar művelődésszemlélet kérdéseinek újragondolását. A cikkek válogatásakor a négy általános szempontot határoztunk meg. A rendszerformáló kategóriák történetére vonatkozó forrásokból a felhasználók az irodalom és művelődés terét meghatározó fogalmak, intézmények ki- vagy átalakulását követhetik nyomon. Az esztétikai kategóriák történetére vonatkozó források az irodalomértés különböző kategóriáinak kutatását segítik. A harmadik csoportba tartoznak az irodalom és művészet rendszerének a többi társadalmi alrendszerhez való viszonyát tárgyaló források, mint például a jogi szabályozásokról és gazdasági fejleményekről, társadalmi szerepekről referáló, illetve ezeket elemző szövegek. A negyedik csoportot alkotják végül a tudománytörténeti források, amelyek az ekkor kialakuló nemzeti irodalomtudomány kialakulásának kísérői. Ide elsősorban az irodalomtörténet-írás történetét és módszertanát jellemző, illetve a magyar és világirodalom kapcsolatát érintő írások kerültek. A lehetséges kutatási szempontok közül zárójelentésünkben hármat tartunk fontosnak kiemelni: a magyar társadalom mediatizációjának folyamatát, amely során a nyomtatott kultúra egyre nagyobb mértékben áthatja a mindennapokat. Ennek következményeként a nyomtatott kultúra különböző formáihoz fűződő viszonyban alapvető átalakulás ment végbe, amelynek különböző aspektusaival (olvasóközönség rétegződése, a könyv és az újság szerepe a mindennapokban, az olvasási szokások,
szerzői szerep stb. átalakulása) az adatbázis több szövege is foglalkozik, köztük olyanok, amelyek ismereteink szerint a vonatkozó bibliográfiákban sem szerepelnek. Ezekkel részben összefüggnek azok a cikkek, amelyek az irodalmi-művészeti alrendszer elkülönülésének folyamatát kísérik nyomon. Harmadikként pedig az irodalmi, művészeti mezőn belül a nemi és nemzetiségi kisebbségek reprezentációját, a többségi társadalomhoz való viszony alakulásának vizsgálatát említjük meg. Az adatbázis a magyar nem (vagy nem csak) szépirodalmi anyagot digitalizáló archívumok (Neumann-ház, MEK 2.0, Kempelen Farkas Digitális Könyvtár, a debreceni, illetve a pécsi egyetemi könyvtár) között egyedülálló abban a tekintetben, hogy nem a befoglaló egységeket (kiadványt, folyóiratot) veszi alapul, ezért gyorsan és egyszerűen bővíthető, akár új források, akár új kutatási szempontok felmerülése esetén. Megkülönböztető sajátossága még adatbázisunknak, hogy olyan szövegeket töltöttünk fel, amelyek az említett kutatási kérdések kapcsán nincsenek kiaknázva. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az OTKA támogatásával kialakított adatbázis bővítése nem zárul le a pályázattal, a meglévő számítástechnikai és szakmai kereteket felhasználva a pályázat lezárulta után is folytatjuk a keresési rendszer tökéletesítését, illetve a tanszéken folyó kutatásoknak megfelelően újabb cikkek felvitelét. Fontos visszajelzésnek tartjuk, hogy adatbázisunk honlapját az Országos Széchényi Könyvtár által gondozott Magyar Elektronikus Könyvtár a régi magyar irodalom témakörében olvasói és általában minden könyvtár figyelmébe ajánlja (http://mek.oszk.hu/html/irattar/felmeres/gyik.htm), illetve az elektronikus könyvtárban lévő vonatkozó anyagok mellett külső hivatkozásként is hivatkozik rá. Más szakmai oldalak is számon tartják az adatbázist (pl. http://irodalom.lap.hu; http://www.lib.unimiskolc.hu/hun/online/info_bol.php). Az adatbázis használatát ezenkívül a személyes visszajelzések, valamint az irodalomtörténeti munkák egyes hivatkozásai is igazolják. Szeged, 2006. február 23. Szajbély Mihály 2
Melléklet 1. Az adatbázisban található cikkek évtizedenkénti és a befoglalói egység típusa szerinti lebontásban (Külön cikknek számít minden olyan közlemény, amely külön egységben jelent meg. A cikksorozatok feltöltött darabjai az adatbázis szempontjából tehát önállók.) Évtized Periodika Kiadvány Összesen 1780-1789 12 4 16 1790-1799 12 14 26 1800-1809 0 8 8 1810-1819 28 3 31 1820-1829 33 5 38 1830-1839 155 12 167 1840-1849 184 5 189 1850-1859 25 15 40 1860-1869 61 21 82 1870-1879 58 11 69 1880-1889 47 6 53 1890-1899 21 5 26 1900-1909 0 5 5 Mindösszesen 636 114 750 3
Melléklet 2. Az adatbázisban található cikkek (Külön címnek számítanak azok a publikációk is, amelyek ugyan többrészesek, de külön lapszámban jelentek meg. Négy cím fölött viszont nem jelöltük külön mindegyiket.) Cím Szerző Befoglaló egység Év [Az egyetem felszenteléséről - 1.] Rát Mátyás Periodika (Magyar 1780 Hírmondó) [Az egyetem felszenteléséről - 2.] Rát Mátyás Periodika (Magyar 1780 Hírmondó) [Az egyetem felszenteléséről - 3.] Rát Mátyás Periodika (Magyar 1780 Hírmondó) [Az egyetem felszenteléséről - 4.] Rát Mátyás Periodika (Magyar 1780 Hírmondó) [Az időmértékes verselésről, Baróti Szabó Dávid kötetéről] Rát Mátyás Periodika (Magyar Hírmondó) 1780 A Budai Universitás fel-állattatásának Rát Mátyás inneplése A tanúságbéli új szerzeményeknek díszére és Rát Mátyás maradandóságára, Budánn tartatott inneplésnek megíratása Periodika (Magyar Hírmondó) Periodika (Magyar Hírmondó) Jo-akaró Olvasó! Göböl Gáspár Könyv (Utazó lélek) 1785 A' kegyes olvasónak minden jókat kíván a' Révai Miklós Könyv (Faludi Ferentz 1787 közre botsátó költeményes maradványi) Elő-beszéd Pálóczi Horváth Ádám Könyv (Pálóczi Horváth 1787 Ádám: Hunniás) Kegyelmes Aszszonyom! Révai Miklós Könyv (Faludi Ferentz költeményes maradványi) 1787 Anyos Pálról Batsányi János Periodika (Magyar Museum) 1788 Ifiabbik Robinzon Kazinczy Ferenc Periodika (Magyar Museum) 1788 Méltóságos Báró Orczy Lőrintz Generális Úrhoz Batsányi János Periodika (Magyar Museum) 1788 Az alatson kunyhóban is meg lehet a' virtust találni? Péczely József Periodika (Mindenes Szigvart klastromi története Kazinczy Ferenc Periodika (Magyar Museum) 1789 A' Magyar nyelvnek folytatása Péczely József Periodika (MIndenes 1790 A' Magyar nyelvről Decsy Sámuel Könyve (Decsy Sámuel: 1790 Pannóniai Fánix) A' Magyar nyelvröl közönségesen Péczely József Periodika (Mindenes 1790 A' Pozsoni Szemináriumban a' Magyar Nyelv' virágzása Péczely József Periodika (Mindenes 1790 A' Pozsoni Szemináriumban a' nevendék Péczely József Papoknak hathatós Magyar ékesen szóllások, 's a' t. A' Soproni tanuló Ifjak igyekeznek anyai Péczely József nyelvünk gyarapításában. Ugyan ott Németi Mihály Úr Olvasó Kabinétet kezd állítani Periodika (Mindenes Periodika (Mindenes Homérus' élete Pope nyoma után Péczely József Periodika (Mindenes Elö-járó beszéd Jeney György Könyv (Jeney György: Természet-könyve) Méltóságos Ur, Különös Tiszteletre méltó Uram! Diénes Sámuel Könyv (Huszti András: Ó és ujj Dáczia) 1780 1780 1789 1790 1790 1790 1791 1791 4
A' vitézi-költeményről, vagy epicum-poémáról Péczely József Periodika (Mindenes 1792 Osszián Batsányi János Periodika (Magyar Museum) 1792 A' nagy Erdély Országi szép Nemhez Naláczy József Könyv (D Arnaud: A 1793 szerencsétlen szerelmesek) Elő járó beszéd Gubernáth Antal Könyv (Frantzia országnak 1793 történeti) Elöl-járo Beszéd Naláczy József Könyv (Naláczy József: 1793 Gróf Comens) Bé-vezetés Kármán József, Pajor Periodika (Uránia) 1794 Gáspár Elöljáró beszéd Decsy Sámuel Periodika (Magyar 1794 Almanak) Hazám' Fiai Dugonics András Könyv (Dugonics András: 1794 Gyapjas vitézek) Elő járó beszéd Gvadányi József Könyv (Gvadányi József: 1795 Únalmas órákban) Elöl járó beszéd a' figyelmetes magyar olvasohoz Tsernátoni Vajda Sámuel Könyv (Flögel: Az emberi értelemnek természeti históriája) 1795 Mostan már fognak következni, ezen Folyó Esztendőbe munkált Verses Levelezéseim A' Magyar Országi Vármegyéknek felsőbb, és alsóbb rangú Polgári Tisztviselőiről. Gvadányi József Decsy Sámuel 5 Könyv (Gvadányi József: Únalmas órákban) Periodika (Magyar Almanak) Ajánló, egyszer' smind Elő-Beszéd Gvadányi József Könyv (Gvadányi József: A 1796 világnak közönséges históriája) Elő-intés Dugonics András Könyv (Gyöngyösi 1796 Istvánnak költeményes maradványi) Elöljáró beszéd Decsy Sámuel Periodika (Magyar Alamanak) 1796 A' kiadónak előbeszédgye Batsányi János Könyv (Ányos Pál munkáji) 1798 Ányos' élete Batsányi János Könyv (Ányos Pál munkáji) 1798 Nemzetem! Dugonics András Könyv (Dugonics András: Arany pereczek) 1800 Az Egyenlő Hangzat, vagy-is Kádentzia' szerint Gyöngyössi János való Magyar Versirásnak formájáról. Könyv (Gyöngyössi Jánosnak Magyar Versei) Az első ki-adáskori elöl-járó beszéd. Gyöngyössi János Könyv (Gyöngyössi 1802 Jánosnak Magyar Versei) Elől-járó beszéd ez ujjabb ki-adáshoz. Gyöngyössi János Könyv (Gyöngyössi 1802 Jánosnak magyar versei) Előrevaló jegyzések Budai Ézsaiás Könyv (Budai Ésaiás: Régi 1802 tudós világ históriája) A' magyar versnek külömbféle nemeirűl Verseghy Ferenc Könyv (Verseghy Ferenc: 1806 Magyar Aglája) A' székely nemzetnek képe. Benkő József Könyv (Az Erdély Országi 1806 nemes székely nemzetnek képe) Az Érdemes Olvasóhoz. L. S. K. Könyv (Benkő József: Az Erdély Országi nemes székely nemzetnek képe) 1806 A' Magyar Literatura történetei. Töredék. Kazinczy Ferenc Periodika (Erdélyi Muzéum) 1814 Eredetiség 's jutalomtétel Döbrentei Gábor Periodika (Erdélyi Muzéum) 1814 Philosophiára vezető értekezések Szabó András Periodika (Erdélyi Muzéum) 1814 1795 1796 1802
Egy két észre-vétel a' magyar nyelv' mostani Zsombori József Periodika (Erdélyi Muzéum) 1815 állapotjáról Philosophiára vezető értekezések (Első Szabó András Periodika (Erdélyi Muzéum) 1815 folytatás) Philosophiára vezető értekezések (Második folytatás) Szabó András Periodika (Erdélyi Muzéum) 1815 Értekezés az úgy nevezett Ujításokról a Helmeczy Mihály Könyv (Berzsenyi Dániel 1816 Nyelvben versei) A' Drammának vers-mértékéről. Horváth András Periodika (Tudományos A' Kenyér-sűtésről, a' Magyar Gazdaszszonyoknak. Kiadta Fábián Jo'sef, Veszprémi Tractus Esperesse, és Tóth Vásonyi Ref. Prédikátora. A' Keszthelyi Helikon. A' Kézírások' vagy régi Írott-könyvek' hajdani állapotjának Rövid Históriája A' Könyvnyomtató-mesterség' feltalálásáig 's a' tájon. A' XV-ödik Esztendőszázban. Fábián József Kisfaludy Sándor [Egy jelen volt vendég] [nincs megadva] Periodika (Tudományos Tudományos Gyűjtemény Periodika (Tudományos A' Magyar Nemzet' Culturájáról különösen. Fejér György [Y] Periodika (Tudományos A' Nemzeti Culturáról közönségesen, 's a' Magyar Nemzet' Culturájáról különösen. Fejér György Periodika (Tudományos A' Nemzeti Culturáról Közönségesen. Fejér György Periodika (Tudományos A' Nemzetiségről. Schedius Lajos [S] Periodika (Tudományos A' Régi Magyaroknak Vallásbéli 's Erkölcsi Állapottyokról Horváth János Periodika (Tudományos A' testet tárgyazó nevelésről. Kis János Periodika (Tudományos A' tragoedia' legfőbbje a' görögöknél 's mostani Buczy Emil Periodika (Erdélyi Muzéum) álláspontja Csokonay V. Mihály élete Domby Márton Köynv (Domby Márton: Csokonay Vitéz Mihály élete) Egy Tekintet a' Görögökre. Moldoványi Antal Periodika (Tudományos Előbeszéd Domby Márton Könyv (Csokonay V. Mihály élete) Erdélyi Cancellárius Gróf Teleki Sámuel Excell. Bibliothecája Marosvásárhelytt. Kazinczy Ferenc periodika (Tudományos Jutalom Tétel. Horvát István Periodika (Tudományos Magyar Országi Könyvárosok a' XV-dik Század végéből és a' XVI-dik Század kezdetéből. Néhány Magyar és Erdély Országi születésű Külföldi Könyvnyomtatókról a' XV-dik században Horvát István [Boldogréti Víg László] Horvát István [Boldogréti Víg László] Periodika (Tudományos Periodika (Tudományos Philológiai 's grammatikai Gondolatok. Folnesics János Lajos Periodika (tudományos Gyűjtmeény) Vitkovics Mihály' Meséji (,) és Versei. P. Sz. A. Periodika (Tudományos 6
A' Birka-tartásról. Nagy Márton Periodika (Tudományos 1818 A' búza nem változik által konkolyjá. Kiss Sámuel [K. S.] Periodika (Tudományos 1818 A' meg-haltt Csokonai Vitéz Mihály, az élő Pálóczi Horváth Ádám Periodika (Tudományos 1818 Kőlcsey Ferencznek. Méltóságos Aranka György Úrnak élete Székely Márton Periodika (Tudományos 1818 Gondolatok a' régi és újabb nemzeteknek némely nevezetesebb vitézi költeményeiről Közép Ajtai, és Árkosi Nemes Benkő Jó'sef' a' Hárlemi Tudós Társaság' Tagja' és a' Sz. Udvarhelyi Ref. Fő Oskola' vólt Professora' Biographiája. Az újságlevelek' és tudományos folyó írások' eredetéről Fabriczy Sámuel [F. S.] Benkő Ferenc Bitnitz Lajos 7 Periodika (Tudományos Könyv (Benkő Ferenc: Benkő József) Periodika (Tudományos Nyelv csinosságára való ügyelet Döbrentei Gábor Periodika (Tudományos 1821 A' magyar asszony törvényes tekíntetben S Periodika (Aurora) 1822 Gondolatok a' Literatúrának tökéletesűléséről Balogh Sámuel [B. S.] Periodika (Tudományos 1822 A' Modestiának Magyar nevérűl Verseghy Ferenc Periodika (Egyházi értekezések és tudósítások) 1824 A' Művelttség, Emberség és Emberiség nevekről Verseghy Ferenc Periodika (Egyházi értekezések és tudósítások) A' Románokról Balogh Sámuel Periodika (Tudományos A' régi, és mai Poésis között való különbségről közönségesen A' szép könyvek' olvasásáról Mokry Benjamin Kiss Sámuel, Nemesapáti [K. S.] Periodika (Felső Magyar- Országi Minerva) Periodika (Felső Magyar- Országi Minerva) A' Szépről A Periodika (Felső Magyar- Országi Minerva) Előszó P. Thewrewk József Könyv (P. Tewrewk József: Három értekezés Hunyadi Székely János születéséről) Gróf Büffon' gondolatjai a' stílusról Udvardy János [U.] Periodika (Felső Magyar- Országi Minerva) Gubernátor Hunyadi Jánosról való értekeződés, mellyben megbizonyítatik, hogy nem volt szerelem' gyermeke. Halicsországi Kormányszéki Tanácsnok, és Kerületbeli Kapitány (Eperjesi születésű) Kribel János Úr' Levele Kazinczyhoz, Brzezsán, Octóber' 26-dikán,. Hunyadi János' születése eránt. Megczáfolása azon bitang hírnek, hogy Hunyadi János Magyarországi Kormányzó és Erdélyi Vajda vad ölelésből eredett. Aranka György Kriebel János Kazinczy Ferenc Könyv (P. Tewrewk József: Három értekezés Hunyadi Székely János születéséről) Könyv (P. Tewrewk József: Három értekezés Hunyadi Székely János születéséről) Könyv (P. Thewrewk József: Három értekezés Hunyadi Székey János születéséről) Methodológia Próbatétel Balogh Sámuel Periodika (Tudományos Mi segíti elő a tudományok és szép mesterségek virágzását? Kis János Peridoika (Felső Magyar- Országi Minerva) Némelly oktatások messzire Útazóknak Edvi Illés Pál Periodika (Tudományos 1820 1820 1821 1824 1824 1825 1825 1825 1825 1825 1825 1825 1825 1825 1825 1825
T. T. Kazinczy Úr által a' Magyar Verselésbe behozott elisiók eránt. Horváth Elek Periodika (Tudományos 1825 Az iliászi pör (utólagos cím) Kölcsey Ferenc, Szemere Pál 8 Periodika (Élet és Literatúra) A' Poézis' Ideája A. Balogh Sámuel Periodika (Tudományos 1827 A' Lyrica Poesis' okai 's a' Lyricusok Buczy Emil Periodika (Felső Magyar- 1828 Országi Minerva) Az Újságlevelekről Balogh Pál, Almási Periodika (Felső Magyar- 1829 Országi Minerva) Felkiáltás a' Haza' ügyében Udvardy János Periodika (Felső Magyar- 1829 Országi Minerva) Házi-jegyzetek. [mottó] Széchenyi István Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 10. Bajza József Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 11. Kazinczy Ferenc Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 2. Horváth Endre Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 3. Kisfaludy Sándor Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 4. Dessewffy József Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 5. Kölcsey Ferenc [Cselkövi] Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 6. FáyAndrás Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 7. Batsányi János Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 8. Szemere Pál Periodika (Muzárion) 1829 Házi-jegyzetek. 9. Berzsenyi Dániel Periodika (Muzárion) 1829 Házi-rosta Fáy András Periodika (Muzárion) 1829 A' Recensiokról. Kis János Periodika (Sas) 1831 Ányos Pál Döbrentei Gábor Könyv (Közhasznu 1831 esmeretek tára) Aranka [nincs megadva] Könyv (Közhasznu 1831 Esmeretek Tára) Pope próbája a' kritikáról, szabad fordításban. Kis János Periodika (Sas) 1831 Vezérszó Bajza József Periodika (Kritikai Lapok) 1831 Előszó Róthkrepf Gábor Periodika (Regélő) 1833 Kazinczy [nincs megadva] Könyv (Közhasznu 1833 Esmeretek Tára) Kis Fábri Pál [-ri-] Könyv (Közhasznu 1833 Esmeretek Tára) Kisfaludy T. F. Könyv (Közhasznu 1833 Esmeretek Tára) Kisfaludy Fábri Pál [-ri-] Könyv (Közhasznu Esmeretek Tára) 1833 Kölcsey Balogh Sámuel, Almási [lm] Könyv (Közhasznu Esmeretek Tára) 1833 Népismertetés. Mexikói asszonyok [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1833 Népismertetés. Mexikói asszonyok [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1833 Népismertetés. Mexikói asszonyok [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1833 Buda és Pest, 1800, 1833, 1850 Toldy Ferenc Periodika (Aurora) 1834 Divat (Módi, újmódi ) Udvardy János Periodika (Felső Magyar- 1834 Országi Minerva) Népismertetés. Amerikai rajzvonatok Mátray Gábor Periodika (Regélő) 1834 Rajnis [nincs megadva] Könyv (Közhasznu 1834 Esmeretek Tára) Révai [ismeretlen] Könyv (Közhasznu Esmeretek Tára) 1834 1826
Rimay [nincs megadva] Könyv (Közhasznu 1834 Esmeretek Tára) Tinódi Sebestyén Fábri Pál Könyv (Közhasznu 1834 Esmeretek Tára) Élet-történet. A' Széchenyiek Róthkrepf Gábor Periodika (Regélő) 1835 Élet-történet. A' Széchenyiek Róthkrepf Gábor Periodika (Regélő) 1835 Észrevétel Budai színésztársaság Periodika (Rajzolatok) 1835 Ország- és népismertetés. Buda Pest az [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1835 előkorból ismertetve Ország- és népismertetés. Buda Pest az [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1835 előkorból ismertetve A' Rajzolatok' védelme Munkácsy János Periodika (Rajzolatok) 1836 Az 1833-ki nagy jutalom' felosztása (Felelet gr. Toldy Ferenc [Békefy] Periodika (Kritikai Lapok) 1836 Dessewffy Józsefnek) Bajza urhoz Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Regélő) 1836 Bajza urhoz Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Regélő) 1836 Egy két szó az Időszaki-iratokról, 's ezek nem tenyészhetésüknek főbb okairól hazánkban Elhagyá a' sajtót 's következő helyeken, ('sa't. 'sa't.) megszerezhető Boross Mihály [Elemér] Hazucha Ferenc [X. et 9 Periodika (Felső Magyar- Országi Minerva) 1836 Periodika (Rajzolatok) 1836 Előszó Toldy Ferenc, Bajza József Könyv (Kazinczy Ferencnek 1836 eredeti poétai munkái) Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Észrevételek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Kritikai töredékek Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Kritikai töredékek A.B.Á.R. Periodika (Rajzolatok) 1836 Nyilt levél Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Nyílt levél Hazucha Ferenc Periodika (Rajzolatok) 1836 Részrehajlás' példája Hazucha Ferenc [X. et Periodika (Rajzolatok) 1836 Szépművészeti szó, némi kifogás felett Kiss Sámuel, Nemesapáti Periodika (Felső Magyar- 1836 Országi Minerva) Szükséges magyarázatok Bajza József Periodika (Kritikai Lapok) 1836 A fordításokról Bajza József Periodika (Athenaeum) 1837 A tudományos közlekedésről Czcuzor Gergely Periodika (Athenaeum) 1837 Bartfai fürdő [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1837 Bartfai fürdő [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1837
Izlés és erkölcsiség a müvészetben Bajza József [Sz-i] Periodika (Athenaeum) 1837 Különködések Czuczor Gergely Periodika (Athenaeum) 1837 Különködések Czuczor Gergely Periodika (Athenaeum) 1837 Lukianos [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1837 Magyar literatura. Visszatekintés literaturánkra Toldy Ferenc (Schedel) Periodika (Figyelmező) 1837 1830-6 Magyar literatura. Visszatekintés literaturánkra Toldy Ferenc (Schedel) Periodika (Figyelmező) 1837 1830-6 Magyar literatura. Visszatekintés literaturánkra Toldy Ferenc (Schedel) Periodika (Figyelmező) 1837 1830-6 Magyar literatura. Visszatekintés literaturánkra Toldy Ferenc (Schedel) Periodika (Figyelmező) 1837 1830-6 Néphit, s népbabonák poesise Tóth Lőrinc Periodika (Athenaeum) 1837 Néphit, s népbabonák poesise Tóth Lőrinc Periodika (Athenaeum) 1837 Világismeret emberekben és könyvekben Bajza József [63] Periodika (Athenaeum) 1837 A' polemiáról általában Ochtinay Antal Periodika (Athenaeum) 1838 A' prósa, 's kifejlése' föltételei Fábián Gábor Periodika (A magyar tudós 1838 társaság évkönyvei) A' zsoldos criticusról Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Árpád' ébredése 1838ban. -sz- Periodika (Századunk) 1838 Athenaeum miatti zajgások Bajza József Periodika (Figyelmező 1838 Csató' levelei Bajzas József Periodika (Figyelmező) 1838 Egypár szó Orosz József, Balásfalvi Periodika (Századunk) 1838 Felszólítás Munkácsy János úrhoz Egressy Benjamin Periodika (Athenaeum) 1838 [színészek] Furkács Tamás' levelezésének folytatása. Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Ifjabb Furkács Tamás' levele Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Ifjabb Furkács Tamás' levele Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Igazítás H. A. Periodika (Századunk) 1838 Irói hivatás és critica Ochtinay Antal Periodika (Athenaeum) 1838 Jegyzetek a' pesti magyar szinészet' ügyében. B. Cs. E. Periodika (Századunk) 1838 Jegyzetek Csató önönvédelmeire Bajza József Periodika (Figyelmező) 1838 Jegyzetek Csató önönvédelmeire Bajza József Periodika (Figyelmező) 1838 Levéltöredékek Rococo Periodika (Századunk) 1838 Levéltöredékek Rococo Periodika (Századunk) 1838 Magyar hirlapok' heti szemléje Csató Pál Periodika (Hirnök) 1838 Magyar szinház Munkácsy János Periodika (Századunk) 1838 Második Feleletem Szentkirályi Móricz úrnak Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Munkácsy' 26 hazugsága. Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Munkácsy' 26 hazugsága. Bajza József Periodika (Athenaeum) 1838 Némelly drámaköltők' vigasztalására. [nincs megadva] Periodika (Századunk) 1838 Visszapillantás Orosz József, Balázsfalvi Periodika (Századunk) 1838 A' corpus juris magyarítása Fogarasi János Periodika (Athenaeum) 1839 A divatok philosophiája. Jabloniczky Ignác Periodika (Regélő) 1839 (Jablanczy) A' szigethi Leonidas Szánky Károly Periodika (Regélő) 1839 A' szigethi Leonidas Szánky Károly Periodika (Regélő) 1839 A' szigethi Leonidas Szánky Károly Periodika (Regélő) 1839 A' vaszkok népköltészete Berecz Károly Periodika (Athenaeum) 1839 Aestheticai vizsgálatok' töredékei tudomány' s müvészet fölött Kazinczy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 10
Aestheticai vizsgálatok' töredékei tudomány' s Kazinczy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 müvészet fölött Donna Laura de Sade Fabó András Periodika (Regélő) 1839 Donna Laura de Sade Fabó András Periodika (Regélő) 1839 Dudevant Aurora Fabó András [Ligetfi Andor] Periodika (Regélő) 1839 Edgeworth Mária Fabó András Periodika (Regélő) 1839 Goethe Bajza József (Sz. E.) Periodika (Athenaeum) 1839 Hamlet' ismertetése Egressy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 Hamlet' ismertetése Egressy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 Hamlet' ismertetése Egressy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 Hamlet' ismertetése Egressy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 Hamlet' ismertetése Egressy Gábor Periodika (Athenaeum) 1839 Kisfaludy Károly munkálkodása criticai Szontagh Gusztáv Periodika (Athenaeum) 1839 irányáról Kisfaludy Károly munkálkodása criticai Szontagh Gusztáv Periodika (Athenaeum) 1839 irányáról Magyar nyelv körül Zengedy István Periodika (Athenaeum) 1839 Millyennek kellene lenni a' divatnak lányaink [nincs megadva] Periodika (Regélő) 1839 köztt? Nemzetiség és anyanyelv Bajza József [39] Periodika (Athenaeum) 1839 Pichler Karolina Horn, Uffo David Periodika (Regélő) 1839 Sapho Sz. K. Periodika (Regélő) 1839 Schiller emléke Toldy Ferenc [S. F.] Periodika (Athenaeum) 1839 Tellez Eleonora Fabó András Periodika (Regélő) 1839 Tellez Eleonora Fabó András Periodika (Regélő) 1839 Kisfaludy-társaság ünnepe Debreczenben Péczely József Periodika (Athenaeum) 1840 Nyelvtudományi kalászok a müncheni Jászay Pál Perioidka (Athenaeum) 1840 codexből Nyelvtudományi kalászok a müncheni Jászay Pál Perioidka (Athenaeum) 1840 codexből Nyelvtudományi kalászok a müncheni Jászay Pál Perioidka (Athenaeum) 1840 codexből A' Troubadourok és a' Provance szerelmi törvényszékei [nincs megadva] Periodika (Regélő Pesti 1842 A' Troubadourok és a' Provance szerelmi [nincs megadva] törvényszékei A' vegyes társalgás' mulhatatlan szükségessége Jósa Ferenc 11 Periodika (Regélő Pesti Periodika (Regélő Pesti Az amerikai szépnemről -y-s Periodika (Regélő Pesti Czigány telepek a' Spanyol városokban H. Periodika (Regélő Pesti Egy szó a' maga idején a' divatról, 's különösen a franczia divatról [nincs megadva] Periodika (Regélő Pesti Nemzeti tánczunk' ügyében Halászy József Periodika (Regélő Pesti 1842 Régi görög hölgyek Urházy György Periodika (Regélő Pesti 1842 Tavaszi utazásom' emlékvirágai Vachot Imre Periodika (Regélő Pesti 1842 A drótos Pajor István Periodika (Honderü) 1843 A házaló zsidó I. Varga Soma Periodika (Honderü) 1843 A házaló zsidó I. (Vége.) Varga Soma Periodika (Honderü) 1843 1842 1842 1842 1842 1842
A házaló zsidó II. (Folytatás.) Varga Soma Periodika (Honderü) 1843 A jósnő Barthos János [Márk] Periodika (Regélő) 1843 A keresztapa. Alföldi történet Gaaltol. Gaal József Periodika (Honderü) 1843 A magyar nyelvről s a magyar irodalom' hátramaradásának némelly okairól Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 A' nők nemzetiség nemtőiként tekintve Büky László Periodika (Regélő Pesti 1843 A' nőnem' jellemzete A' nőnem' jellemzete II. [nincs megadva] (Morgenblatt) [nincs megadva] (Morgenblatt) Periodika (Regélő Pesti Periodika (Regélő Pesti Alföldi képek I. Gaál József Periodika (Honderü) 1843 Alföldi képek II. Gaál József Periodika (Honderü) 1843 Arszlán, Párducz és Tigris [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Arszlán, Párducz és Tigris. II. [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Az országgyülési Almanach' ügyében Vachot Imre Periodika (Honderü) 1843 Bucsúszó a' Kisfaludy dalünnepen Tóth Lőrinc Periodika (Regélő Pesti 1843 Csipetek a 'pipereasztal' titkos szelenczéjéből [nincs megadva] Periodika (Regélő Pesti 1843 Díszmenet és tanyaszemle A Periodika (Honderü) 1843 Egy éj szállásomon Bernát Gáspár Periodika (Honderü) 1843 Egy nap egy római hölgy életéből a negyedik században Egy szó a' maga idején a' divatról, 's különösen a franczia divatról II. Egy szó a' maga idején a' divatról, 's különösen a franczia divatról III. Wimpffen Beatrix (Anda Róza) [nincs megadva] [nincs megadva] 1843 1843 Periodika (Honderü) 1843 Periodika (Regélő Pesti Periodika (Regélő Pesti Előfizetési fölhivás a Szivárványra Halászy József Periodika (Honderü) 1843 Előfizetési meghivás a Honderü és Pesti Salon Petrichevich Horváth Lázár, Periodika (Honderü) 1843 divatlapra Emich Gusztáv Előfizetési meghivás és figyelmeztetés a Honderü' divatképeire 1844-re, s még egy pár szó. Petrichevich Horváth Lázár, Emich Gusztáv 1843 1843 Periodika (Honderü) 1843 Előfizetőinkhez Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü 1843 Fölszólítás a hazai irókhoz Emich Gusztáv, Halászy Periodika (Honderü) 1843 József Fresco-festések Kuthy Lajostul (Folytatás.) Kuthy Lajos Periodika (Honderü) 1843 Fresco-festések Kuthy Lajostul (Folytatás.) Kuthy Lajos Periodika (Honderü) 1843 Fresco-festések Kuthy Lajostul (Folytatás.) Kuthy Lajos Periodika (Honderü) 1843 Fresco-festések Kuthy Lajostul (Folytatás.) Kuthy Lajos Periodika (Honderü) 1843 Fresco-festések Kuthy Lajostul. Első Kuthy Lajos Periodika (Honderü) 1843 közlemény. I. II. III. Garay János' versei Pest, a szerző sajátja. Kunoss Endre Periodika (Honderü) 1843 Budán a magyar királyi egyetem' betűivel 1843 Garay János' versei Pest, a szerző sajátja. Kunoss Endre Periodika (honderü) 1843 Budán a magyar királyi egyetem' betűivel 1843. (Vége.) Ghaselek. Király Károly Periodika (Regélő Pesti 1843 Három a táncz (Kisvárosi triloge) Zugligeti Periodika (Honderü) 1843 III. Tigris [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Irodalom (Vége.) [ II. ] Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 12
Irodalom [ I. ] Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Iroi emancipatio Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában (VIII-dik és utósó közlés.) Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában I. Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában II. Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában III. Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában IV. Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában IV. (Folytatás.) Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában V. Jósika Miklós' regényeiről s a Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 regényirodalomrul átalában VI. Jósika Miklós' regényeiről s a regényirodalomrul átalában VII. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Kérelem Szekrényessy Endre urhoz Ligeti Irma Periodika (Honderü) 1843 Kisfaludy Sándor' életrajza. Garay János Periodika (Regélő Pesti 1843 Látogatás Stratfordban és Shakespeare' házában [nincs megadva] Periodika (Regélő Pesti 1843 Látogatás Stratfordban és Shakespeare' házában [nincs megadva] II. Periodika (Regélő Pesti Levelek Emiliához Petrichevch Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Levelek Emiliához XLII. Petrichevch Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Levelek Emiliához XLII. Petrichevch Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Levelezések Kozma Sándor [Leveldi] Periodika (Regélő Pesti 1843 Lukianos M. Periodika (Regélő Pesti 1843 Lukianos M. Periodika (Regélő Pesti 1843 Magyar irodalom [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Mennyire vehet részt egy mivelt szabadszellemű nő az országos 's közügyekben [nincs megadva] Periodika (Regélő Pesti Műkedvelők. [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Nagyböjti jelenet. [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Necrolog. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Necrolog. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Necrolog. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Néhány szó a tisztelt olvasóközönséghez a Emich Gusztáv Periodika (Honderü) 1843 Honderü' ügyében Nők és az élet. Kuthy Lajos Periodika (Regélő Pesti 1843 Nőragadás Jósika Miklós [Alt Móric] Periodika (Honderü) 1843 Nőragadás Jósika Miklós [Alt Móric] Periodika (Honderü) 1843 Nyiltlevél gr. Dessewffy József özvegyéhez szül. Sztáray Eleonora grófnéhoz Petrichevich Horcáth Lázár Periodika (Honderü) 1843 1843 1843 13
Nyiltlevél. Vajda Péter Periodika (Honderü) 1843 Olaszhoni és Schweizi utazás. Irta Paget [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Jánosné, Wesselényi Polyxena. Kolozsvárt a királyi lyceum' betűivel 1842. Olaszhoni és Schweizi utazás. Irta Paget [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Jánosné, Wesselényi Polyxena. Kolozsvárt a királyi lyceum' betűivel 1842. (Vége.) Párisi napló Hrabovszky Dávid Periodika (Regélő Pesti 1843 ) Szépirodalom Nádaskay Lajos Periodika (Honderü) 1843 Szerkesztői hitvallás. (Egy szó mindenkorra.) Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Tartalommutató a Honderü' 1843-ki folyamához. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Tekintetes Marady ur és hitvese Zugvári Periodika (Honderü) 1843 Tekintetes Marady ur és hitvese (II. kép) Zugvári Periodika (Honderü) 1843 Uti kaland. Jósika Miklós [Alt Móric] Periodika (Honderü) 1843 Uti kaland. Jósika Miklós [Alt Móric] Periodika (Honderü) 1843 Uti kaland. Jósika Miklós [Alt Móric] Periodika (Honderü) 1843 Üdvlelde. gr. Dessewffy Aurél' hátrahagyot némi irománytöredékeivel. Irta és közlé gróf Széchenyi István. [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 Vezérhang. Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1843 Vidéki arszlán. [nincs megadva] Periodika (Honderü) 1843 A' szabadság Vajda Péter Periodika (Életképek) 1845 A' szabadság Vajda Péter Periodika (Életképek) 1845 A' szépirodalom a' politikai lapokban Irinyi József Periodika (Életképek) 1845 A' teremtés Körösközi Periodika (Életképek) 1845 Aestheticai levelek IX. Beély Fidel Periodika (Életképek) 1845 Állatkínzás elleni egylet Balogh Pál, Almási Periodika (Honderü) 1845 Divat Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 Elágazás és összeolvadás Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 Elágazás és összeolvadás Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 Elágazás és összeolvadás Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 Elágazás és összeolvadás Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 Élet és művészet Pulszky Ferenc Periodika (Életképek) 1845 Élet és művészet Pulszky Ferenc Periodika (Életképek) 1845 Előszó Fáy András Periodika (Életképek) 1845 Hölgyekhez az újév' kezdetén Bernát Gáspár Periodika (Honderü) 1845 Ideálok Kolmár József Periodika (Életképek) 1845 Irodalom és művészet iparvédleti szempontból Pongrácz Lajos Periodika (Életképek) 1845 tekintve Jaj a kritikusoknak! [nincs megadva] Periodika (Életképek) 1845 Kirándulás a Kárpátokba Kirchlehner Ferenc, Periodika (Honderü) 1845 Hegyalji Kirándulás a Kárpátokba Kirchlehner Ferenc, Periodika (Honderü) 1845 Hegyalji Kirándulás a Kárpátokba Kirchlehner Ferenc, Periodika (Honderü) 1845 Hegyalji Kisfaludytársaság Jósika Miklós Periodika (Honderü) 1845 Menyekzői szertartások Árvay József Periodika (Honderü) 1845 Őszinte nyilatkozás Karacs Teréz Periodika (Életképek) 1845 Őszinte nyilatkozás Karacs Teréz Periodika (Életképek) 1845 14
Regény és a' társasélet nemesbitése Mokány Periodika (Életképek) 1845 Töredékek Bajza világtörténetéből Bajza József Periodika (Életképek) 1845 Újév Ney Ferenc Periodika (Honderü) 1845 A játékos Császár Ferenc Könyv (Császár Ferenc 1846 beszélyei) A' korszerü epos Bango Péter Periodika (A Kisfaludy- Társaság évlapjai) 1846 A' műfordítás' elveiről Toldy Ferenc (Schedel Ferenc) Periodika (A Kisfaludy társaság évlapjai) A' nőnem erkölcstana Szelestey László Periodika (Életképek) 1846 A' nőnem erkölcstana Szelestey László Periodika (Életképek) 1846 A' nőnem erkölcstana Szelestey László Periodika (Életképek) 1846 A' nőnem erkölcstana Szelestey László Periodika (Életképek) 1846 A' nőnem jogviszonyainak története Túry Sámuel Periodika (Életképek) 1846 A nyelv és a nemzet' kifejlődéséről Medgyes Lajos Periodika (Honderü) 1846 A pápai szék betöltése [nincs megadva] [kivonat: Periodika (Honderü) 1846 Relígió és nevelés] A' tudomány és müveltség becse Mészáros Károly Periodika (Életképek) 1846 A' tudomány és müveltség becse Mészáros Károly Periodika (Életképek) 1846 A Vesztett Paradicsom Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1846 A Vesztett Paradicsom Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1846 A Vesztett Paradicsom Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1846 A Vesztett Paradicsom Petrichevich Horváth Lázár Periodika (Honderü) 1846 Aesthetikai levelek Beély Fidel Periodika (Életképek) 1846 Az országos RR' törvényczikke Toldy Ferenc, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Kiss K., Bertha Sándor, Fogarasi János Periodika (A Kisfaludy társaság évlapjai) Az új kereszt. Császár Ferenc Könyv (Császár Ferenc beszélyei) Az ügy' sorsa az ország' gyülésén Toldy Ferenc, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Kiss K., Bertha Sándor, Fogarasi János Periodika (A Kisfaludy társaság évlapjai) Egy hölgyhöz czáfolatul Szabó Richárd Periodika (Életképek) 1846 Egy irójogi törvény iránti indítvány Toldy Ferenc, Bajza József, Periodika (A Kisfaludy- 1846 Vörösmarty Mihály, Kiss K., Bertha Sándor, Fogarasi János Társaság évlapjai) Egyoldalu nézetek Purgstaller József Periodika (Életképek) 1846 Folyamodás az országos RRhez Szemere Bertelan, Toldy Ferenc, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Kiss K., Bertha Sándor, Fogarasi János Periodika (A Kisfaludy Társaság Évlapjai) Ismét egy hang Szelestey László Periodika (Életképek) 1846 Kármán és Fanni' emlékezetök Toldy Ferenc [Schedel Periodika (A Kisfaludy- 1846 Ferenc] Társaság évlapjai) Kölcsey emléke Túri Samu Periodika (Pesti 1846 Kölcsey Ferencz Vahot Imre Periodika (Pesti ) 1846 Kölcsey sírjánál Pap Endre Periodika (Pesti 1846 Költészet viszonya a' társas élethez Eöttevényi Ferenc Periodika (Életképek) 1846 Még egy hang a' társadalmi összeforrásról Karacs Teréz Periodika (Életképek) 1846 1846 1846 1846 1846 1846 15
Néhány szavazat a' műforditás' elvkérdése Fabriczy Samuel Periodika (A Kisfaludy- 1846 körűl Társaság Évlapjai) Néhány szó a fiatal nőkhez Karacs Teréz [Egy nő] Periodika (Honderü) 1846 Néhány szó a fiatal nőkhez Karacs Teréz [Egy nő] Periodika (Honderü) 1846 Nyilatkozat Teleki Blanka Periodika (Honderü) 1846 Petrichevich Horváth Lázár regélyei [nincs megadva] [fordítás] Periodika (Honderü) 1846 Petrichevich Horváth Lázár regélyei [nincs megadva] [fordítás] Periodika (Honderü) 1846 Szépműtani töredékek Szeberényi Lajos [Jenőfi] Perioidika (Életképek) 1846 Szépműtani töredékek Szeberényi Lajos [Jenőfi] Perioidika (Életképek) 1846 Szépmüvészeti balnézet Purgstaller József Periodika (Életképek) 1846 Terv-vázlata egy nőnevelőnéket képező Fáy András Periodika (Életképek) 1846 intézetnek Terv-vázlata egy nőnevelőnéket képező intézetnek Fáy András Periodika (Életképek) 1846 Törvényczikk-javaslat Toldy Ferenc, Bajza József, Vörösmarty Mihály, Kiss K., Bertha Sándor, Fogarasi János Periodika (A Kisfaludy Társaság Évlapjai) Viszhang Tót István Periodika (Honderü) 1846 A' Dráma' alap-elvei. Henszlmann Imre Periodika (Pesti 1848 A művész bosszúja. Obernyik Károly Periodika (Pesti 1848 Ajánlás Nagy Ignác Könyv (Nagy Ignác: 1848 Szúnyogok) Előszó Nagy Ignác Könyv (Nagy Ignác: 1848 Szúnyogok) Falusi divatképek. *) Boross Mihály [Bökfi Periodika (Pesti 1848 Zakariás] Falusi divatképek. *) Boross Mihály [Bökfi Periodika (Pesti 1848 Zakariás] Emlékbeszéd Kemény Dénes fölött Kazinczy Gábor Könyv (Kazinczy Gábor: 1849 Emlékbeszéd Kemény Dénes fölött) A magyarok eredete Szontágh Gusztáv Periodika (Új Magyar Múzeum) 1850 Észrevételek népdalok, népzenék, tájnevek stb körüli gyűjtésekről Szontagh Gusztáv [Sz. G.] Periodika (Új Magyar Múzeum) Tudományos intézetek Toldy Ferenc Periodika (Új Magyar 1850 Múzeum) Tündérek a magyar ősvallásban Ipolyi Arnold Periodika (Új Magyar 1850 Múzeum) Tündérek a magyar ősvallásban Ipolyi Arnold Periodika (Új Magyar 1850 Múzeum) Ismét: Tudomány, magyar tudós Toldy Ferenc Periodika (Új Magyar 1851 Múzeum) Tisztelt Olvasóimhoz Császár Ferenc periodika (Divatcsarnok) 1853 Aesthetikai előtanulmányok Erdélyi János Periodika (Új Magyar 1854 Múzeum) Időszaki sajtó Toldy Ferenc [11]. Periodika (Új Magyar Múzeum) 1854 Mit eredményezett nálunk aesthetikailag a múlt? A peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. XX. levél 1846 1850 Horváth Cyrill Periodika (Új Magyar 1857 Múzeum) [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 16
A Peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 XXII. levél A peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 XXIV. levél A peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 XXVI. levél A peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 XXVII. levél A peleskei nótáriusnak feleségéhez írt levelei. [nincs megadva] Periodika (Napkelet) 1858 XXVIII. levél Arany János. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Báró Eötvös Jósef. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Báró Kemény Zsigmond. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Beőthy László. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Egy kis elmefuttatás az irói elnevezés fölött. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Felnyitott levél Gyulai Pálhoz. Brassai Sámuel Periodika (Szépirodalmi 1858 Közlöny) Ferenczy Teréz hattyudala. M. Béla Periodika (Napkelet) 1858 Greguss Ágoston. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts!) Gyulai Pál. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts!) Hirfüzér. Matók Béla Periodika (Napkelet) 1858 Írónőink Gyulai Pál Periodika (Pesti Napló) 1858 Írónőink Gyulai Pál Periodika (Pesti Napló) 1858 Írónőink Gyulai Pál Periodika (Pesti Napló) 1858 Írónőink Gyulai Pál Periodika (Pesti Napló) 1858 Írónőink Gyulai Pál Periodika (Pesti Napló) 1858 Jókai Mór Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts!) Lisznyai Kálmán. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! Alkoss! Gyarapíts!) 1858 Nemzeti zenénk állapotáról és előmozdításáról. Kubinyi Lajos Periodika (Napkelet) 1858 Salamon Ferencz. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Thali Kálmán. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Tompa Mihály. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Vahot Imre. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) 1858 17
Vajda János. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) Vas Gereben. Válkai Imre Könyv (Válkai Imre: Hass! 1858 Alkoss! Gyarapíts! Irodalmi dagerrotypek) A magyar irodalom állása Kazinczy előtt Kempelen Győző Könyv (Kazinczy-ünnep 1860 Magyarországon 1859-ben) A magyar irodalom fejlődése Kazinczy Kempelen Győző Könyv (Kazinczy-ünnep 1860 nyomán Magyarországon 1859-ben) Emlék-beszéd, Filep Mihálytól Filep Mihály Könyv (Kazinczy-emlény) 1860 Emlék-beszéd, Lévay Józseftől Lévay József Könyv (Kazinczy-emlény) 1860 Emlék-beszéd. Pásztor Dánieltől. Pásztor Dániel Könyv (Kazinczy-emlény) 1860 Kazinczy életrajza és befolyása a magyar irodalomra Kempelen Győző 18 Könyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben) Kazinczy emlékezete a nemzeti szinházban. Kempelen Győző Könyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben) Kazinczy-lakoma az "Európá"-ban Kempelen Győző Könyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben) Megtartott Kazinczy-ünnepélyek a két testvérhazában. Pest. A tudós társaság Kazinczy-ünnepe. Megtartott Kazinczy-ünnepélyek a két testvérhazában. Szeged. Kempelen Győző Kempelen Győző Könyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben) Könyv (Kazinczy-ünnep Magyarországon 1859-ben) Nemzeti hála. Emlékezés Kazinczy Ferenczre. Lévay József Könyv (Kazinczy-emlény) 1860 A magyar nyelv szelleme Lisznyai Kálmán Könyv (Lisznyai Kálmán 1861 szavalatkönyve) Még is valami a fordításról Brassai Sámuel Periodika (Figyelő) 1861 Goethe és Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Goethe és Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Goethe és Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Goethe és Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) Shakespeare Jancsó Lajos Periodika (Szépirodalmi 1862 Figyelő) A Koszorú Mikó Imre Periodika (Koszorú) 1863 A magyar főváros Pesty Frigyes Periodika (Koszorú) 1863 A magyar főváros Pesty Frigyes Periodika (Koszorú) 1863 Egy szó a föntebbire Arany János Periodika (Koszoru) 1863 Előszó Kriza János Könyv (Vadrózsák) 1863 Előszó Kazinczy Gábor Könyv (Altorjay B. Apor 1863 Péter munkái) Előszó Kazinczy Gábor Könyv (Martius Galeot 1863 könyve) Festészet és fényképelés. Székely Bertalan Periodika (Koszorú) 1863 Gfór Széchenyi István emléke milyen legyen? Ormós Zsimgond Periodika (Koszorú) 1863 Gróf Széchenyi István emléke milyen legyen? Ormós Zsigmond Periodika (Koszorú) 1863 1860 1860 1860 1860 1860
Gróf Széchenyi István emléke milyen legyen? Ormós Zsigmond Periodika (Koszorú) 1863 Gróf Széchenyi István emléke milyen legyen? Ormós Zsigmond Periodika (Koszorú) 1863 Gróf Széchenyi István emléke milyen legyen? Ormós Zsigmond Periodika (Koszorú) 1863 Gvadányi József. Arany János [M. P.] Periodika (Koszorú) 1863 Gvadányi József. Arany János [M. P.] Periodika (Koszorú) 1863 Kazinczy költészete Imre Sándor Periodika (Koszorú) 1863 Kazinczy költészete Imre Sándor Periodika (Koszorú) 1863 Nő-e, vagy né? Arany János Periodika (Koszorú) 1863 Nyilatkozat Arany János Periodika (Koszorú) 1863 [Előszó Majláth János regéihez] Kazinczy Ferenc Könyv (Majláth János: Magyar regék és mondák és népmesék) 1864 Előszó [a Magyar regék, mondák és népmesék c. kötethez] Kazinczy Gábor 19 Könyv (Magyar regék, mondák és népmesék) Majláth Henriette grófnőnek Majláth János Könyv (Majláth János: Magyar regék, mondák és némpesék) Még egy utóirat a kiadótól [a Magyar regék c. kötethez] Kazinczy Gábor Könyv (Majláth János: Magyar regék, mondák és némpesék) Utóírás [a Magyar regék... c. kötethez] Majláth János Könyv (Majláth János: 1864 Magyar regék, mondák és népmesék) A balladáról Greguss Ágost Könyv (A balladásról) 1865 C vagy Cz. 48. vagy 47. Kecskeméthy Aurél Periodika (Pesti Tárca) 1865 Pest és Bécs III. Kecskeméthy Aurél Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Pest és Bécs. II. Kecskeméthy Aurél Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Pesti Tárca Ágai Adolf Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Pesti tárca a vidékről 1. Ágai Adolf Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Pesti tárca a vidékről 2. Ágai Adolf Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Uti tárcatöredékek Kecskeméthy Aurél Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Velence télen Kecskeméthy Aurél Periodika (Bécsi Híradó) 1865 Fejér Márton életrajza Jakab Elek Periodika (Keresztény Magvető) 1867 Adatok az irói tulajdonjog hazai történelméhez Kelemen Mór Periodika (Budapesti 1869 Bölöni Farkas Sándor és kora Jakab Elek Periodika (Keresztény 1870 Magvető) Emlékbeszéd Pákh Albert felett. Gyulai Pál Könyv (Pákh Albert 1870 humoros életképei) Az irói tulajdonjogról Csillagh Gyula Periodika (Figyelő) 1871 Homoród-Szent-Mártoni Gedő József életrajza Buzogány Áron Periodika (Keresztény Magvető) 1871 Bessenyei György élete, Laczka János által Laczka János Könyv (Ballagi Géza: A 1872 magyar királyi tesőrség) A kritika fejedelme [nincs megadva] Periodika (Athenaeum) 1873 A kül- és belvilág érzékelhető és érezhető T. L. Periodika (Athenaeum) 1873 létjelenségei A magyar irodalom története nők számára [nincs megadva] Periodika (Athenaeum) 1873 A magyar parnasszus névtelenje [nincs megadva] Periodika (Athenaeum) 1873 A történelmi vizsgálatról Salamon Ferenc Periodika (Budapesti 1873 Anakreon Thewrewk Emil, Ponori Periodika (Athenaeum) 1873 1864 1864 1864
Anakreon Thewrewk Emil, Ponori Periodika (Athenaeum) 1873 Az amerikai sajtó fejedelmei Cs. J. Periodika (Athenaeum) 1873 Az amerikai sajtó fejedelmei Cs. J. Periodika (Athenaeum) 1873 Az első teljes magyar dramaturgia Freysinger Lajos Periodika (Athenaeum) 1873 Az illuzió Felméri Lajos Periodika (Athenaeum) 1873 Az illuzió Felméri Lajos Periodika (Athenaeum) 1873 Az illuzió Felméri Lajos Periodika (Athenaeum) 1873 Az illuzió Felméri Lajos Periodika (Athenaeum) 1873 Az uj Petőfi-kiadás előszava Greguss Ágost Periodika (Athenaeum) 1873 Darwin tana az irodalomban Hegedüs Sándor Periodika (Athenaeum) 1873 Egy istentagadó költőnő Hegedüs Sándor Periodika (Athenaeum) 1873 Egy nap a japáni szinházban Sz. A. Periodika (Budapesti 1873 Fáy András Bélteky-ház-a Vadnay Károly Periodika (Athenaeum) 1873 Három nemzedék Freysinger Lajos [F. L.] Periodika (Athenaeum) 1873 Hugo Victor legújabb munkája (L'année terrible) Szász Károly Periodika (Budapesti Két érdekes munka Cs. J. Periodika (Athenaeum) 1873 Két érdekes munka Cs. J. Periodika (Athenaeum) 1873 Régi levelek Lánczy Gyula Periodika (Athenaeum) 1873 Régi levelek Lánczy Gyula Periodika (Athenaeum) 1873 Régi levelek Lánczy Gyula Periodika (Athenaeum) 1873 Régi levelek Lánczy Gyula Periodika (Athenaeum) 1873 Riedl Szende [nincs megadva] Periodika (Athenaeum) 1873 Ujabb magyar regények Gyulai Pál Periodika (Budapesti 1873 Az eszthetika hazánkban Versényi György Periodika (Athenaeum) 1874 Francia hirlapirók [nincs megadva] Periodika (Athenaeum) 1874 Petőfi pamphletistái és panegyristái (A költő XXV. végnapjának ünnepélyére) A kritikai irodalomtörténet fogalmáról. Egyszersmind bevezetésül a német irodalom uj korának történetéhez Irodalmi társas köreink emlékezete Bessenyeitől Kisfaludy Károly köréig Meltzl Hugó Meltzl Hugó Toldy Ferenc Könyv (Meltzl Hugó: Petőfi pamphletistái és panegyristái) Könyv (Meltzl Hugó: A kritikai irodalomtörténet fogalmáról) Periodika (A Kisfaludy- Társaság Évlapjai) Legujabb költőink és a közönség. Szana Tamás Könyv (Szana Tamás: 1875 Vázlatok) A fiatal irodalomból. Asbóth János Könyv (Asbóth János: 1876 Irodalmi és politikai arcképek) Aranka György két levele Édes Gergelyhez. Abafi Lajos Periodika (Figyelő) 1876 Aranka György levele Édes Gergelyhez. Abafi Lajos Periodika (Figyelő) 1876 Az írói és művészi tulajdonjogról Arany László Periodika (Budapesti 1876 Dickens Károly Csengery Lóránt [-y-t] Periodika (Budapesti 1876 Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfi-irodalom megalapítója Meltzl Hugó Könyv (Meltzl hugó: Dr. Gyulai Pál, mint a Petőfiirodalom megalapítója) Előszó Toldy Ferenc Könyv (A magyar költészet kézikönyve) 1873 1874 1875 1875 1876 1876 20